Zsombor: A Dél-ázsiai középhegység északi
lejtőjének lábánál hever egy olyan pici falucska, hogy a turisták túlnyomó része
azt hiszi a térképen, légypiszok - pedig nem. Valamikor a múlt század közepéig
teljesen normális élet folyt benne, csak egy felfedezés nyomán beütött a ménkő.
Az egyik paraszt a kecskéjének legeltetése közben összeszedett egy halom Zsom
nevezetű növényt, melyből később otthon igen finom, és a hangulatra kedvezően
ható nedűt készített. Természetesen ez az ital bor lett, a parasztból pedig
Zsombor. Hogy miért néptelenedett el a falucska? Mert valamennyi lakója azóta is
detoxikálóban van. Bár ez számomra elég hihetetlen...
Taksony: Szerintem túl sok fantázia nem kell ahhoz, hogy
valaki kitalálja e név eredetét, de ha mégsem, akkor röviden, tömören lássuk:
Kerevet Palánd, ismert múlt századi kalendáriumírónak volt egy féleszű gyermeke,
aki nem kívánt házasságból született - meg is lett az eredménye. Nyolcévesen még
nem tudott beszélni, de tízévesen már le akarták tartóztatni fajtalankodásért.
Ennek a gyermeknek az orrváladéka mindig átlépte a szája szegletét, ami miatt
sokan undorodtak is tőle. Az apja is, bár szerinte nem is ő az apja. Egyik nap a
kalendáriumban pont a T-betűs neveket sorolta fel, amikor belépett hozzá
gyermeke a szokásos formában. Kerevet Palánd ránézett és nagyon megörült, mert
már csak pont egy név kellett neki, de nem jutott az eszébe. Az ihlet jól
sikerült, de azt, hogy takony, mégsem írhatta le, ezért beszúrt közé egy
S-betűt. Ennyi, de ez ne zavarja egyik Taksony nevű kedves olvasónkat sem,
hiszen az emberek már régen nem tudják a név valódi származását.
Renátó: Nagyon új keletű név. A hatvanas évek vége felé vált
közimertté, de maga a kitalálója nem más, mint Kovács Gusztávné általános
iskolai földrajz-testnevelés szakos tanárnő. Egyik nap, feleltetés közben Kiss
Árminka nem tudta felsorolni rendesen hazánk tavait, ezért a tanárnő csak ennyit
mondott neki: az vagy te, fiam. Balaton-tó, meg Rená-tó. Ülj le, egyes. Ekkor
nevezték el Árminkát Rená-tónak a többiek, de tudják milyen az iskola.
Egy-kettőre kiszivárgott az eset, a név pedig bekerült a magyar utónevek
kéziszótárába.