Trópusi esőerdő
Az egyenlítő környékén a Kongó-medence, valamint a Guineai-öböl partvidékén, illetve Madagaszkár keleti tengerpartján található trópusi esőerdő. A Kongó-medence Amazónia után a Föld második legnagyobb esőerdeje. A trópusi esőerdőt nagyon sűrű növényzet, szinte járhatatlan erdők, fokozatosan újuló levélzet és nagy fajgazdagság jellemzi. A legjelentősebb növényei: a rotangpálma, amelyet elődeink nádpálcaként ismertek; a sztrofantusz, ami a bennszülött vadászok nyílmérgét adja. Értékes fafajta még: az ébenfa, a szantálfa és a kólafa. Az erdőben a fényviszonyokhoz igazodva több szint alakult ki: Első lombkoronaszint – magas, 50 m-ig nyúló óriásfák alkotják. Második lombkoronaszint – közepes termetű, 20–25 m-ig nyúló fák jellemzik. Harmadik lombkoronaszint – kisméretű fák bújnak meg. Cserjeszint – növényei a pálmák. Gyepszint – páfrányok élnek itt. Liánok szintje – kúszónövények. Epifiták szintje – fán lakó növények.
Szavanna
A szavannának több fajtája megtalálható Afrikában, a csapadéknak megfelelően: nedves vagy magasfüves szavanna, száraz vagy alacsonyfüves szavanna, tüskés szavanna. A nedves szavannát a lombhullató erdő jellemzi, amely az esőerdőnél alacsonyabb és kevesebb fajból áll és üde aljnövényzettel rendelkezik. Sok örökzöld és lián nő az erdőben. A mocsaras területeken és az állóvizek partjain papirusznád él. A száraz szavanna növényzete tüskés, tövises fákból, bokrokból áll, de pálmák is előfordulnak. A szavanna jellemző növényei: a majomkenyérfa, az olajpálma és az elefántfű.
Sivatag
A sivatag növényvilága igen szegény. Jellemző növényei a pozsgások.
Mediterrán területek
A mediterrán tájakon jellemző növényzet a keménylombú erdő(örökzöld tölgyek, paratölgyek, olajfák). A kölönböző mediterrán tájakon élő fák:az Atlasz-vidéken: aleppói fenyő, atlanti cédrus, magyaltölgy, palatölgy, macchia, törpecserje. Fokföldön: babérlombú növényzet.
Madagaszkár
A sziget nagyon régen elvált minden más kontinenstől. Indokolható álláspont szerint tulajdonképpen önálló kontinens. A nyugati, szárazabb oldalon trópusi lombhullató erdők honosak, a legszárazabb vidékeken félsivatagi tüskés bozótok. Itt a lakosság ritka, az erdőpusztulás nem olyan nagymérvű, mint keleten, de jelen van. Errefelé ma is honos az égetéses-irtásos földművelés. A lecsupaszított talajt az erózió veszélyezteti. Gyakran előfordul, hogy úgy lepusztul a talaj, hogy ott már semmiféle növényzet nem tud megkapaszkodni.