A Joe Cella elmélete
Bevezetés: Az
első dolog, ami szükséges a Joe cella természetének
megértéséhez az, hogy a hagyományos
tudomány számos szabálya és irányelve
nem kerül alkalmazásra. Ez a cella nem a konvencionális
fizika szabályai szerint működik. Fontos, hogy ezt az
anyagot új, szokatlan gondolatokra nyitott elmével
fogadjuk, mely gondolatok gyakran ellentétesek a hagyományos
fizikai szemlélettel. Lényegében Joe egy különleges
és egyszerű módját fedezte fel az Orgone energia
kinyerésének (később majd el lesz magyarázva
ebben a cikkben). A Joe cella NEM hidrogén üzemanyagcella.
A Joe cella egy Orgone Energia akkumulátor, melyben a víz
csupán mint médium (közeg) játszik szerepet
az Orgone energia kinyerésében, illetve lehetővé
teszi annak motorban történő átalakítását.
Ehhez számos háttérolvasmány
elérhető, Walter Rusell, John Worrall Kelly, és Viktor
Schauberger könyvei révén.
Ez egy Water Fuel Cella (Víz
alapú üzemanyagcella)? Nem.
Ez a konstrukció nem kísérli meg a vízmolekulákat
alkotóelemeire bontani nagyfeszültség segítségével,
vagy bármely más módon. A víz nem fogy
el a Joe cellában, ellentétben a Water Fuel Cellákkal.
Ez egy Hidrogén üzemanyag
cella? Nem. Joe Energia Cellája
jóval nagyobb energiaforrást csapol meg, melyet Orgone
energiának nevezünk, és felfedezése Wilhelm
Reich nevéhez fűződik. A Joe cella azonban képes hidrogént
is előállítani, és felhasználható
hidrogén fuel cellaként is bizonyos feltételek
teljesülése esetén. Az Orgone energia a környező
éterből kerül kinyerésre. Az Ortodox tudósok
határozottan tagadták az éter létét
a XX.század nagy részében. A 19. század
végének és a 20. század korai éveinek
tudósai beleértve Nikola Tesla-t, Lord Kelvin-t, James
Clerk Maxwell-t és Baron Carl Von Reichenbach-ot, mind szilárdan
meg voltak győződve az éter létezésében,
de túl lettek harsogva az Einstein elméletek támogatói
által a századforduló után. Ez nem egyezik
meg azokkal az éter elméletek lejáratására
vonatkozó törekvésekkel, melyeket John D. Rockefeller
és J.P.Morgan bank és energia mágnások
indítottak el a múltszázad első évtizedeiben…
A három gáz: A
Joe cella három különböző gáztípus
előállítására képes, a cella
beállításától („beigazításától”)
függően. A Joe cella paramétereinek beállítását
többféle módon is meg lehet változtatni.
Többek között ezt el lehet
érni 1) az akkumulátorról jövő
áram polaritásának megcserélésével,
2)az akkumulátor csatlakozások helyének
a különböző lemezek közötti megváltoztatása
révén; 3)lehet emelni, vagy csökkenteni a
lemez összeállítás magasságát
a töltődési tartályban; vagy 4) különböző
vízforrások alkalmazása, illetve egyéb
lehetőségek.
A videókon, Joe aktivál egy
energia cellát 12V-os autó akkumulátorról.
A buborékok gyorsan leszakadnak az Energia Cella lemezeiről
30sec-on belül. Egy barna hab, vagy csapadék kezd formálódni
a víz felszínén, melyben néhány
nagyobb buborékká olvadnak, illetve egyesülnek
a kisebb buborékok. Joe ezután demonstrálta
az explóziós hatását a gáznak,
melyet égő gyufaszállal idézett elő. Mindegyik
gáz másmilyen reakciót mutatott, a gyufával
történő meggyújtás után.
A gázok leírása
a következő: 1) A Hidrogén
gáz nagyon kis méretű buborékok formájában
távozott a cella belsejéből, és sárga
lángot produkált meggyújtás után.
A buborékok meggyújtása egy közepes erősségű
csattanást idézett elő, hasonlót egy kupakot
kilövő játékpuskához.
2)A beállítások változtatása
után, Joe egy második típusú gázt
állított elő, melynek neve egyelőre ismeretlen. (Néhány
spekuláció szerint ez az un. Brown féle gáz,
de én ebben nem vagyok biztos.) Odatartva a gyufát
ehhez a gázhoz, egy hangosabb durranás keletkezik,
egy éles csattanás, de sárga láng és
fülcsengés nélkül.
3)A harmadik típusú gáz
(neve szintén ismeretlen) produkálja a legnagyobb
energiájú kisülést mind közül.
Amikor Joe gyufát közelített ehhez a gázhoz,
nagyon erős durranást és fülcsengést kapott
eredményül. Ez a harmadik típusú gáz
az, amit Joe energiaként hasznosít az autómotorok
meghajtásakor. Van tehát egy olyan gázunk,
amely valahogy jelentős mennyiségű Orgone Energiát
gyűjtött be, és felhasználható a motorok
belsejében.
A 2. és a 3. típusú
gázoknak a szokatlan tulajdonsága az, hogy amikor
berobbannak a gyufától, akkor a dobhártyát
a testtől kifelé húzzák. Ez azt jelenti, hogy
a gyufával gerjesztett gáz negatív irányú
robbanást és nem hagyományos robbanást
(amely befelé erőltetné a dobhártyát)
idéz elő. Ezt fontos és lényeges figyelembe
venni. A hagyományos fizikában, mi hozzászoktunk
ahhoz az elképzeléshez, hogy energia szabadul fel
explózió esetén, az energia kifelé ható
expanziója és a környezetbe leadott hő formájában
(mint exotermikus reakció). Itt mi egy implózióval
állunk szemben (endotermikus reakció), amelyben egy
gyors energia kondenzáció (sűrűsödés)
van, amely csökkenti a környezet hőmérsékletét.
Pontosan ez az, amit az ausztrál erdész, feltaláló
és természetbúvár Viktor Schauberger
felfedezett, amikor csigavonalban rendezett vizet egy örvényben.
A víz hőmérséklete ilyenkor csökkenne.
Barry Hilton könyvében arról
spekulál, hogy a harmadik típusú gáz
szerinte a hidrogén egy különleges formája,
nehezen megrakodva felhasználható orgone energiával,
amely képes keresztül menni, és átitatni
a motor fémjének atomjait. Alex Schiffer úgy
gondolja, hogy a Joe cellából jövő Orgone energia
elszállítódik a légfelvevő nyíláshoz,
de azt felveszi és adszorbeálja a karburátoron
keresztül rohanó levegő, majd pedig elszállítja
a hengerekbe. Alex spekulációja szerint a hengereket
körülvevő hűtővíz játszik fontos szerepet
az orgone energia felvételében.
Persze
ez mind csupán spekuláció, de mind Barry, mind
pedig Alex elképzelése megfigyelhető tényeken
alapszik. Például a teljesen alumíniumból
készült motorok pár órán belül
képesek adoptálódni , míg egy vasalapú
motor esetében ez az akklimatizáció egy, de
akár több hetet is igénybe vehet. Mivel az alumínium
könnyebb és „porózusabb”, ezért az Orgone/hidrogén
gáz valószínűleg könnyebben behatol és
telítődik ebben a fémben, mint a sűrűbb öntöttvasban.
Alex elképzelésével
kapcsolatban megjegyzendő, hogy a víz egyike annak a négy
őselemnek (víz, levegő, föld és tűz), amelyhez
az éter köthető, így az ő javaslata is logikusnak
tűnik.
A fenti teóriát egy másik
megfigyelés is alátámasztja. A cella kivezetése
egy vak szerelvényhez csatlakozik a karburátor házán.
Ez azt jelenti, hogy nincs nyílás ezen a szerelvényen
keresztül a karburátor belseje felé. Igen jól
olvastad az előző mondatot. Megismétlem: nincs fizikai nyílás
az energia cella kimenete és a motor belseje között.
Mégis a cella működik! A logika azt diktálja,
hogy a gáznak át kell haladnia a karburátor
házának a fémén, hogy elérhesse
a motor belsejét. Mivel a hidrogén az összes
elem közül a legkönnyebb (csak 1 proton), messze
nem tűnik túl nagy bűbájnak az a feltételezés,
hogy ez megtörténhet.
Wilhelm Reich is megjegyezte, hogy az Orgone
–t nem hátráltatják a fém akadályok,
a fémek felszíne először magukhoz vonzzák,
majd taszítják azt.
Az Orgone Energia: Wilhelm
Reich, a 20.század egyik kimagasló tudósaként
az Orgone energiát az 1930-as évek végén
fedezte fel. Nagyszámú kísérlet vezette
el őt a bomló növényi és állati
sejtek mikroszkópos vizsgálatához. Megfigyelte,
hogy a bomló fű és moha sejtek vízben lebegve
fokozatosan tönkre mennek és apró energia hólyagocskák
képződnek (melyek csak 2000x-es vagy nagyobb nagyítás
mellett láthatóak), ezeket BION -oknak nevezte el.
Ezek a bionok intenzív kék fényt bocsátottak
ki, és végül egy bion kupaccá álltak
össze, amely szinte hihetetlen módon, de később
átalakították önmagukat egy élő
protozoává (véglénnyé), mint
amilyen pl.: egy amőba, vagy egy papucsállatka!!! (Egyedül
ezért a felfedezéséért Nóbel-díjjal
kellett volna jutalmazni Reich-et, de ehelyett a kormányzat
hamis vádakkal állami fegyházba vetette, ahol
1957-ben szívinfarktusban hunyt el, miután a kiszabott
2 éves ítéletből egy évet már
letöltött..)
Reich úgy találta, hogy nagyobb
mennyiségű bion hólyagocskákat tudott elérni
szerves (pl. vér), vagy szervetlen anyag (pl. óceán
homok) magas hőmérsékletre történő hevítése
révén, előidézve azt, hogy a hevített
anyag megduzzadjon egy speciális folyadékba merítés
alatt. Ez a procedúra bőséges mennyiségű biont
eredményezett ezekből az anyagokból, hogy most már
rendelkezésre álljanak egy űj élő organizmusba
történő átalakuláshoz. Kitartó
megfigyelés révén Reich rájött
arra, hogy a kék derengést az Orgone energia okozza,
melyet a bionok biogenetikus aktivitása idéz elő.
Felfedezte, hogy az Orgone energia nem csupán az összes
élő anyagot itatja át, hanem azt megtalálta
az élettelen anyagoknál is (pl.homok, szén,
és föld) és mindenütt jelen van a légkörben
is. A nap a legfőbb „beszállítója” az Orgone
energiának. Reich Orgone energiával kapcsolatos felfedezéseit
két könyvben is publikálta, melyek a következő
weboldalon elérhetőek: http://orgone.org.
Joe cella építése: Az
energia cellák két típusa: Savas és
lúgos
Alex Schiffer megemlíti, hogy a Joe
cella vagy savas, vagy lúgos cellaként készíthető
el. Véleménye szerint rengeteg ember celláját
azért nem tudja munkára fogni, mert a két cellatípus
anyagait összekeverik építéskor. A „Kísérletezők
kézikönyve” című munkájában Alex
felsorolja azokat a jellemzőket és anyagokat, amelyek megfelelőek
a savas, vagy a lúgos cellák számára.
Alex csak a savas cellák építését
preferálja. Az üveg teszt cella leírása
Alex savas cella feljegyzésein alapszik.
Korai prototípusok: A
video felvételek számos 1993 óta épített
korai Joe cella prototípust lefednek. Ahelyett, hogy ezeknek
a hibás celláknak a leírására
fecsérelnénk az időt, úgy érzem, hogy
sokkal nagyobb haszonnal kecsegtet, ha Joe legújabb és
egyben legsikeresebb Joe Cella konfigurációira összpontosítunk.
Az érdeklődők ellenőrizhetik Joe korábbi prototípusait
mind a két videoszalagon és Barry könyvében
(The Joe Cell Phenomenon – A Joe cella jelenség) is.
Joe felfedezte, hogy két cellakonfiguráció
produkálja a legjobb eredményt. Egy kisebb Energia
Cella, melyet autóban használ, és egy másik
nagyobb, amelyik a víz feltöltésére szolgál,
és a műhelyében van elhelyezve.
A következő bekezdésekben a kisebb
és a nagyobb cella általános leírása
olvasható, melyekre úgy fogunk hivatkozni, mint Autós-Cella
és mint Töltőkád. Észben kell azonban
tartani, hogy mind a két Joe cella azonos elven működik.
Az egyik egyszerűen csak nagyobb, míg a másik kisebb.
Ahhoz, hogy jobban megértsük a Joe cella működését
Alex Schiffer mindenkinek azt javasolja, hogy először egy üveg
teszt cellát építsen, és ez által
szerezze meg a szükséges tapasztalatokat. Azután
már nagyobb önbizalommal és kevesebb hibával
kezdhet hozzá a töltőkád, vagy az autós-cella
megépítéséhez. Mi mind a hármat
leírjuk a következő bekezdésekben. Először
következzen tehát az Autós-cella leírása.
Az Autós-cella: Az
autóba helyezett cella sokkal kisebb, mint a Töltőkád.
A méretek nem kritikusak, de az Autós cella tartályának
belső átmérője már lényeges, hogy 4
5 inch átmérőjű rozsdamentes acél
legyen (ami 6 inch belső átmérőt jelent üveg,
vagy műanyag tartály esetében). Nagyobb átmérő
is lehetséges, de valószínűleg szükségtelen.
A tartály készülhet rozsdamentes acélból(S/S),
üvegből, vagy acryl műanyagból (acrylic plastic), de
mi koncentráljunk a rozsdamentes acélra, annak merevsége,
szilárdsága és az autóban történő
felhasználás szempontjából előnyös
tulajdonságai miatt.
A mágnesesség ellenőrzése Az
összes rozsdamentes acélból készült
alkatrésznek (beleértve az anyákat és
az alátéteket is) a lehető legkisebb mágneses
vonzással kell rendelkeznie, melyet egy neodymium mágnessel
lehet ellenőrizni (ritka földfém mágnes Radio
Shack: Rare Earth Magnet, Cat # 64-1895). Ez a mágnes nem
nagyobb egy borsószemnél, mégis kiválóan
fogja szolgálni céljainkat. Használj pillanatragasztót,
hogy egy vékony horgászzsinórt hozzárögzíts
a mágneshez. Vidd magaddal az így előkészített
mágnest, amikor elindulsz élelmiszeripari felhasználásra
szánt rozsdamentes acélra (a típus általában
316L) vadászni. Válaszd azt a rozsdamentes acélt,
amelyiknél a mágneses vonzás olyan csekély,
hogy nem bírja ellensúlyozni a mágnes súlyát.
Ezután lengesd meg a mágnest, vagy közelítsd
a zsinóron tartott mágnest a rozsdamentes acélhoz,
és figyeld meg, hogy mekkora kitérést okoz
a mágneses vonzás. A legjobb az az acél, amelyiknél
a legkisebb mértékű a mágneses vonzást
tapasztalsz (általában mindig van valamennyi vonzás).
A lemez összeszerelés A
rozsdamentes (S/S ~ stainless steel) acél tartályra,
anódként, vagy anód konténerként
hivatkoznak, mivel az akkumulátor pozitív terminálja
csatlakozik rá. A cella 3 vagy 4 rozsdamentes acél
hengert (csöveket) tartalmaz még, melyekre Joe 1”, 2”,
3”, és 4” colos átmérőkkel hivatkozik. Ezek
koncentrikusan kerülnek elhelyezve egymásban és
az anód tartály belsejében.
Ezek az S/S acélcsövek egymástól
és az anódtartálytól is „Y” elrendezésben
vannak elszigetelve 3-3 gumiszigetelés segítségével
(Alex Schiffer Ebonitot, vagy Teflont használ), melyek 120°-os
térközzel követik egymást a csövek
kerülete mentén, valamint ezek kerülnek beépítésre
a szomszédos csövek aljánál és
a tetejénél is. Ezeknek a gumi távtartóknak
kettős feladatuk van: egyrészt szigetelést biztosítanak
a lemezek között, másrészt pedig mechanikai
teherviselőként szolgálnak a lemez/cső összeállítás
számára (súrlódás/összenyomás).
Nagyon fontos, hogy az összes cső felső pereme tökéletesen
szintben legyen egymással. Ha csak egy csőnél is kissé
lejjebb, vagy feljebb van a perem többiéhez képest,
akkor a cella már nem fog tökéletesen működni.
Miután hozzájutottál a rozsdamentes acélodhoz,
és mindent korrekt méretűre vágtál,
az összes S/S alkatrészt alaposan meg kell tisztítanod
ecetsavval (ecet) elkevert Juvenilis vízzel (juvenile water),
az összeállítás előtt. Mindig tiszta kézzel
dolgozz. Ecetsavon és Juvenilis vízen kívül
ne használj semmilyen más tisztítószert.
Polírozd ki a rozsdamentes acélt a tisztítás
előtt. Ne használj kereskedelmi súrolószert.
Mindent tarts abszolút tisztán, mert ez egy rendkívül
fontos feltétele annak, hogy a cella működjön.
A rozsdamentes csavar Az
autós cella rendelkezik egy S/S csavarral, amely bele lett
sajtolva az 1” colos cső közepének az aljába.
Találnod kell egy olyan rozsdamentes csavart (ellenőrizd
mágnesességre), amelyiknek a hexagonális feje
biztosítani fogja számodra a szorító
erőt- ami belerögzíti a csavart az 1 colos csőbe (használj
rozsdamentes (316L ha lehetséges) másfél colos
csavart 3-4 col hosszúsággal). A csavar és
az 1” colos cső együttesen fogja a cella katódját
képezni, mivel ezek az akkumulátor negatív
termináljára fognak csatlakozni az autó karosszériáján
keresztül. Az autós cella tartálya ki van fúrva
az egy colos csőhöz csatlakoztatott csavar számára,
hogy azon a csavar szabadon átmehessen. Ez a furat egy nagy
gumi tömítőgyűrűvel van ellátva (vagy egy más
típusú lépcsőzött teflon tömítőgyűrűvel),
azért, hogy megakadályozza a csavar és az energia
cella fémrészeinek érintkezését.
S/S anyák rögzítik a csavart
szilárdan a megfelelő helyre. Az anya szintén érintkezik
a nagy gumi, vagy teflon tömítőgyűrű peremével,
így biztosítva az anya szigetelését
is az anód tartálytól. A konténer fenekén
túlnyúló csavarrész ezután már
rögzíthető az autó karosszériájához,
de fontos, hogy a pozitív anód tartály és
a negatív karosszéria között egy nagy gumi
pad legyen elhelyezve a rövidzár megelőzése végett.
Az autós cella tartályának
belsejében lévő S/S csőszerelvény hossza függ
az elektródának használt hengerek számától.
Alex Schiffer úgy találta, hogy a csőszerelvény
hossza optimalizálható a cella magátmérőjének
egyeztetésével. Alex könyve tartalmaz egy táblázatot
ezekről a méretekről, de az ökölszabály
az, hogy használj 7”inch hosszú csöveket a 3
elektródás autós cellához, és
8” inch hosszú csöveket a négy elektródás
autós cellához.
Az anód konténer kb. 2” inch
-el hosszabb legyen a belső henger elektródáknál.
Fontos, hogy az összes henger hosszúsága
hozzávetőlegesen legyen hasonló, a választott
hosszúság ellenére. Habár a 2”, 3” és
a 4” colos elektródák (csövek) elektromosan nincsenek
csatlakoztatva sem az akkumulátorhoz, sem pedig másik
elektródához, mégis ezek kritikus funkciót
látnak el a Joe cella működésében. Joe
úgy hívja őket, hogy Neutrális Elektródák.
Emlékezz, az akkumulátor negatív
oldala a középső 1” colos csőelektródára
van kötve az S/S csavaron és az autó karosszériáján
keresztül. Az akkumulátor pozitív terminálja
az autós cella rozsdamentes acél (stainless steel
= S/S) anód tartályára van rákötve
egy 1”colos alumínium csövön keresztül, amely
az autóscella tetején lévő kúpra lesz
rácsatlakoztatva.
Az Anód Tartály Az
elektróda szerelvény az S/S anód tartályban
van elhelyezve. Az elektródák el vannak szigetelve
a tartály aljától az S/S csavar segítségével,
amelyik a tartályon kialakított furaton halad keresztül.
Fontos, hogy az anód tartály le legyen fedve egy kúp
alakú fedővel. Használhatsz rozsdamentes acélt,
vagy alumíniumot is ebből a célból. Mind a
két anyag jól használható (egy 5” -tol
1” col –ig, vagy egy 6”-tól 1” col-ig kialakított
kúpon lesz a csőr). A kúpszögnek legalább
45°-osnak kell lennie, de Alex Schiffer szerint az 52-54°
kúpszögnél a cella jobban működik. Rá
kell hegeszteni egy 1” colos nyomószögben kialakított
szerelvényt a szűkítő tetején lévő 1”
colos furatára, azért, hogy fogadni tudja a szintén
1” colos alumínium csövet, amely azután elszállítja
az ORGONE energiát a motor bevezetőcsövéhez.
Az 1 colos alumínium cső belsejét ki kell polírozni
(fényesíteni), mivel az ORGON úgy viselkedik,
mint egy optikai hullám. Az ideális esetben az alumínium
cső vízszintessel bezárt szögének folyamatosan
emelkednie kellene, amíg el nem éri a karburátor
csatlakozását, de a horizontális (vízszintes)
csőfutás is oké. Azonban soha se irányítsd
a csövet lefelé. Az ORGONE felfelé törekszik,
és nem akar lefelé menni.
Az alumínium cső vége nincs
közvetlenül rácsatlakoztatva a motorra. Helyette
inkább, egy 4 col hosszúságú gumi, vagy
neoprén csövet kell használni a karburátoron
lévő a vak csővégződés, és az alumínium
csővég csatlakoztatásához. A gyújtásról
kell a 12V pozitív feszültséget az alumínium
csőhöz csatlakoztatni (az indító kulcs mögött),
és ráerősíteni azt egy repülő-kapoccsal
(?airplane clamp?).
Ne felejtsd el, hogy az alucső elektromosan
az anódkonténerhez van kötve, és mind
a kettő +12V potenciálon van, ezért szigeteld
el ezeket a motortól és a karosszériától,
mert különben rövidre zárod az akkumulátort.
Köss sorba egy 5A biztosítékot a pozitív
gyújtás kábel és az alumínium
cső között, és szigeteld el az alumínium
csövet vagy műanyag hüvellyel, vagy csomagolással
(villanyszerelő szalag).
A töltött víz Ahhoz,
hogy az autós cella működjön, „töltött”
vizet kell nyerni a töltő kádból, vagy az üveg
teszt cellából., melyet azután bele kell önteni
az autós cellába. (Ez egyszerűbb és könnyebb,
mint megkísérelni feltölteni a vizet az autós
cellában). Mivel a feltöltött víz (szükséges
a cella működéséhez) bele lett öntve az
autóscellába, ezért nem szükséges
azt az autós cellával előállítanunk.
Ha az autós cella helyesen elő van készítve,
és akklimatizálódik, a cella el kezd „termelni”
mihelyst a töltött vizet beleöntik, és megkapja
az elektromosságot az akkumulátorról. Alex
úgy találta, hogy az akkumulátorból
folyó 1A-es áram teremti meg az ideális elektrolízis
feltételeket egy Joe cella számára a működéshez.
Először létre kell hozni a töltött
vizet, majd meg kell azt szűrni (egy kávéfőző szűrővel),
és azután kell hozzáadni az autós cellához,
hogy megelőzzünk egy sor potenciál problémát.
Fogadd meg ezt a jó tanácsot.
A víz A
víz, amire szükséged lesz a töltött
víz előállításához roppant fontossággal
bír. Viktor Schauberger találó módon
úgy írt a vízről, hogy az egy „élő”
szubsztancia. Számtalan, szemmel nem látható
különböző típusú energia állapotot
birtokolhat. Az a fajta víz, ami a konyhacsapból,
vagy vizes palackokból, vagy desztillált vízből
származik lényegében erre a célra alkalmatlan
„halott” víz. Alex Schiffer a „Juvenális” víz
kinyerésére egy természetes hegyi forrást
javasol. Schauberger mindig azt mondta, hogy a víz
nem állt készen felhasználásra az élőlények
számára, amíg az megfelelően fel nem lett fejlesztve
a föld belsejében. Amikor kész, akkor természetesen
előtör a hegyek erdős területein, mint egy forrás.
És ez az a hely ahol te is megszerezheted
a Joe cellához szükséges vizet:
-Egy természetes eredetű forrásból, mielőtt
az ember azt megváltoztatta, beszennyezte, vagy csöveken
keresztül vezette volna (amely megöli az élő természetes
energiákat).
-Ha hiányt szenvedsz természetes
forrásokból, akkor a következő legjobb módszer,
ha megpróbálod kezelni a vizet valamilyen módon,
hogy visszaállítsd annak életet fokozó
tulajdonságait.
Az egyik módszer az, hogy egy örvényben
forgatod a vizet, és orgone-t viszel így bele a környező
atmoszférából implózión keresztül.
Egy másik technika, hogy anyagokat adsz a vízhez,
melyek fokozzák annak energiáját. (itt majd
részletes információ lesz a víz kezeléséről)
A már alkalmazkodott termelő
cella Egy megfelelően megépített
és alkalmazkodott cella egy kis mennyiségű elektromos
potenciált hoz létre, amikor az már nincs többé
rákötve az akkumulátorra. Mivel a cella nem más,
mint egy orgone akkumulátor, ezért összegyűjti
az orgone energiát!
Egy bizonyos telítési pont
elérése után azonban, az orgone energiának
valahová távoznia kell, ezért az átkonvertálódik
elektromossággá. Ezt igazolja a keletkező elektromos
potenciál is, amely a cellákon keresztül képződik.
Ez a generált potenciál azonban nem fogja magát
határozatlan ideig megtartani, hacsak nem gondoskodunk annak
periodikus elektromos erősítéséről, melyet
a cellán alkalmazunk. Alex megjegyezte, hogy egy 12V akku
naponta 1 perces alkalmazása elegendő ennek a munkára
fogható állapotnak a folyamatos fenntartásához.
Az autós cella képes folyamatosan
fenntartani ezt a termelő állapotot egészen addig,
amíg a cella ki nem lesz sütve (a magyarázatot
lásd lejjebb).
A töltött víz tárolásán
túl, emlékezz vissza arra, hogy a tartály,
a Joe cella anódjaként funkcionál. Az alkalmazott
akkumulátor potenciállal, a töltött víz
a cella belsejében „termeli” és hozza létre
a mezőhatást (kb. 1,5V-os elektromos potenciált),
melyet azután fenntart az Anód tartály és
a cella aljából előugró katód csavar
között.
A mezőhatás (The field effect) Az
első és a második videó kazettán Joe
megkísérli elmagyarázni a cella belsejében
az elektródák között lévő „mező”
hatást. Mivel az első szalag még 1993-ban készült,
ezért a második 1997-ben készült felvételen
Joe már sokkal érthetőbben mutatja be ezt a jelenséget.
Alex Schiffer könyvében (Experimenter’s
Guide) még ennél is jobban megvilágítja
ezt a jelenséget - igazán értékes olvasmány.
Mivel a töltött víz nem
fogy a harmadik típusú gáz előállítása
során, ezért a töltött víz mint katalizátor
játszik szerepet a folyamatban. A katalizátort pedig
olyan anyagként definiálhatjuk, amely elősegít
egy reakciót anélkül, hogy elfogyna a katalizált
reakció során. Azáltal, hogy előre feltöltött
vizet helyezel egy kisebb autós cellába, kikerülöd
az autós cella barna habos üledékkel történő
elszennyeződésének problémáját,
amely bevonná az elektródákat és a gumiszigetelőket
is egy cella kisülés esetén.
A Töltő Kád A
nagyobb méretű Töltő Kádat elhelyezheted egy
műhelyben, egy garázsban, vagy egy teraszon. Joe egy kisebb
rozsdamentes acélból készült sörös
hordót használt erre a célra, melynek a teteje
le volt vágva. Emlékezz, hogy a rozsdamentes acélhordó
egyrészt, mint tartály, másrészt pedig,
mint a cella anódja funkcionál. A töltő kád
belsejében lévő elektródák mérete
és alakja különbözik a kisebb autós
celláétól. Az elektródák nagyobb
átmérőjűek és csonka kúp formával
bírnak. Joe 9 elektródát tartalmazó
töltő kádat használt szemben a 3-4 elektródás
autós cellával. Joe úgy találta, hogy
10inch –es S/S tej szeparátor kúpok (tejipari felszerelés)
dolgoznak a legjobban . Azonban más formájú
S/S (rozsdamentes acél) elektródák is éppúgy
jól működhetnek, feltéve persze, hogy kielégítő
mértékben mentesek a mágnesességtől.
Joe szerint az „élelmiszer osztályú”, vagy
a „317L” típusú rozsdamentes acélok a legmegfelelőbbek
erre a célra. Alex Schiffer szerint nem szükségszerű,
hogy egy nagy sörös hordót használjunk a
töltő kádhoz. Szerinte egy kisebb S/S sörös
hordó, vagy még inkább egy teszt cella is bőven
elegendő.
A neutrális elektródák
száma Joe gyakran említi
a videó szalagokon, hogy az energia cellája annál
nagyobb mennyiségű gázt állít elő, és
annál kisebb mennyiségű áramot húz le
az akkumulátorról, minél több neutrális
(semleges) elektródát tartalmaz. Neked nem kell limitálnod
az elektródák számát 3-ban az autós
cellánál, de mivel ez a cella nem termeli a töltött
vizet, és nincs folyamatosan ráakasztva az akkumulátorra,
ezért a 3 elektróda elegendő.
Ennek ellenére, Alex Schiffer megemlíti,
hogy egy további elektróda, kisebb cella „szivárgást”,
és nagyobb hatékonyságú orgone felhalmozást
eredményez. Mivel egy 5” colos anód konténer
befogad egy 4 colos csövet, ezért valószínűleg
előnyös egy 4 elektródás cella megépítése.
A cella kisülése Joe
úgy találta, hogyha a cella véletlenül
még a barna hab cella tetejéről történő
eltávolítása előtt sülne ki, akkor azt
szét kell teljesen szedni, és ki kell tisztítani,
mielőtt az megint helyesen működne. Ez rengeteg munkát
igényel. Joe keserű tapasztalatok árán megtanulta,
hogy vigyázzon és előzze meg a cella kisülését.
Számodra is fontos tehát, hogy magad is óvakodj
ettől a költséges és időigényes hibától.
Az energia cella a következő okok
miatt sülhet ki: 1. A töltő
kádban képződő barna hab gyors kivételének
elmulasztása. 2. Véletlen szerű rövidzár
az anód a katód, vagy a neutrális elektródák
között. 3. Ujjaid, vagy kezed töltött vízbe
történő belehelyezése. 4. Az energia cella
közelében lévő erős elektromos, vagy mágneses
terek. 5. Erősen negatív érzelemmel, vagy személyiséggel
bíró személyek túl közel kerülnek
a cellához (tudom, hogy ez őrültségnek hangzik,
de mégis igaz). Wilhelm Reich úgy írta le ezt
az orgone energiára gyakorolt hatást, mint „Y” faktor
(„Y” téged jelent „you”).
A Töltött Víz Átvitele Miután
a töltött vizet aktivizáltuk az akkumulátor
energiája révén az anód és a
katód között (kb 30-60 másodperc), és
eltávolítottuk a Barna Habot, a töltött
víz kivehető egy csőrös üvegpohár segítségével,
melynek a töltött vízzel érintkező belső
és nem érintkező külső felületét
ujjainkkal nem szabad megérinteni. Ezt nem is olyan nehéz
megtenni. Végy egy 500ml, vagy 750ml-es csőrős üveg
(vagy Phyrex) poharat és tartsd meg a begörbített
mutató, vagy középső ujjaddal a csőrös pohár
tetejét. Merítsd be a csőrös pohár ujjaiddal
ellentétes oldalát a vízbe, és merj
ki ésszerű mennyiséget a töltött vízből.
Zúdítsd át egy nagyobb csőrös pohárba,
vagy üveg kancsóba. Csak így tovább egészen
addig, amíg a negyedéig, vagy tovább tele nem
lesz töltött vízzel. Ezután vidd át
a töltött vizet a töltő kádból az autós
cellába (csak öntsd bele).
Az autós cella elhelyezése. Ez
a cella beszünteti a termelést, ha mágneses,
vagy elektromos mezőnek van kitéve. Joe a cellát néhány
kisebb autónál a motorházban helyezte el, de
általában az utas oldalon lábmagasságban
csavarozta azt a karosszériához, vagy a csomagtartóban
helyezte el. Neked egy vastag gumi lapra lesz szükséged,
hogy biztosítsd a szigetelést a cella alja és
az autó karosszériája között.
Megjegyzés: A csavar, amelyik keresztül
megy a cella alján, és a középső csőhöz
(elektróda) csatlakozik, el van szigetelve a cella tartálytól
egy gumi tömítőgyűrű segítségével.
A csavart szilárdan kell rögzíteni a karosszériához,
mert a csavar képviseli a negatív katódot (és
a karosszéria is negatív). Ne akard, hogy a cella
konténer érintse az autó karosszériát,
mert az képviseli a pozitív anódot, és
összeérintve rövidre zárnád a cellát.
A motor alkalmazkodása a Joe
cellához Egy alumínium
motornak csupán néhány órára
van szüksége az alkalmazkodáshoz, míg
egy vasöntvényből készült motor esetén
ez az intervallum elérheti 1-4 hetet is. Joe először
az autós cella telepítésével kezdte,
majd csak ezután adta hozzá a töltött vizet.
Ő sértetlenül hagyta a benzin vezetéket
és így járt vele egészen addig, amíg
nem észlelte az alapjárat megemelkedését
és/vagy azt, hogy a motor durvábban kezdett el járni.
Ez jelezte számára, azt, hogy a cella elkezdi átvenni
a motor meghajtását, és hogy igényli
a gyújtás finom beállítását,
amíg a motor újra simán nem jár. Ő addig
folytatta az időzítés beállítását,
amíg a motor teljesen nem alkalmazkodott a cellához.
Végül, Joe úgy találta, hogy már
teljesen le tudja csatlakoztatni az üzemanyag vonalat, és
az autót már kizárólagosan csak az autós
cella látja el energiával.
A Teszt Cella A
kísérleteket bölcsebb egy Teszt Cella építésével
elkezdeni, amihez először is egy üveg tartályra
lesz szükségünk. A könnyebb kivitelezhetőség
mellett, megfigyelheted a cella működését oldalról,
fentről és alulról is. Keress egy nagy, felülről
nyitott üvegedényt.
Bele kell helyezni 5db egyforma hosszúságú
S/S csövet az üvegtartályba. A rozsdamentes acél
(S/S) csövek átmérői rendre 1”,2”,3”,4”, és
5” colosak legyenek. Győződj meg az S/S csövek beszerzése
előtt arról, hogy azok nem vagy szinte alig mutatnak vonzást
a neodymium mágnessel (ez rendkívül fontos!).
A csövek egymást pozícióban gumi
vagy más szigetelők révén tartják, melyeket
a csövek között 120°-os elrendezésben
helyezünk el a szomszédos csövek között,
azok felső és alsó végeinél. Tehát
3-3 szigetelő van a szomszédos csövek között
alul és felül is, ami összesen 8-szor 3db gumiszigetelőt
jelent. A szigetelőket kb. ¼ inch távolságra
kell elhelyezni a csővégektől. Ügyelj arra, hogy az
összes cső felső pereme egy szintben maradjon a többiével.
Helyezd be az üvegedénybe a cső összeállítást
úgy, hogy az edény aljára helyezett néhány
távtartó gumiszigetelésen üljön fel.
Itt nem szükséges az, hogy lyukat
fúrj az edény aljára, mint ahogyan azt az autós
cellánál tettük (habár megteheted, ha
akarod). Azonban fontos, hogy az akkumulátor negatív
vezetékét a középső 1” colos S/S henger
aljához, míg a pozitív vezetéket a külső
5”colos henger tetejéhez csatlakoztasd egy krokodil csipesszel.
Az 1” colos henger aljához történő csatlakozáshoz
jó megoldás egy rozsdamentes acélból
készült pánt, amely S/S popszegeccsel , vagy
egy rozsdamentes csavarral van oda rögzítve. A
pánt mérete nem fontos, ezzel szemben nagyon lényeges,
hogy mágnesesség szempontjából leellenőrizd
azt. Méretezheted, úgy a pántot, hogy az edény
aljánál lévő távtartók között
kússzon ki a hengerek alól, majd pedig bukkanjon fel
a víz felszínére és a fölé
az S/S hengereken kívül. Ezután az akkumulátor
negatív pólusát egy krokodilcsipesszel ellátott
vezeték segítségével csatlakoztathatod
rá a pántra.
Megjegyzés: A
mai napig, Alex Schiffer már 4 autó motorját
állította át, hogy azok a Joe cella révén
orgone energiával működjenek. Ez egy tiszta és
ingyenes energiaforrás, amely gyökeresen meg fogja változtatni
a társadalmat.
A Joe cella konstrukciós tervei: A
nagyobb mérethez kattints az alábbi képekre…töltsd
le, és mentsd őket winchesteredre.
* * * * *
Fordította: Tuvok 2006.10.23.
***A fordítás szövegével kapcsolatban minden jog
fenntartva***
< PAGE
ONE >
|