- 

éveseknek

A VARGA, A SZIKRA ÉS A BAB
                              
Egyszer  volt a világon egy varga, egy szikra és egy bab,  ezek
mind a hárman elmentek utazni. Útközben egy víz mellé értek, de
nem  tudtak rajta átmenni, mert csak egy szalmaszálból  volt  a
híd.
Tanakodtak egy darabig, egyszer azt mondja a bab:
- Eredj, te varga, próbáld meg, át lehet-e menni.
-  Én  nem  próbálhatom, mert nehéz ember vagyok,  s  beleesem;
eredj átal te, bab!
- Hiszen én sem mehetek, mert én is nehéz vagyok; menj átal te,
szikra, te úgyis könnyű legény vagy!
A  szikrának  nem kellett sok biztatás, felugrik a szalmahídra,
de alig halad egypár lépést, meggyullad a szalmahíd, elég, s  a
szikra  belepottyan a vízbe. Amint ezt a bab meglátta,  akkorát
kacagott, hogy menten kettérepedt. Nosza, a varga kapja a tűt s
az árat, összevarrja, s egy nagy fekete foltot vet a babra. Aki
nem hiszi, nézze meg, máig is ott van rajta a fekete folt!
                              
A HÁROM KISKECSKE, A BAK ÉS A FARKAS
                              
Volt  egyszer egy kecskecsalád: egy bakkecske, három  kiskecske
meg egy anyakecske. Elindultak az erdőre friss rügyeket szedni.
Mikor az első ment, meglátta egy farkas.
- Hova mész, te kiskecske? (vastag hangon)
- Megyek az ágra. (vékony hangon)
- Hát nem félsz, hogy megeszlek? (vastag hangon)
- Jaj, félek! (vékony hangon)
- Hát mért beszélsz olyan vékony hangon? (vastag hangon)
-  Mert  félek.  Edd  meg a másikat, mert az kövérebb.  (vékony
hangon)
Akkor jött a közbelső.
- Hova mész, te kiskecske? (vastag hangon)
- Megyek az ágra. (vékony hangon)
- Hát nem félsz, hogy megeszlek? (vastag hangon)
- Jaj, félek! (vékony hangon)
- Hát mért beszélsz olyan vékony hangon? (vastag hangon)
-  Mert  félek.  Edd  meg a másikat, mert az kövérebb.  (vékony
hangon)
Akkor jött a legnagyobb.
- Hova mész, te kiskecske? (vastag hangon)
- Megyek az ágra. (vékony hangon)
- Hát nem félsz, hogy megeszlek? (vastag hangon)
- Jaj, félek! (vékony hangon)
- Hát miért beszélsz olyan vékony hangon? (vastag hangon)
- Mert félek. Edd meg, amelyik utánam jön, mert az bak. (vékony
hangon)
Akkor jött a bakkecske.
- Hova mész, te bakkecske? (vastag hangon)
- Megyek az ágra. (vastag, erős hangon)
- Hát nem félsz, hogy megeszlek? (vastag hangon)
-  Nem  félek, mert két pár pisztoly fejem felett, poros zacskó
lábam  között.  Elfuss,  ha  az életed  kedves!  (vastag,  erős
hangon, kiáltva)
Hó,  có, megijedt a farkas, s elfutott! Még ma is fut, ha eddig
meg nem állott. Itt a vége, fuss el véle!
                              
A KAKASKA ÉS A JÉRCIKE
                              
Hol  volt, hol nem volt, volt a világon egy kis kakaska meg egy
jércike.  Amint  ott  kapargáltak a szemétdombon,  megtalált  a
jércike  egy szem kökényt, el akarta nyelni, megakadt a torkán,
elkezdett fulladozni, kérte a kakaskát:
-  Eredj, kakaskám, hozz a kútról vizet, mert mindjárt megfúlok
a kökénytől.
Elment a kakaska a kúthoz.
-  Kút,  adjál  nekem  vizet,  vizet  viszem  pityikének,  mert
mindjárt megfullad a kökénytől.
- Nem adok biz én, míg nekem a fától zöld gallyat nem hozol.
Elment a kakaska a fához.
-  Fa, adjál nekem zöld gallyat, zöld gallyat adom kútnak,  kút
ád   nekem   vizet,  vizet  viszem  pityikének,  mert  mindjárt
megfullad a kökénytől.
-  Bizony  nem  adok én - felel neki a fa -, míg nekem  a  szép
leánytól koszorút nem hozol.
Elment a kakaska a szép leányhoz.
-  Szép leány, adjál nekem koszorút, koszorút adom fának, fa ád
nekem zöld ágat, zöld ágat elviszem kútnak, kút ád nekem vizet,
vizet   viszem   pityikének,  pityike  mindjárt   megfullad   a
kökénytől.
- Bizony nem adok én, míg nekem a vargától cipőt nem hozol.
Elment a kakaska a vargához.
-  Varga,  adjál nekem cipőt, cipőt viszem szép leánynak,  szép
leány  ád érte koszorút, koszorút adom fának, fa ád érte  ágat,
ágat viszem kútnak, kút ád érte vizet, vizet viszem pityikének,
mert mindjárt megfullad a kökénytől.
- Bizony nem adok én, míg nekem a molnártól csirizt nem hozol.
Elment a kakaska a molnárhoz.
-  Molnár, adjál nekem csirizt, csirizt adom vargának, varga ád
nekem  cipőt,  cipőt  adom szép leánynak, szép  lány  ád  nekem
koszorút,  koszorút adom fának, fa ád nekem ágat,  ágat  viszem
kútnak,  kút  ád  nekem  vizet, vizet viszem  pityikének,  mert
mindjárt megfullad a kökénytől.
- Nem adok addig, míg nekem a disznótól hájat nem hozol.
Elment a kakaska a disznóhoz.
-  Disznó, adjál nekem hájat, hájat viszem molnárnak, molnár ád
nekem  csirizt, csirizt viszem vargának, varga ád nekem  cipőt,
cipőt  viszem  szép  leánynak, szép leány  ád  nekem  koszorút,
koszorút viszem fának, fa ád érte ágat, ágat viszem kútnak, kút
ád  nekem  vizet,  vizet  viszem pityikének,  pityike  mindjárt
megfullad a kökénytől.
- Nem adok biz én, míg a szolgálótól moslékot nem hozol.
Elment a kakaska a szolgálóhoz.
-  Szolgáló,  adjál nekem moslékot, moslékot viszem  disznónak,
disznó  ád érte hájat, hájat viszem molnárnak, molnár  ád  érte
csirizt,  csirizt viszem vargának, varga ád érte  cipőt,  cipőt
viszem  szép  leánynak, szép leány ád érte  koszorút,  koszorút
viszem fának, fa ád érte ágat, ágat viszem kútnak, kút ád  érte
vizet,  vizet viszem pityikének, pityike mindjárt  megfullad  a
kökénytől.
A  szolgáló  megszánta,  adott neki  moslékot,  moslékot  vitte
disznónak,  disznó  adott neki hájat,  hájat  vitte  molnárnak,
molnár adott neki csirizt, csirizt vitte vargának, varga  adott
neki  cipőt, cipőt vitte szép leánynak, szép leány  adott  neki
koszorút, koszorút vitte fának, fa adott neki ágat, ágat  vitte
kútnak,  kút  adott neki vizet, vizet vitte  pityikének,  de  a
pityike már akkorra megfulladt a kökénytől.
Ha  a  pityike  meg nem fulladt volna, az én  mesém  is  tovább
tartott volna.
 

A KECSKEGIDÁK
                              
Egyszer  volt,  hol nem volt, hetedhét országon  is  túl,  volt
egyszer  egy  kecske. Annak a kecskének volt hét kicsi  gidája.
Egyszer azt mondta az öreg kecske:
- Vigyázzatok, s maradjatok itthon, mert én megyek ki a mezőre,
hogy hozzak nektek friss füvecskét.
- Jól van, szót fogadunk - mondták a kis kecskefiak.
Az öreg kecske elment ki a mezőre, de még visszakiáltott:
- Be ne engedjetek senkit, mert én nem jövök haza csak estére!
Hát egy ordas farkas ott hallgatózott a ház mellett.
?No - gondolta magában -, itt majd csak lesz valami!?
Alig telt el egy-két óra, odament az ablakhoz, s beszólt a  kis
kecskékhez:
-  Kedves  kis  fiacskáim, nyissátok ki az ajtót,  mert  hoztam
nektek friss füvecskét.
Jót nevettek a kiskecskék.
- Hiszen a mi anyánk csak estére jön haza, s a hangja sem ilyen
vastag, mint a tied.
Megbosszankodott a farkas, elfutott ki a rétre. Ott látott  egy
nagy  tábla  répát. Kihúzott egy jó nagyot,  megette,  hogy  jó
vékony  legyen a hangja. Visszaszaladt az ablakhoz, s mondja  a
kiskecskéknek:
- Nyissátok ki az ajtót, mert hoztam nektek friss füvecskét.
Már  éppen  ki  akarták nyitni az ajtót, mikor  a  legnagyobbik
kinéz az ablakon, s látja, hogy milyen fekete a lába. Rákiált a
többire:
- Ki ne nyissátok az ajtót, hiszen a mi anyánknak fehér a lába,
nem fekete!
Szörnyen mérgelődött a farkas, hogy nem sikerül semmi. Gondolja
magában, bemegy a városba, s szalad egyenesen a pékhez. Mondja,
hogy hamar egy zsák lisztet vegyen elő. A pék éppen dagasztott,
s  kérte a farkast, hogy várjon. De a farkas nagyon türelmetlen
volt,  nem  várhatott  tovább,  és  belemászott  a  nagy  teknő
tésztába. Örült magában: ?Most már eszem gidóhúst!?  -  s  ment
visszafele.
Már  jó  délutánra járt az idő. Feltette a farkas  a  lábát  az
ablakpárkányra,  hadd gondolják a gidók, hogy  az  anyjuk  jött
haza.  A  hangja  is vékony volt, a lába is fehér,  a  kisgidók
csakugyan  azt gondolták, hogy az anyjuk jött haza. Bekiált  az
ajtón:
- Kedves kis fiacskáim, eresszetek be, hoztam friss füvecskét!
A  kisgidók  nagyon  örültek a friss fűnek,  s  kinyitották  az
ajtót.  Hát,  uram  teremtőm, lett ordítás,  mikor  belépett  a
farkas! Egyik bújt a pad alá, a másik a szuszékba, a harmadik a
hamulyukba, a negyedik az óratokba. A másik három úgy megijedt,
hogy  a  szoba  közepén maradt, nem tudott  elfutni.  A  farkas
rögtön  bekapta  őket,  de  még mindig  nem  volt  megelégedve.
Kihúzta  a padból is, a szuszékból is, a hamulyukból  is,  akit
előtalált, de az óralyuk olyan kicsi volt, hogy nem fért  be  a
farkasnak a szája. A hetedik ijedtében úgy összehúzódott,  hogy
a farkas nem is törődött vele.
-  Jaj  de  jóllaktam - kenegette a hasát -, jó lesz kimenni  a
rétre, s aludni egy jót egy fa alatt.
Kiment a farkas, lefeküdt egy nagy eperfa alá, s ott elaludt.
Estére  jön  haza  az  öreg  kecske a mezőről.  Szinte  meghalt
ijedtében, mikor meglátta, hogy nyitva az ajtó, és sehol senki.
Kiabálni kezdett:
- Gidili, midili, gyertek elő!
A  kicsi  még  akkor is úgy meg volt ijedve, hogy meg  se  mert
szólalni. Az öreg kecske elkezdett keservesen sírni, hogy  hova
lettek  az  ő  gyermekei.  Hát amint  ott  siránkozik  magában,
egyszer csak megszólal valaki:
- Ne sírjon, drága jó anyám, mert itt vagyok én!
Előjött  a kisgidó, nagyon örült az anyjának, de még  jobban  a
friss  füvecskének, amit hozott, mert bizony  olyan  éhes  volt
szegény, csak úgy korgott a gyomra.
-  Hát  a  többi testvérkéd hol van? - kérdezte az  anyja  nagy
szomorúan.
Elpanaszolta  a  kicsi, hogyan csapta  be  őket  a  nagy  ordas
farkas.
- Jaj - azt mondja az öreg -, akkor azt láttam, amint a kertben
alszik. Olyan nagy a hasa! Hamar keress elő tűt, cérnát,  ollót
- mondja a fiának.
Amíg  a  fia keresett tűt, cérnát, ollót, addig az öreg  kecske
egy  kicsit  kipihente magát, mert bizony aki  öreg,  az  hamar
elfárad.
Aztán  elindultak ki a kertbe. Látják, hogy a farkas még mindig
mélyen alszik. Azt mondja a kecske a kisfiának:
- Eredj hamar, szedd tele a kötényedet kaviccsal.
Addig  az  öreg  kecske  végigvágta a  farkas  hasát.  A  kicsi
kecskefiúk mind kiugráltak belőle. Örömükben elkezdtek ugrálni,
tapsolni és kiabálni.
-  Elég  legyen a játékból - mondta az öreg kecske  -,  gyorsan
kavicsot hozzatok, amíg fel nem ébred a farkas.
Egy pillanat alatt ott volt a sok kavics. Megtöltötték a farkas
hasát, s az öreg kecske kezdte varrni. Akkor jut eszébe, hogy a
gyűszűjét  otthon felejtette, s az egyik ujja  meg  van  kelve.
Hamar  a  legkisebbiket  elszalasztotta  a  gyűszűje  után,   s
bevarrta   vele   a   farkas  hasát.  Azután   ráparancsolt   a
gyermekeire,  hogy  takarodjanak haza,  míg  föl  nem  ébred  a
farkas, mert akkor jaj lesz nekik.
Haza  is  mentek,  s  az ablakból nézték, hogy  mikor  ébred  a
farkas.
Egyszer  felébred a farkas, nagyon meg volt szomjazva. Gondolja
magában: ?Jó lesz lemenni a patakra, mert ez a hat gidó  nagyon
kívánja a vizet a gyomromban.?
Hát  amint  feláll,  megzördül a kavics a gyomrában.  Csak  úgy
mosolyog magában, hogy zörög, elindul, s elkezdi mondani:
                   Hahaha, mi zörög a hasamba?
                   Olyan mintha kavics volna,
                   pedig hat gidó van benne.
Mikor leérkezett a patakhoz, hát, jó nagy víz folyt ott. Odaáll
a  patak  partjára,  s  behajol  a  vízbe,  hogy  igyék.  Amint
behajolt,  a  kavics mind előresuvadt benne, s bizony  az  öreg
farkas  komát  besuvasztotta a patakba, s  vitte  le  a  víz  a
patakon.  Éppen  a  kecskének a háza előtt  folyt  a  patak.  A
kisgidók jót nevettek rajta, hogy az öreg farkas ott úszik.  Ha
a  farkas bele nem fulladt volna, az én mesém is tovább tartott
volna.

A KISKUTYA MEG A SZAMÁR
                              
A  szamár megirigyelte a kiskutya jómódját, hogy neki szabad  a
legszebb  szobába is bemenni, a legszebb vánkosra is ráfeküdni,
egész  nap  csak sétál, nem dolgozik semmit, mégis mindennek  a
lángját,  a javát kapja, neki meg csak a kóró meg a tüske  jut.
Meg is kérdezte a kutyától:
- Mért szeret téged úgy a gazdasszony?
- Mert tudok farkat csóválni és két lábon szolgálni - felelte a
kutya.
-  Na, ez nem nehéz dolog - felelte a szamár -, majd én is  meg
próbálom.
Mikor  nyitva  volt a konyha, besomfordált. Két lábra  állt,  a
farkát billegette, a lábát nyújtogatta, hogy tenyerest adjon. A
gazdasszony  megijedt, s a porolópálcával  kiverte.  A  szegény
szamár  máig is töri a fejét azon, hogy miért kapott  ő  verést
azért, amiért a kutya dicséretet.
 

A CINEGE BESZÉDE
                              
Mikor  a  tél  a  kis  barátcinegét az erdőből  a  gyümölcsösbe
szorítja,   a  kis  madár  ernyedetlen  szorgalommal  keresgéli
eledelét  ott, az ágak hónaljában, a kéreg repedéseiben:  csupa
alvó  bogárság az, amely fának, virágnak, gyümölcsnek kártékony
ellensége. Ekkor a kis cinege keresgélés közben így szól:
- Nincs, nincs, itt sincs!
Mikor  pedig  mégiscsak talál valami icipici alvó  hernyócskát,
petét vagy mást, akkor ezt mondja:
- Kicsit ér, kicsit ér!
De azért csupa szorgalom.