Vampire Fantasy ~ Téma megtekintése

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

Café La Plata

Létezik egy különleges kávézó a belváros szívében, Café La Plata.
Francia nevet kapott, mert tulajdonosa francia, de magyarul beszél. A vendégek előtt szinte sohasem jelenik meg.
Kicsike, folyton zsúfolt, ám egy asztal mindig akad számodra. Előtte lévő teraszán csak turistákat lehet látni, az itteniek inkább behúzódnak a helyiség belsejébe. A teraszra nyáron csak pár színes asztalt helyeznek ki, magas, vékony napernyőkkel. Az asztalokhoz a megfelelő stílusú székeket tesznek, rajtuk színes párnácskákkal, melyek harmonizálnak a székek, asztalok színével. A párnák színe minden nyáron más és más, követve az éppen aktuális francia divatot. Az asztalokat is gyakran átfestik, de mindig ügyelve arra, hogy pasztellszíneket használjanak. Most nyáron a halvány barna árnyalatot választotta a tulajdonos.
A kávézó utca felőli oldalát végig hatalmas, tükrös ablakok borítják, melyek beengedik ugyan a napfényt, de a leskelődő szemek előtt rejtve hagyják a helyiséget. A bent ülők ugyanakkor kedvükre gyönyörködhetnek az utca szépségében.
Fellépve a két kicsike lépcsőfokon nyitható ki a kétszárnyú üveges ajtó, amin át a kávézóba jut a vendég. A helyiségben mindenhol félhomály uralkodik. A hely kedvelői nem szeretik a világosságot, sokkal inkább a csendes, eldugott zugokat. A kávézó ennek a kérésnek tökéletesen eleget tesz. A lámpákon vöröses - sárgás búrák, amitől minden melegebb színben pompázik. Gyertyafény teszi meghitté a hely sötétségét.
A belépő különös, kellemes illatot érez. Az ablakpárkányra, pultra elhelyezett füstölők adják a hely különleges hangulatát, amelyek egy kis részben keverednek a dohány illatával. A tulajdonos meg van győződve, hogy nem elegendők a kávékülönlegességek, kell a betéréshez még egy kis ösztönző erő, ezt a mirha és valamilyen egzotikus illat keverékével éri el, melynek receptjét senkinek sem árulná el, még saját gyermekeinek sem.
A sarkokban kényelmes puffok, kanapék kaptak helyet, középen kerek asztalkák. Némelyik kanapé bőrből készülhetett, de felismerni képtelenség, elnyűtte már őket az idő. Az asztalokon a kinti párnákhoz hasonló színű abroszokat lehet látni, rajtuk egy-egy szál gyertya, amiket akkor gyújtanak meg, ha egy vendég leül az asztalhoz. Jelenleg vörös gyertyákkal díszítik a helyet, de előző hónapban a lila volt a megszokott.
Halk zene szól a rádióból, magnóból. Elandalítja, megnyugtatja a vendégeket, ugyanakkor ébren tartja azokat, akik késői órán látogatják meg a kávézót. 24 órás nyitva tartás mellett számos pincért kell foglalkoztatnia a tulajdonosnak, akiket 8 órás munkaidőre vesz fel. Található közöttük fiatal, egyetemista lány, aki itt keresi meg tandíját, de van idősödő úr is, aki már több évtizedet ledolgozott felszolgálóként. Némelyiküket csak pár hónapra alkalmazzák, másokat több évre.
A vendégek többsége magányosan üldögélő fiatal, akik a munkájuk, vagy az egyetemi órájuk után betértek egy kis pihenésre. Némelyikük itt tölti el a szabad percét, de kisebb társasággal is találkozhat az ember, akik csak beültek megbeszélni a napi fáradalmakat, a városi pletykákat. Átutazók is gyakran megfordulnak itt, hiszen a kávézó neve ismert az egész országban, sőt az egész világon. A városba érkezők első útja is általában idevezet, ebbe a város szívében elhelyezkedő kis francia csodába.
A gyakori vendégek már ismerik a hely különlegességét, a francia konyakos kávét, vagy az istenien elkészített melange-ot, a tetején igazi olvasztott csokival. Ezeken kívül mindenféle kedvelt kávé fajtát meg lehet itt kóstolni, a tulajdonos büszke is az ország egyik legnagyobb választási lehetőségére.
Mostanáig néhány francia szendviccsel csillapíthatták a vendégek az éhségüket. A legkedveltebb a vegetariánus volt, sajtkrémmel megkent baguette, telerakva frissen szedett zöldségekkel, mint például paradicsommal, répával, uborkával, erős paprikával, zellerrel, karalábéval és salátával. Kedvelt volt még halas szendvics is, amibe tonhal mártást kentek, néhány szelet citrommal. Vagy éppen az à la carte szendvics különlegesség, amibe a tulajdonos kedvenc vörösboros krémkülönlegességét kenik, néhány szem uborkával.
Mostanra már kibővítették a kávézót étteremmé. A hely varázsa megmaradt, semmi feltűnő változás nem történt, a vendégek többsége most is csak kávézni tér be, de aki éhes, megkóstolhatja a francia konyha ínyencségeit a magyar konyha változatosságával egyetemben. A tulajdonos próbál mindenkinek a kedvében járni, ezért felvett egy francia és egy magyar szakácsot, akik a saját hazájuk íz-világát virágoztatják fel a kávézó vendégei számára.
A Café La Plata egy különleges, képzeletbeli kávézó. Egy fiatal fejéből pattant ki az ötlet, hogy legyen egy olyan hely, ahová bármikor betérhetünk egy képzeletbeli kávéra, bárhol is legyünk a világban. Otthon ülhetünk a puha, kényelmes fotelünkben, és ugyanakkor a La Platában beszélgetünk a rég nem látott barátunkkal, aki a valóságban egy másik városban tölti napjait, de megjelenik ő is a kávézóban a megbeszélt időben.
A tulajdonos nem is létezik, mégis minden idelátogató hallott már róla, ismeri a családi helyzetét, tudja, milyen is a személyisége, és ha róla kérdezik, akkor egy víg kedélyű, mindig mosolygós, pocakos középkorú urat festenek le.
Mi kell hozzá, hogy valaki ellátogasson ebbe a képzeletbeli világba, amit országszerte ismernek? Egy internet hozzáférés, és egy baráti társaság, aki bevezet minket ebbe a csodálatos, titokzatos, mesebeli világba, a Café La Plata világába.

IV Vadász Tartózkodási hely: Topolya

Ez egy napló, melyet Dr. La Conte javaslatára irok, terápiás célzattal. Ő javasolta, hogy "irjam ki magamból" az érzéseimet, nekem is könyebb lesz, és neki is nagy segitséget nyújthat a terápiámhoz. Bár nem volt rövid idő, mig közel került hozzám, de idővel be kellett látnom, tényleg a javamat akarja, hogy minél előbb kikerülhessek innen.
Szóval ez a hely.. Körülbelül másfél hónapja kerülhettem ide. Úgy mesélték, mivel állitólag önkivületi állapotban voltam. A teljes katatóniától gyakran a tettlegességig fajuló dühkitörésekig hullámzott a kedélyem, az első pár napban nagyon rosszul viseltem a fogságot. Mostanra már jobb, már megértettem, hogy az, hogy itt tartanak, nemcsak a többi embernek, de nekem is biztonságosább. Azt mondták, akkor hoztak be, amikor elütött egy autó. Csak üveges szemmel sétáltam az utcákon föl-alá, és kisétáltam egy autó elé. A véletlenen múlott, hogy életben maradtam. Az eső emlékeim ahhoz kapcsolódtak, hogy itt bent fekszem, a testem gipszben volt. Eltört pár bordám, és úgy itélték, az ágyhoz szijazva jelentem a legkevesebb veszélyt magamra és másokra is. Emlékszem, a fickó, akivel egy szobában feküdtem, Istennel beszélgetett. Azt hitte, folyamatosan kapcsolatban van vele, és nem is volt hajlandó máshoz szólni. Ő a lépcsőn gurult le, és csak két nap múlva találták meg a házában. Addig ott feküdt, és beszélgetett. Kicsit kifordul a gyomrom, hogyha belegondolok, hogy én is valami hasonló állapotban lehettem, amikor idekerültem.
A gázolóm nem lett meg. Nem tettem feljelentést (bár pillanatnyilag nincs is jogom ilyen intézkedésekhez), valószinüleg nem is az ő hibája volt. Dr La Conte azt mondta, hogy nem ritka eset, hogy az elme kirekeszt valami stresszes emléket, amelyet a tudat nem képes megfelelőképpen feldolgozni. Valószinüleg velem is ez a fő probléma. Csoportterápiára járok, hogy ne távolodjak el az emberektől és gyógyszeres kezelést is kapok, hogy a hangulatom az elfogadott határokon belül mozogjon. Az orvos azt mondta, a legfontosabb, hogy visszanyerjem a lelki egyensúlyomat, és utána akár már haza is mehetek. Úgy érzem, igaza van. Néha még magamat is megijesztem. Mióta itt vagyok, már háromszor kaptam nyugtatóinjekciót, mert nekitámadtam valakinek. Kétszer ápolóknak, mert úgy éreztem, hogy méltatlanul, embertelenül bántak velem. Tévedtem, teljesen jelentéktelen dolgok vezettek erőszakos megnyilvánulásaimhoz. A harmadik támadásom egyik betegtársamat érte. A fickó odalopózott mögém.. nem tudtam meg soha, miért tette, mire az ápolók odaértek, már betörtem a fejét és kicsavartam a karját, nem is tudom, milyen sorrendbe. Át akartam szúrni a mellkasár valamivel. Egy széklábbal azt hiszem. Akkor kerültem magánszobába. Sajnáltam szegény ördögöt. Nem vétett semmit. És én sem tudtam, mi ütött belém. Csupán arra emlékszem, hogy páni félelmet éreztem, és úgy támadtam rá, mintha az életemért küzdenék. A magánzárka embertelen volt igy visszatekintve. Akkor nem tünt föl. Hol jobban voltam, hol roszabbul, de sosem az volt a legfőbb gondom, hogy egyedül vagyok. De hála Dr La Contenak meglepő gyorsasággal javult az állapotom, és most van a harmadik napja, hogy ismét a többiek között lehetek. Örök hálám érte.

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Megint későn értem haza, a reggeli kelés meg már az idegeimre megy! Most is úgy estem be az órára, még szerencse, hogy Monsieur Crine-nel volt órám, és csak egy futó pillantással jelezte, hogy észrevette a késésem.
Ahhoz képest, hogy késtem, elég érdekes órának néztem elibe. Marimée volt a téma. Már rég el kellett tőle olvasnom Le jeu de l’amour et du hasard című regényét. Tetszett, mindig is szerettem az olyan történeteket, ahol álöltözetbe bújnak a szereplők. Mindig is érdekelt, hogy mit is éreznek, gondolnak az emberek egy más személyiség bőrében.
Mivel a szemináriumon rajtam kívül még senki sem olvasta, hiszen nem azok a típusú diákok járnak a csoportomba, akik előre tepernek. Minek? Majd elolvassuk, ha szükséges! Kevés hozzászólás volt. Én a természetemhez hűen, nem tudtam csendben tartani a véleményem, elmondtam, mit is gondolok a könyvről, mit éreztem, amikor olvastam, és utána, mi ragadott meg benne. A tanár úrral valamilyen szinten még veszekedtem is, mert két nézőpontból közelítettük meg a problémákat. De szerintem, ez tette élvezetessé az órákat. Hihihi, a többiek mennyire el voltak ámulva, amikor hallgatták a visszavágásaimat! De jól esett…
Aztán amikor az óra végeztével ki szerettem volna menni a teremből, Crine megállított. Odahívott magához, és az asztalánál ülve felnézett rám.*
- Kisasszony! Tudja már, hogy miből írja a szakdolgozatát?
* Ezen még el sem gondolkodtam, hiszen több évem is van rá, hogy kitaláljam. Főleg így, hogy csak most kerültem ide. Gyorsan ki kellett találnom, mit is reagáljak a kérdésére. Ha nemmel válaszolok, lehet, hogy egy jó lehetőséget elhalasztok, ha meg gyorsan kitalálok valamit, akkor meg, lehet, hogy rosszul döntök. Bár még van időm változtatni rajta. Egyben biztos voltam, az emberi sorsokkal szeretném összefüggésbe hozni az irodalmat. Mérimée könyvei segítettek a döntésben, és ezt el is mondtam a tanáromnak. Meglepődve tapasztaltam, felvidul az arca, mintha azt feleltem volna, amit hallani akar. És valóban így volt, mert a következő szavakkal folytatta.*
- Nem szokásom ilyen hamar elvállalni egy szakdolgozót, de tetszik az ön felfogása, és érdekel, mit tud kihozni ebből a témából. Tudja mit? Ajánlok egy könyvet, kérem olvassa el, és beszéljen az egyik legjobb barátommal docteur La Conte-tal. Ő majd tud segíteni magának.
*Ezzel előhúzott a táskájából egy könyvet, Nervaltól Sylvie-t. Még nem is hallottam róla, kíváncsian vártam a folytatást. Meglepett, hogy egy orvoshoz küld segítségért, hiszen irodalomból fogok szakdolgozatot írni. Na sebaj!
A délután folyamán elmentem a kórházba. Meglepett, mert La Conte nem simán pszichiáter volt, hanem a kórház elmegyógyintézetének az egyik vezetője. Megijedtem, ahogy az ajtó becsukódott utánam, hiszen nem volt kilincs, és bezáródott. Hogyan fogok én innen kijutni?
Szerencsémre egy nővérke már várt az ajtónál, és beljebb vezetett. Viccelődve megjegyezte, még szerencse, hogy utcai ruha van rajtam, mert azt hihetnék, hogy én is az egyik beteg vagyok. A gyomrom összeszorult. La Conte-ra várni kellett a folyosón, mert éppen egy betegénél volt. A szobához odavezetett a nővér, és ott hagyott egyedül, amíg a doktorra várakoztam.
Szörnyű érzés volt, nem tudom szavakba foglalni, szörnyű látni ezeket az embereket.
Ahogy a gondolataimba merültem, kinyílt az ajtó, és kijött Dr. La Conte. Egy pillanatra belestem a szobába, ahol egy zavarodott tekintetű férfi volt. Megsajnáltam, elveszettnek éreztem. Meg is kérdeztem a doktort, hogy mi baja van a férfinak, s felvilágosított, hogy értelmezhetetlen dühkitörései vannak. Jó, nem ezzel a szóval fejezte ki magát, de én így értelmeztem.
Aztán elmondtam neki, hogy Crine küldött hozzá, és a segítségét kérem. Beleegyezett, és megígérte, örömmel segít nekem. Majd másnap, azaz holnap menjek vissza hozzá ugyanebben az időpontban, és akkor hosszabb időre rám ér.
Kifelé már ő kísért ki, és kulccsal engedett ki. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkam. És már előre féltem a holnapi naptól, hogy vissza kell jönnöm ide. Mégis tudtam, és most is tudom, visszamegyek.*