Vampire Fantasy ~ Téma megtekintése

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Amikor a belvárosba érkezem akkor jól körül nézek hogy merre is kell mennem. Most vagyok itt először és nem ismerem a környéket.
Nem találom az irányt ezért megkérdek egy arra járó személyt.*
-Elnézést merre van a 3 sugár út? kérdeztem egy nénitől.
*A néni nagy nehezen elmutogatta és én elindultam. Vagy 10perc keresgélés után megtaláltam és a St. Etien utcát is. Kiszámoltam a házakat és abban a reményben hogy nem megyek rossz helyre elindultam felfelé a 2 emeltre. Miközben mentem azon gondolkoztam biztos jó ötlet e ez az egész, de aztán rájöttem hogy nincs veszteni valóm.
~Jobbra a 3 lakás .... lássuk csak .... 1 ... 2.... 3. Megálltam az ajtó elött és vártam egy másodpercet aztán bekopogtam. Vártam hogy ajtót nyissanak.
Mikor kinyitották az ajtót én csak annyit tudtam kinyögni, hogy :
-Francist keresem!

Halandó Tartózkodási hely: Topolya - Belváros

*Amikor felébredt már sötét volt. A nyitott ablakon keresztül hűvős éjszakai levegő szivárgott a szobába. A nőt kirázta a hideg. Borzongva az ablakhoz lépett és miközben becsukta azt a város fényeiben gyönyörködött.* ~Szép hely, de ilyenkor sötétben kicsit baljósnak tűnik.~*gondolta. Visszafordult a szoba felé és alaposan körülnézett valami tennivalót keresve. A csomagjai még mindig az ajtó mellett hevertek. Úgy döntött kipakol és berendezkedik. Hozzá is látott. Amikor végzett teendőivel végigmérte a szobát.* ~Hm, határozottan otthonosabb. De most mihez kezdjek? A városnézéshez már késő van, aludni pedig úgysem tudnék~* Gondolataiba merülve ácsorgott egy darabig, majd úgy döntött elmegy otthonról.* Furcsamód mindig is vomzotta az éjszaka. Soha nem félt a sötétben, sőt szerette azt. *Lezuhanyzott, felöltözött és magára vette a kabátját, majd kilépett a lakásból. Gondosan bezárta az ajtót és elindult lefelé a lépcsőn. Amikor kilépett a ház ajtaján körülnézett. Furcsa érzése támadt. Mintha figyelnék. de már el is hessegette a gondolatot.*~Ugyan már ki figyelne~*És elindult az utcán.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

[ A hazafelé vezető úton, majd Christian lakásában ]

*Néptelen utak, kihaltnak tűnő város tárul szemei elé, melyeket ólomsúlyúnak érez, köszönhetően az átdolgozott éjszakának. Az utcákon elszórtan lézengenek emberek, jobbára azok, kik ezt az időt választják ügyleteik lebonyolítására, vagy csak egyszerűen szórakozni vágynak, s erre az éjszaka teremti a legjobb lehetőségeket. Számára egyetlen dolog létezik, mire szüksége van... néhány órai alvás. Egy jobb kanyar után a Perling Street-re fordul, melyben helyet kapott az az újonnan felhúzott tömb is, ami többek között az ő lakását is rejti. Miután leparkolja az autót, újabb halk pittyegés, a riasztó élesítve. 1290. A kód, mely a kaput nyitja. A három emeletnyi magasságot lábon teszi meg, s mikor végre lakásának ajtaja elé ér úgy érzi, legalább háromszor ennyi erejét emésztette fel a gyalogszerrel megtett út. Zakójának zsebéből előkeríti a kulcscsomót, majd meglelvén az ajtót nyitót, az nesztelen nyitja, majd pillanatokkal később zárja is a zárat. Aktatáskáját az előszobában hagyja, míg zakóját a kanapéra hajítja. Egymás után kerülnek le róla a ruhadarabok, mígnem már csak a nadrágja marad rajta. A szobákban kellemes félhomály uralkodik, köszönhetően a kétszáz literes akváriumnak, mely ahhoz épp elegendő fénnyel látja el a lakás néhány helyiségét, hogy tájékozódni tudjék. A fürdőszobába lép, ahol feloltja a villanyt, majd aztán, hogy a zuhanytálcára lép elhúzza a kabin ajtajait. A langyos víz élénkítőleg hat rá, kellemes érzéssel tölti el, amint bőrét végigbizsergeti. Emiatt nem is sieti el a zuhanyást. Húsz percet tölt a zuhanyrózsa alatt, mikor úgy dönt, elég volt. Maga köré csavar egy törölközőt, majd a konyhába megy. A hűtőből ásványvizes üveget vesz elő, s mit sem törődve az írott-íratlan illemszabályokkal, beleiszik abba. Elégedett sóhajtás, majd visszateszi a hűtőbe az üveget. Mobiltelefonjának kijelzőjén három nem fogadott hívást olvas, de nem foglalkozik velük, kikapcsolja az eszközt.*
~Majd foglalkozom vele holnap.~
*Friss alsónadrágba, s egy pólóba bújik, a törölközőtől pedig megválik. Lefekvése után, még mielőtt elnehezülő szemhéjai győzelmet aratnának és az álmok birodalmába ragadná tudata, maga elé képzeli az eddig még csak tervrajzokon létező épületegyüttest... élete legnagyszabásúbb projektjét.*

Darlának:

Jó helyen jársz, hamar kiderül számodra, mikor nem egészen tíz perc alatt megtalálod a St. Etien sarkát is. A környék rendezett, mindenfelé kisebb-nagyobb füves területek, rendezett parkocskák vannak, az épületek fenségesen törnek az ég felé, de megmarad emberi léptékük. Az a ház, amibe betérsz, a századelőn épülhetett, de belépve, máris látod, hogy felújították. A folyosók szélesek, végükön mindenhol tágas ablakok engedik be a fényt nap közben, most kilátást biztosítanak az esi környékre. Az ajtók is szélesebbek, mint az egyébként szokásosak, s a harmadik ugyanolyan jeltelen, mint a többi, csak egy egyszerű, mérteni vonalú hármas díszeleg rajta.
A kopogás után hamarosan lábdobogás, s mikor kinyílik az ajtó, egy középmagas, fekete hajú teremtést látsz magad előtt. Kérdésedre szélesen elmosolyodik, kitárja az ajtót, és befelé terel.
-Én vagyok, te vagy Darla ugye? Már vártalak... -Belépve tágyas előtérbe jutsz, egyáltalán nem törték meg a lakás jellegét: egyik oldalt fogas, embermagas tükör, esernyőtartó, s cipősszekrény. Beljebb lépve egy komódot látsz, s a parkettán esztétikus szőnyeget. Francis lábainak neszét az nyeli el, ahogy megfordul: igen viccesen néz ki kosztümjében, s a hozzá hordott rózsaszín, bojtos, nyulat mintázó mamusszal.
-Arra van a mosdó, és a konyha, erre a szobák, amiket mi irodának, munkahelynek használunk. A nappaliból lett kialakítva egy tárgyaló. Az emeleten is dolgozószobák vannak, majd később azokat is megmutatom. Gyere beljebb, üljönk le, s beszélgessünk! -Francis arcán jovális mosoly, a mikor elsorolta a dolgokat, már serdül-fordul is tovább, hogy a következő pillanatban megtorpanjon..
-Ohh, de neveletlen vagyok. Kávét, frissítőt? Ásványvizet? Kérnél valamit?

V Ifjú farkas

*A kocsi gyorsan ette a kilométereket, amíg végre megérkezett a belvárosban lévő lakáshoz. Lassan fékezett, és óvatosan parkolt le egy szűk mellékutcában, nehogy túlságosan szem előtt legyen, amikor egy eszméletlen lányt szed elő a kocsijából. Cillian kiszállt a Mercedesből és fürkésző szemei a környéket vizslatták, amíg átért az autó másik oldalára, ahol kinyitotta a hátsó ajtót. Félig eltűnt a hatalmas járműben, majd kicsit erőlködve, mégis finoman emelte ki Satin magatehetetlen testét a Mercedes gyomrából. A lány talán nyögött egyet, és ha igen, az olyan halk volt, hogy a férfi nem hallotta, nem hallhatta, hiszen mással volt elfoglalva…*

*A súlyos léptek visszhangja teljesen bejárta a bérházak környékét, és Cillian már megörült, hogy senkivel sem talákozik a rövidke szakaszon, amikor egy öreg néni, bottal a kezében lépett ki a ház ajtaján, és szemeit nagyra meresztette, hiszen felismerte a férfi kezeiben tartott Satin-t. A botot megemelte, mintha támadni akart volna vele, de csak a figyelmet keltette fel vele és nyomatékként a hangját is megköszörülte…*

- Fiatalember, fiatalember… Mi történt a drága kis Satin-nel? Talán nem érzi jól magát?

*Cillian-on hirtelen végigfutott a hideg veríték, és nem tudta mit válaszoljon az egyre csak közeledő idős hölgynek. Arcán a vörös minden árnylata színpompás táncot járt, tenyerei teljesen átizzadtak. Próbált felelni a kérdésre, és már a kétségbeesés határán volt, amikor hirtelen hangra nyílt a szája, de tudta nem ő fog beszélni…*

- Mi dolga Mama… Talán a rokona, vagy mi? Beivott, én meg hazahoztam… Na tiplizzen, amíg ki nem rúgom a botot, aztán kapálózna, mint egy teknősbéka… Ha, ha, ha!

*Nicholas nagyon alpári hangnemet ütött meg, s Cillian elszégyellte magát már attól is, hogy egyátalán hallotta a dolgot. A öreg hölgy értetlenül állt a férfi viselkedése előtt, és már éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor Cillian elindult és hatalmas puffanással a háta mögött becsukta a ház ajtaját. Lépcsőkön vezetett fel az út, de a kisportolt testnek és a farkasvérnek meg sem kottyant a kis testedzés. Amikor felért a negyedik emeletre, futótűzként lobban elméjében a felismerés, hogy kulcs is kellene az ajtó kinyitásához, ami – emlékei szerint – a táskában maradt. Gyorsan végignézte a lány zsebeit, és próbált elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy ilyen közel kerülthetett e hibátlan alakhoz, a formás domborulatokhoz…*

*S valóban a kulcs tényleg a táskában lehetett, de nem mehetett le értük, hiszen nem hagyhatta magára az öntudatlan Satin-t. Tett egy próbát, talán a lány feledékeny volt és nem zárta be az ajtót, de nem volt ilyen szerencséje. Nem tehetett más, berúgta az ajtót, s a rossz minőségű zárak az erőteljes mozdulattól azonnal megadták magukat. Fém reccsent, fa roppant és Cillian már bent is volt a szerény, mégis hangulatos lakás belsejében. Furcsa intermezzo következett, hiszen Cillian úgy érezte magát, mint aki frissen házasodott és kedvesét viszi át a lakás bejáratának küszöbén, de a gondolatot gyorsan elhessegette…*

*Az ajtót – már, ami maradt belőle – becsukta és bizonytalan lépésekkel fedezte fel a kezében tartott Satin-nel, a lány lakását. Gyorsan a nappali heverője mellett termett és lerakta oda a lányt, majd elrendezte a feje alá a heverőn talált párnákat és egy takarót is terített rá. Egy pillanatra otthagyta, hiszen a konyhából vizet és törlőruhát hozott, majd hidegvizes borogatással próbálta magához téríteni a lányt. Leült egy székre – közvetlenül a dívány mellé – és talán percekig, talán órákig, de csak várt és cserélgette a borogatást, miközben gyakran ismételgette a következő mondatot:*

- Minden rendben lesz… Nem lesz semmi baj…

*A mondatokat a lánynak szánta, de inkább az elméjében dühöngő kétségbeesést próbálta csitítgatni...*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Satin lassan magához tér. A jótékony felejtés csupán néhány pillanatig burkolja be a lányt sűrű leplébe, aztán lassan lecsúszik róla, elé tárva a valóság kíméletlen képeit. Eszébe jut a liget, az ismeretlen férfi képe, Jolie… az ütés, és a fájdalom. Szemét még mindig csukva tartja, még élénken emlékszik az éles fájdalomra, amit a fény váltott ki. A feje ugyan fáj, de a homlokán lévő hideg borogatás jótékonyan csillapítja a lüktetést. Nem találja furcsának a borogatást, még nem merül fel benne a felismerés, hogy nincs egyedül, és egyáltalán, hogy már nem is a parkban van. Pedig távolról hallja, ahogy egy mély férfihang megnyugtatóan mormol, talán épp neki, a biztonságérzet illúziójába ringatva a lányt. Fázósan megremeg, rázza a hideg, pedig a szobában kellemes idő van. Finoman megpróbál megmozdulni, próbálgatva, visszatér -e az émelygés, és mint egy kisgyerek, ha rosszat álmodik, fázósan szorítja magához kedvenc takaróját…*

~Takaró?!~

*Satin hirtelen kinyitja szemét, és felül. Szinte felugrik, a hirtelen mozdulat valószínűleg még a mellette ülő férfit is meglepi. Ám abban a percben meg is bánja, vállába szúró fájdalom nyilall, az émelygés pedig ismét rátör. Kapkodva veszi a levegőt pár pillanatig, majd lassan körülnéz. Otthon van. A saját nappalijában. A saját kanapéján. A kedvenc takarójába burkolózva. Lassan oldalra pillant, hogy szemügyre vegye a mellette ülő alakot.*

- Cillian… - suttogja elhaló hangon, arcára kiül a meg nem értés, és a döbbenet sajátos keveréke.

*Egy rövid ideig kérdőn tekint a férfira, aki nemrég még a szánalom legcsekélyebb jele nélkül pusztította el kedvenc kutyáját, és eszébe jut az ütés, tisztán emlékszik a férfi szemeire. Se szánalom, se indulat, semmi emberi érzelem. Egyszerűen megütötte a lányt, mert meg akarta büntetni. Satin szeme a férfi ajkára téved. Semmi nyoma a harapásnak, pedig a vér Cillian pólóján csalhatatlanul bizonyítja, hogy nem csak Satin kusza emlékeiben él a kép arról, ahogy dühében megharapja a férfit. Utólag már maga sem érti igazán, mi játszódott le benne ott a ligetben. Még egy pillanatig vár valami magyarázatfélét, aztán visszahanyatlik a párnára, szemét lehunyja, és kezével rászorítja a borogatást a homlokára.*

- Nem akarok akadékoskodni, félre ne érts, de hogy kerülünk ide? Azt már meg sem kérdezem, hogy mi történt, erre, gondolom, úgysem kapok választ. – a lány hangja teljesen mentes minden érzelemtől, arcáról sem lehet leolvasni semmit, bármi is játszódik le benne, a külvilág elől rejtve marad.

*Eltökélt hallgatásba burkolózik, mint aki már csak akkor szólal meg, ha megfelelő választ kap Cillian- tól…*

V Ifjú farkas

*A hirtelen mozdulat meglepte Cillian-t, de ennek nem mutatta semmi jelét, pedig örült annak, hogy Satin magához tért. Nézte a fájdalmas arckifejezést, a kapkodó levegővételeket és talán próbált volna segíteni a lányon, de amikor meghallotta saját nevét visszhangozni Satin csengő hangján, visszafogta magát. Érezte a hangban a nemértést, a döbbenetet, és ez bensőjében megkongatott egy vészharangot, s ráeszmélt, hogy a lány talán félreértheti a segítő közeledést.*

*Látta a lány szemében a kérdést, s valahonnan talán megérezte, hogy miről töprenghet, de Cillian hallgatak maradt, ajkai nem nyíltak beszédre. Hagyta, hogy valamelyest rendeződjenek a kusza gondolatok, hagyta, hogy lecsillapodjanak az indulatok. Majd egy újabb hirtelen mozdulat, és amilyen gyorsan felült a lány a heverőn, olyan sebesen zuhant oda vissza. Cillian arcán aggodalom ült ki, talán újra elveszti a lány az eszméletét, de amikor megszólalt, mégsem nyugodhatott meg...*

*Választ várt a ligetben történtekre, s annak ellenére, hogy Cillian tudott volna felelni a kérdésre, nem mondott semmit, nem mondhatott semmit. Végiggondolta, mit hazudhatna Satin-nek, de értelmes gondolatok nem találtak utat elméjébe. Felállt a székről, lassan, szinte már komótosan, nehogy félreértsen a lány egy hirtelen mozdulatot, és a szoba egyik ablakához sétált. Cigarettáért nyúlt, mintha attól várna valamilyen értelmes választ, de a kátrányos utóízén és a folytogató füstjén kívül nem nyer semmit a mozdulattól. Egy pillanatra becsukta a szemét, gondalataiba merült, s éppen beszédre nyitotta a száját, amikor Nicholas megelőzte...*

- Mi történt... Mi történt volna? Olyan szánalmas látványt nyújtottál a park közepén fetrengve, hogy ennek a baromnak meglágyult a szíve, és hazahozott... Annak a dögnek a nyakörvén találta meg a címet, ha valóban tudni akarod...

*A férfi hangja nyugott volt, mégis érezhető volt benne egyfajta szánalom, mely nem is igazán Satin-nek szólt, hanem az elméjében hátraszorított Cillian-nak. Nicholas újra átvette a test felett az irányítást, és az ablakpárkány közepén elnyomta a már végigégett cigarettát, s mintha annak ott lett volna a helye, hanyagul ottfelejtette. Megfordult, s a hátán érezte a lenyugvó nap erejét, miközben feje és teljes alakja sötétségbe burkolózott. Arcán nem látszott a fakó közöny, mellyel a lány felé közeledett, s amikor újra leült a heverő melletti székre, újra megszólalt a mélyen búgó bariton...*

- De ha már így kisegítettelek a szorult helyzetedben, talán megérdemelnék valamilyen köszönetet... Nem gondolod, Satin?

*Nicholas egy mosolyt engedett meg magának, amikor a lány nevét mondta ki és bár nem látott bele a lány fejébe, mégis felkészült arra, hogy a látható fájdalom ellenére, valamilyen tettleges válaszlépésre szánja el magát. Azonban a férfi tudta, hogy Satin-nek nem lenne esélye, bármivel is próbálkozna...*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Satin nem táplált illúziókat. Nem várt kimerítő választ, sem magyarázatot. Mikor a férfi az ablakhoz sétál és rágyújt, egy ideig azt hiszi, meg sem fog szólalni. Satin úgy tesz, mintha továbbra sem érdekelné semmi, ami körülötte zajlik, de feszülten figyeli Cillian minden mozdulatát. Mikor meghallja az öngyújtó kattanását és megérzi a füst illatát, neki is eszébe jut, hogy rá kellene gyújtani. Ám ekkor Cillian megszólal, és Satin döbbenten hallgatja a férfi szavait.

~Ennek? Hazahozott? Megtalálta? De ki? Ki van még itt rajtuk kívül?~

*Satin óvatosan megmozdul, megpróbál körülnézni, de nem lát senkit, hangokat sem hall. Amennyire meg tudja ítélni, ketten vannak csak a lakásban. Már épp kérdésre nyitná volna száját, mikor Cillian visszasétál az ablaktól. A lemenő nap titokzatos fénybe burkolja a férfit, mintha el akarná rejteni annak titkait a lány elől. Leül mellé a székre.*

*Cillian kérdése meglepte ugyan, de ez nem az a nap volt, amikor Satin már bármin is csodálkozna. Legalább is nem hosszabb ideig. És egy dologban egészen biztos volt, kár ellenkeznie. Volt alkalma meggyőződni a férfi erejéről. Köszöni szépen, több ilyen leckét nem kér, inkább átáll a gyorsan tanulók táborába, makacsság ide vagy oda.*

*Még egy röpke percig bámulja a plafont, mintha oda lenne írva, mit is kell tennie. Ám valószínűleg nem találta meg, amit ott keresett, bármi is legyen az, mert fejét lassan elfordítja. Tekintetét a férfire emeli. A szemeiben nyoma sincs félelemnek. Tökéletes nyugalom árad minden porcikájából. Hangja nyugodt, csupán némi gúnyos éle van, mikor megszólal.*

- Gyújtasz nekem egy cigit? Nem tudom, hogy az enyém hol van… amúgy szerintem nem tartozom sok mindennel. Te ütöttél le, és én nem kértem semmit, te hoztál haza. Vagyis ő… akárki legyen is. De ha ettől jobban vagy, kávéval meg tudlak kínálni, más nincs itthon.

*Satin elhallgat. Nem tudja, mit vált ki a férfiból előbbi monológja. Várt. De félelmét kezdi felváltani a kíváncsiság, hogy vajon milyen titkokat rejteget a férfi. Ekkor pillantott annak ajkára, egészen közelről. Semmi nyoma a harapásnak. Mintha Satin apró fogai soha nem szakították volna fel a bőrt. Satin -ben ettől kezd valami furcsa félelem eluralkodni, baljós előérzete támad.*

V Ifjú farkas

*Nicholas-t szórakoztatta a lány gúnyos hangneme, melytől mosolya – reflexszerűen – szélesebbre nyílt. Egy kicsit előrehajolt, de csak azért, hogy farzsebéből elővegye a doboz cigarettát, és egy szálat kivegyen belőle. Az öngyújtóval, mely szintén a dobozban volt, apró lángot varázsolt a cigaretta végére, és mélyet szippantott a kátrányos füstből, majd egy hatalmas sóhajjal a lány arcába fújta. A folytogató füsttel egy gúnyos vigyort is küldött a lánynak, és egy kimért mozdulattal hátradőlt a széken, mely a hatalmas súly hatására, recsegve-ropogva tiltakozott. Kényelmét azzal fokozta, hogy jobb bokáját bal térdén pihentette meg, és a sűrű füstfelhő mögül válaszolt Satin-nak...*

- Valóban nem tartozol semmivel, de azt gondoltam, be akarod fejezni, amit a ligetben elkezdtél... Az érintések, a csók... Hmmm...

*A férfi arcán a gúnyos vigyor továbbra is éktelenkedett, szemei azonban komolyásgot sugároztak, és a fürkésző tekintet Satin minden apró mozdulatát figyelte.*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

- Amit a ligetben kezdtem… Hmmm… - Satin elmélázva néz a férfira. Kinyújtja kezét, és kiveszi Nicholas kezéből a cigarettát. – Kösz – gúnyos arckifejezéssel szív bele a cigarettába, nem igazán veszi a szívére a férfi faragatlanságát. – Nekem úgy rémlik, hogy amit elkezdtem, azt be is fejeztem, – óvatosan megérinti a férfi pólóján a vérfoltot – bár úgy látom, nem sok nyoma maradt…

*Ujját végigfuttatva a férfi mellkasán, nyakán, állán, finoman megérinti az ajkát, ahol a fogai nyomát kellene látnia. Még csak érezni se érez semmit, a férfi bőre teljesen sima. Satin nem igazán érti, mi történt, de igazából fel sem fogja, amit lát. Lassan elhúzza a kezét, visszaadja a férfinek a félig elszívott cigarettát, és lehajtja fejét, nem akarja, hogy lássa a szemébe költözött szomorúságot.*

- Azt hiszem, most jobb lesz, ha elmész. A járást már ismered. Köszönöm, hogy hazahoztál, bármi is történt… - elhallgat.

*Nem tudja, mit mondhatna még, igazából ez is több volt, mint amennyit a helyzet megkövetelt. Furcsa érzések kavarognak benne, amikkel nem akar szembenézni. Felpillant, kerülve a férfi pillantását, és a lemenő nap utolsó sugarában farkasszemet néz vele a magány…*

V Ifjú farkas

*Nicholas-t szórakoztatta a magabiztos mozdulat, mellyel a lány kivette a kezéből a cigarettát és amellyel a gúnyos mosolyt küldte felé. Ha akarta volna, akkor egy aprócska lendítéssel viszonozhatta volna, de a finom, testén végigfutó simítás eltérítette gondolatait. Nem érdekelte, hogy elégtételt vegyen, csak az ajkait kellemesen borzongtató ujjak puha érintésével törődött. Aztán Satin újra megszólalt és ez magához térítette az ösztöneit épp szabadjára engedni kész Nicholas-t.*

*Hangjában a szomorúság apró felhangjai csengtek vissza, amiket Nicholas meghallott ugyan, nem értett. Azonban nem is törődött vele túlságosan, hiszen a lány egyértelmű dolgot kért tőle, s a férfiben még maradt annyi a rég elfeledett modorából, hogy kövesse azt. Felállt a székből, és pár lépést megtett az ajtó felé, majd megállt egy pillanatra, és a másik farzsebéből elővette tárcáját, melyből egy kisebb összeget vett elő. A pénzt letette az asztalra, majd háttal a lánynak, fakó hangján megszólalt:*

- Az ajtóra...

*A két szó megtöltötte a szoba ürességét egy pillanatra, de oly gyorsan eltompult, hogy a nyomasztó csend újra visszalopta magát kettejük közé. Nicholas sóhajtott egy nagyot, majd hosszú lépteivel a kijárat felé indult el. Egy pillanatra még megállt, amikor a feltört ajtót kinyitotta, majd kilépett és utolsó ajándékként, egy hatalmas lendülettel becsapta. Az egész lépcsőház visszhangzott a puffanástól, majd léptek elhaló kopogása váltotta fel a mennydörgést, miközben Nicholas elhagyta az épületet. A Mercedes fülsiketítő gumicsikorgással indult el és kanyarodott ki a bérházak környékéről elvezető sugárútra...*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Amikor belépek alaposan körbenézek és rájövök hogy ez a szoba .. lakás nagyon tetszik nekem. Stílusos. Francis elmondja mi merre van és utánna frissitővel kínál.*
-Igen kérek ... öö ha lehetne limonádét kérnék. *mondom és leülök egy fotelba.*
-Pontosan mi lesz a dolgom .. öö ... milyen munkáról is lenne szó?
Tudja én most egy raktárba lakok a barátommal és gyorsan kellenne valami meló, hogy lakást tudjunk venni.
*Eléggé zavarban vagyok és nem tudok nagyon mit mondani ezért inkább elhallgatok és várom hogy választ adjon a kérdéseimre.
Közben reménykedem hogy valami szimpi kis meló lesz.

Francis figyelmesen meghallgat, aztán válla felett beszélve hozzád a konyha felé siet, hogy kérésednek eleget tegyen.
-Nézz nyugodtan körül... -hallod, mikor eltűnik előled, akkor is- ...ahol mos vagy, az lenne az elsődleges feladatod. Hmmm... hogy úgy mondjam, az én kollegám, váltásom lennél. Most egyedül viszem a recepcót, hozzám érkezik be minden, ami a cégel kapcsolatos: levelezés - úgy az elektronikus, mint a hagyományos - én fogadom a vendégeket, én igazítom el őket... szóval, sokféle munka lenne. -Mindeközben edénycsörgést hallasz, majd víz zubogását a csapból. Francis hamarosan egy tálcával tér vissz: rajta 3 pohár, egyik sem olyna, mint a másik, egy kancsó, benne víz, mellette kis edényben cukor, citromlé, és édesítő. A szoba közepén levő dohányzóasztalra teszi a cuccot, és szinte belevetődik az egyik fotelba.
-Itt kellene dolgonod, jobbára nappal, mert én éjszakás szeretek lenni, nappal más elfoglaltságom van. -Mutat körbe, aztán Darla szemébe mélyeszti pillantását, mely szinte a veséjéig hatolhat.
-Tényleg nincs hol laknotok? A barátod... ő is munkát keres?

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Nézem ahogy eltünik a konyha irányában és hallgatom amit mond.*
~Nappal az nem is rossz este haza mehetnék Falconhoz.~
*Amikor vissza jön leteszi a tálcát az asztalra és leül. Rám néz egy kicsit megborzongok a nézésétől de válaszolok a kérdésére miközben megcsinálom magamnak a limonádét.*
-Nem csak én keresek munkát. Most perpill azt sem tudom merre van de majd azért megkérdezhetem tőle. Kéne még munka erő?
*Leülök és közben belekortyolok a limonádéba és figyelmesen rá nézek.
Körbe nézek mégegyszer a szobában és rájövök hogy tetszene itt dolgozni egész nap.*
-Mikor kezdhetnék? Vagy még szükséged van elötte valamire?-kérdezem tőle.

-Sok munkaerőre van még szükségünk... -Mondja Francis, rendesen felülve a fotelban, aztán előredőlve, ő is nelilát csinálni egy limonádét.
-Nem tudom, a barátod mivel foglalkozik? Első körben nem helyez a cég ide mást, mint fejlesztést... ha ért valamennyit a számítástechnikához, az elektronikához, meg kellene nézni vele egy tesztet, megfelel-e valamilyen állásra nálunk. -Magyaráz Franis, közben kavargatja a poharában a limonádét, mi hangosan csilingel.
-Mivel új cég vagyunk a francia piacon, a vezetés úgy döntött, nem várakoztat senkit, és semmit sokáig: ha úgy állnak a dolgaid, akár holnap munkába is állhatsz. Az első pár napon úgyis velem dolgoznál, megmutatnék mindent, mit hol találsz, ki kicsoda, mi az ügymenet, aztán próbálkoznán napról napra hosszabb időt egyedül dolgoznod. -kicsit előrehajol, szemében érdeklődés csillan.
-Nem is érdekel, mennyi lenne a fizetés? -kérdi, mosolyogva mellé.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

-De mennyi?-kérdem tőle.
-Én úgy vagyok vele hogy nincs különösebben semmi dolgom. Ezért akár most is kezdenék.
A pénz meg kell de egyenlőre elvagyunk a raktárban ahol most lakunk.
*Reménykedem azt monndja hogy kezdhetek most mert nem karok még vissza menni és kiványcsi vagyok milyen lenne itt dolgozni.*
~Kiakarom probálni már most!~
-De ha nem lehet akkor vissza jövök holnap természetesen.

-Nosss... kezdetnek azt hiszem, az alapfizetést ajánlhatom. -mondja, hanyattvágva magát ismét a székben, poharából a limonádé majdhogynem kifröccsen, de valami csalárdmód, mégis bennemarad.
-Ezer-nyolcszáz euró, egy hónapra, mindennel együtt... És ha látjuk, hogy beilleszkedsz, fejlődsz, beszélhetünk az emelésről. -Pillantása továbbra is mintha a veséjébe látna a nőnek. Elmosolyodik, mikor a kezdésről beszél. Persze, hogy maradhatna akár most is, de ő nem engedheti ezt meg neki. Nem, semmiképp, mindenképp beszélnie kell még előtte Alexanderral, mi világ is lenne itt, ha csak önhatalmúlag döntene?
-Sajnos, ma nem fogsz tudni kezdeni. Nem is olyan sokára el kell menjek, nem tudnék veledfoglalkozni, de ha holnap reggel visszajönnél... az jó lenne. Jöhetsz akár már reggel hatra is. -Mosolyog, bájolog a lánynak.
-Ohh... és az a raktár... -húzza el száját- miféle környéken van? Jobban szeretném, ha nem valami lepukkant helyen laknál, ha lakás kell, csak szólj, segítek megfelelő áron hozzájutni. -Kortyol az italból, aztán, mintha mellékesen tenné, kérdez ismét, hiszen Darla elfeledkezett barátjáról.
-Falcon mivel foglalkozik? -kérdi hát, egészen ártatlan mosollyal....

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Kissé zavarba esem mert nem rémlik hogy mondtam volna a barátom nevét bár ... kitudja.
Föl állok és Francisra nézek.*
-Falcon nem dolgozik perpillanat, de megkérdem érdekli e a munka bár nem tudom.
Most akkor én vissza megyek a raktárba a lakás dolgot elöbb megbeszélném vele. Aztán majd szólok ha kellene. Akkor reggel 6kor találkozunk.-mondtam és elindultam az ajtó felé.
*Még utoljára vissza fordultam és Francisra néztem aztán hátat fordítva neki elindultam "haza".

Francis elégedetten dől szavai után hátra a fotelben, főleg, miután Darla kissé zavarba esve csak kinyögi a választ. Azonban mikor a lány menni készül, felkászálódik ő is.
-Rendben... Holnap reggel találkozunk, ha esetleg a barátod érdeklődik, hozd nyugodtan magaddal őt is. -Csicsergi a nő, s közben kíséri kivele vendégét - ki lassan családja részévé fog válni. Hiszen neki, számára, Francisnak mindig is Alexander vállalkozása jelentette a családot.
Kinyitja a nő előtt az ajtót.
-Viszált, holnap reggel! Aludj jól, Darla! -Köszön el tőle, széles mosollyal arcán, aztán becsukja az ajtót, s dolgára siet.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Másnap reggel amikor felkeltem nagyon fájt a szívem és úgy gondoltam nincs értelme többet vissza menni a raktárba ezért úgy mentem dolgozni hogy ameddig csak lehet ott maradok.
Egy kicsit izgultam mert nem tudtam hogy hogy fog menni , de vártam.
Amikor bekopogtam az ajtón megint Francis nyitotta nekem ki.*

-Szia! Készen állok a mai munkára.-mondtam neki.
*Probáltam vidám arcot vágni , de éreztem hogy a szomorúság nem tünt el az arcomról.*

Reggel Francis nyit ajtót a lánynak, már ami az emeleti lakás ajtaját illeti. Betereli Darlát, kinek arcáról csak úgy sütnek az érzések: elhagyatottság, kétely, szomorúság. Francis jól ismeri az emberi érzéseket, s jobbára megfelelően kezelni is tudja őket. Megnyugtatólag karol bele a lányba, s beljebb húzkodja az ajtóból. Még egy utolsó pillantás a reggeli fényben fürdő folyosó felé, aztán szinte bevágja az ajtót.
-Gyere csak beljebb, gyere... Az utat ismered, ahogy elnézlek, nem fog ártani egy forró tea, és egy kis finom reggeli... -valahogy már az este érezte, hogy hasonló kép fogja fogadni. Beszámolója Atyja felé elég pontos volt, s Alexander rábízta a döntést: tegyen a legjobb belátása szerint. Így aztán reggelre érve Francis teavizet forralt, s friss péksüteményt tett finom porcelántányérokra (mindegyik más-más, soha sehol egyforma). S mikor Darla megérkezett, s gyanúja beigazolódott, könnyedén libent a konyhába hogy felkapja a tálcát.
A csuklóján ejtett apró sebből pár csepp vért cseppentett a Darlának szánt teába, majd eligazgatva blúzát, ragyogó mosollyal tért a lány elé.
-Voila, itt is van... Ülj le, s igyál... -tuszakolja Darla kezébe a csészét, maga is kézre fogja a másikat, s ahogy tegnap este, most is leveti magát az egyik fotelbe.
-Nagyon nyúzott vagy ma, hogy telt az éjszakád?

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Francis kedvesen beterel én leülök míg ő egy tálcát hoz a konyhából. Tudom hogy látszik rajtam a szomoruság de nem tudom elrejteni elöle.
Egy csészét nyom a kezembe .. tea van benne nagyott kortyolok belöle.
-Keveset aludtam, de ezt már megszoktam. Meg aggodok de nem ez a lényeg.
Mit kell csinálnom? Mivel kezdek?-kérdem tőle és várom hogy mondja minél hamarabb a munkába szeretnék temetkezni hogy ne kelljen Falconra gondolnom, mert ki tudja lehet nem jönn vissza többé.*
- Készen állok .... és ráérek akármeddig.-mondom neki és ki iszom a maradék teát és beleharapok egy süteménybe. Közben ránézek és várok.

Amint lenyelted a teát, érezheted, hogy mintha kissé megszédülnél: de cseppet sem kellemetlen az érzés. Mint mikor gyermekkorodban a lánchinta után, eufórikus hangulatba, szédelegve járkáltál a búcsúban, egyenesen a vattacukros felé, tudva tudván, hogy meg fogod kapni...
Egy csapásra múlik a szomorúság, s valami várakozás vesz erőt rajtad, ahogy a szemben ülő Francist nézed. Csodálatosnak látod. Olyannak, mint még soha senkit az életben - valószínűleg, ha azt kérné, még az ablakon is kiugranál érte. De ő nem tesz semmi ilyesmit. Csak mosolyog egy ideig maga elé...
-Először is, szedd össze magad, Kedves. -Mondja Francis, felkel a fotelből, és Darla mögé kerül. Keze annak vállán nyugszik, s kellemesen masszírozza azt. Elmondom, mi is lesz a napi teendőd az első időben...

Hosszan magyaráz, arról, hogy a posta mikor, és hogy érkezik, hogy kell átvenni a személyre szóló üzeneteket, s hogy tudod elérni a főnökséget - beleértve a tulajdonost, Alexandert is. Kisvártatva előkerül egy csipogó is: a cég alkalmazottjainak mindnek van olyan, a kezedbe adja, hogy használd te is - ha gond van, azon üzennek neked.
Eztán megmutatta a dolgozóasztalnál levő számítógépet. Egyszerű, intuitív kezelői felülettel találtad magad szembe, cseppet sem hasonlított a boltban találhatókra, mégis, minden kézre esett benne. Hamar meg fogod szokni, ha csak cseppnyit is érdeklődsz iránta, vagy jól akarod végezni a munkádat. A gép összeköttetésben volt a telefonnal, a házi kommunikációs csatornákkal, belső videorendszerrel is, ezeket is elérhetted rajta keresztül. Fejedre kis mikrofonos fejhallgató került... még talán élvezted is apró szorítását füled mögött...

-Igazán jól áll neked - Nevetgélt Francis, ki mindvégig közvetlen maradt veled, s te a szívedbe zártad, mintha mindig is ott lett volna.
-Most énnekem dongom van. ha bármi segítségre van szükséged, csak ezt nyomd meg, s ha jönni nem is tudok, beszélhetünk... -Mosolygott még egyet rád, aztán felkelt mellőled.
-Jó munkát, Darla!

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Amikor kiiszom a tea utolsó cseppjeit is akkor valami kellemes émelygés ... szédülés vesz urrá. Frincist nagyon megkedvelem és figyelmesen hallgatom amit mond. Valami fura fülhallgatót tesz a fülemre ami kissé szorít de nem úgy hogy rossz legyen.
Elmondja mit hol találok , megmutatja a számítógépet és mutat egy gombot amivel elérem.
Aztán elmegy. Én meg ott maradok egyedül.Elkezdek ismerkedni a számítógéppel úgy döntötk és leülök elé.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

//Satin lakása//

*Satin nem néz a férfire, mikor az elindul kifelé. Tovább mered az ablakon beszűrődő fényekre, a lassan beköszöntő éjszaka első jeleire. Nicholas szavait hallotta ugyan, de jelentésük nincs számára. Csak akkor mozdul meg, mikor hatalmas robajjal becsapódik az ajtó. Lassan felkel a heverőről, az ajtóhoz sétál. Az otthagyott pénzre még egy futó pillantást se vet, anélkül is tudja, mit hagyott ott a férfi. Megvizsgálja a zárat, és csak enyhén bosszúsan állapítja meg, hogy annak tényleg fuccs. Tiszta mázli, hogy két emelettel feljebb lakik egy fiatal srác, aki történetesen lakatos. Úgy másfél hónapja elhagyta a kulcsát, akkor is ő cserélt nála zárat. Vállalva a kockázatot, hogy Louis komplett idiótának fogja nézni, kilép az ajtón és elindul felfelé. Mire felér, már biztosan tudja, ismét azt fogja mondani, hogy elhagyta a kulcsait. Bár az kiment a fejéből, hogy a felsőjét díszítő apró vérfoltok, ami nem biztos, hogy alátámasztja a sztorit… Nem gondolkodik sokáig, határozottan bekopog. Nem kell sokáig várnia, nyílik az ajtó és Louis áll előtte meglepett arccal.*

- Szia Satin! Ezt a kellemes meglepetést – a srác szeme felcsillan, de azonnal el is komorodik, mikor meglátja a lány vérfoltos ruháját – valami baj van?
- Szia! – Satin egy tízpontos mosolyt villant a srácra – nos, az az igazság, hogy megint eltűnt a kulcsom. És… nos… az ajtó ugyan nyitva van, de ki kellene cserélni a zárat, mert… hogy is mondjam… tönkre ment.
- Egy pillanat, csak hozom a szerszámokat – nevet fel a srác.
~Ez Satin. A legszeleburdibb lány, akit csak ismerek.~

*Louis gyorsan összeszed mindent, amire szüksége lehet, és visszasiet az ajtóban ácsorgó lányhoz.*
- Hogy én milyen udvariatlan vagyok, ne haragudj, hogy nem hívtalak be!
- Ugyan, hiszen én törtem rád megint, inkább nekem kellene elnézést kérnem. – csacsogja Satin, miközben újabb jéghegyolvasztó mosolyt küld a fiú felé, abban a reményben, hogy így nem fog túl sok kérdést feltenni, ha meglátja a berúgott ajtót.

*Satin lakása elé érve Louis döbbenten fedezi fel, hogy az ajtót valaki szabályosan berúgta. Csodálkozva néz a lányra, de valahogy nem tudja elképzelni a törékeny szőkeségről, hogy ilyen formán próbálna bejutni a lakásba*

*Satin megsejtheti a gondolatait, mert tétován zsebre dugja a kezét, és a ártatlanul a fiúra mosolyog.*
- Mondtam, hogy tönkre ment…
*Már bánja, hogy Louis-nak szólt. Nincs kedve magyarázkodni, ráadásul a válla egyre jobban fáj. A szédülés és a fejfájás már elviselhetővé tompult, de még így sincs abban az állapotban, hogy könnyedén cseverésszen az ajtó mellett ácsorogva. Mereven bámul a zára, és magában rimánkodik, hogy Louis siessen és ne kezdjen kérdezősködni.*

*A fiú elérti a reakciót, és szótlanul nekilát a zárcserének. Gyorsan végez vele, de amíg dolgozik magán érzi a lány pillantását.*

- Kész… tessék a kulcsok…
- Köszönöm, nem is tudod, mennyire hálás vagyok a gyors segítségért. Mivel tartozom?
- Ugyan, hagyd csak! – legyint a fiú
- Louis, kérlek! Nem ezért szóltam neked! Gyere, legalább egy kávét igyál meg velem – tereli be a lakásba a srácot.

*A konyhába invitálja, leülteti a kis kétszemélyes asztalhoz. Csak reméli hogy nem vette észre a heverő mellett maradt rongyot, melyen még látszik Cillian vére, melyet Satin arcáról törölt le. A kávé gyorsan elkészül, nem kérdezi, hogy kéri Louis, pontosan tudja. Leteszi a két kávét az asztalra és kivesz a szekrényből egy doboz cigit. Megkínálja a srácot is, és mindketten rágyújtanak. Semmitmondó dolgokról beszélgetnek, munkáról, iskoláról, de valójában egyiküknek sincs igazi mondanivalója. Satin egyre rosszabbul van a fájdalomtól. Talán látszik is rajta, mert Louis, miután elszívta a cigit, feláll.*

- Köszi a kávét, én megyek is, nem akarlak feltartani.

*Satin – inkább udvariasságból, mint meggyőződésből – motyog valami tiltakozás félét, de azonnal elindul, hogy kikísérje. Ahogy áthaladnak a szobán az ajtó felé, Louis körülnéz, mintha keresne valamit. Satin is látja a mozdulatot, pontosan tudja, mit keres. Mielőtt újabb kérdést szegeznének neki, felkapja az otthagyott pénzt, és a srác kezébe nyomja.*
- Ezt fogadd el, kérlek. És még egyszer köszönöm a segítséget! – azzal kitárja az ajtót, jelezve, tiltakozásnak helye nincs, tegye el a pénzt és menjen. Louis is érti a „finom” célzást és kilép a lépcsőházba.
- Nagyon szívesen, örülök, hogy segíthettem. Szia!
- Szia!

*Satin köszönését félig elnyeli a becsukódó ajtó hangja. Ráfordítja a kulcsot, bezárkózik magányával. Ahogy végigsétál a szobán, belerúg egy labdába. Jolie labdája. Az elmúlt nap eseményei mázsás súlyként telepednek rá, és könnyei ismét utat találnak maguknak. Csöndben nyeli könnyeit, miközben bemegy a fürdőbe, és a kádhoz lépve megengedi a csapot. A zubogó víz mintha benne is megnyitna valamit, hangosan felzokog. Most érti igazán, mit jelent, hogy a sírás nem enyhíti fájdalmat, de segít, hogy lélegezz… Sokáig ül a kád vízben és zokog, hol némán, hol hangosan. De sem a víz, sem a máskor oly simogató habfürdő nem mossa el az emlékeit, hiába várja. Kilép a kádból, és magára teker egy törölközőt. Belenéz a tükörbe, válla kékes- lilás színben játszik ott, ahol Nicholas megütötte. Szemei vörösek a sírástól. Szőke hajából lustán csöpögnek a vízcseppek a bőrére. Kicsavarja belőle a vizet. Úgy dönt, lefekszik aludni. Magára húz egy apró bugyit hálóruha gyanánt és átsétál a hálószobába. Próbál nem körülnézni, nehogy újabb emlékek törjenek fel benne. Lekapcsolja a villanyt, bebújik a biztonsággal és hamis felejtéssel kecsegtető ágyba, magára húzva a takarót. Próbál úgy elhelyezkedni alatta, hogy ez a lehető legkevesebb fájdalommal járjon, és szinte azonnal mély álomba merül, és az ablakon bekukucskáló Hold végre mosolyt fedezhet fel az arcán.*