Nyugdíjasotthon


Rolls-Royce Phantom Coupé

A Rolls-Royce sajtósa a Phantom Coupé-próbautam óta küldi nekem a sajtóközleményeket. Két hete azonban egy igazi levél érkezett tőle: arról érdeklődött, szeretnék-e interjút készíteni a cég vezérigazgatójával, Tom Purvesszel a Frankfurti Autószalonon. A skót Rolls-Royce-vezért főleg az új Ghostról kérdeztem, de arról is beszélt, milyen nehézségekbe ütközött a Mini amerikai bevezetésénél.

Tom Purves keretbe foglalta életét, hiszen első munkahelye is a crewe-i Rolls-Royce gyár volt, ahova 1967-ben állt be mérnökgyakornokként. Közel húsz évig volt a vállalatnál, és időközben felküzdötte magát a menedzsment szintjére, többek között az európai, az afrikai és a közel-keleti értékesítésért is ő felelt. 1985-ben vették fel a BMW-hez, ahol eleinte szintén értékesítési vezetőként dolgozott az Egyesült Királyságban, négy év múlva pedig már ő lett a szigetországban a márka első embere. Munkássága alatt elérte, hogy Nagy-Britannia vált a BMW második legnagyobb exportpiacává az Egyesült Államok után.

1996-ban már a Rover igazgatótanácsában találjuk, ő felügyelte a Rover, a Mini, a Land Rover globális értékesítését. Ezután ismét a Rover tulajdonosához, a BMW-hez került, de kontinenst váltott, és az Egyesült Államokban kezdett dolgozni. 1999-től 2008-ig tíz éven át a BMW USA elnökeként tevékenykedett, és ezalatt sikerült megdupláznia a német márka piaci részesedését. 2008-ban tért vissza Angliába, mert a BMW megbízta a Rolls-Royce cég vezetésével. Életrajzát elnézve aligha találhattak volna alkalmasabb embert a feladatra. Itt is sikert sikerre halmoz, tavaly például új értékesítési rekordot állított fel 1212 eladott autóval. Az interjúra a Ghost leleplezése után másfél órával, a Rolls-Royce stand hátuljában kialakított bőrfoteles szobában került sor.
Rólunk | Áraink | Szolgáltatásaink | Galéria | Elérhetőségek | Főoldal Készített: Garzó László @ 2010 © Minden jog fentartva.