Mozogni mindig szerettem, a táncért pedig megőrültem. Nézni imádom bármelyik formáját, ki is próbáltam magam egyes stílusokban. 2006 őszén került az életembe az orientális tánc, vagy én csöppentem a hastánc világába? Lényeg, hogy egymásra találtunk, s az évek sok történése alatt csak egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Szerencsésnek érzem magam, amiért megtaláltam azt a mozgásformát, mely egyben a hobbim. Tánc közben nem kell gondolkodnom, önmagam vagyok, jól érzem magam. Csak hab a tortán, hogy közben az alakomat is formálom.
2007 decemberében a Yasmine Orient Tánccsoport egyik alapító tagja voltam. 2010 tavaszától szabadidőmben szívesen veszek részt fellépő csoportunk, az Ezüst Jázmin Hastánccsoport munkájában mint koreográfus, művészeti vezető.
Külön öröm számomra, hogy egyre szélesebb körű irodalom áll rendelkezésre a hastánctörténetről, hisz sok érdekességet tudtam meg, míg elmélyültem az orientális tánc ókorba visszanyúló kulturális múltjában.
Az elmúlt évek során alkalmam nyílt belekóstolni a hastánc néhány speciális válfajába (latin táncokkal való kombinációk), több neves hastáncosnőtől tanulhattam, ezek maradandó élményt jelentettek számomra. Remélem, a jövőben is lesznek hasonló lehetőségeim!
