-

éveseknek

CSALIMESE
                              
(Mikor  a  gyerekek nagyon ráesnek valakire, hogy  meséljen,  s
annak  éppen  kedve van tréfálni velük, efféle mesékkel  csalja
meg a kezdettől kíváncsivá tett és sokat váró gyerekeket.)
Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, a Szent-
Gellért  hegyén innen volt, volt is, nem is, de csak mégis  meg
kellett annak lenni, volt a világon egy szegény asszony,  annak
volt  egy  tojása.  Ezt  a  tojást  felvitte  egy  hegyre,  meg
legördítette... A hegyre felvitte meg legördítette... a  hegyre
felvitte   meg   legördítette...   a   hegyre   felvitte    meg
legördítette...
 

A FÜRJEK PALATTYOLÁSA
                              
A fürjek így palattyolnak a vetésben tavasszal:
A hím:
               Pitypalatty,
               pitypalatty,
               pitypalatty.
A nőstény kérdi a hímet hívó szavára:
               Mit keres?
               Mit keres?
               Mit keres?
Feleli a hím reá:
               Hat lovat,
               hat lovat,
               hat lovat.
Kérdi a nőstény újból:
               Micsodást?
               Micsodást?
               Micsodást?
Feleli rá a hím:
               Szürkést,
               szürkést,
               szürkést!
 

HALLGATÓ MESE
                              
Mikor több gyermek játszik, kettő közülük így beszél:
- Gyere velem!
- Hova?
- Kemencébe.
- Hol a kemence?
- Víz elvitte.
- Hol a víz?
- Ökör megitta.
- Hol az ökör?
- Kölesbe.
- Hol a köles?
- Madár megette.
- Hol a madár?
- Ágon, csögön, bogon, aki egyet szól, mindjárt hazakergetjük!
Erre   mindnyájan  hallgatnak,  míg  valamelyik   megfeledkezik
magáról, s megszólal. Azt nagy lármával hazakergetik.

                ELSZÖKÖTT A KEMENCE...
                              
                   Elszökött a kemence,
                   teli pogácsával,
                   utána ment a bíró,
                   üres tarisznyával.
                   Befutott a kemence,
                   feneketlen tóba,
                   utána ment a bíró,
                   ott is van azóta.

           EGYSZER VOLT EGY EMBER...
                              
                   Egyszer volt egy ember,
                   szakálla volt kender,
                   bikfa tarisznyája,
                   égerfa csizmája.
                   Közel volt a tenger,
                   beleesett fejjel,
                   kiapadt a tenger,
                   kimászott az ember.
 

A KISMALAC ÉS A FARKASOK
                              
Volt  a világon egy kismalac, annak volt egy kis háza egy  nagy
rengeteg erdő közepén.
Egyszer,  amint ebben a kis házban főzögetett magában,  odamegy
egy nagy ordas farkas, beszól az ajtón:
- Eressz be, kedves malackám, nagyon hideg van idekint, fázom.
- Nem eresztlek biz én, mert megeszel.
- Ereszd be hát legalább az egyik hátulsó lábam.
A   kismalac   beeresztette  az  egyik  hátulsó  lábát.   Hanem
alattomban odatett egy nagy fazék vizet a tűzhöz.
Kicsi idő múlva megint megszólalt a farkas:
- Ugyan, kedves malackám, ereszd be a másik hátulsó lábam is.
A  kismalac beeresztette azt is. De a farkas azzal se érte  be,
hanem egy kis idő múlva megint beszólt:
- Kedves malackám, ereszd be a két első lábam is.
A  kismalac beeresztette a két első lábát is; de a farkasnak az
se volt elég, megint megszólalt:
-  Édes-kedves  kis  malackám,  eressz  be  már  egészen,  majd
meglásd, egy ujjal se nyúlok hozzád.
Erre  a  kismalac  egy zsákot szépen odatett a nyíláshoz,  hogy
amint  a  farkas jön háttal befelé, egyenesen abba  menjen  be.
Azzal beeresztette.
A farkas csakugyan a zsákba farolt be.
A  kismalac  se  volt rest, hirtelen bekötötte a  zsák  száját,
lekapta  a tűzről a nagy fazék forró vizet, leforrázta  vele  a
farkast, azután hirtelen felmászott egy nagy fára.
A  farkas egy darabig ordított, mert égette a forró víz, azután
addig  hányta-vetette  magát, míg utoljára  kioldózott  a  zsák
szája.  Kibújt  belőle,  szaladt  egyenesen  segítséget  hozni.
Vissza is jött nemsokára vagy tizedmagával. Elkezdték keresni a
kismalacot.  Addig-addig  keresték,  míg  valamelyik  csakugyan
meglátta a fa tetején. Odamentek a fa alá, elkezdtek tanakodni,
hogy  mitévők legyenek. Mi módon fogják meg a kismalacot?  Mert
egyik se tudott a fára felmászni.
Nagy   sokára   azt  határozták,  hogy  egymás  hátára   állnak
mindannyian, úgy aztán a legfelső majd csak eléri.
El is kezdtek egymás hátára felmászni. A kopasz maradt legalul,
mert félt feljebb menni. Így hát a többi mind az ő hátán volt.
Már olyan magasan voltak, hogy csak egyetlenegy hibázott. Az az
egy is elkezdett már mászni.
Akkor a kismalac hirtelen elkiáltotta magát:
- Forró vizet a kopasznak!
A  kopasz  megijedt, kiugrott a többi alól; a sok  farkas  mind
lepotyogott; kinek lába, kinek nyaka tört ki, a kopasz meg  úgy
elszaladt, hogy sohase látták többet.
A  kismalac szépen leszállt a fáról, hazament, többet  felé  se
mertek menni a háza tájékának a farkasok.