Vampire Fantasy ~ Téma megtekintése

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*A hideg, szélfújta utcáról beléptek a templom nagy ajtaján. Nagyon nyikorgott, mivel igen rozsdásnak minősült. Karolina ment előre, hiszen Ő már ismerte a terepet. A templom nagyon szép, régi építvény volt. Gyertyák díszítették belülről. Karolina leült egy padra.*
-Gyere ülj le. *Mondta lágy, és kedves hangon a lány.*
-Köszi. *És Selena is helyet foglalt a fa padon, és Karolinához fordult.*
-Hol is volt az a kémes sztori? Ebben a templomban? *Érdeklődött továbbra is a furcsa esemény felöl Selena.*
-Igen kíváncsi természetű vagyok. Ez nem olyan túl jó dolog. ~A kíváncsiságom már jó párszor bajba sodort, remélem, többször nem fordulnak velem elő olyan dolgok, mint régen...~

Különös érzései voltak,de igazán még ő maga sem tudta önmagának megmagyarázni,hogy milyen keletűek ezek az érzések.
A férfi ajkai vészesen közeledtek,s minél inkább csökkent a köztük lévő távolság,annál hevesebben fogta el az a dübögő érzés a szíve tájékán.
~Az emberi lényem mégsem halt ki egészen~gondolta.Kihült,világos bőre mintha kezdett volna felforrósodni,de meglehet,hogy csak a képzelete játszik vele.
"Ne félj!"~Mintha ezeket a szavakat hallottam volna már,minden a félelemből fakad,legyen az maga a gyönyör vagy a fájdalom,két egymástól ly távoli dolog,és mégis mennyire összetertozók~gondolta,és halkan felsóhajtott.Csípőjén megérezte Isaac kezét,s borzongás futott rajta keresztül.Mikor a férfi már hajszál híján megcsókolta mutatóujját annak ajkaira helyezte,s ő biztosan érezhette kissé hideg kezét.A barna szempárba nézett,szólni szeretett volna,mondani valamit,de egy szó sem jött ki a száján,majd kezét elvéve utat engedett Isaac ajkainak.Gyengéd és sokatígérő csók volt,ám mégsem tartott hosszú ideig.Amint ajkaik összaért a bestia tombolni kezdett benne,igyekezett eltépni fogvatartó láncait,de ő tartotta magát,ha most enged,akkor nem lesz visszaút...
~Mi a fenét művelek én?!Nem is ismerem,és kiteszem egy ekkora veszélynek,és pont itt,a templomban...~gondolta kétségbeesetten,hiszen érezte,hogy nem akarná bántani a férfit,de mégcsak nem is sejtette,hogy ez nem is lenne oly egyszerű...
Ajkaik szétváltak,de az ölelés egyenlőre maradt,zavartan tekintett Isaacra,majd elfordította a tekintetét.
-Nem is ismerlek,és te sem tudod,hogy ki vagyok...ennek meg sem lett volna szabad történnie,atya ég,mit művelek.-korholta le magát,de a belső énje mégis mást suttogott neki,mint a szavak,amiket kimondott.Pár pillanat alatt a jégfal megolvadni látszott,s talán pont ez az,ami kétségbe ejtette,hiszen a vaslady szerepben könnyebb volt tettszelegni,mint ilyen sebezhetőnek tűnni.Másrészt viszont tudta nagyon jól,hogy azzal,ami benne él,másnak se lenne könnyű megbirkóznia,mintahogy még neki sem sikerült teljesen,így fedhetetlenségre van ítélve,s hogy ez átok e vagy ajándék,már egyre kevésbé volt képes eldönteni,talán egyik is másik is,talán...

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

*Mikor az ajkak összeértek, legszívesebben megmarkolta volna, ahol jól esik, s lesöpört volna mindent az oltárról. A vágy megvolt, de izmait vmi mégis lefogta. Az, hogy templomban van, ahol az alapvető illemet tudja, de azért némileg hanyagol is rajta, de nem teljesen. És Tyara-val oly bizonytalan volt, nem tudta mit tesz, se eddig, és a továbbiakat sem tudja. Nem biztos abban mit engedhet meg magának.
Egyszerre volt boldog, és gondterhelt. Mi lesz ezen túl? Addig nincs baj, míg nem fedi fel kilétét, ahogy ő tudja egy halandó előtt. Nem emlékszik semmilyen tanításra, ami ezt cáfolta volna, és nem érzi annak, hogy ebbe beleszólása lenne a falkának.
Ajkaik szétválnak. A gondterheltségét boldogsága teljesen elnyomta. Érdekes volt a dolog, és ami érdekes, az jó számára. Talán ezért is lett farkas… már nem emlékszik. Kezeit Tyara csípőjén tartja még mindig, semmi kedve elereszteni ezek után. Szemei most inkább hasonlítanak egy kisiskolásra, az első csók pillanatában. Az érzés teljesen új számára, ilyet már rég érzett. De ez a szép érzés egy pillanatra megrendülni látszik. Tyara szavai hallatán, némiképp a mosolya egy fancsali kinézetre változott át. Jobban belegondolva a dolgokba, néhány pillanat múlva arca mindinkább újra egy mosolyra kezdett emlékeztetni.*
- Nem számít ki vagy te, ki vagyok én. Én vmi különlegeset érzek benned, és ezt nem akarom elveszíteni. Megtaláltam azt, ami már oly régóta keresek.
*Arcán a megnyerő mosolya, amivel próbálta érzékeltetni Tyara-val, hogy jól döntött. Lassan lenézet kezeire, amik még mindig Tyara csípőjén pihentek. Elgondolkodott mi lehetne legjobb mindkettőjük számára. A kérdésre a válasz számára hamar megjött: „A folytatás.” De amit érzett nem győzheti meg a szemben lévőt, ezt a döntést neki kell meghoznia. Lassan felnéz, mélyen a két gyönyörű sötét szemekbe.*
- És mit akarsz még művelni?
*Kérdezi mosolyogva. Próbálja érzékeltetni benne, hogy nem dönt rosszul, ha a maradás mellett dönt. Későbbiekben eljöhet a gond, de erre most még nem jött rá.*

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Meleg,és valami túlvilági érzés fogta el kettőjüket.Karolina halgatott,és jobb karját körbe vitte.A csontk ropogtak.Majd megszólallt.
-Itt történt.Pontosabban a jobb mellékhajóban,amikor egy kollégám kezytsűjét kerestem.De szerencsére megúsztam.Nem is beszéljünk most erről.-sóhajtott,és hozzátette.
-Ebben a templomben nem csak azok térnek be akik imátkozni akarnak.Itt mindíg van gyónás.-és feltúnt neki két alak,akik nagyonösszemelegedtek.
~Jó nekik.Legalább boldogok.~és visszatekintett előre.
-Gyere megmutatom,hogy hol is volt a balhé.
Nemnagyon akart felállni,a meleg padról,de muszáj volt.Hisz az idő bármikor meggondolhatja magát,és lejebb hűlhet.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Megnézte a két "embert", akik igen összemelegedtek.* ~Templomban?
Ügyes-ügyes-ügyes. Ezek aztán nem hiszenk istenben.~ *Kicsit alvilági
mosolyával ránézett Karolinára, aki felajánlotta, hogy megmutatja, hol
volt az a kémes cirkusz. Felálltak, és a templom hátulja felé mentek.*
-De mért pont templomban? *Kérdezősködött továbra is Selena.*
-Úgyértem mért pont templomban "harcoltatok"? *Lassan belegabalyodott
saját beszédébe is, és várta, Karolina mit mond a kérdésére. Elővett egy
cigarettát, igaz, nem biztos, hogy szabad.* ~Úgy sem vagyok
megkeresztelve, szóval ez most jelentéktelennek bizonyul.~
-Várj egy percet, kioldódott a fűzőm. Úgyértem a cipőmön. *Lehajolt,
elkezdte befűzni kioldódott fűzőjét. Bekötötte, felállt, és Karolinához
fordult.*
-Na mehetünk!

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Karolina bólintott,és felálva indútak.A kereszthajóhoz érve megálltak.Selena kötötte be a cipőjét,vagy mijét.Addig gyorsan körbetekintett,és felmérte a helyzetett.
~Nincsen itt.Huhh.~és mentek tovább,amikor Selena mondta,hogy készen van.Lassan,és óvatosan mentek.
-Őneki mindegy a helyszín,és az idő.Hidd el.Ő az a férfi,aki pszchésen szerelmes.-és köhögöt egy picit.Nemsokára egy csillogó valamit láttak meg a főldön.Karolina odafutott,és felvette fegyverét.Gyorsan megnézte,és nyugtázta,hogy nincsen semmi baja.Elrakva hozzátette.
-Régeben,amikor még nem voltam őrmester a seregeben,akkor ismertem meg a kis kémecskét.Ő belémzúgott,de én nem szerettem.És azóta megszálotja lett, az hogy feleségül vegyen.-vallotta be.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Karolina gyorsan odafutott az elveszett fegyveréhez. Szemügyrevette,
hogy nincs-e semmi baja. Végighallgatta Karolinát, és megőrizve hideg
mosolyát megszólalt.*
-Hát igen... Vannak ilyen őrültek manapság, sok olyan ember születik, aki
hát, hogy is mondjam... fogyatékos. De nem tehetnek róla, én sem
születtem teljesen épeszűnek, de azért nem vagyok hibbant.
*Ezen mondatok után, beleszívott egy jó nagyot a cigarettájába, és
kifújta.* ~Karolina úgylátszik megnyugodott, hogy nincs itt az az
elmebeteg, aki feleségül akarja venni. Ha velem lenne ilyen, én már a
pasit megfolytottam volna. Kíváncsi vagyok, legalább helyes volt-e ez a
férfi, aki Karolinát így letámadta, vagy mit csinált vele.~
*Elővette a smink-készletét a táskájából, és nekiállt kicsit megigazítani az
elmosódott szemfestéket, rúzst.*
-Ha megbocsáltasz, kicsit megigazítom magam.
*És kicsavarta a fekete rúzst, elővett egy kis tükröt, gyorsan húzott
pár vonalat a száján, és el is rakta a rúzst. A szemceruzájával kihúzta a
szemét, és egy fekete szemhéjpúderrt vett elő. Gyorsan abból is felkent
egy kicsit magára, és mindent visszatett a fekete táskájába.*
-Na kész is vagyok, ugye nem volt sok idő? Az a pasi legalább helyes
volt? *Kérdezte visszatérve a jelenlegi témára.* ~Szegény jól megszívta,
ha még ronda is az illető.~
-Én nem bírom, ha egy ronda pasi érdeklődik utánam, olyan kis
szánalmas. De ez csak az én véleményem. De még nem is válaszoltál,
rám jött a beszélni tudnék. Boccs. *Mondta finom hangon Selena.*

Érzései a feje tetejére álltak,tessék,jött egy férfi,és mindent felborított egy pillanat leforgása alatt,ezt legvadabb álmaiban sem remélte volna,hiszen azt hitte,hogy a védőfal,amit maga köré emelt,áttörhetetlen,de Isaac most bebizonyította,hogy nagyot tévedett.
A férfi nem engedte el,s "szíve"mélyén ennek mégis örült.Az esze azt súgta neki,hogy ez nem lesz így jó,hiszen mégcsak nem is sejtik egymásról a szörnyű titkot.
~Pedig hidd el,nagyon is számít,hogy ki vagyok,sőt,hogy mi...vagyok.~gondolta,s ebben a pillanatban valóban nem tudta,mi lenne ehlyes,különös módon féltette a férfit,féltette önmagától,s attól,ami benne él.Tudta jól,hogy ezt a titkot nem fedheti fel előtte,hiszen azzal minden egy perc alatt omlana le,ami ugyancsak percek alatt épült fel.
Mégcsak nem is sejtette,hogy a férfi is hasonló helyzetben van,s ugyanolyan dilemmán megy végig akárcsak ő.Kétségbeesett volt,de nem akarta ezt a pillanat rovására tenni.Hagyta,hogy a pillanat sodorja magával.Amint kétségeesett tekintete összatalálkozik a pajkos barna szempárral,a helyéthalovány vidám csillanás váltja fel.Ez a barna szempár lett a veszte.
-Különlegeset?-kérdez vissza a férfi szavaira,és igyekszik a "különös"jelzőnek megfelelőan különösen nézni.
~Ha te azt tudnád,hogy az a "különleges"egyben maga a halál...~s halkan felsóhajtott.Pillanatnyi esztelen cselekvéseként Isaachoz bújt,maga sem tudta miért,talán élete során annyi gonddal és sötétséggel kellett megküzdenie,hogy most ezt a rövidke szép pillanatot kiszeretné használni.Nem tudta lesz e folytatása a dolognak,s hogy egyáltalán mindketten fogják e tudni vállalni a következményeket,de mindenesetre ez most elhomályosult.A férfi közelségére a még emberi része melegséget érzett,ellenben a fenevad egyre inkább dühöngeni kezdett benne,a szemei egy pillanatra vörösen izzottak fel,de szerencséjére ezt a férfi nem láthatta,hiszen tekintetük nem találkozott,legbelül viaskodott "önmagával"ugyanis bármit is tenne,a bestia immáron az "élete"része lett,a másik feleóét adja,mint ahogy jó és rossz elválaszthatatlan,úgy immáron ők is azok lettek.
A férfi kérdése kicsit megrendítette mi tagadás,s elkerekedett szemekkel nézett a mosolygó szempárba.
-Mondd,hogy ezt nem komolyan kérdezted.Egy csók után ne gondold hogy...-kissé felháborodott,reméli Isaac nem valami használható rongynak nézi,akit ilyen egyszerűen megkap,használ,aztán meg eldobja.Na ezzel végképp összezavarta.~Vajon melyik az igazi arcod?!~tűnődik el a férfi arcát fürkészve.
Közben nemkívánatos"kukkolókat"vesz észre,akik hamar tovalibbenek a templom más részébe.Igazán csak most gondol bele,hogy hol is vannak,s egy halvány mosoly suhan át a vörös ajkakok.
-Szerintem gyónnunk kellene...-teszi hozzá cinikus félmosollyal.Tekintete a gyertyákra vándorol ismét,s egy pillanatra eszébe jutnak az emlékei,s a Család.~Talán tényleg nem lenne okos dolog...vámpírként egy halandóval...~s újra Issacra tekint.

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

*Isaac várta a választ, hogy Tyara hogyan dönt a további „sorsukról”, de ellenben a lehető legrosszabbra gondolt, amire Isaac csak kezdetben. Majdhogynem szája elé tette a kezét, és mély megbánással kezelte a dolgot, de végül még is csak Tyara csípőjén pihentette kezeit tovább. Arcáról némiképpen lazult a mosoly, de tudta kimagyarázza magát, méghozzá őszintén. Egyik szemöldökét felemelve, és szemével a távolba meredve, kicsi grimasszal megpróbálja kimagyarázni magát.*
- Arra gondoltam, hogy nem kéne elszakadnunk egymástól. Mondod ezt nem szabad, azt nem szabad, de tetteid nem erről árulkodnak.
*S egy futó pillantást vet kezeire, amik még mindig kényelmesen pihengélnek a megfelelő helyen. Finoman érezteti a közeli kapcsolatot, és mégsem tolakodó annyira.
Mire szavai elhangzanak, érzi már nem zavarja, hogy maga vmivel különlegesebb, mint a többi halandó. Igaz feltűnő lehet, ha egy kapcsolatban az egyik fél nem öregszik, és nem változik az idő múlásával, de ha rendkívülinek találtatik eme kapcsolat, talán egy napon hasonló lehet a nő hozzá.
Az, hogy mekkorát téved, nem tudja. És csak idővel válhat világossá, de még most minden olyan szépnek tűnik, mintha már nem lehetne elrontani semmit.
Arca hirtelen újra kiderül, felvéve a könnyed mosolyát. Amit Tyara mondott kicsit furcsállta, de mókásnak is találta egyben. Tekintete együtt halad Tyara-éval, s örömmel tapasztalja, hogy a gyertya, amivel az imént próbálkozott sikeresen lobog. De ez csak egy pillanatig tart, míg tudatosul benne a kép, amire halkan nevetésre fakad.
Tekintete újra a sötét szempárt fürkészi, amiben újra a gyertyák lángját véli felfedezni, érdekes buzgósággal. De mintha mégsem lenne minden rendben, mert Tyara arcán, némi gondterheltség látszik. A fürkészésben némileg a szemöldökök beleremegnem, nem tudja mi bánthatja Tyara-t.*
- Akkor úgy kérdezem, hogyan ezen túl?
*A mosoly megvan, de cseppet sem erőltetett. Könnyed és természetes, és semmiképpen sem álca. Kedvére van a helyzet, és csak olykor-olykor rendül meg benne az érzés, hogy vmi rosszul sül el.
Tyara-tól várja a megoldást, hisz csak rajta múlik mi lesz ebből. A barna szempár kíváncsian kutatja a nőt, mintha az előtt próbálná kitalálni mit akar, mielőtt mondaná Tyara.*

Annyi mindent tudna mondani a férfinek,de tudja nagyon jól,hogy nemteheti,nemcsak a saját és a család érdekében,hanem a férfi érdekében sem.
A férfi kezei a csípőjén pihentek,nem szólt érte,élvezte ezt a meghitt pillanatot,férfit ennyire közel még nem engedett magához.
-Elszakadni-mondta üres hangon maga elé,hiszen nagyon is jól tudta,mit takar ez a szó,hiszen nemcsak gyerekkorában szakították el a szüleitől,hanem az árvaházban is el kellett szakadni az egyetlen barátnőjétől,aki szerette,majd legvégül sz életétől is el kellett szakadnia-részben,hogy ma így "élhet",ahogy"él".
-Valóban a cselekedetek olykor többet mondanak el,mint a szavak,a szavak megcsalatkoztatnak,hazudnak,de megeshet,hogy néha a tettek is hazugságba taszítanak.-kissé furcsán fejezte ki magát,de csöppet sem azért,hogy a férfinek azt mondja,hogy csak jókedvében tette amit tett,mert akkor ugyancsak hazudna,ellenben szavainak mégis nagyon mély jelentése van,talán mélyebbek is,mint ahogy azok elsőre hangzanak.
A férfi tőle várta a választást,s csak most ingott igazán a szakadék szélén,talán a férfi mellett minden megváltozhatna,de talán mindkettőjükre a poklot szabadítaná a dolog.Mégcsak nem is sejtette,hogy mindketten hasonló csónakban eveznek,és sokat kockáztatnak.
~Bárcsak ne lennék az ami vagyok,bárcsak te sem lennél ami vagy,halandóként csak a veszélyt hoznám a fejedre,nagy döntés ez~tudta jól,és talán ésszerű lett volna,hacsak a saját érdekeit nézné,de ezt nem tudta megtenni a férfivel,vele semmiképp nem.Sokan csak egy álarcot látnak maguk előtt,ha ránéznek,sokan nem ismerik igazán,de talán a férfi ebben a röpke pár órában többet láthatott meg belőle,mint eddig bárki,de még így sem látott mindent,s talán jobban járt ezzel.
-arra célzol,hogy ezekután te is én,szóval mi...-ízlelgeti a szavakat-Nem tudom,mi lenne,ha azt mondanám,hogy más vagyok mint te,hogy mellettem örökké a veszéllyel,a fenyegetettséggel kellene együttélned,hogy újra és újra a halál borzalmas dolgaival kellene szembenézned?!Lehet,hogy erősnek érzed magad hozzá,de vannak felsőbb hatalmak,amelyek irányítanak,s azookkal szemben még te is védtelen vagy...-mondja a fárfinek,s nem tudja,hogy ő miként fog szavaira reagálni.Pár pillanatig csend állt be közéjük,majd tekintetét a férfire emelve az már újra mosolygott,ellenben az ő szemeiben fájdalmas keserűség csillant meg,de amint a barna Íriszekbe nézett,vörös ajkaira szomorkás mosoly kúszott.
~sokat vársz tőlem,de nem biztos,hogy én mindent megadhatok neked~gondolta,hiszen tudta,hogy ő kevésbé fog öregedni,s ha a vámpírok szerencséja is úgy akarja,akkor sokkal tovább fog élni,mint egy halandó,és akkor végig kellene néznia,miként öregszik meg mellette a férfi,és ezalatt az sincs garantálva,hogy nem lesz olyan pillanat,amikor majd a bestia átveszi felette a hatalmat,és akkor rátámad a férfire,a gondolatra borzongás fogta el,de tudta,hogy ez nem lehetetlen,mert legyen bármilyen erős is,a bestiát még nem vonta teljesen a hatalma alá.
Lassan felemelte az egyik kezét,és a férfi felé nyújtotta,de félúton megállt,tétovázott,majd pár pillanat után továbbvitte,és gyengéden végigsimitott Isaac arcán.Különös fények játszadoztak a szemében.
~Talán jobb lenne most megállni,amíg nem vagy túlságosan fontos a számomra,ugyanis akkor jobban fájna elveszítenem téged,ha már szeretlek...~gondolta a nő.
-Bárcsak...-de szavai itt elakadtak,nem tudta mit mondjon,s így inkább nem mondott semmit.Csak nézte a férfi arcát csendesen.

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

*A kellemes mosoly néha eltűnt, majd újra megjelent, ahogy hallgatta Tyara szavait a veszélyről, amit ez a kapcsolat válthat ki. Néha-néha megjelenő mosolya tükrözte, hogy nem igazán fél a veszélytől. Volt már dolga felsőbb hatalommal, de nem akarta elhinni, hogy Tyara arról beszél, amire ő gondol. Néhány gondolat siklik át gondolatai között, melyeken piti bűnözők, és keménykedő verőlegények szerepelnek, kik előszeretettel gyakorolják hatalmukat a gyengébbik nemen. Nem tartotta valószínűtlennek, hogy Tyara is egy elnyomott, s vmi semmire kellő tartja zsarnokságban.
Ahogy Tyara keze arcához közeledett, már pillanatokkal előtte érezte mi fog történni. A finom kezek lassan az arcához értek, s a gyönyör, ez az érzés még simogatóbb volt, mint eddig valaha. Nem akarta, hogy ez a pillanat rögtön véget érjen, s arca egy darabig a finom kézzel együtt mozdult, majd elkerülhetetlenül megszakadt a kapcsolat. Egy mély sóhajjal megtürtőztette magát, attól a tettől, ami legfőbb vágya. Úgy érezte, mintha csak testi kapcsolat lenne az egész, s minden más felesleges. A csókra gondolt, mely oly édes, és hívogató volt.*
- Bárcsak? – egy kis hatásszünetet tartott – Legyen úgy, ahogy kívánod, és ne fogd vissza magad. Élj a szenvedélynek, az örömnek.
*Tyara gondterhelt arca azt engedte feltételezni, hogy nincs meg életében az a nagyon nagy öröm, ami nem hátrány, ha van. Saját tapasztalata, hogy e-nélkül a napok nem érnek semmit, és végül eljutott oda, hogy már életét se tartotta vmi sokra.
Ahogy ezeket a szavakat kimondta, áradt róla a magabiztosság. Meggyőződése, hogy Tyara rosszul dönt, ha a félelmei megtántorítják a folytatásban.
Mondandóját tettekkel is próbálta erősíteni. Fejét lassan elvette a lángoló szempárból, s a csípőn pihenő kezére tekintett. Lassan elindult felfele, a hasi tájékon hüvelykujjával Tyara köldökét érintette, majd folytatta kezével a vándorlást. Keze kicsit oldalra húzódva, kívülről mellét érintve, mely akár Tyara hónaljával is keverendő. Az érintés Isaac szempontjából cseppet sem tolakodó, mintha az uszodában véletlenül popón paskolunk vkit, miközben úszunk. Szemével még mindig követte kezét, s az már a nő nyakánál tartott. Finoman végigkúszott nyakán, ahol az érintést sokkal intimebbnek érezte, mint akár előbb a melleknél. Keze végül Tyara tarkójánál állt meg, s a barna szempár egyenesen a sötét mélységet nézte. Kezével enyhén magához húzta a nőt, de oly gyengédséggel, hogy semmilyen erőlködés nélkül ellent tud állni. „Élj a szenvedélynek, az örömnek.” Szavak megcsendűlnek gondolataiban, s reménykedik, hogy Tyara is így tesz.*

Aférfin látszott,hogy cseppet sem rettent meg a hallottaktól,pedig talán kellett volna,legalábbis ő így gondolta,de ismerte a férfiak gondolkodásmódját,úgy tettek mintha mindig minden rendben lenne,és adták a rettenthetetlent,még akkor régen az apja is ilyen volt,bár már csak néhány képet őriz róla,de erre nagyon is emlékszik.
Elnézve a férfi mindig mosolygó arcát,érezte,hogy belőle árad a pozitivizmus,ám vele ellentétben ő erre csak ritkán volt képes,a mútja,az élete tehetett erről,de meglehet,hogy ő maga is hibás volt érte,mert mégcsak meg sem próbált kilépni ennek az árnyékából,egészen addig a napig,amíg a herceggel nem találkozott.
Amint keze végigsimitott Isaac arcán,a feje is teljesen a tenyerébe simult,mint amikor egy kiskutyát simogat éppen az ember fia,és az nem szeretné,hogy ez abbamaradjon,s kiélvezi annak minden pillanatát,mozdulatát,nem is sejtette,hogy valamelyest közel jár az igazsághoz.
Félszeg mosoly jelent meg a vörös ajkakon,a férfi teljesen félreértette a szavait,azt hiszi a testi kontaktusra célzott az a bárcsak,pedig az sokkal inkább volt lemondó,és az értelme is máshol volt keresendő.
Megrázta a fejét,majd a férfire tekintett átható pillantással.
-Félreértettél.-egyszerűen csak ennyit közöl.
-Akkor te is csak a fizikai vonzalom rabja lennél?A szenvedélyé és örömé?-és kérdőn nézett Isaacra.Ám mielőtt az válaszolhatott volna rögtön tettek következtek.
A férfi a fekete kabáton keresztül végigsimitotta,majd keze fölfelé halad,s mikor a fekete selyemsálnál tartott,melyet céllal viselt,remegés fogta el.tudta,ha a férfinek szándékában állna levennie a kendőt,akkor mindenre fény derülne,hiszen az árulkodó jeleket a nyakán viseli.Erre rémület fogta el,s ez minden bizonnyal arcára is kiült,bár próbálta leplezni.Ám mikor a kéz továbbsiklott a tarkójára kezdett megnyugodni,de félelme még mindig nem szunnyadt ki,hiszen nagyon is közel táncolt a szakadék széléhez.A gondolatra a fenevad sem maradhatott tétlen immár.Nagy valószínűséggel a férfi megcsókolta,s eközben szemeit nem hunyta be,hanem a férfi nyakát nézte,s csak most kezdett igazán felébredni a vad.Majd még emberi éne hadakozni kezdett,lehunyta szemeit,de ekkor fülében az ér lüktetését kezdte hallani,s a hang egyre erősebben ütött visszhangot a fejében.A csók vége felé véletlenül-vagy akaratosan-beleharapott a férfi ajkaiba.Szerencsére a fogai nem nőttek meg,így ezt az árulkodó jelet még idejében sikerült visszafognia.remélhetőleg a férfi ezt nem veszi rossz néven tőle,talán a hevesség rovására fogja írni,talán...
-Istenem,ne haragudj...-mondja aggódva a férfinek,és csak remélni tudja,hogy nem fog vérezni a szája,mert akkor tudja jól,hogy elveszett.Ugyanis hamarosan eljön a táplálkozásának az ideje,s ha a bestia megérezné a vér szagát,akkor nem biztos,hogy képes lesz visszafogni magát,s akkor idő előtt táplálkozna,ráadásul olyan személyből,akiből a legkevésbé sem szeretne,s az súlyos következményekkel járna,ezt tudja jól,talán ezért is ijedt meg annyira,ami minden bizonnyal nem kerüli majd el Isaac figyelmét.Kezdenek veszélyes vizekre evezni,de vajon onnan lesz e majd visszaút...

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

*A csók mely oly édes volt, mint a méz a végéhez érkezett. Teste mintha elzsibbadt volna, a külvilágból azt a kevés érzést is teljesen tompán élte meg, s a harapást, melyet Tyara vmilyen oknál fogva elkövetett, mintha meg se érezte volna. Az állandó harapdálástól, ajkán a bőr néhol elég vékony volt. Tyara fogai felsértették Isaac száját, de vér az alig látszódott. A kis seb vmivel beljebb volt, mint amit a külvilág látott.*
- Semmi baj. Előfordul… néha.
*Az utolsó szóra egy megnyugtató mosolyt küldött Tyara irányába, s a sáltól védett nyakáról a kezét újra a nő csípőjére tette. S közben szájában megérezte a vér fura jellegzetes ízét. Ez az íz teljesen lerombolta azokat az érzéseket, amiket a csók hatásaként élt át. Egy kis sóhaj után, - száját résnyire nyitva Tyara megláthatta a kis vértócsát, ami Isaac szájában gyülekszik – lenyelte a vért. Nyelvével finoman szopogatni kezdte, és Tyara előző összefüggő mondatai újra felelevenedtek.*
- Ez amire vágyok, nem csak a sexre szűkül le, s már dobnálak el. Nekem rád van szükségem, mindenre, ami te vagy. Hisz minden rezdülésed, szavad jól esik számomra.
*Gondolatait nem tudta tovább bogozni, mert mintha egy szellő járta volna át a templomot, s bőre teljesen libabőrös lett. Hűs volt, mint a halál. S a kaszás mely hátulról csap le, de nem fordult meg, hogy megnézze, mert épp szemben állt az, amit érzett. Most egy új érzés vette át helyét, a régi helyett, mely cseppet sem volt hívogató vagy csábító. Száját apróra nyitva egy furcsa grimasszal, látszatni engedte lassan végigperegő vérpatakokat, melyek lassan, de látványosan beszínezték Isaac száját. Néhány másodpercig, míg megpróbálta visszahozni a korábbi érzéseket, száját addig kinyitva tartotta, majd becsukta, s nagyot nyelt. A második korty vér, már kicsit megviselte, s a hányinger érzésével is gazdagodott.*
- Te is érzed ezt a hideget? Különös, hisz ugyan olyan a hőmérséklet, mint volt.
*A hideget nem a bőrén érezte, hanem mintha egy új érzékszerve lett volna. A gyanakvó érzést Tyara irányába nem tudta megmagyarázni, nem tudta még mi is olyan furcsa a nőben.
Majd újra némi vér gyülemlett fel, de ezt már esze ágában sem volt lenyelni-e. Zsebéből egy papír zsebkendőt vett elő, amibe diszkréten beletörölte a vérét. Annyira nem volt kész, hogy egy nagyot köpjön, s így még megmaradt az ír, melyet nem szeretett. A zsebkendőt gondosan visszacsúsztatta zsebébe, s nem tudván mit kezdjen magával, és Tyara-val, no meg ezzel az érzéssel értetlenűl a nő szemeiben nézett, vmit kutatva.*

Megtörtént amitől eddig a leginkább tartott,egy pillanatra nem figyelt a fenevadra,s az élve a pillanat töredékével szabad utat harcolt ki magának,s ennek következtében beleharapott a férfibe.Már a legelején tudta,érezte,hogy ebbe a kis közjátékba nem lenne szabad belemennie,s ezt a fenevad is egyértelműen az értésére adta,de balga módon nem törődött vele,s ennek immáron kézzel fogható következményei lettek,s lesznek.Ezzel hatalmas lavinát indított el maga alatt,s hogy a görgeteg végén képes lesz e megállni-kétséges volt.
Isaac kezei immáron ugyancsak a csípőjét fogták közre,s tekintete egyre kétségbeesettebb mértéket kezdett ölteni,amint figyelte,hogy Isaac miként birkózik meg saját vérével.Szemei elkerekedtek a vér láttán,s már érezte,hogy végképp elveszett.
Hirtelen mozdulattal ellökte magát a férfitól,majd még hátrált két lépést.Csendesen meredt a másik értetlen tekintetébe,nem szólt semmit,hiszen nem tudott volna mit mondani.Majd a fenevad egyre inkább eltépte láncait.Érezte a vér illatát,már gondolatban ízlelgette a vért,s a gondolatra elfordult.Gyomortájékon megint beléhasított a fájdalom,a fájdalom mely gyötrelmes volt és mégis gyönyörű a maga módján.A közelben lévő pad elé térdelt,összekuporodott,még pár pillanat és többé nem fedezheti magát többé.
-El kell menned innen...MOST!...addig amíg megteheted-suttogta az utolsó szavakat már erőtlenül,emberi lénye még tartotta magát.Kezei felnyúltak a pad támlájához,mintha csak meg akarna kapaszkodni benne,majd ujjai összahúzódtak,és ezzel a mozdulattal belekarmolt a fába,s így benne hagyta "karomlenyomatát",a mozdulat nem volt emberi,s szemmel láthatóan nem okozott neki különösebb megerőltetést.
FEjét előra hajtva kuporgott tovább,érezte,hogy a férfi tétovázik,s hogy nem mozdul.Kínzó lassúsággal emelte fel a fejét,s ekkor következett az újabb áruló jel,a sötét tekintet helyére sötétvörösen fénylő szempár költözött,s íriszeinek vonala is hosszanti irányban elnyúlt.Egyik keze a padba vájva,a másikkal a hasát fogva nézett fel íly módon a férfire.
-Menj el...kérlek...-tette hozzá még végül,s látva a meglepődött tekintetet tudta,hogy ezzel lerántotta magáról a halandó álarcát.
Lassan felhúzta magát a támla segítségével,és igyekezett felegyenesedni.
-Nem akarlak bántani,de ő igen...-feleli egyszerűen,mintha ez oly természetes lenne,s ekkor már szemfogai is megnőttek.Különösen érezte magát így leleplezetten,hiszen ez még nem fordult vele elő,most mégis egy testben két lélek uralkodott.Eddig mindig csak az egyik vette át a vezető pozíciót,és utána visszaadta a másiknak,de szokatlan módon,most mindkét énje jelen volt,az emberi is és a vámpír is.Halandóként nem akarta bántani Isaacot,de a bestia különös módon hiába megérezte a vért nemcsak arra szomjazott,sokkal többre...Ezt még eddig sosem érezte a bestia egyben félt és halált kívánt a férfire,ezt nem értette,tétovázott.
A két én viaskodott benne,de egyik sem tudta elnyomni a másikat teljes egészében,eddig még ez sem fordult elő,ám eljött ez a nap is.Tudta,sejtette,hogy egyszer ez is be fog következni,de nem remélte,hogy ilyen hamar.Érzékelte a vér szagát,ám valahogy mégsem olyan volt,mint a halandóké,akikből olykor táplálkoznia kell,hogy élhessen.A férfié merőben más volt.
-Ki vagy te...mi vagy te?-kérdezte különös hangon,s hogy most a bestia szólt e belőle vagy a halandó nem tudni,talán mindkettő,hiszen összatartoztak.Ott állt néhány lépésnyire és habozott támadni.Talán nem is akart.

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

*Ahogy a vérével küszködött, néhány pillanatra fel sem fogta mi történt körülötte. Csak akkor kapott észbe, mikor érezte nem áll stabilan a lábán. Tyara, mintha a sátán állt volna Isaac mögött, úgy távolodott, s vmi nagyon nem volt rendben vele, ami a férfit kicsit elgondolkoztatta. Végül semmi egyéb nem jutott eszébe, s tovább marcangolta a kíváncsiság, mikor a padhoz kuporogva Tyara távozásra szólította. Komolyan elgondolkodott, hogy megnézi, mi van mögötte, talán Jézus kelt életre, vagy vért eresztve szennyezi be a márvány padlót.
Nem bírta a tétlenséget. Most mennyen vagy maradjon. Láthatólag Tyara nincs jól, s egy kis segítség nem állna távol tőle, Isaac meglátása szerint. Kicsit meggörnyedve közelített a Tyara felé, s kezeit gondviselően a nő irányába fordította. Szemöldöke megrebbent midőn a „karmok” lecsaptak a padra. Kicsit furcsállta a dolgot, de nem állt meg addig, amíg a vörösen izzó szempárt meg nem látta. Döbbenetében megállt, s az egyensúlyát is elvesztve egyet hátra lépett. Néhány pillanatig azt se tudta mit gondoljon, majd egy mondat csendült meg gondolataiban. „Mindjárt felkel a nap. Nem maradhatok tovább.” Kísértetiesen hasonlított a szeme egy szőke fazonéval, aki megtámadta régebben egy sikátorban. A felismerés egy pillanat alatt jött, de nem akarta elhinni, hogy Tyara is vámpír, mint azaz átkozott.* ~Te nem lehetsz olyan, mint azok. TE Nem… *Gondolatban eget rengető haraggal gondolta az utolsó szavakat, melyek hatalmas bánatba torkollottak. Eddig azt hitte, hogy megtalálta a tökéleteset, de kiderül, hogy nem éppen.
Arcán a közöny mutatkozott, nem az a fajta, aki ne tudná elfojtani érzelmeit, ha akarja. Tyara irányába egyszerre érzett haragot, megvetést és közben szeretetet, vágyat. Egy szó nem jött ki száján. Nem, hogy vmi értelmeset mondjon. Nem is akart szembeszállni a nő akaratával, bár megtehette volna. Lassan elindul, de néhány méter után megtorpant. Tyara ekkor kérdezett rá Isaac mivoltára. Egy pillanatnyi mosoly volt, nem több mit erre reagált. Próbálta elvetni a gyűlöletet, s nem általánosságban gondolkodni Tyara fajtájáról. Lehajtotta fejét, s épphogy szeme sarkából Tyara-ra tekintett.*
- Nem… Nem megyek!
*A válasszal a kérdésre még váratott. Előtte tisztába akarta rakni érzéseit. Negyed perc alatt eljutott arra a pontra, hogy megpróbálja folytatni, amit elkezdett. Lehetnek kivételek, s Isaac erre számított, egy kivételre, akivel megértik egymást, s nem fogják úgy végezni, mint mások hasonló esetben. Van remény, s ebben bízva maradt, bár a néhány méteres távolságot megtartotta.
A vér a regenerálódás hatására megállt, s nyelés következtében viszonylag az összes vér eltűnt gyomrában. Végül csak válaszol Tyara kérdésére, s bízik abban, hogy most nem küldi el, talán segítségére is lehetne.*
- Nem olyan vagyok, akinek rettegnie kellene a felsőbb erőktől, mivel én is…
*Szava elakadt, de ettől még kivehető a válasz, ha Tyara nem felejtette el, beszélgetésük előzményeit.*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Karolina nem válaszolt valamilyen nyomós oknál fogva a kérdésre, viszont egyáltalán nem volt személyes, de Ő tudja, mit és , hogy csinál.
Karolina megnézte a kezén lévő óráját, és igen kapkodva megszólalt.*
-Jajj! Bocs, most rohannom kell! Majd máskor beszélünk, oké? *Kérdezte igen sietősen Selenától.*
-Igen, menny csak... Majd máskor esetleg még beszélünk. De szerintem hamarosan. *Ránézett Karolinára aki már rohant is ki a templom ajtaján, mindent otthagyva...* ~Biztos igen sürgős dolga akadt, ha csak így elrohant, mondjuk velem is megesik az ilyen, szóval nem mondhatok rá semmi olyat, ami esetleg kicsit lenéző, vagy ilyesmi... De azért ez még is furcsa, hogy csak így elrohant...lényegtelen... Lehet, hogy nekem is mennem kéne lassan.~ *A templom ajtaja hangosan csapódott be Karolina után. Selena is elindult kifelé az ajtón. Léptei visszahangoztak a templomban. Kinyitotta az ajtót, és távozott a templomból.*

Komolyan meglepte a férfi viselkedése,előszőr úgy tűnt,nem akar távozni,s ez fájt neki,hiszen nem akarta bántani,de nem tudhatta még mi lesz az események végkimenetele.A féri láthatóan megdöbbent attól amit látott,nem is várt mást,hiszen mégiscsak egy vámpír,ahogy mások emlegetik"átkozott".Felállt,és úgy nézett farkasszemet a férfivel,vonásai meg sem rándultak,csak most tűnt fel igazán mennyire világos a bőre,s hogy szemei mennyire másképp mutatnak így,ráadásul hogy szemfoga is megnőtt,ellenben a vöröslő szempárban mégis volt valami más is.Valami kis emberi fény is csillogott a háttérben,mélyen.
A fenevad és az ember még mindig küzdött,de csak lélekben,tudta,hogy mivel titkát felfedte Isaac előtt,a család és a saját érdekében meg kellene ölnie őt,de erre képtelen volt,s igaz,hogy mégcsak pár órája ismeri a férfit,mégis valami visszatartotta ettől.Egy halovány pillanatra a férfi szemeiben kétségbeesést,majd megvetést látott,de mégis állta a tekintetet.Meglehet hogy sajátos életmódot kell folytatnia,nem járhat kelhet nappal,vérrel táplálkozik,hogy életben maradjon,s ez egy halandónak szörnyen hangzik,de azért mégsem tűnik annak,hiszen nem öl,csak akkor ha léte,a família léte végzetes veszélybe kerülne,s bár a fenevadban ott a tomboló erő,ha képes ezt kordában tartani,akkor annyira nem veszett el,de ezt egy kívülálló,más fajú nem értheti meg.Ezt nagyon is tudta.Csendesen meredt Isaacra,emberi mivoltának fájt a megvetés,de vámpírként tudta,hogy ezért kell mindenáron titokban tartania a kilétét.Tétlen volt,nem tudta mit tegyen.Mikor a férfi elindult,halkan felsóhajtott,hogy talán mégsem kell bántania,ám ő mégis megfordult,és kellő távolságban megállt.Csendesen meredtek egymásra.A fenevad legszívesebben Isaac torkának ugrott volna,s ezen kissé meg is lepődött,hiszen egy halandóra,mégha ilyen helyzetbe is került,sosem reagált így a bestia,s most mégis dühös,ám tartózkodó.
A férfi vére lassan elapadt,s ezzel párhuzamosan az ő légzése is kezdett lenyugodni,ám még mindig fajtabeliként állt ott.Legszívesebben tombolni szeretett volna,s elfordult,hogy ne lássa a férfi tekintetét.Háttal fordult neki,ismét megragadta a padot,kissé fölégörnyedt,haja arcába hullott,s egy visításra emlékeztető kiálltás hagyta el az ajkait.Látszott,amint lélegzetvétele kezd visszaállni a normálisra,szemfogai visszahúzódtak,de persze ezt a másik nem láthatta,szemei csukva voltak,majd legörnyedt a padra.Fejét kezein támasztotta meg,s lassan kezdett visszaállni normál állapotába.A férfi utolsó mondata szöget ütött a fejében,s erre végre felemelte a fejét,s újra a régi sötét szempár meredt egyenesen a barna szemekbe.
-Te is...-ismételte-Te nem lehetsz,akkor éreztelek volna,de te nem...-összezavarodott,a férfi szavai után méginkább,s ez tekintetében is látszott.

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

*Mikor Tyara szemei takarásba kerültek, arcára kiült egy bánatos gondterhelt tekintet. Szemei végig a nőt figyelték, s közben elindult a legközelebbi pad felé. Felléptet egyik lábával, majd a támlára ült, s a szemköztire feltette egyik lábát. Lassan rákönyökölt, s érdeklődve, mintha valami foci mecset nézne, nézte végig az „átalakulást”. Tyara szemei újra a régiek voltak, s Isaac-ot ez mosolyra fakasztotta.* ~Milyen furcsa… és mit akarok én? *A józanész azt sugallná, hogy ez a kapcsolat csak nehézségeket hozhat az életére, s könnyebb most megszakítani a kapcsolatot, mint később szenvedni. Isaac-ot mégis maradásra bírja egy érzés, melyet maga sem tudna leírni, megfogalmazni. Állát megdörzsölte, s finoman hallatszott a szakáll sercegése, mely érzékeltette a tanácstalanságot.
A barna szempár újra a feketével találkozott. Kedve lett volna felpattanni, s a nőhöz menni, de csak karjával intett, hogy szeretné, ha közelében tudná Tyara-t. Nem tudja Tyara, hogy viszonyul Isaac közeledésére, s inkább a nőre bízza, hogy meddig kíván közelebb jönni, a legjobb a padon lenne, mellette. Nehezére esik felvilágosítani Tyara-t, s inkább hagyná, hogy ő beszéljen.*
-Gyere közelebb.
*Szemében a megértés, s a nemrégiben csillogó vágy tükröződik.*
-Engem nem érdekel mi vagy. Légy önmagad, s megbirkózok veled, azon ne múljon.
*Szemét a padra emeli, s ott is tartja nem messze magától. A sugallat talán egyértelmű, nem máshová kellene ülni-e a nőnek, hanem egy a férfi szívéhez közel álló pontra.*

Értetlenül nézett Isaacra,bizonytalan volt,és tanácstalan,de ezt a férfi is érezhette rajta.Érezte,hogy a barna szempár mindvégig figyeli,amint újra önmaga lesz.Most kivételesen zavarta ez a tekintet,de tudta,hogy ez ő,s ezt nem fogja megtagadni,nem teheti,és nem is tudná.Figyelte amint Isaac egy padhoz ment,és nem éppen odaillően ül le rá,de ezt már az első pillanatban észrevette rajta,nem éppen a szabályok mondják meg hogyan éljen,mozogjon vagy éppen mit és hogyan tegyen,talán pont ez az,ami tettszett neki benne,de talán még más is.
A férfi mozdulatai őt is elárulták,tehát mindketten tanácstalanul álltak a másik előtt.Ez azért némiképp megnyugtatta.
Pár lépést tesz a férfi felé,majd megáll.Csendesen fürkészi a vonásait,mintha bele akarna látni,mintha a legmélyére lenne kíváncsi a férfinek.Tudta jól,hogy nem biztos,hogy örülne annak,amit ott találna,de ennek ellenére mégis kíváncsi volt,halandó létéből ezt a rossz szokását is megőrizte,még oly sok minden mással egyetemben.
Tisztában volt vele,hogy a férfi immáron tudja az ő legféltetteb titkát,sötét titkát,de arra viszont még mindig nagyon kíváncsi volt,hogy vajon a férfi mit rejteget előle.
Isaac szemeiben újra a vágy kapott helyet,mint akkor,mielőtt ez a kisebb incidens megtörtént.
-Pedig kellene,hogy érdekeljen,hiszen mellettem állandó fenyegetettségben lennél,és bár nem vagyok egy gyilkos,mint ahogy a halandók hiszik,az akkor sincs garantálva,hogy a fenevad egyszer nem fog kitörni.És hidd el,nem akarnálak bántani,nem tudnálak,de az én lennék...és nem a bestia.-a férfi szemeibe nézve beszél,szavai teljesen őszintének hatnak.
Kicsit idegesíti,hogy a férfi ennyire félvállról veszi a dolgot,túl könnyelműen reagál a helyzetre.Elbizonytalanodott.Ám lassan mégis odasétált a férfihez,és leült mellé a padra.
-Tudod,ha akarnám se tagadhatnám le az aki,azt ami vagyok,de meg kellett tanulnom ezzel együtt élni,mégha vannak korlátaim is,és van egy másik arcom,sőt még nem is láttál mindent,ugyanis ezernyi arcom van-felelte keserű mosollyal.
-Elismerem,hogy az éjszaka kegyeltje vagyok,de nekem így kell élnem,így kell élnem,hogy élhessek,de sokan csak a babonából és az ostoba könyvekből indulnak ki,és ítélkeznek,ezért kell eltitkolnom a dolgot,a halandók sokszor abba a hibába esnek,hogy félnek attól amit nem ismernek,nem mintha nem lenne rá okuk,hiszen köztünk is vannak vérengzőbb fajták,de mindenkit beskatulyáznak,ezért nem lehetek melletted,mert veszélyes lenne,nemcsak rád,de rám nézve is.Ez egy elítélt dolog,és bár látom,hogy te még azzal is makacsul szembeszállnál,amit nem ismersz,de nem biztos,hogy én képes leszek rá.
-és Isaacra nézett.Szemei mégis másról suttogtak,mint amiket a szavai mondtak,talán így akarta meggyőzni a férfit,hiszen mindenképp csak neki akar jót.

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

*Megnyugvással fogadja, hogy végül is helyet foglal Tyara, ahol kell, s ahol jó. Figyelmesen végighallgatja, még ha olykor-olykor érdektelen is mit hall – különösen a veszélyről, hogy nem tud Isaac megbirkózni a dolgokkal – tekintete ugyan olyan marad, mint ahogy azt az évek alatt megtanulta.
Lábát leveszi a támláról, majd a fölre sülyesti. Másik lába még a padon van, s így guggol Tyara-val szemben. Kicsit közelebb hajol, hogy szinte orruk találkozik. Keze a szemközti pad támláján végigcsúszik, mintha csak a menekülő nő visszafogására várakozna.*
-Figyelj – közbe keze Tyara sáljára tapad, s hüvelyk ujja a fülcimpáját érinti – ha időre van szükséged, megadom. Ha van döntésed, mond. De ne gyötörj kétségek közt szenvedve.
*Közben a megnyerő mosoly, és a magabiztos tekintet némileg halványodik, s helyét átveszi a gondterheltség, és a remény. *
-Nem tudod ki vagyok, ne általánosíts. Együtt kevesektől kell majd tartanunk, s talán nem is lesz olyan gondterhelt az életünk, mint azt te hiszed.
*Újabb ráhatása reményei szerint hatással lesznek Tyara döntésében. Minden eshetőségre felkészül, a variációk sokasága játszódik le benne, és az érzések némelyike át is veszi az irányítást, hacsak néhány pillanatra is. Olykor-olykor gombócot érez a torkában, máskor meg mintha egy mázsás súlytól szabadult volna meg.
Keze lassan lecsúszik Tyara vállára, majd fel egyenesen a sál alá, ha mindezt a nő engedi. Keze finoman simogatja a nő nyakát, közben mélyen a fekete szemeket kémleli, a válaszra várva, a jövőbeli tervekre.*

Újra azt kell tapasztalnia,hogy mondandója nem talált célba,legalábbis semmiképp nem úgy,ahogy ő azt szánta.Mereven nézte a másik vonásait,szótlanul figyelte,s próbált valami magyarázatot találni mindenre.Nemcsak arra,hogy a férfi a megvetésen kívűl máshogy reagálta le kilétét,nemcsak arra,hogy miért viselkedik ilyen furcsán,nemcsak arra,hogy miért ilyen könnyelmű,hanem arra is,hogy ki lehet ő valójában.Kérdések ezrei cikáztak a fejében,és egyenlőre egyikre sem volt válasz.Halkan felsóhajtott,majd fejét kicsit oldalrabillantva a padlót nézte.Közben a férfi újra közeledett felé.Amint visszafordult,majdnem lefejelték egymást,ám épp csak az orruk ért össze.Felnézett és csak a barna szempárt látta maga előtt.Ez halvány mosolyt csalt vörös ajkaira.
-Figyelek-mondta,mintha csak kisdiák lenne és épp a tanítóbácsira kellene figyelnie.Közben a férfi keze a nyakára siklik,ez számára igenis kényes pontnak minősül,több szempontból nézve is.Először hagyja,hogy Isaac keze a nyakára simuljon,de közben borzongás fut rajta végig,amit minden bizonnyal a másik is megérez,ám egy ponton keze a férfiéra simul,és megállítja.
-Kétségek között?!-húzza fel érdekesen a szemöldökét.-Miféle kétségek között vergődnél te szegény?-kérdezi tettetett cinikussággal a hangjában.
-Ne haragudj,hogy általánosítok,de tudod az élet ezt tanítja meg velünk,hogy általánosítsunk,hiszen a legtöbb halandó egyforma,ők is csak egy dédelgetett hitben élnek,melyekkel éjszaka riogatják őket,hogy eljön érted a vámpír,és kiszívja az összes véred,meghogy ilyen zombit csinál belőled,meg olyan szörnyetegek...-halkan felsóhajt,majd feláll a padról,és tesz pár lépést.-Pedig tévednek,ez is egy életforma,mint bármi más...de ezt nem fogom neked bizonygatni,ez csak rám tartozik,az én életem része.-majd megfordul,és szelíden Isaacra néz.
-Hidd el,ha tudnám mi lenne a helyes döntés,nem haboznék meghozni,de nem tudom.-majd ismét hátat fordítva a férfinek ugyancsak tesz pár lépést,s lassan immár megint az oltár előtt áll.
-Gondterhetség...ez a legkevesebb,amit ki kellene bírnia ennek a kapcsolatnak-majd kezével az oltárnál lévő szoborhoz nyúl,és lassan végigsimít rajta,miközben nagyon halkan folytatja tovább-vannak annál sokkal nagyobb erők,de ezt te is tudod.-bele sem gondolt,hogy most célozgat valamire a férfivel kapcsolatban,csak kicsúszott a száján.
-Másrészről viszont nem garantálhatom neked,hogy boldoggá tudnálak tenni,annyi mindent nem tudsz még rólam...annyi mindent.-s már halkan beszélt.Lelki szemei előtt már látta az atyját,s tudta jól,hogy ilyen szempontból is küzdenie kellene ezért a kapcsolatért,hiszen vámpírként egy halandóval,nem biztos,hogy ésszerű lenne,s a Hercege bármikor kénye-kedve szerint megölhetné Isaacot,de ő még mindig halandónak hiszi,s nem is tudja,hogy ezenkívűl még miféle bajok származhatnának ebből a viszonyból.Azt nem állíthatta,hogy szereti a férfit,hiszen nem is ismeri,alig tud róla valamit,inkább csak kedvelte,nagyon is kedvelte,de ez még nem lehet indok arra,hogy bármilyen veszélynek kitegye,mégha ő azt is mondta neki,hogy kész bármivel szembenézni.
Tudta jól,hogy Isaac választ vár tőle,de ő is válaszokat várt,méghozzá nagyon is sokmindenre.Még nem tudta mi lesz ennek a vége.
-A sors...talán a végzet majd eldönti,hogy mi legyen velünk...-suttogta halkan,és megfordult,hogy belenézhessen a barna szempárba.

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

*Ahogy Tyara szavait hallgatja, egyre jobban erősödik benne a lemondás. Pont úgy mint amikor egy randin már látszik, hogy halálra van ítélve a folytatás. Kedve lenne menni, elfutni, de maradásra bírja valami. Talán a nő, talán, hogy dolga van még a templomban. De végső soron örül, hogy nem kell még egy unalmas éjszakát a volt szobájában tölteni-e, a régi emlékek közt kavarogva. Még ráér, s amikor feljön a nap úgyis szabad lesz egy időre.
Mint egy sánta ember, a megcsonkított lábával, úgy vonaglik végig a padon, majd a végén újra felemelkedik a támlára, s immár mindkét lába a padot piszkolja. Tyara-t nézi, ahogy végigsimítja azt, ami nem ő, és a remény szertefoszlott. Már nem érdekelte a cél, beletörődött.*
-Hát döntse… majd szólj, ha döntött.
*Hangjában a gúny érezhető, gyerekes módon viselkedik, de jobbat nem tud sértettsége miatt kimutatni. Maga is felismerte, milyen hülyén viselkedett, s arcát kezeibe temette. Nem akarta látni Tyara tekintetét, félt tőle. Lassan elfeküdt a padon, szemeit lehunyta. Tyara-tól nem tartott, hogy talán míg nem figyel rátámad, hisz már bizonyította, hogy ilyet nem akar, és nem is fog tenni. Kezeit összetett, gondolatai üresek voltak, nem is akart semmire gondolni. Próbálta elfelejteni minden érzését, ami ma megtörtént vele. Tyara tanácstalanságára nem volt kíváncsi, s csak valami célszerűre hegyezte a füleit.*

Amíg ő próbál tisztán látni,addig a férfi mégis oly együgyüen nézi a dolgokat.Talán kicsit bosszantja ez a csökönyös viselkedés,de arra írja,hogy egy férfivel van dolga,s élete,s holta során már megtanult egyet s mást a férfi lelkivilágról.Isaac is úgy viselkedik,mint egy csökönyös gyerek,aki a világon a legbátrabbnak és legerősebbnek hiszi magát,s mihelyt elveszik a játékát,akkor bevágja a durcát.Ebben a szerepben most neki jutott a játék beosztása,a gondolat kicsit felpaprikázta.
~Én a játék?!Azt már nem...~gondolkodott el a saját hasonlatán,és előtört belőle a makacsság,miszerint ő sosa nem lesz kiszolgáltatva senkinek és semminek,ezen egyszer már átesett,és többé erre nem volt hajlandó,talán pont emiatt lett kissé dühös egy pillanatra.A férfi felé fordult,s az mit sem törődve az elmúlt eseményekkel elheveredik a padon,mint akinek jobb dolga nincs is.A szavai még inkább fokozták a paprikás hangulatot.
~"Hát döntse...majd szólj ha döntött..."Mit képzel ez...~csattan fel magában.
Odasétál a padon fekvő férfihez,majd félig lehajol hozzá,nem szól,csak vizsgálgatja,mint az ovónéni az éppen csínytevésen kapott gyereket.
-Mondd csak...-kis hatás szünet-hogy lehetsz ennyire gyerekes és ostoba?-teszi fel a kérdést komoly hangon és komoly arckifejezéssel.
Ellenben magában megmosolyogja a jelenetet.
~Most mi van,én itt belépek az ovónéni szerepébe,ahelyett hogy fognám magam és itthagynám?!Nem vagyok normális,kezdek én is behülyülni mellette,pedig csak néhány órája ismerem...~gondolta,majd a komoly tekintet mögött ott bújkált egy mosoly.
-Tudod mit,ha így viselkedsz,akkor nem szólok,mikor döntött...-vágja vissza Isaacnak,lesüllyedve az ő szintjére,s mikor ez a tudatáig eljutott,meglepődött,majd gunyorosan elmosolyodott magán és az egész szituáción.
-Hova lett a régi vaslady álarca?!-sóhajtott fel cinikusan.-Látod ez is a te hibád-mondta a férfinek,s közben az ujjával egyenesen rámutatott.
Végül felsóhajtott,és leült a padra,hátrahajtotta a fejét,majd mintha csak magában beszélne elkezdte mondani a magáét.
-Mit csinálsz te velem?A fene vigye el...pokolba az egésszel...-mondta-Kezdek bedilizni,már magamban beszélek,nem lesz ez így jó...-majd abbahagyta,egy mély levegőt vett,majd megnyugodott,végül is kieresztette a nyomasztó gőzt.Páűr percig csendben,csukott szemmel ült így,a levegőt is lassabban vette,kezdett megnyugodni teljesen,és visszatérni az eredeti formába.

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

*Tyara elindult Isaac felé, s néhány méter után egy halk nesz sejtette a férfival, hogy felé közeledik. Ennek tudatában se mozdul, mindaddig, míg azt a hangot meg nem hallotta, ami még a holtat is kikergeti a sírjából. Kezeit ijedtében a pad támláira tette, s felhúzta rajta magát. Értetlenül nézett Tyara-ra kezdetben, majd ahogy mondta a magáét egyre jobban a megértés, és a sértődés kezdett a felszínre törni. Tyara-nak igaza volt, de Isaac máshogy nem tudta kezelni a dolgot, csak a maga gyerekes módján. Oly sokáig eléldegélt ezzel a gondolkodásmóddal, de eljött az idő, hogy nehéz dolgokban kell jól dönteni. Egy kicsi tartotta vissza, hogy ne mondja a nő képébe a saját gondolatait, nézeteit. Talán az érzései, talán jelleme nem engedte, hogy még jobban megsértse Tyara-t. A nő lenyugodott, s ezzel együtt Isaac is. Mivel már nem volt veszélyben a nő támadó szavaival szemben, nem látta értelmét, hogy esetleg újabbakat váltson ki belőle. Szótlanul, s immár érdeklődő, megbánó tekintettel figyelte, ahogy Tyara kényelembe helyezi magát, s lazítani kezd.*
~Hát ezt nem így képzeltem.
*Bűnbánó tekintettel, s gyerekesen érdeklődő barna szemeivel kicsit közelebb csusszant a nőhöz, majd egy darabig csak figyelte. Nem látta még abban az állapotban, hogy esetlegesen megszólítsa. Majd egy fél perc elteltével a földet bámulva megszólalt.*
-Hát úgy nézek én ki, aki ezt kihasználja? Te is tudod, én is tudom… nincs miért egy másik személyt adnod, aki nem te vagy… s nem is oly elbűvölő.
*Tekintetét ekkor felemelte, s Tyara arcára fordított, ha lehet a sötét szempárt fürkészte, talán egy szikrányi megbocsátást keresve a „bűneiért”. Úgy érezte, hogy már nem kell feszülnie, s kicsit elengedte magát, nem görcsölt. Kezeit a támláról levette, s az ölébe temette, amolyan szerény megbánásképpen. Tudta talán már rég elrontott mindent, de úgy nem akarja befejezni a dolgot, hogy sértődéssel váljanak el.*

Immáron lassan urrá lett pár pillanatig tartó kizökkenésén,melyet az elmúlt pár perc,és az előtte való események nehéz súlya hozott ki belőle.De már elmondható,hogy sikerült újra formába hoznia magát.Még ő is elcsodálkozott,hogy képes volt így kiszakadni önmagából,de változnak az idők,és ő is változik,talán jó,talán rossz irányba,vagy nemes egyszerűséggel mindkettő felé egyaránt.Hiszen bár már rég nem halandó,attól még képes ő is változni,s léphet egyaránt mindkét útra,s előbb vagy utóbb,de elválik,hogy melyik fogja magán tartani.
Már mindketten túlestel a "holtponton",s bánták amitket tettek,vagy mondtak.
Szemei pár percig még csukva voltak,és érezte amint Isaac közelebb húzódott hozzá,de erre nem mozdult meg,ám félreéthetetlenül érezte a kutató tekintetet.Vett egy mély levegőt,majd kinyitotta szemeit és Isaacra nézett.A két szempár újra találkozott,s mindkettőből sugárzott egyfajta megbánás a történtekért.Mindketten gyerekesen és ostobán viselkedtek,és ezt tudták nagyon jól,ám mégsem tették szóvá.
-Tudod az életem során már már az életformámmá vált,hogy mindig más és más szerepbe bújtam,ez egyfajta védelmet nyújtott,és nem tagadom,olykor élveztem,mert másokkal szemben előnyösebb helyzetben voltam így,és most erre betoppantál az életembe,vagyis a holtomba,mindegy is,a lényeg,hogy megjelentél,és percek alatt végigsöpörtél rajtam,eltűntetve ezzel minden védelmet előlem,amit évek alatt felépítettem,ami mögé mindig visszabújhattam,és ami mögül kedvem szerint irányíthattam az életem.S talán pont ez az,amitől megijedtem,és amiért félek tőled...-és komolyan állta a férfi tekintetét,melyben már megint ott csillogott az a pajkos fény.
-szóval azt mondod nem vagyok elbűvölő?!-kérdezi tettetett sértődöttséggel,hogy az előbbi komoly vallomását elüsse valamivel.Ám szemei mégis visszatükrözték az előbb elhangzottakat.A férfi halovány mosolyt csalt vörös ajkaira,amint ott ült mellette mint egy bűnbánó gyerek.
-Mondták már mennyire aranyos vagy amikor ilyen bűnbánóan viselkedsz?-kérdezte,és kedvesen elmosolyodott.
Annyi minden történt vele ez alatt a pár óra leforgása alatt itt a templomban,hogy alig tudta helyre rakni azokat a fejében.Akár egy bonyolult kirakójáték,úgy viszonyult hozzá.A találkozása Isaackal,a csók,az ölelése,a saját vámpírságának felfedése,a vitájuk,a beszélgetésük,a bűnbánások,a tekintetek,vallomások,annyi mindent helyre kellett volna tennie percek alatt,de ennyi hirtelen jött és bonyolult eseményt képtelen ilyen mennyiségben feldolgozni,talán épp ezért volt a kifakadása is.Kemény fából faragták,és az élet is olykor megtörte,de ezek a dolgok,és a múltja volt az is egyben,amik megerősítették.Tudta,hogy a férfi döntéseket vár tőle,és nem ő az egyetlen ilyen személy aki erre vár,de ennyi eseményt először meg kell emésztenie ahhoz,hogy tudja mi lenne a helyes és mi nem lenne az.Újabb fordulópont,hiszen élete során nem sűrűn érdekelte,hogy mikor hoz jó vagy rossz döntéseket,de mára,mire már másként "éli"az "életét"ezt megkövetelik tőle,hiszen nagyon is sok múlhat egy döntésen.A szíve és az esze két külön irányba húzta,és egyenlőre nem dőlt el,hogy melyik lesz az erősebb.De azt viszont tudta,hogy Isaacot szeretné a közelében tudni,hogy hogyan,az még nem volt világos előtte,de ennyit tudott,de ezt nem volt hajlandó sem önmaga,sem a férfi előtt beismerni.

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

*Ahogy Tyara szavait hallgatta, a külvilág teljesen átkerült egy másik dimenzióba Isaac számra. A szavak egymás után vésődtek elméjébe, s mindegyik szó jelentése egyenként értelmeződött, majd csak a mondatok végén értelmeződött az összkép. Már-már el is felejtette, hogy mennyire félreérthető tud lenni néha. A pajkos mosoly némiképp növelte intenzivitását, s még a kérdés előtt javította kijelentését.*
-Úgy értem, hogy az álca… a „vaslady”, mely nem elbűvölő. Elbűvölő vagy mikor így viselkedsz, így beszélsz, s nem az a rideg asszonyság vagy.
*Valamilyen formában minden emberben megvan, hogy egy más szerepet játszik el egy személyen. Más-más emberekkel máshogy viselkedünk, más szerepet kell felölteni, hogy ne találjanak rést rajtunk. Ez is szerepet játszik abban, hogy Isaac se a nagy hímet játssza, hanem inkább, ami szívének jól esik, ami lelkéhez közel áll… kedves, s nem kell védekezni-e. A mondandója után fejét kissé lehajtotta, tekintete még így is a nőre szegeződött, s enyhén elpirult. Tyara kérdése így már a lényegre tapintott, mikor a pirosan izzó arc zavartan felpillantott. Lányos zavarában tekintetét biztosan kezeibe temette volna, de e helyett tűrte Tyara pillantását, majd csak egy fél perc elteltével szólat ismét meg.*
-Mondták… - hatalmas vigyor jelent meg arcán, mely már fokozhatatlan - …de még csak egy embertől hallottam. Régen fontos volt számomra… de már nem igazán… lezártam.
*A szavak teljes őszinteséggel mondta, de tisztán nem emlékezett a történtekre, csak valahol egy érzés érzékelteti, hogy megtörtén egyszer. Utolsó mondata nem éppen volt a legvidámabb mondat, de mivel túl van már egy ideje a dolgon, a hatalmas vigyor csak a pajkosba megy vissza.
Tyara nem rég elmondott mondatai között valami felkeltette az érdeklődését. A szavak úgy törtek ki belőle, mint egy kisgyerek mikor egy békával a kezében állít be anyukájához a konyhába, s mutatja büszke arra, amit talált. Isaac nem volt büszke, s nem is talált semmit, de a lelkesedés épp úgy megvolt benne is.*
-Látom jó színész vagy, ha ezt éveken át el tudtad hitetni az emberekkel. – gondol a „vasladyre” – Nem csapnál fel esetleg színésznek… - ekkor már kialakult benne a további mondandója, s célja - …vagy akár elmennél egy színházba? Természetesen magamra gondolok. – közben álig észrevehetően magára mutatott, kezei nagyobb mozgatása nélkül. A pajkos vigyorba egy kis önbizalom is keveredett… csak ne most essen pofára – Színház, holnap, velem, 6-kor. Akkor már sötét van.
*Az utolsó mondatot, úgy mondta ki, mintha a távolban látta volna meg. Kérdő tekintettel, s megnyerő mosollyal várta Tyara válaszát. Mintha egy randinak hangzana a dolog, mintha Isaac egy más megközelítésből akarna közelíteni.
Az éjszakának nemsokára vége, s pirkad. Hamarosan el kell, hogy váljanak. Remek alkalom, hogy Tyara végiggondolja a dolgokat, s talán már a holnapi napon választ is adjon Isaac kétségeinek, a nő esetleges zavart gondolatainak.*

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*A templom szép,és tágas termében csend és béke uralkodott,de ez megszakadt egy nagy nyikorgással.Karolina lépett be a templomba.A csendes,hideg időből egy nő lépett be.Rendőrnek nézett ki,hisz az is volt.Kicsit lehúzta sapkáját,és lépkedett a padok felé.Léptei koppanása vízhangjában néhányan megremegtek.Sokan megbámúlták,mert még nem láttak rendőrt itt egyenruhában.Karolina leűltr egy padba és egy Bibliát vett fel a pad aljáról.Elkezdte olvasni a vaskos könyvet,és közben kicsit köhintett párszor.Megfázott az este.Nem nagyon foglalkozott vele.Most vaahogy elvolt magában.Vancha ritkán jelent meg,és kezdett feledésbe merűlni egy érzés benne.De szíve mindíg csak a férfi utánn dobogott.De az az érzés a biztonság érzet volt.Felmérve Topolya régebbi kerületeit sok veszélyes bandát látott,és hallott beszélgetni.

VI Újszülött farkas Tartózkodási hely: Topolya

*Belépett a templom vaskos, ódon ajtaján. Meglepődve tapasztalta, hogy a megszokottnál többen vannak a helyiségben. Beljebb merészkedett, a templom oltára előtt meghajolt, majd körbenézett. Újabb meglepetés érte, a padok közt ismerős alak tűnt fel a templom félhomályában.*
~Karolina? Igen ő az. Az utóbbi időben egyre többször találkozunk.~ *közelebb lépett a lányhoz, és megszólította.*
-Jó estét. Látom ismét összefutottunk, leülhetek?

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Karolina nagyban olvasott,mikor valaki megszólította.Feltekintett a vastag könyvből,és elmosolyodott.
-Szép estét Alister.Nagyon kicsi a világ.-majd helyel kínálta a férfit.Kicsit arrább csusszant.Majd megkérdezte.
-És hogy vagy?Nem történt semmi baj?

VI Újszülött farkas Tartózkodási hely: Topolya

*Karolina becsukta a bibliát, amit éppen olvasott. Alister leült, majd nagyot sóhajtott.*
-Semmi különös. Gondoltam benézek mi újság errefelé. Néha csak úgy bejövök és megkérdezem a „nagyfőnöktől” *fölnéz, és az oltárképre mutat* hogy ityeg a fityeg, vagy valami. De te mit keresel itt? *nézett kérdőn a lányra. A templomban nagy csönd honolt, csak néhány buzgó hívő monoton imádsága visszhangzott a teremben.*