A kulisszák mögött
Tények
A forgatásról
Érdekességek

Nyilatkozatok

A stáb bemutatása

Bakik

A megjelenésekrõl


Tények

- Jean-Claude Beverly Hills egyik előkelő éttermében dolgozott pincérként. Sikertörténete akkor kezdődött, amikor egy este betért az étterembe a Cannon Pictures producere, Menahem Golan. Jean-Claude meg akarta mutatni a producernek sajátos stílusát. Amikor Golan elhagyta az éttermet, Jean-Claude utánna ment, felugrott, és egy 360 fokos levegőbéli köríves rúgással elrúgott pár centivel a producer feje fölött. A meglepődött producert annyira lenyűgözte, hogy szervezett egy találkozót a következő napra. Jean-Claude magával vitte barátját, Michel Qissi-t is a meghallgatásra. 6 óra várakozás után beszélhettek a producerrel. A producer irodájában Jean-Claude spárgázott két szék között, és megmutatta izmait is, de ennek ellenére Golan érdeklődése lankadni kezdett. Kis idő után, a producer elmondta nekik, hogy úgy gondolja, nem lennének alkalmasak a szerepre, amíg Qissi megemlítette, hogy Jean-Claude dolgozott egy nagy filmen Arnold Schwarzenegger-el ("Predator" (Ragadozó)). (Kevesen tudják, hogy eredetileg Jean-Claude-ra volt ráosztva a Ragadozó szerepe, a "Ragadozó" című filmben. Jean-Claude híres akart lenni, ez a szerep viszont nem tette lehetővé számára, hogy arca ismert legyen, mert egy kosztümben kellett volna szerepelnie. A szerepet így nem vállalta.) A bejelentés megfogta Golan figyelmét, és felhívta a 20th Century Fox-ot, hogy igazolják a sztorit. A 20th Century Fox szóvívője elmondta, hogy volt ott egy Jean-Claude Van Damme nevezetű férfi, aki a gonosz szerepét játszotta a Schwarzenegger filmben. Az ügynök viszont nem mondta, hogy Jean-Claude egy kosztümben volt, és hogy az takarta az arcát. Golan így adott nekik egy lehetőséget. miután hallotta ezt, és aláírtak egy három filmre szóló szerződést. Ezután elkészítették a "Véres Játék"-ot, a "Cyborg"-ot és a "Kickboxer"-t, mintegy 5 millió dolláros költségvetésből.

- A "Véres Játék" Frank W. Dux élete alapján készült. Frank Dux 1975-1980-ig 329 meccsen vett részt, és ezután vonult vissza, mint Nehézsúlyú Full Contact Kumite Világbajnok. Mr. Dux karrierje során 4 világrekordot állított fel:

Leggyorsabb kiütés ... 3.2 másodperc
Leggyorsabb ütés kiütéssel ... 12 másodperc
Leggyorsabb rúgás kiütéssel ... 72 mph
A legtöbb egymást követő kiütés egy tornán ... 56

Mr. Dux ezekután megalapította ez első Amerikai Ninjitsu Rendszert: Dux-Ryu néven.

- A filmet Hong Kong-ban és Kaliforniában forgatták.

- A film költségvetése 1.5 millió dollár volt.

- A film az amerikai mozikban 11.806.119 dollárt, míg világszerte 80 millió dollár bevételt hozott.

- A film első vágása annyira szegényes lett, hogy egy vágó szoba fiókjában hevert csaknem két évig, miután Van Damme újraszerkesztette és megpróbálták piacra dobni a filmet, barátja, Michel Qissi segítségével. A Milani Film Fesztiválon találkoztak néhány film producerrel, akiket érdekelt a film malaysiai kiadása. A film nagyon sikeres lett ott, és amikor Golan hallott erről, megakarta próbálni kiadni a filmet az Egyesült Államok nyugati partján, amely később óriási siker lett ott is.

- Van Damme állítólag 70.000 dollárt kapott a szerepének eljátszásáért.

- Néhány Hong Kong-i híres harcos is szerepel a filmben. Ilyen például John Cheung (36. Kamrája a Shaolinnak, Kígyó a majom árnyékában) és Bolo Yeung, aki újrajátszotta Chong Li szerepét a "Bloodfight" című filmben, 1989-ben.

- A film amerikai verziója 92 perces, 4 percel hosszabb, mint az európai verzió, amely csak 88 perc.

- Amikor a BBFC elfogadta a filmet 1989-ben, akkor a film 88 perc 14 másodperc lett vágás nélkül.

- Frank Dux volt a harci jelenetek koreografálója, és Jean-Claude Van Damme speciális edzője is, de csak 15.000 dollárt kapott a munkájáért.

- Ez volt az első Jean-Claude Van Damme főszereplésével készült film. Ezzel a filmmel lehetősége nyílt, hogy megmutassa lenyűgöző harcművészeti tudását, csodálatosan kidolgozott fizikumát, és hihetetlen hajlékonyságát. A film meghozta számára a várva várt sikert, és neve az egész világon ismerté vált.


vissza