|
|
|
|
|
Sajnos, nagyon kevesen vagyunk,
akik önzetlenül segítünk egy másik embernek, ezért kérem a Ti segítségeteket.
Több csoport is van Magyarországon, aki pénzt gyűjtenek valakinek, DE milyen
feltételekkel?! Akár az összeg 50%-át is elkérik a közvetítésért és nem kapunk
semmilyen visszaigazolást a befizetésről. Ez a legnagyobb bűn a világon, egy
segítségre szoruló embert meglopni. Mit kell kapni a befizetésről? Közvetítő
cégtől kell egy köszönő levelet, valamint a befizetett összegről egy
visszaigazolást ( jobbik esetben egy adójóváírást ). Megkérek mindenkit, hogy ennek
elkerülése véget közvetlenül vegye fel a kapcsolatot a segíteni kívánt személlyel,
ill. annak törvényes képviselőjével. Így a teljes összeg a segítségre szorult
személyhez kerül. Előre is köszönöm mindenkinek. Két gyermekes, kecskeméti anyuka vagyok. Nagyobbik fiam 6 éves, teljesen egészséges, kisebbik fiam 2 éves, vele sajnos komoly probléma van. Koraszülött, méhen belül is, és a szülés közben is oxigénhiányos állapotba került, agyvérzést kapott , ezért komoly agyi károsodás érte. A károsodás következtében, mozgásában vegyes típusú izomtónus zavar alakult ki. Két éves korára minden próbálkozásunk ellenére is ott tartottunk, hogy nyaki és hátizmai lazák voltak, fejét még mindig nem tudta igazán biztonsággal tartani. Végtagjai feszesek voltak, amikor lépni, vagy fogni akart, akkor az izmai görcsösen megfeszültek. Fejlõdésben jelentõs lemaradás tapasztalható, mind súlyban, mind hosszban, természetesen a mozgás problémák miatt minden más téren is komoly lemaradása van. Talán az egyetlen esélye a gyógyulásra, de legalább is az állapot jelentõs javítására az õssejt beültetés! Tovább =>
|