ELSŐ RÉSZ: TAVASZ

ELSŐ FEJEZET: TŰZKERESZTSÉG

Mary Evanston aggódott. Ez nem tűnt volna fel egy véletlen megfigyelőnek, de bárki, aki ismerte őt könnyen rájött. Abból, ahogy gyorsan és lélektelenül lötykölte a reggelizőtányérokat miközben az ebéd már sült a tűzhelyen. És ahogy a mosószeres vizet bámulva imatöredékeket ismételgetett.

Eljött a tavasz, és ahogy lenni szokott, a becsapódó bejárati ajtó éles csattogása kísérte. Marynek ez megnyugtató hang volt, mivel ki-be rohangáló gyermekei okozták, néha örömteli rikoltozással kisérve. De tudta, hogy Ted, legnagyobb fia nem lesz többé már ennek a hangnak okozója, ő nem viselkedik úgy többé mint az ő egyik gyermeke; elfordult az élet apró örömeitől.

"Hello, Mrs. Evanston. Ted itthon van?" Mary felugrott; nem valamelyik gyereke volt az, aki véget vetett ábrándozásának és akinek ujjnyoma ottmaradt a koszos deszkán; Ted barátja, Paul Huberman állt a konyhaajtóban kedélyesen mosolyogva.

"Igen itthon van, de nem fogod elhinni: bezárkózott a szobájába azokkal a bolond könyveivel." - mosolygott vissza rá. Jó volt látnia, hogy egy jóképű fiatal fiú úgy néz rá ahogy ő; élvezetes volt anélkül, hogy veszélyes lenne, mert még olyan fiatal volt a srác. Csupán felvidította hosszú reggelét. A nő sejtette, hogy kedveli a fiatal fiúkat, mint Ted, különösen később jött rá erre.

"Majd lejön, ha ebédhez hívom nemsoká. Mért nem maradsz és eszel velünk, Paul? Sertésszelet van, krumplipüré és szaft, meg Jello desszertnek". - próbálta nem anyáskodva hívni.

"Milyen ízű a Jello?" - kérdezte tréfálkozva.

Mary nevetett és kikiáltott "Jason, kapcsold ki a TV-t és menj szólni a testvéreidnek, hogy jöjjenek ebédelni!"

Mire Ted lejött a konyhába, testvére, Jason már befejezte a rajzfilm összefoglalását, amit ő, két fiútestvére és húga terveztek aznap reggel. "Öt perce várunk rád!", perlekedett anyja, noha mindannyian elkezdtek enni a megérkezése előtt.

"Szia, Paul" mondta Ted, tudomást nem véve anyja szavairól.

"Hello ember, hogy ityeg?" -válaszolt Paul szokása szerint.

Ted minden további szó nélkül leült és szégyenlősen körbenézett az arcokon. Úgy tűnt, tüzetesen szemmel tartják minden mozdulatát és nem tudta megtenni amit tenni akart, míg abba nem hagyják. Szerencsére kishúga, Juanita, veszekedni kezdet Jasonal valami semmiségen, és minden tekintetet magukra vontak. Ted azon nyomban lehajtotta fejét, szemeit becsukta, összekulcsolta kezeit az asztal alatt olyan szorosan, hogy fekete bőre izületeinél elsárgult.

"Ó Uram! Mi folyik itt?" kiáltott fel anyja, miután elcsitította Juanitát. "Úgy néz ki, Teddy imádkozni jött, nem enni. Nos, akkor legjobb lesz, ha elosztjuk az ételét magunk közt; semmi értelme, hogy pocsékba menjen, főképp mert most már áldott meg minden." Elvette Ted tányérját és a sertésszeletet Paulnak adta.

"Tessék, Paul, te még növésben vagy, vedd el Teddi husiját. Tudom, hogy szereted a főztömet."

Paul ránézett a tányérján lévő újabb adagra és tétovázott; nem akart barátja és barátja anyja közé kerülni ily módon.

"Kérem a Jello-ját!"

"Stipi-stopi a Jello-ja!"

"Én mondtam először!" - visította Jason.

"Mama! Jason mindig azt mondja, hogy övé a Jello!" panaszkodott Patrick, mintha anyja nem hallotta volna Jason győzelmi kiáltásait.

"Mama, ne add Jasonnak mindig!" könyörgött Juanita és hallatszott a hangján, hogy a sírás határán van (mint az lenni szokott tucatszor egy nap).

Ted kinyitotta a szemét és felemelte fejét. Közelebb húzta székét az asztalhoz, anyjára nézett és így szólt:"Hálát adtam Jehovának az ételünkért, mama, és most már szeretném megkapni a részem." Nagy önuralma mintha azt kiáltotta volna: egy nagy, néma győzelmet aratott, de körülnézve látta, hogy ezt senki nem vette észre közülük.

"Nos, lássuk csak, ki tért vissza a mindennapi élet földjére?" - kötekedett anyja. "Hé mindenki, van egy bejelenteni valóm" és a drámai hatás kedvéért egy kis szünetet tartott Mary: "Ted ma elmondta nekem, hogy nyáron alámerítkezik mint Jehova Tanúja". Gúnyosan ránézett a fiúra miközben hagyta a szavakat a levegőben függeni, várva hogy a többiek is felfogják jelentésüket. Ted végtelen szomorúsággal ránézett; anyja megszegte megegyezésüket. Amit ő négyszemközt elmondott - ami olyan sokat jelentett neki - ő nyilvánosan kihirdette kegyetlenül gúnyolódva. Olyan volt, mintha egy sebét kikötözné, és megmutatná hogyan önti bele a sót.

Jason volt a leggyorsabb:"Teddy könyvügynök lesz. De csak bolond emberek vesznek bolond könyveket."

Mary beleegyezően bólintott, főleg mivel Jason átvette az ő kifejezését, hogy "bolond könyvek".

"Hé, ember, nem lehet, hogy ezt csináld," mondta Paul, "az a fehér emberek vallása. Elmész és mindenfelé járkálsz könyveket árulva az embereknek? Nem, ember, ez túl sok. Mi ütött beléd egyáltalán? Jobban teszed, ha visszajössz velünk a templomba, különben az egész környék csesztetni fog; nem szeretjük mi a jehovákat errefelé, nem, uram."

"Mami, Teddy a pokolra fog jutni?" kérdezte Patrick.

"Igen, drágám, hacsak nem akadályozzuk meg, hogy megtegye ezt a dolgot." mondta komoly hangon Mary, miközben megcirógatta Patrick fejét.

"Miért hazudsz nekik ilyesmit?" kérdezte Ted; önuralma már elhagyta. "Nem megmagyaráztam neked, hogy nincs pokol? Nem bebizonyítottam fehéren - feketén?"

Mary visszavágott:" És aki az mondja: Te bolond, az méltó a POKOL tüzére. És a Gonosz, aki félrevezette őket, vettetik a tűznek és kénkőnek tavába, és kínoztatik ott nappal és éjjel, örökkön örökké. - íme a te poklod, fiatalember."

Juanita nyafogni kezdett; a pokol rémítő hely volt.

"És még tudjátok mit?" mondta Mary hasonló hangsúllyal, mint amin az első bejelentést tette "Azt mondta, hogy Isten meg fog ölni mindannyiunkat, ha nem leszünk mi is bemerített Jehova Tanúi!"

Juanita elkezdte a leghangosabb körömmel-kapargatják-a-táblát hangú sikoltozását. Ők mindannyian érzéketlennek mutatkoztak iránta, de Paul láthatóan összerezzent.

"Teddy a pokolba megy, mert nem megy templomba" kezdte kántálni Patrick.

Paul, aki már elhatározta, hogy megeszi a húst, gyorsan elérte a forrpontot. Mary szavai és Juanita visítása mellé; már csak Patrick végzetes kántálása kellett, hogy kiakadjon. "Ember, kapd már össze magad! Mit képzelsz, hogy így beszélsz rólunk? Ez itt a te családod és én a legjobb barátod vagyok. Tudod, mit mondanak arra, aki azok ellen fordul, akik legközelebb állnak hozzá? Hogy egy áruló, egy Júdás!"

Ekkor, mintha elfelejtette volna, hogy ez visszafelé is érvényes, Paul egy ultimátummal zárta le: "Ha jehova leszel, nem vagy a barátom!"

Ahogy Paul fogaival szétmarcangolta a húst, mintegy nyomatékosítva komolyságát, Mary folytatta a szekálást: "Senki nem szereti azokat a fanatikusokat. Önelégült vészmadarak, próbálják rásózni a vallásukat a jó keresztényekre"

"Benjamin még szeret engem," szakította félbe Ted, a kisbaba felé fordulva, aki néma csöndben figyelte a jelenetet, "te nem gondolod, hogy gonosz vagyok, ugye, Ben?"
Ben, aki még nem volt elég idős, hogy szóban válaszoljon, de kétségtelenül úgy nézett ki, mint aki ítéletet ül az egész dolog felett ahogy ott ült magas székében, úgy tűnt, mintha elgondolkodna egy pillanatig a kérdésen, és ekkor, egyenesen Tedre nézve hangosan böfögött egyet.

A kacagás vihara söpört át a szobán, és senki nem nevetett hangosabban, mint Ted. Még Juanita is abbahagyta a sírást és azonnal nevetni kezdett.

Ben csodálkozástól tágra nyílt szemmel nézett körül a szobában és halkan kuncogott.

Mire mindannyian megnyugtatták magukat valamelyest, egyértelmű lett, hogy a nevetés áradata pillanatnyilag eredményesen eloltotta a zaklatás tüzét. A gyerekek befejezték a desszertet, kimentek játszani, és a szoba légköre azonnal lágyabb lett. Mary ügyesen kivette Bent a székéből és bevitte a hálószobájába, egyedül hagyva Pault és Tedet az ebéd maradványai mellett.

"Megyünk csajozni a tengerpartra?" - kérdezte Paul bizakodva.

"Ez minden, amire gondolni tudsz?" - felelt Ted bosszankodva

De Paul nem válaszolt; a válasz túlságosan nyilvánvaló volt: "bármelyik férfi erre gondolna", de úgy tűnt, hallgatása beszédes, és reménykedve nézett rá továbbra is.

"Nem," tisztázta Ted, "kimegyek a szolgálatba egy órakor."

"Úgy érted, hogy ajtóról - ajtóra mész újságokat osztogatva egy olyan napon, mint ez?"

"Így értem."

"Miért?"

"Mert Isten megparancsolta nekünk a Bibliában, hogy ezt tegyük."

"Rendben, akkor veled megyek!"

Ted elképedt. "Mi?" kérdezte hitetlenkedve.

"Ha te inkább 'osztogató körútra' mész a Bibliával egy olyan gyönyörű napon mint ez a mai, ahelyett, hogy csajoznál, akkor kell legyen valami nagyon bulis abban. Feltételezem, sok jól kinéző maca házába mész be mint utazó ügynök, és szeretnék részese lenni az akciónak."

"Egyáltalán nem így van," mondta keserűen Ted, "mindig ketten megyünk az ajtóhoz, úgyhogy nincs lehetőség illetlenkedésre. Azonkívül, ha az látjuk, hogy egy nő kikezdene velünk, javasolt hogy kirohanjunk a házból."

Paul elkezdett szívből nevetni. Tátott szájjal, az oldalát fogva hahotázott, és csak mikor abbahagyta, érttette meg ijedten, hogy érti Ted. Nem lett volna nagyobb megdöbbenés a hangjában, amikor megszólalt: "Nem hiszem el!" akkor sem, ha Ted azt mondta volna, hogy a Tanúk titokban kannibálok és a testesebb házigazdákat keresik.

"Elhinnéd, ha eljönnél egy összejövetelre és látnád, milyen emberek járnak oda." - mondta Ted tárgyilagosan.

"Elmegyek veled ajtóról - ajtóra" ragaszkodott hozzá Paul.

"Sajnálom, de nem teheted," mondta Ted önelégülten, nem érezve a legkisebb sajnálatot sem, "előbb ki kell legyél próbálva, hogy érdemes vagy rá és hogy hiszed is, amit a Bibliából tanítasz."

"Ki állíthatna meg engem?"

Egyértelmű volt, hogy semmi, még egy vizespólós mellszépségverseny sem állíthatta volna meg már Pault. Ted már csak abban reménykedhetett, hogy a társai a szolgálati összejövetelen valahogy lebeszélik majd Pault.

Mivel a Királyság-terem túl messze volt, hogy gyalog menjen, Ted mindig Johnsonék házába ment a szolgálati összejövetelre. Ez gyalog csak öt rövid háztömbnyire volt, és csak egy kérdésről beszélgettek az úton, Paul megkérdezte Tedet, ha egy igazán szép lányok vannak ott, akkor mehet e velük ajtóról - ajtóra. Ted azt felelte, hogy mehet. "De ők fehérek", tette hozzá kicsivel később, hogy csökkentse Paul várakozásainak kellemességét. "Nem bánom", felelte Paul. Nem sokkal később Paul újabb próbálkozására hozzá tette: "És a legtöbbjük házas."

Már majdnem odaértek a háztömbhöz, amikor Tednek támadt egy kétségbeesett ötlete. Paul nem tudja, hol van az összejövetel, úgyhogy Tednek csak az a dolga, hogy még pár percig kerülgessék a tömböt és akkor lekésik az alkalmat. Éppen visszafordult a helyes irányból, amikor hallotta, hogy valaki nevén szólítja. Körülnézett és meglátta Bob Morrow-t, ahogy mosolyog kifelé a kocsijából.

"A szolgálatba mentek?" kérdezte Bob.

"Igen, Johnsonéknál találkozunk" felelte Ted.

"Nos jómagam is. Ugorjatok be és elviszlek titeket is"

Ted elkezdte visszautasítani a meghívást, mondván "Csak egy háztömb ", de Paul már nyitotta a kocsi ajtaját és mászott be a hátsó ülésre, úgyhogy Ted beült előre.

Bob hátranyújtotta a kezét és bemutatkozott." Bob Morrow vagyok. Ted-el tanulmányozol, vagy egy másik gyülekezetből vagy látogatóban?"

Paul megrázta Bob kezét egy furcsa módon, amikor csak egymás hüvelykujját fogják meg, és azt hazudta "Ted-el tanulmányozok. Régi barátok vagyunk. Ez a Ted egy fontos ember számomra, és amikor valami jót kap, megosztja velem".

"Nos ez így van jól" mosolygott Bob "csak te is kövesd ezt. Nincs még egy olyan hely, mint Jehova szervezete. Sok fekete testvérünk van szerte a világon, tudod. Itt egyáltalán nincs előítélet, Jehova Szervezetében. De Ted az első fekete testvér a gyülekezetünkben."

"És mi van George Butler testvérrel?" kérdezte meglepve Ted.

Bob nevetett "Ó igen! Elfeledkeztem róla. Nem, nem úgy értem, hogy elfelejtettem őt, hanem úgy, hogy elfelejtettem, hogy fekete." Mosolygó szemmel pillantott a visszapillantó tükörbe Paulra és levonta a következtetést: "Látod, erről beszélek, észre se vesszük, hogy egy testvér fekete."

"Ez tök jó" mondta elfogulatlanul Paul.

"Hány éves vagy, Paul?"

"Tizenhat és fél."

"És te, Ted, tizenkilenc?"

"Nem. Szinte mindenki azt gondolja, hogy idősebb vagyok. Csak a jövő hónapban leszek tizenhét."

Bob leparkolt az autóval és gyalog elindultak egy fehér díszvakolatos ikerház felé.

"Még az iskolában, ugye, Paul?" kérdezte Bob, aki a kereskedők idegesítő szokásával bírt a másik személy keresztnevének túlzott használatával, azért hogy barátságosabbnak tűnjön az első találkozáskor.

"Nem, olyasmivel foglalkozom, mint ez a Ted." Paul továbbra is "ez a Ted" ként utalt barátjára, mivel egyre inkább szüksége volt rá, mint támogatásra. Gyorsan elmúlt kezdeti bátorsága, és most folyton Tedre kellett hivatkoznia, mint ittléte okára. Ez vigasztaló volt Tednek, aki egy ideggörcs volt várva, hogy Paul valami rosszat mond egyszer csak; nem volt felkészülve ilyesmire.

"A haszontalan kibukottak párosa, hüm? " nevetett ismét Bob és hátba verte mindkettőjüket, vállukon hagyva a kezeit, és bevezette őket a házba, mintha két nagy csomagot vinne haza a boltból. Ahogy kopogott a belső ajtón, Paulra kacsintott és ezt mondta: "Minden rendben, fiúk, Jehova népe lemorzsolódik a világból így vagy úgy."

Egy gyenge női hang szólt ki "Gyertek csak!". Bob kinyitotta az ajtót, és miután maga elé engedte kettejüket, felkiáltott erős hangján, ami elnyomta az alig hallható "szia"-kat, tettetet butasággal hangjában "Igaz, Vonnie?"

"Igaz - e mi?" kérdezte Vonnie Johnson szófogadóan lágy hangján.

"Igaz, Phyllis?" kérdezte Bob elakadás nélkül.

"Igaz-e mi?" kérdezte Phyllys Dorsey tágra meresztett szemekkel, jelezve hogy ez nem egy új taktika Bob Morrowtól.

"Hogy mi mindannyian lemorzsolódunk 'a világ széles csatamezején!'" mondta Bob mindkettőjüknek miközben megmutatta, mennyire ismeri Longfellow-t.

"Igen, így van" helyeselt Vonnie. Ekkor felállt és Paul felé nyújtotta kezét. "Szia, Vonnie Johnson vagyok, és ő Phillys Dorsey, és téged hogy hívnak, testvér?"

Paul, aki már elveszette minden hevességét, szelíden a hagyományos módon kezet rázott és egyszerűen megmondta a nevét.

"Ted-el tanulmányozol?" kérdezte Phyllis, aki ülve maradt.

"Nos, öööö, iigeen, szóval - még csak most kezdtük."

"Ez nagyszerű," mondta Phylis sugárzó arccal.

"Nos, foglaljunk helyet és kezdődjék az alkalom!" irányított Bob, összecsapva tenyerét. Amíg elfészkelődtek a székeken és körbeosztották az évkönyveket, Paulnak volt egy kis ideje, hogy összeszedje magát és megvizsgálja környezetét. Az első amit megnézett, természetesen a két nő volt. Vonnie magas volt és sovány, gondosan fésült hosszú barna hajjal és olyan alakkal, ami egész testét vágytól elgyengültnek mutatta. "Sajna házas", gondolta magában, mintha automatikusan kezébe hullana, ha egyedülálló lenne. Ezután figyelmét Phyllisre fordította. Hosszú szőke haja volt, mely csillogni látszott. Arcán a természet formálta derűs szívmelengető mosoly. Alacsony volt és inkább kövérkés, olyan mellekkel, ami a nagyon dagadt nőknek szokott lenni. Épp hogy elmegy, gondolta Paul, és csodálkozott volna, ha házas lenne ő is.

Ahogy figyelme végül a szoba felé irányult észrevette, hogy nincsenek szentképek vagy keresztek, kivéve egy kis festményt, aminek a konyhába lenne a helye szerinte és egy öreg ember imádkozik rajta egy kenyér fölött. A szőnyeg a nappaliban egyes helyeken kopott volt (a színe is ütötte a tapéta színét, de ezt Paul nem vette észre). Közvetlen a kanapéval szemben egy hordozható TV volt egy kartonpapír táblával a tetején, amire valaki kézzel ráírta filctollal:

AMIK CSAK IGAZAK, 
AMIK CSAK KOMOLY FIGYELMET ÉRDEMELNEK, 
AMIK CSAK IGAZSÁGOSAK, 
AMIK CSAK TISZTÁK, 
AMIK CSAK SZERETETRE MÉLTÓK, 
AMIKRŐL CSAK JÓT MONDANAK, 
HA VAN VALAMI ERÉNY, 
ÉS HA VA VALAMI DICSÉRETRE MÉLTÓ, 
TOVÁBBRA IS AZOKKAL FOGLALKOZZATOK.

(FILIPPI 4:8)

NAPI 2 ÓRÁS KORLÁTOZÁS!

Paul azon volt, hogy megkérdezze mi ez a tábla és hogy lehet kevesebb mint hat órát nézni a TV-t naponta, amikor a kézzelfoghatóbb dolgok közé rántotta vissza Bob hangja:

"Nos, nem tudom, hogy szoktátok csinálni, testvérnők, de azt gondolom, egyikőtök olvassa fel a szöveget."

Ez egy kis zavarodottságot látszott okozni mindenki figyelmében, és igyekezvén hogy elterelje Paul figyelmét erről, Ted megmutatta neki hova lapozzon az Évkönyvben, amit a "Napi szöveg"-hez kapott.

Ekkor Vonnie elkezdett olvasni "A mai szövegünk megtalálható a Jakab 1:4-ben, ahol ezt olvassuk:'A kitartás pedig hadd tegye teljessé munkáját,hogy [...] semminek se legyetek híján' Miért van szükségünk kitartásra?"

Phyllis felemelte kezét és Vonnie felszólította. "Kitartásra van szükségünk" kezdte, " mert ez a régi világ gonosz és Sátán azt akarja, hogy a világban maradjunk, úgyhogy mindenféle akadályokat tesz utunkba."

"Igen" helyeselt Vonnie, "de ha legyőzzük ezeket az akadályokat, nincs szükségünk kitartásra?"

Ted felemelte a kezét és miután Vonni odabiccentett, elkezdte "Nem minden akadályt tudunk legyőzni, Az Őrtorony kommentárja megemlít ilyen dolgokat, mint az üldözés a barátok és a család által, félreértés és gúny. Nem mindig tudjuk megváltoztatni, hogyan érezzenek felénk mások, úgyhogy mi eltűrjük panaszkodás nélkül és ez építi a hitünket."

"Igen", mondta Vonnie gyorsan, miközben gyengéden Tedre nézett "és néhány testvérünk és testvérnőnk számára rosszabb ez, mint másoknak, ilyenek akikkel szemben áll a családjuk vagy akik csak most jöttek az Igazságba. Mindig emlékeznünk kellene, hogy kérjük Jehovát, adjon nekik extra adagot szelleméből, hogy ki tudjanak tartani. Van még valami kommentár vagy kérdés a Napi Szöveghez?" Ahogy gyorsan végignézett az embereken a nappalijukban, Bob megköszörülte torkát, mintha mondani készülne valamit és Vonnie gyorsan megkérte Tedet, hogy olvassa fel a kommentárt az Évkönyvből. Ezután eltervezték, melyik területen munkálkodnak azon a délutánon és milyen könyvet próbálnak elhelyezni a házigazdáknál.

Ők maradtak azon a területen pár tömbbel arrébb, amit Phyllis adott ki a múlt vasárnap. Az "Igazság könyvvel" "munkálták be". Ezt megbeszélték, aztán Phyllis segítet Vonnienak egy kis kendőt tűzni a hajába.

Vonnie elpirult, becsukta szemeit, lehajtotta a fejét és ezt mondta "Kérjük Jehova áldását". Látható volt, hogy nem szokott hozzá a férfiak előtti imádkozáshoz. Még Paul is érezte, hogy valami szokatlan volt abban, hogy Bob nem vett részt az összejövetelen, különösen mert korábban olyan bőbeszédű volt.

Bob visszanyerte bőbeszédűségét, amint beültek a kocsijába; "Hány összejövetelen voltál, Paul?"

Paul, aki közvetlen mellette ült, úgy vélte, fura kérdés; "Csak egyen voltam."

"Iigeen, igaz." kuncogott Bob, "de úgy értem, a Teremben, a vasárnapi Nyilvánoson vagy a kedd esti Szolgálati Iskolán?"

"Nem, nem volt még", segítette ki Ted, most-vagy-soha el kellett mondania az igazságot Paulról, "valójában nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet magunkkal vinni máris a szántóföldi szolgálatba. Nem igazán képesített a Szervetten könyvvel összhangban."

Phyllis és Vonnie akik Ted baloldalán ültek a hátsó ülésen, egymásra néztek egy kis aggodalommal. Úgy tűnt, Ted nagyon is őszintén fejtegette "Biblia tanulmányozását" amikor elmesélte.

"Rendben van", biztosította őket Bob, "a Szervezetten könyv azt mondja, nem akadályozhatunk meg senkit a házról - házra szolgálatban. Azonkívül jó tapasztalat lehet számára. Ameddig az a vágya,hogy ezúton szolgálja Jehovát, hagynunk kell."

"Kezdek elgondolkodni, hogy jó ötlet e ez a dolog," vallotta be Paul. "Lehet, hogy még nem állok készen erre. Ölég félelmetes elmenni ismeretlen emberekhez egy vallással, amit nem kérnek. Nem néznek bolondnak titeket az emberek?"

Ted megkönnyebbülten felsóhajtott. Végre észrevette, hogy Paul fokozatosan megrémült az egész tervtől és esze ágában sem volt olyasmit tenni, amivel zavarba hozhatta volna őt.

"Bizonyára van ilyen," mondta Bob "de mi nem törődünk vele. Kitartunk az üldözésben. Igaz, Vonnie?"

"Ahogy a mai Napi szövegünk is mondta" értett egyet ő is.

"És milyen jó kis szöveg volt" mosolygott rá Bob a visszapillantó tükörben, "úgy kezelted, mint egy profi"

"Mint egy testvér" tette hozzá Ted, próbálván hízelegni, de rögtön rájött, hogy rossz oldalra állt. Volt egy kellemetlen pillanat, amit Bob gyorsan betöltött "Nos, akkor várjuk hogy hamarosan találkozunk, a következő összejövetelen, Paul?"

"Nők vezetnek minden összejövetelt?" kérdezte Paul ártatlanul.

Ted dühös lett. Épp amikor lazított, Paul valami rosszat mond. De ez nem az ő hibája volt, nem akarattal tette, ez egy természetes kérdés volt, és Ted előző beszólása majdnem ilyen rossz volt.

"Nos, testvér", kezdte Bob egy hosszú szünet után "eltérően más egyházaktól, Jehova szervezetét tisztán tartjuk. Amikor egy testvér vagy testvérnő eltér a keresztény úttól" ütött öklével a kormánykerékre és folytatta "amikor egy testvér veszélyessé válik a gyülekezetre, bizonyos kiváltságokat elvesznek tőle. Ugye, Evanston testvér?"

Ted őszintén kívánta, hogy ne legyen felszólítva ebben a kényes témában. De Bob hangja nagyon feszessé vált és úgy tűnt, nem tudja folytatni anélkül, hogy panaszkodásba ne hajlana. Úgyhogy Ted válaszolt, "Igen, de mi nem nézzük le azt a személyt, akit nyilvánosan megfeddnek. A gyülekezet figyelmeztetve van, hogy buzdítsák a testvért, hogy kerüljön vissza a szervezetben helyeselt állapotba ."

Ettől a kis szimpátia - célzástól Bob képes volt, hogy folytassa, "Látod, én mehetek a szolgálatba leadhatom az időmet, de nem szólhatok hozzá az összejöveteleken és nem imádkozhatom senkivel. Ted meg még nem önátadott, úgyhogy egy testvérnő vezette az alkalmat ma mivel nem volt jelent képesített testvér. "

Ekkor megérkeztek Phyllisék területére és felosztották köztük a munkát: Ted és Paul munkálkodott együtt "házról házra" menve Vonnieval és Phillys-sel, amíg Bob a maga területét munkálja négy tömbnyire.

Ted és Paul felmentek egy sarokház lépcsőjén amikor hallották, hogy Bob kipörgeti a kerekeket és a télről ottmaradt homokot felkavarva elszáguld az ő négy tömbbel odébb lévő kezdőpontjára.

"Hé ember, biztos, hogy meg akarod tenni?" kérdezte Paul

Ted nevetett "Ez ugyanaz a fickó, aki az mondta úgy egy órája, hogy semmi nem állíthatja meg?" Bekopogott az alumínium ajtón, és jóval Paul felett állónak érezve magát mondta:" Te ne szólj egy szót se. Én fogok beszélni, Csak állj itt és látsszon rajtad, hogy egyetértesz."

Épp hogy elmondta, amikor az ajtó kivágódott, Egy testes, a harmincas éveiben járó asszonyág állt ott rájuk ragyogva, ahogy előhúzott egy cigarettát. Mivel fürdőköpenyben volt, hajcsavarókkal a hajában, nyilvánvalóan nem számított rá, hogy jönni fog valaki .

"Jó napot kívánok!" kezdte Ted, próbálva magabiztosnak és vidámnak tűnni. "Elnézést, hogy megzavartuk önt. A nevem Ted Evanston, és ő a barátom, Paul Huberman. Itt a környéken beszélgetünk az emberekkel, a világ jelenlegi állapotáról és hogy a Biblia nem csak megjövendölte azokat, hanem az egyetlen igazi reménységet is nyújtja a jövővel kapcsolatban."

"Mit árulnak?" kérdezte a nő éles hangon.

Ted valamelyest megnyugodott. Mindig könnyebbséget érzett, amikor megismerte a házigazda álláspontját. Egyértelmű volt, hogy soha nem érdeklődött a nő az Igazság iránt, úgyhogy nem számít, ha hibázik.

"Ó, mi nem árulunk semmit, asszonyom. Csak próbáljuk elvinni az evangélium örömhírét az embereknek. De ha nem ér rá most beszélgetni, szeretném itt hagyni ezt a kis könyvet önnek" - megállt, hogy táskájába nyúlva elővegye az "Igazság" könyvet, de miközben ezt tette, hallotta amint az alumínium ajtó becsukódik és bezáródik. Amikor felnézett, csak Paul gúnyos mosolyát látta.

"Ura voltál a helyzetnek", gúnyolódott Paul, ahogy elmentek a háztól.

A testvérnők már három házzal lejjebb voltak, mivel senki nem jött ki az első házakban.

"Hé ember, megpróbálhatom a következőt, hüm?"

"Ne idétlenkedj." horkant fel Tred, próbálva visszaszerezni a felsőbbséget, (habár nyilvánvaló volt, hogy Paul elméjében már elvesztette azt.)

Paul a saroktól számított második ház felé fordult és Ted megállította. "Ők már megnézték, nem figyelsz?"

"Hüm?"

"Mi minden második házat munkálunk. A testvérnők a többit"

Paul bután végignézett az utcán "Hogy lehetnek annyival előttünk?"

"Leginkább mert nem álltak meg hülye kérdésekre válaszolgatni." Ted érezte, hogy ismét elveszti önuralmát, és gyorsan erősítette magát: "Türelem, türelem, ő nincs az Igazságban; neked kell türelmed legyen.", gondolta, miközben hangosan ezt mondta: "A második ok, hogy senki nem volt otthon, úgyhogy nem vesztegették az időt közömbös kecskékkel beszélgetve mint mi."

Paul nem vette figyelembe a kecskére utalást, erősen bámulta az előttük levő ház verandájának ajtaját. "Hé ember, látom, hogy valaki van ott. Mit beszélsz, hogy senki nincs otthon? Intézzük el."

Valóban otthon volt valaki, most már Ted is látta. A hölgy aki próbált a függöny mögül láthatatlanul kukucskálni, most észrevette hogy meglátták. Nevetségesnek érezve a bujkálást, kinyitotta az ajtót mielőtt Paul odaért volna.

"Igen?" kérdezte és ijedtnek látszott, ahogy próbálta csak annyira kinyitni az ajtót, hogy a fejét kidugja a résen.

"Jó napot kívánok", kezdte Paul, mondva szóról szóra amit Ted mondott az előző ajtónál. Idővel Ted magához tért a sokkból és elindult feléjük a járdán, éppen időben hogy átvegye a szót Paultól. Előhúzva a kis kék "Igazság" könyvet táskájából, Ted háttal állt a háznak, hogy a nő láthassa ahogy megmutatja a képeket és az Írásszövegeket. A felkínálás végére ügyetlenül tette ki a pontot:" Szeretne egy ilyen könyvet?"
A nő már majdnem kimondta, hogy "Nem", amikor Paul újra próbálkozott "Figyuljon hőgyem, aszt akarja mondani, hogy semmi sincs abba a könyvbe, amit nem ismer? Úgy értve, vazee, hogy soha nem látott ilyen sok Írásszöveget és "szemléltetést" mostanáig, ugyi?" Úgy tűnt, parodizálja Tedet, hatásvadász módon használva a "szemléltetés" szót. Volt valami báj a közönségességében, ami a nőt arra késztette, hogy átgondolja a dolgot, "Nos rendben", mondta végül " mennyibe kerül?"

Paul Tedre nézett, mivel fogalma sem volt.

"Csak negyed dollár, hölgyem", felelte Ted " a papír és a nyomtatás költségeire."

"Egy pillanat", mondta és eltűnt az ajtó mögött. Amikor visszajött egy marék aprót nyomott Ted kezébe, "Egy kis ráadás a jó munkájukért."

"Nos, köszönjük az értékelését,"mondta Ted " de igazán nem fogadhatunk el pénzt a nyomtatás költségén felül. Csak azért vagyunk itt, hogy terjesszük Jehova üzenetét az eljövendő Új Világról és nincs jogunk pénzt elfogadni ezért."
Miután visszaadta az aprót, csak negyed dollárt tartva meg, a hölgynek Ted összegezte:" Remélem, lesz ideje elolvasni az egész könyvet. Szeretnénk visszajönni valamikor, hogy ha bármi kérdése vagy gondolata van a könyvvel kapcsolatban, ha beleegyezik." Tudta, hogy ez az a pont, amin a felkínálás áll vagy bukik. Sok kedves ember volt a világban, aki elfogadta a könyvet, de soha nem olvasta el. "Nem, ez minden," mondta a nő, " van nekünk egyházunk, ahova járunk és egész jó válaszokat kapunk minden kérdésünkre. De átnézem a könyvet."

Egy érettebb testvér itt abbahagyta volna, megelégedve az elhelyezéssel ahelyett, hogy elidegenítse a házigazdát az egyháza elleni további érvelésekkel, de Ted nem tudott ellenállni a "halló fülnek" (nem számít, mennyire kelletlenül hallgatott az.) Úgyhogy miután rámutatott azokra, amit elfogadhatatlan hiányosságoknak tartott a kereszténységben, és hogy Jehova Tanúi nem tűrik el ezek egyikét sem viselik el, ellenállhatatlanul közölte, hogy nem jönnek vissza.

A következő három ház "nem nyújtotta ki a nyelvét" (Ted azzal szórakoztatta magát, hogy a házakat arcoknak, a bejáratukat szájnak, a házigazdát nyelvnek képzelte.) Ez időt adott Tednek és Paulnak, hogy a hölgy viszonylagos érdemeit, akinél elhelyezték a könyvet.

"Nem hittem volna, hogy elhelyezel egy könyvet," ismerte el Ted, "én ezt két hónapja szinte minden nap csinálom és két könyvet helyeztem csak el."

"Te voltál, nem én" mondta Paul könnyeden.

"Viccelsz?" A nő már majdnem kimondta, hogy "nem", amikor beszélni kezdtél. Mindazonáltal vigyázz a szádra. Jehova népe nem használ tisztátalan nyelvet.

"Mit mondjak?" kérdezte Paul.

Ted csak kissé csóválta a fejét.

"Monnyad má, mit mondjak?"

"Hogy is mondhatnám el, mit mondj, amikor épp azt mondom, hogy nem használunk bizonyos szavakat?"

"Szóval volt ott egy szó, amit az emberek a nemi aktussal hozhatnak kapcsolatba."

"Ó vazee, a vazze?" nevetett Paul vállát vonogatva öntudatlanul is használva ugyanazt a kifejezést. "Bazmeg, vazee - ez már nem káromkodás, mindenki használja. Semmit nem jelent"

"Akkor mért mondtad?" Ez jó kérdésvolt, ezt Paul is elismerte magában.

De Paul most kijátszotta az aduászt: "Eltoltad azzal, hogy nem fogadunk el pénzt. Nem hagytuk ott akkor. Rossz érzést okoztál neki azzal, hogy nem lehetett nagylelkű."

"Igen, de nem éreztethettük vele azt, hogy megveheti Jehova jótetszését pénzért; ennél többet kell tennie." Ez gyenge érv volt, ébredt rá Ted.

Elérték a tömb végét, ahol a testvérnők várták őket. "Csak hármat munkáltunk be" mondta Ted. Phyllisre tekintve javasolta: "Talán társat kéne cserélnünk."

"Jó ötlet," egyezett bele gyorsan Vonnie, "az emberek talán félnek kinyitni az ajtót két fekete testvér előtt."

"Rendben," mondta Ted, vállalva a feladatot mint egy érett testvér. Úgy vélte, Vonnie utolsó megjegyzése volt amivel visszafizetett azért, hogy korábban egy testvérhez hasonlította őt. "Én Phyllissel munkálkodok, te meg Paul, Johnson testvérnővel mész."

"Mi van, már nem a keresztnevemen szólítasz, hm?" duzzogott Vonnie.

"Bocsánat," mosolygott Ted, furcsán hatott rá, amikor flörtölt vele mint most, "Paul, te Vonnival mész."

Ahogy mind átmentek az úttesten, Phyllis kikotyogta: "Vonnie elhelyezett egy könyvet egy igazán kedves férfinál, én két újságot helyeztem el iskolás korú gyerekeknél. Csodálkozom, hogy nem voltak iskolában."

"Nálunk is otthon van mind", sóhajtotta Ted, "a nyári vakációjuk valamiért korán kezdődött idén."

"Ó igen, emlékszem," mondta Vonnie "kora ősszel kezdték a tanévet, úgyhogy most ilyen korán vége van. Ez kellemes, élvezhetik a tavaszt."

"Az elhelyezésekre visszatérve, örülni fogsz, ha megtudod: Paul elhelyezte első könyvét." Nyugodt hangon mondta ezt, sietősen a vége felé, mint aki egy híres filmsztárt mutat be és siet ki a színpadról igyekezvén elkerülni a következő tömjénezést.

"Ó de jó neked!" kiáltott fel Phyllis felvillantva "tízpontos" mosolyát.

"Reméljük, hogy sok közül az első" mondta Vonnie majdnem suttogó hangon. Ez nem a legszexibb hangja volt, de elég ahhoz, hogy elképzelje, Paul könyvek ezreit helyezi el, csak hogy újra hallhassa.

Aztán ismét két csoportra váltak szét, és Phyllis átkiáltott Paulnak és Vonnnienak, hogy "Sok szerencsét!"

Vonnie és Ted nevettek ezen. Phyllis meghökkent egy pillanatra, kissé elakadt a lélegzete, és aztán szája elé kapta a kezét, eltakarva nevetését és zavarát. "Felejtsétek el, hogy ezt mondtam, még sokáig elbotlom ezen."

"Minden rendben", biztosította Ted. Miközben az első bejárat felé haladtak, megfogta a kezét és vigasztalóan mondta, segítve igazolni ezt a tettét: "Én is gyakran mondom, hogy 'szerencse'. Nehéz leszokni róla, de csak dolgozz tovább rajta."

Pault meglepte az a nagyon eltérő hang, ahogy Vonnie beszélt a házigazdákkal. Gyönyörű volt a hangja, de már nem szexis. Úgy látszott, tökéletesen uralja hangját és testét is. És a felkínálásai is jobbak voltak az ajtóknál, mind Tedé. Elhatározta, hogy inkább a lány felkínálását utánozza, amikor megkérte a következő ajtónál erre.

Ez nem sokkal azelőtt volt, hogy találkoztak Bobbal, aki rögtön elmondta nekik három könyv és hat folyóirat elhelyezését. Ahogy mentek vissza a kocsihoz, a szokásos történeteket mesélték a szokatlan házigazdákról akikkel találkoztak. Ted és Paul kicsivel a többiek mögött mentek, és Ted halkan dicsérte őt: "Mellesleg köszi, hogy nem kérdezted meg Bobot, miért feddték meg nyilvánosan."

"Úgy véled, nagyon tapintatlan vagyok, ugye?" kérdezte Paul gúnyos felháborodással, "de csak úgy egymás közt: miért volt?"

"Tartok tőle, ezt senki sem tudja, csak a vének. Vagy inkább örülök, hogy senki nem tudja, csak a vének. Minden amit nekünk mondtak, hogy "keresztényhez nem illő viselkedés" a vétke. Hosszú szünet után, mikor a többieket utólérték a kocsinál, hozzátette:" A szóbeszéd szerint túlságosan közeli kapcsolatba kerültek egy testvérnővel."

Először Phyllist tették ki. Habár Ted nyújtotta a kezét, hogy segítsen kiszállni, ő inkább a kocsi ajtajába kapaszkodott.

Miután mindenkitől elköszönt, Ted becsapta a kocsiajtót és bátorkodott javasolni :"Elmegyek veled a kapuig."

"Ó, köszi," kacagott a lány "Már rég nem láttalak," Ted nyelt egyet, mielőtt a nehezebb részt hozzátette " és ez rossz nekem."
"Tudod, meglátogattunk egy másik gyülekezetet a múlthéten" magyarázta a lány figyelmen kívül hagyva a megjegyzés végét. "Hát, remélem hamarosan többet látlak." Próbálta kétértelműen mondani Ted, de elrontotta, túl egyértelmű volt, hogy érti. "Nos, a következő hónapban kisegítő úttörő leszek, úgyhogy sokat láthatsz majd a szolgálatban." válaszolt a lány egy széles mosollyal, tettetve hogy nem érti, mire gondolt. "Na szia!"

Ted ott állt és bámult utána, miközben Bob már dudált.

Ted visszaült a kocsiba és szótlanul autóztak néhány háztömbnyit, mikor Paul megszólalt: "Hé, ember, engem kitehetsz itt a parknál, van ott néhány cica akivel együtt mászkálunk."

"Rendben," mondta Paul behúzva a kéziféket "remélem, tanultál valamit a Jehova szolgálatában szerzett mai tapasztalataidból, Paul. Ez a legértékesebb dolog életedben azok közül, amikkel idáig foglalkoztál. Mi mindannyian a testvéreid és testvérnőid vagyunk és szeretnénk, ha tudnád, szeretünk és nagyra értékelünk. Mindig eljöhetsz a mi szellemi paradicsomunkba."
" Sokáig tart ez még?" tűnődött Paul miközben Bob folytatta "beszéd az újaknak" programját, mely magába foglalt egy szónoklatot a világ és a kereszténység ellen, és csak akkor ért véget, amikor Paul már kiszállt, azzal hogy " és szeretném, hogy emlékezz, Paul, 'rossz társaságok megrontanak hasznos szokásokat'".

"Jó, oké, " felelte Paul, " jó volt találkozni veletek. Viszlát, Ted!" és csatlakozott szakadt küllemű barátaihoz.

"Ez nem a biblia-tanulmányozód, ugye, Ted?" kérdezte Bob.

Ez a kérdés annyira sokkolta Tedet, hogy nem is hitte, hogy Bob megkérdezte. Ámde Bob megfigyelőképessége és következtetőkészsége jobb volt, mint azt Ted képzelte.

Csak ült a süketítő csendben, amit Vonnie tört meg: "Paul elmondta nekem, hogy nem kaptál ebédet, Ted." "Igen, így volt." ragadta meg a lehetőséget, hogy véget vessen a szégyenletes hallgatásának és témát váltson.

"Növekvő otthoni üldözés, hm?" kérdezte Bob, segítve a helyzet enyhítését.

"Bob, tegyél ki a következőnél" kérte Vonnie "megyek, megerősítem Tedet egy jó kis meleg étellel"

Ted, aki az első ülésre ült Paul távozása után, zavartan hátranézett "Ne, hagyd csak" motyogta.

"Ne halljam többet, hogy nem", zsémbeskedett, "Richard és én örülni fogunk, hogy velünk eszel. És akkor együtt mehetünk tőlünk a ma esti összejövetelre."

Ted Richard bibliatanulmányozója volt. Richard és Vonnie vitték magukkal általában a Terembe.

"Itt vagyunk!" kiáltott fel Bob, megnyújtva az "itt" szót, mind Ed McMahon amikor Johnny Carsont mutatta be. Gyorsan elköszöntek, mielőtt újabb beszélgetésbe kezdenek, és besiettek a házba.

"Remélem, nem nézi rossz szemmel ezt a szomszédság", mondta gyorsan Ted.

Vonnie a nappaliban hagyta őt a kanapén, miközben ő az edényekkel és lábasokkal vacakolt a nyitott konyhában, úgy öt méterre tőle. "Ó, úgy van az, hogy testvérnő nem lehet egyedül testvérrel zárt ajtók mögött.", és mivel soha nem gesztikulált beszéd közben, továbbra is tökéletes összhangban beszélt és végezte a dolgát egyszerre. Ted elképzelte, hogy szavai is beleszállnak az ételbe és megízesítik azt. "Még a Bethelben is minden reggel megfogadják, hogy nyitva hagyják az ajtót ilyen helyzetben." folytatta "és az egy nagy dolog volt, amikor Russell testvér egy percre becsukta az ajtót, mert négyszemközt akart beszélni egy testvérnővel. Jujj! Azt gondolták, ez valami rettenetes dolog!"

A főzőkanál hangja és a forró marhapörkölt rotyogása elkeveredett az illatokkal, Ted úgy érezte, meghalt és a mennybe ment amikor a nő hangja is hozzákeveredett ezekhez.

"Persze ez már mind megváltozott mára. Úgy értem, mi mind tudjuk, hogy bízhatunk a testvérekben és testvérnőkben a közeli helyzetekben is. És most már a világ sem gondol többé semmit erről - szóval minek aggódni?"

De Tedet még idegesítette, hogy egyedül van vele. Olyan furcsán érzett iránta. Nagyon más volt, mint ahogy Phyllis iránt érzett. Mindketten vonzották testileg, de a testi kapcsolat túl volt a lehetőségek határán, úgyhogy az ilyen gondolatokat állandóan törölte a szívéből. Jobban vonzódott Phyllis személyiségéhez, mint testéhez. De Vonnie-nál ez nem annyira az volt, amit személyiségnek mondhatott, mint amit érzékiségként fogott fel, ami áradt belőle és Ted egész testét megbizsergette.

"Ha meghalsz, nem mész a mennybe, mi van veled" zsémbeskedett önmagával gondolatban ezen töprengése miatt, hogy kitörölje elméjéből ezeket az utóbbi gondolatokat Vonnie-val kapcsolatban.

A lány most leült mellé, éppen csak elfogadható távolságra.

"Húsz perc múlva kész lesz, addigra Richardnak is meg kellene érkeznie" mondta neki.

"Ez jól hangzik. Igazán sajnálom, hogy alkalmatlankodom", kezdte mondani az üres TV képernyőnek, félve hogy elveszne, ha nagy csábító szemeibe nézne "és szeretném, hogy tudd, igazán hálás vagyok."

"Szóra sem érdemes! Nem alkalmatlankodás, ha meghívnak egy vacsorára. Szeretnél TV-t nézni?"

"Nem, nem. Nem nézem többé. Annyi erkölcstelen szex és erőszak van benne." Rögtön megbánta, hogy kimondta a "szex" szót az ő jelenlétében, és elpirult.

"Észrevettem, hogy arra nézel, ez minden. Vagy megint csak félénk vagy?"

Lefelé nézett a szőnyegre. Ha valaki a félénkséget emlegette, azonnal félénk lett.

Tudod a Szolgálati Iskola egyik pontja, hogy legyél szemkontaktusban a hallgatósággal. Te már beiratkoztál a Szolgálati Iskolára, ugye, Ted?"

Úgy tűnt, ejtette a szégyenlősség témát, úgyhogy gyorsan válaszolt "Nem, még nem."

"Le kell győznöd a szégyenlősségedet, ha szeretnéd elvinni az Igazságot az embereknek. Előadást tartani a gyülekezet előtt először nehéz, tudom. De ez az iskola célja; minél többet teszel, annál könnyebb lesz.

Megcsörrent a telefon, mindketten összerezzentek. Amíg ő felvette, Ted próbálta csökkenteni feszültségét. Gondolta, hogy leveszi zakóját és meglazítja nyakkendőjét, de ez nem tűnt helyénvalónak. Úgyhogy csak mélyeket lélegzett és eltűnődött, mivel okozta feszültségét a lány.

"Oké, akkor kilenckor? Rendben, szió!" Letette a telefont és visszaült, szorosan Ted mellé. "Richard volt, túlórázik", mondta ajkbiggyesztve.

"Akkor kihagyja ezt a gyönyörűséges illatú vacsorát?"

"Oh, igen. Nem tud eljönni csak kilenc felé. Azt mondja, majd a Teremben találkozunk. Nem túl jó, hogy az összejövetel közepére érkezik meg munkásruhában." mondta utálkozva.

"Jobb későn, mint soha" próbálta viccelődve lazítani a feszültséget.

Hamarosan úgy tűnt, túlságosan is laza lett. "Most mit tegyünk?" kérdezte ártatlanul. "Ó igen, megtartom neked az első Szolgálati Iskolai leckédet."

"Nem csak testvérek tehetik ezt?" kérdezte Ted.

"Te még nem vagy testvér, úgyhogy nem számít."

"Akkor miért adtatok nekem utasításokat te és Phyllis ma délután a munkálkodáskor, amikor Bob nem volt ott?"

"Nos a nő alárendelt a férfinak. Csak néhány dolog van, amiben fölötted állok, mert te még nem vagy alámerítve. Egy testvérnő folytathat Biblia tanulmányozást egy férfival, habár jobb, ha átadja egy testvérnek. De mi testvérnők beszélünk férfiakkal is 'ajtóról - ajtóra', ugye?"

"Igen, egyezett bele, miközben a szőnyeget tanulmányozta, mint egy műgyűjtő.

"És tanítunk nekik dolgokat, ugye?"

"Tied a pont."

"Jó, akkor az első leckéd a szemkontaktus. Azt akarom, hogy nézz a szemembe mostantól, ha egymással beszélünk. És amikor másokkal vagyunk és senki nem beszél, akkor is nézz a szemembe. Gondolod, hogy meg tudod csinálni?"

"Biztos, meg tudom csinálni"

"Nos, akkor?"

"Most nehéz, mert nézel engem."

"Jó, akkor máshová nézek." A bejárati ajtó felé nézett és Ted ekkor egy pillantást vetett rá de aztán a konyha felé nézett. Ránézett a fiúra és látta, hogy nem őt nézi, "Gyerünk, " kérlelte, megfogta a vállát és hátratolta és a fiú meglepett-ostoba tekintettel nézett a szemébe.

"Ez már jobb, fiú." mondta majdnem suttogva. "Csak így tovább, jól csinálod. Tudom, hogy milyen nehéz otthon az ellenséges családoddal, és hogy közelebb vagy hozzánk mindannyiunkhoz, hogy pótold ezt a veszteséget." Gyengéden megszorította a vállát, és a legsuttogóbb hangon folytatta, "Nehéz a fiúknak a te korodban, hogy ne gondoljanak a szexre, tudom. És te most nem csak ezekkel az ösztönökkel küzdesz, hanem egy ellenséges családdal is." fonta ujjai köré a nyakszirtjén lévő hajfürtöket, "és a szégyenlősséggel is. De mi mindannyian szurkolunk neked. Minden testvér és testvérnő támogatja küzdelmedet." Most gyengéden a vállánál ölelte át.

"Testvérnő, ezt most nem könnyíted meg nekem!" Felugrott és kiszabadította magát abból, amit a kísértés csápjainak vélt.

"Úgy érted, hogy az én egyszerű érintésem izgatott téged?" mondta Vonnie olyan hangon, mintha teljesen kételkedne csáberejében. "Nézd," mondta gyorsan, "én alámerítkezek a következő kongresszuson és "

Valódi érzelmi kitörésében felugrott és gratulációként arcon csókolta, de elég közel a szájához, hogy a fiú ettől visszaessen a díványra. Teljesen összetört most, képtelenül hogy a legkisebb ellenállást is kifejtse felé.

"Ez nagyon jó, annyira örülök neked!" nevetett boldogan és kiment a konyhába, ahonnan anyáskodó hangon hívta: "Kész a vacsora!"

Miután kiszedte a gőzölgő ételt elment megkeresni a táskáját, és kihalászta a kendőcskét, amit már korábban használt a szolgálati összejövetelen aznap. "Ma sokat használom," mosolygott "segítenél feltűzni?"

Ted felállt és remegő kezekkel feltűzte. Amikor mindketten leültek, lehajtották fejüket és Vonnie imádkozott.

A vacsora után Ted egyedül ült a nappaliban, a könyvét tanulmányozta, hogy felkészüljön az összejövetelre. Amikor befejezte a mosogatást, Vonnie is csatlakozott hozzá. Együtt tanulmányozták csöndben fél órán át, amikor megszólalt anélkül, hogy az "Aid to the Bible understanding" [Segítség a Biblia megértéséhez] könyvből felemelte volna tekintetét "Miért nem veszed le a zakódat és lazítod meg a nyakkendődet, hogy kényelmesebb legyen?"

"Mert olyan nehéz újra megkötni," felelte természetesen.

"Ó, nem tudod, hogy kell levenni anélkül, hogy kikötnéd?" kérdezte most már ránézve. "Csak kihúzod a kisebbik szárát," közben ujjai fürgén ügyködtek nyaka körül, és már kezében is tartotta a nyakkendőt diadalmasan lengetve a fiú arca előtt "és aztán amikor újra fel akarod venni, csak beledugod a fejed," közben körmével a fiú nyakát birizgálta, "és meghúzod a rövidebb szárát." Szorosan meghúzta és visszahajtotta a gallérját. "Olyan, mint új korában. Most próbáld meg te."

Ted gyorsan elsajátította a leckét és amikor tökéletesen elvégezte, most ő lengette ide-oda, mint korábban a nő, mint ha ez is a dolog része lenne.

"És most kigomboljuk a gallérod," mondta miközben tette is. "Na, mindjárt jobban érzed magad."

A fiú ott ült idegesen, várva mit lesz a következő. De csak az történt, hogy folytatta az "Aid" könyv olvasását és aláhúzását.

"Tudsz vezetni, testvér?" kérdezte amikor kimentek a kocsihoz.

"Hát, igen. De kijöttem a gyakorlatból. Azonkívül nem lenne jobb, ha te vezetnéd a saját autótokat?"

"A testvéré a vezető szerep, nem a testvérnőé." mondta tárgyilagosan.

"Soha nem fogom megérteni ezeket az eltérő alárendeltségi szabályokat", kesergett.

"Ha majd alámerített testvér leszel, könnyebb lesz. Akkor a gyülekezetben minden testvérnő alá lesz neked rendelve: csak gondolj bele! Már csak ezért is megéri, így van?"

Mindketten nevettek. De Ted továbbra is elutasította, hogy vezessen, úgyhogy Vonnie vonakodva megtette.

Senki sem volt a Királyság-terem parkolójában. De amint Ted és Vonnie felmentek a lépcsőn a bejárathoz, kezeik úgy mozogtak együtt a korláton, mintha Ted megfogná a korlát egy darabját és hátranyújtaná Vonnienak, észrevette Nelson vén aki Stokes testvér kocsijában ült. Úgy tűnt, élénken vitatkozik Salvayes testvérnővel. Ted és Vonnie úgy tettek, mintha nem vennék észre őket. Normál körülmények közt integettek volna és megvárják őket, de úgy tűnt, a vén megszidta a nőt, aki majdnem sírt.

A fényesen ragyogó hallban Ted minden félelme és aggodalma szertefoszlott. Erő volt ott, amit érezhetett, bármikor Jehova népe körében volt. Ez volt Jehova szellemének ereje és áldása, tudta.

"Szervusz Evanston testvér és Johnson testvérnő." Rita Salvayez üdvözölte őket, szorosan az ajtó mellet állva félig eltakarva néhány tavaszikabát, esernyő és télikabát által, melyek gazdátlanul lógtak ott hónapok óta a fogasokon a keskeny bejárat falain. "Várom Julia testvérnőt, úgy látom, elkapta odakinn Nelson testvér, aggódom."

"Remélem, megszívleli" mondta Ted, ahogy továbbsietett a terembe, otthagyva Vonniet, hogy pletykálkodjanak.

Elindult a folyóirat- és irodalompult felé, amikor egy erős kéz ragadta meg a vállát.

"Hello Teddy." Megfordult és Bob Morrow széles vigyorát látta. "Éppen az mondom Andynak, milyen nagyszerű napunk volt a szolgálatban."

"Igen, öt könyv és nyolc folyóirat egy délután nagyon szép!" értett egyet Andy izgatottan. "Igazán jó terület lehet. Én soha nem kapok ilyet. Fiúk, meg kell találnotok a jó embereket." Ekkor mindannyian kedélyesen nevettek.

Andrew Flemming testvér aligha látszott elég idősnek, hogy kijelölje a területeket és a felnőttekkel beszéljen. Ted 12-13 évesnek becsülte. Érettségét a kora elé helyezve fényes vörös hajával olyan volt, mint a gyülekezet üdvöskéje.

"És abból mennyit helyeztél el te, Ted?" kérdezte Andy nagy kíváncsisággal. Úgy tűnt, hogy felnéz mindenkire és csodál mindenkit, és hogy ügyel rá, hogy az emberek jól érezzék magukat körülötte.

"Valójában - és ettől jobban kéne érezned magad azügyben, hogy nem jó területeket kapsz - egyet sem helyeztem el."

"Oh, öö ...." kereste Andy a szavakat, "most bocsi, de neki volt egy kérdése".

"Segítettél elhelyezni egy könyvet, ne szerénykedjél már." mondta Bob.

Ahogy Bob és Andy elkezdtek sportról beszélgetni, Ted eloldalgott tőlük eredeti céljához. Egy pillanattal odaérte után feltűnt egy testvér a hatalmas terem teljes bal falán végignyúló pult mögött. Folyóiratokat szedett ki alóla és kirakta egy méterenként a pult mentén.

"Jó estét, Lindquist testvér", mondta miközben kezet ráztak a férfival "szeretnék egy 'Teokratikus Szolgálati Iskola' könyvet".

"Bocsáss meg, testvér, nem emlékszem a nevedre" ismerte el Jerry Lindquist szégyenlős pillantással. Miután megmondta, a férfi is bemutatkozott a szokás erejénél fogva, (habár nyilvánvaló volt, hogy Ted már tudja a nevét, hiszen épp most szólította meg.)
"Sajnos én csak a folyóirat-szolga vagyok. Várnod kell Cranston testvérre, hogy kinyissa a könyves pultot. Néhány percen belül itt kell legyen."

"Jobb későn, mint soha." Ted kívánta, bárcsak ne használna annyi közhelyet, amikor beszélgetni próbál. Jobbnak látszott egyáltalán nem beszélni, mint ilyen elkoptatott frárzisokat használni.

A terem látványa és hangjai: a ragyogó neonfény, az egymásnak bibliaverseket mutogató emberek, nevetés a próbákon, a győzelmeken és a csapásokon; a vének bizalmas mormogása a sarokban aktatáskával a lábuk közt; mindezen tevékenységek izgatottsága közepedte George Butler testvér felváltva törölgette szemüvege lencséit és ellenőrizte tisztaságát.

"Hello, Butler testvér", köszöntötte Gleason testvérnő, miközben Ted elindult felé. "Hogy s mint ma este? Minden készen áll egy jó összejövetelre?"

"Ó igen, igen." felelte. "Minden rendben, testvérnő. Köszönöm, köszönöm." Erre a hölgy mosolyogva továbbment.

Ted leült az összecsukható fémszékre közvetlenül Butler testvér előtt és hátrafordult, hogy beszélgessen vele. A különbség az volt, hogy Ted valóban vele beszélgetett, és úgy tűnt, hogy ő az egyetlen, aki valaha ezt tette. Mások, úgy tűnt, csak leereszkedően beszéltek vele, mint az "ő négerükkel", vagy legalábbis így tűnt Tednek. George Butler valahogy másképp látta ezt. Észrevette a különbséget abban, ahogy Ted beszélt vele - fontos kérdéseket tett fel az életéről, ahelyett, hogy csak jópofiznának vele. De azt is észrevette, hogy többnyire rosszul bántak vele félszázadnyi életében. Ott volt még a távolságtartás közte és a fehér testvérek közt, amit az Igazság se tüntetett el teljesen. Ez egyike volt azoknak a belső emberi tökéletlenségeknek amik egészen az Új Rendig megmaradnak.

Ted meglátta, hogy Mike Cranston beállt a könyves pult mögé, úgyhogy elnézést kért Butler testvértől és mégegyszer odament. Elhaladt Dave Nelson vén mellett, aki már bizonyára befejezte Salvayez testvérnő dorgálását, és most Vonnie Johnsonnal beszélgetett: "Nem látom Richardot, talán beteg?" Olyan hangsúllyal kérdezte, mintha az egyetlen elfogadható ok az összejövetelről való hiányzásra a betegség lenne. "Nem, azt hiszem, ma este egy villanyszerelő özvegye vagyok, attól tartok," viccelt Vonnie, eredménytelenül vetve be báját.

Mikor Nelson vén elkezdte a "20 ok, amiért látogatnod kellene az összejöveteleket" című kiselőadását a mogorva Vonnienak, Ted egy másik beszélgetésre irányította figyelmét. Eric Potter beszélt Sandy Wilsonnal:"Az akarod mondani, hogy soha nem hallottad még? Olyan a hangja, mint egy repülőgép -hajtóműnek. Épp egy előadás közepén tartottam egyszer, amikor először meghallottam és teljesen lepetéztem tőle. Ott álltam...."

"Hello Ted, hogy s mint ma este?" kérdezte Mike Cranston miközben kezet fogtak. "Kösz jól, testvér. Szerettem volna tudni, hogy kaphatok e egy "Teokratikus Szolgálati Iskola" könyvet tőled."

"Hogyne, uram!" mondta vidáman, amint eltűnt a pult alatt és egy kis lila könyvvel bukkant fel "de ez 25 cent lesz, ha nem terjesztésre van." "Nem, az enyém lesz. De miért 25 cent, miért nem 20 mint a többi könyv?"

"Nos az egyetlen ok, amiért a Társulat azokat 20 centért adja neked," magyarázta Mike "hogy amikor te 25 centért elhelyezed, segítsen kifizetni a benzinpénzt, az idődet, satöbbi. Nem nagy segítség, igaz, de a benzinre elég."

Jerry Lindquist, aki figyelte beszélgetésüket az Őrtorony és Ébredjetek! folyóiratok kupacai mögül úgy fél méternyire Mike Cranstontól, most beszállt beszélgetésükbe. "Hé, Mike, Azon tűnődöm, mit gondolhat Ted hogy egy ilyen könyvet vásárol?"

"Nem tudom" felelte Mike széles mosollyal célozva arra, hogy semmi kétsége nem volt elméjében erről.

Ted is átvette a mosolyt és a hangulatot, "Oh, csak gyűjtöm ezeket a könyveket, valójában soha nem olvasom el őket. Nem kell aggódnotok, soha nem kell végigszenvednetek egy előadásomat sem, semmi sem vihet fel engem az emelvényre."

"Ted," mondta Mike komolyabb, de még mindig kedélyes hangon " ha egyszer felmész, soha nem akarsz lejönni majd."

"Testvérek, foglaljátok el helyeteket. Az összejövetel hamarosan kezdődik." Dale Gravias vén hangja dörrent fel a hangosító rendszerből. Javasolta Mike Cranstonnak, hogy halkítsa le az erősítőt, ami mögötte volt a falon. Megfordult, hogy megtegye, de Eric Potter már ott volt, hogy állítson a gombokon.

"Most már minden rendben, testvér" mondta Eric Mike-nak, aki megdicsérte ügyességéért (habár valójában ez Eric felelőssége volt).

"Juteszembe, Evanston testvér," mondta lassan Eric, figyelmét még mindig a hangosításra irányítva, " szükségünk volna valakire a baloldali mikrofon hordozásához az összejövetelen. Szerinted el tudnád látni ezt?"

Ted látta, hogy nincs kiút és értelmetlen az ellenállás, de megpróbálta: "Nem hiszem. Nem ismerem mindenkinek a nevét, hogy oda tudjam vinni a mikrofont amikor felszólítják."

"Ez nem gond", felelte Eric miközben a két mikrofontartó rudat a végénél fogva kigubancolta a kábeleket " amikor egy testvért vagy testvérnőt felszólítanak, mindenki más leteszi a kezét. Csak a fennmaradó kézhez kell odamenned."

Ted tudta, hogy egyfajta megbecsülés még a legkisebb feladatot is kapni a teremben, különösen olyan valakinek aki annyira új mint ő, úgyhogy elfogadta. Ez megoldotta az ülőhely problémáját is. Általában Johnsonékkal szokott ülni. Ma nem lett volna jó Vonnie mellé ülnie, mivel Richard nem volt itt. És ahhoz nem volt idegzete, hogy Phyllissel üljön. Egy ilyen akció, tudta, annyi lenne mint kapcsolatuk bejelentése a gyülekezetben és még nem volt benne biztos, hogy a lány ennyire szereti őt.

Úgyhogy örömmel ült le a terem hátuljában a hosszú rúddal. Megfigyelhette az egész gyülekezetet. Megnyugtató volt egyszerre látni testvéreit és testvérnőit, mint egy fösvénynek a maga előtt kupacokba tett aranyait. "Ezek a jó emberek az én gazdagságom" gondolta magában.

Gravias testvér bejelentette az éneket, amit énekelni fognak. Sandy Wilson megvárta, hogy az énekeskönyvek lapjainak surrogása abbamaradjon és elkezdett játszani az emelvény jobb oldalán lévő zongorán.

Az ének után az ima következett, azután a Teokratikus Szolgálati Iskola, melyen a több-kevesebb tapasztalattal rendelkező testvérek és testvérnők próbálgathatják "szárnyaikat" hat perces előadást tartva az emelvényen. Ez volt Ted kedvenc összejövetele. Szerette Gravias testvér módszerét, mellyel senkinek az érzéseit nem bántotta meg a bírálatával az előadás után és amikor bejelentette, hogy milyen értékelést kapott arra a szempontra, amin dolgozott.

Ted szerette megpróbálni eltalálni, melyik szemponton dolgozott a testvér vagy testvérnő az előadásában. Amikor látszott, hogy a testvér minden lehetőséget megragad hogy szélesen gesztikulálva kezeivel mindenfelé hadonásszon maga körül, Ted pontosan eltalálta, hogy a "26.) Taglejtések" szemponton dolgozik. Most, hogy birtokolta a "Szolgálati Iskola" tankönyvet, ő is megnézhette ezeket a szempontokat, amikor Gravias testvér ráirányította figyelmüket.

Egy fiatal testvérnő által tartott viszonylag gyenge előadás alatt azon gondolkodott, hogy beiratkozik az iskolába aznap este az összejövetel után. Viszonylagos helyzetük miatt a testvérnők nem taníthatták közvetlenül a gyülekezetet, úgyhogy egy asztal volt az emelvényen, amelynél testvérnők beszélgettek, egyik tanítva a másikat. Ez valamivel érdekesebb volt, mint a testvérek sokszor monoton monológja, de ennél a bizonyos beszédnél a testvérnő nyilvánvalóan bemagolta a szövegét és teljesen elfelejtette a felénél. Próbált rögtönözni, hogy kitöltse a hátralévő perceket, de eluralkodott rajta a félelem és csak ült a fennmaradó két percben megalázott némasággal mielőtt Garvias testvér csengőjével jelezte, hogy az idő letelt. Ez a kis hang felriasztott mindenkit és kuncogás futott át a hallgatóságon. De nagy szenvedésnek tűnt Garvias számára hogy kivárja ilyenkor az idejét. Kiderült, hogy a lány "Jegyzethasználat" szemponton dolgozott és csúfosan elbukott.

"Ha ő ott ülhet és ezután kap egy másik előadást," gondolta Ted magában,"akkor én is meg tudom csinálni."

Az óra véget ért, elénekeltek egy másik éneket, és megkezdődött a szolgálati összejövetel.

Ez abból áll, hogy tapasztalt testvérek előadásokat tartanak a szántóföldi szolgálat technikáiból, demonstrálták, hogyan lehet felkínálni a házigazdának; elrendezések, tervek és bejelentések az irodalom elhelyezéssel kapcsolatban. Ezen a második összejövetelen volt egy kérdés - feleletes előadás, amikor Tednek a bal oldalon, Andy Flemmingnek a jobb oldalon kellett tevékenykednie.

Az első előadó rosszul kezdte, vélte Ted, mivel egy túl nyilvánvaló kérdést tett fel:" Mi a mi nagy kiváltságunk, amit Jehovának végezhetünk?" Senki sem törekedett válaszolni erre a kérdésre, ami megmutatta, hogy nem kellett lángésznek lenni hozzá. De végül egy kéz felemelkedett és Ted végzetére mielőtt a testvér felszólította volna, már nyújtotta be öt vagy hat ember fölött a mikrofont, amikor észrevette, hogy Bob Morrow az. Mormogás futott át a termen. Az emelvényen álló testvér látva mi történt megszólalt "Ah, Kapler testvérnő! Kérlek, testvér." Ted zavarodottan felnézett rá és akkor eszébe jutott Bob eltiltása. "A testvérnő közvetlenül jobbra Morrow testvér mögött, testvér." irányította Tedet, aki visszahúzta kissé a mikrofont a testvérnőhöz, aki megfogta és a szájához tartotta.

"Kimehetünk a szolgálatba és elhelyezhetjük az új kiadványainkat" mondta válaszolva válaszolva egyben a következő kérdésre is ráadásul.

Ahogy Ted visszament a terem végébe, egy kis szünet volt a testvér előadásában és hirtelen mindenki felfigyelt Ted nyikorgó cipőjére. A következő aki válaszolt Andy oldalán volt, úgyhogy Ted pihent. Ez egy szokatlan, ügyetlen vagy egyenesen rossz válasz volt, mert hirtelen minden kéz felemelkedett remélve, hogy esélye lesz rámutatni a hibára és megmutatni, ő mennyivel jobban tudja kifejezni gondolatait. De a testvér, aki az előadást tartotta nem állt egészen a helyzet magaslatán, és elkezdte jegyzeteit vizsgálni, hátha helyes volt a válasz miközben a kezek hullámzottak mind az érett búzakalászok a szélben, várva hogy "learassák" őket.

Ebben a kissé feszült csendben egy furcsa hangot hallottak; Eric szavai jutottak azonnal Ted eszébe: " Mint egy repülőgép-hajtómű". Nelson testvérnő volt, a vén felesége, elfojtott egy tüsszentést. Próbálván úriasszonynak lenni könnyedén megoldva a dolgot, olyan nevetséges hangot adott ki, hogy még egy húsz éve keményen lelkigyakorlatozó szerzetes is kacagásban tört volna ki hallatán. A nyelvek kiszáradtak, az arcok egyre vörösebbek és eltorzultabbak lettek. Az ajkak összeszorultak az akarat végső erőfeszítésével. Az emelvényen álló testvér köhögés ürügyén félrefordult, de ennek hangja még nevettetőbb volt. Visszafordulva bocsánatot kért és igyekezett gyorsan felölteni legkomolyabb arcát amit megtalált, és felszólította Phyllis Dorsey-t. Ted csodálkozott, hogy tudta anékül tartani a mikrofont, hogy remegjen a nevetéstől. Érezte, hogy pillanatokon belül felrobban, mert az összejövetel magasztossága, amikor ilyen humoros dolog által széttöretik, rendkívül viccessé teszi a legkisebb dolgot is. De ahogy a mikrofont tartotta Phyllisnek, odapislantott David Nelson mogorva arcára és ez elég volt, hogy összezúzza vidámságát.

"THEODORE EVANSTON!" hallott egy pokoli kiáltást -- egy olyan hangot, mely úgy tűnt, feltöri Ted elméjét és kisöpri belőle ezeket a csodálatos embereket, mindezt a szeretetet, mindezt az igazságot -- az apja hangja volt.

"Theodore Evanston!" szólította újra Larry Evanston miközben minden fej felé fordult, ahogy ott állt teljes életnagyságánál is nagyobban a terem végében. Ted nem tudta, mit tegyen. Vegye el a mikrofont Phyllistől a mondat közepén? Kérje meg apját, hogy maradjon csendben? Míg döbbenten állt, Jerry Lindquist aki az összejövetel rendezőjének számított, szép szóval és kezét a férfi karjára téve odalépett Ted apjához.

"Vegye le a kezit rólam", ordította ahogy félrekapta kezét " A fiamat akarom és egyik jehova se próbáljon megállítani engemet!" Ted nem akarta, hogy az összejövetel teljesen felboruljon emiatt, úgyhogy letette a mikrofont és kiment az apjával.

"Mi folyik itt, fiatalember?" kérdezte Larry, ahogy beszálltak a kis teherautójába. "Az ember mikor hazajön az egésznapi meló után, szeretné ha a családja ott lenne vele. Nem azt akarja hallani, hogy valami fanatikusok elvitték őket. Amikor otthagytad az iskolát, gondoltam jobb lenne dolgoznod és segíteni idős anyádnak. Ezt csináltad? He?"

"Nem."

"Így van, a francba! Én fizettem a lakásér az apámnak a te korodban. Baszdmeg, leszakadt a hátam a melóban, hogy segítsek a családomnak. Nem mentem mindennap, hogy bolondot csináljak magamból, zaklatva az embereket, pofámba vágatva az ajtót. Ne mond, hogy nem így volt, Paul mindent elmondott. A fenébe, ő inkább a fiam, mint te. Inkább, mint te. Amellett munkája is van és segíti a családját. Most mi lesz? Anyád betegre aggódja magát, hogy nem vagy otthon vacsorára, sem sötétedésre. Az hiszi, megőrültél. Mindenki azt mondja, megváltoztál és a családod ellen fordultál. Mi lesz most?!"

"Hogy értve?" kérdezte Ted, miközben a könny patakzott arcán.

"Úgy értve, hogy választhatsz. Elég öreg vagy, hogy eldöntsd mit akarsz csinálni. Bemerítkezel jehovának és elbúcsúzol a családodtól - vagy nem engedik?" nézett gúnyosan Tedre olyan sokáig, hogy az már félt, hogy nekimennek valaminek.

"Figyeld az utat!" kérlelte Ted.

"Ne szólj bele!" mondta Larry és nyitott tenyérrel arcon vágta fiát, beleadva minden gyűlöletét és frusztrációját. "Tudok figyelni az útra! Evvel keresem neked a betevőt, elfelejtetted? Napról napra töröm a seggem az utakon és mire érek haza!? Mi lesz most: a családod, vagy Jehova Tanúi? "

"Nem hagyhatom el az igazságot," nyüszítette Ted.

"De elhagyhatod a családodat, ugye?"

"Egyiket se akarom elhagyni."

"Az egyiket választod, vagy a másikat. Nekem nem kell egy semmirekellő jehova a házamba. Ez épp olyan, mintha az ördögöt fogadnám be. Ezt mondta Enright pásztor a múlt vasárnap. Azt mondta, ha egy ilyen van a házadban, az olyan mintha az Ördögöt hívnád a szívedbe; na mi lesz most?

Ted az apjára nézett könnyein át. Valahol mélyen belül mindketten tudatában voltak, hogy szeretik egymást. De Ted nem tudott segíteni a gyülekezet békéje és melege valamint az atyja szeretetének dühe és szigora közti ellentéten.

"Elmegyek és megkeresztelkedem mint Jehova Tanúja" mondta végül remegő hangon.

Ekkor már az országúton voltak, Larry megvonta a vállát. Átnyúlt és kinyitotta Ted oldalán az ajtót, "Kifelé!" kiáltotta. Ezek voltak az utolsó szavai fiához közel egy évig.

>> Tovább >>