index
művészek tovább a következő művészhez      



H - Kecskemét

Telefon: +3676327023
Mobil: +36302515434
E-mail:
georganik314@gmail.com



Gyergyádesz László
népművelő, dramaturg

1947-ben született Budapesten. Főiskolára és egyetemre Debrecenben és Budapesten járt. Végzettsége: Debreceni Tanítóképző Intézet (népművelő-könyvtáros szak), Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar (közművelődés-felnőttnevelés szak), Színház- és Filmművészeti Főiskola, (színházelmélet-dramaturgia szak). Népművelőként dolgozott Kecskeméten a városi, majd a megyei tanácsnál, különböző beosztásokban. Egy ideig művészettörténetet tanított a kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumban. Tanulmányai megalapozták azt a lehetőséget, hogy élete során azzal foglalkozzon, amit szeret és amit hivatásának tekint: a művészeti élet segítésével, szervezésével. Szakmai írásaival, dolgozataival és az általa szerkesztett könyvekkel, kiadványokkal, valamint szervezői munkájával arra törekedett, hogy a művészetek segítsék az egyes embert és a közösségeket a teljesebb, az emberibb élet kialakítására.

Mivel ez a világkép találkozott azokkal az elképzelésekkel, melyekkel az 1984-ben alapított Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely indult, a kezdetektől rész vett annak munkájában. Részese volt a programok kialakításának, a szimpóziumok szervezésének, a pályázatok írásának. Az intézmény irányításában először művészeti titkárként, később igazgatóhelyettesként vett részt, majd 2001-től nyugdíjazásáig (2012. december 31.) igazgatóként vezette az intézményt. Mint dramaturg 1986-tól 2008-ig tagja volt a kecskeméti Katona József Színháznak.

Tagságok:

Közkincs Bizottság kuratóriuma (Dél-alföldi régió); Symposion Társaság, Symposion Alapítvány; Tűzzománcművészek Magyar Társasága

Elismerések:

Művelődési Minisztérium Nívódíja (1979); Tűzzománcművészek Magyar Társasága, Tűz-díj (2000); Pro Regione Alföld (2001); Magyar Kultúra Napja, Kecskemét MJV díja (2004); Bács-Kiskun Megyei Művészeti Díj (2004); Symposion Alapítvány, Symposion Díj (2006); Leonardo da Vinci Díj (2009) (az Oroszországi Képzőművészek Szövetsége, a Nemzeti Design Akadémia, az Oroszországi Design Szövetség, valamint az Állami Építészeti és Művészeti Akadémia közös Nagydíja), Kada Elek-díj, 2013.


70 éves id. Gyergyádesz László

Varga Géza: VALLOMÁSOK

Gyergyádesz László népművelő, művészeti menedzser, dramaturg 70 éves

70 éves id. Gyergyádesz László népművelő, dramaturg, művészeti menedzser, a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely nyugalmazott stúdióvezetője. Budapesten született 1947. június 8-án. 1969-ben a Debreceni Tanítóképző Intézet népművelő-könyvtáros szakán, 1974-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, közművelődés-felnőttnevelés szakon, valamint 1985-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházelmélet-dramaturgia szakán szerzett diplomát. 1969 óta Kecskeméten él. Előbb a városi, majd a megyei tanács művelődési osztályán dolgozott, közben rövid ideig a Városi Művelődési Központ művelődési előadójaként is tevékenykedett. 1986-tól a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely művészeti titkára, igazgatóhelyettese, 2001-től igazgatója volt, illetve 2012-ben, már nyugdíjasként egy évig mint stúdióvezető irányította az intézmény – immár a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelye – munkáját. Ezzel párhuzamosan 1986-tól 2008-ig a kecskeméti Katona József Színházban mint dramaturg is dolgozott. Fényima című, Tóth Menyhért írásaiból és megnyilatkozásaiból összeállított monodrámáját többek között a Nemzeti Színházban is láthatta a nagyérdemű. Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottsága Művészeti Szakbizottságának tagja, a Symposion Társaság kuratóriumi tagja. Szakmai munkájáért számos elismerést kapott: Művelődési Miniszter Nívódíja (1979), Magyar Tűz-díj (2000), Pro Regione Alföld (2001), Kecskemét Megyei Jogú Város díja a magyar kultúra napja alkalmából (2004); Bács-Kiskun Megye Művészeti Díja (2004), Symposion Díj (2006), Leonardo da Vinci-díj (2009), Kada Elek-díj (2013).

„Tisza-menti – szentesi és csongrádi – családból származom. Apai ágon görög őseim, Georgiádesz nevű eleim a családi emlékek szerint mintegy 300 évvel ezelőtt érkeztek Magyarországra. Szüleim Tiszaföldváron éltek. A második világháború után – születésem idején – Budapesten kaptak állást, ez az oka annak, hogy én a fővárosban láttam meg a napvilágot. Nem sokkal később azonban Martfűre költöztünk, édesapámék ugyanis a neves cseh cipőgyáros, Thomas Bata alapította »Batya« vállalatnál, a későbbi Tisza Cipőgyárban helyezkedtek el. Gyermekkorom nagy részét a Tisza-parti városban töltöttem, de Budapestet is otthonomnak tekintem mind a mai napig, barátok, rokonok és persze a munka is összeköt a fővárossal.


Szüleimmel

Az általános iskola nyolc osztályát Martfűn jártam ki, s mivel már tizenévesként felettébb érdekelt a latin nyelv, a középiskolát néhány barátommal együtt Kunszentmártonban, a jó hírű, latin oktatásáról is ismert József Attila Gimnáziumban végeztem el. Szinte megszállottan szerettem a latint, már az első év utáni nyáron, a szünidőben latin szövegeket fordítottam: a helybéli paptól elkértem a latin nyelvű bibliáját, és hosszabb-rövidebb passzusokat abból ültettem át magyarra. Kiváló nyelvész tanáraim is segítettek abban, hogy tudásomat elmélyítsem, különösen a néhány évvel ezelőtt elhunyt Kakuk Mátyásra és osztályfőnökömre, Beke Józsefnére – a már több mint öt évtizede Kecskeméten élő, az archaikus magyar nyelvet kutató és értelmező Beke József feleségére – emlékezem vissza szívesen.


Főiskolás koromban

Magyar-latin szakos tanárnak készültem, de a szegedi egyetemre a 170 jelentkezőből csak hetet vettek föl. Esélyem sem volt a bekerülésre, pedig korábban még egy területi középiskolai latin versenyt is megnyertem. A következő évet a hadseregben töltöttem, közben pedig – engedve a kultúraközvetítés iránti érdeklődésemnek – sikeresen felvételiztem Debrecenbe, a tanítóképző intézet speciális, népművelő-könyvtáros szakára. Nagyon sokrétű tudást nyújtott ez a főiskolai képzés, tanultunk például zene- és filmesztétikát és művészettörténetet is. Az oktatás színvonalát jól példázza, hogy az évfolyamunkból később szinte valamennyien továbbképeztük magunkat, és közülünk olyan neves szakemberek kerültek ki, mint a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója és helyettese: Fodor Péter és Sóron László.


Boldog főiskolások - menyasszony-vőlegény - 1968-ban

Feleségemet, Gyenes Jolánt is a tanítóképzőnek köszönhetem. Egy napon felvételiztünk – akkor találkoztunk először –, majd a következő években egyre szorosabbá vált a kapcsolatunk, és 1969-ben, diplománk átvétele után össze is házasodtunk. Kecskemétre költöztünk, gyermekeink – három fiunk – már a hírös városban születtek. A legidősebb, Laci művészettörténész lett, jelenleg a Cifrapalota Képzőművészeti Gyűjteményének a vezetője. Péter, a középső fiunk zenész, leginkább Pesten él, de munkája miatt járja a világot, míg a legkisebb fiunk, Misi festőművész. Ő Pécsett végzett, azután feleségével egy ideig itt laktak Kecskeméten, tavaly azonban visszaköltöztek Baranya központjába.


Feleségemmel és három fiunkkal

Diákévei alatt feleségem Kecskemét város ösztöndíjasa volt, ezért a diploma megszerzése után az akkori népművelési felügyelő, Heltai Nándor mellett kellett volna kezdenie. Ő azonban világ életében könyvtárosnak készült. Nándor nagyon rendes volt, mert helyette egész egyszerűen elfogadott engem. Sokat dolgoztunk azután együtt, többször is előfordult, hogy idegenekkel találkozva – kellő büszkeséggel – mint a tanítványát mutatott be engem. Később a művelődési központ, azután ismét a város, majd a megyei tanács művelődési osztálya lett a munkahelyem. Mindenhol kiváló kollégák vettek körül – Kiss Márta, dr. Tapasztóné Perlaki Magdolna –, és abban is szerencsés voltam, hogy a művészetek iránt talán az ország legnyitottabb politikai vezetője, Gajdócsi István állt akkor a megye élén. Nagyon hasznos, mai szemmel is vállalható tanulóévek voltak ezek számomra!

                        
Id. Kátai Mihály kiállításának megnyitóján     Orosz János kiállításának megnyitóján, Buda Ferenccel

Az 1970-es évek elejétől a művészek között egyre népszerűbbé vált a tűzzománc. A megyei tanács támogatásával 1975-től Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelepet szerveztünk. Az egész évben folyamatosan működő alkotóműhely 1984-ben alakult meg, az egykori malomépület 1985-től állt a művészek rendelkezésére. Az egyedülálló kezdeményezéshez én is örömmel csatlakoztam – egy évig kellett kérlelnem főnökömet, hogy engedjen el. 1986-tól azután az alkotóműhelyben folyó munkát hárman irányítottuk: Turi Endre festő- és zománcművész, Pap Gábor művészettörténész és én. Valamennyien erős akaratúak, szakmánkat elszántan szeretők voltunk, gyakran teljesen ellentétes dolgokat is képviseltünk. Ezekben a kérdésekben vérre menő vitákat folytattunk, de érvek mentén tudtunk közös álláspontot találni – ezek mind, mind hozzájárultak azután ahhoz, hogy a szakma mint egy erős, magas nívójú műhelyként tartott számon bennünket. Varázslatos éveket éltünk, igazi közösségben folyt a munka. Együtt alkottak az agg mesterek és az ifjú tanítványok, munka közben átadták, kicserélték egymás tapasztalatait, formálták egymást.


Tóth Menyhért síremlékének avatásán

1986-tól 2008-ig egy másik területen is aktív munkát folytattam, a kecskeméti Katona József Színház dramaturgja voltam. Lendvai Ferenc hívására vállaltam, hogy »két úr szolgája« leszek. Érdekes, izgalmas feladat volt. Rengeteg előadás születésében vettem részt, főleg Bodolay Gézával és Ádám Tamással dolgoztam együtt. Rendkívüli büszkeséggel tölt el, hogy Fényima című, Tóth Menyhért írásaiból és megnyilatkozásaiból összeállított monodrámámat előbb Komáromban, azután Alföldy Róbert előadásában a Nemzeti Színházban is színre vitték, később rádiójáték is készült belőle. Szerkesztőként részt vettem a kecskeméti teátrum történetét összegző két könyv összeállításában, és színházi műsorfüzeteket is készítettem.


A Kada Elek-díj átadási ünnepségén

Ezekben az években rövid ideig művészettörténetet is tanítottam a Bányai Júlia Gimnáziumban. Jóllehet nem szakom, azaz nem szereztem belőle diplomát, de kiváló professzoroknál sokat tanultam, vizsgáztam is belőle, és az akkori iskolaigazgató számított rám. Pár évig néhány osztályt próbáltam inkább buzdítani, sem mint hogy erőszakkal nevelni a művészetek szeretetére. Elvittem őket Báron Laci bácsihoz, jártunk a színházban, bepillanthattak egy kicsit a kulisszák mögé. Talán nem eredmény nélkül tettem a dolgom, mert egykori tanítványaimmal ma is jóban vagyok, ha találkozunk, örömmel idézzük fel a több évtizeddel ezelőtti órákat.


Feleségemmel és unokáinkkal

2013. január elseje óta »főállású« nyugdíjas vagyok. Rengeteget olvasok, szeretett könyveimet gyakran újraolvasom. Egy régi vágyam is valóra vált: egy hónapja mutatták be Nagy Attila színművész, rendező önéletrajzi és színházesztétikai írásainak, nyilatkozatainak, személyes vallomásainak szerkesztett gyűjteményét, melynek gondozásában jelentős szerepet vállaltam. Zenehallgatásra is fordítok időt, koncertekre is el-eljárok és színházba is gyakran elmegyek. Felsőszéktóban van egy kis kertünk, ott is szívesen elidőzöm. Szeretem a csendet, igénylem is, jó érzés a természetben lenni. De művész ismerőseimmel és barátaimmal is tartom a kapcsolatot, a naszvadi Tűzvirág nemzetközi alkotótáborból épp a napokban értem haza. A legtöbbet pedig természetesen a családdal töltöm. Immár négy unoka vesz körül – egyikük majd minden reggel velem, egy félórás beszélgetéssel kezdi a napját –, öröm a velük töltött minden perc!”

 


index
művészek tovább a következő művészhez      

oldal tetejére