éveseknek
CSALIMESE
(Mikor a gyerekek nagyon ráesnek valakire, hogy
meséljen, s
annak éppen kedve van tréfálni velük, efféle
mesékkel csalja
meg a kezdettől kíváncsivá tett és sokat váró
gyerekeket.)
Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, a
Szent-
Gellért hegyén innen volt, volt is, nem is, de csak mégis
meg
kellett annak lenni, volt a világon egy szegény asszony,
annak
volt egy tojása. Ezt a tojást
felvitte egy hegyre, meg
legördítette... A hegyre felvitte
meg legördítette... a hegyre
felvitte meg
legördítette... a hegyre
felvitte meg
legördítette...
A FÜRJEK PALATTYOLÁSA
A fürjek így palattyolnak a vetésben tavasszal:
A
hím:
Pitypalatty,
pitypalatty,
pitypalatty.
A nőstény kérdi a hímet hívó
szavára:
Mit
keres?
Mit
keres?
Mit keres?
Feleli a hím
reá:
Hat
lovat,
hat
lovat,
hat lovat.
Kérdi a nőstény
újból:
Micsodást?
Micsodást?
Micsodást?
Feleli rá a
hím:
Szürkést,
szürkést,
szürkést!
HALLGATÓ
MESE
Mikor több gyermek játszik, kettő közülük így beszél:
- Gyere velem!
-
Hova?
- Kemencébe.
- Hol a kemence?
- Víz elvitte.
- Hol a víz?
-
Ökör megitta.
- Hol az ökör?
- Kölesbe.
- Hol a köles?
- Madár
megette.
- Hol a madár?
- Ágon, csögön, bogon, aki egyet szól, mindjárt
hazakergetjük!
Erre mindnyájan hallgatnak, míg
valamelyik megfeledkezik
magáról, s megszólal. Azt nagy lármával
hazakergetik.
ELSZÖKÖTT A
KEMENCE...
Elszökött a
kemence,
teli
pogácsával,
utána ment a
bíró,
üres
tarisznyával.
Befutott a
kemence,
feneketlen
tóba,
utána ment a
bíró,
ott is van azóta.
EGYSZER VOLT EGY
EMBER...
Egyszer volt egy
ember,
szakálla volt
kender,
bikfa
tarisznyája,
égerfa
csizmája.
Közel volt a
tenger,
beleesett
fejjel,
kiapadt a
tenger,
kimászott az ember.
A KISMALAC ÉS A
FARKASOK
Volt a világon egy kismalac, annak volt egy kis háza egy
nagy
rengeteg erdő közepén.
Egyszer, amint ebben a kis házban
főzögetett magában, odamegy
egy nagy ordas farkas, beszól az
ajtón:
- Eressz be, kedves malackám, nagyon hideg van idekint, fázom.
-
Nem eresztlek biz én, mert megeszel.
- Ereszd be hát legalább az egyik
hátulsó lábam.
A kismalac beeresztette az
egyik hátulsó lábát. Hanem
alattomban odatett egy
nagy fazék vizet a tűzhöz.
Kicsi idő múlva megint megszólalt a farkas:
-
Ugyan, kedves malackám, ereszd be a másik hátulsó lábam is.
A kismalac
beeresztette azt is. De a farkas azzal se érte be,
hanem egy kis idő
múlva megint beszólt:
- Kedves malackám, ereszd be a két első lábam
is.
A kismalac beeresztette a két első lábát is; de a farkasnak
az
se volt elég, megint megszólalt:
- Édes-kedves kis
malackám, eressz be már egészen, majd
meglásd,
egy ujjal se nyúlok hozzád.
Erre a kismalac egy zsákot
szépen odatett a nyíláshoz, hogy
amint a farkas jön háttal
befelé, egyenesen abba menjen be.
Azzal beeresztette.
A farkas
csakugyan a zsákba farolt be.
A kismalac se volt rest,
hirtelen bekötötte a zsák száját,
lekapta a tűzről a nagy
fazék forró vizet, leforrázta vele a
farkast, azután hirtelen
felmászott egy nagy fára.
A farkas egy darabig ordított, mert égette a
forró víz, azután
addig hányta-vetette magát, míg utoljára
kioldózott a zsák
szája. Kibújt belőle,
szaladt egyenesen segítséget hozni.
Vissza is jött
nemsokára vagy tizedmagával. Elkezdték keresni a
kismalacot.
Addig-addig keresték, míg valamelyik
csakugyan
meglátta a fa tetején. Odamentek a fa alá, elkezdtek
tanakodni,
hogy mitévők legyenek. Mi módon fogják meg a
kismalacot? Mert
egyik se tudott a fára felmászni.
Nagy
sokára azt határozták, hogy egymás
hátára állnak
mindannyian, úgy aztán a legfelső majd csak
eléri.
El is kezdtek egymás hátára felmászni. A kopasz maradt
legalul,
mert félt feljebb menni. Így hát a többi mind az ő hátán
volt.
Már olyan magasan voltak, hogy csak egyetlenegy hibázott. Az az
egy
is elkezdett már mászni.
Akkor a kismalac hirtelen elkiáltotta magát:
-
Forró vizet a kopasznak!
A kopasz megijedt, kiugrott a többi
alól; a sok farkas mind
lepotyogott; kinek lába, kinek nyaka tört
ki, a kopasz meg úgy
elszaladt, hogy sohase látták többet.
A
kismalac szépen leszállt a fáról, hazament, többet felé se
mertek menni a háza tájékának
a farkasok.