 |
||||
 |
A fellépett problémák orvoslására a mérnökök előrukkoltak a jellegzetes fordított „sirály” szárnyformával, amely örökre meghatározta a Corsair arculatát. A hajlott szárnyforma lehetővé tette a nagy légcsavar és a rövid, erős futómű együttes alkalmazását, ugyanakkor jelentős mértékben javította a gép aerodinamikai jellemzőit is. Egy meglehetősen letisztult, tetszetős gép lett a fejlesztés eredménye, melyen nem voltak síkból kiálló szegecsek, és amelyen az akkor újdonságnak számító ponthegesztést is alkalmazták. Törekedtek arra, hogy semmi ne legyen a légáramlás útjában. A kompresszor beömlő, az intercooler és az olajhűtő–radiátor légbeömlői a szárnytő belépő élén kerültek kialakításra. A Vought a gép orr részét kör keresztmetszetűre tervezte, melybe a tekintélyes nagyságú motor tökéletesen illeszkedett. Az F4U volt az első haditengerészeti repülőgép, melynél a behúzott futómű a szárnyban kapott helyet, nem pedig a törzsben. Az XF4U–1 1940 májusában emelkedett a levegőbe először, és 5 hónappal később 73 km–t repült Stratford és Hartford (Connecticut) között, melyen elérte a 651 km/h sebességet, és ezzel a Corsair lett az első sorozatban gyártott repülőgép, amely vízszintes repüléssel elérte a 643 km/h–t. A Haditengerészet rendkívül elégedett volt a gép jellemzőivel, és 1941 júniusában 584 db Corsair gyártását rendelték meg. Az elkövetkező 11 év során, amíg a Corsair 1952–ig gyártásban maradt közel 12.000 db–ot készítettek a típus különféle változataiból. |
 |
||
 |
||||