A tetű aknavetős hústorony

Nem bírom kinyitni a bal szemem. Milyen kár! Pedig jól jönne a látás során. Na mindegy! Egyszer majd csak kinyílik. Nyílván kevés volt az a 3 órányi alvás, amit éjszaka engedélyeztem magamnak a harmadik, és a negyedik pálya között. Tulajdonképpen nem lett volna ez a játék ilyen hosszú, de ott volt a hármas pályán az a nagy, tetű hústorony az akna- vetővel és állandóan a pofámba engedte a rakétáját, miközben a liftajtót próbáltam kinyitni, két fejvadásszal a nyakamban. Szóval nem könnyű az ember élete ebben a korban. Nem hiszem, hogy másfél perc elég lesz az amerikai polgárháború részletes megismeréséhez. Lehet, hogy érdemes lett volna otthon átfutni párszor? Á, hülyeség! Lőttek rám! Ráadásul aknavetővel! Egy ilyen helyzetet nem lehat csak úgy otthagyni, valami távoli földrészen zajlott, vacak kis háborúért. Nem is biztos, hogy én felelek. Feleljen a sliccgomb- szemű Stréb Ernőm az első padból Az úgysem csinál semmi mást otthon, csak tanul. Egyszerűen túl hülye ahhoz, hogy valami mást csináljon. Lehet, hogy néha megnézi Pamela Anderson didkóit a Baywatch-ban, aztán elpirulva beszalad a szobájába, előkap valami dögös két ismeretlenes egyenletet, és szépen megnyugszik a megoldás közben. Elveszett ember! Belép a TANÁRNO! Végem van! Megint felbosszantotta az a kancsal, vízfejű gyereke reggeli közben. Az is lehet, hogy a kedves férje csinált valamit, amit nem kellett volna, vagy fordítva. Tök mindegy. A lényeg az, hogy ÉN kapok ezért egyest töriből! De miért kell ennek így lennie? Rám nézett. Nagyon durva feje van. Nem szeret. Én sem szeretem őt. És gyűlölöm az aknavetős hústornyot is. Most miatta szénné égek majd az osztály előtt, és egy hétig nem kapok zsebpénzt sem. Pedig egy tök szuper játékra gyűjtök, és már csak 12500 forint hiányzik az árából. Kegyetlen az élet! Megint engem bámul. Ebből tényleg baj lesz. Lapozgat. Tovább! Tovább! Tovább! Még tovább! Ne! Ne itt tessék megállni! Még legalább egyet tessék lapozni! PLEASE! Nem vagyok nyugodt. Izzad a hátam. Remeg a kezem. Agyonver a szívem. Meg fogok halni. Hát ezt akarja a tanárnő?! Ugye nem! Nem. Azt akarja, hogy menjek ki a táblához és beszéljek a polgárháború előzményeiről. Kinyílt a bal szemem! Hurrá! Most már mindkét szememmel láthatom majd, ahogy a tanárnő feje a vörös különböző árnyalataiba megy át, és habzó szájjal beírja az elégtelent a naplóba. Nincs mese. Fel kell állni és el kell indulni a nyaktiló felé. Mit röhögsz te hájpacni? A következő te leszel! És ti se röhögjetek ott a szélső padsorban, mert szétlövetem a seggeteket az aknavetős haverommal! Bár, haverja a gömbvillámnak, de azért szétlőhet néhány ellenséges, kárörvendően vigyorgó segget. Úgyis szeret hátba lőni embereket. Engem például 16-szor, orvul. Hát itt vagyok tanárnő! Alázzon meg! Tépjen szét! Rágjon össze és köpjön ki! Én bírom a gyűrődést. Kemény csávó vagyok! Vagy mégsem? Már a hangom is remeg. Ennél nem is kell nagyobb égés, ha az elmúlt másfél hónap alatt sirült is egy jópofa srác benyomását keltenem a csajokban, ez most már akkor is a múlté. Ennyit arról, hogy suli után elhívom Krisztit moziba. Legfeljebb jódlizni. Ilyen hanggal csak ezt lehet. Mellesleg abból, amit a tanárnő negyedszer kérdez, még a kötőszavakat sem értem. Dózsa György. O is valahogy így érezhetett azon az izzó trónon a "büdös paraszt" felirattal a mellkasán. - Rosszul vagy, fiam? Ezt már értettem. Ez egy mentőkötél. Meg kell fogni, és kihúzhat a ...-ból. Bólints! Bólintok. Visszaküld a helyemre! Nem alázott meg! Nem tépett szét! Nem rágott össze, és nem köpött ki, hanem futni hagyott! Van Isten! És van emberi érzés a tanárnőben! Igaz, hogy legközelebb megint lecsap rám, de most megkegyelmezett! Szeretem! Szeretem a hústornyot is! Magamhoz akarom ölelni. Aztán persze szétlövöm a fejét! Csak tudnám hogyan kell csinálni! Lehet, hogy ha elveszem az egyik fejvadásztól a lézer köpő csövét, azzal ki tudnám nyírni?! Micsoda ötlet! Ez lesz a megoldás! Mikor csöngetnek már ki? Nézzenek oda, sír a hájpacni. Mondtam, hogy te leszel a következő. Nem sírni kell, tanulni! Lehet, hogy én is kipróbálom egyszer, mert az a kutyaszorító érzés a nyakam körül ott kinn a táblánál nem hiányzik még egyszer. Komolyam mondom, rosszabb volt mint amikor tizenhetedszer lőttek hátba a liftajtónál. Meg aztán valaki mintha azt mondta volna, hogy nem is volt olyan unalmas dolog ez a polgár háborúsdi ott Amerikában. Még az is előfordulhat, hogy elolvasom. De vannak itt azért sokkal fontosabb dolgok is! Kicsöngettek! - Szia Kriszti! - Hello! Jobban vagy már? - Mi? Ja, persze! Te, csak azt akarom kérdezni, hogy ...? Ilyen nincs! Eljön velem moziba! Imádom ezt a napot! Imádom a sulit! Na, azért hülyeségeket ne beszéljek! De tényleg, olyan tök jó minden! Csúcsformában érzem magam! Megyek is haza, és kinyírom azt a szemétláda aknavetős hústornyot!