Vampire Fantasy ~ Téma megtekintése

II Árnyvadász Tartózkodási hely: Topolya

Minden hivatalos intézmény megtalálható itt kezdve a kórháztól, pszichiátriától, a bankon és postán át, egészen a Tűzoltó Parancsnokságig, illetve Rendőrségig.

Vendég

* Miguell nem is gondolkodott rosszul. Kis keresgélés után talált magának egy raktározással foglalkozó céget. Ahol egy kissebb raktárt ki is bérelt.
- Ha szabad érdeklődnöm, mit akar tárolni az objektumban? *Kérdezte fontoskodva az ügyintéző*
- Nemrég költöztem topolyába. amíg nem találok egy megfelelőbb lakást a mostaninál, addig a személyes holmiaim, melyek nagyrészét családi örökségem teszi ki, szeretném biztos helyen tudni.
- Á ez persze érthető és természetes. A 416-os tároló a magáé, itt a szerződés és a kulcsok. Akkor egyenlőre három hónapra bérli ki egyszerre?
- Pontosan. *felete Miguell*
- Nyugodt lehet a családi és személyes holmiai biztonságban lesznek. a raktárakat őrizzük.
* Miguell elégedetten hagyta ott az irodát. Egyedül az ügyintéző viselkedése zavarta. ~mi köze ennek, ahhoz, hogy minek kell a raktár. Tán azt hitte töredelmesen bevallom, hogy lopott műkincseket akarok pihentetni?!~ Ezután Miguell fogott egy taxit és elindult a kikötő felé."

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

* Első útja a bankhoz vezetett. Pénzre volt szüksége. Kissé átfagyott ahogy egy ingben és nadrágban átszaladt az erdőn, de most éppen kapóra jött hiányos öltözéke. Elővette régi autójának kulcsát, azt a látszatott keltve hogy most szállt ki a kocsiból. Shirának köszönhetően, még így is jómódú férfinek nézett ki. Kifújta magát és odalépett a pénztároshoz. Nem okozott nagyobb bonyodalmat kivennie egy tehetősebb összeget. *

VI Újszülött vámpír Tartózkodási hely: ismeretlen

*Ahogy ment a Bank felé, azon gondolkozott ,hogy vajon mi lehet majd az uj megbizása.Testőrnek kell mennie, vagy meg kell szereznie valamit a megbizónak?Már csak pár utcasarok választotta el a céltól, legalábbis az utmutató táblák szerint ,amikor egy iszonyatos dörrenés hallatszott.Az épületek között egyre hangosabbá lett, majd amilyen gyorsan felrázta a kedélyeket ,olyan gyorsan alább is hagyott.Mordonnak nem kellett egy percig sem gondolkoznia mi lehetett ez.Tudta ,valahol, valami robbant.Futni kezdett abba az irányba ,ahonnan hallani vélte a robbanást.Csupán két sarokkal volt odébb, viszont ez volt a szerencséje.A Bank előtt, egy fekete limuzin vált hamuvá a lángok között.A robbanás a Bank üvegajtóit betörte, de a környező összes többi épületet is megrongálta.Valószinűleg egy pokolgép volt elrejtve a limóban, amit valaki, valamiért működésbe hozott.A Városi Tűzoltóság pillanatokon belül kiérkezett a helyszinre, és elkezdte oltani a lángoló autót.A mentőszolgálat is megérkezett ,és az utcán sérültek tucatjait vette kezelésbe.Mordon hűvös tekintettel nézte a szétroncsolódott járművet ,melynek darabjai közül két elszenesedett holttestet emeltek ki a tűzoltók...*

VI Újszülött vámpír Tartózkodási hely: ismeretlen

*Mordon nem ment közelebb a roncshoz, mert igy is biztos volt abban ,hogy kik lelték halálukat a lángoló limuzinban.*
~egy ember a volánnál, egy pedig a hátso részen.Elég egyértelmű.Valószinűleg már csak rám vártak.Szerencsétlenek.De mi van ,ha én voltam a célpont???~
*Ez minden bizonnyal uj fordulatot venne a zsoldos életében.Eddig ő volt a vadász, a magányos bosszuálló ,akit bármivel bizta meg a főnöke, ő megcsinálta.Viszont a vadászból könnyen lehet préda, ha nem vigyáz, és nem elég óvatos.Ez nem tetszett neki.Inkább ő les az áldozatára, mint hogy őt kövesse valaki.Ösztöne, ami oly sokszor mentete meg az életét, azt sugta neki, hogy távolodjon el a helyszintől, és ha lehet az emberektől is...*
~Nem bizhatok senkiben, legalábbis ezekben az emberekben nem...Bárkiben ott lehet az, aki rám vadászik.Menekülni nem fogok.Aki menekül ,azt üldözik, és örökké nem lehet elfutni.Inkább akkor a halál.Vagy pedig ellenállok, és szembe nézek a sorsommal.Még ha a halált is jelent, de nem fogom hagyni magam.Nem adom könnyen az életemet senkinek.Dolgozzanak meg érte...~
*Ezekkel a gondolatokkal a fejében,lassan megfordult, és ott hagyta a roncsot, a hullákat ,és az eddigi életét...*

VI Újszülött vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*A taxis köhécselése rántotta vissza a lányt a valóságba. Szemei előtt leperegtek az elmúlt egy óra eseményei, és beleborzongott abba, amit magából látott. Az valami, most nyugodott benne, de... vajon meddig? Látta maga előtt, ahogy leütötte a biztonságit, sohasem volt ennyi erő benne, de késztetés sem. A taxis most már megunhatta a furikázást, mert hátrapillantott, és kérdőn nézett Riamra.*- Oké, ennyi pénz tényleg nincs nálam, hogy egész éjszaka körözzünk - *rápillantott az taxiórára. Még nem volt túl késő, és a taxi óra egész jól állt, mivel elfelejtette bekapcsolni.* - Nos, mégis csak bulizhatnánk egész este, de nyugi, hamar meglépek. Itt van az összes pénzem - *Riam az anyósülésre dobta a pénzt, majd a következő sarkon megálljt intett, és kiugrott a kocsiból, majd egy szűkebb, sötétebb utcába menekült. Megvárta amíg a taxis elhajt, majd a közeli bankhoz sétált. Szerencsére még működött az automata. A lány gyorsan levette az összeget, és tovább állt. Most már inkább nem kockáztatott a taxival, hanem keresett egy éjszakai járatot. A buszmegállóban még nyitva volt az egyik újságos, gyorsan vett egy napilapot, és elkezdte tanulmányozni a lakáshirdetéseket. Megdöbbenve látta, hogy a régi lakása is eladó, mivel a férfi - aki őt tönkretette - néhány napja meghalt. Örömmel konstatálta, hogy a sors megfizetett neki... *- Azt hiszem, ez az én napom... ööö... éjszakám! -*mondta mosolyogva. Azonban néhány perc gondolkodás után megütközve meredt a lapra.*~Ezt én mondtam volna? ~*kérdezte magától ijedten. Ám ekkor állt be a kertváros felé tartó járat, így nem tudta végiggondolni. Felugrott a buszra azzal a céllal, hogy még ezen az éjszakán megveszi a házat, bármiáron...*

Vendég

**kórház**

*Abra gyűlölte a fehér színt, és úgy érezte, minél gyakrabban látja, annál kevésbé tudja elviselni. Ennek ellenére továbbra is meredten bámulta, nem fordította arrébb a fejét, mert tudta, ha ezt tenné, olyat látna, amitől a legjobban félt. Léptek zaját hallotta maga körül, de próbálta kizárni gondolataiból. Egyébként is rettenetesen rosszul érezte magát, szédült, és folyamatosan hányingere volt. Az utolsó dolog, amire emlékezett, az az volt, hogy a vámpír keze felé lendült, mire ő nekicsapódott a falnak. Tüdejéből halk szisszenéssel préselődött ki a levegő, látómezeje beszűkült, majd teljesen el is ködösült. Az idős úr az ágy lábánál arról magyarázott, hogy nagy szerencséje van, mert csak megrepedt az egyik bordája, és volt egy kisebb agyrázkódása. Most már tudta, hogy miért nem volt képes rendesen kiegyenesedni, bár már a gondolattól is belényilallt a fájdalom. Ilyenkor úgy összeszorította száját, hogy éppen csak egy keskeny vonal látszódott belőle, de egy hangot sem adott ki, csak feküdt tovább csendesen, le sem véve tekintetét a plafon vakító fehérségéről. Tudta, hogy a rendőrség is járt itt, hallotta, ahogy felőle kérdezősködnek, és ekkor már biztos volt benne, eljátszotta az utolsó lehetőségét is. Visszakerül a nevelőintézetbe, amit ő röviden csak gyerekbörtönnek nevezett. Kis kezei ökölbe szorultak, érezte csuklóján az oly' ismerős szorító érzést, amely ez egyszer jogos volt, legszívesebben elszaladt volna.*

I Vadászok vezetője Tartózkodási hely: Topolya

**útban a kórház felé, egy taxiban**

*Az egyik vadásztársától hallotta, hogy mi történt, a fiatal lánnyal ~Azt hiszem Abra de le Torre-nak hívják~, a város legfiatalabb vadászát csúnyán helyben hagyta valami fenevad. Még sosem találkozott vele, de tudja, minél hamarabb ki kell szabadítania a kórházból, mielőtt az orvosok valami furcsát észlelnének, vagy tudnának meg tőle. Bármi módon, de muszáj lesz vissza vinnie a kollégiumba. ~Majd mi kigyógyitjuk, gyorsabban rendbe fog jönni, mint azokkal a szintetikus bogyókkal, amiket beletömnének, vagy Isten tudja még mit tennének vele!~ A taxi bekanyarodik az irodaházak felé. ~Milyen szörnyű városrész ez!~ Összeráncolja homlokát. ~Csoda, hogy olyan lassan gyógyulnak az emberek? Ilyen környezetben, érdekes hogy még valamennyire javul az állapotuk!~ Az autó lassít, végül megáll egy teljesen szabályos, világosra festett falú épület előtt.*
-Várjon meg kérem!
*A taxis kezébe nyomja az eddig a mérőórán szereplő összeget, majd kiszáll a járműből.

**A Kórházban**

Az autó lassan elgurul mellette, a parkoló felé. A vöröses hajú nő pedig elindul az épület felé. ~Milyen ocsmány egy épület!~ Állapítja meg magában, ahogy a teljesen egyforma ablakok sokasága után, szemeit lesiklatva öt emeleten, tekintete a bejárati ajtón állapodik meg. Belép rajta, megszólítja a portást*
-Szép napot, meg tudná nekem mondani, hogy Abra de la Torrét merre találom meg?
*A portás készségesen útbaigazította, s ő nekivágott a lány keresésének. ~Merre is mondta a portás?~ Befordult egy folyosón. ~Áhh igen, gyerekosztály!~ A szobaszámokat figyelve egyik ajtótól a másikig sétált. ~Áhh ez lesz az!~ Megállt előtte, összeszedte gondolatait és bekopogott rajta, majd belépett a kórterembe, ahol megpillantotta a lányt, akit egyből felismert, hiszen ösztönének köszönhetően képes megérezni, ha egy társa van a közelben. Ám a megszólítás késett, valahogy nem tudta hova tenni, hogy Abra vajon miért bámulja olyan mereven a fehér plafont.*
-Abra?
*Szólal meg végül kissé bizonytalan hangon.*

Vendég

~ Sose gondoltam volna, hogy lesz olyan jó barátnőm, mint te....~*visszhangzottak Abra fejében Jenny szavai, azok a szavak, amelyek sokáig az életet jelentették számára. Csilingelő nevetése, arcába szökő, kósza vörös tincsei, smaragdzölden csillogó szemei megbabonázták a kislányt. A napfény aranyos glóriát font alakja köré, és a lágy őszi szellő szárnyaira kapta az őszi faleveleket. Milyen csodálatos nap is volt az, boldogok voltak....
Aznap bejött a pszichiáter, leült Abra ágya mellé, és beszélgetni akart vele. A kislány Jenny-t hívta, hiányzott neki, újra tudatlan gyermek akart lenni. Nem sokkal később megtudta, hogy Jenny eltűnt, és Abra ekkor tudta, hiába vár a lányra. Felvillant előtte a szőke fiatalember, a szörnyeteg képe, és tudta, a lány nem hozza el többé neki a tavasz ígéretét. Abra továbbra sem szólt semmit, pedig szíve majdnem meghasadt, legszívesebben zokogott volna. A pszichiáter nemsokára elment, és újra csend borult az apró, szegényes kórteremre. A csend nyomasztó volt, a magány kegyetlen ígérete ott lebegett a kislány felett.*
~ Örökké együtt maradunk~
*Egy könnycsepp szökött ki szeméből, és végigfutott sápadt arcán. Nem látta már a plafon gyűlöletes fehérségét, csak a lágy, vörös hajzuhatagot, amit talán örökre elveszített. Keserűség, és bosszúvágy költözött szívébe, tudta, az élet ennél már nem lehet igazságtalanabb. Néhány tűzvörös hajszál libbent elé, és egy halk hang a nevén szólította. A kislány szíve nagyot dobbant, és a hang irányába fordult.*
- Kérlek, könyörgöm, vigyél el innen...*mondta alig hallhatóan, s kezét a vörös hajú jelenés felé akarta nyújtani, de kötelékei nem engedték. Kissé felemelt feje csüggedten hanyatlott vissza párnáira. Tekintetébe újra kezdett visszaköltözni az élni akarás, és a menekülés kényszere...*

I Vadászok vezetője Tartózkodási hely: Topolya

**Kórház**

*Végignéz a fiatal lányon, ahogy ott fekszik az ágyon, búsba kötve, ebben a rideg környezetben, és szabályosan megrémül. Egy-két gyors lépéssel ott terem a fekhely mellett, egyelőre nem kérdez semmit, a kötelékeket méregeti, hogy tudná megszabadítani a kis szőke lányt. ~Affene egye ezeket a szíjakat!~ Nézegeti a lány csuklóját átfogó bőröket. Aztán rövid tesztelésbe kezd, vajon mennyire strapabírók, de mivel a funkciójuk, az hogy ellenálljanak a rángatásoknak, nem megy túl sokra. Felemeli tekintetét és Abra szemeibe pillant.*
-Ne aggódj, kiviszlek innen, ha törik, ha szakad!
*Egy óvatos csókot lehel a lány homlokára, mint egy nyomatékosítva, hogy mindent meg fog tenni a célért. Körbenéz a teremben, valami megoldást kutatva és nem utolsó sorban a menekvés lehetőségeit mérlegelve.*
-Azt biztos, hogy nem fognak kiengedni dalolászva! Nem ismerjük egymást, vad idegenek vagyunk! Nincs olyan befolyásom, amivel hathatnék rájuk, nincs orvosi végzettségem sem…
*Ismétli fennhangon a tényeket, aztán újra Abrára pillant, majd vissza a bőrökre.*
-Ám, akkor nincs más választásunk…
*Benyúl hasított bőrkabátja zsebébe és egy nagyobb bicskaszerű kést vesz elő. Elvágja a szíjakat, hogy megszabadítsa a lányt.*
-Parancsolj, szabad vagy… Most már csak azt kéne tudni, hogyan tovább...
*Újból körbenéz a kórteremben, kinéz az ablakon, hátha valami igazán frappáns eszébe jut.*

Vendég

**Kórház**

*Abra hallotta maga körül a hangokat, érzékelte a mozgást, de mindezt csak nagyon elmosódottan. Olyannak tűnt az egész, akár egy csalóka délibáb, egy álombéli jelenés. Érezte, ahogy valaki elvágja kötelékeit, hogy fölé hajolnak, beszélnek hozzá. Látta a vöröses tincseket, amelyek minden egyes mozdulatra változtatták alakjukat, helyzetüket, a tincseket, amelyek oly ismerősek voltak számára, és mégsem. A kislány egy pillanatra behunyta a szemét, és koncentrált. Lassan eltűnt a boldog-nyugtató őszi táj, a fák és bokrok képe, s mire szemét újra kinyitotta csak a szívszorító fehérséggel találta szemben magát. Felült az ágyon és körbenézett. Bár még mindig érezte a bőrszíjak szorító utóhatását csuklóján, tudta, már nem köti ágyához semmi. Mélyet sóhajtott, majd pártfogója felé fordult, aki nem Jenny volt, haja mégis oly hasonlatossá tette hozzá. A fiatal nő elkeseredetten keresgélt valamiféle menekülési lehetőség után, ahol valószínűleg őt akarta kiszöktetni. Abra arcán halovány mosoly jelent meg, bár ez a mosoly inkább volt bárgyú, mint bíztató, hiszen a nyugtatók megtették hatásukat. Lassan körülkémlelt, amennyire csak tőle telt, kereste a nővérek elmosódott alakját, aztán boldogan vette tudomásul, hogy fogvatartóinak nyoma sincs. Valami halk köszönetfélét mormolt, majd kimászott az ágyból, és odasétált az ablakokhoz, ám hiába, hiszen amikor közelebb ért, észrevette a két ujjnyi vastag rácsokat.*
- Azt hiszem akkor kénytelen leszek igénybe venni a szellőzőrendszer nyújtotta lehetőségeket...

Vendég

**Kórház**

*A lány csak a hangok kaotikus összevisszaságát hallotta. Elmosódott alakok járkáltak körülötte, értek hozzá, de nem tudta őket egyértelműen beazonosítani. Egy hang folyamatosan ott suttogott a fülébe, mintha csak a szél zenélne... Talán az is volt. Viszont most valahogy semmiben nem volt biztos, hiszen nem csak érzékei csalták meg folyamatosan, hanem saját tudata is. Nem tudta miért van itt, vagy hogy egyáltalán most mit csinál, ám leginkább az zavarta, hogy fogalma sem volt arról, hogy ő kicsoda. Tudta a nevét, a korát, a kedvenc színét, de hogy mi történt vele az elmúlt pár órában, napban, hónapban, vagy valaha is, arra egyáltalán nem emlékezett. Tudta, hogy valamit rettenetesen hiányol, de nem is sejtette, hogy mit, és ezért szörnyen elkeseredettnek érezte magát. Magányos volt és elhagyatott, egy lelki és fizikai roncs. Csak feküdt egész nap, és bámult a semmibe, nem mintha bármit is tenni tudott volna. Minden egyes mozdulat, amelyet botor módon megkísérelt elkövetni, rettenetes fájdalomhullámmal rántotta vissza, és döntötte újra az ágyra. Mire a látása kitisztult már biztos volt benne, hogy egy kórházban van, nem lehetett máshol, annyira fájt mindene. Egy kedves fiatal nő ápolgatta, és enyhítette furcsa injekciókkal fájdalmát, amiért Jen rettenetesen hálás volt, hiszen néha már-már azt hitte, beleőrül abba, hogy testét érzékeli. Amikor éppen aludt, és nem volt magánál, sokkal jobb volt. Valamiért örökösen egy fiatal nőt látott álmában, aki talán nem is volt annyira fiatal, ám a sors időtlenné formálta arcát. Mosolya lágy simogatásként nyugtatta Jen lelkét, érezte, van aki még ilyenkor is vigyázzon rá...*

V Vadász tanonc Tartózkodási hely: Ismeretlen

**kórház**
*Gordon mikor belépett a kórházba ,odasietett a betegirányitóhoz, ahol Jenny után érdeklődött.A recepciós utbaigazitotta, de figyelmeztette, hogy nem fogják beengedni,mert nyugalomra van szüksége a gyógyuláshoz.
Gordon bólintott fejével ,jelezve hogy megértette, majd keresésre indult a nő után ,akit szerett, akit annyira szeretett, és majdnem el is veszitett...
*Mikor megtalálta a kórtermet, nem ment be, ahogy megkérték rá, de az ablakon át bepillantot a szobába ,ahol kedvese feküdt...
Ami akkor fogadta ,az nagyon elszomoritotta.Jennyt kötések tucatjai boritották mindenhol, még a fején is...
Éppen aludt, de becsukott szemei hevese mozogtak, ami rossz álomra engedtek következtetni...
Az ápolónő ,észrevette a kint álló férfit, majd halkan kijött a szobából, és üdvözölte őt.Gordon viszonozta a bemutatkozást, majd a szerelme egészségügyi állapotára terelődött a szó...
A bokaficamtól ,a kéztörésen át ,a kopnyasérülésig ,minden szóba került, a rengeteg horzsolás, és egyéb külsérelmi nyomokról nem is beszélve...
Egy kirándulócsoport talált rá, a város melletti sziklás részen.
Mentőhelikopter hozta be...-tolmácsolta a nővér Gordonnak, aki kedvesét figyelte az ablakon kerszetül...

Vendég

** Kórház **

*Álmában nem először járt azon a helyen, ahol most is volt. Kislány volt újra, egy nagy baldachinos ágyban feküdt, körülötte porcelánbabák tömege. Annak ellenére, hogy arcukra örök mosolyt pingált készítőjük, szemeik mégis gyászos szomorúsággal meredtek a vörös hajú kislányra. Lassan felült, lelógatta apró lábait az ágyról, melyek nem értek le a földig. Halk huppanással ért földet, halványrózsaszín selyemhálóingje egy rövid pillanatig felgyűrődött, ahogy az ágyat súrolta, majd újra lágy zuhatagként hullott alá, takarva a kislány vékony lábait. Apró léptei nem csaptak zajt, kinyitotta a nagy tölgyfaajtót, majd kisétált a teraszra. Az éjszakai levegő hűvös volt, a kislány mégsem fázott, léptei nyomán arrébb reppentek a száraz, kora őszi falevelek. A gyönyörű nő újra ott állt, rá várakozott. Arcán bájos mosoly jelent meg, kezét nyújtotta a kislánynak, és a kert belsejébe vezette. Minden egyes virág, minden egyes fa óriásinak tűnt most a számára, nagy kerek szemekkel szemlélte környezetét. A nő megállt egy ősöreg tölgyfa előtt, leguggolt, és ölébe vette a kislányt, majd a fára mutatott.*
„Ez a fa az, amely jelképezi azt, kik vagyunk, és hová tartozunk. A természet óv minket, vigyáz ránk, cserébe nekünk is hasonlóan kell viseltetnünk az irányába...”
„Ugye most nem mész el olyan hamar, maradsz még?” *kérdezte Jenny már-már síró hangon, és átölelte a fiatal, kortalan szépségű nőt. Amaz végigsimított a kislány vörös hajzuhatagán, és arcán kedves, bíztató mosollyal válaszolt.*
„Én mindig veled leszek, mi vagyunk a családod, a természet, az Anya teremtményei. Vigyázunk rád...”
*A kislány újra a nagy és öreg fát nézte, kérge szürke volt és megviselt, mégis olyan közeli. Látta már valahol ezt a fát... Hangokat hallott minden irányból, kedves, nyugtató, suttogó hangokat. A kép halványodni kezdett, de ő megkapaszkodott a pillanatban. A fa képe örökre emlékezetébe vésődött, amiről még nem is tudta, milyen nagy dolog az ő helyzetében... A fa képe végül teljesen eltűnt lelki szemei elől, és újra csak a fehér kórházi szobát látta, majd oldalra nézett, a hangok irányába. Egy nőt és egy férfit látott beszélgetni, de nem teljesen értette, hogy miről. A nő felé nézett, majd intett a férfinak, ezek után bejöttek a szobába. A férfi szomorú szemekkel meredt rá, de Jen nem tudta, hogy miért. Megpróbált bíztatóan rámosolyogni, ahogy csak erejéből tellett, de egy szót sem tudott kinyögni, fogalma sem volt arról, mit is mondhatna...*

V Vadász tanonc Tartózkodási hely: Ismeretlen

*Gordon meredten bámult maga elé, és a Jenyvel eltöltött idö járt a fejében.Mikor először meglátta a kávézóban, mikor először megcsókolta...
Az első eggyütt töltött éjszaka....
Most mind-mind ujra éledt benne, ahogyan nézte a kedvesét...
És mintha megérezte volna ,Jenny kinyitotta a szemét, és fájdalmasan a Gordonéba nézett...
-felébredt, most bemehet.Jöjjön...
*szolt az ápolónő, majd kinyitotta az ajtót, és Gordonnal a háta mögött bementek a szobába, aki odasétált az ágyhoz, majd gyengéden megfogta szerelme ép kezét.*
-annyira sajnálom...
*csak ennyit tudott mondani, mert a torkában egyre növekedett egy gombóc.Egy gombóc ,mely az összetört kedvese láttán ,hatalmas bűntudatot ébresztett benne ,amiért azon az éjszakán elhagyta...*

Vendég

** Kórház **

*Minden egyes mozdulat rettenetes fájdalomként égett Jen testében, mégis jól esett, ahogy a számára ismeretlen férfi megfogta a kezét. Réges-régen elszállt, talán soha nem is létező boldogságára emlékeztette, ám nem tudta, hogy ezen érzése honnan származhat. Elkeseredetten kutatott elveszett emlékei hátrahagyott sötétjében, de feje csak jobban belefájdult az erőlködésbe. Újra hallotta azt az örökös morajlást, a föld jajgató, zúgó hangját, mely állandóan ott csengett fülében, most mégis próbálta csitítani, elhallgattatni. Nem akarta, hogy figyelmeztető szavai tovább háborgassák, nem félt, nem tudott félni ettől a férfitól. Mit számított most az, hogy vadász, hiszen fogalma sem volt ennek a szónak a jelentéséről. Csak az az ismerős jóleső érzés töltötte be lelkét, amelyet álmában is érzett. Érezte, hogy ez a férfi hozzá tartozik, a családjához, az ő része... A férfi magába roskadva ült mellette, és azt bizonygatta, hogy menyire sajnál valamit, amiről a lánynak fogalma sem volt, mi lehetett. A férfi hangjától és érintésétől úgy érezte, újjáéled, át akarta ölelni, megcsókolni, de nem volt elég ereje hozzá. Keze a férfiéra kulcsolódott, gyengéden megszorította, és továbbra is bátorítóan mosolygott.*
- Ugyan, nincs mit sajnálod, bár nem tudom, hogy mi a baj. Ám biztos, hogy nagyon fontosnak érezheted, ha ennyire elkeserít... Hidd el, nem lehet olyan szörnyű! Gondolj bele, én még azt sem tudom, én ki vagyok, mégse szomorkodom, majd csak lesz valahogy... *hangja rekedt volt és erőtlen, úgy érezte, mintha vattát evett volna, mégis mindent megpróbált, csak hogy megnyugtathassa a kedves idegent, aki oly közel állt szívéhez...*

V Vadász tanonc Tartózkodási hely: Ismeretlen

*Szótlanul ült kedvese ágyán ,és csak nézte ,és nézte szerelmét.Nem tudott megszólalni ,de a csend most nem kinos, inkább megnyugtató volt.
- Ugyan, nincs mit sajnálod, bár nem tudom, hogy mi a baj. Ám biztos, hogy nagyon fontosnak érezheted, ha ennyire elkeserít... Hidd el, nem lehet olyan szörnyű! Gondolj bele, én még azt sem tudom, én ki vagyok, mégse szomorkodom, majd csak lesz valahogy...
*szólalt meg Jenny ,Gordon szemeibe nézve.A hallottak hirtelen ledöbbentették ,és nem tudta hova tenni szerelme szavait.A kérdő tekitetére, a még mindig benn lévő ápolónő adott magyarázatot.*
-átmeneti amnéziája van.Gondoltunk rá, de ez csak most bizonyosodott be, mert még eddig senkivel nem beszélt.Erről jut eszembe.Itt a mobilja.Erről hivtam fel önt ,mert maga volt az egyetlen hozzátartozójának megjelölve, ezzel a kicsi szivecskével.
-de én most már megyek, itt a készülék...
*nyujtotta át Gordonnak a telefont, majd elhagyta a szobát.A neve mellet ,tényleg egy ks piros sziv dobogott...
Ujra szerelméhez fordult ,és hosszasan a szemébe nézett ,mikoron arcán könnycsepp gördült végig...*

Vendég

** Kórház **

*A lány érdeklődő tekintettel hallgatta az ápolónő monológját, majd figyelme a mobiltelefonra terelődött. Ez az övé lett volna? Nem emlékezett rá, de ez már egyáltalán nem lepte meg. Egy röpke pillanat erejéig elkeseredettséget érzett, kétségbeesett hangulat támadta meg, nem tudta, hogy egy ilyen helyzetből hogyan tovább. Aztán inkább mély levegőt vett, megpróbált nyugalmat erőltetni magára, és idővel hirtelen támadt rémülete is csökkeni látszott. Abban az egyben biztos volt, hogy lesz valahogy, olyan még nem volt a világon, hogy sehogy se lenne, de ez a pillanatnyi bizonytalanság rettenetesen elkeserítette. Aztán a férfi búskomor arcát nézte, amelyet most egy meleg könnycsepp tett csillogóvá. Jen végigsimított Gordon arcán, letörölve a nedvességet. Most már biztos volt benne, hogy nagyon fontos számára ez az ember.*
- Ne legyél szomorú, én akkor is szeretlek, ha nem tudom ki vagy, érzem legbelül, és ebben az egyben biztos vagyok...*suttogta alig hallhatóan, hogy a távozóban levő ápolónő nehogy felfigyeljen rá. Szemei lassan megteltek könnyel, rettenetesen magányosnak érezte magát, és nem akarta, hogy ez a férfi, utolsó reménysége és társasága is itt hagyja őt.* - Kérlek, mesélj inkább rólunk, hogy kik vagyunk. Hogy te ki vagy, és én ki vagyok...

V Vadász tanonc Tartózkodási hely: Ismeretlen

*Mikor Jenny hozzáért ,és letörölte könnyeit, érezte a keze melegségét, érezte ,hogy szerelmét nem uralja a gonosz.Vagy legalábbis nagyon kis befolyása van rajta, amit az emberi oldala meg tud állitani...
~még lehet rajta segiteni, nincs semmi veszve...~
*gondolta magában ,miközben látta hogy kedvesét is elöntik a könnyek...
-Szeretlek téged, és mindig is szeretni foglak...
*most ő simitotta le a könnyeket kedvese arcáról*
-mi összetartozunk ,mint születés ,az elmulással, mint felkelő nap ,a lenyugvóval...
-összetartozunk...bármi történjen is...
*majd kezébe vette a kedvese kezét ,és csókot lehelt rá...*
-most pihenned kell.Én végig itt leszek veled.Nem hagylak el...

Vendég

** Kórház **

*A következő néhány nap gyors egymásutánban telt. Jen naiv boldogsággal szemlélte a jövőt, nem volt oka panaszra, hiszen minden egyes nap egy új, érdekes embert ismerhetett meg, és szerethetett újra és újra belé. Ez az ember Gordon volt, aki kitartóan nap mint nap újra meghódította kedvesét. A lányra ez az ismertség minden egyes nap az újdonság izgalmával hatott, nem értette, hogy miért van ott a férfi minden ébredésénél, de nagyon örült neki. És a férfi továbbra is kitartott annak ellenére, hogy egy héttel később már kergetőztek is az ágy körül, már amennyire Jen szánalmas vánszorgását futásnak lehetett nevezni, amikor is egyik ébredésénél elég rossz passzban találta szerelmét, ezért szatírnak nézve menekült előle, és a párnával védekezett. Vagyis inkább elkeseredett küzdelmet folytatott, amíg rá nem jött, hogy a férfi nem akar tőle semmi rosszat. Na meg persze az ápolónők is bejöttek, és beadtak neki egy jó adag nyugtatót. Mire újra felébredt Gordon egy gyönyörű, keménykötésű naplóval várta, amelybe ezentúl feljegyzéseket készíthetett, leírva a legfontosabb történéseket, és azt, amit következő nap akart csinálni. Mindezek mellett fizikailag az orvosok legnagyobb megdöbbenésére elképesztő gyorsasággal gyógyult, nagyon szerencsésnek tartotta mindenki, és nemsokára fel is ajánlották, hogy átmehet a közeli szanatóriumba, ahol gondját viselik majd, mint a többi rövid memóriával megáldott embernek. Jen ekkor csak nagy szemeket meresztett Gordonra, "új" barátjára, hiszen a szanatóriumról elsőre öreg nénik és egy szőke kislány képe ugrott be, bár ez utóbbiról fogalma sem volt, miért. Gordon végül a lány nagy örömére úgy döntött, hogy inkább hazaviszi, és majd ő foglalkozik vele, amíg teljesen fel nem épül, bár ennek az orvosok nem sok esélyét látták. Ennek ellenére a lány nem sokkal később már ott ült a taxiban, a szeretett férfi oldalán és elkerekedett szemekkel szemlélte a várost, amelyben elmúlt tizennyolc évét töltötte, mégis úgy hatott rá, mint a frissen megérkezett turistákra...*

Vendég

[Korház]

*Szeme hirtelen tágra nyílik, elvakítja a neonlámpák fénye, ami elsőre a tündöklő napra emlékeztet. Némi zavart pislogás után kezd szeme hozzászokni a fényhez, s az elsődleges szerepet immár teste többi része kapja meg. Nehézkesen megemeli kezét, melyhez csupán csak egy cső csatlakozik az ütőeréhez. Gondolatai közt cikázva, de nyugodtan dől hátra, miután meggyőződött helyzetéről, s hogy nem állnak ki millió vezetékek a karjából. Kicsit megnyugodva, hisz senki sem zavarja lelki békéjét, lassan de fokozatosan próbál visszaemlékezni a történtekre. Kicsit nehézkes, mintha elaludt volna ébrenléte utolsó pillanataiban. Az erőlködés meghozza a gyümölcsét, s csakhamar minden lejátszódik fejében, attól kezdve, hogy Aloro szobájából kilépett.
Néhány rendszertelen lélegzetvétel után felpattan az ágyról, a csövet fájdalmasan kitépi karjából, s futásnak ered. A korházi szobájából kifordulva, ahogy csak tud, elkezd futni. Nem tudja merre, mit tegyen, de fut. Érzi, hogy nem halhatott meg, él valahol, csak meg kell találni.
A következő sarok után megpillant egy kék köpenyes alakot, akivel meredten bámulnak egymásra abban a rövidke pillanatra. A futás közben nem igazán érzékeli, hogy a férfi közelítene, s hogy karjaival köpenyébe mar. Kiesve egyensúlyából, s a gyengeségtől erőtlenül megbotlik. Fájdalmas nyögéssel zuhan a földre, pont a vállára. Csodálkozva szemléli az esetet, nem pedig dühösen – emlékei szerint nemrégiben egy válltörést szenvedett el. A férfira pillantva maga is meglepődik, hiszen olyan csodálkozó tekintettel néz, s olyan fagyosan. „-Maga!” Szól a férfi hosszan, mint aki beszédbajos lenne.*
-Hol van? Meg kell találnom!
*Ordít a férfira, ki szemrebbenés nélkül állja a szavakat. Két lábát megtámasztja, s már fenekét emeli a földről, mikor két kar fogja közre. Nem áll ellent, de ijedt tekintettel méri fel a két új idegent. A férfi óvatosságra inti a két idegent, majd Knell-t visszaviszik a szobába.
Hosszú percekig nézi, ahogy szobája ablaka előtt 3 orvos tanácskozik, köztük az is, aki megállította. Hadonásznak, ordítanak – amiből ugyan nem hall semmit. Kisvártatva mondhatva kedvenc doktora lép be a szobába, s újra felméri Knell-t.
„-Örülünk, hogy sikeresen felépült. Kis aggodalommal telt el ez a kis idő, s ilyen gyors gyógyulásra nem számítottunk. Teste ez idő alatt teljesen felgyógyult, már csak az ébredéssel kellett várni.”*
-Miféle ébredéssel? Mégis mi bajom volt, ami kis időn belül gyógyult, mégis korházra volt szükség?
*A zavart kérdéseket, rendszertelen légzések közepette, sokszor elharapta, s csak javítással volt érthető. Emiatt idegessége nőt, s teste némileg hevült a kínos helyzet miatt.
„-Csaknem egy hónapig feküdt eszméletlenül, kómában. Gyakori rángások közepette. Ami pedig a válltörést illeti, még egy csont tüdőt is ért.” A doktor szavait egy pillanatig se vonta kétségbe, de mégis hihetetlennek hangzik számára a tények. Egy jót aludt, de nem létezik…*

[Korház környéke]

*Egy kicsit sem elegáns, stílusos ruhában jelenik meg a korház bejáratánál. Kék farmer, barna kötött pulóver, és egy fekete sikkes bőrcipő. Talán egy dolgozóról rántották le, mielőtt Knell-hez került, az iszonyatpárosítás, és a szag.
Egy nagy lélegzet, majd megindul a korház melletti menhely felé. Félpercnyi séta után megáll a ’+’ jellel ellátott épület előtt, néhol kutya, macska hintákkal karöltve.
Néhány perccel később már a felhőtlen boldogságban úszva élettársával karöltve jeleik meg a menhely előtt. Hummer-t kézben tartja, miközben telhetetlenül nyalogatja kutya gazdit. Knell arcán egy hosszú hónap után a boldogság szikrája fénylik barna szemeiben, mely mellett azért Hummer is látható.
Az út megkezdődik, de célja nincs. Földönfutó lett, de eléri újra nyugalmat, az otthon melegét…*

Halandó

A taxi alig 5 perc alatt megérkezett a Topolyai városi bankba. Olaf kifizette a taxit, majd bement a bank tágas termébe. Nagy szerencséjére nem kellett sokat sorba állnia. Hamar az egyik pénztárchoz került: "Jó napot hölgyem!"- mondta Olaf.
"Jó napot! Miben segíthettek?"- kérdezte a nő.
"Egy bankszámláról szeretnék pénzt felvenni. A bankszámla neve: Verenal, a jelszó, pedig: Jelloh"- válaszolta Silberthron.
"Egy személyi igazolványt kérnék."- mondta a nő hivatalos hangján, Olaf oda is adta neki, ő gyorsan le is ellenőrizte, majd ismét a férfi felé fordult: "Mégis mennyi pénzt szeretne felvenni?".
"Félmillió forintot" - válaszolta Olaf. A nő visszadta a kártyát, hátrament, majd hamarosan kiszámolta a férfinak az összeget. Olaf bepakolta a pénzt a táskájába, megköszönte a gyors ügyintézést, majd taxit hívott és elindult vissza a lakásába.

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

// Belvárosi Bank épülete //

* Asariel megállt a bank előtt. Belekotort a kesztyűtartóba, és kivett néhány iratot. Majd elővett egy üres papírt és meghatalmazást kezdett írni Karl Totengräber nevében. Bármennyire is komoly volt nem tudta mosoly nélkül megállni hogy ne érezze át ezt az iróniát. Hiszen saját maga ír meghatalmazást saját magának. Mikor készen lett aláírta, és lebélyegezte. Neki nem lehetett számlája a bankban nem hagyhatott nyomot maga után, de a dúsgazdag Karlnak volt. Kettéhajtotta a papírt és pár darab bankjegyet közé csúsztatott. Belépett a bankba és egyből az igazgatót kérte. Mikor az belépett Asariel átadta a papírt.
- Karl Totengräber úr nevében vagyok itt. Egy csomagot kell elszállítanom az egyik trezorjából. Itt vannak a hivatalos iratok, a kulcs, és itt van meghatalmazása is. - * megvárta míg a bankigazgató széthajtja a lapot látva benne a bankjegyeket. Ekkor kissé halkan de nyomatékosan utalva folytatta * - És azt üzeni hogy ugye számíthat a bankjuk, és az ön diszkréciójára. -
- Természetesen. Her Karl az egyik legjobb ügyfelünk. Nem szeretnénk elveszíteni.- * Azzal vigyorogva kettéhajtotta ismét a papírt és Asarielt levezette a trezorokhoz. Pár perc múlva Asariel egy fekete kerámiabetétes bőrönddel a kezében távozott a bankból, és szállt be az autójába. Útja immár haza vezetett. *

Halandó

A rövid séta megtette a hatását, a feje kezdett kitisztulni, s néhányszor hatalmas lélegzetet vett, megtisztitva egyszerre testét és lelkét. Olaf 10 perc alatt az irodához ért. Egy fekete Ford már ott várta az épület előtt. Egy férfi sétalt ki az ajtón, rágyújtott egy cigarettára, s nekidőlt a falnak. A férfihoz sétált: "Jó napot uram! A hirdetés ügyében jöttem..."
"Áhh. Milyen hamar. Üdvözlöm! Jöjjön be!"- mondta miközben eldobta a dohányt, majd beléptek a terembe, amely még most sötét volt, de a tulaj lámpát gyújtott, s ekkor fantasztikus látvány tárult Olaf szeme elé, a terem mely kívűlről kicsinek tűnt, hatalmas belső tágaságot mutatott. Mindenhol lámpák, s asztalok sokasága várta a jövendőbeli bérlőt. Olaf füttyentett egyet, szétnézett, a falak és gerendák rendben voltak, sehol egy repedés, vagy egy törés, kivételesen elégedett volt.
"És mégis mennyibe kerülne a havi bérlet?"- kérdezte a férfitől
"50000 Ft havonta. Megfelel?" - kérdezte viszont a tulaj.
"Igen. Természetesen - kezdte mondanivalóját Olaf - Be tudná nekem rendezni holnapra? Számítógépekkel, további asztalokkal, miegymással?"
"Hát.. Az kissé nehéz lesz. De talán megoldható. Mennyi gépre gondolt?"-kérdezte Olaftól.
"10 gépre kezdetnek. Természetesen hálózatban egymással. Meg néhány radiátorra. Megoldható holnapra? Nem szeretek várakozni..."- közölte Olaf.
"Könnyedén. Azt hittem valami komolyabbat kér majd. A költségeket meg akkor holnap, ha kész leszünk." - mondta a férfi.
"Nagyszerű. Tényleg tudom, hogy hülye kérdés, de megmondanná, hogy hogy hívják?" - kérdezte Olaf.
"Hívjon csak Sam-nak"- mondta miközben a kezét nyújtotta felé - "Akkor holnap kedves...
"Olaf"- mondta még mielőtt Sam zavarba jött volna, s ekkor gyorsan kezet fogtak - "Akkor holnap találkozunk. Mégis nagyjából mekkora összegre számíthatok fizetés során?"
"Kb. 2-3 millióra"- válaszolta rezzenéstelen arccal Sam.
"Rendben. Akkor holnap találkozunk"- válaszolta Olaf, ám legbelül hatalmasat dobbant a szíve a kimondott pénz nagyságára, ám tudta van még pénz elég a bankszámlán szerencséjére. Miközben ezen gondolkodott kilépett az ajtón, s a hirtelen fújjó szél kis életet és pírt vitt az arcára. Elővette a mobilját, ám ekkor vissza is rakta, úgy döntött egy kis séta jót tesz hazáig, s ezzel nekivágott a "kis" útjának.

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

/rendőrség/
Nemsokára mikor már az este leereszkedett két nő jelentmeg egy motoron.Kar vezette a motort amit nemrég vett csak most hozták meg.Megállítva a motrot leszálltal rólla,és társával,Kiki vel együtt bementek az épületbe.Bent mindenki örömmel fogfadták,hisz már azthitték,hogy eltüntek.A főnök hívatta őket,meg azt is akit nerég találtak meg.Belépve a főnök kérdőn,és szigorúan nézett rájuk.
-Hölgyeim kérem üljenek le.-de Kar is Kiki megrázták a fejüket.
-Inkább állun k uram,ha nem baj.-mondta Kiki.Kar hallgatott és kíváncsia csilantak szemei.Kezdett nagyon éhes lenni,amióta megmarták nemtáplálkozott.
-Nos aggasztott,hogy eeltüntek napokra.De egy hír ütötte fel a fejét,miszerint bandák garázdálkodnak Topolyában.És az embereim szerint ők rabóltak e titeket.Igaz ez?-kérdezte.
-Hát..-nézett Kiki Karra aki meg rá.
-Igen uram.Így történt,és nagyonnehezen tudntiunk megmenekűlni.Szerencsére Émi ottvolt.-mondték,és a főnök a mellette álló Émireteki8ntett,aki ugyanojan sápadt és ijedt olt mint Kiki,hisz ől még nem volt a főnöknél soha.
-Oh értem.Akkor köszönöm ennyi.-és elfordúlt töllük a karoszékében.-de amikor kiakartak lépnio ekkor megszólalt.
-Ja és kérlek válogassátok ki az ujoncokat,vagyis akik jelentkeztek rendőrnek.-és aktákat adott a három nőnek.akik meglepetten nézték azokat.Majd kilépve Kar irodájába mentek.Ott becsukták az ajtót,és leegedték a fügönyöket is.Majd Kar leűlt és lerakta az aktákat.
-Ez unalmas munka lesz.Én pedig a tetek embere vagyok.-motyogta Kiki,míg Émi kuncgott egy jót.
-Ugyan már.Legalább megismerkedünk.-és leűlteek válagattak.Három óra múlva kiléptek,és az aktákat leadták.Majd Kiki elment,hisz van pár dolga.Émi velement.Kar meg bement az irodájába és elhejezkedve átnézte az eltüntek aktáját.A villany fényétől nem kellett tartania,csak a naő fényétől.Ezt megtanúlta,mert valahol olvasta.Talán egy könyvtárba.Ahogy lapozgtta az aktákat észrebvette,hogy mindegyik vagy elbocsájtzott,vagy lelkileg megtőrt szeméjekl vooltak.Még egy komandós is elétűnt.

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

/rendőrség/

*Kar befejezte az olvasgatást,és felállva elgondolkodott.Itt nem táplálkozhat,de az éség nagy úr ám.A redőnyfeléfordúlt.Kezeit összekulcsólta mellkasa előtt és eltűnődött.Ekkor eldöntötte,hogy visszameg oda ahol megmarták.Mert eszébejutott a szaglászó író.Azt nemakarta,hogy kitudódjon,hogy kik és élnek itt a városban.Erre nagyon kell ügyelniükMajd elindúlt hazafelé,hogy átvegye a ruháját.Kilépve irodájából kiment az épületből,és felülve a motorra elindúlt a lakóépületekfelé.Ahogy a szél süvített melette gondolatai cikáztak.
~Vad és vadász egyben.Vadász vadászik rá,é ő is vadászik a vadra.Irónikus.~Avval eltűnt a messzi utcák rengetegében.Talán a Ligetbenlehetne megtalálni,vagy nem.

Halandó

Az autó gyorsan begurult a Topolyai Szerkesztőség épületének udvarába. Olaf mielőtt kiszállt odaszólt a sofőrnek: "Kérem várjon itt! Nemsokára jövök!" - s ezzel benyitott az ajtón. Benyitva egy új világ tárult fel a szeme előtt, nyűzsgő emberek sokasága keringett az irodák és számítógépek tömkelege közt.
~ Valahogy én is így szeretném látni a szerkesztőségemet. ~ gondolta magában, majd halkan elolvasta az előtte található feliratokat a táblán: "Hirdetések 2 emelet". Ezzel a közeli liftbe szállt be, az egyik kis irodában fel is adta a hirdetését, majd visszatért a taxihoz, mely még várta őt. Visszaszállt, majd elindult megnézni a Skeptical Journal jővöbeli főhadiszállását.

Halandó

A taxi villámgyorsan robog, valósággal száguld, kis híján balesetet is okoz, amikor túlméretezve vette be az egyik kanyart. Ekkor Olaf kikelve magából, ráordított a sofőrre: "He lassabban! Csigavér öreg!"
"Jól vannak főnök! Ahogy óhajtja."- és ezzel a taxi jelentősen veszített eddigi menettempójából.
~ Muszály lesz megtanulnom vezetni ~ összegezte magában Olaf, majd hátradőlt az ülésben. Ám ekkor megszólalt a telefonja, Sam volt az.
~ Nem jó hír lesz ~ tanakodott magában,majd felvette a telefont: Hello Sam! Hogy haladnak a munkálatok?"
"Hello! Van itt egy kis probléma. Szóval a szállítási cég autója, amitől rendeltük a számítógépeket, szóval az lerobbant úközben. Így sajnos késni fogunk egy-két napot. Nagyon sajnálom Olaf."
"A fene enné meg... - morgott magában kissé Olaf, majd nyugodt hangon folytatta - "Semmi baj Sam. Az az egy vagy két nap nem számít. Csak ne idegeskedjen."
"Köszönöm Olaf"- válaszolta vissza megkönnyebülve Sam.
"Nincs mit. További szép napot Sam!"- mondta Olaf, majd lerakta a telefont, ám az is ismét megszólalt, ismeretelen számot mutatott a kijelző. Felvette, egy ismeretlen női hang szólt bele: "Hallo Mr. Olaf! Elisabeth Veredal vagyok. A Topolyai Szerkesztőség főnöke."
"Jó napot Ms. Elisabeth miben segíthetek?"
"Az lenne az igazság, hogy amikor megláttam a cikkét, vagyis a hirdetését, akkor ledöbbentem..."
"Miért? Ennyire nem lehet sokoló egy hirdetés..." - jegyezte meg kissé magában mosolyogva Olaf.
"Hát az az igazság, hogy rég találkoztam Topolyában ilyen tudományos gondolkodású emberrel. És arra szeretném megkérni, hogy dolgozzon nekünk."
"Bocsánat Ms. Elisabeth, de ha végig olvasta a hirdetést láthatta, hogy én egy magazinnak dolgozok a Skeptical Journalnak"
"Tudom... De egy cikk írására, azért még felkérhetném... Nagyon jó tapasztalati forrás lenne önnek a városról. Kérem..."- mondta a nő
"Hát rendben. És miről szóljon az a cikk?"
"Volt a múltkoriban egy lövöldözés a folyóparton. És ezzel kapcsolatban ma tartannak sajtó tájékozatót az illetékesek. Gondoltam oda mehetne és megizazhatná őket. Ha érti mire célzok..."
"Persze.. értem. A sajtó tájékoztató után kidolgozom és elküldm önnek a cikket."
"Köszönöm Mr. Olaf"
"Nincs mit. A viszontlátásra Elisabeth."- mondta Olaf, majd lerakta a mobilt. Egyben megkopogtatta a taxis vállát: "A rendőrségre legyen szíves."
"Rendben"- válaszolta vissza sofőr, és ezel a taxi éles fordulatot véve elindult a rendőrség épületének irányába.

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Nemsokára egy női alak tűnt fel az utcán.Futott,de nemnagyon fáradt el.nemsokára meglérkeett a rendőrség épületéhez.
~Na ismét a szerepjáték.~gondólta és belépett a rendpőrségh épükletében,ahol rengetg újságíró és más riporterek voltak.
/épületben/
Ahogy elsurrant pár csoport előll,meg látta Émit aki úgyszintén menekűlt az újságírók előll és ahogynösszetalálkoztak elomdott mindent.
-Sajtótájékoztató az akciótok miatt.A gfőnök mindent elfog intézni,de mi menjünk az irodádba,Ott nyugivan.-majd elindúltakegy a következőemeletre ahol az iródák voltak.Karolina kinyitott az ajtót,amire a nevét írták fel nemrégen.Belépve leűltek az irodába,és sóhajtottak egyszerre.
-Hogy hogy bejöttél ma?Ma nem vagy szólgálatban.-csodlkozott el.
-Te sem.De a jelentést meg kell írnom.Tudod a főnök imádja,ha mindent időre,percer pontosan beadunk.-mondta és elővette a lapokat.
-Mintha az anyámat hallanám,mikor a főnök beszél.Teljesen úgyviselkedik.-morogta,és figyelte Kart ahogy írogat.
-Hogyérted?Talán az édesanyás etsvére?-ártatlan arc,mire Émi elbevette magát.
-Nagyon vicces kedves feletesem,de mégis kissé sértő.
*Egyet mosolyogtak,majd nekiláttak az írásnak.

Halandó

A taxi besurrant a rendőrség látványos impozáns épülete elé. Az autók sokasága már a parkolóban várakozott, az újságírók, riporterek hada már a épület belsejében türelmetlenül várta a "hivatalos hangot". Ahogy sokan gúnyolták. Az egyik riporter a fényképezőgépet igazgatta, Olaf odasétált hozzá: "Hello! Ki lesz ma sajtó hírvivő?"
"Edwin Markes"-válaszolta a férfi.
"És tudsz valamit az akcióról?"- kérdezte Olaf.
"A terep nem volt előkészítve. Miután rajtuk ütöttek újabb erősítés érkezett a maffiooókhoz. Emiatt 3 civil megsérült, egy meghalt. Delacroix ezredes pedig sehol nem volt."
"Köszönöm az információt."-válaszolta Olaf.
Ekkor megjelent egy öltönybe öltözött férfi:
"Uraim akkor kezdődjön a sajtó-tájékoztató!"