Vampire Fantasy ~ Téma megtekintése

Halandó

Az álmok birodalmába történő belépés gyakran nem az édes elernyedést, hanem a mélyen elbújt és most feltörő emlékeket hozza magával, mely megmérgezi az egyszerű halandók hétköznapjait. Olaf is riadva kelt föl ágyából, hajnal volt, még mindig maga előtt látta álombeli képét, mely egyszere volt felkavaró és megnyugtató, csak egy név jutott eszébe, melyet halkan mondott ki maga előtt: "Szilvia". A lány, akit annyira szeretett, akiért bármit megtett volna, s most csak álmában jelenthet meg neki, mert már csak emlék, egy darab az elfeledett múltból. Lassan felkelt az ágyából, már nem tudott aludni, megmosakodott és felöltözött, majd lement kicsit sétálni az ébredő városba.

Vendég

[ Mélyen az önkívületben ]

*Fekete omladozó sziklából felépített folyosó, apró és nagyobb darabok tarkításával sötétedik, ahogy csak a pillantás közeledik a folyosó végének vélt pontja felé. A kép folyamatosan halad előre, egyre csak a sötétségbe. Érzelmek, hangok nincsenek csak a kép, mely lemerevíti a gondolatokat. Végül az örökkévalóságnak tűnt pillanat végeztével, melyet a folyamatos egysíkú mozgás adott ki, megszűnt, s új szín került a képbe. A sötétségből világosság-, hideg magányból meleg érzelmek lesznek. Egy kisfiú és egy kislány egy narancssárgára színezett homokozóban. Tájat zöldellő fák és macskaköves csöppnyi utak sziluettje látható. A közelben egy anyuka ül, s nézi a homokozó gyerekeket. Arca élettől duzzad, de szemében a sajnálat látszik. Homokozóban egy piramisra emlékeztető homokdomb alakul, élei magányában. Boldogság ezernyi szikrája a kisfiú szemében, ami nem tart sokáig. A kislány pajkos puszit lehelve a fiú homlokára, ki a piramist bámulva hagyja, hogy elmenjen a lány. Anyuka és lánya boldogságban távoznak meleg otthonukba, ahol élheti gondtalan napjaikat másokkal ellenben. Az ég elszürkül, a fák levelei vesztenek színeiből. A magány, a bánat, s a sóvárgás marad csak hátra, a homokozó elátkozott területén. A csepp termet alig nagyobb az építménynél, mégsem tud lenézően tekinteni rá. Benne látja mindazt a rosszat, mit el kell viselni naphosszat. A láb lendül, mely pusztítani akar, el akarja söpörni a rosszat, hogy aztán felhőtlen boldogság jöjjön helyére. Lassan térdre rogy, szemeiben érzéketlenséggel, mellyel az alig látszódó lábnyomot nézi gyűlölködve. A sötét folyosó újra feltűnik, s megkezdődik a monoton vonaglás az idővel…*

VI Újszülött vámpír

*Még a taxiban sincs sok nyugalma. Vagy az utat nézi, vagy féloldalasan pillant a taxisra, esetleg a taxiórára, ami egyre inkább növekszik.. Néha Knell is felnyög, ilyenkor hátra is pillant, de most nem tud segíteni. Nem fog átmászni az ülésen, amúgy sem tud adni semmit neki. Az út is majdhogynem egyhangú, bár sok fiatalt lát, akik éppen szórakozni indulnak, vagy egy esti sétára.*
~Legalább esne az eső, hogy ne lássam…~
*Arca komorrá válik, érzelmileg leginkább morcos kezd lenni. De hát mégsem hagyhatta ott a férfit, ledőlve a padra. És ha meghal? Isten házában? Akkor vezekelhetne élete végéig. Már ha hinne Istenben, az egyetlenben, és elsőben..*
-Megérkeztünk…
*Gondolatai mélyéről a taxis rekedtes hangja rázza ki. Biztos a sok cigaretta okozta. De nem is törődik ezzel, inkább zsebében kezd kutatni. Közben az órát bűvöli, hátha a számok megváltoznak, de nincs szerencséje. Borravalót nem ad a sofőrnek, aki ezt megtorolván, nem segít neki abban, hogy Knell-t kiszedje a hátsó ülésről. Dudorászva várja, a visszapillantó tükörből figyeli a lány szenvedését, s egy mosollyal nyugtázza, jó bosszút eszelt ki..*
~Hogy rohadna le a kezed, amiből megélsz..~
*Ezzel a gondolattal csapja be a taxi ajtaját, s megvárja, míg eltűnik a színről. Aztán fordul egyet a férfival, hogy szembenézzen a hatalmas bérházak garmadájával. Jobb kedvében biztos végigjárná az összest, hogy melyik a legolcsóbb és legszebb egyszerre, de mivel most plusz terhe is van, így a legközelebbit célozza meg. Kívülről egész pofás kis épület, remélhetőleg belül is szép lesz…
Az ajtó kissé nyikorogva nyílik ki előttük, majd Lea a falnak támasztja Knellt, remélve, nem fog eldőlni, vagy elzuhanni. Lecsúszni, lecsúszhat..*
-Jó estét..
*Köszön fáradtan a képernyőt bambuló nőnek, meg egy kis légszomjjal is megspékeli a dolgokat. Persze, először a nő is érdekes szemekkel méregeti, Lea már majdnem válaszol is a fel nem tett kérdésre, miszerint ő nem drogos, és a férfi sem, akivel van.*
-Mondja aranyom…
*Kel fel a székből a nő, s egy újabb lapot csap fel a nyilvántartó könyvben. Majd egy toll is előkerül a fiókból, s a nő melegbarna szemei is Leara függeszkednek.*
-Mennyi a bérleti díj?
*Ujjaival az asztal lapján kezd el dobolni, miközben hallgatja a választ, s egyre inkább elkeseredik. Még így is hálát adhat a maga sem tudja kinek, hogy egyáltalán van egy üres lakás ebben a bérházban, és hogy ébren találta a portásnőt, vagyis házfelügyelőt.
Kisebb grimaszokkal övezve teszi le az egy havi díjat az asztalra, aláírja a könyvet, majd visszasétál Knellhez. Újra a hóna alá nyúl a férfinak, majd elindulnak a lépcső felé. Persze, miért is menne lifttel, ha edzhet is a lépcsőn. Még szerencse, hogy a lakás, a második emeleten van, és nem fentebb..*
-Tarts ki, mindjárt ágyba duglak…
*Szuszogja a férfinak, az első emeleten járva, és légszomjjal küszködve. De azért cipeli tovább a férfi testét. A kulcs baljában lapul, lévén igencsak balkezes a lány.*
-Na, maradj itt kicsit!
*Támasztja félig a falnak újra a férfit, míg a zárral szenved, és sikerül kinyitnia. Mikor végre sikerül kinyitnia, egy halk sóhaj kíséretében veszi fel újra „csomagját” és viszi be az lakásba. Kisebb garzon, egy konyha, egy fürdő, egy nappalival, ahol aludni is lehet. Pont elég arra, amire neki kell. Egy telefon és egy óra, egy szekrény, s még egy szappan is van a fürdőben. Ennyit tud felmérni, míg sikerül a kanapéig elvinnie Knellt, és leraknia rá.*
-Á, úgysem mész sehova…
*Legyint egyet, majd a fürdőbe távozik. Kezet mos, és arcát is megfüröszti a jéghideg vízben. Belenézve a tükörbe kissé nyúzottnak tűnik, de ez nem csoda.. Inkább úgy dönt, hanyagolja a tükröt. Aztán átmegy a konyhába, egy kisebb tálat keresve, és meg is találja. Jéghideg vizet ereszt bele, majd egy rongyot is felkutat, sikerrel.. Aztán végül visszatér Knellhez, a vizet és a rongyot pedig a szekrényre teszi…*
-Ne értsd félre, komolyan…
*Szól csendesen a férfihez, miközben elkezdi levetkőztetni. Ing, cipő, zokni. A nadrágját nem veszi le, de kerít egy takarót, amivel be tudja takarni a férfit. Aztán ablaknyitás – friss levegő végett – és borogatás. Jobbat úgy sem tud jelenleg, így csak lábain üldögél a férfi fejénél, cserélgeti a borogatását, és halkan egy dallamot dúdol, önmaga szórakoztatására…
Bár lassan enni is kéne valamit, no meg munka után nézni…*

Vendég

[ Önkívület bugyraiban ]

*Képek, hangok, érzések. Boldogság, remény, félelem. Egy idő után az értelem értelmetlen lett, s egyre csak a kusza gondolatok kavarogtak össze-vissza. Színek, formák mik kivehetőek, s azok keltenek különböző érzéseket az alvó férfiban. Olyan, mint mikor a meditálás eléri kiteljesülését, mindezeknek célja van.
Mindez a második nap végéig tartott, majd minden eltűnt Knell fejéből, s csak a sötétséget hagyva maga után. Minden érzést a nyugalom váltotta fel, a kínzó nyugalom. Mindez a harmadik nap estéjéig tartott.*

[ Kanapé lágy ölelésében ]

-Ahh…
*Nyögés következtében izmain visszanyeri az uralmat, amit egy kisebb reszketéssel érzékeltet. Egyik kezével átnyúl a vállához, amitől teste kisebb megfeszülései is elernyednek, a kéz melegítő hatásától. Ha Lea lett volna olyan bolond, hogy idáig borogassa mostanra bizonyosan kék szájjal, és nem ennyire jelentéktelen melegítéssel próbálkozna.*
-Blöki!
*A betűk erőtlenül, és nehezen érthetően hagyják el száját, amit csak egybe rakva lehet kisilabizálni. Hummer hívogatása még gondot is okozhat, hiszen ha nem volt figyelmes a nő tán a templomban hagyta a nagy hév közepette. Szemeit lassan kinyitja, de egyenlőre semmit sem vél felfedezni, csak a plafont bámulja, míg összeszedi gondolatait, érzéseit.*
-Egy ismeretlen mennyezet.
*A barátságtalan meglátás után fejét kissé oldalra billenti, majd a csodálkozást félre téve szemöldökét alig láthatóan összehúzza. Néhány pillanatig alig akarja elhinni, amit lát. Miután a barna, finom tapintású kanapé hátlapját tüzetesen megvizsgálta, lassan feje a másik irányba billen.
Talál ott valakit, valamit? Hummer jelenléte segíteni fog kiugrasztani az ágyból Knell-t, vagy éppen a fehérneműben grasszáló Lea fogja ezt a célt véghez vinni, nem tudni. Bár ha utóbbi, Knell elgondolkozik, miért van félmeztelenül, s hogy mit tehetett vele a lány, vagy mit tehetnének.*

Halandó

A séta kezdett kissé hosszúvá válni, már több mint félórája gyalogolt, amikor is megcsörrent a telefonja. A főnök volt az ismét.
"Jó napot Mr. Heredal!"- mondta Olaf.
"Jó napot Olaf! Hogy halad?"- kérdezte érdeklődve Heredal.
"Jól, megvan az iroda. Holnapra be is lesz rendezve. Ma írok egy cikket, mintának és holnap egy hirdetéssel egyetemben fel is adom. Igaz ez kissé költséges lesz ez az egész..."- válaszolta vissza a férfinak.
"Mégis mennyimbe fog ez kerülni?"- kérdezte immáron kissé aggódva a főnök.
"Körübelül 2-3 millóba fog kerülni. De gondolom ez nem lepte meg..."- válaszolta Olaf.
"Nem. Nem annyira, bár ez is szép summa. Mindenesetre sok sikert a holnaphoz. Majd még hívom. Viszlát!"- mondta Heredal.
"Rendben. Viszlát!" - köszönt el Olaf, majd lerakta a mobilt, közben haza is érkezett. Belépett a portára, gyorsan felbattyogott a másodikra, kinyitotta az ajtót. Belépve, kellemesen dobta el magától nyűgeit, bezárta maga után az ajtót, megvacsorázott, lezuhanyzott, majd lefeküdt aludni. Tudta holnap hosszú nap áll előtte.

VI Újszülött vámpír

*Nem sok értelmét látta, hogy sokáig borogassa a férfit, hiszen semmit nem használt, mellesleg láza sem volt a férfinek.. Éjszakára nyitva hagyta az ablakot, s a földön aludt el, fejét az ágy szélének döntve. Reggel pedig a nap első sugarai kelt, mely szinte elvakította. Lassan tápászkodott fel, tekintetét a férfire szegezve. Látta, s érezte, hogy még mindig saját elméjének fogja Knell, s ő nem tehet semmit, csak várhat. Talán órák, talán napok is eltelnek majd, mire a férfi újra eszméletéhez tér.. Addig sincs legalább egyedül, hiszen – bár nem látta – Hummer is velük tartott. A dögnek volt ideje beszállni a kocsiba, meg a bérházba, míg ő a férfit cipelte magával. De hogy észre sem vette, csak mikor felkelt, az meglepte. De betudta a fáradtságnak, s kimászott a konyhába. A nap eseménytelenül telt el, a férfi olykor megmozgott a kanapén, s ekkor a kutya is felkapta fejét. Hummer nem igazán kúszott el a kanapé mellől, még sétálni is csak éppen csak 5 percre tudta levinni…*
-Ugass, ha van valami…
*Már a harmadik nap volt, amit a semmit tevéssel töltött el. Unta magát, de mást nem tudott csinálni. Most is inkább úgy vélte, vesz egy forró fürdőt, aztán majd csak végre magához tér Knell is.
A forró vízcseppek végiggördültek arcán, mellkasán, egész testét beborították pillanatok alatt. A gőz eközben felfelé szállt, ölelve a törékeny testet, és elpárásítva az üveget. Vagy fél órát tölthetett a zuhany alatt, s már pont elzárta a vizet, mikor Hummer ugatni kezdett. Gyors törölközés, még gyorsabb öltözéssel kombinálva. Még kissé nedves bőrére húzta fel a fehérneműt, majd az éjszín nadrágot, hozzá pedig egy fekete, nyakba kötős felsőt. Óráját nem vette fel, kint hagyta a fürdőbe, és vizes hajjal sietett a nem igazán messzi szobába, ahol Knell feküdt.*
-Jól van Hummer, nyugi. A gazdi is téged akar.
*Mondta eleresztve egy félmosolyt, miközben felrakta a kutyát az ágy szélére. Hummer azonnal nyaldosni kezdte Knell arcát, s szinte önkívületi állapotba került, míg a lány vissza nem tette az ágy mellé.*
-Jó reggelt, Hamupipőke… Remélem kipihented magad…
*Továbbra is halkan beszélt, hogy még véletlenül se okozzon fejfájást Knellnek, de azért összevizeznie sikerült a férfit, és persze saját magát is. Így jár az, aki nem szárít hajat…*
-A ruhád a fotelben van, kimosva és szárazon. Mindjárt hozok valamit enni is, addig maradj veszteg…
*Mondandója végeztével el is indult kifelé a konyhából, de azért még visszanézett Hummer-re.*
-Ne engedd felkelni, jó?
*A válasz csak egy vakkantás volt, amiben meg is bízott Lea, aztán eltűnt a konyhában. Az elmúlt három napban sikerült ételt szereznie, bár Hummer társaságában ez nem volt a legegyszerűbb feladat…
Jó 20 perc múlva már tálcával a kezében tért vissza, amit le is tett a kisasztalra. Egy pohár jéghideg kristályvíz és egy adag sósvízben főtt krumpli alkotta Knell reggelijét/ebédjét, és pár szem keksz is.*
-Lassan, de mindet. Addig nem engedlek el…
*Szögezte le a lány, miközben helyet foglalt a fotelban, és az ölébe vette a nyüszögő ebet is. Komolynak látszott, pedig fáradt volt. A padlón nem volt kényelmes az alvás, főleg mikor Hummer is elkezdte az arcát nyaldosni…*
-Jó étvágyat, egyébként.
*Mondta még mosolyogva, miközben a kutya simogatási igényeit is próbálta kielégíteni.*
~Aztán lesz mit megmagyaráznod. Nagyon sok mindent…~

Vendég

*Mikor a blöki képéve találja szembe magát, igen csak meglepődik. Nem ez volt minden vágya, de minden képpen egy megnyugtató érzést vitt lelke mélyére. Két finom kéz ragadja meg Hummer, s ahogy egyre jobban lapítják finom bundáját, egyre távolodik, majd a földön köt ki, ahol jelen pillanatban a legjobb helye van.* ~Hogy is hívják? *Az első gondolat, mi igen csak lényegtelen, de tudni szeretné mihamarabb az őrangyala nevét, nehogy véletlenül valami kényelmetlen helyzet álljon elő. Állapotát tekintve egyre stabilizálódik. Nem testileg, mindinkább lelkileg próbálja – ami lassacskán megy – összeszedni magát. Keze végigsiklik hasfalán – érzi, ahogy a belső melegség szétárad keze útján – majd megkapaszkodva kissé feljebb húzza magát a háttámlának köszönhetően. Könyökét megtámasztja, miközben Lea távolodni kezd.* ~Leary… na ez is megvan. *Mind az utolsó emlékei: fejfájás, émelygés, rémképek. Furcsállja a dolgot, de mivel nem az első, ezért inkább nem is törődik vele annyira, mint legutóbb. Mindinkább a hely foglalkoztatja. Hol van? Hogyan került ide? Mit fog tenni, mondani? A sok kétely között vergődve nem jutott előrébb, mikor újra megjelent Lea szinte semmibe vesztek előbbi gondolatai, s csak a lány jelenléte került előtérbe. A formás alak nyújtotta kellemes érzés, melyet nem feltűnően követ szemeivel – inkább csak általánosan megfigyeli az egyetlen személyt a szobában – felváltja egy nem éppen kívánt esemény. Bár szereti a hasát, mégsem akar a lány terhére lenni, főleg nem bélpoklos létére az anyagi szegénység felé sodorni. Lassan, komótosan, mint a megfáradt utazó – hiszen lelki síkokat megmozgatva igen csak nagy utat lépett előre – kezd mocorogni az ágyban, s végül felül. A kellemes idő ellenére a fél méterrel mélyebben lévő környezet nem éppen tetszik a finom, kényes lábának. Lábujjait behajlítja, majd néhány roppanás következtében mély levegőt vesz, s egy gondterhelt tekintet veszi át, az addig tudatlanságot kifejező pókerarc.*
-Mondanám, hogy nem fogadhatom el, de az egy egyszerű „ugyan már”-ra el lehet intézni. – majd végignéz a ételek választékán – Áhh… csokis keksz. – kiállt egy igen csak szolidat, majd kisebb megkönnyebbülés következtében, már javában nyammog az egy szem kekszen – Talán mennem kéne. Örülök, hogy találkoztunk, meg hogy segített. Ha újra találkozunk, szívesen körbevezetem a városon. – kis szünetet tart, s gondolkodó tekintetét veszi fel – Úgy emlékszem múltkor ellenkeztem, te meg pénzt ajánlottál. Nincs ár szükség, s tartozok ezzel, úgy vélem.
*Nehézkesen ugyan – keksz darabokkal a tüdőben – feláll, ha ugyan nem kapott serpenyővel egy jókora pofont, amiért nem ette meg a gondosan, talán szeretettel készített ételt. Úgy érzi, elhagyja a lányt. Valamivel még tartozik, s gondolkodtatja, mivel lehetne még jobban a szolgálatára, valamicskét törleszteni az utóbbi napok gondoskodásáról. Lea pillantását keresi, míg a ruháihoz megy, majd pólóját megfogva megáll, s immár lesütött szemmel hallgatja a lány mondandóját.*

VI Újszülött vámpír

*A furcsa érzés egyre inkább keríti hatalmába. Ahogy nézi a férfit, az ételt, az a légkör, amiben most tartózkodik, kellemetlen. Gerince mentén futkos a hideg, de nem mutatja a világ felé, inkább csitítani próbálja az érzést. Mosolyt erőltet szépen ívelt ajkaira, de nem az eredeti ez a mosoly. Teljesen elüt a finom arcélektől, de talán szerencséje lesz, és a férfi nem veszi észre. Miért is venné, hisz nem ismeri annyira, hogy ismerje Lea-t. Még a lány sem ismeri önmagát, hála a felejtésnek, amit nem tud hova tenni, avagy beazonosítani. Bármennyire is szeretné érezni a múltját, amaz nem akarja feltárni titkait Lea előtt..*
-Most erre mit mondjak, Knell? Tégy, ahogy jónak látod, de azért egy orvost felkereshetnél…
*Mondja komoly, érdektelen hangon, s csupán egy futó pillantásra méltatja a férfit. Sejti, talán múltjában is szerepelt ez, hogy nem szeret egyedül lenni, s fél attól, hogy elhagyják. De talán ez csak egy újabb érzelemkitörés, ami az elmúlt napokat jellemezte.*
-Persze, ha összefutunk..
*Keze a kilincsre csusszan, ahogy kiejti a szavakat, de érezhető, hogy nem számol a véletlennel. Sosem hitt benne, nem most fogja elkezdeni. Egy ekkora városban, eléggé kicsi az esély, hogy összefutnak majd.. De ha a Sors így akarja, ő nem marasztalja a férfit, sem joga, sem kenyere a könyörgés..*
-Nem tartozol semmivel.. Vigyázz magadra, Knell!
*Ezt már halkan mondja, azon a hangszínen, mely általánosságban véve, minden percben elhangozhat szájából. Közönyös, már-már hideg, és rideg. Újra felvette álarcát, felhúzva egy falat maga köré, hogy ne érje bántalom, csalódás, és fájdalom. Még nem elég erős ahhoz, hogy mindezeket kiállja egy új életben, még kell egy kis idő neki. Talán csak órák, de lehet, hogy évek…
Megvárja, míg a férfi távozik a kutyájával együtt a lakásból, s rájuk zárhatja az ajtót.. Majd megfordul, hátát nekitámasztva az ajtónak hunyja le szemeit, és sóhajt mélyeket.*
~És most Lea? Mihez kezdesz?~
*Teszi fel magának a bűvös kérdést, s percekig csak némán, mozdulatlanul áll az ajtónak támaszkodva. Aztán hirtelen pattannak fel szemei, s az előbbi érdektelen, csillogás nélküli íriszekbe tűz költözik. Akárcsak a pokol lángjai, olybá tűnik…*
~Irány ismerkedni…~
*Határozza el magát, s a legjobb hely erre, egy szórakozóhely. Tombolhat is és ismerkedhet is, egyszerre. Férfi, vagy nő, teljesen mindegy neki, csak ne legyen egyedül.
A szekrényhez lép, majd a nadrágot egy miniszoknya váltja fel, a matt felsőt, pedig egy csillogósabb, hosszú ujjú, de vállatlan pulóverféle.. Aztán magas szárú csizma zárja a sort, no meg az ékszerei. Termékeny volt az elmúlt pár nap, vásárlás terén…*
-Tökéletes, de valami hiányzik…
*A fürdőbe megy, haját bonyolult kontyba rendezi, majd kisminkel mellé. Az összhatás szép, varázslatos. Amúgy is közeleg az este, s mire a szórakozóhelyhez ér, az idő is megfelelő lesz. Végezetül egy kis kabátot vesz fel, táskáját is vállára veszi, majd ajtót nyitva és zárva távozik a lakástól.
Senkivel sem találkozik az épületben, kiérve pedig nem foglalkozik semmivel. Az úthoz sétál ki, pár méter az egész, majd leint egy éppen arra járó taxist. Hátra száll be, ahogy illik, majd rövid beszélgetés után kideríti sikeresen, mit lehet tudni a szórakozónegyedről.. Még munkát is találhat az éjszakai életben, talán. Pincérkedés, de bármit elvállalna. Itt nem ismeri senki, nem szégyenkezhet senki miatta, s ő sem szégyenkezik teste miatt.. Bár nem tudja, lelke mennyire bírná a dolgokat. Először inkább bulizik egyet, aztán alszik rá pár éjszakát, és kiderül, mi lészen…
Miközben gondolkodik, a taxi elindul az Elizium Disco felé, a sofőr ajánlatával…*

Halandó

"Ébresztő minden Topolyai lakosnak!"- ordította a rádió - "És most jöjjön egy kis zene, In flamestől a World of Promises, kellemes pörgést mindenkinek!". Olaf is felébredt. Sietve kapkodta fel a cuccait, gyakran nem talált semmit a nagy rendetlenségben, gyorsan megreggelizett, majd elindult az irodák felé, de előbb a hirdetést feladni!
~ Nagy nap ez a mai! ~ gondolta magában, miközben bezárta az ajtót, lement a portához taxit hívott, ami rövid időn belül meg is érkezett, beszállt, majd elindult a Topolyai krónikás szerkesztősége felé.

VI Újszülött vámpír

-Hey, kisasszony! Megérkeztünk, hahó!
*Kegyetlenül szaggat a feje, ahogyan a férfi mély orgánumát meghallja. Először csak tompa morajként érzékeli, majd egyre hangosodik, míg végül szemét is képes kinyitni. Ekkor már úgy érzi, hogy a férfi üvöltözik vele, pedig teljesen normál hangszínt üt meg.*
-Mennyi lesz? Ja, látom.. Tessék…
*Kiemeli pénztárcáját, kiveszi a pénzt, egy kis borravalót is mellékel hozzá.*
-Tartsa meg.
*Ereszt meg egy fáradt mosoly a férfinak, majd kiszenvedi magát a kocsiból. Úgy érzi, mintha lábai kőből lennének, pedig nem táncolt olyan sokat az este folyamán. Ám annál többet ivott. A csikorgó kerekek is érzékenyen érintik, de próbál nem foglalkozni vele. Egy pillanatra el is bizonytalanodik, ahogyan elnézi a házakat. De végül sikerül a sajátját kiválasztania. A nehéz ajtó csak úgy becsapódik mögötte, most nem foglalkozik annak a becsukásával.
Lassan mássza meg a két emeletet, majd kisebb kutatás után még lakáskulcsát is megtalálja. Becsapja maga mögött az ajtót, de nem zárja be. Cipőjét azonnal lerúgja – illetve leszedi – magáról, táskáját az ágyra dobja. Nem kell figyelnie semmire, hiszen senki nem várja itthon. Éppen ezért a vetkőzéssel sem kell szenvednie, gátlástalanul dobálhatja le magáról a pulóvert és a miniszoknyát. Majd a harisnya is a földön végzi, félúton a fürdőszoba és a nappali között..
Perceken belül vízcsobogás szűrődik ki az ajtón belülről. A zuhanyozáshoz amúgy sincs ereje, de a fürdőzéshez van. Elfekszik a kádban, miközben a forró víz gyengéden öleli egyre inkább testét. Kissé fakó bőre teljesen libabőrös lesz, s légzése is lelassul. Már nem fázik, s nem érzi azt az ólmozott fáradtságot sem testében. Persze, a fürdővízből nem hiányozhat a hab sem, amit most csak egy rózsás illatú tusfürdővel tudott pótolni, de a kívánt hatás így sem marad el. Egész testét hab fedi be, a s a rózsa lágy, bódító illata is ott kering a helyiségben.*
~Mássz el az ágyig… Mássz el..~
*Utasítja magát, s nehezen ugyan, de megmozdul. Megszerzi a fürdőszivacsát, s megmosakszik, lemossa testét, sőt, még haját is. Majd a vizet leengedi, de nem várja meg, míg teljesen lefolyik. Kiszáll a kádból, nagyjából megszárítkozik, haját is törölközőbe csavarja. A nagyobbik törcsi persze testére kerül, s így sétál a konyhába. Valami gyümölcslé-féleséget tölt magának egy pohárba, s ennek társaságában tér vissza a kissé rendetlen nappaliba. Bár, úgy ahogy sikerült egy kupacba dobálnia levetett cuccait. Lezuhan az ágyra szinte, a poharat a kis asztalra teszi, s csak nézi. Mintha bármi izgalmasat tartogatna számára, holott mégsem. A poharat újra megemeli, majd ki is issza a tartalmát.*
~Jó éjt…~
*Suttogja magának gondolatban már lehunyt szemmel, s végigdől az ágyon. A takarót magára húzza, majd pár percnyi mozgolódás után a testét takaró törölközőt az ágy mellé dobja le. Haját is kiengedi, hagy száradjon kénye-kedve szerint, amíg ő maga az igazak álmát alussza…
Ám az álmok világában sincsen nyugta, hisz múltja ismeretlen démonai minduntalan megkísértik. S előcsalogatják az érzést, mely tudni akarja, ki is ő, vagy mi is ő. De ez már lehetetlen, hisz múltja titok marad, a fekete bársony továbbra is rabul ejti, s nem fedi fel a lány előtt.. S talán már nem is annyira fontos számára, hisz új életet kezdett itt, Topolyában.*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*A lakásba belépve áporodott szag fogadta. Mintha csak a láthatatlan elmúlás hagyott volna emlékeztetőt maga után, hogy bizony jelen van, el ne feledje senki! A lakás nem volt túl nagy, de minden szempontból takaros volt. Valaha igazi legénylakás lehetett, amit mára vastagon ellepett a por. Aralina szélesre tárta az ablakot. A levegő űzött vadként osont be, lehetőséget kapva a hódításra. Megfordulva járta körbe a kicsiny nappalit, majd lassan az egész lakást. Egy napos takarításra szorult a dolog, de alapvetően kitűnő állapotban volt. Aralina lehuppant a kanapára. Két éves porfelhő reppent a levegőbe szárnyra kélve az esti szellőn, ami kíváncsian belopakodott. Nem találhatott volna jobbat. Gondolatai újra a nevelőotthon felé repültek.
~ Senki nem vagy…mit gondolsz? Majd megélsz egyedül? Hisz semmire nem vagy jó. Egy koszos kis árva senkinek nem kell. ~ hallotta Anna nővér hangját a fejében. Kirázta a hideg, karján az apró pihék tiltakozva ágaskodni kezdtek. Megrázva hosszú haját kiűzte fejéből a gondolatokat. Azt hitte ahogy kilép azon az átkozott vaskapun, élete eme szakasza majd lezárul. Elfelejti mindörökre. Most mégis az elmúlt évek cikáztak gondolatai útvesztőjébe. Kinézett az utcára. Most kezdődött az éjszakai élet, egyre több ember szállingózott az utcán. Aralina felkapta a farmerdzsekiét, és becsapva maga mögött az ajtót lesietett a lépcsőn, egyenesen vissza a boltba. Belépve Noel fel sem emelte a tekintetét.
- Nos kislány? Megfelel? – kérdezte hangjában bizonyossággal, mintha tudná a választ.
- Igen, jó lesz, köszönöm. – felelte szűkszavúan, majd egy helyben állva nézte a férfit. Noel végre ránézett. Szemöldöke kérdően csúszott a homloka közepéig.
- Valami egyéb? – Aralina tagadóan rázta meg a fejét, majd megfordult.
- Köszönöm, jóéjszakát. – indult ki az üzletből, de Noel még utána kiáltott.
- Kislány…ne mászkálj éjszaka a városban…furcsa alakokat hoz a „szél” mindenhonét. – hangja komolynak tűnt. A lány tárgyilagos bólintással nyugtázta majd kilépett az utcát borító sárgás fénybe. *

VI Újszülött vámpír

”Újra ott áll. Egy temetőben, zuhogó esőben. Körülötte ezernyi ember áll, mind sírnak, s a fekete esernyők védik meg őket a zuhogó esőtől. Ő maga a sírnál áll, a mély gödröt nézi, s a benne pihenő koporsót. Egyszerre szép és fájdalmas látvány ez számára; szívét pedig különös érzés szorítja össze, újra és újra. Lassan vándorol tekintete a fejfára, de a nevet homályosan látja csak. Hiába törli le arcáról és szeméből az esőcseppeket, hiába koncentrál, a név nem akar látszódni, a homály világában marad, s rejtőzik..
Elindul, bár lábai mintha ólomból lennének. Egyik lépés a másik után, szépen lassan. Körbenéz a tömegen, de a sok kisírt szempár mintha csak átnézne rajta. Nem érdekli különösebben, hisz egyre közelebb ér a fejfához. Szépen megmunkált hófehér márvány, benne az elmosódott név feketével, s a szegélye aranyozott. Az első gondolata az, mennyire szép, főleg azzal a csodásan megmintázott orchideával a tetején, akár egy valóságos csokor.
Mellé ér, megáll. Ujjai végigfutnak az aranyozott kereten, nem hagyva ki a mintázott virágokat sem.
~Mintha az enyém lenne..~
Fut át fejében a gondolat, s ekkor a betűk elkezdenek élesedni. Szépen, egymást követve élesednek meg, kiadva a sír mellett álló lány nevét. A megdöbbenés mély sóhaja kel életre, s távozik a bársonyos ajkak közül, ahogyan szívéhez kap. Megszédül, forogni kezd a világ. S az eddig síró emberek most őt bámulják; ezernyi szempár figyeli. S már senki nem sír, az eső is eláll. Hirtelen tör ki minden egyes gyászolóból a nevetés, s a halott lány képébe nevetnek… Csak egy nő nem… Ő tovább sír, s nem néz rá.. Egy rózsával, hófehérrel áll a kezében, majd tétován, remegő lábakkal lépdel a sírhoz. Nem lát a könnytől, majdnem beleesik a sírba is. Megáll, s a virágot beejti a sírba, a koporsó tetejére. Halkan mormol valamit az orra alatt, aztán felnéz fátyolos tekintetével a fejfára.. S halványodik, míg végül el nem tűnik Lea szeme elől, s őt be nem temeti a gyászoló, nevető tömeg…”
*Zilálva veszi a levegőt, hánykódik az ágyában. Hirtelen eszmél fel, szemei felpattannak, felül az ágyban. Verítékcseppek gördülnek le homlokán, végigmosva az utat maguk mögött. Légzése csak lassan stabilizálódik, s nyugszik meg. Már megint ugyan az az álom, melynek semmi értelme. Meghalt, eltemették, s a sok ismeretlen örült neki. Kivétel az a nő, aki a hófehér rózsát a koporsóra ejtette.*
~Ki lehetsz, te titokzatos? Nem értem, nem értek már semmit!!~
*Dühösen csap a levegőbe, majd paplanját is leszedi magáról. Nem lepi meg, hogy nem vett fel pizsamát, már ahhoz is majdnem lusta volt, hogy idáig másszon el.
Most is a fürdőszoba a célja, de leginkább egy hidegzuhany végett. Nem is marad sokáig a vízsugár alatt, s immáron félig felöltözve kerül elő újra. Az öltözés sem a legegyszerűbb, kissé le van még lassulva, de reggeliznie kell. Emlékei szerint nem messze innen van egy kávézó; pont ideális egy kávéra és reggelire…
Pénzt vesz magához, magára vesz egy farmerkabátot, s már rója is a lépcsőket, hogy mihamarabb odaérjen. Nem a tömegtől fél, csupán csak nagyon éhes már.. Smile

*

*Az egyik szürke háztömb egyik lakásának ablaka sarkig nyitva. Az esti szellő meglibbenti a könnyű függönyöket. egyszerű garzon lakás. Mikor bejött az ablakon, első dolga volt felmérni a terepet. Minden szokványos. Egyszerű polcok, francia irodalom, hétköznapi ágy, konyha fürdőszoba. Minden olyan hétköznapi...olyan élő...olyan múlandó. Minden egyes négyzetcentiméteren látszik, hogy élnek a házban. elevenen lüktetnek a falak, szinte látni, amint az ittlakó a szokásos napi rutinját végzi. Az ajtónak háttal az ablakkal szemben egy fotel áll. Magas háttámlája eltakarja a benne ülőt. Egy biztos ő nem illik a szobába. egyetlen porcikájára sem igaz akár a múlandóság, akár az élette teliség akár a hétköznapiság. hogy miért van itt? nos, van egy kis elintézettlen ügye az ittlakóval. és miután rendezte a számlát, többé az ittlakó sem lesz ugyanaz, aki volt. idegenné teszi számáraa szobát, a házat a várost, a világot, az életet. Anon csendben ül, és várja, hogy Nofrit megérkezzen. közben az ablakon bámul kifelé szemezve minden éjszakai teremtmény örök anyjával, az Ezüst Holddal.*

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Nofrit kiszáll a taxiból, és boldogan int Olaf után. Jól esett neki, hogy hazahozta, most úgy sem volt kedve ilyen késői órán hazagyalogolnia. Most mindent szépnek talált, a mocskos utcát, a rozsdás kaput, még a hatalmas kulcscsomóját is, amin egy gyík van.
Most könnyedén tudja kinyitni a kaput, és a egy mozdulattal világosságot teremt a lépcsőházban. Nem kapaszkodik a korlátba, ahogy felfelé szökken a lépcsőn, nem is kell most a kulcsokkal bajlódania, minden elsőre sikerül.
Belép a lakásába. Első dolga, hogy felkapcsolja a villanyt, és kibújik a cipőjéből.*
-Szia, Virág! *Köszön be a konyhába, ahol egy cserepes bromériát tart. Első dolga volt, miután kivette a lakást, hogy vett egy élőlényt. Nagyon egyedül érezte magát, és a virág mégis a társaságot szimbolizálja neki.
Belép a hálónak kinevezett részbe, és a szekrényhez akar menni, hogy átöltözzön, és lefeküdhessen.
De valami megállítja, mintha nem lenne egyedül. A szék sem teljesen úgy van, ahogy hagyta.
Mintha a szél is körbeölelné a szobát, de a függönytől nem láthatja, hogy nyitva van az ablak.
Nofrit megdermed. Nem szól semmit, de tudja, legalábbis érzi, valaki van a foteljében, és ő rá várt. Közelebb szeretne menni, de nem tud mozdulni. Nem fél, inkább csak meglepődött, hogy valaki be tudott jönni az ő kis birodalmába, különösen úgy, hogy a záron egy hajszálnyi sérülés sincs.
Nofrit visszafogott lélegzettel figyeli a fotelt, arra várva, hogy kiderüljön, ki is a látogatója.*

*Merengéséből a zár kattanása zökkenti ki.*
~Itt vagy hát.~
*örül, hogy nem kell tovább várnia. Egyenlőre még nem mozdul, megvárja, míg a lány belép a szobába. Egyszer csak nem hall több lépés keltette zajt, amiből arra következtet, hogy Nofrit megállt. Érzi a lány egyre növekvő feszültségét.Egy hosszú pillanatig csak ül csendben, s hagyja hadd növekedjen a lány pulzusa. Végül sendben megszólal.*
Hát ilyenkor kell hazérni?
*Hangja cinikus. Miközben beszél csendben felemelkedik a széből, megfordul, s farkasszemet néz a halandóval. Megjelenésében nyoma sincs a múltkori álcának. A maga fekete méltóságteljes hideg mivoltában áll a szobában.*
Kérlek bocsáss meg, amiért a múlt alkalommal csak úgy otthagytalak. Azok a fránya készülékek...
*Utal a kamerára.*
Gondolom múltkori találkozásunkat nem kell felelevenítenem. Azért jöttem el Hozzád, hogy befejezzem művemet. De nagy szerencséd van. Megadom a szabad választást.
*Ilyen hagnja lehetett a kígyónak, mikor Évát az almafához csábította. Tesz néhány lépést a lány felé. Bár arcűról sugárzik a halál, mégis egész megjelenésében van valami csábító. MInt egy mesteri szobor, mely az örökkévalóságig megőrzi hideg báját.*
Tőled teszem függővé a művemet. Már megtettem az első lépést, így végig kell mennem az úton, s viszlek téged is. A kérdés csak az, a végén ketten érünk célba vagy csak én? Érezd magad szerencsésnek. nem minden szobor dönthet arról, mivé akar válni. ha akarod, mestermunka lehetsz, ha akarod törmelék.
*Megáll a lánytól pár lépésre.*
Nos, hogy döntesz?

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Nofrit meg sem lepődik, amikor meglátja a férfit felállni a székéből. Valahol legbelül sejtette, csak ő lehet itt. Érzi, most menekülnie kéne, de egy lépést sem tud tenni. Se előre, se hátra.
Figyelmen kívül hagyja a férfi cinikus kérdését, inkább a kérdésre kérdéssel felel.*
- Mit keresel itt? És mit akarsz tőlem?
* Ahogy a férfi közeledik felé a lány úgy lesz egyre idegesebb. Érzi, hogy ver a szíve, a görcsöt a gyomrába, de csak figyeli a férfit, egy pillanatra sem veszi le róla a szemét. Még mindig vonzónak találja, ebben az állapotában is. Van bene valami ellenállhatatlan. Nofrit jól sejti, hogy most pedig itt lenne az ideje ellenállni, megfordulni, és elrohanni. ~Minek is rohannék, úgyis utol érnek.~ Inkább marad, és várja, mi is fog következni. Egyben biztos, nem engedi, hogy a férfi válaszok nélkül hagyja ott.*
- Te csak játszottál velem - a hangja hideg és rideg. Az arca semmit nem árul el, ami a bensejében zajlik. Bent a félelem küzd a bátorsággal, és nem tudja még, hogy melyik az erősebb. - Miért? Mi vagyok én? Csak egy játékszer? Miért nem öltél meg? Nem féltél, hogy elárulhatlak valakinek?
*Nofrit tudja pontosan, hogy a férfi tisztában volt vele, hogy nem fog senkinek sem szólni, mert akkor ostobának tartják, mégis tőle szeretné hallani, hátha megcáfolja ezt.
~Ne emlékeznék arra az estére? Hogy is felejthettem volna el?~most ő nevet fel cinikusan, de nem szólal meg, csak hallgatja a férfit. *
- A műved? - csodálkozik a lány. - Egy szobor csupán? Mi közül választhatok? A szoborság és a halál között?
* Emeli fel a lány a fejét, a szemében már semmi félelem, inkább valami különleges fény csillan. Most érzi csak az erejét.*

*Halkan felnevet.*
Nem kell játékszerré válnod. Lehetsz szabad is. De a szabadság, amit én nyújtok több, mint amit valaha reméltl. nem köt majd többé semmilyen szabály, semmilyen világ, sem a tested, sem az életetd. de igen, ha az életet választod, az enyém leszel. Gondolataid az én gondolataim, tetteid az én tetteim. De élni fogsz. Mestermű lehetsz. Az én mesterművem.
*Újabb lépést tesz a lány felé.*
Hogy miért nem öltelek meg? Miért kellett volna félnem? hiszen ő sem félt...
*Szemei megvillannak, lelke a lányéba hatol, s emlékei közt kutatva miután megtalálja, amit keresett, önmagát láttaja az emléknek; a vámpírnak Párizsban, aki már rég a Halál termében tölti az időt, mint egy marék hamu. Lelke elengedi Nofritét, s ismét a régi önmagának látszik.*
Ő volt az, aki kiválasztott. Ő hozott ide. És az ő helyét foglalod el, ha úgy döntesz velem tartasz.
*Kíváncsi, hogyan dönt a lány. Eddig ő az első, akinek felajánlja a döntés lehetőségét. De ez nem kegy. Ez is része egy kegyetlen játéknak. Rövid szünetet tart, majd a beálló csendet csak egy szó töri meg.*
Nos?

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*A lány egy kicsit félredönti a fejét, és úgy hallgatja a férfit. ~Szabadság? Ez az, amire egész életemben vágytam~
Közeledi a férfi, és a lány nem tud dönteni. Legalábbis úgy érzi, pedig már az első pillanatban tudta, mit is válaszolna. De olyan nehéz kimondani. Valami vonzza, de taszítja is egyszerre.
A férfi ránéz, mintha belelátna a gondolataiba. Nofrit érzi, tudja, hogy keres valamit, de nem segít, ne is kell neki segítenie, hogy megtalálja azt az emlékképet. Megint Párizsban jár, megint ott áll az utcasarkon, megint látja, megint érzi azt a különösen borzongató érzést. ~Félni? Hisz én sem félek...
- Miért engem választott?
* A kérdés önkéntelenül csúszik ki a száján. De őszinte volt. Miért ő? Érdekelné a válasz, de valahogy mégsem foglalkozik vele. Ha akarja a férfi, majd elmondja neki, ha nem, akkor nem. Szeretné, ha mégis igen mellett döntene, de nem ő van abban a helyzetben, hogy bármit is követelhessen. A férfira néz, bele a szemébe, és visszakérdez:
- Nos? - villan egyet a lány szeme, míg a fejét büszkén előre hajtja.*

Mondtam már, nem én választottalak. Én csak befejezem, ait az elődöm elkezdett.
*Válaszolja, s hallatszik hangjn, hogy türelme lassan kezd elfogyni.*
Tudod, bár azt mondják, hogy mindenki maga irányítja a sorsát, csak kevesen tehetik meg ezt ténylegesen. ha gyenge vagy dönteni, úgy majd én megteszem helyetted. De én szabadságot adok, mert gyenge játékszerre nincs szükségem.
*Kicsit csalódott a lányban. Titkon remélte, hogy önént fogja megválasztani sorsát.*
~De nem tudom mi reméltem. Ez még a vámpírok közt is ritka. Eh...ostobák.~

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Nofrit felnevet. Félreértette a férfi, és ezen csodálkozik.*
-Bocsánatot kérek, nem így értettem a kérdést. Tudom, nem te választottál, és nem is rád gondoltam. * Hajtja le egy kicsit a fejét. *
- Döntöttem, és a válaszom, igen, reméltem, nem kell kimondanom.
*A hangja halkabb lesz, mert most szembesült csak a valósággal, kimondta, hangot adott a reményeinek, félelmeinek. Segítséget szeretne kérni, de nem tudja, hogyan kell. Fél, de izgatott is.
~Mit vár tőlem? Rögtön ugorjak fejest? De éppen nem ezt csináltam?~

*Gonosz mosoly fut át arcán.*
~A játék még csak most kezdődik. De úgy teszi meg az első lépést, hogy van értelme folytatni.~
*Elégedetten nyugtázza a lány döntését. saját maga választja sorsát, még akkor is, ha nincs egészen tisztában, mi mellett is dönt. Lelkiismeret...megbánás...önmarcangolás....vajon mekkora hatalmuk van Nofrit felett? Tudja jól, ezek várnak rá. még akkor is ez lenne a sorsa, ha nem hagyna neki választást. így viszot csak magát okolhatja a valójában nem saját maga által választott sorsáért. A teremtőnek ezúttal nem a bűnbak, hanem a csendes megfigyelő szerepe jut. felhúzza jobb karján ingét, s hófehér csuklóját szájához emeli. halk sóhaj szakad fel mellkasából, ahogy megkeresi a halált rejtő eret.Ajkai szabaddá teszik hófehér fogait, s lecsap. kajából kiserken a vörös vér. Aprócseppekben hullik alá. Tekintete ismét a lányra vándorol, s a bíbor sebet felé nyújtva így szól.*
Én már ittam a véredből. életet adtál nekem. Most rajtam a sor. ideje megadnom neked az én életemet. Gyere és igyál...és ne félj.

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

~Mibe mentem bele? ~ teszi fel magának a kérdést Nofrit, ahogy figyeli a férfit. ~ Valóban ezt akarom? Mit is akarok valójában? Mit töröm rajta a fejem, úgy sincs visszaút. Ha lenne, akkor sem fordulnék meg.
*Kíváncsian figyeli, ahogy a férfi felhúzza az ingének az ujját, és megharapja saját csuklóját. Olyan egyszerűen, könnyedén harapja meg magát, mintha nem is a saját karja lenne. A fehér bőrön megjelenik a vörös színű vér, amit a lány borzongva figyel. A karjáról a férfira néz, aki már őt figyeli, és felé nyújtja a kezét. Nofrit az arcán valami bizonytalanság látszódik, de a férfi szavai kezdik megnyugtatni.
Egyet lép előre, és megfogja a férfi kezét, de nem kóstolja meg azonnal. Érdeklődően a férfira tekint, de az ő arcáról csak bátorítást olvas le. Lenéz a vérre, és nagyon lassan az ajkához emeli a kezet. Kicsit beleharapva, megkóstolja a férfi vérét. Fémes íze van a vérnek, de ahogy lenyeli, valami különleges érzés keríti hatalmába. Nem tudja megmagyarázni, mit is érez, csak figyeli a saját lényét, ahogy átadja magát a vérnek. Nem a vér lett az ő tápláléka, ő került a vér hatalmába. Érzi, hogy nem szabad sokat innia, de szüksége van még néhány cseppre. Majd lassan elveszi az ajkait a csuklóról, és a férfira néz.*

*Elég rendhagyó ölelés ez. Talán ilyenre még nem is volt példa. Legtöbbször a termtő annyi vért vesz gyermekétől, hogy az a halál közelébe kerüljön. Ennek két célja is van. Egyrészt ezzel fedezi a vérveszteséget, amin az ölelés másik mozzanata alatt esik át, másrészt kapcsolatot teremt közte és gyermeke között. talán még sosem fordult elő, hogy a kapcsolat és így a vér vétele sokkal korábban zajlott le, mint a vér adása, s ezzel az új életbe való bevezetés. De a hatás ugyanaz marad. Azok, akiket előzőleg szárazra szívott teremtőjük, talán sosem tudják meg mi is okozta tulajdonképpen testük halálát. Látszólag a nagy vérveszteség, s talán igazuk is van, hisz ha abban a kiszolgáltaott és kritikus pillanatban otthagyja őket a vámpír, akkor az árnyékvilágba távoznak. De tévednek. Az utolsó lépést a vámpír vére adja nekik, s a teremtő akarata, hogy megossza sorsát a másikkal. Ez az, ami miatt megáll a szív, de a lélek nem hagyja el a testet. És teljesen mindegy a mennyiség. Aki egyszer rálépett erre az útra, nem térhet le róla, s éppúgy részese lesz a kárhozottak sorsának, ha csak egy cseppet iszik, mintha szabadjára engedi mohóságát, és ráakaszkodik atyjára. Anon fürkésző tekintettel várja a hatást. Csak pillanatok vannak hátra, míg Nofrit osztozik a fekete sorsban, teste meghal, s lelke örök táncba kezd ebben a világban.*

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

~Most mi fog történni?~ *Teszi fel magának a kérdést a lány. Nem kell megkérdeznie, rá fog jönni magától is.
Hirtelen rosszul lesz, a mellkasában szúró fájdalmat érez, odakap a kezével, hogy egy kicsit is enyhítsen a fájdalmán, de a mozdulat semmi könnyebbülést nem hoz. Érzi, ahogy a kiáramlik a vér a fejéből, és nincs utánpótlás. Zsibbadni kezd, először a melle, majd a keze, és végül az egész teste. A lábai már nem tudják megtartani. Minden erejével azon van, hogy valahogy könnyítsen a fájdalmain, de az egyre elviselhetetlenebb. Kezdi elveszítenie a látását, először csak homályosan, majd egyre nagyobb foltok takarják az iriszét, és végül már semmit sem, csak a lámpa fénye jut el a tudatáig. Szédül, a fejét egyre nehezebbnek érzi, már nem bírja el, olyan érzése van, mintha mindjárt leszakadna a nyakáról. Egyre nehezebben veszi a levegőt, mintha nyomást érezne a bordái között.
Már a fény sem jut el a tudatáig, elsötétül előtte a világ.*
~Meghalok...~ *egy utolsó kósza gondolat, mielőtt elvesztené teljesen a tudatát. Mindez egy pillanat műve, és a lány az eszméletlenségbe zuhan, melyhez már túl közel van a halál. Talán már át is lépte azt a vékony határt...*

*Érzelemmentes arccal nézi végig a lány haláltusáját. A halandó élet elmúlása rég érintette meg utoljára lelkét. Szinte hallja, amint Nofrit szívverése egyre gyengül, ahogy a lány az árnyékvilágba készül távozni.*
Egyet se félj. Csupán a tested hal meg. Ne kűzdj ellene. Ezen előbb utóbb mindenki átesik.
*Mindja szárazon, majd elkapja az összeesni észülő lányt. Óvatosan tartja karjai közt. Kedvtelnve néz a nemrég még oly élettel teli arcra, mely most falfehér.*
~Nos, az első lépés megtéve. De az út hosszú még, mire készen áll a szobor. kínáncsi vagyok vajon a te utad hova vezet.~

*A függöny meglibben, ahogy a huzat becsapja az ajtót. A garzon üresen áll. A szél halkan sóhajt egy utolsót, mielőtt elhagyja a szürkévé és hideggé vált lakást, ahol nemrég egy újabb életet láncolt magához az éjszaka.*

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Megint az utcán, hazafelé. Párszor már megtette ezt az utat, mindig erről jött, ha végzett az egyetemen, és igyekezett haza. Ugyanezek a házak, boltok, kirakatok. Némely járókelőt is felismer, már találkozott velük.
Mégis most minden más. Most megy utoljára a lakásába. Néhány könyvét, kedvenc csecsebecséjét viszi most magával, és a ruháinak a többségét. Előveszi a zsebéből a kulcsot. Egy percig nézi a kis gyíkot a kulcscsomón, majd kinyitja vele a kaput. Felszalad a lépcsőn, hármasával szedi a lépcsőfokokat. Emlékszik, amikor utoljára hazajött, éppen Olaf hozta haza, és akkor várta itthon a Herceg. Most üres volt a lakás, semmi változás azóta, mégis semmi jele, hogy itt lakott. A függöny sem libben meg a szélmozgástól, amit az ajtó nyitódása vált ki. A szék is úgy áll, mint mikor a Herceg felállt belőle. Az ágy bevetve, a könyvek a helyükön. És mégis, üresen tátong, mintha sejtené, hogy most már az is marad. Nofrit odalép a szekrényéhez, és kinyitja. Nem mozdul, csak nézi a ruháinak a színkavalkádjait.*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

Falken elgondolkozik múltján.Mi az élet értelme?-teszi fel magában a kérdést.Lassan megy lefele a téglákon.Miután leér,nagy gondolkodásba esik.
Túl sok az ellenség,a harc,a kudarc,kevés a siker.Ez így nem mehet tovább!
Ha segítség kell,nincs aki segítene.Egyszer csak egy újságot röpít a szél lába közé,amin ez van címlapon:
"-Grigorez Falken házát támadás érte,és mindent elvittek a házból, a kocsit felgyújtották.A tetteseket nem találták meg.Vigyázzanak önök is magukra.A világban sehol nemvagyunk biztonságban!
Falken elkerekedett szemmel nézett a semmibe.
-Ez nem lehet igaz!
Elkeseretten megindúlt az egyik sikátor felé.Elővett a táskájából egy katonai mintázatú takarót,és neki dőlt az egyik kukának-ami üres volt-és tíz perc múlva már aludt is...

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

* Ahogy megérkezett a Taxi a recepciós valószínűleg Nicholas neve említésére, nagyon segítőkészen segítette a lányt az autóhoz. Lina felnézett a magas épülethez, majd sóhajtva vett búcsút a férfitól.
- A belvárosi sétálóutcához szeretnék menni. – mondta halkan a sofőrnek, aki felhúzott szemöldökkel fordult hátra az ülésben.
- Melyik sétálóutcához Kisasszony? – Aralina halkan felsőhajtott.
~ A fene enné meg ezt a várost~ mérgelődött gondoltban, majd még mindig az egyre furcsábban néző sofőrre pillantott. Agyában pergett a sétálóutca képe, egy jellemző boltot, éttermet, épületet keresve, de hiába látta maga előtt, a nevét egyik üzletnek sem jegyezte meg. Majd gondolataiban egy hatalmas kovácsolt vaskapu jelent meg, és végre tudta mit mondjon.
- Tudja hol van a Városi Árvaház?- a taxis egyértelműen bólintott, mintha azt mutatná, hogy még a feltételezés is bántó, hogy a lány azt gondolja ez még kérdés. Aralina elmosolyodott.
- Akkor az a belvárosi sétálórész, ami ahhoz a legközelebb esik. – A sofőr megingatta a fejét, és bólintott. Az Hotel épülete lassan úszott el mellettük, de mégis a lány szemei előtt lebegett még akkor is, mikor a taxi megállt a sétálóutca előtt.
- Merre tovább kisasszony? – Aralina feleszmélt réveteg álmából, és körbenézett, valami ismerős pontot keresve. Örömmel ragyogott fel az arca, ahogy meglátta a sarktól kicsit beljebb a színes neon nyilakat, majd szó nélkül az épületre mutatott. Pillanatok múlva megállt az autó. Aralina sóhajtva nézett fel a 6. emeletig, majd a taxisra.
- Megtenné, hogy segít felmenni a lépcsőn? - kérdezte félszegen a lány, főként hogy pénz is csak a lakásban volt fent, de ezt nem kötötte a taxis orrára. A férfi végig nézett a lányon, szeme megakadt az átvérzett kötésen, és morcosan bólintott. Fájdalmas volt az ót az ajtóig, Aralina ezerszer sírtra vissza közben Nicholast. A taxis is egyre morcosabb volt a plusz munkától, de mikor végre kinyílt a lakás ajtaja, és Lina jó borravalót adott neki, már elég kedélyesen mondott jó éjt. Ahogy a lány átkötözte a sebet, szeméből hatalmas könnyek potyogtak, és habár büszkén a fizikai fájdalomra fogta, lelke mélyén tudta nem ez az igazi ok.*

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Ahogy a szekrényben lévő ruháit nézi, rájön, ezeknek a nagy többsége nem lesz arra alkalmas, hogy elvegyülhessen az éjszakában, és táplálékért vadászhasson. A legtöbb ruhája mind élénk pasztellszínű, amik éjszaka még jobban kihangsúlyozzák a viselőjüket. Igaz, amikor megérkezett először Topolyára, akkor is csak egy néhány cuccával megtömött hátizsák volt nála, de mióta itt van a városban el-elfogta a vásárlási láz. Most már teljes mértékben otthonos volt a lakás, amire már nem lesz többé szüksége.
Sokáig gondolkodik azon, hogy mi legyen a lakás sorsa. Visszaadja-e a kulcsokat a tulajnak, vagy bérelje még tovább. Először fölöslegesnek gondolja tovább kivenni, hiszen csak a pénze menne el, és nem is használná a lakást semmire sem, de aztán felmerül benne az az ötlet, hogy a holmijaitól nehezen válna meg, és még sem kéne magával cipelnie ezt a sok kacatot a kastélyba. Inkább itt hagyná őket, amíg nem talál egy jobb megoldást.
Ebben marad. A lakást még megtartja, legalább addig, amíg úgy nem érzi, hogy nincs már rá egy szemernyi szüksége sem, amíg meg nem tud válni a ruháitól, felesleges csecsebecséitől. Most úgy dönt, hogy csak annyit visz magával, amennyi belefér a hátizsákjába.
Előszedi a táskát a szekrény aljáról, ledobja a bevetett ágyra, és a sötétebb ruhadarabjait előveszi a szekrényből. Szépen kicsire összehajtogatja az ágyon őket, és betuszkolja a táskájába. Ezek után a könyvespolchoz sétál. Már zsúfolásig vannak könyvekkel, szinte mindennap vásárolt egyet-egyet egy közeli antikváriumban. Nem mondhatja, hogy mindet elolvasta már, de hiányérzete volt addig, amíg nem lett tele a lakása régi könyvekkel. Gyerekkora óta gyűjti a könyveket, mindig mindenre azt kért s kapott. Mivel a könyveit otthon hagyta Magyarországon, így itt újra kellett őket összegyűjtenie. Nem ugyanazokat vette meg, de azért a kedvenceit, mint például Victor Hugo-tól a „L’homme qui rit’ vagy a ’Les misérables’ című könyveket újra megvette, igaz, most francia nyelven, aminek különösen örült. Először amikor olvasta őket, még magyarul, de gyorsan rájött, eredetiben sokkal jobb.
Elsőnek megkeresi a kedvenc köteteit, azokat a táska tetejére rakja, és ha még belefér, rájuk teszi még azokból néhányat, amit el szeretne még olvasni, de nem tette meg eddig.
Még egyszer körbenéz a lakásán, és egy nagy sóhajjal elbúcsúzik tőle. Nem nőtt a szívéhez, nem is olyan rossz itt hagynia, olyan volt a számára, mint egy szállodai szoba. Most itt áll megint üresen, még üresebb, mint mikor belépett az ajtón, hiszen a legtöbb dolgait már elpakolta.
Utoljára belép a konyhába. Meglátja Virágot az asztalon. Kicsike bűntudattal gondol arra, hogy teljesen elfeledkezett róla. A táskáját ledobja az ajtóban a földre, odalép a csaphoz, és egy pohárba egy kis vizet enged, amit Virágra önt.*
- Elfelejtettelek.
*Mondja a bromériának. Nem bocsánatkérés, csak tényközlés. Felveszi a cserepet az asztalról, felteszi a hátizsákot a hátára, és magához szorítja a virágot. Még egy gyors búcsú pillantás a lakására, majd kilép az ajtón, és bezárja maga mögött.*

Halandó

Az ingalanügynök ott várta, ahol megbeszélték. Megállt az autóval és kiszállt.A férfi elésietett és igyekezett előzékeny lenni.
~úgy látszik más nem jelentkezett a lakásért~futott át a lány agyán és halványan elmosolyodott.
-Jónapot kisasszony!-mondta kissé hamiskásan a férfi.
-Jónapot Mr Kolp hol van a többi vevő?
-Sajnos még nem értek ide.
~na persze csak magasabb áron akarod rám sózni ezt az egérlukat, na mindegy valahol laknom kell legfeljebb kialkudom az árát . Jut is marad is.Így is elég nagy haszna lesz rajtam.~
-Nos akkor megmutatom a kért lakást , ha jól emlészem 3. emelt?
-Igen az érdekelne, a többiekt nem várjuk meg?
-Nem , nem magukra vessenek, haönnel előbb megegyezem.
~bingó tudtam hogy más nem jelentkezett érte.~
Mr Kolp fekísérte az emeletre. Megálltak egy vakítóan fehér ajtó előtt.
Kinyitotta a lakásajtót és bekísérte a nőt.
A lakás egy amerikai konyhából egy hálóból és fűrdőszobából állt.
-Nos mostmár mindent látott az árat is ismeri megfelel önnek?
-Nos afürdő kisebb mint gondoltam mit szólna hozzá ha 10millió helyett 9milliót fizetnék és nem szólok senkinek erről a kis sajtó hibáról.
A férfi elgondolkodott látszott rajta, hogy nem igazán tetszik neki a felvetés, de pénzéhesebb volt annál, hogy várjon egy másik kp vevőre.
-Rendben, de a beköltözést sajátmagának kell megoldania Miss Qvest.
Már a kezében is volt a kp boríték.
A lány agyában pedig csak egy gondolat volt csupán:~Végre haza értem~