Vampire Fantasy ~ Téma megtekintése

V Ifjú farkas

*Nicholas a jelzéseket követve választás előtt állt: vagy megvárja a liftet és ezzel perceket tölt hasztalan, vagy lépcsőn megy fel a két emelettel feljebb lévő recepcióra. Ránézett órájára, bár ez nem igen befolyásolta döntését, hiszen akkora már rég megszületett elméjében a választás. Kinyitotta a lépcsőház ajtaját, és gyors léptekkel elindult felfelé.*

*Amikor a recepció szintjére ért és kilépett a lépcsőházból, csak egyetlen izzadtságcsepp gyöngyözött homlokán, melyet egy, a zsebéből előkerült zsebkendővel törölt le. Néhány pillanat alatt felmérte a szintet, majd amikor megtalálta a recepciót, hosszú lépéseivel annak irányába haladt. Léptei tompán kopogtag a terem márványpadlójára fektetett szőnyegeken, s amikor a pulthoz ért, a recepciós kérdésével találta magát szembe...*

- Jó estét Uram, mivel szolgálhatok?

*Nicholas röviden elmosolyogta magát, amikor a "szolgálat" szót meghallotta a recepciós szájából.*

- Melyik a legdrágább szoba ebben a szállodában?
- Uram, szállondánkban az elnöki lakosztály számít a legmagasabb árkategóriájú szobának. De figyelmeztetnem kell, hogy azt a lakosztályt csak előzetes foglalással veheti igénybe és előleget kell...

*Nicholas egy egyszerű kézmozdulattal félbeszakítja a recepcióst, s belső zsebében lévő tárcájáért nyúl. Kiveszi onnan, és végignézi a benne található hitel- és bankkártyákat. Szeme egy egyszerű fehér alapon fekete betűkkel díszített lapkán akad meg, melyet egyetlen mozdulattal ránt elő a tárcából. A recepciós felé fordítja a bankkártyát és leteszi az elötte lévő mahagóni pultra, miközben arcán újra megjelenik egy apró mosoly, mely gúnyt és szánalmat fejezett ki.*

- Azt hiszem ez megteszi foglalásnak és előlegnek...

*A recepciós először Nicholas szemébe, majd a kártyára nézett. Régen egy másik neves szálloda recepcióján dolgozott, s akkor már látott egy ehhez hasonló kártyát. Emlékezett a bank nevére és tudta, hogy az csak a leggazdagabb ügyfeleinek ad ezekből a kártyákból...
S valóban a von Hardestadt család különleges ügyfele volt a Swiss National Bank-nak, ami teljes vagyonuk felett őrködött. A 1890-es években alapított Hardestadt Aluminiumwerke GmbH igazgatósági tagjaként Nicholas rendelkezett a többmilliós bankszámlák felett, s ez a jellegtelen kártya, mely ezt a vagyont jelképezte, a legtöbb ajtót kinyitotta előtte.
A recepciós megköszörülte a torkát, és ellenőrzött néhány dolgot a kártyával kapcsolatban, majd egy arcára erőszakolt mosollyal válaszolt Nicholasnak...*

- Természetesen Uram, az elnöki lakosztály a rendelkezésére áll. Kérem nézze el nekem ez a kis félreértést...

*Miután befejezte mondandóját, egy aláírást kért Nicholastól, aki ennek fejében egy kulcskártyát kapott. A férfi mindkét kártyát zsebrevágta, s szótlanul indult el a felvonó felé...*

V Ifjú farkas

*A férfi egyenesen a felvonó felé vette az irányt, de pár lépés megtétele után megtorpant. Gondolkodott pár pillanatot, és végigkutatva zsebeit, nadrágja bal zsebében megtalálta a Mercedes kulcsát. Kivette onnan, nézte néhány másodpercig, s csak pillanatokra, de nem tudta mi legyen autójával. Amikor felnézett egy húszévesforma hordárfiú állt előtte...*

- Uram, hadd kérjem el a csomagjait...

*Nicholas először el akarta küldeni melegebb éghajlatra a fiút, de eszébe ötlött, hogy akár hasznos is számára. Jól megnézte magának a drapp egyenruhában feszengő fiút, és szeme megakadt egy réz névtáblán...*

- Pierre... Csomagom nincsen, de ha megteszel nekem egy szivességet, akkor tetemes borravalóra számíthatsz. Mit mondasz?

*Pierre Dorinaux-nak ez volt az első munkahelye, és nem tudva mit tegyen az adott helyzetben bólintott egyet. Nicholas igenként értelmezte a fiú reakcióját, és folytatta mondandóját...*

- Itt a kezemben egy kulcs, mely egy kobaltkék Mercedeshez tartozik. A casino előtt parkoltam le vele, és azt akarom, hogy keress neki egy megfelelő parkolóhelyet a szálloda garázsába...

*Kicsit megállt, és valami reakciót várt Pierre-től. A fiú folyamatosan bólogatott, és amikor Nicholas félbehagyta a mondatot, csak egy egyszerű "Igen"-t tudott kibökni...*

- Rendben... Ha leparkoltál, akkor találsz a csomagtartóban egy táskát és egy bőröndöt. Mindkettőt felmarkolod, s meg sem állsz velük az elnöki lakosztályig. Ott kopogsz, megvárod míg kijövök, elfogadod a huszast és érzékeny búcsút veszünk egymástól... Minden érthető?
- Azt hiszem igen...
- Akkor ismételd el, amit az előbb mondtam!

*Pierre félszegen, de elismétli Nicholas utasításait, s amikor ezzel végzett megkapta a kocsi kulcsait, s elindult a dolgára. Nicholas még pár pillanatig figyelte a kifelé igyekvő fiút és amikor egy ajtóban eltűnt, tovább haladt a felvonó felé.*

*Néhány pillanatot várnia kellett, amíg a kabin megérkezett, s amikor a vastag alumínium ajtók kinyíltak beszált a felvonóba. Elég késő volt ahhoz, hogy csak egyedül utazzon a liftben, így csak az ő emeletén fog az megállni. Benyomva a legfelső szint gombját az ajtók összecsukódtak, és a kabin egyre gyorsulva elindult felfelé. A hangszórókból egyfajta nyugtató zene szólt, de hangja inkább idegesítette a férfit, és ha lett volna nála valamilyen eszköz, akkor biztosan tönkreteszi. Az alig fél perces út végén az ajtók újra kinyíltak, s a tizenharmadik emeletet hírdető felirat jelent meg Nicholas szemei előtt. Kilépett a kabinból, és lakosztálya ajtaja felé vette az irányt...*

V Ifjú farkas

*Nicholas a kulcs behelyezésével könnyedén kinyitotta lakosztálya ajtaját, és benézett a kivilágítatlan szobába. Kezeivel az ajtó mellett kereste a kapcsolókat, és miután megtalálta világot gyújtott. A szobában minden lámpa felkapcsolódott és kellő fénnyel látta el a lakosztályt, hogy minden apró szegletét megfelelően szemre vehessen.*

*Amint egyre beljebb haladt a szőnyeggel borított parkettán, lépései halkan dobogtak, s amikor rálépett a parketták illesztéseire, azok fájdalmasan felnyögtek.
A szobában kellő pompa és fényűzés volt, de Nicholast nem érdekelték a lakosztály berendezései. Gyermekkora óta hozzá volt szokva a fényűző életmódhoz, s egy ötcsillagos szálloda előtt nem fog hasraesni. Zakóját levette és az egyik kanapére dobta. Ingének mandzsettáit kigombolta és ingujjait feltűrte. Lépései a bár felé vezették, ahol fajtájuk szerint sorakoztak a különböző szeszes italok legmárkásabbjai. Éppen egy üveg Rémy Martin-ért nyúlt, amikor ajtaján kopogtattak.*

~ Biztos Pierre az... ~

*Gondolta magában, és az ajtóhoz sietett. Nagy dolog volt az a részéről, hogy emlékezett a hordárfiú nevére, hiszen életében annyian szolgálták, hogy vannak olyanok, akiknek még az arcára sem emlékezett. Gyors léptei pillanatok alatt odavitték az ajtóhoz, melyet egy határozott mozdulattal kinyitott.*

*Valóban Pierre állt az ajtóban, kezében a táskával és a bőrönddel. Arcán vörös foltok látszódtak, amit Nicholas az sietség számlájára írt. Nem engedte meg a fiúnak, hogy belépjen lakosztályába, inkább elvette tőle annak terhét, és az ajtó mellé tette. Kezével kérte a kulcsokat, amit meg is kapott...*

- Egyes szint, A17-es parkoló...

*Nicholas bólintott Pierre szavaira, és nadrágjának zsebében kutakodott. Először egy ötven eurost szedett ki onnan, mire Pierre szemei elkerekedtek. De Nicholas azzal a mozdulattal, amivel elővette a pénzt el is sülyesztette azt zsebében. Rövid keresgélés után talált egy huszast, melyet gondosan összehajtott, és Pierre zakójának zsebébe csúsztatott. A fiú kicsit meghajolt, és el akart köszönni, de Nicholas megelőzte...*

- Aztán ne költsd el minden édességre...

*Ezzel becsapta lakosztályának ajtaját, és visszatért a bárpulthoz meginni azt a konyakot...*

V Ifjú farkas

*Nicholas újra a bárpultnál állt és újra a kiszemelt üveg felé nyúlt, amikor újra megzavarták. Most nem ajtaján kopogtak, hanem elméjében nyitottak ki egy kaput, melyen keresztül egy hívogató hang csábította valahova. A férfi próbálta elhesegetni a gondolatokat, de azok egyre csak erősödtek. Nem tudta mgának megmagyarázni mi történik vele...*

*Miután nem sikerült a csábító hangtól megszabadulnia, megpróbálta ignorálni őket, aminek sikertelenség lett az eredménye. Majd ekkor egy furcsa késztetést érzett, s lábai szinte önálló életet élve elindultak lakosztályának kijárata felé. Először próbált ellenállni, de miután belátta, hogy próbálkozásai hasztalanok, engedelmeskedett a hívásnak. Gyorsan kezébe vette öltönyét, és a lakosztály ajtaján keresztül elhagyta azt.*

*Léptei a lifthez vezették őt, s a hívógomb megnyomásával az emeletre hívta a kabint. Miközben várt kihasználta a váróidőt, és gyorsan rendbeszedte magát: letűrte ingujjait, begombolta mandszettáit. Öltönyét már a kabinban vette fel, és miután megnyomta a mélygarázs emeletének gombját, be is gombolkodott. A kabinban újra az idegesítő zenét hallotta, de most nem törődött vele. A kabin gyorsan ereszkedett a mélygarázs szintjéig, s szerencséjére senkivel nem kellett megosztania. Miután megállta a lift, az aluminiumajtók kinyílottak és szabaddá vált előtte az új autójáig.*

*Elsőre nem találta az A17-es parkolót, így megnyomta a biztonsági rendszer gombját az előkészített kulcscsomón, mire a Mercedes fényei felvillantak. Nicholas gyorsan a kocsihoz sietett, beszállt, és vezetett... Vezetett, de nem tudta hova...*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

* Széles útra kanyarodtak ki, az éjszaka sötétjében szunnyadó épületek hirtelen színes neonfényekben kezdtek táncolni. Aralina egy pillanatra elfeledkezett fájdalmáról, és kislányos lázzal fordult egy millió színben pompázó épület után, amely elsuhant mellettük. A mozdulattól mintha éles kést szórtak volna keresztül a combján, a fájdalom egészen a gyomráig kúszott, összerántva testének minden apró izmát. Nem látta a férfi arcán felsejlő kaján vigyort, de jobb is volt így. Jól ismerte ezt az arckifejezést, mely minden férfin ugyanolyan ocsmányul hatott. Legalábbis Aralina nem ismerte a másik oldalát. Az autó lassított, majd megállt a Hotel előtt. A lány feszengeni kezdett, nem csak azért, mert kiszolgáltatott helyzete egyre rosszabbá vált, hanem mert tudta, még közel sincs vége. Érezte minden apró mozdulatában, hogy egyedül nem lesz képes megállni a lábán, és az is szerencse, ha ki tud szállni az autóból. Egyetlen szót sem szólt, csak kérdő tekintettel nézett a férfira. Nem tudta mi, és hogy fog alakulni, csak azt hogy ez a játék számára kezdett veszélyessé válni, hisz a férfi innentől kezdve a hazai pálya előnyeit élvezhette. Lina tudta, ahogy belép az épületbe, nincs menekvés, nem tud hová futni, jöjjön bármi is.*

V Ifjú farkas

*Nicholas ösztönösen állt meg a szálloda bejárata előtt, és egy pillanatra elfelejtette, hogy nincsen egyedül. Már éppen nyitotta volna ki az ajtót, amikor eszébe ötlött, hogy mellette a lány ül, s ráadásul tiszta véresen. Nem kockáztathatta meg, hogy valaki lássa a szálloda alkalmazottai közül, így egy erősebb gázfröccsel újra elindította a Mercedes-t, majd lefordult a szálloda mélygarázsába.*

*A szűk folyosókon, melyeket a többi parkoló autó alakított ki, gyors és precíz mozdulatokkal kereste meg az A17-es parkolóhelyet. A hordárfiú ide parkolta le neki a kocsit, s nem utolsó sorban ez közel volt a szálloda liftjének ajtajához. Keze újra a kilincsre került, és a lányhoz szólt:*

- Várj egy picit...

*Ezzel kinyitotta az ajtót, és kiszállt. A kocsit hátulról kerülte meg, ami arra volt jó, hogy kicsit körbenézett a garázsban, s másrészt zakóját is le tudta venni. Amikor újra Aralina mellé érkezett, még egyszer körülnézett, s amikor meggyőződött róla, hogy senki sem figyelheti, kinyitotta az utas oldali ajtót.*

- Tudsz jönni vagy vigyelek?

*Szavai gyorsan pattogtak, hiszen nem akarta semmiképpen, hogy valaki észrevegye egy ilyen kompromittáló helyzetben. A zakóját időközben a lánynak adta, és félreérthetetlenül mutatta neki, hogy takarja el vele sebét...*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

* Mire a lány összeszedte a lelkierejét, és felkészült a fájdalmas kiszállásra, a kocsi újra mozgásba lendült, és az épületóriás alá gurult. Ahogy a férfi utasítását hallotta, hogy várjon, fájdalmasan felnevetett.
- Ugyan hová rohannék? – kérdezte, de Nicholas már nem hallhatta, mert kiszállva a másik ajtó felé közelített. Aralina a tükörben követte végig a férfit, ahogy megkerülte az autót. Tudta ahogy kinyílik a kocsi ajtaja, a kör bezárult, és Ő egy teljesen idegen ember segítségére lesz utalva. A pillanat tört része alatt a gyanú keserű íze újra a szájába költözött.
~ Miért nem a bejáratnál álltál meg? Hogy még véletlenül se tudjak máshoz fordulni. Senki ne tudja, vagy lássa, hogy beviszel az épületbe…~ és valójában igaza is volt az Ő szemszögét tekintve. Az fel sem merült benne, hogy egy olyan egzisztenciával rendelkező férfi mint Nicholas, ritkán visz fel a szállodába egy lőtt sebből vérző szerencsétlent. Csak az járt a fejében, hogy az ő szava semmi lesz a férfiéval szemben, ha valamiért erre kerülne a sor. Nézte ahogy egyre közelebb ér, ahogy elegáns mozdulattal veszi le a zakóját. A zár diszkréten kattant, majd az ajtó felárult. A férfi kérdése helyénvaló volt, és Araina legszívesebben hálásan bólintott volna, de mégsem ezt tette. Elvette a férfi zakóját, a karjára fektette, hogy úgy ahogy takarja a véres ruháját, majd fogát összeszorítva kiszállt a kocsiból. Teste megremegett a mozdulattól, szemébe fájdalom költözött. Érezte, ahogy a vér, amelynek eddig gátat szabott az alvadás csodás folyamata, most újra útnak indul a felszínre. Tudta, nem ártott volna, ha kórházba megy, de inkább viselte a fizikai fájdalmat, mint a lelkit, amit a kórházhoz kötődő emlékek tudata okozott. Az autó becsukódott mögötte, valószínűleg a férfi lökte be az ajtót. Lina visszafojtott lélegzettel lépet egyet, de a sérült lába összecsuklott a belenyilalló fájdalomtól. Ösztönösen a mellette álló férfi karja után nyúlt, hűvös ujjai csuklójára kulcsolódtak. Visszanyerve egyensúlyát, bocsánatkérő pillantással engedte el a férfi kezét. Ahogy hideg tenyerében érezte a másik forró bőrének érintését, ujjai akaratlanul is összezárultak, mintha meg akarnák őrizni a lopott melegséget. Tekintete a közeli liftre siklott. Pár lépés volt csupán, mégis áthatolhatatlan távolságnak tűnt, így hogy az álláshoz is olyan makacs akaratra volt szüksége, amit a férfi nem is gondolt. Jól tudta pár lépésnél tovább nem képes megtartani magát, és habár ezt önmagának elismerte, hangosan kimondani nem volt ennyire egyszerű. Mintha a fogát húzták volna. Újra a férfira siklott a pillantása, szája pengeélesre vékonyodott, majd egy pillanatra behunyta a szemét, és egy apró sóhajjal, olyan halkan mondta, ahogy még épphogy meghallhatta a másik.
- Segíts kérlek…- suttogta, miközben szemét lesütött nem is a férfi előtt szégyenében, inkább önmaga előtt. Teste reszketett a fájdalomtól, és képtelen volt megállítani. Tudta, ahogy a férfi hozzáér, Ő is érezni fogja gyengeségét. Reménykedett, hogy az este ennél szégyenletesebb helyzetet már nem hozhat.*

V Ifjú farkas

*Nicholas hosszan figyelte, amint a lány kiszállt az kocsiból, s amikor meglátta a hatalmas vérfoltot, amit Aralina sebe otthagyott az ülésen, ujjai ökölbe szorultak. Ha van a világon olyan pillantás, amelyikkel ölni lehet, akkor a férfi szemei arra hasonlítottak... Dühében becsapta a Mercedes ajtaját, s elméjében megoldásokat keresett arra, hogy miként tisztítassa ki. Gondolataiban elmerülve észre sem vette, hogy a lány elindult a lift felé, s már csak arra eszmélt, hogy egy kéz megfogja sajátját, és lefelé húzza.*

*Aralina volt az - ki más lehetett volna -, aki biztos pontot keresett a térben, megakadályozandó, hogy elessen. Nicholas megfeszítette izmait, és roppant kősziklaként tartotta meg a lányt. Amint újra egyensúlyára talált, Aralina elengedte csuklóját, és úgy tűnt vár egy pillanatig. Nicholas, miután nem válaszoltak kérdésére, úgy gondolta, a lány önerőből próbálja elérni a liftet. A lift felé fordult, és már indulni akart, amikor meghallotta Aralina halk sóhaját...*

- Természetesen...

*Válasza reflexszerű volt, és a szavat tett követte. Bár nem tudta a lány milyen segítséget vár tőle, számára az volt a legegyszerűbb, ha felemeli a lányt és két kezében viszi oda a lifthez. A lány a fájdalomtól már eleve remegett, de amikor a férfi hozzáért beleborzongott. Nicholas könnyűszerrel emelte fel a lányt, hiszen edzéseken Aralina súlyának többszörösével gyakorol.*

- Jó így?

*De a választ nem várta meg, és hosszú lépéseivel elindult a lift ajtaja felé. A mélygarázs tükörsimára egyengetett burkolata nem követelte meg, de próbált minél óvatosabban közlekedni. Amint az alumínumajtókhoz értek, Aralina megnyomta a lift hívógombját, és a kabin elindult az ő emeletükre. Amíg vártak, Nicholasnak volt ideje önmagukat a simára polírozott ajtón megcsodálni, s amit látott még őt is meglepte.*

~ Ezt ha elmesélem a klubban... ~

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

* Látta a férfi dühösen felvillanó szemét, de nem tette szóvá. Alapvetően megértette. Valószínűleg ritkán volt terhére bárki is. Vagyis inkább ritkán mert a terhére lenni bárki is.
~ Csak tudnám mért segítesz? Ez az évei jócselekedeted?~ nézett rá a lány hosszú szempillái alól, de nem volt ideje újra ezen a kérdésen rágódni. A férfi erős karjai meglepő gyengédséggel fonódtak köré, és könnyedén emelték levegőbe a lány törékeny testét. Lina visszafojtott lélegzettel tűrte a fájdalmat, de ahogy tehetetlenül a férfihoz simult, rájött, hogy sokkal jobban zavarja ez, mint a fájdalom. Ahogy Nicholas a lifthez sétált, Lina azon mesterkedett, hogy hogyan tudná észrevétlenül a lehető legtávolabb tartani magát a másiktól. Soha életében nem került ilyen közel férfihoz…azt a néhány alkalmat kivéve…de akkor nem volt választása. – a hirtelen feltorlódó emlékek hatására testén remegés futott végig, amit a férfi minden bizonnyal a fájdalomnak tudott be. A lifthez érve a lány segítőkészen nyomta meg a gombot a férfi harmadik kezének hiányában. Ahogy beléptek a kisebb szobának is megfelelő mérető felvonóba, Lina végleg feladta a próbálkozást, és tehetetlenül, már-már engedelmes kiscicaként elengedve magát belesimult a férfi karjaiba. Homloka fáradtan dőlt a vállának, és mélyen beszívta a féri gyengéd, de karakteres illatát.
~ Ez nem lehet igaz…mi a fenét keresek én itt? ~ tekintete találkozott a fényes felületen a férfi furcsa pillantásával. Ahogy a lány végig nézett saját magukon, abszurdnak találta a helyzetet, és talán a férfi is ezt láthatta. Mégis az abszurditása mögött volt valami furcsa, megbújó varázs. A lift diszkrét csilingeléssel jelezett, majd az ajtók feltárultak. A lány szemében, csodálattal nézett körbe.
~ Odafenn már megint nagy kavarodás lehet. Ez nem az én világom ~ gondolta, ahogy a férfi az ajtó felé közeledett.*

V Ifjú farkas

*Nicholas miután belépett a kabinba, csak remélni tudta, hogy nem találkozik senkivel a liftben töltött idő alatt. De aggodalmaskodása mellett gondolatai másfelé is elkalandoztak: nem tehetett róla, de folyamatosan a "Furcsa pár" című film zenéjét dúdolta elméjében. Alkalmanként voltak ilyen bevillanásai, s amikor egy dallam megragadt a fülében, akkor nem tudott tőle szabadulni. Az éjszaka folyamán is valószínűleg többször fel fogja újra idézni az ismert dallamot...*

*A férfi először még érezte, hogy Aralina kényelmetlenül érzi magát karjainak ölelésében, de ellenállása az út felére szertefoszlott. A férfi érezte, amint a lány feje megpihent a vállán, és furcsa érzések kerítették hatalmukba, hiszen hónapokkal ezelőtt volt, hogy valaki így hozzásimult. Természetesen mindig voltak ilyen vagy olyan formában barátnői, de munkája túlságosan lefoglalta őt, így kevés időt szentelt rájuk. Az utobbi időben még arra sem volt ideje, hogy éppen aktuális barátnőjével szakítoson. Ezért kellett neki egy kis pihenő... Ezért jött Topolyára...*

*A kabin nem állt meg sehol máshol, s amikor az ajtók kinyílottak a tizenharmadik emeleten, Nicholas szívéről hatalmas terhek hullottak alá. Megkönnyebbült, hiszen senkinek sem kellett magyarázkodnia, senki nem vonta kérdőre. Néhány lépéssel lakosztályának ajtaja előtt teremtek, s ekkor újra a lányhoz szólt:*

- A jobb farzsebemben... Ott a kártya... Nyisd ki vele az ajtót...

*Bár Nicholas izmai jól ki voltak dolgozva, régen erőltette meg magát ennyire. Karjai zsibbadni kezdtek, s a levegőt is kicsit rendszertelenül vette, ami a mondatai között tartott hosszabb szüneteken is látszott. Aralina megtalálta a kulcskártyát, és kinyitotta vele az ajtót. Elindult befelé és a külső szemlélődőnek úgy tűnhetett volna, hogy friss házasokként, a férfi átviszi a menyasszonyt a küszöbön... De itt erről természetesen nem lehetett szó.*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

* Lina a férfi szavai hallatán kissé távolabb húzódott, hogy bele tudjon nézni a szemébe. Tekintete kérdő volt, már majdnem elkezdett ellenkezni, már nyitotta is a száját, de végül csak engedelmesen a keze a férfi karja alatt a farzsebéig siklott. Akarata ellenére a szűk mozgástér miatt ujjai végigsimították a férfi csípőjét, majd bűvészi gyorsasággal csúsztak be a zsebébe, hogy minél előbb túl legyenek mind a ketten a „kellemetlen” incidensen. A mozdulat közben átnézett a férfi válla felett, nehogy még szerencsétlenebb helyzetbe kerüljön, mert nem látja mit csinál. Arca alig érintve súrolta végig a férfi nyakát.
- Elnézést…- húzódott el azonnal, és hálát adott az összes Éginek, hogy Nicholas nem látja, ahogy zavarában lángba borul az arca. Végre megkaparintotta a kártyát, majd a zárra pillantott. Sosem látott még ilyet, párszor megforgatta az ujjai között, majd logikusan, a nyilaknak megfelelően végig húzta a leolvasón. Az ajtón lévő piciny lámpa zöldre váltott, és a lakosztály ajtaja kitárult. Aralina a mai este folyamán már nem is számolta hányadszor esett ámulatba, de hát ezen nem volt mit csodálkozni. A zord környezet után, amit az árvaház nyújtott, minden új dolog csodának számított. A férfi belépett karjában a sérült lánnyal. Furcsa helyzetet szült a sors, és a lánynak fogalma sem volt hogy mi lesz a folytatás. Ha mélyen a lelkébe nézett, el kellett volna ismernie, hogy életében először biztonságban érezte magát az idegen karjaiban. De nem tudtak volna neki annyit fizetni, hogy ezt még önmagának is bevallja, hogy a férfi, magabiztossága, illata, meglepő gyengédsége egy pillanatra a biztonság és a bizalom édes érzését lopta a szívébe. Pedig nem lett volna szabad, hogy így legyen…de a sors szeszélyes.*

V Ifjú farkas

*Nicholas a lakosztályban kicsit megállt, és töprengett vajon hová tehetné le a lányt. Gondolatai gyors iramban cikáztak a fejében, s úgy látta legjobbnak, ha a fürdőszoba felé veszi az irányt. Ekkor lenézett Aralina-ra, s egy apró mosollyal éreztette vele, hogy biztonságban van.*

*A lakosztály két fürdője közül Nicholas a közelebbit választotta, és amikor belépett rajta tisztítószerek átható szaga csapta meg az orrát. Valószínűleg észrevették a szálloda alkalmazottai, hogy a lakosztály vendége nincs a szállodában, így minden zugott kitakarítattak Nicholas felbukkanása előtt. A lány kicsit közelebb húzodott a férfihoz, amint a fürdő szűk ajtaján átmentek, s újra eltávolodott, amikor már kicsit beljebb voltak.*

*A fürdő impozáns látványt nyújtott, hiszen minden szegletét hófehér márvány borított. A csaptelepek aranyból készülhettek - legalábbis Nicholas ezt gondolta -, de a karjában érzett fájdalom egyre csak fokozódott, így nem igazán törődött vele. Gyorsan a fürdőkáb mellé állt, és egy óvatos mozdulattal leengedte Aralina-t. A lány vére vörösre festette a kád fehér porcelánját, amikor a megalvadt vér kicsit felszakadt. Nicholas büszke volt magára, hogy elméjében megszületett a gondolat...*

- Ha gondolod zuhanyozz le, addig rendelek valami kötszert és egy tiszta ruhát...

*Nicholas belenézett a lány szemébe, melyek megnyugvást sugároztak feléje, bár lehet, hogy tévedett, hiszen emberi érzelmek felismerésében ritkán jeleskedett. Még gugoló helyzetben volt, amikor kezeit kicsit megrázta, de gyorsan felállt és kifelé indult a szobából. Kezeit zsebre tette, és majdnem elkezdett fütyörészni, hiszen fejében újra az ismert dallam csendült fel. Azonban moderálta magát, és visszafordult a lány felé:*

- Nem vagy éhes?

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

* Nicholas úgy tette le a lányt a kád mellé, mintha csak egy értékes porcelánbaba lenne a kezében. Ahogy ránézett, szemébe emberibb kifejezés költözött, mint eddig bármikor az este folyamán. Pillantása és szavai is megnyugtatták a lányt. Csak nézett utána, ahogy zsebre tett kézzel az ajtó felé indult. Örült, hogy nem megy messzire. Még az ajtóból visszafordulva kérdezett, amire Aralina csak félszegen bólintott. Éhes volt, de ez eddig eszébe sem jutott. A férfi nyugtázta a válaszát, majd becsukódott mögötte az ajtó.
Lina megszeppenve nézett körül a fürdőben. Nagyobb volt mint az a szoba, ahol öten aludtak anno. Kevés dologra vágyott jobban, mint egy fürdőre, de vágya hiába volt olyan közel, mégis elérhetetlennek tűnt. A makulátlanul fehér porcelán kád szélére támaszkodott, és egy fájdalmas szisszenéssel egyenesbe húzta magát. A szemben lévő földig érő tükör szánalmas képet mutatott. Vágyakozóan nézett a kádra, de tudta fürödni több okból is reménytelen próbálkozás lenne, így a másik oldalon álló tusolóhoz lépett. Hála a luxusnak, a zuhanyzó szintben volt, így nem kellett egyetlen lépcsős akadályt sem leküzdeni. Kihámozta magát a vértől keményre száradt ruhájából, majd precízen összehajtva a tárolóra tette. A gyengéden simogató vízsugár vörös ösvényt rajzolt a fehér tálca alján, majd eltűnt a lefolyóban. Könnyei potyogtak a fájdalomtól, ahogy a víz a sebhez ért, lemosva az alvadt vért. A másik lábára nehézkedve lehajolt és szemügyre vette a sérülését.
~ Talán nem marad nyoma…~ remélte. A seb mély volt, de a golyót már nem kellett kivadászni, hisz kimenete is volt a sérülésnek. Kilépve egy térdéig érő puha fehér törölközőbe burkolózott, és tanácstalanul állt meg a tükör előtt. Nem tudta mit tegyen? Hisz így nem mehet ki…mehet…ez némi túlzás volt. Esetleg szánalmasan kivánszoroghatott. De nem is állhatott itt az ítéletnapig. Lassú léptekkel indult el az ajtó felé, és közben hálásan nyugtázta, hogy habár szivárog a vér a sebből, közel sem annyira vészes, mint egy órája. Nagy levegőt vett, és kinyitotta a lakórészbe vezető ajtót. A nappali ajtajánál tovább viszont már nem tudott menni, csak nekidőlt a félfának, és várta hogy a háttal álló férfi észrevegye. Hátközépig érő barna hajában apró hullámokat lopott a víz, szemében vonzóan szégyenlős fény csillogott. Ahogy nézte a férfit olyannak tűnhetett, mint egy elázott, apró tündér, aki a saját tündérvilágából egy halandó tündérmesébe pottyant.*

V Ifjú farkas

*Nicholas értette Aralina válaszát, és amikor becsukta az ajtót, rögtön a telefonhoz sietett. Felhívta a konyhát és miután egy könnyed vacsorát rendelt Aralina-nak, gyorsan lecsapta a kagylót. Még annyi dolga van, és oly kevés volt rá az idő. Amikor az ajtón kifelé sietett, még elcsípte, amint a fürdőszoba csukott ajtaján kiszűrődik a zuhanyzó csobogása. De ezzel nem ért rá foglalkozni, hiszen szereznie kellett valamilyen kötszert...*

*Első gondolata az volt, hogy Pierre-t kéri meg, hogy szerezzen neki valamilyen egészségügyi csomagot, de ha valakit beavat, akkor az csak kérdéseket ébreszt másokban és ő ezt szerette volna elkerülni. Ekkor ötlött eszébe a Mercedes és annak csomagtartója, ahol egy teljesen felszerelt egészségügyi csomag várt, hogy használják. Orvosi tudománya kimerült azzal, amit a jogosítvány megszerzésekor tanulnia kellett, s az évek alatt az a tudás is megkopott...*

*Még volt egy dolga, mielőtt visszamehet lakosztályába: valamilyen ruhát kellett a lánynak szereznie. Nicholas két méter magas és körülbelül száztíz kilós volt, s így ruhái nem igazán illettek Aralina-ra. Lifttel visszament a recepcióra, és körbenézett kitől kérhetne segítséget. A recepciós és egy ismert arc, Pierre állt a pultnál, de ők most nem tudtak segíteni. Szemei gyorsan körbecikáztak az előcsarnokban, s bár látott néhány ékszerüzletet, azonban azokat is zárva találta. Kezében az egészségügyi dobozzal furcsa látványt nyújtott a pultnál álló alkalmazottak előtt, de nem törődött vele. Egy parfüméria mellett vezetett el útja, amikor a szerencse mellé állt...*

*Egy sportboltban éppen most szállították le a különböző árukat, és a tulajdonos gondos szemei ellenőrizték a folyamatot. A sporteszközöket áruló üzlet a gazdagabb közönséget célozta meg, és golfütők, teniszfelszerelések és egyéb sporteszközök mellett sportruházatot is árult. Természetesen egy kis felár ellenében a tulajdonos hajlandó volt az üzletre, s bár Nicholas nem ismerte Aralina méreteit, leírta a lány alakját, amire a tulajdonos elépakolt különböző színű és szabású felöltőket. Gyorsan felmarkolta őket, és némi készpénz otthagyása után sietett vissza a lifthez. Csak remélni tudta, hogy a lány még nem végzett a fürdőben...*

*És valóban amikor megérkezett a lány még mindig a fürdőben volt. Bár nem hallotta a zuhanyzót, ezért csak gondolta, hogy ott lehet. Letette a ruhákat és a kezében tartott dobozt, és elindult a fürdő irányába, megérdeklődni a lány helyzetét. Amikor látta, hogy az ajtó kinyílik, gyorsan megfordult, és úgy tett, mintha régóta ott várakozott volna. Megfordult, és a kiáramló gőz közepette meglátta Aralina-t egy törölközőbe burkolva. A férfinak kedve lett volna odamenni hozzá, és megérinteni a lakosztály fényeiben csillogó nedves bőrét, de megfékezte magát. Nem teheti, nem most... Sőt soha...*

*Néhány pillanatig még nézte, amint a lány az ajtófélfának támaszkodva állt, és csak akkor jutott eszébe, hogy talán segíthetne. Léptei a lány mellé vezették őt, s amint odaért orchideák illatát érezte a lányon, melyet talán a tusfürdő kölcsönzött neki. Ismét felemelte a lányt, és pár lépéssel a kanapéhoz vitte. A haja még mindig vizes volt, melytől Nicholas inge teljesen átázott, de nem érdekelte. Miután leültette a lányt a kanapéra, kezébe vette az egészségügyi csomagot, s Aralina-hoz szólt:*

- Segítsek vele, vagy egyedül is megoldod?

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Aférfi felé fordult, szemében furcsa fény csillant, majd alig pár pillanat elteltével mellette is volt. Aralinának esélye sem volt ellenkezni, ahogy Nicholas újra a karjaiba vette, elakadt a lélegzete, de inkább a meglepetéstől, mint a fájdalomtól. Kétségbeesetten a törölköző után kapott, mielőtt az megadta volna magát a gravitáció vonzásának. Az utolsó pillanatban sikerült elkapnia a jótékonyan takaró fehér anyagot, és a csücskét újra visszatömködni az anyag másik fele alá. Majd másik kezével lejjebb húzgálta a törülköző alját, amely a férfi mozdulatától, jócskán feljebb csúszott a kelleténél. Zavartan nézett a férfi szemébe, ahogy letette a kanapéra. Úgy ült ott, mint egy ártatlan, hófehér galamb, aki mozdulni sem mer. Végül a férfi szemébe nézett, halkan beszélt, hangja mégis kellemesen csengett.
- Annyira sajnálom ezt az egészet…hogy a terhedre vagyok. Elrontottam az egész éjszakádat, és még csak nem is ismersz. – miközben beszélt, keze gyakorlottan a steril kötszerek között kereste a megfelelőt. Majd újra megigazította a törölközőt, hogy biztonsággal elengedhesse, és kijjebb csúszott a kanapén, hogy a combján lévő sebet körbe tudja kötni. Gondolkodás nélkül húzta feljebb a fehér anyagot, majd hirtelen észbekapott, arcát elöntötte a pír. De a választási lehetőségei ismét lekorlátozódtak, így a törülközőt lehúzta a seb felső pereméig, hogy minél kevesebb látszódjon combjából, majd lefertőtlenítette, és elkezdte bekötözni a sebet. De bárhogy próbálta, nem volt annyi keze, hogy a bemeneti és a másik oldalon a kimeneti sebre is oda tudja fogni a gézlapot, és utána el tudja kezdeni átkötni. Halkan sóhajtva elnevette magát, majd félszegen a férfira nézett.
- Azt hiszem ennél kínosabb helyzetbe ma már úgysem tudom hozni magam – és egyértelmű mozdulatot tett, hogy két kéz túl kevés úgy hogy a sérült is ő maga. Visszafojtott lélegzettel várta hogy a férfi megérintse, felkészült rá, mégis végtelenül feszülté vált. Izmai megfeszültek, bőre hideggé vált, menekülési kényszere az egekbe szökött.
- Kérlek mesélj magadról…ki vagy Te? Azon kívül hogy épp hős lovag szerepben tetszelegsz? – kérdezte kissé erőltetett mosollyal. A hanglejtés nem volt bántó, inkább sajátos köszönetféle. Szüksége volt rá, hogy valaki beszéljen, és elterelje a figyelmét a számára olyannyira kínos helyzetről.*

V Ifjú farkas

- Ne értsd félre, csak Neked akarok jobbat...

*Ezzel a férfi szája elé vette mindkét kezét, vett egy mély levegőt és kezei közé fújta azt, majd még néhányszor megismételgette. Kezei ennek hatására kicsit felmelegedtek, majd amikor végzett, újabb mozdulatsor következett, melyet akár félre is érthetett volna a lány. Kezeit elkezdte dörzsölgetni, mintha csak fáznának, s ezen mozdulatok tűnhettek volna úgy, hogy kéjesen örül, hogy a lányhoz érhet. Bár be kellett vallania magának, az, hogy hónapokkal óta először fogja egy gyönyörű nő, selymesen puha bőrét megérinteni, egy kissé lázba hozta. Miközben letérdelt a lány mellé, hogy megfogja a kötést, elkezdett önmagáról mesélni...*

- Mit meséljek magamról... Bár nem mond el mindent egy emberről az, hogy hogyan él, a látszat most kivételesen nem csal. Valóban gazdag vagyok, s azért vagyok itt Topolyán, hogy e gazdagság minden gyümölcsét kiélvezzem...
- Amikor nem a hős lovag szerepét játszom, akkor egy alumíniumipari vállalat igazgatósági tanácsának vagyok az egyik tagja. A munkám megkövetel egyfajta olyan életstílust, mely mellett nem igazán jut semmire sem idő...

*A mondat itt félbeszakadt, hiszen a lakosztály ajtaján kopogtattak, és Nicholas szinte felugrott Aralina mellől gondolva, hogy valószínűleg a vacsorát hozzák. Zsebében már keresett valamilyen apróbb címletet, mellyel a pincér fáradalmait köszönte volna meg. Kinyitotta az ajtó, és a pincér már tolta volna befelé az asztalt, amikor Nicholas elé állt, és átnyújtott neki egy öt eurost. A pincér azonnal megértette a célzást, és szótlanul távozott. Nicholas behúzta a gazdagon megrakott kerekes asztalt, és Aralina-ra nézett...*

- A vacsora tálalva...

*Hangjában emlékeztetett egy komornyikra, hiszen élete során oly sokat hallott, hogy bármikor le tudta őket utánozni. Majd kicsit beljebb tolta az asztalt, és a ruhákra mutatott, melyek egy másik kanapén pihentek...*

- Ha gondolod, kimegyek amíg átöltözöl...

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Lina elkerekedett szemel nézte a férfi mozdulatait, majd mikor megértette mire készül a másik, gyengéden elmosolyodott. Legszívesebben végig simította volna a férfi haját, mint mikor egy ember megsimít egy gyermeket, mert nem tud betelni a naiv kedvességével. Furcsa kép volt ez egy olyan embertől, mint Nicholas. Ahogy hosszú ujjai a lány combjához értek, Aralina teste egy pillanatra megfeszült, majd ahogy a férfi beszélni kezdett Ő is lassan feloldódott. Figyelte a fehér bőrét érintő ujjakat, ahogy óvatos gyengédséggel segédkezett a seb körül. Miközben beszélt, a lány fél szemmel figyelte. Pillantása hosszan elidőzött a férfi szemöldökének vonalán, majd az állára siklott. Kopogás szakította félbe Nicholas gondolatmenetét, és Lina szemlélődését is. A lány pillanatok alatt ragasztotta le a kötést, megakadályozva a lebomlását, majd szorosan maga köré fonta a karjait. De a pincér helyett csak a férfi jött vissza, és vérbeli komornyikot játszott. Lina halkan felnevetett.
- Nem lehetséges hogy pályát tévesztettél? – kérdezte még mindig angyali mosollyal az ajkán, majd a ruhák felé nézett, és bólintott. A férfi elfordult és kisétált a szobából. Lina felállt, és meglepve tapasztalta, habár a fájdalom még mindig erősen tépkedte idegeit, már sántítva ugyan, de rá tudott lépni a lábára. A kötés sokat segített. Végignézte a férfi által szerzett ruhákat, majd elmosolyodott. Visszabicegett a fürdőszobába, hogy összeszedje a nélkülözhetetlen ruhadarabokat, ami a férfi ruhaválasztása kapcsán pláne nélkülözhetetlenné vált, majd visszaérve a napaliba magára öltötte a szűk fazonú kék pólót, és a színben hozzá passzoló alig combközépig érő szoknyát. Ahogy a tükör felé fordult, akaratlanul is elmosolyodott. Igazán ironikusnak hatott sántán, és kötött lábbal egy teniszruhában. Ujjai végig futottak a finom anyagon. Habár tényleg csak egy teniszmez volt soha életében nem volt rajta ennyire elegáns ruha. Hosszú pillanatokig nézte magát a tükörben, mintha nem is ismerné meg azt aki szemben áll vele. A rút kiskacsából hirtelen hattyúvá vált, még akkor is ha ez az állapot csupán az ébredésig tart majd. Hosszú lábai a kötés ellenére is formásak voltak, alakja szálkás, és mégis nőies volt. Sosem látta még szépnek magát eddig a percig. Észre sem vette, hogy időközben a férfi is visszatért a szobába. Csak próbált felébredni akarattal ebből a furcsa és fájdalmas álomból, de hiába csípet a karjába, az ébredés még nem akart eljönni.*

V Ifjú farkas

*Nicholas értette a célzást, és szótlanul sarkon fordult, majd kifelé igyekezett a nappaliból nyíló teraszra. A terasz, mely a lakosztály vélhetően leginkább említésre méltő pontja volt, remek kilátást biztosított Topolya városára. Nicholas cigarettáért nyúlt, és meggyújtott egyet...*

*Miközben mélyeket szipantott a drága dohányból, a város fényei magukkal ragadták. Bár nem volt összehasonlítható Dortmund-dal, mégis megtalálta a kis városka szépségeit. Azonban volt az éjszakában egy másik pont, ami még inkább magával ragadta... Aralina. Nem tudta magának megmagyarázni, miért segített neki és miért hozta fel a lakosztályába. Valamilyen ősi, elemi vonzalmat érzett iránta, ami túlmutatott mindenen, amit eddig tapasztalt. Gondolataiba merülve észre sem vette, hogy cigarettája leégett, s a parázs elért az ujjaihoz. Kissé felszisszent, eldobta a csikket és elkezdte rázni a kezét. A fájdalmon nem enyhített a mozdulat, de Nicholas elmondhatta magáról, hogy ő megpróbálta...*

*A férfi, amint elszívta a cigarettát vissza akart menni a szobába. Annak ellenére, hogy dohányos volt, nem szerette, ha valaki a lakásában füstöl. Kinyitotta az üvegajtót, és félrehúzta a függönyöket, amikor meglátta Aralina-t egy kék teniszegyüttesben a tükör előtt. Hosszan elnézte a lány tökéletesnek mondható alakját, melyet a szűkre szabott poló és a rövidke szoknya méginkább kiemelt. Ekkor vette észre Aralina, és egy apró mosollyal hálálta meg mindazt, amit az éjszaka során a férfi tett érte. Nicholas visszamosolygott, és miközben elindult feléje, megszólalt:*

- Igazán jól áll... Ha lehetek ilyen közvetlen?

*Nicholas újra elmosolyogta magát, bár már magának sem tudta megmagyarázni, hogy micsodán...*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

* Nem tudta mióta figyeli őt a férfi, mire észrevette a tükörben. Félszeg mosollyal fordult felé, ösztönösen lefelé cibálva a túl rövid szoknya alját, de meddő próbálkozás volt csupán. Az anyag nem adta meg magát, és nem nyúlt tovább a megszabott határnál. A férfi bókjára kislányos pír öntötte el az arcát, amitől még ártatlanabbnak, és bájosabbnak tűnt, mintha csak egy gyönyörű gyermek lenne, kinek csak szeme mutatja a fájdalmat amiben rövid élete alatt része volt.
- Köszönöm…- akarta mondani, de hangja pillanatnyilag ellene fordulva sztrájkot hirdetett, így csak egy halk suttogásféle lett a kimondott szó helyett.
Az kanapé karfájára támaszkodott, majd egészséges lábát könnyedén maga alá húzva leült. Láthatatlan szikra pattogott a levegőben, még zavaróbbá téve a csendet, ami a lakosztályban uralkodott. Lina kényszeresen túrt bele hosszú hajába, mintha csak szét akarná rázni a víztől összetapadt nyirkos tincseket, majd tekintete a férfira siklott.
- Nem fejezted be a mesét…meddig szándékozol Topolyán maradni? Hol élsz? – kérdezte végre normális hangon, de csak saját zavarát próbálta leplezni azzal, hogy a férfit beszélteti. Olykor észrevette hogy pillantása megragad egy- egy részleten. Valamit látott a férfiban. Valamit ami megragadta. De nem tudta volna elmagyarázni, hisz maga sem értette miért más mint a többi. Keze a dohányzóasztalon fekvő A4-es írótömbért nyúlt, de a levegőben megállt egy pillanatra, és kérdően nézett a másikra. Mikor az csak aprót bólintott, Lina elvette a mellette fekvő fekete tollal együtt, és a felhúzott térdére támasztott lapokra firkálni kezdett. Valahogy le kellett vezetnie azt az őrült zavart, amit érzett, és ehhez a legjobb módszer a rajzolás volt. Pillantása a férfira siklott majd a szemben lévő fotelra, remélve hogy a férfi leül, majd újra a lapra pillantva szórakozottan rajzolni kezdett. Nem tudta hogyan tovább, hisz itt volt egy idegen férfival, akitől valamilyen okból még nem akart elszakadni, és mégis, tudta indulnia kéne. Ahogy a toll szorgosan sercegett a papíron, leszolgálva azt ami a kötelessége, Aralina újra felpillantott. Tudta jól mennyi bosszúságot okozhatott a másiknak, ahogy szó szerint beleesett az életébe, elrontva az estéjét, keresztbe húzva az esetleges terveit, amit mára kalkulált be.
- Ígérem hajnalban eltűnök az életedből… - mondta halkan, és ha a férfinak kicsiny emberismerete is volt, hallhatta a hangjába bujkáló leplezett szomorúságot.*

V Ifjú farkas

- Nem kell elmenned, ha nem akarsz...

*Hangján érezni lehetett, hogy komolyan gondolja, amit mond. Miközben szavai körbejárták a szobát, elindult a fotel felé, melyet Aralina a lapokból fel-felpillantva folyamatosan nézett. Leült. Kezeit a karfára tette, s ott pihentette őket, és figyelte, amint a lány hozzákezdett a nagy műhöz. Gyors mozdulatai tapasztalt művészre utaltak, de szemeit csak rövid ideig pihentette a lány kezein. Inkább az arcából próbált meg elcsípni minél több részletet, s amikor a lány felnézett, hogy ellenőrizze Nicholas vonásait, szemük mindig összetalálkozott.*

*Nicholas majdnem elfelejtette, hogy a lány sebeinek kötözése közben mesélt története félbeszakadt, de Aralina kérdéseinek hála újra visszatalált az elveszett fonalhoz, és folytatta...*

- Kérdéseidre válaszolva Dortmundban, Németországban élek, s eredetileg úgy terveztem, hogy két hétig maradok a városban. De a mai éjszaka eseményei után ez a terv azt hiszem, meg fog változni...

*Aralina megállt egy pillanatra a rajzolásban és a férfira nézett, aki még mindig a lány arcát fürkészte. Amikor tekintetük újra találkozott egymással, Nicholas-nak önkéntelenül mosolyra görbült a szája. Aralina ekkor folytatta a rajzolást, és Nicholas is a történetét. Beszélt az évszázados családi vállalkozásról; az orvosról, aki Topolyát ajánlotta neki üdülési célpontként; a hosszú autóútról, amíg Dortmund-ból Topolyáig elért...*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

* ~ Nem kell elmenned ha nem akarsz…”~ a férfi őszintének tűnő szavai, még hosszú percek múlva is a fülébe csenngtek.
~ Ugyan Nicholas…ahogy feljön majd a Nap Te is látni fogod, hogy ez egy gyönyörű hazugság csupán.~ gondolta szomorúan, ahogy pillantása találkozott a másikéval. De akárhogy is próbálta kiverni fejéből a bele költözött gondolatot, az olya makacsul kapaszkodott, mintha lététől függne a Föld monoton forgása.
Közben a férfi beszélni kezdett, szavai óvóan fonták körbe a lányt, felborzolva minden érzékét. Aralina élvezettel hallgatta végig a beszámolót, ahogy néha tekintetük találkozott, a lány félszegen elmosolyodott. Sosem rajzolt, vagy festett tudatosan, általában csak elkezdte és a kezét a pillanat vezette egyre tovább, hajtva a utolsó vonást jelenő cél felé. Az esetek többségében fel sem fogta mit fest, sokszor olyan volt, mintha extázisba esne közben. Óh mennyiszer származott baj a képeiből…hányszor de hányszor verték meg, mert művei Istenkáromlók voltak. Ha erre gondolt, akaratlanul is a lapockája felé nyúlt, ahonnan a vékony forradás a dereka vonaláig futott végig, örök emlékeztetőt hagyva az árvaházi mindennapokról.
Olykor észbe kapott, hogy tekintete a férfi pillantásába fonódik, és keze megállva várja hogy a újra a figyelem központjába kerüljön. Ilyenkor újra teljes odafigyelést színlelve zárkózott a papírba, mintha nem is létezne semmi más. Egy ilyen pillanatban hangozz el Nicholas itt tartózkodásával kapcsolatos gondolta. Lina lélegzete bennakadt, az utolsó simításokat végző toll megtorpant a fehér lapon, mintha csak piros lámpát kapott volna. Óráknak tűnő másodpercekig bámulta a rajzot, majd csigalassúsággal emelte tekintetét a férfira. Szemében jól látszott a kétely, ahogy elgondolkodott, vajon tényleg elhangzott-e az előbbi mondat, vagy csak fantáziája kötött galád szövetséget érzékeivel? Újra a rajzra pillantott, majd rosszallóan rázta meg a fejét, mintha maga sem hinné el, amit lát. A képen az éppen meghasadó égbolt alatt egy nő állt, karjai a magasba nyúltak, próbálván elérni az égből felé nyújtózkodó kezeket. Hátára omló haját oldalra söpörte a szél, teljes mezítelen valójában láttatva a tökéletesen megrajzolt alakot. Az előtte álló férfi felemelt szárnyaival óvóan kezdte körül ölelni a nőt. Gyönyörű volt és hatalmas, de mégis volt benne valami félelmet ébresztő, valami ami viszolygást kelt. Lábánál kígyószerű lények tekergőztek, szemükben csábító kéjjel nézve az égbe vágyó lányra, akinek ugyan karjai a felhők felé nyúltak, de tekintetét már rabul ejtette az előtte álló alak. Aralina az első pillanatban felismerte a férfi vonásait a csábítóban, mint ahogy saját alakját a csábítottban. Próbálhatta volna tagadni maga előtt, hogy saját rajza nem Őt ábrázolja, de felesleges volt. A lány hátán végig húzódó sebhely a rajzon úgy emelkedett ki, mint egy összetéveszthetetlen aláírás. HA valaki kicsit is értett a pszichológiához, jól láthatta a rajzon keresztül a lány érzéseit. Mindennél jobban vágyott rá, hogy bízhasson valakiben, de a múltból kísértő árnyak nem engedték. Aralina sóhajtva fordította az asztal lapjára a képet, hogy sem Ő se a férfi ne lássa többet, majd újra Nicholasra pillantott. Hangjában végtelen szomorúság bujkált ahogy megszólalt.
- Soha senki nem volt hozzám olyan kedves, és önzetlen mint Te. De én semmivel nem tudom ezt viszonozni, mert bármi amit valaha adhattam volna, már rég elvették tőlem. Soha senkivel nem éreztem maga olyan biztonságban, mint most Veled, de hiába kezdenék álmodozni, a Nap úgyis felkel reggel, és az én Hamupipőke mesém szertefoszlik. Ha egy kicsit is ismernél, rájönnél, hogy közöttünk nem csak a társadalmi szakadék tátong. – ahogy beszélt, ahogy a másikra nézett, az most nem egy 18 éves kislányt, hanem egy testben ugyan fiatal, de lélekben oly sokszor megtört nőt látott.*

V Ifjú farkas

*Amíg Nicholas a lányt figyelte alkotás közben, észre sem vette, hogy mennyire elfáradt. Az utóbbi órák ébren tartották, hiszen aggodalma Aralina iránt nem engedte, hogy akár egy pillanatra is ellazuljon. Azonban most, hogy a lányt már biztonságban tudta, az utóbbi órák fáradalmai egyetlen pontba sűrítve hatalmasodnak el rajta. Két ujjával orrnyergét masszírozta, mintha csak egy kényelmetlen szemüveg szorítását akarta volna csillapítani. S akkor a lány letette a rajzot, lefelé fordítva és belekezdett mondandójába. Nicholas türelmesen végighallgatta, majd amikor Aralina egy hosszabb szünetet tartott, válaszolt neki...*

- Azt hiszem túl fáradt vagyok ahhoz, hogy ezt újra meghallgassam... Azt mondod nincsen semmi, amivel viszonozhatnád mindazt, amit a mai éjszakán adtam? Tévedsz Aralina, nagyon is tévedsz...

*A férfi most újra azt az arcát mutatta, mint amit a vendéglőben a pincéreknek. Felállt, és elindult a lefordított rajz felé, majd még mielőtt Aralina tehetett volna bármit is, felvette az asztalról. Hosszan nézte, és miközben elméjében próbálta összerakni, hogy mit jelent számára a kép, furcsa felismerésként villant agyában, hogy a rajz két szereplője Aralina és önmaga. A lány felé fordította a rajzot, majd leült mellé a kanapéra...*

- És ez mit jelent pontosan? Azt hiszed...

*De mondatát nem fejezte be, hanem idegesen felállt és észre sem vette, hogy meglökte a lány sebes lábát, aki ettől kicsit felszisszent. Nicholas odament a bárpulthoz, de nem azért, hogy italt vegyen el onnan, hanem azért, hogy valamilyen támaszt találjon. Mindkét kezét a mahagóni felületre tette, s közben a lap erezetét figyelte. Néhány pillanatig állt ott, majd már nyugodt és racionális hangon, de még mindig a bárpultot nézve újra megszólalt...*

- Azt hiszem, most kellene elmenned! Ne várjuk meg azt a napfelkeltét...

*Ekkor újra a lányra nézett, és folytatta...*

- A szád azt mondj, hogy nem, de a szívedben azt érzed, hogy igen... Ha már tisztában vagy azzal, hogy mit akarsz, akkor itt megtalálsz...

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Aralina nem nyúlt a lap felé, hagyta, hogy a férfi megnézze. Ahogy mellé ült, nem tudta mit mondhatna Neki. A férfi hosszan nézte a rajzot, látszott rajta a döbbenet, ahogy magára ismert az alakban. Majd idegesen felállva járkálni kezdett. Újra az a megközelíthetetlen fölényes szobor volt, mint mikor beült a lány az autóba.
Aralina a karfára támaszkodva állt fel, majd az ajtó felé indult. A keze már a kilincsen volt, mikor újra a férfi felé fordult. Szavai halkak voltak, talán csalódottak is, de valójában erre számított.
- Nicholas…fogalmad sincs, hogy mit hiszek… – mondta majd halk kattanással lenyomta a kilincset, és kilépett az ajtón. Sántítva a lifthez bicegett, majd megnyomta a hívógombot. Ahogy a falnak dőlt, szemében könnycseppek gyűltek, de nem hagyta legördülni őket, hanem dühösen letörölte az éppen kicseppenőt.
~ Ugyan mit tudsz Te rólam… fogalmad sincs már ez is mit jelent számomra…~ dühöngött magában, de közben megszakadt a szíve. Nem akart elmenni, de tudta visszafordulni nem fog. Mit adhatna Neki…nem képes rá…beleremeg egy ártatlan érintésbe, a gyomra a torkába kúszik hirtelen, és feltorlódnak az emlékek. Az emlékek, amik örökre megpecsételték az életét. Tudta akárhányszor ér majd hozzá egy férfi, mindig ezt a keserű ízt fogja érezni a szájában, azt a fájdalmat a gyomrában…nem volt képes elfeledni. Annyiszor próbálta, de képtelen volt rá. Pedig mindennél jobban vágyott a gyengédségre, de tudta erről le kell mondania.
~ Jobb is így…nekem nem itt van a helyem~ gondolta, és sóhajtva figyelte az emeletszámlálót. Már csak pár pillanat kellett, és végleg kilép a férfi életéből, aminek sosem volt a része…csak álom volt.*

V Ifjú farkas

*Nicholas hallotta Aralina szavait, de nem értette, mit akar velük mondani. Hallotta, amint a lány lenyomja a kilincset, s pár másodperc múlva becsukja maga mögött az ajtót. A férfi ekkor emelte fel a tekintetét, és ekkor tudatosult benne, hogy elment.*

*Belsőjében harc kezdett kialakulni, melynek egyik résztvevője önmaga volt, a másik pedig egy olyan valaki, akit Aralina csalt elő belőle. Mindketten érveltek, ki amellett, hogy fusson a lány után, ki amellett, hogy maradjon. Bár a harc megindult belsőjében, tudta, hogy semmiképpen nem fog a lány után rohanni. Talán még fognak találkozni, de ezzel csak önmagát ámította...*

*Nicholas sóhajtott egy nagyot, és végre kitöltötte magának a Rémy Martin-t, amit már az éjszaka kezdetén megkívánt. A pohárral a kezében kiment a teraszra, és cigarettára gyújtott, bár egyátalán nem kívánta. A konyak könnyen csúszott le a torkán, és amikor kiitta a poharat, dühösen eldobta a topolyai éjszakába, nem törődve azzal, hogy valakit eltalálhat...*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*A lift a már hallott csilingeléssel érkezett meg az emeletre. Aralina beszállt, és a falnak támaszkodott. Az ajtó még nem csukódott be hisz a lánynak fogalma sem volt hová mehetne. Hosszú pillanatokig nézte a gombokat, majd megnyomta a földszint feliratot. A felvonó alig érezhetően süllyedni kezdett, majd újabb csilingeléssel kinyílt a Hotel halljában. Az éjszaka közepén igen kevesen tartózkodtak az impozáns előtérben, Aralina mégis végtelenül kellemetlenül érezte magát. Nem csak hogy egyre jobban sántított, a kötés apró foltban átvérzett, és habár a teniszmez gyönyörű volt, kevesen hihették el, hogy épp most indul a pályára. Az összképet már csak az dobta fel igazán, hogy a haja még mindig vizes volt, és a szandálja is a férfi fürdőjében maradt. A fájdalomtól újra remegve érte el a recepciót, ahol a fiatal férfi tágra nyílt szemmel nézett végig rajta. De ezen kívül egyetlen rezdülés sem árulta el, hogy némileg furcsa képet nyújt a lány egy luxushotel előterében.
- Miben segíthetek Kisasszony? – kérdezte szolgálati hangon a férfi.
- Kérem hívjon nekem egy taxit...és kérem, adna egy papírt és egy tollat? – a férfi bólintva emelte fel a telefont, miközben papírt és tollat tolt a pultra.

„ Kedves Nicholas

Köszönöm, hogy egy pillanatig igazi álmot álmodhattam…de mint mondtam az ébredés mindig eljön.

Élj Boldogul! Aralina Rosenbaum „

A papírt könnyedén összehajtotta, majd újra a recepciósra nézett.
- Kérem, ezt az üzenetet eljuttatná Mr. Hardestadtnak? – ahogy a recepciós meghallotta a nevet, bőszen bólogatni kezdett, és egy borítékba csúsztatta a papírt.
- Foglaljon helyet kisasszony, a taxi perceken belül megérkezik. – Lina hálásan bólintott, majd egy közeli fotelba roskadt. Szemei becsukódtak, próbálta összeszedni minden erejét, de sikertelennek érezte. Gondolatai még mindig az emeleti lakosztályban jártak. Alig ismerte, mégis…*

V Ifjú farkas

*Nicholas megelégelte a várakozást odakint, és befelé indult a teraszról. A közelben bekapcsolt egy riasztórendszer, talán a pohár találhatott el egy autót. Kinyitotta az üvegajtót, és az üresség hatalmasodott el rajta. Néhány perccel ezelőtt, még Aralina állt ott egy kék teniszfelszerelésben, de most senki sem pózolt a tükör előtt...*

*Nicholas nem értette, hogy a lány miért futott el, miért menekült tőle. Úgy gondolta nem adott semmilyen okot arra, hogy ezt a reakciót váltsa ki Aralina-ból...
Sóhajtott egy nagyot, s próbálta elfeledni azt, ami ezen az éjszakán történt. A konyhában a szemetesből kivette a zsákot, és lezárandó, egymás után dobta ki azokat a holmikat, amiket Aralina hagyott maga után. Először a fürdőbe ment, ahol megtalálta a lány véres ruháit és szandálját. Gyorsam körbenézett, nehogy véletlenül elkerülje valami a figyelmét, és amikor meggyőződött arról, hogy minden eltett, kiment a nappaliba.*

*Az egészségügyi doboz még mindig úgy hevert ott a kanapén, mint ahogy azt Aralina otthagyta. Nicholas összeszedte a géz- és tapaszdarabkákat, és az egész dobozzal együtt a zsákba dobta. Ott voltak még a ruhadaradok, amiket az előtéri sportüzeletben vásárolt, s amiből a lány hosszas válogatás után választotta ki a kék együttest. Nicholas azokat is a zsák mélyére száműzte, s újra körbenézett nehogy elfelejtsen valami...*

*Ekkor pillantotta meg a rajzot, mely még mindig ott hevert a bárpulton. Odament, kezében a fekete szemeteszsákkal, és arra készült, hogy a papírlapot is összegyűri és belerakja. Néhány pillanatig elnézte a képet, majd elült az egyik bárszékre. Mind inkább nézte a képet, annál több részletet fedezet fel, amit az első alkalommal nem vett észre. Tekintetét ekkor az ajtóra szegezte, és ha hallgat a szívére, akkor a lány után megy...*

*De nem ezt tette... A lapot visszatette a pultra - akart valamilyen emléket a lányról - és a zsákot összekötötte, s a kocsira tette, amivel nemrég Aralina vacsoráját hozták. Kitolta az ajtaja elé az asztalkát, és gondolatban még egyszer ellenőrizte, hogy minden rendben van-e. Egy futó pillantást vetett a lift felé, és remélte, hogy a lány még ott lesz. De nem így volt, ezért a férfi újra bement a lakosztályába. Bőröndjéből elővett néhány tisztálkodási eszközt, majd a fürdőszobában felkészült a lefekvéshez...*

*Amikor újra előjött a fürdőből, lezuhanyozva és fogát megmosva indult el a lakosztály egyik hálószobája felé. Tekintetét még egyszer a bárpultra, közelebbről a lány képére irányította. Várt egy pillanatot, majd amikor lecsillapította szívét, újra elindult a háló felé. A párnára helyezett mentás bon-bont félrehajította, és lefeküdt a hatalmas franciaágyra. Egyedül...

*Az álom nehezen jött, de amikor meglátta, megnyugodott. Egy lányt látott, aki talán hasonlított Aralina-ra, és önmagát, amint egy hatalmas bálterem kellős közepén táncolnak...*

V Ifjú farkas

*Nicholas furcsa zörejekre ébredt, melyek eredetét a nappaliba helyezte. Először nem tudta hol van, de amikor felült az ágyon, minden világossá vált számára. Felkelt, és egyből a nappali felé vette az irányt, s miután kinyitotta az ajtót, két takarítónőre lett figyelmes. Amikor azok meglátták a férfit, kicsit elpirultak, hiszen egy boxeralsón kívül nem volt semmi rajta.*

*Nicholas nem törődött velük, hanem egyből a fürdő felé vette az irányt. A fürdőben újra az az átható tisztítószer szag csapta meg orrát, mint amikor tegnap éjjel Aralina-t hozta be ide...*

~ Aralina... ~

*Gondolatai a lány körül forogtak, nem tudott lényétől szabadulni. Leült a fürdőkád szélére, és pár pillanatig némán maga elé bámult. Gondolatai fénysebességgel száguldoztak elméjében, s bármit próbált tenni, nem sikerült fejéből kivernie a lányt.*

*A zuhany segített. Elméje kitisztult, s lelke is felfrissült a hideg víztől. Szokásától eltérően hosszú percekig állt a zuhanyrózsa alatt, és nézte amint a víz a lefolyón keresztül távozik. Amikor újra előjött a fürdőből, a takarítók már elhagyták a lakosztályt, és mindent kitakarítottak. Nicholas ruhát váltott, és kiment a teraszra rágyújtani. Amíg kívülre sietett, egy futó pillantást tett a bárpultra, és szemével Aralina képét kereste, de az nem volt ott...*

*A cigarettát azonnal elfelejtette, és szinte megszállotként kezdte el keresni a rajzot. Végignézte a padlót, hátha valahogy a bárpult alá esett; megnézte a szemeteskosarkat, de azok üresek voltak; s akkor jött a felismerés: a takarítók talán kidobták...*

*Nicholas azonnal utánuk eredt, bár nem tudta, mikor hagyták el lakosztályukat, s azt sem sejtette, hogy egyátalán hol lehetnek most. Első gondolata a recepció volt, és a lifttel gyorsan lement arra a szintre, ahol gyors léptekkel közeledett a pulthoz.*

- Gyorsan... Merre találom a takarítókat?
- Miért keresi őket, Uram?
- Egy fontos dokumentumot hagytam az asztalomon, és talán ők vihették el...

*A recepciós azonnal megértette Nicholas problémáját, és gyorsan a telefonjáért nyúlt, majd tárcsázott, és röviden beszélt a vonal másik végén lévő nővel. Nicholas nem értett minden szót, ami a beszélgetés során elhangzott, de amikor a recepciós mosolygó arccal fordult feléje, megnyugodott.*

- Beszéltem a munkatársammal, és ő biztosított arról, hogy a takarítók már ott lesznek a lakosztálya előtt, mire Ön felér... Kérem nézze el nekik ezt a baklövést...

*Nicholas már fordult is vissza a lift felé, amikor a recepciós újra megszólította:*

- Várjon Uram, üzenetet hagytak Önnek tegnap éjszaka...

*A férfi a kezében tartotta a papírlapot, amit Aralina írt neki tegnap. Gyorsan elolvasta, és szinte másodpercekig mozdulatlanul állt. A recepciós, már arra gondolt, hogy a férfi segítségére lesz, de amikor Nicholas egy hatalmas sóhaj kíséretében újra megmozdult, megnyugodott. Nicholas újra és újra elolvasta a levelet, amíg a lifthez sétált, és a kabinban is többször átfutotta. Amikor kiszállt a liftből, a takarítók már valóban ott álltak, és vártak rá. Átnézték a szemetes zsákokat, és amikor az egyikben, kicsit gyűrödten megtalálták Aralina rajzát, Nicholas újra megkönnyebült. Próbálta minél jobban kisimítani a lapot, és már nem is törődött a takarítokkal. Bement, és mindkét lappal a kezében kiment a teraszra, elszívni azt a cigarettát...*

V Ifjú farkas

*Nicholas a következő hétben egyre többet gondolt Aralina-ra, de voltak pillanatai, amikor el tudta hessegetni elméjéből a lány képét. Ilyenkor élvezni tudta a topolyai vakációját, és olyan dolgokkal tudott foglalkozni, amik a pihenését szolgálta. Gyakran volt vendége a helyi sport centrumnak, körbejárta a városka éttermeit és kávéházait, sok és különböző emlékkel gazdagodott. Még arra is jutott ideje, hogy a kocsiját rendbeszedesse...*

*De voltak olyan pillanatai is, amikor nem a kiegyensúlyozottság uralkodott Nicholas lelkében. Olykor képes volt órákig nézni Aralina rajzát és üzenetét. Mindkettő végérvényesen beleivódott elméjébe, és ha akarta volna akkor sem tudott volna szabadulni tőle. Ilyenkor általában a teraszon üldögélt, kezében cigarettával és kedvenc konyakjával. Voltak napok, amikor ez a semmittevés töltötte ki egész lényét.*

*De a hetedik napon történt valami, ami végérvényesen eldöntötte, hogy meddig marad a városban. Éppen egyik jobb hangulatú napját töltötte, amikor a szálloda előterében két taxisofőr - valószínűleg mindketten fuvarra vártak - beszélgetését hallotta meg véletlenül...*

- ... volt egy olyan fuvarom, alig hiszem el.
- Na mondjad mán, ne csigázz!
- Itt vettem fel a hotel előtt... Az alakja tökéletes, helyes kis arcocska, aztán amikor a lábát fixíroztam, egy marha nagy, átvérzett kötés volt...

*Nicholas ekkor vágott közbe. Hallgatta amint Aralina-ról beszéltek, és nem engedhette, hogy valaki így beszéljen róla. Ingjénél fogva megragadta a nagyszájú taxisofőrt, és néhány méteren keresztül maga előtt tolta, amíg fel nem kente a taxist a mögötte álló falra...*

- Nem beszélhetsz Róla így!
- Nyugi van öregem... Talán ismered?

*Ha válaszolnia kellett volna, akkor Nicholas válasza egy kategórikus "Nem" lett volna. Addig a taxis szemeit nézte, de amikor bevallotta magának, hogy egy ábrándba kapaszkodott az elmúlt napokban, tekintetét levette a férfiról. Elengedte, és csak akkor hallotta meg, a körülötte visongó és kiabáló tömeget. Sokan állták körül kettejüket, és a legtöbben arra számítottak, hogy egy jó kis verekedés tör ki az előcsarnokban. De nem így lett...*

*A taxis leporolta magát, és már arra készült, hogy visszavágjon, de látta, hogy Nicholas valamerre elkalandozott. Ebből a szempontból úriember volt, és nem használta ki Nicholas pillanatnyi zavarát...*

- Na ismered, vagy sem?

*Nicholas még mindig gondolataiban volt elmerülve, amikor meghallotta a taxis kérdését. Először nem vette tudomásul, és azt hitte másnak szól a kérdés. De amikor a taxis kicsit megbökte, és újra feltette kérdését, Nicholas válaszolt:*

- Nem, nem ismerem... De szeretném!
- Ha gondolod lerakhatlak ott, ahová vittem...

*Nicholas újra a férfira nézett, aki hatalmas mosollyal az arcán, bal kezével a pénz egyetemes mozdulatát mutatta. Nicholas szemében remény csillant fel, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is szállt onnan...*

- És az előző jelenet?
- Majd azt is felszámolom...

*És ezzel a taxija felé vezette Nicholast, és miután mindketten beültek, a férfi elindult Aralina lakása felé...*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*A férfi kérdésére Aralina szemében felhők gyülekeztek.
~ Igen…gyűlöletet. ~ gondolta de a férfi már folytatta is. Aralina letaglózva ület a fotelban, szíve remegve fogadta amit hallott. Ahogy a férfi mellé térdelt, és megfogta a kezét, a lány egész testében megremegett. Gyomra apró csomóvá rándult az érintéstől. Egy pillanatig ki akarta húzni a kezét, de végül erőt vett magán, és nem tette. Nem tudta pontosan mire gondol a férfi, de ahogy a szemébe nézett őszinte vágyakozást látott. De ez a vágy olyan eredendő volt amitől Aralinának vészes menekülési kényszere támadt. Halkan sóhajtott, majd kihúzta kezét a férfi kezéből.
- Nicholas…el kell mondanom valamit…még most, hogy ne raboljam az idődet. – hangja lehalkult, fejében fénysebességgel kergették a gondolatok egymást. Majd körbe nézett. Ez a hely nem volt alkalmas rá, nem akarta, hogy Eliot, vagy bárki bejöjjön.
- Menjünk el innen valahová, ahol csak ketten vagyunk. – mondta és látszott, elhatározta magát. Ahogy a férfi bólintott, Aralina felállt, és pillanatok alatt bezárta a boltot. A férfi határozott léptekkel indult a főút felé, majd egy elegáns mozdulattal leintett egy taxit. Aki nem jött volna rá az öltözködéséből, hogy a felső tízezer tagja, az a mozdulatból azonnal tudta volna. Egy pillanat múlva előttük fékezett a sárga autó. Nicholas gálánsan nyitotta ki az ajtót, majd csupán a Hotel nevét közölte a sofőrrel. Aralinának egyetlen szava vagy ellenvetése sem volt, de a szíve egyre gyorsabban vert, ahogy közeledtek oda, ahol minden elkezdődött. Egész úton egyetlen szót sem szóltak egymáshoz. A lány néha oldalra tekintett, de csak a férfi gondterhelt arckifejezését látta. Mikor a taxi megállt az ajtó előtt Nicholas olyan lendülettel szállt ki, mintha üldöznék, majd türelmesen állva várta hogy a lány is kiszálljon. Ahogy végig mentek a hallon, a recepciós árgus szemekkel nézte őket, de csak pont annyira, hogy ne legyen tolakodó. Egy percen belül a férfi lakosztályában voltak. Aralina halk sóhajjal ülte le a kanapéra, ahol egy hete még rajzolt. Sosem gondolta volna, hogy így alakulnak a dolgok.*

V Ifjú farkas

*Nicholas észbe sem kapott és újra a lakosztályában találta magát. Látta, hogy a lány leül a kanapéra, és ő is követte a példáját. Próbálta kitalálni a mellette ülő lány gondolatait, de nem látott annak gyönyörű szemei mögé. Újra megfogta a lány kezét, és a lehető legbarátságosabb hangján, megszólalt:*

- Újra itt...

*Kissé elmosolyodott, majd látva, hogy a lány számára igencsak kényes a szituáció, újra a komolyság álarcát öltötte magára. Méginkább Aralina felé fordult, és újra kereste vele a szemkontaktust...*

- Az előbb elég komolynak hangzott, amit mondtál... Talán valami nincs rendben?