Hattyúk bemutatása

A hattyú szónak az ótörök kotan lehet az eredete. A csagatáj török nyelvben a kotan szó ma is „hattyút” jelent. A hattyút az ugor nyelvekben is hasonló szavak jelölik: hanti koden, manysi hotan. A szó a magyar „gödény” szóval is rokon, a mai török nyelvben a kotan jelentése: borzas gödény.

Az ókori Görögországban a hattyú Apollón isten jelképe és szent madara volt, és több mítoszban is szerepelt. Zeusz hattyú képében csábította el Lédát, aki hattyútojásban hozta a világra a szép Helenét. Orfeusz halála után hattyúvá változott, és az égre helyezték. Így keletkezett a Hattyú csillagkép, amely egy kitárt szárnyú, hosszú nyakú repülő madárra emlékeztet.

Egy másik mítosz szerint egy Küknosz nevű ifjú szerelmes volt Phaetónba, a Nap fiába. Phaetón a Nap kocsiját maga akarta hajtani, de ügyetlensége miatt a haragra gyúlt Zeusz villámmal sújtotta, és ő az égről az Eridanosz folyóba zuhant. Az elkeseredett Küknosz olyan sokszor bukott a folyó vizébe kedvese testét kutatva, hogy Zeusz megszánta őt és hattyúvá változtatta. A Küknosz név a görög mitológiában még legalább háromszor felbukkan a fentin kívül is, Arész egyik fia, Poszeidón egyik fia és nem meglepő módon Apollón egyik fia is a Küknosz nevet viselte. Küknosz nevére vezették vissza a hattyú latin Cygnus elnevezését is.

A régi irodalomban gyakori költői téma volt a hattyúdal, amelyet a madár állítólag csak a halála előtt énekel. Ilyen jelenség a valóságban egyetlen hattyúfajnál sem létezik, csupán az ókori görögök hiedelméről van szó.

Csajkovszkij híres balettjében, A hattyúk tavában is szerepelnek hattyúk.

Rendszer

Európában és Nyugat-Ázsiában honos (kelet felé Mongóliáig). Egykor a mocsarakban és vizekben gazdag Közép-Európában mindenütt megélhetett, de mivel vadászattal és tojásgyűjtéssel könnyű kiirtani, az ember valószínűleg már korán visszaszorította, és feltehetőleg csak Észak-Európa járhatatlan mocsaraiban maradt fenn. Az elmúlt évszázadokban ismét telepítettek hattyúkat a parkok halastavaira, amiknek ma díszei. Betelepítették a következő területekre is: Izland, Feröer, az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-afrikai Köztársaság.

Álló- vagy lassan folyó vizeken költ, ahol bőséges táplálékra van szüksége. Tápláléka vízinövények részeiből és magvaiból, rovarokból, férgekből, kagylókból, apró kétéltűekből és halakból áll. Hosszú nyakával a tófenékről tépi a táplálékát, ahol a récék már nem jelentenek konkurenciát.

Természetétől fogva vándormadár, télen 1000 km-nél többet is megtehet, hogy Európa enyhébb területein teleljen. A parkokba betelepített példányai gyakran a nagyvárosok be nem fagyott vizein maradnak, ahol mindig eteti őket valaki.

Hosszas, csapkodó vízfelszíni nekifutással emelkedik fel, de ha már a levegőben van, kitartóan repül. Repüléskor evezőtollai messziről hallható fütyülő hangot adnak. Akár a többi réceféle, vedléskor egyszerre veszíti el összes evezőtollát, és ilyenkor átmenetileg röpképtelenné válik.