A füstjelző

Az öregasszony apró házikóban állt botjával, és egyetlen társával, kevert

fajtájú cicájával, Kittyvel. Eva Chesney lassan körüljárt roskatag,

százesztendős házában, kis fahasábokat tett a kandallóba, és kinézett az

éjszakai hófúvásba.

A reggel meghozza  majd a fehér karácsonyt Stevens Pointnak. Eva különösen

sokat várt ettől a karácsonytól - ez lesz az elő szentestéjük Kittyvel. A

hetvenéves asszony nemrégiben fogadta örökbe a kölyökcicát; a pár hónapos

Kitty teljesen megváltoztatta az idős asszony életét. Evát boldoggá tette a

macska társasága, sokkal kevésbé nyomasztotta a magány.

Amikor közeledett az éjfél, Eva fogta a botját, és lassan felbaktatott emeleti

hálószobájába. Elbágyadt, a cica viszont tele volt energiával, ide-oda suhant

gazdája lábai között. A küszöbnél Eva jó éjszakát kívánt Kittynek, és

csendesen becsukta az ajtót. A ház gazdája nem tudott volna aludni az egész

éjjel hancúrozó cica mellett.

Amikor Kitty is elfáradt, lerobogott a földszintre, és összegömbölyödve

leheveredett a kandalló előtti pokrócra.

Hajnali fél öt körül a kandallóban még mindig lángolt a fa, ontotta a

szürkés-fekete füstöt. A sűrű füstfelhő elhasználta az oxigént, elöntötte az

összes földszinti helyiséget, és már felfelé gomolygott. A

szén-monoxid-mérgezés miatt legyengült, kábult cica ekkor ébredt fel. A

küszködve lábra álló Kitty elindulhatott volna a bejárati ajtó alatt beáramló

friss levegőhöz. Esetleg felkapaszkodhatott volna az ablakpárkányokra, hogy a

hideg éjszakai levegőt elzáró ablakot döngesse.

Ehelyett a legsűrűbben gomolygó fekete füstben a ház belseje felé, a

lépcsőkhöz vánszorgott, ahol még az éjszakai sötétségben is jól látó szeme

felmondta a szolgálatot. A lépcsősor aljánál a levegő után kapkodó pici cica

rátette a mancsát az első fokra. Ugyanazok a lépcsők, amelyeken naphosszat

rohangált fel és alá. most hegységek láncaként tornyosultak. Állandóan levegő

után kapkodva az apró mancsok lassan felkapaszkodtak a gazda szobájáig.

A cica halk nyávogással hívta gazdáját, de nem kapott választ. Kitty maradék

kis erejével kaparni kezdte az ajtót. Percek múlva zaj hallatszott az ajtó

mögül. Kitty felébresztette Evát, aki megérezte a füstszagot, és a sötétben a

botja után tapogatózott. Ő is levegő után kapkodott, de nem vesztette el a

lélekjelenlétét. A gyenge nyivákolás elvezette a lépcsőkig.

Eva perceken belül kiért a házból, és lihegve szívta be a friss levegőt. Kitty

azonban nem tudta követni. A füst legyűrte, összeroskadt az utolsó

lépcsőfokon.

Karácsony napján Eva életben volt, és elmesélte hős kittyje önzetlenségét.

Kitty adta a legnagyobb karácsonyi ajándékot - a saját életét áldozta fel,

hogy megmenthesse azt, akit szeretett.

*********************************************************************

Kutyaetetés

Békésen elnyúltam a meleg vízzel telt kádban, maikor férjem jóízű nevetését

halottam. Amikor újra felhangzott mélyről fakadó hahotázása, kikiabáltam neki:

- Nagyon humoros filmet nézhetsz! - Válaszára kiléptem a kádból, és a

fürdőlepedő után nyúltam.

- Figyeld a macskát! Ez óriási!

Niki, a macskánk felugrott a konyhapultra. Ott van az a doboz, amelyben

Jabipnak, a bullterrierünknek szánt műcsontokat tartjuk. Niki az orrocskájával

lelökte a doboz fedelét, óvatosan kiemelte az egyik csontot, és letette a

pultra. A kutyánk ezalatt türelmesen várakozva üldögélt odalent. A macska

lassan, nagyon óvatosan a mancsával a pult széléig tolta a csontot. Ott

megállt, és körülbelül tíz másodpercig lenézet a kutyára, aztán lelökte a

csontot.

Alig hittünk a szemünknek, és hitetlenkedve nevettünk. A bullterrier egyébként

minden nap legalább tíz percig nyalogatja a kéjesen elnyújtózó Niki fejét. A

macska talán így akarta viszonozni a szívességet.

/Lisa és John Ermine/

*********************************************************************

Karácsony New Yorkban

New York-i lakóházam pincéjében elvadult macskacsapatot fedeztem fel.

Állapotuk úgy megindított, hogy etetni kezdtem őket. A mostoha körülmények

között azonban valamennyien megbetegedtek. Egyenként elfogtam, és elvittem az

állatorvoshoz szegénykéket. Itt féregtelenítették, beoltották, és

ivartalanították őket.

Az egyik nőstény cicát elneveztem Cleopátrának, és hazavittem. Annyira vad

volt, hogy be kellett zárnom a fürdőszobába, nehogy nekirontson a többi

macskának.

Megpróbáltam közeledni hozzá, hogy megsimogassam, hadd lássa, semmiféle

veszély nem fenyegeti, szerető otthonra talált. Csakhogy senkiben sem bízott.

Cleo azt sem engedte, hogy hozzáérjek; karmolt és harapott, valahányszor a

közelébe kerültem.

Amikor végre valamennyire megnyugodott, azt gondoltam, itt az ideje, hogy

megismerje a lakás többi részét is. Amint kikerült a fürdőszobából, az ágyam

alá rohant, és nem volt hajlandó kijönni onnan, még az evés kedvéért sem.

Dühösen az ágy alá tettem egy tál ennivalót, és egy alommal töltött edényt, de

hát ez nem tűnt kielégítő megoldásnak.

1995 karácsony estéjén elhatároztam, hogy elmegyek az állatok megáldására a

központi presbiteriánus templomba - és Cleót is magammal viszem. Talán a sok

békés állat és lelkes állatbarát jelenlétében ő is megnyugszik. Cleóval a

dobozban földalattin mentem a templomba. A szerelvényen levettem a kesztyűmet

sebhelyekkel és karmolásokkal borított kezemről, és óvatosan kinyitottam a

dobozt. Lassan beledugtam csupasz kezemet, nagyon gyöngéden megérintettem a

hátát, és...

Semmi.

Nincs fújás, nincs harapás, vagy vad karmolás.

Nincs semmi bizalmatlanság. Csak csodálatos béke és nyugalom, az ujjaim alatt

érzem meleg bundáját. A szívem repesett, amikor éreztem, hogy Cleopárta

először engedi meg, hogy becézzem. Az utazás egész ideje alatt simogattam. A

templomba érve a mellettem ülő asszony belenyúlt a dobozba, és ő is

megsimogatta Cleopátrát. A macska ellenállás nélkül, nyugodtan tűrte a

dédelgetést.

Hazafelé tartva az áldásról az az érzésem támadt, hogy kaptam egy macskát.

Ijedős, félénk, de az én macskám.

Aznap este már elaludtam, amikor arra ébredtem fel, hogy valami nyom. Cleo

összegömbölyödve támaszkodott a testemnek, és karácsony reggel úgy dorombolt,

mint egy apró motor. Attól az estétől soha többé nem volt vad. Teljesen

megfeledkezett a félelmeiről, bájos, kedves cicus lett belőle. Otthon érezte

magát.

Ma is hiszek abban, hogy Cleót Istentől kaptam ajándékba, karácsonyi

csodaként.