Hiei teljesen összetört. Csak ült és
sóhajtozott és magában motyogott. Még Yukina sem tudta
felvidítani. Mindenki aggódott érte, hisz’ korábban sosem
engedte meg magának azt a luxust, hogy meglátszanak rajta az
érzelmei.
- Te,
tulajdonképpen mi baja a törpének? Botan szerint erős a lány.
(Kuwabara)
- Hát nem
nyilvánvaló? Beleszeretett! (Yusuke)
- Mondjuk meg is
értem. Igazán csinos volt az a lány. (Kuwabara)
- Na, de Kuwabara!
És Yukina? (Botan)
- Azt mondtam:
csinos. De Yukina kisasszony természetesen sokkal csinosabb nála!
(Kuwabara)- de hiába erőlködtek, Hiei még csak oda sem figyelt.
Végül Yusuke fölállt.
- Na, jó.
Induljunk. (Yusuke)
- Hová? (Kuwabara)
- Megkeresni Alinát.
(Yusuke)
- Alinát?
De fogalmunk sincs, hogy hol lehet. Nem tehetünk mást, minthogy
várunk és bízunk. (Hiei)
- Ugyan miben?
Toguró nem fogja elengedni. Ha nem megyünk érte, megöli. Te is
tudod. (Kurama)- Hiei ránézett, a szeme elfelhősödött egy
pillanatra, aztán elszántan pattant föl.
- Igazad van.
Induljunk. (Hiei)
- De
nem tudjuk, hol van! Toguró nem mondta, hol keressük. Bárhol
lehetnek…(Botan)
- Nem egészen. A
Démon- Detektorom majd nyomra vezet. (Yusuke)
- Nocsak, néha
egészen értelmeseket tudsz mondani. (Hiei)
- Te meg némán
szimpatikusabb voltál. (Yusuke)- Miután ezt megbeszélték Yusuke
Démon- Detektorát követve eljutottak egy külvárosi kúriához.
- Miért van az,
hogy a rosszfiúk mindig ilyen ocsmány helyeken laknak? (Kuwabara)
- Hogy
legyen mit kérdezned. (Hiei)- A társalgás ezzel véget ért,
mielőtt elkezdődhetett volna. Mivel senki nem érzett veszélyt,
és nem volt kulcsuk a zárhoz, Yusuke a bejutás legegyszerűbb
módját választotta: berúgta az ajtót. A kiáramló szag majdnem
leverte a lábukról hőseinket. Erős doh és- alvadt vérszag
keveredett a halál félreismerhetetlen kipárolgásával.
- Utálom ezt a
szagot. (Kuwabara)
- Pedig
jó lesz, ha megszokod. Alina itt van, semmi kétség. (Hiei)
- Honnan
veszed? (Yusuke)
- Érzem.
(Hiei)
- Ezen a
bűzön keresztül? (Kuwabara)
- Hülye
halandó. (Hiei)- Ezután hozzáláttak, hogy módszeresen
átkutassák az egész házat. De Kurama javaslatára nem váltak
külön. Egyedül nem sok esélye lett volna bármelyiküknek is a
Toguró fivérek ellen. Most az egyszer Hiei nem vitatkozott. Alina
biztonsága jelenleg jobban foglalkoztatta a saját büszkeségénél.
- Ez
tényleg belezúgott. (Kuwabara)
- Pszt!
Ne hergeld! Te is tudod, milyen heves tud lenni. (Kurama)
- Mit
pusmogtok ti ott? (Hiei)
- Semmit!
(Kuwabara, Kurama)- Órákig kutakodtak. Hiába. Ekkor megszólalt
valahonnan egy idegesítő, tenyérbe mászó hang.
- Nocsak,
nocsak. De türelmetlenek vagyunk! (id. Toguró)- Ekkor fény gyúlt
és a szoba sarkában hőseink meglátták a Togurókat. Mellettük
egy talpig páncélba öltözött harcos állt.
- Azt
hittük, tovább fog tartani, mire idetaláltok. Meg kell vallanom,
kissé alábecsültelek titeket. (ifj. Toguró)
- Ne a
szád járjon, te rohadék! Add vissza Alinát, vagy állj ki
ellenünk! (Yusuke)
- Most az
egyszer nem velem kell kiállnotok. Ő lesz az ellenfeletek. Ha
megölitek… ha meg tudjátok
ölni, Alina visszakapja a szabadságát. (ifj. Toguró)
- Mi is
tudjuk! (Yusuke)- Urameshi még mondani akart valamit, de már nem
volt rá ideje, mert a harcos előlépett, és rögtön támadásba
is lendült. Kurama reagált leggyorsabban.
- Rózsaostor!
Lépj működésbe! (Kurama)
- Reigun!
(Yusuke)- Hiei és Kuwabara szintén támadásba lendült a
kardjával, de az az előbbi gyorsabb volt. Hiei kardja koppanva ért
földet a padlón. „a szeme… olyan
ismerős a szeme.” Gondolta Hiei, miközben
a fegyverért ugrott. Yusukéék folyamatosan támadták a harcost,
aki mindenegyes csapásukat tökéletesen blokkolta- volt, hogy
olyan gyorsan, hogy szinte nem is tudták mi történt- és már jó
néhány csúnya sebet okozott. Hieinek is vérzett az arca, de nem
törődött vele. „a szeme… olyan ismerős
a szeme. Próbára kell tennem.” Aztán
megindult. Szemből támadott, majd hirtelen ellenfele mögé
került. De az legalább olyan gyors volt, mint ő. Szembe fordult
vele és egyszerűen pusztakézzel megragadta a kardot és ellökte
magától Hiei-jel együtt. Semmi kétség.
Ez ő. Így csak ő védekezik.”
- Kurama!
Le tudod szedni a sisakját? (Hiei)
- Azt
hiszem igen. De az miért jó nekünk? (Kurama)
- Ne
kérdezz, csak csináld! (Hiei)- És Kurama tényleg nem
kérdezősködött tovább. Egy jól irányzott ostorcsapással
széttörte a harcos sisakját, aki a lendülettől hátra esett,
hosszú haja, mint holmi fátyol úszott utána a levegőben. Olyan
volt, mintha lassított felvételen néznék. A harcos a földhöz
csapódott, aztán még csúszott pár métert. Aztán felállt, és
amikor kirázta haját az arcából, mindannyian szembesültek a
szörnyű valósággal. Bár Hiei felkészült rá, hogy
valószínűleg ezt fogja látni, még neki is elakadta a lélegzete.
- A…A…Alina…(Hiei)
- Hé! Te
lány, megvesztél? Miért állsz ki Toguró mellett? Ő a rossz fiú
nem tudtad? (Yusuke)
- Én
tudtam, hogy ezzel a csajjal nem stimmel valami. Áruló. Kémkedni
küldték! (Kuwabara)
- Még
egy szó és lenyomom azt a kardot a torkodon. (Hiei)
- Most
hiába pattogsz, Kertitörpe! Ez semmit sem változtat a tényeken.
(Kuwabara)
- Nem.
Hieinek igaza van. Nézzétek a szemét, milyen üres! Mint a
holtaké. Nyilvánvaló, hogy nem saját akaratából cselekszik.
(Kurama)
- Alina!
Alina, hallasz engem? (Hiei)
- Hiába.
Nem hallja. Irányítják. Nem hall és nem lát semmit. Nincs
magánál.
- Alina!
Gyere vissza! Itt vagyok, mind itt vagyunk, megyünk érted, de
segítened kell! Állj ellen! Győzd le! (Hiei)
- Neked
aztán nehéz felfogásod van. Nem érted, hogy nem hallja? Ő a mi
engedelmes ki bábunk, azt teszi, amit mondunk neki, és csak akkor
kapja vissza a lelkét, ha megölitek. Viszont ha nem teszitek ő öl
meg titeket és utána, még ki tudja meddig fog szolgálni minket.
Igazán ironikus. Melyik a fontosabb: A ti életetek, vagy az övé?
(Id. Toguró)- Hiei becsukta a szemét, majd sóhajtott egyet,
aztán… nevetni kezdett.
- Te meg
min mulatsz olyan jót? (id. Toguró)
- Azon,
hogy ostobábbak vagytok, mint hittem. Először tényleg aggódtam,
de úgy látszik fölösleges volt. (Hiei)
- Ostoba
kis törpe! Alina! Öldd meg! Parancsolom! (Id. Toguró)- És Alina
támadásba lendült, de Hiei csak állt és nevetett. Majd amikor a
lány lesújtott, megragadta a kardját és kicsavarta a kezéből.
Így a lány arca egészen közel került az övéhez.
- Alina!
Gyere vissza! Parancsolom! (Hiei)- Alina megremegett és szemébe
visszatért az élet.
- Köszönöm.
(Alina)- majd elájult. Hiei fél kézzel kapta el a zuhanó testet
és óvatosan a földre fektette.
- Ezt
most megúsztátok, de a legközelebb nem lesztek ilyen
szerencsések! (ifj. Toguró)-aztán a bátyjával együtt eltűnt.
- Hova
lettek? (Kuwabara)
- Felszívódtak.
(Yusuke)
- Nem.
Itt sem voltak. Ezek csak képek voltak, hologramok, ha úgy
tetszik. Csak arra lennék kíváncsi, hogy ezt te honnan tudtad,
Hiei? (Kurama)
- Csak
tudtam és kész. (Hiei)
Folyt. Köv.