Vampire Fantasy ~ Téma megtekintése

II Árnyvadász Tartózkodási hely: Topolya

Hamar az utcákon volt, onnan nem törődött azzal hogy merre viszik lábai. A vihar, akár az ő lelke, úgy tombolt. Hiába volt cudar idő, hazamenni nem akart...még csak az kéne.
Nat-tel kéne találkoznia sürgősen. Tudta, hogy egy pár óra múlva már a tűzoltó állomáson kéne lennie munkára készen. Mindenekelőtt most szüksége votl egy kis magányra. Hihetetlenül hülyén érezte magát, ahogy belegondolt hogy mit is csinált az elmúlt egykét napban. Egyáltalán nem úgy telik fiatalkora, mint egy normális embernek., akkor meg, döbbent rá, ugyan miért várja, várta valaha is hogy köztük normális viszony lehetne.
Hasonló összevissza keserves gondolatok közepette ért le a háborgó folyóhoz, amely látványa lekötötte pár pillanatra.
Elnézte hogyan játszanak egymással a természet erői, majd akarva akaratlanul Max-el való kapcsolatával azonosította. Egy pad támlájára ült fel, onnan kémlelve a sivár partot. Egyetlen egy mozgásra lett figyelmes, egy könyvét szorongató egyszerű kislány volt elsőre. Ahogy viszont jobban szemügyre vette, megdöbbenve tapasztalta, hogy hiába ilyen apró teremtés, sokkal több értéket bír, mintahogy az látszani engedné.
Látta a lány is felfigyel rá, így hagyta, ő szólítsa meg.

Vendég

*A kislány lassan sétált a part felé vezető kis utcán. Még sosem járt erre.*
~ Milyen halott a környék...~* gondolta, ahogy a kihalt utcát és a leveleiktől megfosztott fákat nézte* ~ Mikor jön már a tavasz? Ez olyan szomorú... Nem, ma jó napom van, megszereztem a könyvet és kész!~ *Az utóbbi gondolatot majdnem ki is mondta. A szél jobban rákezdte, ahogy a part közelébe ért, hiszen itt már nem voltak házak, hogy felfogják erejét. Abra lassan elsétált egy régi kis zenepavilon mellett, szomorúan nyugtázta, hogy ezt a kis műremeket is elérte a graffiti kedvelők alkotási kedve.*
~ De jó, mire felnövök minden annyira lerobbant lesz, hogy már nem is lesz kedvem itt maradni... De hol nincs ilyen? Végül is...~
*Ahogy kiért a partra a legközelebbi pad felé vette az irányt, de a pad már foglalt volt. A támláján egy fiatal nő üldögélt, és borongós tekintetével a víz hullámzását figyelte. Tekintete olyan szomorú volt, mint a csupasz fák és az elhagyatott utcák látványa. Abrának egy pillanatra eszébe ötlött a kis zenepavilon.*
~ Szegény...~*önkéntelenül is elindult feléje, hogy megvigasztalja, hogy ne legyen olyan szomorú, és egy kis "tavaszt" láthasson ebben a szomorú kis városban.*
- Mi a baj?* kérdezte a lányt, és leült mellé a padra, könyvét az ölébe vette, melynek a címéből a keze csupán csak ennyit engedett láttatni: A szenthá.....nete* - Ha én ilyen szép lennék, sose lennék szomorú...

II Árnyvadász Tartózkodási hely: Topolya

Igazán nyitott teremtéssel volt dolga. Kedves is volt, és a mosolya egy árnyalatni, igaz múló fényt engedett kesergéstől megszörkült lelkébe.
Rámosolygott a kislányra, de kérdésére, hogyha szeretett volna sem tudott volna válaszolni. Nyelt egyett, és elvette tekintetét a lány mosolygós arcáról.
-Kedves vagy tényleg...ha őt is ennyire érdekelné...-megszakította gondolat menetét, és egy rövidebb percre ölébe hajtotta fejét. Úgy kizárta volna magát a világból, bár jobban meggondolva, most úgy tűnt mielőtt ezt megtette volna a világ zárta ki őt.
Újra felemelte fejét, és folytatta volna a beszélgetést. Ahogy tekintetét a lányra emelete volna, egy pillanattra megakadt a szeme a könyven, amit szorongatott. Igaz, a címet nem láthatta teljesen, mégis csak egyértelműen eltudta olvasni. Hogy mit írnak benne, maga is sejtette, azt viszont hogy egyszerű mesekönyv, vagy a kislány tényleg olyat birtokol amit talán még nem kéne olvasgatnia, nem tudta. Bár, talán nem is volt annyira kicsi ez a lány. Inább volt már kiskamasz, és így talán már arra is megérett hogy tudja ki is ő valójában. Persze lehet hogy nagyon jol tudta eddig is, Dzsami ezt sem sejthette.
-Köszi hogy segíteni akarsz. Nincs baj, egyszerűen csak összejöttek a dolgok. Tudod hogy megy ez-mosolyodot el.
-Nekem viszont akadna egy kérdésem. Mit tudsz magadról?-kérdezett rá köntörfalazás nélul a lényegre.

Vendég

-Kedves vagy tényleg...ha őt is ennyire érdekelné...* válaszolta önkéntelenül is a fiatal nő, de hirtelen abbahagyta.*
~Aha, rokonlélek...Engem sem vesznek észre...~*Egy pillanatra eltöprengett saját még csak kapcsolatnak sem nevezhető kapcsolatán azzal a kedves fiatal orvossal... Mit is szeret benne igazán... Olyan helyes arca volt, és ha mosolygott a kislány majdhogynem elolvadt...*~ Talán a szeme... Nem, a kezét, azt a művész kezet szeretem a legjobban...~
-Köszi hogy segíteni akarsz. Nincs baj, egyszerűen csak összejöttek a dolgok. Tudod hogy megy ez...*fejezte be a nő mondandóját. Hogyisne tudná, hogy megy ez.*
~Naná, hogy tudom... sajnos... De nekem ma jó napom van...~
-Nekem viszont akadna egy kérdésem. Mit tudsz magadról?
* Abrát annyira megdöbbentette a kérdés, hogy még azt sem tudta hirtelen fiú-e vagy lány. A nő a könyvére, majd őrá nézett.*
~ Na, ne... Ugye nem vámpír... Istenem, add, hogy ne legyen...~
*A kislány segélykérően nézett a nő szemébe, aztán elkapta tekintetét, és a könyvre nézett.*
~ Mit tudok magamról? Kellene tudni valamit?* Arra gondolt, amit olvasott, de közben végig a nő kezét nézte, hogyha megmozdulna, észrevegye.* ~ Bolond vagy...~*korholta magát*~ Miért nincs nálad a sai... Magaddal kéne hordanod...~
*Aztán újra a nő kérdésére gondolt. A könyv három "fajról" számolt be.* ~Vámpírok, ez teljesen érthető, mindenki ismeri a vámpírokat. Vérfarkas, ez is elég klasszikus. De a harmadik... Ez most tényleg külön faj? ... Nem olvastam még eleget... Vadász... Nem én... Ez bolondság... És, ha ő az? De akkor mit akarhat? És ha ő az, akkor mirefel a kérdés? Mi, hogy én?* A felismerés villámként hasított belé, kezéből kicsúszott a könyv és a földre esett.*
- Magamról? *kérdezte alig hallhatóan, a szavak nehezen törtek elő bele*- Kellene tudom valamit?

II Árnyvadász Tartózkodási hely: Topolya

Dzsami egy lélegzetvételre elbizonytalanodott abban hogy érdemes volt e egyből a témára térnie, de eddig sem sűrűn, így most sem érezte úgy hogy rosszul döntött. Ki tudja benne meddig lapul a vadászösztön mire előbújt, ki tudja hogy bár ő azt hiszi véletelen, direkt vezette őt ide az élet. Lehet hogy hagyni kéne időt ennek a kiskamasznak, de a könyv, a nyitottság, a látható rátermettség..nem neki most kell megismernie mit szánt neki a sors.
Nem lehet véletlen, hogy ide keveredett, láthatóan már most többet sejt mindenről, mint amit Dzsami tudott akkor mikor ráébredt igazi valójára. Nem akarta, hogy ha eddig még nem esett át rajt, úgy tapasztalja meg a vadász lét kezdetét, ahogyan vele esett meg. Rémeket látott, kísérteteket, tündéreket, egy két embernek látható lény farkas jegyeket viselt egy pár pillanatig...ő alig viselte el azt a hirtelen tömény információ áradatot. Talán vele azért esett így, mert senki nem világosította fel, és talán fenn már úgy gondolták nincs idő, azonnal tapasztalnia kell, s ezért nyitották meg érzékeit, leendő képességeit egy rövidke időre. Így minden beszélgetés, idő húzás nélkül megtudta a valót, ami láthatóan kilökte megcsömörlött helyzetéből. Max-nek hála, egyből megtudta, mi történt vele, hamarosan Nattel is találkozott, és így tovább. Ami hónapokat, talán évet követelő tanulás lett volna, az akaratlanul el kellett sajátítania gyorsan, és mára már elfogadva sorsát, egyike lett a legelszántabbaknak.
-Jól hallottad a kérdést. Érzed hogy valami nem stimmel?Najó, nem akarlak ijesztgetni. Azt gonolom sejted hogy céllal vagy a világon. Szerintem magad is sejted, mire gondolok. Abban a könyvben mi áll?Nem érzed úgy hogy az egyik fejezet igen közel áll hozzád?-kérdezte, és igyekezte úgy vezetni, hogy a lány magátúól jöjjön rá, mire akar kilukadni. Nem akarta ő kimondani, az talán túlságosan megijesztette volna.

Vendég

- Én, céllal?* kérdezte kétségbeesetten. Eszébe jutott az a baljós este, amikor az éjszaka szülöttei elől menekült űzött vadként. Egy öregebb, számára ismeretlen halál szaga lengte körül őket, egy olyan érzés, amit még sosem tapasztalt. Vajon fájdalmas a halál? Mert ha igen, őket bizonyára nagyon megviselhette. Kicsit sajnálta is őket, de félt is tőlük. Nem, ez nem a megfelelő szó, rettegett. Már álmaiban is űzték, küzdött ellenük, menekült, de mindig utolérték. A dolog már annyira elfajult, hogy beutalták a pszichiátriára. De Abra tudta, hogy az a kedves, barátságos doktornő nem tud segíteni rajta.
Rettenetesen magányosnak érezte magát, most tudatosult benne, hogy egyedül van a világban, nem számíthat senkire. A fiatal nőre nézett, egy pillanatra Abrának úgy rémlett, bíztató mosoly jelenik meg arcán.*
~ Lehet, hogy nem vagyok egyedül?~
- Tudom mire gondolsz... Igen van, ami közel áll hozzám. *reménykedve nézett a nő szemébe, erősen koncentrált, nehogy az eltűnjön, mint a többi látomás. Eszébe jutott az a néhány nap, amit a pszichiátrián bentlakásos betegként töltött, féltek, hogy megpróbál kárt tenni valakiben, vagy esetleg önmagában. Soha többé nem akart visszakerülni, ettől a lehetőségtől jobban rettegett, mint bármilyen élőholttól.*
- Kérlek, segíts nekem.

II Árnyvadász Tartózkodási hely: Topolya

Hasonló félelem ült ki a kamasz szemeire, mint amilyen az övé lehetett akkor. Önkéntelenül is rámosolyodott, ezzel talán bátorítva a lányt. Látta az ijedtséget, rémltséget, amibe most némi remény is vegyült.
Dzsami mosolya kiszélesedett a kérés hallattán, és kedvesen egyik kezével vállánál átölelte a kislányt.
-Ha segíthetnék megtenném hidd el. Olyan világban élsz, ahol magadon kell segítened. Tudod, hogy több vagy annál mint amit a tükörben látsz, tudod hogy van valami elpusztítandó a Földön, és a könyvedből, a félelmedből arra tudok következtetni, már találkoztál is ezzel a rémséggel. Vámpírok, farkasok egyéb hitványnépségekre gondolok, melyről gondolom olvasol is most. Te ebben a játékban a vadász szerepét töltöd be, ami talán sokáig kettős érzéseket fog kiváltani belőled, talán még úgy fogod néha kívánni, bár ne kaptál volna ilyen sorsot, hidd el nem véletlen. Az, hogy közénk tartozol, mivel gondolom már rájöttél, hogy te úgy ahogy én is, vadász vagyok. Na, szóval, a tény hogy ebbe a közösségbe tartozol ajándék. Anélkül hogy tisztában lennél vele, egy kisebb társadalom szerűség ott áll mögötted, támogatni akar, és örül annak hogy a világon vagy. Belekerülsz egy olyan világba, hol a kárhozottak ellen kell küzdened, ami talán néha átoknak tűnik, ha viszont kívülről tekintesz majd rá a dolognak, ráébredsz, kaptál egy családot, egy szerető társaságot, melynek ereje az összefogásban, szeretetben rejlik. Soha nem leszel mostmár egyedül, én is, a többiek is ott állunk mögötted, és segítünk ahol tudunk. Ettől függetlenül, ennek elfogadásában, az új informácók feldolgozásában nem tudok segíteni. Neked kell megérteni, de ha átküzdöd magad a kétségeken, sokkal erősebb leszel mint most, és egyszer te fogsz segíteni azoknak akik olyan helyzetben lesznek mint most te.
Kedvesen a lányra nézett, majd felnevetett.
-Ne rémülj meg, ahol és amikor lehet, míg nem állsz készen, szívesen és bármikor támogatlak téged. Ránk mindig számíthatsz ezt ne feledd -

Vendég

*A nő átölelte a kislányt, és nyugtató hangon magyarázni kezdett.*
~ Tényleg itt van, létezik!~
*Abra már nagyon rég nem volt ennyire boldog, mint most. Látszólag körülöttük nem változott semmi, ő mégis úgy érezte, mintha kitavaszodott volna. Nincs már egyedül, talán soha többé. A mellettük álló fűzfa ágait búsan ingatta a szél, a víz hullámai, nekicsapódtak a vízparti köveknek, ezüstös habokat verve a halovány fényben. A fagyott földön még mindig ott hevert a régi, oly' nagyra becsült könyv. De semmi nem számított, úgy érezte, hazatért.*
- Most már mindig velem leszel?* kérdezte, és a remény mosolyt csalt sápadt arcára* - Tanítasz engem? Hogy olyan lehessek, mint te?

II Árnyvadász Tartózkodási hely: Topolya

-Persze hogy tanítalak-mondta kedvesen-és biztosan van olyan is, amit te tudsz és én nem. Mindketten egymás hasznára válunk majd. Egyett viszont sose feledj-váltott komoly hangnemre, minden egyes szót nyomatékosítva szolt tovább-Amit megismersz, azt amit tapasztalsz, soha senkinek, semmilyen körülmények között nem adhatod tovább. Nem csak a vámpírok és egyéb, hanem a mi érdekünk is, hogy létezésük, a mi létezésünk titokban maradjon. Gondolj bele neked, még úgy is hogy kiválasztott lettél, mennyire nehéz volt hinni saját fülednek, szemednek. Egyszerű halandó ismétlem nem tudhat semmit. Ha még is kikotyogsz valamit, magadra vonhatod a vadászok haragját és ezt ne kívánd.-
Gyorsan újra váltott, és immár barátságosan csengő hangon folytatta. Közben támogató ölelését megszakította és a padról is felkelt, hogy átfagyott testét megmozgassa egy kicsit.
-Szólits Dzsaminak. Így legalább már a nevem tudod. Szerdán vagy amikor ráérsz gyere el a város kollégiumába. Ott várlak majd, és akkor elbeszélgetünk, addig felmerült kérdéseidre szivesen válaszolok. Ott esetleg a többi vadásszal is találkozhatsz, és a megfoghatatlan mese amit most mondtam, valósággá válik.
-Most viszont mennem kell. A belvárosba megyek, ha te is arra jösz, akkor még beszélgethetünk egy darabon. A szerda megfelel?-tette fel ismételten kérdését, ahogy elindultak.

Vendég

-Megígérem, hogy titokban tartok mindent.* válaszolta a kislány komoly hangon. Hogy is ne tartotta volna, hiszen ez a nő és most már a többiek is, mindennél többet jelentettek számára. A családja, amiről oly' sokszor álmodott. És ez a család többet ért neki, mint a világ bármely kincse. A nő titokzatos alakját fürkészte. Úgy érezte, bármit megtenne érte.*
~ Dzsami... Milyen szép, különös név...~
- Az én nevem Abra. És igen, ott leszek szerdán, vagy bármikor...
* A visszaúton csak úgy itta a nő szavait, olyannak hallotta, mint régen anyja nyugtató altatódalait. Egy holló szállt a zenepavilon tetejére, onnan nézte őket. Minden olyan nyugodtnak tűnt, semmi más nem mozdult. A pocsolyák már felszáradtak az utcákon, és minden olyan tökéletesnek tűnt. A gondokat elfújta a szél, és Abra boldogan búcsúzott el Dzsamitól.*

II Árnyvadász Tartózkodási hely: Topolya

-Különösnek hangozhat, pedig csak egy egyszerű arab név.-mondta kedvesen- Na, gyere Abra menjünk-
Dzsami még mesélt neki azokról, mikre Abra kiváncsi volt. Nem mondott neki semmi olyat, amitől megilyedhetne, esetleg elbizonytalaníthatná. Inkább az összefogásban rejlő erejüket hangsúlyozta, és azt hogy Abra életében mostmár megvan az a biztos pont, amire ezentúl mindig számíthat.
A búcsú után újra teljes magányban maradt. Egyedüllétét megérezvén, keserű gondolatai ismét megjelentek, és igyekeztek elmélkedésének középpontjába férkőzni. Mindent megtett hogy elhesegesse azokat, és kisebb nagyobb sikerrel ez ment is neki. Arra öszpontosított, hogy most végre találkozik Nattal, lesz munkája, amugy is rentgeteg elinzézni valója akad még. Akkor meg minek keseregjen azon, hogy egy olyanvalakit nem kaphat meg, aki eddig sem volt az övé. Próbálta ironikus megvilágításba helyezni az eseményeket, és egy időre úgy érezte ez sikerult is... Egészen addig, míg újra nem találkozott Max-el.
Egyre sietősebb léptekkel haladt a tűzoltóság felé, tudván, hogy az iménti beszélgetéssel, elment annyira az idő, hogy jócskán késésbe került. Szerencséjére éppen időben toppant be a nagy épület együttesbe, és rögvest Nathan irodájához baktatott.

Vendég

Néhány perc múlva Razor a folyóparton találta magát. Fenséges látványt nyújtott a tündöklő holdfényben. Hátravetette magát a parton az egyik ott található széken, s kedvenc rumát kortyolgatta közben, igyekezett legalább ezen az egy napon felejteni. Ám a múlt kitöröhetetlenül bele égett a lelkébe. Még most is tisztán látja szülei halálát. Apja Radfordban volt a vámpíroknak volt a segítője. Különféle információkat szolgáltatoot nekik, ám egyik napon rossz infót adott át nekik, s ez egy szektatársuk életébe került. A vámpírok szabályszerűen lerohanták az otthonukat. Apját azonnal megölték, anyját, pedig a kárhozatra ítélve megharapták, s ott hagyták a szobában. Ő maga is csak úgy menekült meg, hogy elbújt az ágy alá. Ekkor még csak 15 éves volt. A szomszédok persze későn jöttek már, h segíteni nem is tudtak, de feljelenteni igen... Amint meglátták anyja torkán a harapást, azonnal rohantak a közeli a Inkviziós csoprthoz, a vadászokhoz. Őt és anyját letartoztatták. Anyját még aznap elégették máglyán, s a "barátságos" papok őt is megkínozták. Egymást érték a verések, kínzások, s kihallgatások, míg végül szabadon engedték, miután megbizonyosodtak róla, hogy nem tud semmit. Mindkét csoporton bosszút akart állni, ám még nem tudta, hogy hogy. Ekkor olvasott a vérfarkasokról, ezekről az erős, vad, szabad s engesztelhetetlen lényekről, s azonnal tudta megtalálta a megoldást a problémájára. Néhány éves edzés, pénzkeresés után felszállt a legközelebbi gépre, ami Topolyára visz. Szívében már csak egy dolog él: gyülőli a vadászokat és a vámpírokat, s egy napon még bosszút fog állni rajtuk!. Ám elmélkedését, hirtelen egy furcsa hang szakította félbe...

Vendég

A hang forrása hamarosan az ismeretlenbe tűnt, már tudták, hogy figyelik megérkeztét. Néhány pillanat múlva azonban egy újabb ismeretlen zaj keltette fel a figyelmét. Ám ezúttal egy csöves bukkant fel előtte. Az ismereten oda kurjantott Razornak:
"Hé idegen! Ha volna kedved, megkínálhatnál engem a szegény öreg koldust, azzal a jófajta rummal, persze, ha nincs ellenedre!"
"Már hogy volna. Tesssék!- és ezzel átnyujtotta az üveget, aminek az alján még egy két becsületes kortynyi pia löttyögött- "Téged hogy hívnak?"- kérdezte Razor.
"Mortimer vagyok. Egyszerű topolyai polgár-koldus. Itt születtem, itt nevelkedtem és itt mentem tönkre"- mondta Mortimer.
"Ahhoz képest, hogy milyen rossz helyzetben, még mindig metudta őrizni a humorod. Tetszel nekem. Azt mondtad, hogy ős-topolyai lakos vagy."- kezdte mondanivalóját Razor.
"Hát persze. Ismerem zegét-zugát Topolynak"- mondta Mortimer.
"Akkor te tudnál nekem segíteni. Sok mindent láttam itt Topolyban. De meg tudnád nekem mutatni, azokat az igazi helyeket a városban, ahol az "események" történnek?"- kérdezte Razor.
"Persze. Ha tudsz nekem valamilyen szállást keríteni éjszakára, mert ez a tiszta, csillagos ég, hideg időt ígér."
"Azon ne múljék. Majd kibérlek neked egy szobát az egyik közeli panzióban. A Daroth-utcában megfelel?"- kérdezte.
"Persze."- mondta Mortimer.
"Remek. Akkor holnap találkozunk a szállásom előtt, ami a Boscoe-utcában van, mondjuk reggel 9:00-kor."
"Felőlem..."- mondta Mortimer és ezzel a két alak elkezdett bagtatni éjszakai szállásaik felé.

Vendég

* Már hetek óta teljesen egyedül töltötte élete idejét. Nem beszélt senkivel, úgy élt, min egy remete. A folyón át Topolya városának csillogó fényeire tekintett, a városéra, ahol egyre több rejtélyes dolog történik. A halott pap, átalakult fogsorú emberek a sikátorokban. Épeszű emberek valószínűleg nem költöznének ide, de hál'istennek ő nem tartozott közéjük. A végletekig tudta képes lett volna a túlpartot figyelni, de ideje nem engedte. A könyvtár felé indult.

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

Shira lassan a folyópartra sétált. Az ég tiszta volt, a felhők elmenekültek a délutáni széltől. A csillagok szikrázva figyelték a szomorú jövevényt, aki egy fekete tulipánt forgatott a kezében. Shira felnézett az égre, és pillanatokig a csillagok vonzó szemét fürkészve álldogált. Majd a közeli elhagyatott kikötői mólóhoz sétált, és nem érdekelvén a hideg hanyatt feküdt a deszkapadlón. Erre volt most szüksége. A zavartalan magányra, a természet kegyes simogatására. De valami hiányzott. Valaki, aki most már hozzá tartozott. Vágyott utána, és ez feldühítette. El akarta felejteni egy időre. Maga elé tartva a tulipánt forgatni kezdet.
~ Fekete tulipán…a halál virága. Jellemző. ~ gondolta, és a part felé pillantott. Sehol senki nem volt, a mólón álló kicsiny épület jótékonyan takarta el a lány fekvő alakját, így senkinek nem tűnhetett fel, hogy a téli hidegben valaki a földön fekve csodálja a csillagok táncoló fényét. A szemét lehunyva simogatta a virág bársony szirmait. Gondolatai messzire szárnyaltak. Újra gyermek volt apja karjaiban. Mosolyogva menekült a múlt halványodó fényébe.

Vendég

Az I-700-as dokk közvetlenül az a volt ipari létesítményeknél található. Egyik Topolya számos dokkja közül, amelyik a mai napig nem volt érdekes Razor számára. Az autót a dokktól 100m-re parkolta le, majd odalopakodott a hajóhoz. Genovejnek igaza volt, a legénység mulat, mindössze két őr.
~Szánalmas~ gondolta magában Razor és ezzel elrakta a fegyverét. Ma nem lesz rá szüksége. Odalopkadott az els őrhöz és egy határozott mozdulattal tarkón verte, mire az ájultan esett össze. A második őr felfigyelt a erre és a kollegájához sietett.
"Mi történt Henry?"- kérdezte, ám ekkor ő is egy tompa fájdalmat érzett a feje tájékán és ájultan esett össze. Fellopakodott a hajóra és szétnézett a biztonság kedvéért, áru a helyén és sehol senki.
~Kiváló~ gondolta magában és a kocsit közelebb hozta és elkezdte bepakolni, a cucc nagyrészét már éppen bepakolta, amikor egy hangot hallot alulról.
"Van itt valaki?"- kérdezte a hang.
~A francba~ és ezzel elbújt az egyik láda mögött. Ám szerencséjére, csak egy részeg matróz volt. Egy gyors ütés és ő is csatlakozott a társaihoz. 15 perc múlva a teljes árú a kocsiban volt. Ám úgy döntött, hogy először nem Genovejnek viszi a cuccot, hanem a szállásán lévő parkolóba helyezi el.

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

Shira mosolyogva élte át a pillanatnyi múltat, a zongora és etikett órák halmazát, a bátyja incselkedését, a bálokat, anyja szelíd, kedves tekintetét, apja óvó ölelését. Csodálatos volt. De gondolatai újra a jelen felé indultak, megállíthatatlanul hagyva maga mögött a régi korok álmait. Shira kapaszkodva próbált apja ölébe maradni, de a jelen hideg marka visszarántotta. Sóhajtva szívta be a hideg levegőt. Majd egy ismert hangot hallott visszahangozni gondolatai, vagy inkább lelke legmélyén.
~ „Szabadulj meg a gondoktól. Helyezd át az én vállamra. Egyet se félj. Én elbírom”~ Shira szeme kinyílt és akaratlanul is körbe nézett. Senki nem volt a közelben, se holt, sem élő. Csak Ő egyes egyedül, a végtelen égbolt alatt. Vonakodva feküdt vissza majd újra behunyta a szemét.
~ Ez nem lehet igaz…~ gondolta, és visszaidézte a szavakat mintha csak a sajátjai lennének. A hang ismert és édes volt, mindenféle cinizmustól és éltől mentes. Ezer közül is ki tudta volna választani, hisz már hozzá tartozott. Gondolatai a férfi felé szálltak, próbálva megtalálni Őt. Nem tudta mit tesz, és hogyan, csak ösztönösen cselekedett, majd halkan suttogta.
- Bár megtehetném…bár mindent Rád foghatnék… - mondta de gondolatban akaratlanul is folytatta, eszébe sem jutva hogy mennyire szoros a kötelék. ~ bár Veled lehetnék…

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

Shira szeme kinyílt, hagyván lelkük összekapcsolódását, majd a hajnal közeledtét érezvén felült, és halkan sóhajtott.
- Olyat kapsz tőlem, amit oly rég óta nem láthattál – mosolygott Shira majd minden érzékét megnyitva oly átéléssel nézte végig a napfelkeltét, ahogy még soha azelőtt. A horizont vörösbe, majd bíborba borult, majd a ragyogó korong kiemelkedett a hegyek mögül, fénnyel árasztva el az egész vidéket. Shira úgy érezte még soha azelőtt nem volt ilyen szép egyetlen ébredő reggel sem, mintha Ő maga sem látott volna egyetlen napfelkeltét sem már oly rég óta. Talán nem is az Ő érzései voltak, ez a csodálat, ez a megmagyarázhatatlan ámulat, amit a reggel fénye hozott magával. De nem is érdekelte. Olyan ragyogóan csodálatos volt, hogy beleborzongott az egész teste. Majd lassan felállt, és halkan súgta.
- Jóéjt…- és a fekete tulipánt a folyóba dobva távozott a mólóról.

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

A fényben fürödve sétált végig a parton, arcán átszellemült mosollyal. Habár fizikailag a sajátja volt ez a mosoly, valójában nem tőle származott. De hagyta, hogy elöntse ez az egyszerű boldogság, amit a másiknak adhatott. A folyópartot elhagyva az egyik közeli könyvesboltba sétált. Gondolkodás nélkül lépett az ismert polcok közé, majd levette a könyvet, ami már halandóként is ki szeretett volna olvasni. Visszatérve a folyóhoz, leült egy eldugottabb padra és szertartásszerűen nyitotta ki Gabriel García Márquez, Szerelem Kolera Idején c. könyvét. Mindig végig simította egy kezdődő könyv első lapját. Ez olyan berögzülés volt amit még mindig a nagyapja csinált. Shira szeme réveteggé vált az emlék hatására.
~ A könyv, gyermekem, az ember legjobb barátja. Olyan értéket ad melyet sosem vesznek majd el tőled, bárhogy is alakul az életed. Ezért tiszteld minden lapját, és betűjét, mert ha egyszer minden elvész, a tanítása akkor is benned fog élni ~ hallotta nagyapja bársonyos hangját, érezte hatalmas kezének érintését az arcán. Ujjai gyengéden futottak végig a könyv kezdő lapján, majd hátradőlve olvasni kezdett. A könyv az elmúlás, a be nem teljesedett vágyak, az eltörpült értékek szembenállását mutatta egyetlen vággyal, amiben eltelt egy teljes élet. A vágy, amely sosem halt meg, csak olykor csalfán elhalványodott, hogy a következő pillanatban olyan lánggal lobogjon, amely még jobban és fájdalmasabban emészti a lelket, mint azelőtt. A nap már csak erőtlenül tündökölt, mikor Shira becsukta a vörös rózsával díszített fekete borítót, majd felállva a padra fektette a könyvet.
- Okozz valakinek pillanatnyi megnyugvást, mint ahogy ezt nekem is megadtad – mondta halkan, majd a padon hagyva a könyvet elindult, maga sem tudta hová.

Minden lépésénél a Nap egyre lejjebb csúszott, lassan átadva magát az Ezüst égi királynőnek. És Shira már érezte…testén apró lábak ezreiként futott végig a hideg, tudta hogy minél előbb olyan helyre kell érnie, ahol nem árthat senkinek. Oly rég óta fogta vissza magát, olyan fájdalmas tűz emésztette, hogy tudta habár a Telihold csábításának már ellent tudna állni normális esetben, de így nem. Tudta, az őrület határán van nap mint nap, ahogy eljön az éj, hogy olyan „éhség” gyötri, amit nem moshat el, csakis egy halandó vére. Gondolatai az első átváltozásra siklottak. Újra érezte a vámpír vérének ízét, a kielégülést, és annak égető hiányát. Láz emésztette a testét. De hova menekülhetne? Hová, ahol nem árthat senkinek? A csatornákba még nem mehetett, túl korainak érezte, a kertvárosi otthona nem nyújthat biztonságot. Rohanni kezdett, az ösztöneit követve az egyetlen hely felé ahol ha békére és megnyugvásra nem is lel, de talán segítségre igen, bármily formában érkezik is majd.

Vendég

Útja a folyóparthoz vezette. Nem tuddja miért, de nem tudott a városban maradni... Rossz emlékek törtek rá. Hiányzott neki valaki.
~ Adamina. De rég volt. * Ezen gondolkozva sétált, és nézte a vizet. A "tükör" tetején néha egy pillnatra látni vélte az arcát, de tudta, hogy csak látomás.... hiányzott neki... Leült egy fűz alá, és rágyújtott egy cigarettára. Várt. Hátha történik valami, ami jobb kedvre deríti...

VI Újszülött farkas Tartózkodási hely: Topolya

*A fák között halk dúdolgatást hordott a szél.A süötétben egy szempár villant ,meg.A hóld fénye ezüstösen sütött le a fűre,és a fákre.A szél is feltámadt.A léptek nem mindgí csaptak neszt.A szél halkan suhogtatta meg a fekete felsőt,és a hajzatot.Milani járta a vários külsőkerületeit,és betévdt ide.Régi emlékek űzték most lekét,és a fájdalma svalóság hasította ketté azt.Karjait egymásba fonta és megállt egy tisztáson.
~Régi emlékek,és régi érzelmek.Nemlehet cska a múltban élni.~gondólta és ment tovább.De ismét megállt egy idő utánn,és tekintete az ezüstös holdat fürkészte.Úgy tekintett e égitestere,mintha hazzátartozna,rokona lenne.

VI Újszülött farkas Tartózkodási hely: Topolya

*Figyelte a holdat,de a merengéséből,egy macska zavarta meg.A macska fújt egyett,és szemtelenűl nyávogott.
-Sicc!-mondta Milan,de a macska egy mozdulattal eltűnt,és volt valami nálla,ami csillogott.Milani utánnafutott.
-Te kis dög akkor is elkaplak.-sziszegte,és kis kergetőzés utánn megtalálta a szörnyteget,aki egy padfelé futott,és Milani meg utánna.Nagynehezen beérte,de azután átesett a padon.Mivel nem vette észre,és elterűlve a főldön meglátta Cesart.
-Jó estét uram.-köszöntötte meglepődve.
~Ily picike ez a világ?~

Vendég

Nagy mosoly futott végig az arcán, ahogy végignézte, hogy a lány mekkorát esik a padon keresztül, és utána próbál komolynak lenni.
Mosolyogva a lányhoz szólt:
- A Világ nagy. Talán túl nagy is. Topolya. Óh igen. Az kicsi... Jól láttam, hogy egy macskát kergettél? Nem a legnagyobb vad, amit el bírok neked képzelni...
* Majd végignézett a lány formás testén.
- Gyere ülj le. MEsélj nekem valamit.... Ez eléggé télapósan hangzik, de távolról sem akart olyan lenni. Ha fáj a hátad fel tudok ajánlani egy masszázst... * Majd egy kicsit arrébb űlt a fűzfa tövétől...

VI Újszülött farkas Tartózkodási hely: Topolya

-Gondóltam kicsit kergetem ezt a rusnya macskát.Egyszer melopott.Elvitt egy karkötőt tőllem.Most is azt hordozza magán.-mondta,és feltápászkodva leűllt Cesar mellé.
-És miről meséljek uram?-érdeklődött,hiyz témát nem adtak meg.Megigazította fekete blúzát,és haját is kisöpőrte szemeiből.

Vendég

-Hékás kislány.... * Szólt kissé emelt hangnembe Milan-ra.
- Mi az, hogy uram? Azért annyira még nem vagyok öreg. És különben is 31 éves voltam mikor farkassá lettem. * Szemében látszott, hogy kis szikra gyúl
~ Lehet, hogy csak egy kis társaságra volt szükségem...
- És szerintem 31 év az még nem öreg kor... Hogy miről mesélj? Amiről szeretnél.... Én szinte mindenre nyitott vagyok. * Mosolyt eresztet a lány felé, és figyelte a reakcióját....

Vendég

-Hékás kislány.... * Szólt kissé emelt hangnembe Milan-ra.
- Mi az, hogy uram? Azért annyira még nem vagyok öreg. És különben is 31 éves voltam mikor farkassá lettem. * Szemében látszott, hogy kis szikra gyúl
~ Lehet, hogy csak egy kis társaságra volt szükségem...
- És szerintem 31 év az még nem öreg kor... Hogy miről mesélj? Amiről szeretnél.... Én szinte mindenre nyitott vagyok. * Mosolyt eresztet a lány felé, és figyelte a reakcióját....

VI Újszülött farkas Tartózkodási hely: Topolya

*Milan kicsit lehajtotta a fejét,és megszólallt.
-Elnézét.-majd felemelte tekintetét,és elkezdte a mondandóját.
-Amióta farkasvagyok azóta a csatornában kuksóltam,és most szeretnék valahogy én is fejlődni,mint a többiek.Nagyon gyenge vagyok hozzájuk képest.-mondta komoly arcal,és egy szomorú sóhaj szállt fel lekéből,ami ajkain keresztűl távozott.Majd a hóüldra nézett,ami ezüstös fényében fürdette őket.Csodálta annak szépségét,és erejét.
-Én is ojan erős akarok lenni,mint ön.-befejezte a mondandóját.A szél néha,néha feltámadt elmúlásából,és útrakélt a végtelenbe.

Vendég

Mint én? Nem. Te erősebb akarsz lenni. Segítek neked, hogy elérd... Amiben tudok segítek. Elmosolyodott, és ránézett az órájára.
-Van némi dolgom, és nincs sok kedvem egyedül menni. Gyere velem. Közben beszélgetünk, és utána elviszlek, iszunk egy teát... Vagy kapsz egy fagyit * Kuncogott egyet. Felállt, és kezet nyújtott Milannak.
Gyere. Menjünk...

VI Újszülött farkas Tartózkodási hely: Topolya

*Milani erre elmosolyodott,és felállt Cesar mellé.
-Ha nemleszek terhére elmegyek önnel Cesar.-felelte csendesen,de már mosolyogva.
~Nagyszerűlesz,ha egy tapasztalt farkas fog tanítani.~majd ment Cesar utánn.
-És ön mióta él itt a városban?Mióta farkas?-kérdegette egyszerre.
Fel sem tűnt neki,hogy kérdésekkel bombázza a másikat.

II Ősi Lycon Tartózkodási hely: Topolya

Honover a folyópartra érve lelassított és egy kőhídon átkelve lépett a város határát képező folyón keresztül és indult egyenesen a város szíve felé.Szüksége volt vmire ami a felejtés nagyszerűségébe viszi el.
Útközben lángoló tekintete elrémítette a halandókat.Sötét árnyként szelte át a folyóparti nyaralók közti kanyargós elhanyagolt utakat...