Az első páncélzattal ellátott Zero az 1944 őszén szolgálatba állított A6M5c volt, melyben a pilótaülés mögé szereltek egy páncéllemezt. Érdekes, hogy a japán szárazföldi haderő légierejének gépeit már 2 évvel korábban ellátták egy, a pilótaülés mögé beépített 13 mm vastag páncéllemezzel. Igaz, hogy az F4F sok tekintetben alulmaradt a Zero–val szemben, de legalább túlélt valamennyi találatot, ezzel szemben a Zero gyakran egyetlen jól elhelyezett 0,50 cal. sorozattól szétesett, vagy kigyulladt. 

Természetesen a háborús tapasztalatok alapján folyamatosan fejlesztették a páncélzatok hatékonyságát is. A Focke–Wulf Fw–190 pilótaülésére a fej és vállak védelmére 13 mm vastag páncéllemezt szereltek, a pilótaülést 8 mm vastag acéllemezzel páncélozták, majd a pilótafülke lefedetlen részeire 5 mm és 6 mm vastag lemezeket helyeztek el, és a szélvédő 50 mm vastag páncélüvegből készült. 5,5 mm, illetve 6,5 mm vastag lemezbordákkal páncélozták a burkolat motor előtti levegőbeömlő peremét.

A Luftwaffe a kifejezetten nehézbombázók lelövésére kifejlesztett Fw–190 A–8 és
R–8 változatokat szereltette fel különösen erős páncélzattal, mert nekik kényelmetlenül közel kellett repülni a jól felfegyverzett szövetséges bombázókhoz. A legtöbb vadászgépet csak a hátulról és előröl jövő találatok ellen páncélozták, azonban Fw–190 R–8–at oldalról is alaposan „kipárnázták”, mert a szoros kötelékben repülő ellenséges bombázók között repülve a géptörzs oldala is ki volt téve ellenséges tűznek. Az R–8 esetében ez azt jelentette, hogy a kabintető oldalüvegeit 30 mm vastag páncélüvegből készítették, és 5 mm vastag páncéllemezzel „bélelték” ki a pilótafülke oldalát, és a műszerfal mögé is jócskán került belőle. A szárnyban elhelyezett MK–108–asok lőszerrakaszait szintén páncélozták.

Vissza

Bezár

Tovább