Vampire Fantasy ~ Téma megtekintése

VI Újszülött farkas Tartózkodási hely: Topolya

Sentrey választ nem várve sarkonfordult és elrohant.
Sokkal messzebb úgy ahogy volt véresen szakadt ruhával bement egy nem túl igényes ruhaboltba ahol nagy megdöbbenéssel fogadták és azonnal hogyléte felől érdeklődtek.Sentrey megnyugtatta őket hogy jól van és csak nazért jött be mert nem szeretne így mutatkozni az utcán és mivel nem itt lakik nincs hova menjen átöltözni.Nagy szerencséjére az eladó felajánlotta a szeméjzeti mosdót hogy lemoshassa magáról a vért.Sentrey ezután körbenézett az üzletben új ruhát keresve és rövidesen egy fekete póló és egy fekete bőrnadrág mellet döntött.Fizetés után hálálkodva távozott az üzletből és elindult tovább az utcán.Immáron tisztán és sértetlenül, Láccólag, mintha semmi baja sem lenne.De a seb az oldalán ugyanúgy lüktetett mint eddig.A kötés amit gyorsan rögtönzött elég jól sikerült a fálydalommal meg nem foglalkozott így nem is zavartatta magát ezzel.Egy kávézó előtt az ablakon betekintve megérezve az isteni illatot hirtelen megkívánta eme káros élvezetet és ruháján végignézve, amit alkalmasnak talált egy ilyen helyhez mérten, belépett a bejáraton.

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*A sötét utcán a házakban már a sötéség ásított.Hajnali órák következtek.Egyóra volt mikor Karolina egy ház tetejéről követte figyeleemmel a kávézóban ülők életét.Nemlehetett látni a sötétben,de ő látott mindenkit.Feketeruházata szerencsére elrejtette a kíváncsi szemek előll.Várt,hátha lesz még valami a mai estén.

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Nofrit hazafelé cammog. Fáradt, de még életében nem érezte ennyire pocsékul magát. Gyenge, nem is fáradt. És ez az egész lényét uralja. Bár ő tehet róla. Ő jött ide, ő kereste a bajt. Ő volt kíváncsi, ő ment elébe. Úgy gondolja, hogy holnap megenged magának egy édes semmittevéses napot. Már ma azt kellett volna tennie, de ő büszke az erejére, és úgy gondolta reggel, hogy egy friss kávé mindent rendbe hoz. Tévedett! Most még rosszabbul érzi magát, most már nem elég, hogy gyenge, de még most már fáradt is. A holnapi napon gondolkodik. Mit is fog csinálni? Egész délelőtt az ágyában marad, majd valakivel megmaszíroztatja magát, arcpakolást tesz fel, forró, habos fürdőt vesz, és egész nap csak a testét kényezteti. Nem sokat szokott törődni a testével, a vékonysága is öröklött, de most megengedheti magának. Különösen az elmúlt két nap után.
Észre sem veszi, hogy már otthon van. Csak az utolsó pillanatban ébred rá, hazaért. Előkotorja a táskájából a kulcsot, nagy nehezen kinyitja a bejárati ajtót, majd gyalog neki vág a második emeletnek. Természetesen, ilyenkor kell elromlania a liftnek! Az ajtaján szinte beesik. Első útja a hálóba vezet, és ruhástól rádől az ágyára. Azonnal elalszik.*

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*karolina észlelte Norfitot,és a férfit ahogy elhagyják a kávézót.De Norfit után lopakodott.Gyorsan lemászott a ház tetejéről,és követte a sötltben a lányt,aki gyengén,lassan haladt hazafelé.Kar csenben,nyugodtan sétált utánna a sötétbn.Eléggéá messze a nőtől,de ő látta.Majd ahogy az hazaért megállt az ajtóelőtt,és ahogy az üveges ajtóhoz tekintett nemlátta sajátmagát.
~Na tünjüümk el inenn.Mindjárt felkel a nap.~giondólta magában,és az eget kémlelte,majd nekifutásból átugrott egy szemetest,és egy sötét utcába el is tünt.Ahogy haladt a sétálóutca mögötti kis utcában valami heyet keresett ahol elbújhatna a sugarak előll.Talált is egy elhagyatott lakást,aminek az ajtajáról a zárat leszedték még régebben.Atz ablakok bevoltak deszkázva-Egy mosoly jelnt meg arcán.Majd bement a házba és eltűnt a homályban,az áldott sötétségben.Három óra múlva a nap fényei belepték az utcát,és a várost,mindetnt elöntve fényvel.Kar már mélyen eltűnt a ház pincéjében,és elaludt.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

Falken visszatért az utcákra,és újra bement a sikátorba.Felmászott a téglákon a tetőre,és onnan kémlelte a környéket.Fegyver a kezében,úgy figyelte az utcát.Egyszer csak egy árnyékot lát az egyik sikátorból,és arra gondol,hogy itt valami nincs rendben.
-Itt valami bűzlik!-mondta szinte suttogva,és leugrott a tetőröl.Megközelítette a sikátort,és betoltotte fegyverét.Hirtelen előugrik,és fegyverét előre tartva nézi,hogy ki van ott.El nem lehet hinni kit lát.A soratgyilkost,akit már lelőtt.
-Reemous!-kiáltja Falken az ember nevét,mivel így hívjáka gyilkost.
Öt golyó van betöltve Falken fegyverébe,amiből négy telitalálat volt a hapsi fejében,amitől mostmár tényleg meghalt.
Miután az ember összeesett kiszabadította majdnem kivégzett,új haláljelöltjét,akit megind becsalogatott a sikátorba azzal a szándékkal,hogy megölje.
-Menjen innen el,de gyorsan!-mondta a túsznak,mire az elfutott.
Miután az ember elfutott,Falken felsóhajtott:
-Egy újabb emberi élet megmentve!-nyögte,és visszamászott a tetőkre,hogy onnan folytassa "városnéző körútját"...

___________________________________________
a sötétség az ember legjobb barátja,mindig segíti őt.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

}Kórház{

~Kiron te vadbarom.Mindig eltalálnak!Persze én így szeretlek vagyis így szoktalak meg.
-Karmel nyugi má!-kiáltott nem nagy hangerővel az aggódó Karmelre Kiron
-Te nem változol Kiron.Mindig eltalálnak!Valahogy ezt szánta neked a sors.
-Igen,igen.De nincs mit tenni.Legalább a fegyverek megvannak.
*Karmel kiment az utcákra és rágyújtott.
~Kiron lehetnél óvatosabb is.Még a végén oda a lábad!Neked még van sok munkád amivel fenntarthatnád magad biztonságosan.De nem,te ezt választottad.De okosabb is lehettél volna.-gondolja Karmel keserűn elmosolyodva.~Egy ember körül ennyi dolog történik én nehezebben bírnám ki!
*Karmel beszállt a kocsijába és indult haza.Persze most a szokása ellenére nem halálos kanyarokkal fordult be.

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Nofrit szeret este az utcán sétálni. Minden más, mint nappal, mintha egy lepellel takarnák be a várost. Vagy az egész világot. Jó érzés a csillagok alatt mászkálni, mintha csak őt figyelnék onnan fentről, az anyjukkal, a holddal egyetemben. Kevesebb az ember, nincs akkora nyüzsgés, a boltok már zárva, azok sem hívogatják a vásárlókat befelé.
Hűvös az idő, ezért Nofrit felhúzza a kék dzsekijének a cipzárját a nyakáig, szinte csak az álla látszódik ki. A fejét egy picit előre is hajta. A kezét zsebre rakja, s csak bandukol. Nézi a kivilágított kirakatokat. Egy-egy holmi megtetszik neki, közelebb megy, majd lassan halad tovább. Élvezi, hogy nem lát előre, csak annyit, amennyit a utcai lámpák megvilágítanak. A félelme már teljesen elmúlt. Ott motoszkál még mindig a fejében, de már nem annyira erősen, mint eleinte. Az immunrendszere viszont valóban legyengült, most egy kisebb náthával küszködik. Nem tudja, hogy a támadás miatt kapta el, vagy egyszerűen azért, mert kiment kabát nélkül az éjszaka. Mindkettő lehetséges. Jobban szeretné, ha az előbbi miatt lenne a náthája, mert akkor még egy okot tulajdoníthatna a dühének. Igen, dühös, és ez a düh nem múlik el olyan könnyen, mint a félelme. Dühös, mert nem tudott védekezni, dühös, mert nem tudja miért történt éppen vele. Soha nem hitt a véletlenekben, és ezek után sem fog.*

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Karolina sétlt az utcán.Valahogy most kedvetlen volt.Nemtudott játszani,mint tegnap.Fáradtnak tűnt,és igekomolynak is.Oldalán fegyvere csilant meg,és mellette jelvénye is.Fekete inget,és bőrnadrágot viselt,lábán kedvenc csizmája.Hátán egy feete kardigánféleség.Szerencsére mindíg visz magával váltóruhát.Most itt járőrözött,szokása volt.Valahogy most nem az emberek érdekelték,hanem a jövő,és a sors,hogy tényleg a sors az ami így rendelkezett felette,vagy a halál maga.nemtudta eldönteni.feéfelékémlelt néha.Nem is vette észre,hogy valaki éppen ugyanezt csinálja,és összekocantak.Meghátráltak,és Kar mérgesen,de meglepve nézett Norfotra,hisz nemszámított a lányra éjjel a városban.
-Szia Norfot.-köszöntötte meglepődve.

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Nofrit éppen a macskaköveket figyeli, milyen alakzatokba is rakták le őket. Nincs bennük semmi rendszer, és mégis az esztétikájuk meg fantasztikus. Egyszer csak azt veszi észre, hogy neki megy valakinek, s a fejük összekoppan. Háátratántorodik, a kezével a fejéhez kap, és felkiált.*
- Aúúúúúúúúúúúú!
*Bosszúsan néz fel a támadójára.*
- Nem tudn....*Ekkor észreveszi, hogy nem mással ütközött össze, mint Karolinával. Elmosolyodik, és a mondatát, ami nem lett volna valami szép, gyorsan visszaszívja.
Rossz Karra ránézni, annyira nem volt életkedve. A fehér bőrén megcsillan a holdfény, ami még haloványabbnak mutatja. Ehhez hozzájön még, hogy feketét visel, ami ugyan beleolvasztja a lányt az utca sötétjébe, de ki is emeli bőrének sápadtságát. Viszont ugyanolyan mérges lett az ütközéstől, mint Nofrit, és ez tetszik a lánynak. Egy kis színt kap tőle, ha nem is külsőleg, de már kezd ébredezni álmából.*
- Szia Kar! Mit csinálsz te erre felé? Ide vagy beosztva járőrözni? Jól ott hagytál minket Olaffal.... Igaz, utánad gyorsan elmentem én is, majd leragadt a szemem... Meg zh-ztam is, és előtte nem akartam fáradtságtól kótyagos fejjel bemenni.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

Karmel éppen az utcáknál járőrözött.Nagyon óvatosan vezetett.Szokása ellenére.
~Na ideje leszoknom arról a sok életveszélyes kanyarról.Még a végén egy utasomért eljönne a Zord Kaszás.Meg értem is.Ideje lenne megkomolyodnom,és erre most jövök rá.Persze néha nem árt egy poén.Igen,és Kiron téged mindig eltalálnak a golyók.Neki meg erről kéne leszoknia.
*Karmel épp befordult egy sarkon és valamit meglátott messziről ami nagyon siet.Ahogy közelebb ért hozzá meglátta hogy ez Kar!Oda ért nagyon gyorsan megkérdezte:
-Elvigyelek?Leszoktam a veszélyes kanyarokról!De ha kéred megtehetem-mondta elmosolyodva Karmel.

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*karolina kicsit meglepődött,de jólesett,hogy Norfitba ütközött bele.Ahogy felsegítette elmosolyodott.
-Hát igen.Nekem ittvan most a szolgálatom,és errefelé járőrözök.Ha van kedved beszélgethetünk egy keveset.Ahogy felsegítette Norfitot valaki feléjük rohant,majd nagy fékezés,és meglátta Karmelt.
-Szia.Hátemeg?-akarta kérdezni,de a férfi egyből beléevágott a miondatba és a kéréds végén párat pislantott,majd egy vigyoral jelezte,hogy elmehetnének bejárni a várost.
-Hát ha nemlesz százhatnvan a sebesség,és leszokszok igazán a kanyarokról,amik tűélesek,akkor igen.Norfittal szeretnék egy kis városnézést,de ha körbemegyünk megnézhentnénk a körzeteket is.Kíváncsivagyok,hogy ott minden rendben van e.Szeretem,ha minden rendben,normálisan zajlik le.-majd észbekapott.
-Ja Norfit bemutatom Karmel Dimont.Karmel,ő itt Norfit.-mutatta be egymásnak két barátját.
~Ahhozképest n írtóan fura vagyoka vp mivoltam miat is.~

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Nofrit örömmel fogadja el Karolina segítő kezét. még fel sem áll, amikor már válaszol a barátnője invitálására.*
- Nem kérdés, hogy van kedvem!
* Nevetve leporolja a farmerjét, majd a kezét dörzsöli meg, kicsit lehorzsolta a tenyerét. Nála ez már szokás, ha valamilyét megüti az a kezét. Most is kezd bepirosodni neki, de szerencsére, nem fáj. Nem is érzi. Elég volt neki a fájdalomból!
Közben egy fiatal férfi botlik beléjük. Meglátja őket, és már beszélni kezd, nem is hagyva nekik időt az üdvözlésre. Bár Nofritot ez egyáltalán nem is zavarja, egy picit hátrább húzódik, hagyja őket érvényesülni. Valóban jól sikerülhetett, mert Karolinának csak később jut eszébe bemutatni őket egymásnak. *
- Örvendek, Lili Grad. *Nyujta a férfi felé a kezét. ~Érdekes fickónak tűnik.~

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

Karmel csodálta hogy ezt kérik.~Rendben van.Nem árt nekem sem egy kis város nézegetés.
-Jó,szálljatok be.És ahogy kérted Kar nem vezetek őrült módjára-mondta elmosolyodva.
*Karmel elindult ahogy Kar meg Nofrit kérte,vagyis lassan.Ilyenkor bizonyította be hogy tud ő rendesen is vezetni.Mindenhol megfordultak a városban.Műemlékeknél,virágos helyeken,múzeumokban.Éjfél 1:00 volt amikor megint elhaladtak egy műemléknél.Karmel nagyon jól érzi magát és reménykedett hogy ezt nem zavarják meg.Várta hogy bármi kérésük legyen a csajoknak.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*A trombitáló angyalokkal díszített vaskapu hangosan csapódott be a barna nő mögött. Az ördögök hangosan felkacagtak, ahogy Aralina szitkozódását hallották.
- Végre! Álszent vén libák. Soha még csak a közelébe sem jövök ennek a helynek! – nézett vissza szikrát hányó szemmel az égbe nyúló épületre, amely arra volt hivatott, hogy az olyan kivetett árváknak fedelet nyújtson, mint ő. Mindenki mély tisztelettel adózott az árvaházat vezető apácák előtt, kivéve azok, akik igazán ismerték őket! De ők nem szólhattak, csak reménykedhettek, hogy egyszer elérik azt a bűvös számot, mely a nagykorúságuk babérkoszorúja, és becsaphatják maguk mögött ezt a kaput, ahonnan régen csak vágyakozva pillantgatott kifele a világba.
Aralina sóhajtva szívta be a tavaszi levegőt. Végre szabad volt, bár fogalma sem volt mit kezd a szabadságával. Úgy érezte magát, mint egy kalitkából kieresztett kanári, amelynek fogalma sem volt róla, hogy madár, hisz sosem tapasztalta, mi az hogy szárnyalni? Szemét körbe hordozta a közeli tájon. Bármerre mehetett. Senki nem szólt bele hova, és merre indul, mit kezd azzal, ami az övé. Maga sem tudta mihez kezd az életével, hisz nem tudta mi az, hogy élni. Születésekor rakták le a hatalmas vaskapu elé, ami eddigi élete határa volt. Lassú léptekkel indult, kezében összes vagyonával. Egy hatalmas dossziéval, mely rajzaival és festményivel volt tele, egy kisebb táskával, amiben néhány ruhadarab lapult, és körülbelül 300 euróval, melyet részben az államtól kapott, részben abból a festmény eladásából szerzett, amit az apácák által szervezett éves kiállításon megmutathatott. Tudta, ebből maximum egy hónapig tud megélni, azt is csak szűköse. De sosem volt elveszett.
- Egyre jól megtanítottatok! Csak magamra számíthatok – sziszegte, ahogy még egy utolsó pillantást vetett régi otthonára, amit örökre elhagyni készülve elindult az emberek között az utcai forgatagban.*

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Nofrit a hátsóülésre ül, a vezető melletti ülés mögé. Őt nem zavarja a férfi vezetési stílusa, szinte nem is veszi észre. Otthon a fiúk hozzászoktatták, hogy az autó azért van, hogy minél gyorsabban menjen.Szerette a gyorsaságot, nyugtatta. Most már nincs alkalma arra, hogy beüljön a volán mögé, és a fáradtságát, a szomorúságát a sebességgel vezesse le. Otthon mindenki félt, amikor elment autókázni. Tudták, azért ül csak a kormány mögé, mert nyugtalan, és ilyenkor általában lassabbak az emberek reflexei. Nofrit ezt soha nem vette észre, nagybátyjához hasonlóan jól vezet, és eddig soha egyetlen egy gondja sem akadt. Most mégsem nyugtatja meg az autókázás, talán azért, emrt nem ő vezet, talán azért, mert nem tud lenyugodni. A kezével az ajtónak dől, a fejét meg megtámasztja vele. Karmel a városban ide-odacikázik, mutatva a nevezetességeket. Minden érdekes előtt elmegy. Nofrit nem igazán figyel az épületekre, tudja, hogy ami valóban érdekli, azt gyalog fogja meglátogatni, és be is megy. Így kívülről nem sokat lát belőlük, főleg nem autóból, elsuhanva előttük. A könyvtár előtt egyet kihagy a szívverése. A békeség összekeveredik a fájdalommal. Tudja, hogy egy ideig biztosan nem fogja betenni a lábát a könyvtárba, akármennyire is hívják a könyvek. Azt is tudja, hogyha leesik a lóról, akkor rögtön fel kell ülnie rá, mert később már nem fog. A könyvtárral is így érez. Mégsincs hozzá ereje, hogy újra átélje a bent történteket. Talán nincs is rá szüksége...
Nem vesz részt a barátai beszélgetésében, ha egyáltalán beszélgetnek. Nem hallja a körülötte lévő hangokat, zajokat. Csak figyel ki az autó ablakán, a vak sötétségbe...*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Mint egy újszülött, aki rácsodálkozik a világra, úgy járkált álmatagul a városba. Mindet megérintett, mintha nem hinné el hogy megteheti. Olykor kihozták őket a nővérek, de Aralina a kevés alkalomból is csak még kevesebben vehetett részt, hisz szabadidejét az esetek többségében büntetőmunka elvégzésére áldozta. Pedig nem volt rossz gyermek. Legtöbbször rajzainak szabadelvűségéért kapott a nővérektől.
„- hol tanulod ez6eket az Istenkáromló dolgokat?- förmedtek rá sokszor. Pedig Ararina nem volt Istenkáromló. Ha az apácák nem írttorták volna ki miden hitét, talán még mindig hitt volna egy felső hatalomban, ami feltétel nélkül jó. Mára már csak a felsőbb hatalom tudata maradt, aki sakkfiguraként játszik az emberi életekkel. Ő is csak egy egyszerű paraszt volt. De tudta, érezte hogy többre hivatott. Huszár akart lenni, aki taktikázik, és megfontolva védi azt amit védenie kell. Mégis az évek folyamán bástyává vált…kegyetlen és előretörő lett. Már senki és semmi nem érdekelte, csak az hogy kijusson arról az átkozott helyről, ami tönkretette a sosem létező gyermekkorát.
Ahogy a lassan alkonyi fényben úszó macskaköveken lépkedett, szeme megakadt egy villanyoszlopra ragasztott hirdetésen.
„Olcsó albérlet! Nézz fel, és kövesd a nyilakat” – Aralina a feje felé pillantott, de sehol nem látott semmit. Percekig tekintgetett körbe, hátha valahol felleli a rejtély megoldását, de semmi.
~ Jó poén~ gondolta váll rándítva majd tovább indult. A feje felett neonfény villant egy pillanatra, kékre és pirosra varázsolva a kövezetet. A nő felnézett, majd széles mosolyra húzódott szája. A felette cikázó és villogó neonnyílvesszők egy íjászati szaküzletbe vezettek. Aralina mosolyogva lépett be a boltba, majd szó nélkül a férfi elé tette a letépett cetlit. A 45 körüli sármosan ősz férfi ránézett, majd kacsintott.
- Okos kislány! Eliot Wagner. – nyújtott kezet a férfi. Aralina határozottan fogta meg, szemében cseppnyi kétség sem volt.
- Aralina Rosenbaum . Él még a hirdetése? – kérdezte azonnal a tárgyra térve. A férfi bólintott, majd körbemutatott.
- Nem a legfelkapottabb módon hirdetek. A lakás nem nagy, de takaros, be van rendezve, fel van újítva. 140Euro/hó és a tiéd. Csak az első hónapot kérem egy összegben, és már mehetsz is. Itt van két sarokra. – mondta ahogy zsebéből előhúzta a kulcsot, majd egy cetlire felírva a címet a pultra fektette. Aralina gyanakodott egy pillanatig.
~ Nem túl drága…és túl könnyen ment…~ a férfi felnevetett, hangja simogatóan kellemes volt.
- Nincs benne semmi turpisság kislány! Szívem szerint nem adnám ki a lakást, azért ilyen a hirdetés. Te vagy az első jelentkező. Szóval a Tiéd. Menj fel, nézd meg, és ha nem tetszik, visszaadom a pénzedet. - Aralina gondolkodott egy pillanatig, majd bólintott. Pénzt tett az asztalra, majd elvéve a kulcsokat útnak indult. Visszafordulva az ajtóból elmosolyodott.
- Köszönöm. – mondta őszintén a férfinak, aki eddigi élete legszimpatikusabb embere volt. Az ismét kacsintott, majd intett hogy induljon.*

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Kar is beszállt az autóvba,és várta,hogy merre is mennek.Hallgatag lett,és valami rosszat kezdett sejteni.Nemsokára lesz egy kis gyűlése a többikekkel.Egyfajta kódot kellene megfejteniük.
~Vajon Sam boldopgúlni fog vele?Talán még az eöző bevetésről is fog egy kis beszéd esni.Nemtudom,de igaz,hogy a fiúknak nagy szükségüklesz rám nemsokéára.Csak ne nappal legyen.~gondólta magában.Majd a kocsi elindúlt.Most karmel lassan,és ügyesen vezetett.A házak néha elsuhantak a merengő lány szemeileőll.Egyszercsak meglátta a motorját,ahogy az egyik szervízből hozzák elő,és most kezdték takarítani.Rátapadt az üvegre,és figyelte.Szerencsére piroslett a ámpa és megálltak.Karolina leengedte az abléakot és kitekintve fütyentett.
-Rocki!Lécci az elsőkjerekét is fújdfel!-a férfi felkapta a szemeit,és bólintott.Kar visszaűlt a hátsó ülésre,és vissza engedte az ablakotz.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Nem tudta merre induljon. Egész életében a városban élt, mégsem ismert egyetlen utcát, egyetlen házat sem. Nem volt olyan pad, ahová leülve emlékek rohannák meg. Nem volt senki és semmi aki valakire vagy valakire emlékeztethetné. Mégis olyan eufóriával töltötte el a szabadság sosem érzett mámorító illata, hogy már- már fuldoklott tőle. Régen nem volt kérdés hogy hová menjen. Az intézet nyújtotta korlátok igen szűkek voltak. Kaputól- kapuig terjedtek. Azon túl csak álmaiban szökhetett, de abban is csak akkor, ha nem figyelt senki.
~ Még álmodni is csak lopva álmodhat egy árva~ mondta George Atya halála előtt. Az egyetlen ember volt, akihez Aralina kötődött. Nagyapjaként szerette, és halálával olyan veszteség érte, amelyet sosem tudott kiheverni. Mintha lelkének egy darabját tépték volna ki. Halálával kezdetét vették a borzalmak. Az rendház új feje egy elmebeteg kéjenc volt. Aralinát kirázta a hideg a gondolatra. Akaratosan kizárta a múltnak eme darabját és újra a városra próbált koncentrálni. Édes illat terjeget a levegőben. A város jellegzetes illata. Olykor a kolostor udvarán is érezte, de sosem ennyire intenzíven. Lina szórakozottan táncoltatta az ujjait a levegőben, mintha meg szeretné érinteni ezt a különleges aromát, és többé sosem engedni. Álmélkodva nézte a kirakatokat. Tudta, sürgősen munkát kell találnia. Nem értett semmihez, csak festeni tudott. De tudta, ez senkinek nem kell. De ma este nem foglalkozott ezzel, nem volt képes a gondolok és az eljövendő feladatokon rágódni. Ez az este az övé volt. Az első igazi önálló estéje. Elhaladva egy pékség mellett megtorpant. Ínycsiklandozó illatok lopództak ki a csukott ajtó mögül. Aralina gyomra hangosan tiltakozni kezdett az éhség ellen. Engedett a kísértésnek és belépet az ajtón. Halk csilingelés jelezte jöttét. Pillanatokig csak állt a bő választék előtt, mire észbekapott a hangra.
- Nos Kisasszony, kér is valamit? – mondta kissé morcosan a hajlott hátú nő a pult mögött.
- Óh, igen, elnézést! Kalácsot szeretnék. – mondta halkan, mire a nő száját elhúzva végig mutatott a kalácsok választékán, majd ujjaival türelmetlenül dobolni kezdett a pulton.
- Vanilliásat. – villám gyors csomagolás, és még gyorsabb fizetés következett, és a lány újra az utcán volt, kezében egy olyan kaláccsal amilyet csak a nővérek asztalánál látott eddig. Leült egy közeli padra, és kibontotta. Élvezettel emelte a szájához, de a harapás előtt a mozdulata megszakadt. Az otthagyott társaira gondolt, akiknek még az örökkévalóságig kell ott sínylődniük, és Ő nem tehetett értük semmit. Hosszú pillanatokig bámulta a kalácsot, majd vonatottan visszacsomagolta. Egy rongyosan öltözött kisfiú kergetőzött a még rongyosabb kishúgával. Szegénységük ellenére boldogok voltak, mert szabadok lehettek. Aralina szívből jövő mosollyal lépett hozzájuk, majd megsimogatva a kisfiú fejét, a kezébe adta a kalácsot. Nem szólt, csak tovább indult. A sarokra érve még visszafordult. A két gyerek kíváncsian bontogatta az „ajándékot”, majd a fiú meglepve nézett a furcsa nő után. Tekintetük találkozott, mire a kisfiú bólintott, és ketté törve az ételt a nagyobb felét a húgának adta.
~ Szívesen ~ mondta magába, majd befordult a sarkon.*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Egy hét is eltelt már, de hiába minden erőfeszítése, nem talált munkát. Bejárta az egész várost, de képzettsége hiányában sehol nem tartottak rá igényt. Hiába volt művelt, az irodalmi és művészeti tudására sehol sem volt szükség. Jól tudta az a hónap, amíg kitart a pénze, hamar el fog telni. Habár volt egy lehetőség, de nem kívánt élni vele. Az egyik bárban felszolgálónak jelentkezett. A holdvilágarcú kövér tulajdonos végigmérte, majd kéjesen vigyorgó arccal táncosnői munkát ajánlott. Aralinát kirázta a hideg, ahogy a férfi izzadtságtól fénylő arcára nézett. Válaszra sem méltatta a felkérést, csak megfordult, és kisétált a bárból.
„- Ugyan baby, gondold meg. Ilyen alakkal igazán jól kereshetnél-„ csengett még mindig a fülébe a férfi hiénaszerű röhögése. Lógó orral kullogott végig az utcán. Kopott farmerja rojtosodott szára a földet seperte minden lépésnél. Piros hosszú ujjú pólóra egy fekete rövid volt húzva. Nem volt csinos, hisz mitől lett volna az. De egy gyakorlott pillantás azonnal kiszúrhatta, hogy a Hamupipőke jelmez alatt egy igazán szép teremtés bujkál. Sóhajtva indult az utolsó hely felé, ahol még reménykedhetett abban, hogy munkát talál. Pár saroknyira volt csak a múzeum, és szívből remélte, hogy művészeti tudása miatt kaphat valamilyen hasznos feladatot.*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Ahogy szívében az remény utolsó szikrájával lépkedett végig a belváros üzletsorai mellett, gondolataiból egy ismerős hang húzta vissza a jelenbe.
- Ej de szomorú ma valaki. – Lina a bolt felé fordult. Eliot az üzlet ajtófélfájának támaszkodott, mintha csak attól félne, eldől az épület. Igazán kellemes, kedélyes ember benyomását keltette, ahogy mosolyogva a lányhoz szólt. A lány most először nézte meg igazán. Csinos magas férfi volt, halántékánál haja már őszbe kezdett hajlani, így a fiatalos sportos külsőnek egy érett, sármos férfi benyomását kölcsönözte.
- Jónapot. – köszönt a lány majd kissé tétovázva megállt, mire Eliot ellökte magát a faltól, és intet, hogy kövesse. A bolt szokásos kellemes hangulatot árasztott. A falra fellógatott íjak, és vértek igényesen és ízlésesen berendezett üzlet benyomását keltették. A sarokban egy régies dohányzóasztal mellett két stílusban hozzá illő fotel árválkodott. Eliot rámutatott az egyikre, majd kényelmesen belesüllyedt a másikba. Aralina ódzkodva, de helyet foglalt, mire Eliot kérdezősködés nélkül kávét és néhány aprósüteményt tett az asztalra, majd kényelmesen hátradőlve keresztbe dobta hosszú lábait, a lányra pillantott.
- Mit szólnál, ha kötnénk egy egyezséget? – Aralina izmai megfeszültek, kezét jég hideg verejték öntötte el. Ismerte már az egyezségeket. Megtanulta, Ő csakis rosszul járhat. A férfi látva feszültségét, elmosolyodott, majd kellemes hangon folytatta.
- Nekem szükségem van egy eladóra, Neked pedig munkára. Én betanítalak, szolgálatba állsz, heti 4x10órában, cserébe a lakást megkapod szolgálati lakásként, plusz havi 380 Eruot. Nos? – a férfi kérdő tekintettel várta a választ, majd időt adva a gondolkodásra, kávét töltött a lánynak. Aralina tátott szájjal figyelt, és a férfi hiába fejezte be mondandóját, a lány szája tátva maradt. Nem hitt a fülének. A lelkéhez forrt riasztó hangosan csilingelni kezdett. Túl szép volt az ajánlta hoz hogy igaz legyen. Nyelt egyet, majd szólni próbált, de kiszáradt torka ellenezte a mozdulatot. A férfi elmosolyodott, majd elé tolta a kávét. Aralina hálásan bólintott, majd belekortyolt az italba, amit még sosem kóstolhatott. Az első korty után fintorogni kezdett. A férfi hangosan felnevetett.
- Jobban jársz ha raksz bele egy kis cukrot, és esetleg tejet. – mondta és kiszolgálta a lányt. Aralina nem kóstolt bele újra helyette végre megszólalt.
- Miből gondolja hogy munkára van szükségem?- Eliot szélesen elvigyorodott, de a mozdulat nem volt bántó, inkább csak látszott, megértette, a lány gyanakszik.
- Ahányszor csak láttalak a héten, mindig egy álláshirdetési újságot bújtál. Azért ennyi logikát nekem is adott a JóIsten. – Aralina most először mosolyodott el. – Szóval mikor tudnál kezdeni? – kérdezte a férfi nem is foglalkozván azzal az apró ténnyel, hogy a lány nem mondott igent.
- Bármikor. – felelte Aralina egy pillanatnyi gondolkodás után, mire a férfi jelentőségteljesen bólintott.
- Élvezd ki ezt a hetet még, és hétfőn kezdünk. Megmutatok mindent egy hét alatt. És kérlek, ha már együtt dolgozunk, kezdj el tegezni. Habár hozzád képest vén vagyok, de azért még nem olyan vészes a helyzet. – Lina mosolyogva bólintott, majd követte a felálló férfit.
- Akkor hétfőn reggel. Köszönöm. – mondta halkan a lány, majd az ajtó felé indult, de a férfi hangja még megállította.
- Hé kislány! Meg tudsz élni az első fizetésedig? – A lány hátra pillantott, majd bólintott. A férfi utána intett, majd visszament a pulthoz.
A lány nem tudott nem örülni. Tudta túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, de a szívébe költözött remény miatt szárnyalni tudott volna. A pillanatnyi gondtalanság érzésével indult útnak, hogy végre megnézhesse a várost anélkül, hogy közben mindenhonét kitessékelik. Volt munkája, volt lakása, és ami a legfőbb. Szabad volt végre.*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

* A reggeli tükörkép borzalmas képet mutatott a lányról. A szemei bedagadtak, ahogy álomba sírta magát. Még egy órája volt, hogy Eliohoz érjen a boltba, és megkezdje élete első munkanapját. Hosszú, diszkréten zöld kockás szövetnadrágot húzott, hozzá egy szűkebb galléros zöld felsőt. A kék teniszmez a karfára volt terítve, nem volt szíve még elcsomagolni, vagy beakasztani a szekrénybe. A lába sem volt a legjobb állapotba, de szép lassan lejutott az emeletről, és elbicegett Eliot íjászfelszerelést áruló boltjáig. Mielőtt belépett, megtámaszkodott az ajtófélfába, és mélyen beszívta a reggeli hűvös levegőt. Ahogy Eliot észrevette, az ajtóhoz lépett és kinyitotta. Aralina fájdalmasan rámosolygott, majd kötelességtudóan belépett a boltba.
- Mi a baj Kislány? Mi történt? – Aralina tagadóan rázta meg a fejét, majd beleroskadt a dohányzóasztal mellett álló fotelba. Eliot közelebb lépett, majd leült vele szemben.
- Elestél? – kérdezte felvon szemöldökkel.
- Meglőttek. – Közölte tényszerűen, majd mikor látta hogy a férfi vérnyomása az egekbe szökök, elmesélte az estét. Nicholast csak érintőlegesen említette meg, és csak annyiban, hogy egy férfi hazahozta. Esze ágában sem volt beszélni Róla. Inkább próbálta minél előbb elfelejteni. Eliot idegessége hamar csillapodott, de a nap folyamán vagy nyolcszor akarta hazavinni a lányt, de Lina nem akart menni. A férfi mindenről kioktatta, mit hogy csináljon, hosszú előadást tartott az íjászat szépségéről, a felszerelés milyenségéről, tulajdonságairól. Aralina a fotelban ülve itta magába a tudást, amit a férfi oly jó szívvel, és lelkesedéssel próbált átadni. De ha eszébe jutott felállni, Eliot ellentmondást nem tűrően parancsolta vissza a fotelba. A nap a végéhez közeledett, már csak pár óra volt hátra zárásig. Aralina a számítógép rejtelmeivel ismerkedve üldögélt a fotelban. Olykor teljesen elveszett a dolgokban, de Eliot mindig segítőkész volt. Voltak pillanatok, mikor csak révetegül bámult ki az utcára, várva, hogy felbukkanjon valaki…de mikor rádöbbent mire vár, szomorú mosoly költözött az arcára. Kinevette saját naiv álmát.
~ Ideje felébredni! ~ sóhajtott lemondóan, és elfordult az ajtótól.*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

* Lassan telt el a hét, de Lina egyre jobban érezte magát, biztonsággal mozgott a boltban. A lába is egész szépen gyógyul, bár félő volt, hogy egy apró heg maradni fog. Élvezte a munkát, és azt hogy végre a maga ura. Eliotban nem volt lehetősége csalódni. A férfi önzetlen volt, és törődött vele. Aralina bárhogy próbálkozott, nem tudott rájönni mi az amiért így tesz a férfi. Egyetlen ötlete volt, de sosem mert rákérdezni. Eliotnak a pulton volt egy fénykép, a kislányáról, akiről mindig múlt időben beszélt.
~ Valószínűleg már halott…~ gondolkodott el sokszor Lina, de sosem tette kérdővé. A férfi sem kérdezősködött, amit a lány elmondott azt szívesen meghallgatta, de sosem faggatta a múltról, amiért Lina végtelen hálát érzett. Már voltak órák, mikor egyedül hagyta a boltban, és a lány kitűnően boldogult. Élvezte, amit csinál, és olykor lopva simogatott végig egy-egy íjat, vágyva hogy kipróbálhassa.
Szép napos idő volt, Lina kitárta a bolt ajtaját, hogy beáramoljon a város jellegzetes illata. Még picit sántított, de már alig volt észrevehető. Kiállt az ajtóba, hátát neki dőltötte a falnak és csukott szemmel élvezte a tavaszi nap meleg simogatását.*

V Ifjú farkas

*A taxi a Belváros felé vette az irányt, ahol Nicholas már többször megfordult. Járt már az ittlévő kocsmákban, éttermekben, sőt a színházba is ellátogatott egyszer. A taxiban a hátsó ülésen foglalt helyet, és szinte az egész úton az ablakból bámult kifelé. Annak ellenére, hogy a taxis folyamatosan beszélt, Nicholas nem figyelt rá. Gondolatban már Aralina-t tartotta kezében...*

*A taxi hirtelen megállt, de Nicholas nem vette észre. Előszőr azt hitte, hogy egy újabb lámpa miatt állnak, de amikor a taxis már harmadszorra szólította, észrevette, hogy a motor már nem járt. A taxis felé fordult, és tárcájából elővett egy százast. A férfi mohón kapott a pénzre, életében nem kapott ennyit egy fuvarért...*

- Az a ház lesz az... Ha jól emlékszem a hatodik emelet...

*A taxis egy jellegtelen épületre mutatott, s miután Nicholas kiszállt a kocsiból, elindult abba az irányba. Lépései lassan követték egymást, a környéken mindent megfigyelt. Már éppen a bejáratnál járt, amikor egy pillanatra az utca egyik sarkára nézett...*

*És ott állt Ő... Hátával a falnak támaszkodott, és szemmel láthatóan a napsütést élvezte. Nicholas azt hitte káprázik a szeme, de nem merte megdörzsölni őket, nehogy a káprázat eltűnjön. Lépteit kicsit felgyorsította, de még mindig a szokásosnál lassabban közelítette meg a lányt. Úgy viselkedett, mint egy vadász, aki már napok óta űzi a vadat, és teljes lényében felkészül arra, hogy elejtse. Alig volt távolabb tíz lépésnél, amikor a lány megmozdult, de a szemét nem nyitotta ki...*

*Nicholasnak szinte kiugrott a mellkasából a szíve, olyan hevesen vert. Örült annak, hogy újra láthatja a lányt, de nem akarta újra elriasztani. Lépésről-lépésre közeledett feléje, és amikor már csak egy lépés volt közöttük a távolság odahajolt a füléhez, és belesúgott:*

- Ha gondolod, újra álmodhatsz velem...

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

* Lina minden porcikáját átjárta a Nap nyugtató sugara. Mintha a több éves jégbörtön után forróság költözött volna minden csontjába. Hosszú, fehér ruháján apró kék virágok hirdették a tavaszt. A hét alatt keserves munka árán kitiltotta gondolataiból a férfit, napok óta, ha fel is sejlett benne a kép, dühösen fordított hátat saját magának. Ez volt az első nap, hogy Eliot nem jött dolgozni. Ma zárt először egyedül, és már csak fél óra volt a munkaidő végéig. Annyira élvezte a tavaszt hogy gondolatai már teljesen máshol jártak, nem érzékelte az utcán ténfergő embereket. Hirtelen egy hang szakította ki a világából. Egy ismerős, édes hang, amit sosem tudott elfelejteni igazán. Ijedtében megrándultak az izmai, szemmel láthatóan összerezzent. A fülén érezte a férfi forró leheletét, illata a lány bőre alá kúszott. Szeme elkerekedett meglepetésében, ahogy még mindig az ajtófélfába kapaszkodva szembe fordult Vele. Hosszú pillanatokig csak a férfi szemébe nézett, és próbált felébredni. Átfutott a fején, hogy talán elaludt állva a napsütésben, de hamar elvetette a gondolatot. Alig találta meg a hangját, hogy végre meg tudjon szólalni.
- Hogyan találtál meg?- nézett fel még mindig hitetlenkedve a férfira, de nem távolodott el. Nicholas nem állt vészesen közel, de Aralina általában ebből a távolságból is menekült. De most valami megkötötte a mozdulatait, nem lépett hátrébb. Egy pillanatig élvezni akarta a közelségét, azt a biztonságérzetet, amit aznap érzett. Várta a választ, de hamar rádöbbent, van egy sokkal fontosabb kérdés.
- Miért vagy itt? – hangja halk volt, hisz jól tudta ezek után csak minden nehezebb lesz számára. Nem hitt a mesékben, és csak a sors kegyetlen játékának fogta fel a férfi megjelenését. De nem volt kedve játszani, hisz a sors túl erős ellenfél. Aralina csak vesztesen kerülhetett ki egy ilyen játékból, és eleget veszített már. Egyszer az életben nyerni akart.*

V Ifjú farkas

- Miattad és érted...

*A férfi még mindig suttogva beszélt, és látva, hogy Aralina most nem hátrált meg, ő sem távolodott. Közelebbről meg tudta figyelni Aralina vonásait, és most még vonzóbbnak találta, mint egy héttel ezelőtt. Mélyet szippantott a levegőből, mely a lány csodálatos illatát hordozta magával...*

*Bár élvezte a lány közelségét, egy idő után érezte, hogy nem viheti túlzásba a dolgokat, és inkább fél lépést hátrált. Nem tudta, hogy a múltban mi rosszat tett vagy mondott, de most nem akarta megkockáztatni, hogy újra megtegye. Hátratette a kezeit, és egy apró mosolyra görbítette száját...*

- Újra szerettelek volna látni!

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

* Aralina nem hitt a fülének. Az álma kezdett kicsúszni az irányítása alól, és nem tudta hogyan kaphatná el. Hangja még az előzőnél is jobban lehalkult, hitetlenné vált, már-már értetlen kislánnyá alakult.
- Értem…? – kérdezte halkan, majd gyerekes pír öntötte el az arcát. Zavartan kezdte babrálni a ruháját, majd halkan hozzátette.
- Nem gondoltam, hogy láthatlak még valaha…de örülök. – tette hozzá, majd oldalra nézett ahol a mellette lévő boltból egy idősebb eladó kémkedett. Kezét a férfi tenyerébe csúsztatta, és egy apró lépéssel a boltba invitált. Maga is meglepődött önön közvetlenségén, és ahogy beléptek, gyorsan el is engedte a másikat. Már alig láthatóan sántított, de még mindig látni lehetett, hogy nincs minden rendben a lábával.
- Itt dolgozom…- mutatott körbe, csakhogy megtörje a kellemetlen csendet, majd a pultnak támaszkodott, hogy ne kellejen a sérült lábán tartania a testsúlyát. Majd újra a férfira nézett.
- Nicholas…mit akarsz kihozni ebből az egészből…annyi minden van amit nem tudsz rólam, és én nem akarlak becsapni. Bárkit megkaphatsz, és én nem akarok egy hóbort lenni…nem tudok az lenni…- sóhajtott őszintén, és most először fogalmazta meg azt amit igazán érzett. Szeme az órára siklott, majd az ajtóhoz lépett és megfordította a táblát, hogy mindenki tudja zárva vannak. Leült a fotelba, és egy apró mozdulattal a férfinak is helyet kínált. Tudta, a válasz sok mindent eldönt majd, és az igazság még több mindent. Ha egyátalán kíváncsi rá a férfi…és ha egyátalán képes lesz elmondani, újra élni. Jól tudta nincs értelme tovább húzni azt amit tudnia kellett. Félt, ha a férfi mindent megtud, már közel sem lesz ilyen vonzó, mert rájön, tényleg képtelen bármit is nyújtani. Mindent megkaphatott erőlködés nélkül. Mért pont egy meddő küzdelembe vágna bele? Aralina szíve hangosan dobogott, ahogy várta a választ. Szíve mélyén talán reménykedett, de mégis ésszel azt kívánta, hogy még most legyen vége. Elege volt már a fájdalomból, végre élni akart.*

V Ifjú farkas

*A férfi nem ellenkezett, amikor a lány bevonszolta az üzletbe, és szinte mozdulatlanul nézte végig, amint átfordítja a táblát, és leül a fotelbe. Amikor hellyel kínálták, Nicholas kigombolta zakóját, és ő is elhelyezkedett. A fotel talán kicsit puha volt az ő ízlésének, de könnyen megszokta...*

*Mélyen a lány szemébe nézett, és arcán a komolyság apró jelei jelentek meg. Végignézett a lányon, amint a fotelban ült, és sokkal magabiztosabb képet mutatott, mint egy hete. Nézte, de nem akarta elhinni, hogy újra láthatja. Újra Aralina szemébe nézett, és megszólalt:*

- Éreztél már valaha olyan erősen, hogy azt hitted beleőrülsz? Nem feltétlenül egy személy iránt, lehetett volna az bármi...

*Nicholas pár pillanatig várt, de addig nem, hogy a lány válaszolhatott volna kérdésére. Mélyet sóhajtott, és folytatta:*

- Nem tudom, mitől érzem azt, amit érzek, de azt tudom, hogy Te vagy az, aki előhozta ezt belőlem...

*Nicholas felállt, és pár lépéssel a lány mellé ment. Legugolt, és megfogta a kezét, miközben végig a szemét nézte...*

- Nem érted? Szükségem van Rád...

Vendég

*Lassan besötétedik, félhomály van a nem túl népes utcákon. Egy busz érkezik a buszmegálló elé - unott utazók szállnak fel és le. A busz elmegy, és az elnéptelenedett buszmegállóban hagy egy tizenéves lányt. Tarkóig érő csapzott, szénabogja szerű barnanás-vöröses haja, itt-ott feketés melírrel van megtoldva. Elnyűtt kék ujjatlan és egy zöld vászon-rövidnadrág fedi vékony-nyúlánk alakját. Fekete edzőcipője szétesni készül pipaszár lábain. A lány unottan-reménykedve körbeles. Sehol senki.*
~Gondolhattam volna.~
*Színpadiasan felsóhajt, és nem törődömmód vállat von. Próbál úgy tenni, mintha nem bántaná a tény, hogy nagyszülei nem jöttek ki elé, mint ahogy minig megtették, de csalódottságát csak nagy nehézségek árán sikerül lepleznie. Belemarkol a nagy barna utazóbőröndbe és hatalmas nyögések közepette, óriási erőkifejtéssel húzza-vonja maga után, lehetőleg az utca sötétebbik oldalán. Nem célja mások jókedvének a tárgyává válni.*

Vendég

*Egy fiatal lány sziluettje bontakozik ki a messzeségben, s halad könnyed léptekkel Topolya egyik utcáján. Most jár itt először, idegen még számára a hely.
A lány átlagos magasságú, hosszú, ezüstfehér haja könnyed hullámokban omlik hátára. Szemeiben mélyzöld tűz lángjai táncolnak. Megjelenése határozott, még így idegenben is. Ruhája egyszerű: vékony, fekete, vászonnadrág és egy testhezálló, szintén fekete, ujjatlan felső. Ruhái éles kontrasztot alkotnak a lány hófehér, kissé sápatag bőrével. Karcsú alakját azonban elrejti sötétzöld köpenye.

Ahogy egyre mélyebbre hatol a város szívében, léptei is lassulnak, igyekszik jól megfigyelni mindent, a házakat, boltokat, járókelőket. Nem tudna úti célt meghatározni, bár szükséges lenne, hogy valahol mielőbb találjon egy éttermet, hisz hosszú ideje úton van már, fáradt és legfőképp éhes. Nem is kell sokáig koptatnia az utca kövét, nem messze egy elegánsabb étterem kelti fel figyelmét. Lépteit megszaporázza, mígnem odaér az épületbe vezető üvegajtóhoz.
~Végre…~
Gondolja, s ajkai közül egy megkönnyebbült sóhaj tör fel.*

VI Újszülött farkas Tartózkodási hely: Topolya

*Fekete ruhákban egy hosszúhajú férfi sétálgat az utcán.Úgy tűnik céltalanul de tulajdonképpen mostmár megtalálta a célját.
~Nem hazudott.Tisztán éreztem hogy igazat mond...
Gondolja magában ahogy felpillant az égboltra mely csillagokkal telítetten kacsintott vissza rá.Ekkor eszébejutnak az elmúlt napok apróbb eseményei melyeket emlékképek követnek.Az az élyszaka amikor ez lett belőle.Ez a valami amiről tudja hogy nem az aki ő volt régen.Azután a másnap.Azok a furcsa zajok amiket nem is szabadott volna halljon.A tudat hogy messziről felismeri a dolgokat pedig régen nem látta volna őket.És ami mégfurcsább.Válogat az illatok között.Még nem tökéletesen de tudja külön külön érzékelni őket.Ezeket a képességeket nagy örömmel fogadta.De mindíg eszébe jutott az a férfi és a nő.Szinte szörnyként gondolt rályuk és mégis úgy vonzotta őt hogy megismerje őket.Különösen Shirát.Aztán eszébe jutott amit Shira mondott.Az akinek ő tökéletes mása közélyük tartozott és ahogy a nő hangján hallotta igen nagyratartott alak lehetett.Talán ezért tette ezt vele a nő?...nem tudja és nem is érdekli.De most őket keresi.Tudja az utat.Biztosan érzi merre menjen.De bátorsága még kevés.Reméli hogy újralátja Shirát.Fél tőle de vágyik a jelenlétére.Furcsa ez az érzés neki...Fejrázva továbbindul az utcán...