Vampire Fantasy ~ Téma megtekintése

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

*Shira a falon táncoló árnyak játékát figyelte, ahogy Tyara beszélt. Gondolatai olykor elkalandoztak a nő szavai által. Mikor a vámpír szövetségest kínált magában, Shira pillantása visszasiklott a nőre, majd ajkai furcsa mosolyra húzódtak.
~ Igazán jó Herceg vagy Kedvesem…gyermekeid tudatlanul is követik példádat, és bűnös szövetséget ajánlanak vérük ellenségének…~ gondolta, de mégsem hagyta, hogy gondolatai a vérük szoros köteléke által szállítva elérje a Herceget. A szemben ülő nőnek fogalma sem volt róla, hogy mily szövetségessel bír Shira, hogy számára Ő csak egy apró morzsa lehet, mégis Shira ajka ismét mosolyra húzódott. De ez a mosoly elgondolkodó, már-már szövetséget fonó mosoly volt. Nem szólt, csak hallgatta ahogy a vámpír a Herceggel való kapcsolatát ecsetelte. Shira arca jelentéktelen volt, nem árult el érzelmeket, habár figyelmesen hallgatta a nő minden szavát. Valójában nem volt kíváncsi a Kamarilla belső ügyeibe. Nem akarta tudni hogy a Herceg hogy bánik a gyermekeivel. Lelkének, gondolatainak ezt a részét mindig nagy ívben kerülte, ha vele volt. Habár tudta a férfi a végtelenségig kegyetlen, mégis félt tőle, hogy még a legmerészebb álmait is képes felülmúlni. A Kamarilla nem az Ő ügye volt, nem akart belefolyni, mint ahogy a férfitól sem tűrte volna el, ha a falka belső ügyeibe avatkozik. Most mégis cinkosan csillant a szeme a nőre. Ahogy beszélni kezdett, már nem nézett másfelé. Sötét szemei a nő tekintetébe szövődött.
- Garantálom, hogy Isaacnak nem fog baja esni amiatt, ami közöttetek van, addig a pillanatig, amíg a falkát nem árulja el ezáltal. A szavamat adom, és ne lesz aki felülbírálja majd. Hogy cserben hagyott-e…én talán még gondolkodnék ezen…talán csak meg akart óvni. De ez már a Te dolgod, Neked kell rájönni. – majd pillantása újra az oltár felé futott, révetegen bámulva a szobrot.
- Tyara, félreértettél…a viszály sosem fog megszűnni. Mindig lesz majd vámpír, akit frissen öleltek, farkas aki épphogy most született, és vadász aki talán még fel sem fogta beavatásának fontosságát. És mindig lesz olyan öreg, aki oly mértékben ragaszkodik elveihez, hogy minden hatalmat képes lenne felszámolni, és megdönteni, csakhogy saját elvei, törvényei érvényesüljenek. Csak mi, akik már megértjük, hogy a gyűlölködésnek sem oka sem értelme nincs, csak mi vagyunk akik egyetlen pontban állhatunk össze, de csakis elméletben, és titkok leple alatt. De eme béke a gyakorlatban nem működhet. Nem kell hogy törvényszerűen átharapjam a torkod…valószínűleg nem is fogom megtenni, amíg nem adsz rá okot. Nem fogom összegyűlni a falka, és megtámadni a Kamarillát, mint ahogyan a Herceg sem fog a farkasokra rontani…ebben bizonyos vagyok. De mindez a törékeny béke csak addig él, míg az egyik fél nem ad egyetlen apró okot, vagy nem kívánja önös érdeke másként. – pillantásuk újra találkozott. Shira elmosolyodott, majd végig simítva hosszú ruháját felállt.
- Közeleg a hajnal. Ideje mennem. – mosolyodott el, majd lassan hátat fordítva az ajtóhoz lépett. Hófehér keze a nehéz kovácsoltvas kilincsre fonódott, majd hangtalanul nyomta le azt. De az ajtó még nem nyílt ki. Shira egy pillanatig mozdulatlanságba dermedt, majd lassan megfordult.
- Hogy mi más benned? Erre a kérdésre nem egy farkastól kell várnod a választ… - pillantása cinkosan fonódott a vámpír sötét íriszébe, mosolya bíztatóan de mégis röviden ragyogta be a szentélyt, amely talán most először és utoljára fogadta vendégként falai között a falka vezetőjét. A gyertyák lángja veszélyesen megremegett, ahogy a nő távozásával apró légáram szökött be a szobába körbe táncolva, friss lélegzetet adva minden élőnek és holtnak.*

Most hosszabb ideig csendben maradt,nézte a szobrot,majd a szoborról tekintete a nőre vándorolt,majd csendben fürkészte,s gondolatai fénysebességgel cikáztak fejében.Némán hallgatta a nőt,figyelte reakcióit.Talán megfigyelte,mintha csak tanulmányozná,s közben párhuzamot és különbségeket vont fajaik között.Olykor meg-meg csillant valami a sötét íriszekben,máskor teljesen semmitmondóan figyeltek.
Még a nő Isaachoz fűzött gondolatait meghellgatja,majd nem felel,csak csendesen bólint,jelezve,hogy nem kíván többet hozzáfűzni,de tudta nagyon jól,hogy még lesz miről gondolkodnia ezen ügyben,de ez már nem tartozik másra,csaik rá.Így is rájuk nézve halálos tűzzel játszott,mikor beszélt erről a nőnek,de már ezt is tisztázták,nincs mitől félnie,s tudta,már az elején érezte,hogy Isaacnak fontos a falka,s tudta,hogy az árulásig nem menne el soha,mégha a kapcsolatuk mindkét félről tiltott dolog volt.Tudták egymásról,hogy nem minden áron szálltak volna szembe saját fajtájukkal,de egymást sem akarták elhagyni.Lesz még mit tisztázniuk,de ezt a belső harcot már önmaguknak kell megvívniuk.
S arról,hogy egymás közt milyen viszályok vannak,nos,többet talán nem is tehetett már hozzá.
-Értem.-jegyezte meg röviden,de tartalmasan.
~Közeleg a hajnal~hallotta a nő szavait,de ezt már ő is érezte,a kis belső órája vészesen ketyegni kezdett,de itt a templomban védve van a napfénytől,s minden mástól is.Valószínűleg ő itt fog meghúzódni,hacsak mégsem dönt másképp.Felállt,megadva ezzel a tiszteletet a távozó félnek.
Majd a nő még az ajtóból visszafordult.Válaszán csak sejtelmesen elmosolyodott.
-A választ már megkaptam...-fűzte hozzá csendesen,titokzatosan mosolyogva.Majd bólintott a nő felé,búcsúzásképpen.Érezte,hogy bár nem törvényszerű,hogy ők találkozzanak,de tudta,hogy nem ez volt az utolsó eset,hogy találkoztak.Hogy mit hoz a közeljövő,s hogy valaha lesz e még alkalom arra,hogy ilyen békés hangulatban beszélgessenek,azt már nem vehette bizton,de hogy még látják egymást,erre esküdni mert volna.
-Örülök,hogy megismertelek,Shira...-fűzte még hozzámajd miután a nő eltűnt a nagy ajtó mögött,a szentély felé fordult,s elmerült gondolataiban.

Szinte észre sem vette az idő múlását,ám érzékei csalhatatlanok,s jelzik,hogy hamarosan újra leszáll az est,s végre kiszabadulva börtönéből újra járhat a város utcáin,anélkül,hogy kicsit is meg kellene rezzenie a számára már gyilkos nap aprócska kis sugaraitól is.Már az éjszaka leánya volt,szinte már már nem is tudja mióta.Árnyékban élt,a halált szolgálva,de tulajdonképpen vajon mióta is.Ezen még nem töprengett el,hiszen többet fejlődött lelkiekben,mint azt valaha halandóként elérhette volna,rég volt már az az ominózus éjszaka,mikor részesült az ölelésben,de azóta sok minden történt,a régi herceg hatalmát megdöntötte egy nála sokkal erősebb hatalom,ő megjárta a halál útját,a vápírok papnője lett,dehát mindennek mennyi ideje is?!Emberöltőben már nem gondolkodhatott,ugyanis ilyen téren az idő megfagyott.Ha visszagondolt akkori korára,mikor"újjászületett éjszakai bestiaként",akkor ahhoz képes viszonyítva sem nevezhető öregnek,de már fiatalnak sem.Ám számára az idő már relativ lett,értelmetlen.Ugyan mit nyrne vele,ha számolgatna,hiszen úgysem látszana rajta egy cseppet sem,így hát nem is törte ezen tovább magát.
Halkan felsóhajtott,majd a szentélyben hagyta tovább égni a szobor előtti gyertyákat.Beljebb sétált,majd a belső hang megszólalt,tudta,már nagyon is jól ismerte ezt a jelet,ám most mégsem vett róla tudomást.
Az egyik szekrényhez lépett,majd figyelmetlenségének köszönhetően az ott sorakozó üvegek közül kettőt levert,melyek egymáson törtek szét,hiába tartotta meg az egyiket.Kezén vöröslő folyadék kezdett végigfolyni,majd lassan a földre is csurgott.Nem kellett hozzá találgatnia,hogy mi az,érezte,hogy a számukra oly nagy becsben tartott vér csörgedezik végig ujjai között.Az előző elnyomott érzés egyre jobban urrá lett rajta,tudta,hogy a szunnyadó bestia kitört láncaiból.A maradványokat először csak nézte,amjd szemeiben vöröslő fény izzot fel.Tekintetét rabul ejtette a csöpögő vér látványa,majd behunyva szemeit már az illatát is érezte,tudta,hogy érezni akarja nyelvével az ízt is,mely oly hivogatóan láncolja egyre szorosabban magához.
Felemelve a kezét,megnyalta,az íz végigjárta egész testét,mely végeláthatatlan lelki gyönyörrel töltötte el.Megkóstolta,s érezte,hogy egyre több és több kell a benne lapuló vadnak,mely most kitöltheti éhségét.Ölni nem ölt soha,mikor táplálkozott,bár olykor kissé közel siklott hozzá,de magtanulta uralni a bestiát,ám most mégis gyilkos ösztönök törtek fel belőle.Minden bizonnyal kétes érzelmi helyzete kibillentette egyensúlyából.Érezte,hogy többet és többet kíván,ám még mielőtt az érzés elhatalmasodott volna rajta,magához tért.Rendre intette magát,majd érzései szép lassan nyugostabb vizekre eveztek.Tudta,hogy lesz még alkalom,mikor nehéz lesz megfékezni gyilkos ösztöneit,hiszen a vér élteti,noha ezért nem feltétlen kell gyilkossá válnia,ám olykor önmagát is kordában kell tartania,hogy nehogy túllépje a határokat.Viszont azt is megtanulta,hogy bizonyos esetekben hagyni kell,hogy a vad kitombolja magát,különben az első adandó alkalommal megvadul,s akkor talán már fékezhetetlen lesz.Eggyé vált mára ezzel az űzött vaddal,jól ismerte.
Összeszedte az üvegdarabokat a földről,ám némi vérfolt maradt,talán intő jelnek megfelel majd.Visszazárta a szekrényt,szájáról letörölte a vért,majd a szentélyt lezárva maga mögött hagyta azt.

Vendég

A nő épp elhagyná a templomott amikor a templom bejáratától nyüzgő hangokkat hall. Megáll és meghuzódik az egyik oszlop mögött!Ekkor kinyílik az ajtó ésés rengeteg ember áramlik be a temlomba. *hirtelen egy alak megáll az ajtóban és az oszlop felé néz * nagycsörömpolés-mit csináltok?
at a diszlett 5 évi fizetésedbe kerül! Na mindegy.
jó kis hely tökéletes az új klipemhez!
és pont paszol az újdlomhoz!
*majd az egyik sarok felé indul *-Ide pakoljatok mindet! Én adig meg keresek valaki iletékest!
*majd a korostor irányába halat és eltünt a nagy ajtó mógött.

Vendég

*Vissza érkezve oda szól a staisztáknak*
-Ok mindent elintéztem mehetünk a szálásunkra! *megcsören a telefon elő kaparásza fehér olaszvászon nadrágja zsebéből majd bele szól*
-mond Tim!* kis szünet mjad agreszíven kezd el ordítani*
-mi az hogy nincs szálás hogy hogy nincs itt száloda?... de akkor én hol aludja?...ááá ..enyit sem lehet rádbízni mindent nekem kellelintézni! *lecsapja a szétnyitható telefon tetejét mjad oda szól a statisztákhoz:*
-Nyics hol aludnunk!
nekünk kell még most szálást intézni!* ezzel elindul az ajtó felé nehéz, györs és agreszív lépésekkel! még vissza néz az oszlopra amit a belépésekor pilantott meg elgondolkodik~olyan furcs érzés mintha... mintha néznénmek és figyelnének. * majd kimegy a hatalmas faragott templom ajtón,

Igyekezett volna elhagyni a templomot,hiszen leszállt az éj,s ő csak ilyen határok között mozoghat,amit persze rajta kívűl nem tud más.A szerzetesek is furcsállják,hogy éjjel mozog,ám ők sokat nem törődnek ezzel,hiszen tudják,hogy milyen posztot foglal el a templom életében,s másrészről pedig sokkal inkább maguknak valók,mintsem ilyen számukra apróságokkal foglalkozzanak.amint épp ki akart volna menni,zajokat hallot,méghozzá éktelen zajokat.Egy hatalmas oszlopfő mögött megállt,megvárta kifélék mifélék csapják a zajokat.Majs ezután felcsengett a jól ismert halk nyikorgása az ódon templombejáratnak.Azon hatalmas embercsorda iramlott be,különböző felszerelésekkel,lámpákkal,és minden egyéb modern technikával.Már ez önmagában felháborította,de egyenlőre mégcsak figyelt,és felmérte a terepet.Még azt sem tehette meg,hogy egyenként gyorsan letámadja itt a népeket,hiszen sokan voltak,s bár gyors volt,minndel egyszerre nem tudott volna végezni,s maradt volna szemtanú,mely neki semmiképp nem jött volna jól.Másrészről viszont templomban voltak,s nem azért volt papnő,hogy eme szent helyen vérfürdőt rendezzen,s az sokkal inkább lett volna jellemző egy fiatal lélekre,mely még nem képes féken tartani vérszomját.Ő ennél kifinomultabb volt és számítóbb.
Majd egy alak jelent meg az ajtóban,mely látszólag elütött a többitől,hangosan parancsokat osztogatott,irányított,majd a telefonja felverte az egész templomot,nem beszélve az üvöltözéséről.Tisztán hallotta amit az telefonál,s hogy mit mond.~Nincs hol aludniuk,hát itt nem fogtok...ez nem menhely vagy szálloda.~háborgott egyenlőre mégcsak magában.A férfi úgy néz ki kiment,s az emberek is kezdtek szétszéledni,felszereléseiket ott hagyva a templomban.Végül elege lett,s lassan sétált ki az oszlop mögül.CSizmái oly halkan koppanntak,hogy még a stábosok is alig vehették észre,mikor már észbe kaphattak volna,már ott állt felettük,s sötét szemei vészjóslóan villantak az emberekre.Első ízben talán nem egészen tarthatják idevalónak,hiszen nem visel sem papi csuhát,sem egyéb apáca jellegű öltözéket,viszont megjelenésében mégis tükrözi a templom fennhatóságát,mely részben keze alatt fut,de erről csak kevesen tudnak.
-Mit keresnek maguk itt,ahogy elnézem nem imátkozni vagy gyónni jöttek!-intézte hozzájuk szavait,rideg volt a hangja és kiérződött belőle a felháborodás,ám mégsem üvöltött,épp ellenkezőleg csendes volt és vészjósló...
-Ez itt egy templom,ha nem látták volna,s ennek a felszerelésnek itt semmi keresnivalója...egyáltalán hogy képzelték,hogy így bejöhetnek egy szent helyre?!-továbbra is csendesen beszélt,de hangjában volt valami,amitől ez embernek felállt a szőr a hátán.Titokzatos földöntúli erő,melyről a halandók mit sem sejthettek eme pillanatban,ám benne mégis haláltáncot járt.

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

[ A tombolás éjszakája ]

*A felbőszült fenevad halált kívánó vágtájába, mintha egy penge hasítana, mely tompa, homályos lassításra kényszerítené. Az érzéketlen, fujtató, barna tekintet mozdulatlanul nézi végig a tovatűnő áldozatát, mely most okosan nem a halálba fut, hanem az életéért. A mancsok hosszú karmai a csempéhez simulva lassan – fülsüketítő, percegő hangfoszlányok kíséretében – visszahúzódik.
Újra a lelki béke, a nyugalom költözik bensőjébe – mely furcsán hathat egy szörny esetében. Légzése csökken, tekintete hébe-hóba egy másik tárgyra vonaglik – lassan, mintha megfontolná, védené saját nyugalmát, mely mindennél többet ér, számít, ahogy az állati gondolkodásba egyre csak felszínre tőr az emberi.
Néhány perc múlva már tovatűnt szunnyadó vad, s ismét csak a vad dühöt látni tekintetében, ahogy egyre csak szaporázza a levegőt, mintha támadni akarna, miként előtör a tombolás. Az oltár szentségtörése csak tetőzi mindezt, mikor tekintete újra arra irányul. A karmok hangos koppanással újra felszakadnak mancsából, s újabb karcolást ejtve a míves csempén újfent nekiindul. Az oltár, s a templom legnagyobb mozaikablaka jelzi a Lycan útját, s nem több. A felfelé kúszó árny óvatosan, mintegy felfedező kíváncsisággal, de mégis hatalmas bánattal mászik, a menedéket keresve.*

[ Napokkal később ]

~ Önsajnálat. Mit érek ezzel? […] Nem gondolok semmire. Így jó. […] Dühösnek érzem magam. De miért nem tombolok? […] Csak nekem köszönhető. […] Így nem kellhetek. […] Senkinek. […] Senkinek. […] SENKINEK! ~

*Fekszik. Felette a perzselő nap, s jámbor társai a bárányfelhők. Alatta a mohásodó cserepek, néhol megrepedve. Éhes, de mégse mozdul. Szomjas, de nincs annyi önkontrolja, hogy az eső mézédes cseppjeit ne élvezné – tátott szájjal, kínkeservesen.*

[ Jelen pillanat benyomásai ]

~ Nyugalom. […] Bánat. […] Szenvedés. ~

*Mint egy féreg – a napot kerülve menedéket keresett, az embereket utálva nem mozdul. Lesoványodott, arca megviselt lett. Minden vágya egy kedves szó, de mégis gyenge a tettekre. Néha egy ütés, mely kiszakítja az érzéketlenségből – sírás, növekvő kétségbeesés fogja el.*

~ Nem jön senki? […] Nem segít senki? […] Hagyjatok! […] Hagyjatok békén! […] Nem kell senki! […] A magam ura vagyok… […] A megmentőm… […] A minden, én… ~

*Csend van. Nyugalom. Gondolatok hiánya. Minden tökéletes. Minden hiányzik.*

Vendég

* az egyépként is ideges zenés furcsa női hangra figyel fel ami halk de rémísztően harsog a templomban.Így meg fordul és vissza indul a atemplomterembe.*~fantasztikus ez a hang tökéletes lenne vokálnak de ki ez ? Látnom kell elöbb mért nem látam?~* Belép a templomba és megpillant egy gyönyörű nőt aki nem apáca de nem is hétköznapi ember! Fekete hosszu ruhája és egyenes tartása hofehér böre fekete szemei megbebonázta a férfit. Egyszere volt előkelő és tiszta. Feléfordult és meg szólította*-mi a probléma?-

CSupa düh volt,mást nem érzett,csak szín tiszta dühöt,tombolhatna,de semmi értelme nem lenne,noha félelemkeltésnek jó lenne,de nem,tudta,hogy sokkal jobb módszerek is vannak arra,hogy valaki féljen,sőt,hogy rettegjen...A halvány meggy ajkak rezzenéstelenül záródtak,majd szólaltak meg ismét.Közben egy alak tűnt fel szavai hallatán.amint belépett,szenvtelenül és elutasítóan mérte végig,nem szólt.
Sötét szemei tiszta dühöt sugároztak a másik felé,mégis tartása és viselkedése nyugodt volt...mint a vihar előtti mérhetetlen és feszült csend,de vajon ez a vihar mikor tör ki,és mekkora pusztítást fog végezni?!
Az alak felé közeledett,majd megállt.Hosszú pillanatokig csak nézett,majd végül megszólal.
-Ha körbenézne,meglátja mi a probléma.Ön felelős mindezért a puccos felfordulásért a templomban?-kérdezte rideg és színtelen hangon,s sötét szemeit mélyen a férfiébe fúrta,talán most először volt elég dühös ahhoz,hogy az előtte álló férfi gondolatai közé hatoljon.Nem sűrűn gyakorolta ezt a mozzanatot,és természetesen még nem űzte mester fokon,de képes volt minimális behatásra,talán a düh,mely ezt most előhozta.Egyenlőre igyekszik felmérni a terepet,de hogy elsőre mekkora sikerrel jár,nos,túl sok esélye nincs hatalmas eredményeket elérni,sőt,ráadsul a kontroll is fontos,s ő lassan kezd kijönni a béketűrésből,a templom számára szent,és ha valaki ezt megsérti,legyen az halandó,vagy bárki más,azért hamar kibillen a nyugalmából.s az alakban is volt valami szenvtelenség,mely felháborította.
-Ha ön felelős ezért a malőrért,akkor kérhetném,hogy távozzon a templomból az egész pereputtyával egyetemben,ez a hely szent,ha eddig nem vette volna észre,mikor bejött,ha gyónni kíván,vagy imátkozni,tessék,a kapuk tárva vannak,de ekkora szemtelenséget nem tűrök meg itt.-szavai csendesek voltak,ám mégis az egész helységet megtöltötték.

Vendég

*meg leoődöt és ledöbbent. Volt valami ördögi a nöben. de az egyébbként is ideges Áhimnak kezdet elfogyni a türelme , nem elég hogy szálása nincs de holmi papnők is kekeckednek vele. A Szemébe nézet és rideg szemptelenséggel válaszolt!*
-Hú de harapósak vagyunk kis szivem. De ez a templomnak is jó sokkal több tursta fog elátogatni felkapottabb lesz ~Ne hogy már megmondják Áhim Whitenek mit tehet és mit nem!~* majd szólat egy fiattal nőnek aki oda hozta a akta táskáját és
egy csek füzettet vet elő belőle*
- de hogy ne legyen gond kiállítun egy cseket. Szindi 5000röl nem legyen 10000 dolár.
Költse árvákra hajléktalanokra vagy ami re akarja.*Ez után flegma pilantást vettet a nőre és hátat fordított és a templom ajtó felé indult telefonnal a kezében beszélve.
Szeme sarkából próbálta figyelni a nőt.

Márványfehér arca továbbra is rezzenéstelen volt,s sötét lélektükreiből csendesen ám annál határozottabban sütött a harag és a düh.Ezt a haragod visszafolytotta,s talán ki tudja meddig lesz képes kontrolálni,ugyanis a benne lakozó bestia épp a dühből képes táplálkozni és feléledni,s ha egyszer feléled a szunnyadó fenevad,akkor akár még nagy erőfeszítései árán sem biztos hogy meg tudja majd fékezni.Talán ezért is igyekezett nyugodt és méltóságteljes maradni.
Mereven állta a férfi tekintetét,egyfajta erőpróba lehetett ez köztük,s ebban minden bizonnyal nem ő lesz az,aki alul marad,hiszen tudta,hogy a férfi halandó létére közel sem járhatta meg azt a poklot,mellyel ő már találkozott,s melynek még ő is csak a küszöbén állhatott meg a halál kegyelméből.De ezt ez a halandó nem érthette.
A férfi szavaira csak fokozódott a dühe és felháborodása,s a templomot érezhetően megtöltötte a szikrázó levegő,melynek márcsak egy aprócska szikra hiányzott,hogy ne robbanjon.
S mikor egy csekket állítatott ki a férfi az volt az a pont,mellyel túllépte a megengedett határokat a szemében.
A kezében tartva a csekket összeszorítptta a paírt,majd játszi könnyedséggel tépte darabokra Áhim előtt.
-Ide figyeljen Miszter,a templomnak nincs szüksége turistákra s főként nem egy pattogó mihaszna alakra.A csekkjét meg tegye ahová akarja.-s azzal a férfi elé szorta a maradványokat.szeme szinte már villámokat szórt az idegen felé.
-Másrészről viszont nem vagyok a szivecskéje,úgyhogy kérem ezt tartogassa másnak,s ha mégegyszer sértegetni merészel...nos...azt nagyon megbánja...-hajolt közelebb a férfihez,s halk fenyegető hangon mondta neki,de azért úgy,hogy aki akarja meghallhassa.
Érezte,hogy éledezni kezd benne a harag által a bestia,s már nem sok választja el attól,hogy itt helyben fogait mersztve nekirontson a népnek,de legfőképp a férfinek.Érezte miként indulnak meg benne az elemi ösztönök,s már már érezni vélte a férfi vérének ízét a szájában,s hogy milyen gyönyörrel tudná apró darabokra tépni s vérét az utolsó cseppig kiszívni.még mielőtt az érzés elhatalmasodott volna rajta sikerült észbe kapnia,s egy nagy levegővel nyugalmat erőltetett magára,noha úgy nézett ki,mindjárt rosszul lesz,de ez csakhamar el is múlt.Megrázta a fejét,s újra dühösen pillantott a szemtelen alak felé,aki már telefonálva igyekezett a templom kijárata felé.
-Remélem távozni készül az egész pereputtyával együtt...-szólt felé,majd hátat fordított,s a szentély felé vette az irányt.

Vendég

*kiakkadtan sóhajtott és megfordult és a nö felé indult*~Jó ez a taktika nem jött be próbáljunk mást meg! Azzal a elő vette 10000doláros mosolyát*
-Jó próbáljuk meg errőröl! Én Áhim White vok mexikoból tudja én ott énekelek és elégé befutot vagyok! És van egy dalom a Vér a vér ellen ami három testvéröl szól akik egymás ellen fordultak .És ehhez szeretnék klipet hallgatni mivel hallotam legendákat erröl a városrol hogy itt is volt valami hasonló! Ezért szeretném itt és mivel az utólsó gyerek isteni módon születet és űzi a gonoszt ezért szeretném itt a templomba.
Ne legyen kegyetlen ! legyen segítségemre!
És bocsánat az előző hangnem ért de a menedzserem mindent össze kavart se szálásom nincs és már jó régen lement a nap.
A másik én ugy tudtam hoyg ez levan önnökel beszélve.Kérem segítsen! Ne legyen szívtelen.
*Azzal mélyen a nő szemébe nézet és a leg ártatlanam tekintetét nézte a nő arc kifejezését, reakcióját.*

Mikor már végre azt remélte,hogy a férfi sikeresen távozik,csalódnia kellett,nem boldogult vele egyszerűen,de kész volt a templomért akár harcba is szállni,s őt sem lehet épp könnyű esetnek titulálni,sőt...s ezt már nem egyszer bizonyította is.Ám mégis úgy néz ki,ezt itt most újra meg kell erősítenie.Arca ismét komorrá vált.S lassan figyelte a férfi miként halad újra felé,s bár a másik nem sejthette,de messziről megérezte rajta,hogy most minden taktikáját latba veti,csajókhogy az érvényesüljön amit ő akar.Ezen önmagában gonoszan és cinikusan elmosolyodott,de arcának egyetlen izma sem rándult.
-Örülök,hogy megismerhettem Mr.White,de attól tartok a forgatás itt akkor is lehetetlen.-mondta komoily tekintettel,megrendíthetetlenül.
-Ahogy maga is mondta ez egy legenda,szóbeszéd,melyet a topolyaiak találtak ki,ezért turistaváros,de ezt gondolom maga is jól tudja,ha eljött idáig.A templomban megtudhat egyet s mást a mítoszokról és azok hátterétől de sajnos semmi egyébbel nem szolgálhatunk.-folytatta rendületlenül.
A férfi megjegyzésére felhúzta a szemöldökét.
-hogy meg van beszélve?Esetleg elárulná kivel beszéltek erről,ugyanis engem nem értesítettek,talán Remus atyával beszélték meg,bár ő említette volna,ha így van...-s kissé gyanakvó pillantást meresztett a férfire.
-A templom menedéket is nyújt,esetleg szállással szolgálhatok,ha megbeszélem a rend tagjaival,de továbbra is kitartok amellett,hogy itt nem lehet szó forgatásról.A külteret használhatját ,de idebent szigorúan tilos.-s vonásai bár nem voltak más olyan ridegek mint az első pillanatban,de látszott rajta,hogy ebből már nem enged.

Vendég

*Áhim látta hogy vesztett ügye van! De próbált jó benyomást gyekorolni a nőre.*-És ebből szóval nem enged?
És ha egy ebéd mellet beszélnénk meg a holnapi nap folyamán szép napos időt mondanak! Külömben is szeretnék többet megtudni erről a legendárol hogy hogy indult, meg akkár adhatna tanásot hogy hol forgathatnánk, vagy nem tom nagyon egyedi beszédhangja van a dalban egy vokált énekelne.
meg mesélne a környékrö * A férfi míg reakcióra, válaszra vált bele nézet a nő szemébe és próbált a lelkébe látni mivel ugy mond a szem a lélek tükre.* Nézte és valami hatalmas sötétséget látott. Megilyat és elkezdet reszketni, majd izadni*~ Mi ez? mér izadok és reszketek?~

Látta,hogy a férfi nagyon is makacs,ragaszkodik ahhoz,amit meg akar kapni,ezen csak keserűen elhúzta a száját.
~Miért ilyen becsvágyó mindenki...ha már a halandók íly romlottak lesznek,akkor a három testvériség mit akar így?!Ez nem lehet vesztett ügy...vagy már talán eleve egy vesztes üggyel bajlódunk már hosszú idők óta...~tűnődött el,majd üveges tekintete hamar visszatért révetegségéből,s a férfi még mindig ot állt előtte,és hajthatalanul mondta a magáét.
-Amit mondtam megmondtam,s jól hallotta,ebből egy fikarcnyit sem engedek...ahhoz tartom magam,hogy esetleg szállással szolgálhatok,s a mítoszokról is meg tudhat egyet s mást,de semmi több...-halkan beszélt és nyomatékosan.
Majd ekkor a férfi újra meglepte,de ezt nem mutatta.Tekintete egy árnyalattal sötétebben izzot.
-Sajnálom,de nem tarthatok önnel...sem egy ebédre,sem ma,sem holnap,se máskor...ugyanis a templomban rengeteg a tennivaló...s ezt bizonyára ön is mélységesen megérti...-s mondata utolsó felénél mélyen a férfi szemébe nézett,s igyekezett a lelke legmélyére hatolni,s mélyen belevésni tudata eldugott zugaiba az előbb elmondottakat.Nem volt könnyű,mert eddig nem sűrűn gyakorolta erejét halandókon,ám most a helyzet szülte a dolgot.
Sötét íriszei átjárták a férfi gondolatait,ám nem hatolt egész mélyre,csak épp annyira,amennyire szükséges volt,hogy akaratát tudatosítsa benne.

Vendég

*furcsa érzés járta át hírtelen, éreszte szabadságát ami minden embert megilet,elveszti. Bizsergés kábulat hideg és meleg járta át testét, lelkét.És csak egy hang járt a fejébben.~Elmenni és máshol forgatni , elmenni és máshol forgatni. ~* Majd hirtelen feleszmélt és körbe nézet *- nem is tetszik ez a hely nekem anyira.Túl sivár elavult hiányzik valami + belőle.
A szálást köszönöm de nem hiszem hogy a hozzám illő elátást tudnák nyujtani.-
*Majd a az emberek felé fordult élekiáltotta magát*- pakoljatok indulunk. gyorsabban lusta banda ezért fizetlek titeket?-* majd az ajtó felé indult.

Vendég

*melőt átlépné a nagy fa kaput vissza szól a templomba*
-Ha vissza pakoltatok a kamionba. hívjatok fel és elmondom hol lesz a szálás.-~ Remmélem találok valami normális helyet ebben a porfészekben~* Majd kilépet az ajtón és intat a soforsrácnak aki oda siette a limuzinhoz és kinyitottta az ajtót neki és beült. Lehuza a az ablakot és kikönyökölve telefonál, majd letéve a telefont így szólt a söförhöz*-Bonaparte Casino és szállóhoz megyünk. indulj!-
//folyt a Bonaparte Casino és szállóban//

Lassan de biztosan törte át a férfi halandó mivoltát,s végül simulékonyan,de vigyázva a másikra elérte célját.Tudta,hogy így lesz,mégis volt valami,ami csak annyira engedte lépni,amennyire szükséges volt.S bár megfordult elméjében,hogy akár választhatta volna a másik utat is,melyben a vérengzés, a düh és a gyülölet az úr,melyben a bestia az,ki irányít,de ehelyett ő mégis a másik ösvényre lépett,talán nem véletlenül.tisztán gondolkozott,s bár olykor átadta magát ösztöneinek,mégis ő volt az,aki bilincs alatt tartotta a fenevadat,s ő volt az,aki megszabta neki,mikor és hogyan"élhet".Talán ezért volt ő más testvéreinél,hiszen az ő testét is a vér tartotta életben,de a lelkét nem,s bár az idő,mely számukra már nem nyert különösebb jelentőséget mégis megváltoztatta,volt lelke,mégha át is alakult,de volt,s kettős nézettel látta a világot,először látta a saját szemével,mely ő volt,s csak ezután látta a vámpír szemével...s bár Ő maga és a Vámpír szorosan összeforrt egymással,azért mégsem adta át magát teljesen az ősi"hagyományoknak".
Látja,hogy a férfi távozni készül,s már ki is adta a parancsot a pakolásra.
-Rendben,ha nincs szüksége szállásra,akkor nincs.S köszönöm a megértését...-tette hozzá halkan,de sokat sejtetően.Amint a férfi elfordult,szeme alig észrevehetően villant meg.Megvárta,hogy a stáb kipakoljon,s elhagyják a templomot.

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

*Tudta hová kell mennie, tudta mit kell tennie. Hosszú napokat, éjjeleket gondolkodott rajta, és rettegve indult minden nap a kastélyba, hogy vajon Lillith ott lesz-e még? Mondhatott bármit a vámpír, nyugtathatta hatalmával, bizalmat kérhetett, minden hiába volt. Úgy cselekedett, ahogy az anyai ösztöne hajtotta. Lillith a „falkához” tartozott szívében, szorosabban, mint bármely falkatag, felelőséggel tartozott érte. Egyenesen a templom felé tartott. Az éjszaka még csak most kezdődött, remélte hogy Tyara ott lesz. Lezárta gondolatainak egy részét a Herceg felől, de hagyta hogy érezze a féltést a gyermek iránt, így nem vált feltűnővé. A háta közekéig kivágott fekete selyem apró ráncokban hullott alá a földig, ahogy a templom felé közeledett. Meglepetésére hatalmas forgatag fogadta, akik épp távozóban voltak. Tyara az ajtóban állt, a levegő hidegen vibrált erejétől. Shira arca mosolyra húzódott, ahogy kerülgette a reflektorokat cipelő embereket. Még hallotta a pökhendi férfi utolsó mondatait, majd Tyara reakcióját. Ereje hideg tőrként hatolt be a férfi elméjébe. Shira némán figyelte a jelenetet, miközben felmérte a vámpír erejét…
~ Egyre erősebb vagy…helyes~ gondolta, majd akaratlanul is mosolyogva a jelenten kikerülte a hirtelen véleményt váltó férfit, és a vámpír mellé lépett.
- Hát itt meg mi a fene folyik…? – kérdezte mosolyogva, mintha csak barátnők lennének. Érezte ahogy a nő ereje a távozók hadával kezd lenyugodni, de még mindig bizsergett bőrén, mint valami jeges harmat.
- Ugyan Tyara, csak egy ebédmeghívás volt…bizonyára szívesen változtatta volna meg vacsorára a kedvedért…persze csak addig míg rá nem döbben, hogy ez esetben Ő a főfogás – kacagott fel halkan a nő, próbálván oldani Tyara feszültségét, hisz hosszú éjszaka állt előttük. Majd ahogy a „hadsereg” utolsó tagja is távozott felé fordult.
- Beszélnünk kell… - mondta halkan, majd a nő alabástromszín bőrét nézte. A nap nemrég nyugodott le, tudta a vámpír ma még nem evett. – Ha éhes vagy vadássz előtte…megvárlak. – Bólintott előzékenyen, nem volt kedve megfékezni a bestiát az éjszaka közepén, ha a nő nem tud rajta uralkodni. Bár már tartotta olyan erősnek hogy ez egy napig ne jelentsen gondot. Tyara láthatta Shira szemeiben, hogy a dolog komoly…hogy most dől el hogy örök szövetségre lép- e a háromszög két csúcsa, vagy csúfosan elbukik a remény?*

Lassan már mindenki távozóban volt,épp a stáb utolsó pár embere vonult ki az épület csarnokából,s ő az ajtó mögött meghúzódva várta,még végleg lecsendesedik a helyszín.Ám ekkor egy ismerős nő tűnt fel a láthatáron.ösztönösen az égre emelte tekintetét,már kezdett sötétedni,majd az érkező felé pillantott újra.ajkai rideg mosolyra húzódtak a nő mondatán,ők ketten értették a "földöntúli poént",mely az érdekes vacsorameghívásról szólt.
-Egy ideig elég lett volna ennyi táplálék,de a templomot nem szennyezem be...úgyhogy ma még szerencsés napjuk volt.-jegyezte meg,miután a távozók már jó messzire eltűntek.Egy ideig nézte a nőt,valami kissé szokatlan volt benne,ám egyenlőre még nem tudta miért bukkant fel ismét,hogy csak merő véletlenségből járt erre,vagy konkrét cél vezérelte,de ő is inkább az utóbbira voksolt.
Lassan az ő hangulata is lenyugodott,ahogy elhaltak az utolsó léptek keltette zajok is.Ekkor a nő már végképp utalt arra,hogy céllal jött most hozzá.
-Beszélnünk?...Rendben...-mondta,majd azzal beinvitálta a templom belső csarnokába,tudta,most rajtuk kívűl más nem tartózkodik itt,másrészről viszont ha tévedne,arra mindketten hamar rájönnének hála képességeiknek.
A nő kérdésén kicsit meglepődött.
-Éhes?azt hittem egy farkast nem izgat egy vámpír mikor étkezik,sőt...-nézett bizalmatlanul a nőre,de a bizalmatlanság csak egyik felét uralta,ugyanis ellenkezőjéről is már tett neki tanúbizonyságot az elmúlt alkalommal.
-Megnyugtatlak,egyenlőre nem éhezem...-nyomatékosította a dolgot,hogy nem szomjazik különösképp.
-Úgy gondolom fontos indokkal kerestél meg...látom rajtad...hallgatlak...-mondta egyszerűen és lényegretörően,s közben Shira arcát fürkészte.

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

* Shira követte Tyarat a templom mélyéig, majd minden érzékét kiterjesztve bizonyosodott meg róla, hogy valóban csak ketten vannak. Lassan a nőre nézett, szemében különös fény csillogott.
- Múltkor szövetséget ajánlottál egy farkasnak, akit nem ismersz, és akiről érezted, sokkal erősebb. Nem félelemből tetted, hanem mert arra vágysz, amire én is. Beléd láttam, még most is beléd látok, nem tudsz nekem hazudni. Valóban vágysz a harmóniára azokkal, akik valaha testvérek voltak. Azt kérdezted akkor, mért vagy más mint a többi. A válasz igen egyszerű. Te még nem haltál meg, pedig már nem vagy fiatal. Egyre erősebb vagy, és mégis élsz. Ez az, amivel kiragyogsz a társaid közül. Ez az amiért egy farkast szeretsz. Nem önzésből, vagy erőből, nem azért mert lehetőséget látsz a dologban, melyet a magad javára fordíthatsz. Egyszerű szimpla halandó érzelmeket élsz meg. Éreztem az elmúlt alkalommal is. – szemei áthatóan fúródtak a nő fekete íriszébe, majd halkan folytatta.
- Te őszinte voltál aznap, ismeretlenül bíztál egy farkasban, aki a halálodat okozhatta volna. Ostoba dolog volt, de jó farkast választottál ahhoz, hogy, elárultad azt a kit szeretsz a saját alfájának. – Shira ajka hamis mosolyra húzódott, majd bólintott. – Igen, én vagyok a falka alfanősténye. Még mindig érdekel a szövetség? Még akkor is ha esetleg az életedbe kerül? – hangja figyelmeztető volt és furcsa mód talán féltő is. Nem kis slamasztikába készült belerántani egy alapjaiba véve áratlan vámpírt.*

*Hosszú idő után kitárult a kolostor kapuja. Remus mint életében sosem, nyugodt volt. Igaz, sok fiatal és öreg szerzetes vesztette életét, míg sikerült megbékéltetni. Tombolt a napi öt-hat doboz nyugató nélkül, az önkontroll teljes hiányában arra támadt, akit látott. A papok több külső embert béreltek fel megállítani. A probléma akkor oldódott meg, mikor az atya régi mestérét, aki maga is vadász megtalálták. A személyt, ki a legnagyobb hatással volt rá élete során. Segítségével végre megtalálta az egyensúlyt, értelmet kapott az élete, befejezte tanulmányait papként. Mestere az utolsó napokban elhunyt. Leállt a szíve. Mielőtt meghalt, utolsó szavait vidámsággal mondta el, halálát Remus nyugalmának végső próbájának tartotta. Másnap az atya készen állt újra munkába állni. Mindkét munkájához. A papok elmesélték a Templom körüli eseményeket, hogy munkába állt egy papnő, az egyik tanonc összetalálkozott egy furcsa emberrel, aki a nagyapja iratait mutogatta, és hogy valaki valami videó klippet akart forgatni.*
~Semmi különös, még ha a panőről ezt is állítják. Ideje volt, hogy egy vámpír is tiszteletes legyen. Ha vámpír. Igaz sápadt bőre, piros ajkai és éjszakai kizárólagos jelenléte elég valószínűvé teszi. Valami farkast be kéne még szervezni és akkor elkezdődhet a hittérítés. így békés körülmények között lehetne beszervezni a tagokat... már ha a harapás és az ölesés beszervezésnek minősül és tagokká válnak az emberek általuk... vicces dolgokat generál az élet.~
*Gondolja, miközben lakosztálya felé halad. Odabent semmi változás nem történt, az asztalok és szekrények tele különböző fegyverekkel. Közben megkapta a rendelést is. Az egyik sarokban három mennyezetig érő oszlopban sorakoztak kartondobozok, pecséttel jelölve, hogy melyik oldal a teteje, és hogy ezüstallergiásoknak nem ajánlott. Mellettük az asztalon egy cetli és egy hivatalos irat pecséttel és nyomtatott betűkkel. Az utóbbit nem olvasta el, tudta mi van rajta. Megérkeztek az ezüst töltények. A másik cetlin a Don leírja, mivel nem találta, elkérte a lakosztály kulcsait, és lerakta a szállítmányt. Emellett kifejezi benne abbéli reményét, hogy hamarosan találkoznak, és tudnak beszélni.*
~Öreg barátom... rendes tőle. Jó ember volt, kár, hogy farkas lett belőle. Mostmár csak jó farkasnak nevezhetném... mi lenne ha...?~
*Kérdezte volna magától, mikor Patrick atya benyitott. Ekkor egy hosszú és teljességgel jelentéktelen beszélgetés vette kezdetét. Mikor vége szakad, az atya kisétál a kunyhóhoz, amit szerencsére még mindig nem akar senki lebontani, kitolja belőle a motort, mély lélegzetet vesz és elindul.*

Lassan beértek a templom mélyére,majd végül ő is megállt.Érezhetően egyedül voltak,legalábbis egy ideig biztosan.Magállt,és várt,várt arra,hogy mit akar neki mondani a nő,mely minden bizonnyal fontos lesz a számára.Rezzenéstelen márványarccal hallgatta a farkas szavait.Amint elárulta,hogy valójában kicsoda is ő valójában egy aprócska ideg mgrezdült az arcán,de semmi egyéb jelet nem mutatott.Bár lelkében kicsit megijedt,hogy kedvesét bajba sodorta,hiszen saját alfájának árulta el,de nem kezdett el aggódni,hiszen legutóbbi beszélgetésükkor ezt már részletesen áttárgyalták,s akkor részleges bizalmat szavazott a nőnek,aki nem tett semmit ennek érdekében.Tehát Isaac egyenlőre biztonságban van,s ez nyugalommal töltötte el.Ám most másért volt itt a nő,s szemöldöke kíváncsian szalad fel,s némi cinikusság érződött a hangjában.
-Ezek szerint most vagy ostobán bekaptam a csalit és belesétáltam egy farkas csapdájába,vagy pedig egy különös lehetőséget fújt felém a sors szele...-mondta csendesen a nő arcát fürkészve.
-Bár személy szerint jobban hajlok az utóbbi variáció felé...hiszen az alfanőstény nem olyan kisstílű,hogy eljátszadozik a zsákmánnyal,majd elengedi,hogy a következő alkalommal a szemébe mondhassa,ki is ő valójában...ennél sokkal több van Benned.-mondta a lehető legtisztelettudóbban,bár talán kicsit nyersen fogalmazott.
-Amit akkor éjjel ajánlottam,a lehető legkomolyabban gondoltam,és nem szokásom visszavonni a szavam...legalábbis nyomós ok nélkül.-mondta,s továbbra is feszülten várta a fejleményeket.
-A hármas egység valóban a legfontosabb a számomra,s mégha talán eleve vesztes ügyről is van szó,úgy gondolom egy esélyt megér...mégha ez akár áldozatokat is követel olykor...-mondta,s komolyan nézett Shira szemeibe,aki mivel átláthatott rajta,érezhette szavai komolyságát és súlyát.Ebben a dologban nem viccelt,sőt...Nyugalma már-már földöntúli volt,mégis különösnek találta,hogy most a nő kereste fel,s láthatón nyomós indokkal,hiszen akkor nem említené újra az akkor felajánlott szövetséget.-Bár a Herceg valószínűleg az életemet venné,ha kitudódna egy ilyen szövetség,de nem vagyok a kastély fennhatósága alatt,így idő,míg fény derülne erre,ha egyáltalán kiderülne...ám kész vagyok vállalni ezt a kockázatot...-mondta továbbra is halkan,de hangja mégis betöltötte az egész templomot.Komoly szavak hangzanak itt el ma éjjel,s mindketten tudják mekkora kockázatot vállalnak,s bár a penge élén egyensúlyoznak,ma este mégis mindketten itt állnak egy létrejövő szövetség lehetséges kapujában egy farkas és egy vámpír között...[/url]

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

* Rezzenéstelen arccal hallgatta a vámpír szavait, miközben minden porcikájában érezte őszinteségének erejét. Majd mikor a Hercegről tett említést, ajka alig látható mosolyra húzódott. Nem szólt többet, habár tudta nincs senki a templomban, mégsem szavakba folytatta a társalgást. Tyara felé irányuló gondolatai mindenki más elől lezárultak, akárcsak a nő válaszai.
~ Amiről álmodsz, már nagyon rég óta létezik. Hosszú - hosszú évek teltek el azóta, mióta él egy széttéphetetlen kötelék, mióta a 3 szereplőből kettő titkos és felrúghatatlan szövetségben egyesült. Talán a sors hozta így, talán csak az Istenek unalma. De hosszú évekkel ezelőtt egy farkas megmentette egy vámpír életét, vérét adta Neki. Az életükkel játszottak, hisz bármelyik oldalra kiderült volna, tilos köteléküknek jutalma a halál lett volna. De nem derült ki, hála a Halál kegyetlenségének, mely szétszakította Őket, majd visszatérésükkel olyan erőt adott minkettőnek, melyről sem farkas sem vámpír nem álmodhat. Újra egymásra találva lelkük és erejük egyé vált, gyűlöletes szerelmüket a vér hatalma táplálta, mely újra és újra egyé tette őket. Ég és Föld, Tűz és Víz a két erő, a két hatalom, a két jellem. Az egyik él a másik holt…de közös úton járnak. A Titok nem derülhet ki, én most mégis megosztom Veled. Szükségem van a segítségedre…és Neked is az enyémre. Talán hosszú évekkel ezelőtt követtem el a hibát, hogy véremet áldoztam egy harcban elesett vámpírért, hogy később lelkemet adtam Neki…és most ismét bizalmat szavazok a fajtájának. ~ hosszú pillanatokig nézett a nő szemébe majd hozzátette, hitelesítve a szavait.
~ Tyara, a mi sorsunk hasonló. Te az én fajtámat szereted, én meg a Tiédet...~ nézett jelentőségteljesen, és nem véletlenül nem nevesítette meg a vámpírt. A rádöbbenés Tyara feladata volt.*

Mereven figyelték egymást,s a levegő érezhetően megfagyott körülöttük,ám nem az ellentétek miatt,sokkal több volt itt,mint pusztán egy vámpír és egy farkas másodszori találkozása.Ám hamarosan a suttogó szavaik is elhaltak,s némaság költözött a templomra,ahol két sötétbe burkolózott személy állt,ám társalgásuk közel sem szűnt meg,csak rajtuk kívűl más nem hallhatta,s ez így volt rendjén.Tekintete Shiráéba fúródott,s szavait visszhangként hallota viszont gondolatai között.Nem sűrűn volt rá alkalom,hogy másnak a fejébe látott volna,vagy alkalmazta volna ezt a módszert,ám most mégis minden gond nélkül használta,ők akarták így.
Figyelmesen hallgatta a nő szavait,s figyelt minden egyes apró szóra,melyek most hatalmas jelentőséggel bírhatnak.amint hallgatta,mintha a cselekmények megelevenedtek volna előtte,mintha kölső szemlélőként látná a dolgokat,de ez csak saját elméjének szüleménye volt.amit látni akart,most azt látta viszont.
Sötét íriszeibe külnös kifejezés kúszott...először némán hallgatott,majd végre megértette a dolgot.
~Ezt nem mondhatod...ezért mindkettőtőkre a biztos halál vár...bár személy szerint én nem ellenzem a dolgot,de ha ez bármikor kiderülne...ám mégha nem is tudtátok akkor még,hogy mit vállaltok,már ezen nem változtathattok,egyikőtök sem...de vajon egy idő után nem lesz teher számotokra ez a kötelék?~kérdezte,de talán már sejtette is a választ.
~sosem gondoltam volna,hogy a Halálból visszatért újdonsült hercegünkben is rejlenek még ilyen titkok,bármit gondoltam is róla,ezzel meglepett...~s bár arcán ennek semmi jele nem látszott,a nő érezhette benne.~Ám nekem nincs jogom ítélkezni,hiszen mint mondtad egy azon hajóban evezünk...de a sorsát senki sem kerülheti el,legyen az farkas,vámpír vagy pusztán halandó...~s jelentőségteljesen nézett az alfa szemébe.Mikor utalt arra,hogy újra"lepaktál"egy fajtabélivel,csak félmosolyra húzta ajkait.~Valamiért mégis itt vagy,mégis elmondod mindezt nekem...holott talán egyszer már helytelen döntést hoztál,ám most mágis újra kockázatot vállalsz ezzel...miért?Jól meggondoltad...hiszen Anon ellen az én képességeim eltörpülnek,de ezt te magad is nagyon jól tudod...s ha minden úgy van,ahogy elmondtad,akkor mond hát,miben kéred a segítségem...amit kész vagyok megadni...~s jelentőségteljesen nézett Shirára,s szemeiben olyan tűz villant,melyet talán még ő maga is régen produkált már...

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

* Akaratlanul is keserű mosoly futott szájára, ahogy a nő szemében fellobbanó meglepetést figyelte, ahogy szavait hallgatta. Az emlékek fejébe torlódtak, majd láthatóan felsóhajtott.
~ Tudtam mit vállalok, és mit kockáztatok…már akkor tudtam mikor nem öltem meg, pedig megtehettem volna…tudtam jól Ő lesz a végzetem.~ az erős alfa hirtelen nővé lett, se több se kevesebb, csak egy nő, aki már nem tehet semmit az ellen amit érez, és egy könnyed mozdulattal mutatta, már minden mindegy.
~ Elmondtam mi az ok, amiért hozzád jöttem és nem máshoz. Amit ajánlok nem veszélytelen…nem érdekelt soha a Kamarilla belső ügye, de most olyan változás történt, ami engem is érint…ami veszélyezteti azt, akiért az életem adnám…~ ismét halkan sóhajtott, nem tudta hogyan kezdhetne bele…végül a nőre nézett, és felé nyújtva kezét, a nő hideg bőrére siklottak forró ujjai. Szemében nem volt fenyegetőzés, csak bizalmat és biztonságot kérve és szavatolva sugárzott.
- Hát nézd…- suttogta, majd behunyva szemét megnyitotta elméjét a nő előtt, lepergetve Lillith „születését”, lassú felcseperedését, és a veszélyt, ami rá leselkedik. A képekbe belesűrítette az érzéseit a gyermek iránt, aggodalmát mely Anon meggondolatlansága miatt jött létre. Majd kinyitva szemét elengedte a nő kezét.
~ Ami létrejött a Kamarillán belül, meg fogja ölni a gyermekem…és ha még nem tervezi, nem akarom megvárni…Egyszer már megbíztam egy lelketlen vámpírban…a véremet, a lelkemet, adtam Neki, és soha többé nem szabadulhatok. Tudom mi az a kegyetlenség…tudom mi az érdekből ölni csupán…nem akarom hogy Lillith legyen ennek az áldozata. Elég az a kárhozta miben felnő...én nem tudom megvédeni, és a Herceg sem lehet mindig vele…ez az én okom.~ Tyara láthatta hogy az öreg farkasban hogy elevenedik meg az anya, aki lángoló szenvedéllyel védi meg a sajátját.
~ És hogy hogy jössz Te a képbe? Te vagy az egyetlen aki segíthet, aki a Kamarilla élére kerülve tudom, hogy nem fogja veszélyeztetni a gyermekem biztonságát. A segítségemmel elfoglalhatod méltó helyed a Herceg oldalán…és míg ez megtörténik, garantálom a Herceg nem lesz a közelben. ~ újra a farkas nézett a nőre, szemeiben táncot járt a szenvedély. Tudta Tyara tudja jól mibe kerül a Herceg oldalára kerülni, tudta a harc veszélyes, és egyenlőre gyenge is hozzá. De arról még fogalma sem volt micsoda erőt adhat neki a vele szemben ülő nő.*

Csendesen halgatta Shira gondolatait,de arcán egyenlőre semmi érzelem nem mutatkozott.Értette a nőt,hiszen ő is megjárta azt az utat,amit ők a herceggel,bár közel sem olyan mélységekben,de tudta,a felelősség hatalmas,s a történteket már visszacsinálni nem lehet.Ám ő ezen téren teljesen semleges volt,hiszen Anonhoz csak a tisztelet kötötte,de semmi más,a nőhöz,nos hozzá teljesen más...ám mondhatni,hogy ő volt a mérleg nyelve,mely biztosította az egynsúlyt,ha valamerre jobban dőlt egyszer a nyelv,akkor máskor segíytett,hogy a másik oldal is egynsúlyba jöjjön,ez volt az ő végzete,s ezt nemcsak ő tudta.
Majd érezte,hogy miként jelenik meg az alfa mögött a nő,aki legyen bármily erős,a szerelem meggyengíti,s a gödör aljára taszítja,de az érzelmek elől nem lehet menekülni,ezt már ő is saját bőrén tapasztalta.Majd a nő meleg keze hideg ujjain állapodtak meg,s egy szempillantás alatt belelátott Shira gondolataiba,emlékeibe.Látta egy olyan sarj születését,mely a halál keblén virágzott,s a romokon felülkerekedve teljesedett ki,látta az eddig nem érzékelt változásokat saját társadalmán belül,és közben érezte a nő minden aggodalmát és félelmét.Mikor elengedte megértően nézett rá,s valóban az aggódó anyát látta meg a nő szemeiben.Értette,sőt nagyon is megértette,bár ő maga soha nem volt anya,ám tudta,milyen azt elveszíteni,s az aprócska lánynak ezt nem akarta,függetlenül attól,hogy kik is voltak a szülei.
~Bár bennem is ott lakozik a szunnyadó bestia,ezt nem tagadhatom meg,ám képtelen lennék egy gyermeket bántani,függetlenül attól kiknek a sarjaként jött erre a világra.~s jelentőségteljesen nézett a nőre,aki láthatta,érezhette ezt,s ezzel valóban megbizonyosodott arról,hogy jól gondolta,mikor hozzá fordult.
ám hogy ő miként foglalhatná el a helyet a kegyetlen herceg mellett,arról fogalma sem volt,s ezt igazából még fel sem fogta,egyedül arra koncentrált,hogy mit kér tőle a nő.
~Most kell,hogy figyeljek,hiszen most jött el az a pillanat,mely során megbillenhet a mérleg,s drasztikusan az egyik irányba,segítek neked,hogy ez ne így történjék...segítek egy farkasnak,és segítek egy aggódó anyának...~és elszánt fény gyúlt a sötét íriszekben.
~Segítek neked,de te magad is tudod,hogy az erőm korlátozott,igyekszem a lehető legszélsőségesebben kihasználni azt,de teljes sikert nem garantálhatok.Ám hallgatlak,hogy mit kell tennem...~s várt,hogy Shira elmondja,mit is gondolt pontosan,és hogy ezt hogyan is szándékszik megvalósítani.

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

Szemében lángoló fény gyúlt, Tyara elhatározása táplálta, de tudta a nő közel sem érti és tudja mire bólintott rá egy pillanattal ezelőtt. Pillantása a másikéba fonódott.
~Tyara…itt nem csak Rólam van szó...Ez a hatalom, ez a poszt Téged illet, Te különleges vagy közöttük, csak még túl gyenge. De én megadhatom az erőt…olyan erőt amiről kevés vámpír álmodhat, és amit még kevesebben kapnak meg. Az erőt, amely a Hercegnek is megadatott, habár sokkal koncentráltabban. Méltóvá tehetlek arra, hogy a Kamarillában elfoglald a Téged megillető helyet, hogy soha senki ne szólhasson bele ha egy farkast szeretsz, ha törekszel az egyensúlyra…cserébe a gyermekem biztonságát kérem a falaitok között, úgy mint eddig. Én nem tudom megvédeni, nem vihetem a falkába. A kastély az egyetlen hely, ahol biztonságban tudhatom, de nem így, mondjon bármit is a Herceg. ~ majd egy pillanatig csend volt, csupán a gyertyák lobogó fényei jártak misztikus táncot a falakon, és fonták körbe őket, alakuló szövetségük egyetlen tanújakén. Shira egy pillanatig elnézte az apró lángok olykor megriadó táncát, majd újra Tyara felé fordult.
~ De mint minden, ez is áldozatokat követel. A Herceg sosem hagyná, hogy Hercegnője ellen tégy. De a Herceg nem lesz a közelben. Nem fog tudni beleavatkozni, erre megesküszöm…de csupán egyetlen éjszakád lesz…nem tudom tovább visszafogni, hacsak meg nem ölöm.~ szemébe kihunytak a fények, és Tyara jól láthatta, erre képtelen lenne.
~ Nem kell most döntened…hagyok időt, ha szükséged van rá...de ha rábólintasz, már nem lesz visszaút, és nincs idő a tétovázásra. Hisz ha megadom az erőt, a Herceg azonnal érezni fogja, ahogy a közelébe kerülsz…*

Csak ketten voltak,de mintha maga az épület is megérezte volna a helyzet komolyságát sajátos környezetet biztosítva egy különleges szövetség létrejöttéhez.Figyelte a nő minden rezdülését,és csandben várta,hogy hogyan is lesz tovább.Tulajdonképpen nem értette,hogy valóban ő lenne e a megfelelő személy a kamarilla élén,hisze ez hatalmas feladtad volt,s talán még nem volt kész rá.De ezen nem volt mit tétováznia.A kislány volt talán a kulcs mindenhez.Hiszen Lillith testesítette meg mindazt,amire talán egész idáig csak vártak.A szent háromszög két csúcsa a lányban egyesült,egy kis virág volt,mely a halál keblén gyökerezett,s úgy érezte,ha már felvillant ez a halvány reménysugár,akkor tennie kell érte,hogy a fény kivirágozhasson a romokon.Talán rosszul fog dönteni,talán nem,de úgy érezte,hogy ez a helyes,ha most Shira mellé áll,ezáltal védelmet nyújtva a kislánynak.Majd ekkor hirtelen egy emlékkép jelent meg előtte,egy kislány,akit a világ eldobott magától,majd egy érett nő,aki kitaszított maradt,aki egy éjjelen találkozott a halál csatlósával,aki megajándékozta az éjszaka gyömölcsével,s ezáltal ő maga is a kárhozat útjára lépett.az emléknek itt vége szakadt.~Ha ez a sorsom,hát vállalom,legyen akármilyen veszélyes is az út,de végigmegyek rajta,még akkor is,ha az életemmel fizetek meg érte...~gondolta,s szemeiben az elszántság tüze égett magabiztosan.
~Talán gyenge leszek,hogy viseljem az erőt,talán nem,ám már nem félek szembenézni a végzetemmel,a Halállal...~s ez látszott is rajta.AMjd Shirát fürkészte.~tudom,hogy képtelen lennél megölni,ezt nem is kérem,nem is kell,viszont mindenképp gondoskodnod kell afelől,hogy arra az egy éjszakára"ártalmatlan"maradjon.A kastélyban történteket bízd rám...egy éjszaka bár nem a világ,de sokmindenre elég...~s szemeiben a rég nem látott gyilkos fény lobbant fel,mely mögött már ott bújkált a bestia is.Tudta,hogy mindig is semleges volt,így nem fog neki gondot okozni egy olyan esemény,amire már most készülnek.~S ha a sors beteljeíti akaratát,akkor ígérem neked,hogy Lillith biztonságban lesz az apja mellett...s az egész klán mellett,efelől én kezeskedem...~s bizalmat ígérve nézett Shira szemeibe.~Ám a homokóra pereg tovább,ideje hát sietnünk,a végzet nem vár...s csak akkor lehet szabad a gyermeketek,ha az órát széttöri valaki...és ez az én feladatom lesz.~tudta,hogy így kell lennie,s ezzel megadta a végső lökést a dolgoknak.~Akkor már nincs mire várnunk,jöjjön hát,aminek jönni kell,az idő vészesen fogy...~s ezzel megpecsételte sorsát,ő akarta így.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Aline a séta végeztével úgy dönt, hogy meglátogatja Isten házát. Gyorsan taxit fog, amivel kiviteti magát a Szentháromság templomához. Amint megérkeznek, előveszi a pénztárcáját a táskájából, és kifizeti a taxist, aki nem várja meg, tovább hajt. Aline nem gondolkodik, hogyan is fog vissza kerülni a belvárosba, inkább a templomot veszi szemügyre.
Gót stílusban épült, és végre valahára megmozdult valami a fantáziájában. Mindig is szerette művészettöriben a gótikát, rajongott az égbetörő tornyaiért. Úgy gondolja, most a következő trendet gót szellemben alkotja majd meg. Ezért most hálát kell adnia Istennek!
Szép lassan a kapuhoz lépked, és kinyitja, bentről hűvös levegő csapja meg, amitől egy picit összébb húzza a kardigánját, és belép a templomba. Áhitat fogadja, és ő is áhitattal válaszol. Régen volt templomban, és most rájön arra, a lelki békéje érdekében néha tényleg el kéne jönnie. A sorok között végigsétál, és a főhajó közepe táján lehajol, majd keresztet vet, mielőtt beülne a padba. Letérdel a térdeplőre, és félhangosan mormogja a Notre Pere-t.*
- Notre Père qui es aux cieux, que ton Nom soit sanctifié...
Őszintének tűnik, de lelke mélyén biztosan tudja, nem kérhet semmit sem az Istentől, akit egy időben megtagadott. Most mégis hozzá fohászkodik, őt kéri, hogy megtalálhassa a békéjét, ami talán soha nem is volt meg...