Sírni
Fáj.
Szaggat. Meghalok.
Nagyon
fáj itt bent. Az első cseppek forrón szántják végig arcom.
Reszketeg sóhajjal vacog fel lelkemből a… nem tudom. Nincs neve.
Nem tudom. Csak azt, hogy fáj. Nagyon. Minden. Most. Egyszerre.
Ebben a pillanatban. Olyan rossz. Kellesz. Most nagyon. Jobban, mint
általában. Kellesz, hogy felhúzz a szakadékból, hogy megtarts,
kellesz, hogy biztonságot adj, hogy megvédj. Kellesz… de… de
nem vagy itt. Bár tudnád, bár érezhetnéd. Bár átremegne rajtad
a gondolat, hogy most fájok. Szeretnélek látni. A mosolyodat. Azt
a szomorkás-őszinte mosolyt, amikor magadban azt gondolod:„te kis
hülye, ezért nem kell sírni”.
Gyere
ide, kérlek. Húzz fel, tarts meg, vidd el a fájdalmat!