H - KecskemétTelefon: +3676327023
Mobil: +36302515434
E-mail: georganik314@gmail.com
|
Gyergyádesz
László
népművelő, dramaturg 1947-ben született Budapesten.
Főiskolára és egyetemre Debrecenben és Budapesten
járt. Végzettsége: Debreceni Tanítóképző Intézet
(népművelő-könyvtáros szak), Kossuth Lajos
Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
(közművelődés-felnőttnevelés szak), Színház- és
Filmművészeti Főiskola, (színházelmélet-dramaturgia
szak). Népművelőként dolgozott Kecskeméten a
városi, majd a megyei tanácsnál, különböző
beosztásokban. Egy ideig művészettörténetet
tanított a kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumban.
Tanulmányai megalapozták azt a lehetőséget, hogy
élete során azzal foglalkozzon, amit szeret és amit
hivatásának tekint: a művészeti élet segítésével,
szervezésével. Szakmai írásaival, dolgozataival és
az általa szerkesztett könyvekkel, kiadványokkal,
valamint szervezői munkájával arra törekedett, hogy a
művészetek segítsék az egyes embert és a
közösségeket a teljesebb, az emberibb élet
kialakítására.
Mivel ez a világkép
találkozott azokkal az elképzelésekkel, melyekkel az
1984-ben alapított Nemzetközi Zománcművészeti
Alkotóműhely indult, a kezdetektől rész vett
annak munkájában. Részese volt a programok
kialakításának, a szimpóziumok szervezésének, a
pályázatok írásának. Az intézmény
irányításában először művészeti titkárként,
később igazgatóhelyettesként vett részt, majd
2001-től nyugdíjazásáig (2012. december 31.)
igazgatóként vezette az intézményt. Mint dramaturg
1986-tól 2008-ig tagja volt a kecskeméti Katona
József Színháznak.
Tagságok:
Közkincs Bizottság
kuratóriuma (Dél-alföldi régió); Symposion
Társaság, Symposion Alapítvány; Tűzzománcművészek
Magyar Társasága
Elismerések:
Művelődési
Minisztérium Nívódíja (1979); Tűzzománcművészek
Magyar Társasága, Tűz-díj (2000); Pro Regione Alföld
(2001); Magyar Kultúra Napja, Kecskemét MJV díja
(2004); Bács-Kiskun Megyei Művészeti Díj (2004);
Symposion Alapítvány, Symposion Díj (2006); Leonardo
da Vinci Díj (2009) (az Oroszországi Képzőművészek
Szövetsége, a Nemzeti Design Akadémia, az
Oroszországi Design Szövetség, valamint az Állami
Építészeti és Művészeti Akadémia közös
Nagydíja), Kada Elek-díj,
2013.
70 éves id.
Gyergyádesz László
Varga Géza: VALLOMÁSOK
Gyergyádesz László népművelő, művészeti
menedzser, dramaturg 70 éves
70
éves id. Gyergyádesz László
népművelő, dramaturg, művészeti menedzser, a
Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely
nyugalmazott stúdióvezetője. Budapesten született
1947. június 8-án. 1969-ben a Debreceni
Tanítóképző Intézet népművelő-könyvtáros
szakán, 1974-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Karán,
közművelődés-felnőttnevelés szakon, valamint
1985-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola
színházelmélet-dramaturgia szakán szerzett diplomát.
1969 óta Kecskeméten él. Előbb a városi, majd a
megyei tanács művelődési osztályán dolgozott,
közben rövid ideig a Városi Művelődési Központ
művelődési előadójaként is tevékenykedett.
1986-tól a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely
művészeti titkára, igazgatóhelyettese, 2001-től
igazgatója volt, illetve 2012-ben, már nyugdíjasként
egy évig mint stúdióvezető irányította az
intézmény – immár a Kecskeméti Kortárs Művészeti
Műhelyek Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelye
– munkáját. Ezzel párhuzamosan 1986-tól 2008-ig a
kecskeméti Katona József Színházban mint dramaturg is
dolgozott. Fényima című, Tóth Menyhért írásaiból
és megnyilatkozásaiból összeállított
monodrámáját többek között a Nemzeti Színházban
is láthatta a nagyérdemű. Az MTA Szegedi Akadémiai
Bizottsága Művészeti Szakbizottságának tagja, a
Symposion Társaság kuratóriumi tagja. Szakmai
munkájáért számos elismerést kapott: Művelődési
Miniszter Nívódíja (1979), Magyar Tűz-díj (2000),
Pro Regione Alföld (2001), Kecskemét Megyei Jogú
Város díja a magyar kultúra napja alkalmából (2004);
Bács-Kiskun Megye Művészeti Díja (2004), Symposion
Díj (2006), Leonardo da Vinci-díj (2009), Kada
Elek-díj (2013).
„Tisza-menti – szentesi és csongrádi –
családból származom. Apai ágon görög őseim,
Georgiádesz nevű eleim a családi emlékek szerint
mintegy 300 évvel ezelőtt érkeztek Magyarországra.
Szüleim Tiszaföldváron éltek. A második
világháború után – születésem idején –
Budapesten kaptak állást, ez az oka annak, hogy én a
fővárosban láttam meg a napvilágot. Nem sokkal
később azonban Martfűre költöztünk, édesapámék
ugyanis a neves cseh cipőgyáros, Thomas Bata
alapította »Batya« vállalatnál, a későbbi Tisza
Cipőgyárban helyezkedtek el. Gyermekkorom nagy részét
a Tisza-parti városban töltöttem, de Budapestet is
otthonomnak tekintem mind a mai napig, barátok, rokonok
és persze a munka is összeköt a fővárossal.
Szüleimmel
Az általános iskola nyolc osztályát Martfűn
jártam ki, s mivel már tizenévesként felettébb
érdekelt a latin nyelv, a középiskolát néhány
barátommal együtt Kunszentmártonban, a jó hírű,
latin oktatásáról is ismert József Attila
Gimnáziumban végeztem el. Szinte megszállottan
szerettem a latint, már az első év utáni nyáron, a
szünidőben latin szövegeket fordítottam: a helybéli
paptól elkértem a latin nyelvű bibliáját, és
hosszabb-rövidebb passzusokat abból ültettem át
magyarra. Kiváló nyelvész tanáraim is segítettek
abban, hogy tudásomat elmélyítsem, különösen a
néhány évvel ezelőtt elhunyt Kakuk Mátyásra és
osztályfőnökömre, Beke Józsefnére – a már több
mint öt évtizede Kecskeméten élő, az archaikus
magyar nyelvet kutató és értelmező Beke József
feleségére – emlékezem vissza szívesen.
Főiskolás koromban
Magyar-latin szakos tanárnak készültem, de a
szegedi egyetemre a 170 jelentkezőből csak hetet vettek
föl. Esélyem sem volt a bekerülésre, pedig korábban
még egy területi középiskolai latin versenyt is
megnyertem. A következő évet a hadseregben
töltöttem, közben pedig – engedve a
kultúraközvetítés iránti érdeklődésemnek –
sikeresen felvételiztem Debrecenbe, a tanítóképző
intézet speciális, népművelő-könyvtáros szakára.
Nagyon sokrétű tudást nyújtott ez a főiskolai
képzés, tanultunk például zene- és filmesztétikát
és művészettörténetet is. Az oktatás színvonalát
jól példázza, hogy az évfolyamunkból később szinte
valamennyien továbbképeztük magunkat, és közülünk
olyan neves szakemberek kerültek ki, mint a Fővárosi
Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója és helyettese:
Fodor Péter és Sóron László.
Boldog főiskolások - menyasszony-vőlegény
- 1968-ban
Feleségemet, Gyenes Jolánt is a tanítóképzőnek
köszönhetem. Egy napon felvételiztünk – akkor
találkoztunk először –, majd a következő években
egyre szorosabbá vált a kapcsolatunk, és 1969-ben,
diplománk átvétele után össze is házasodtunk.
Kecskemétre költöztünk, gyermekeink – három fiunk
– már a hírös városban születtek. A legidősebb,
Laci művészettörténész lett, jelenleg a Cifrapalota
Képzőművészeti Gyűjteményének a vezetője. Péter,
a középső fiunk zenész, leginkább Pesten él, de
munkája miatt járja a világot, míg a legkisebb fiunk,
Misi festőművész. Ő Pécsett végzett, azután
feleségével egy ideig itt laktak Kecskeméten, tavaly
azonban visszaköltöztek Baranya központjába.
Feleségemmel és három fiunkkal
Diákévei alatt feleségem Kecskemét város
ösztöndíjasa volt, ezért a diploma megszerzése után
az akkori népművelési felügyelő, Heltai Nándor
mellett kellett volna kezdenie. Ő azonban világ
életében könyvtárosnak készült. Nándor nagyon
rendes volt, mert helyette egész egyszerűen elfogadott
engem. Sokat dolgoztunk azután együtt, többször is
előfordult, hogy idegenekkel találkozva – kellő
büszkeséggel – mint a tanítványát mutatott be
engem. Később a művelődési központ, azután ismét
a város, majd a megyei tanács művelődési osztálya
lett a munkahelyem. Mindenhol kiváló kollégák vettek
körül – Kiss Márta, dr. Tapasztóné Perlaki
Magdolna –, és abban is szerencsés voltam, hogy a
művészetek iránt talán az ország legnyitottabb
politikai vezetője, Gajdócsi István állt akkor a
megye élén. Nagyon hasznos, mai szemmel is vállalható
tanulóévek voltak ezek számomra!
Id. Kátai Mihály kiállításának megnyitóján
Orosz János kiállításának megnyitóján, Buda
Ferenccel
Az 1970-es évek elejétől a művészek között
egyre népszerűbbé vált a tűzzománc. A megyei
tanács támogatásával 1975-től Nemzetközi
Zománcművészeti Alkotótelepet szerveztünk. Az egész
évben folyamatosan működő alkotóműhely 1984-ben
alakult meg, az egykori malomépület 1985-től állt a
művészek rendelkezésére. Az egyedülálló
kezdeményezéshez én is örömmel csatlakoztam – egy
évig kellett kérlelnem főnökömet, hogy engedjen el.
1986-tól azután az alkotóműhelyben folyó munkát
hárman irányítottuk: Turi Endre festő- és
zománcművész, Pap Gábor művészettörténész és
én. Valamennyien erős akaratúak, szakmánkat
elszántan szeretők voltunk, gyakran teljesen
ellentétes dolgokat is képviseltünk. Ezekben a
kérdésekben vérre menő vitákat folytattunk, de
érvek mentén tudtunk közös álláspontot találni –
ezek mind, mind hozzájárultak azután ahhoz, hogy a
szakma mint egy erős, magas nívójú műhelyként
tartott számon bennünket. Varázslatos éveket
éltünk, igazi közösségben folyt a munka. Együtt
alkottak az agg mesterek és az ifjú tanítványok,
munka közben átadták, kicserélték egymás
tapasztalatait, formálták egymást.
Tóth Menyhért síremlékének avatásán
1986-tól 2008-ig egy másik területen is aktív
munkát folytattam, a kecskeméti Katona József
Színház dramaturgja voltam. Lendvai Ferenc hívására
vállaltam, hogy »két úr szolgája« leszek. Érdekes,
izgalmas feladat volt. Rengeteg előadás születésében
vettem részt, főleg Bodolay Gézával és Ádám
Tamással dolgoztam együtt. Rendkívüli büszkeséggel
tölt el, hogy Fényima című, Tóth Menyhért
írásaiból és megnyilatkozásaiból összeállított
monodrámámat előbb Komáromban, azután Alföldy
Róbert előadásában a Nemzeti Színházban is színre
vitték, később rádiójáték is készült belőle.
Szerkesztőként részt vettem a kecskeméti teátrum
történetét összegző két könyv
összeállításában, és színházi műsorfüzeteket is
készítettem.
A Kada Elek-díj átadási ünnepségén
Ezekben az években rövid ideig
művészettörténetet is tanítottam a Bányai Júlia
Gimnáziumban. Jóllehet nem szakom, azaz nem szereztem
belőle diplomát, de kiváló professzoroknál sokat
tanultam, vizsgáztam is belőle, és az akkori
iskolaigazgató számított rám. Pár évig néhány
osztályt próbáltam inkább buzdítani, sem mint hogy
erőszakkal nevelni a művészetek szeretetére. Elvittem
őket Báron Laci bácsihoz, jártunk a színházban,
bepillanthattak egy kicsit a kulisszák mögé. Talán
nem eredmény nélkül tettem a dolgom, mert egykori
tanítványaimmal ma is jóban vagyok, ha találkozunk,
örömmel idézzük fel a több évtizeddel ezelőtti
órákat.
Feleségemmel és unokáinkkal
2013. január elseje óta »főállású« nyugdíjas
vagyok. Rengeteget olvasok, szeretett könyveimet gyakran
újraolvasom. Egy régi vágyam is valóra vált: egy
hónapja mutatták be Nagy Attila színművész, rendező
önéletrajzi és színházesztétikai írásainak,
nyilatkozatainak, személyes vallomásainak szerkesztett
gyűjteményét, melynek gondozásában jelentős
szerepet vállaltam. Zenehallgatásra is fordítok időt,
koncertekre is el-eljárok és színházba is gyakran
elmegyek. Felsőszéktóban van egy kis kertünk, ott is
szívesen elidőzöm. Szeretem a csendet, igénylem is,
jó érzés a természetben lenni. De művész
ismerőseimmel és barátaimmal is tartom a kapcsolatot,
a naszvadi Tűzvirág nemzetközi alkotótáborból épp
a napokban értem haza. A legtöbbet pedig természetesen
a családdal töltöm. Immár négy unoka vesz körül
– egyikük majd minden reggel velem, egy félórás
beszélgetéssel kezdi a napját –, öröm a velük
töltött minden perc!”
|
|