Rothadó Harag
Avagy Rottenfury története
IV. fejezet
Napok teltek el ,de Oliver és Andrew nem mozdultak az Alterac hegyek
széles vonulatai közül. Talán féltek, hogy
az embereknek sikerült visszaverni társaik támadását,
talán ösztönbõl nem hagyták el az erdõt.
Részben biztonságban érezték magukat, részben
pedig még mindig zavarodottak voltak, a múlt és a jelen
változásaitól.
Három nap telt el azóta a nap óta ,hogy Oliver elkövette
élete elsõ gyilkosságát. Bár társa
errõl nem tudhatott, mégis megérezte barátja viselkedésén.
Bár õ nem volt bizonytalan sem létében, sem abban
,hogy mi a dolga, barátja Oliver annál inkább tûnt
annak. Bár már õ is Ner'Zhul szolgái közé
tartozott, már õt is felemésztette a "démon"
ami az elõhalottakat irányítja. Elméje sötétbe
burkolódzott, gondolatai pedig azon a parasztemberen jártak,
akit meggyilkolt. Õ csak ült a fák között némán,
és folyton az szaladt át az agyán ,hogyan sújtott
le arra az emberre.
Három napig alig szóltak egymáshoz. Andrew csak csodálkozott
,miért is nem éhes. Folyton azon tûnõdött
,miért nem érzi a korgást a gyomrában ,ami régen
oly sokszor kísértette. Talán nem volt éhes, mégis
elhatározta ,hogy szerez valami ételt. Oliverhez sétált,
aki egy fa tövében gubbasztott, tekintete pedig csak egyenesen
elõre vetõdött.
-Mit szólnál hozzá , ha szereznénk valami ételt?
Láttam arra néhány õzt, biztos finom, porhanyós
húsuk van.
Oliver nem szólt semmit, csak ült és nézett maga
elé, magában pedig azt gondolta, hogy lehet ,hogy nem jött
még rá, hogy neki nem kell többé ennie.
-Tehát nincs hozzá kedved? Pedig jól esne biztos.
-Mondd hát nem érted? Nem kell már többé
étel, vagy ital. Meghaltál! A halott pedig bizony nem eszik,
és nem iszik semmit. - szólt Oliver gúnyosan.
Andrew nem igen értette, mért ne ehetne. Az tény ,hogy
nem éhes, de attól még biztos ízlene egy kis vadhús.
Leült barátja mellé, és ugyanannak a vastag fának
támaszkodott, mint õ. Rothadt kezeit térdére tette,
és Oliver arcát nézte.
-Min tûnõdsz? Tán azon ,miért nem eszik a halott?
- Kérdezte a bolond, majd elnevette magát. Oliver ránézett,
és mosolyát figyelte.
-Hát téged valóban nem lomboz le semmi?.... Bolond vagy
barátom, de legalább boldog bolond.
-Tán bolondnak hiszel, pedig többet tudok mint képzelnéd.
Ez a mondat felkeltette a mérgelõdõ halott figyelmét,
aki nyomban Andrew felé fordult.
-Mond mirõl beszélsz? Mit tudsz te, amit én nem? Mit
mondott neked az a nekromanta Andorhal falai között?
A bolond közelebb hajolt barátjához, és a fülébe
súgta:
-Azt ,hogy ránk még vár valami. - Majd vissza húzódott,
és felállt. Lassan a hegyek felé indult, mire Oliver
rákiáltott:
-Várj! - Majd hirtelen talpra állt - Mi vár ránk?
Ezt ,hogy értette?
-Úgy, hogy nekünk még küldetésünk lesz.
Bizony! Fontos küldetésünk a Korbács számára.
-Hogy mi? Korbács? Mirõl beszélsz semmit nem értek?!
Andrew arcra mosolyra derült, majd kéjkedve nevetett, mint mikor
a gyerekek nem osztják meg egymással titkaikat. Majd újra
a hegyek felé indult. Barátja mellé futott, és
tovább faggatta, de Andrew semmit nem mondott. Oliver pedig dühében
az egyik fához vágta, és úgy kérdezte,
de õ csak nevetett. Végül idegesen ráhagyta, de
a kíváncsiság csak furdalta, vajon mit tudhat.
A hegyek felé menet, egy barlangra bukkantak, ahol úgy érezték
meghúzhatják magukat az emberek elõl. Oliver furán
nézte, nem igazán akart elbújni, mert nem félt
az emberektõl, Andrew viszont azonnal befutott, amint meglátta.
Barátjának nem volt választása, bármennyire
is maradt volna szívesebben odakinn, mégis utánament.
Már nem önmaga irányította hanem az ösztönök.
A barlang belül mély, sötét, és csendes volt.
Mindketten elõvigyázat nélkül, bebarangoltak a barlang
mélyébe. Minél beljebb értek, Andrewet annál
inkább elfogta valami érzés; valami érzés
ami arra hasonlított, mint amikor még emberi létében
meglátta a hídon menetelõ ghoulokat, és nekromantákat.
A bolond gyanakvó arcot vágott, és lassítani kezdett.
Barátja nem tudta, miért marad le, õ azonban tovább
ment szótlanul.
Andrew megérzései remekek voltak, és most sem csalódott
bennük. Oliver vakul ment befelé, a barlang egyre sötétebb
lett, és lassan már saját lábát sem látta.
-Várj! - kiáltott rá erõteljesen Andrew, mire
a sötétben Oliver hirtleen mozdulattal megfordult, de sorvadó
lábát egy kõbe verte, amitõl megbotlott.
A sötétbõl hirtelen egy lángcsóva repült
feléjük, mire Oliver lehúzta a fejét, de Andrewet
eltalálta, aki hátra esett, és egy kõfalnak zuhant.
Oliver elõrántotta kardját, majd talpra állva,
a sötét felé futott. Azonban a sötétbe futva
semmit sem talált. Kardját maga elõtt tartva óvatosan
hátrált, közben érezte, hogy kõtörmeléken
lépked. Egyik pillanatban, viszont valami sokkal puhábbra lépett.
Hátra fordult, és csak egy logó, rothadó emberi
fejet látott. Jobban megnézve, mintha nem is csak egy fej, hanem
egy egész hulla, és nem is egy, hanem több hulla egymásba
varrva.
Hátra lépve egy erõs morgás hallatszott, és
csak azt vette észre ,hogy egy húsbárdra hasonlító
fejsze repül oldalról a feje felé. Olivernek sikerült
lehúzni, a fejét, és egy mozdulattal pengéjét
a förtelembe döfte, mire az hatalmasat üvöltött.
Közben eszébe jutott, hogy Andorhalban is hasonló szörnyûségeket
látott, és azt hitte ,hogy ez a buta jószág csak
eltévedt a csapatától. Ezt a gondolatot, megcáfolva
érkezett egy újabb lángcsóva, ami súrolta
Olivert. Õ pedig szintén a sziklafalnak esve kardja után
nyúlt, de egy csuhás alak lábával arrébb
lökte.
-Most meghalsz te mocskos ember!
-Várj! - Üvöltött rá Oliver - Nem vagyok ember.
Élõhalott vagyok!
Majd a sötétben a bot végén fáklyatûz
jelent meg, ami elegendõ fényt bocsátott Oliverre, és
a csuhás alakra. Õ pedig közelebb lépett hozzá,
és megvizsgálta.
-Valóban nem Lordaeron fattya vagy. Vagyis, hogy már nem! -
A csuhás alak a kezét nyújtotta Olivernek, õ pedig
belekarolt, és lábra állt. Megpirult vállát
kapargatta, majd a fura alakra nézett, aki mögött ott állt
a hatalmas förtelem.
Az alak egy szót sem szólt. Nem kért elnézést,
vagy egyebet, csak elindult vissza a barlang belsejébe.
-Várjon! És a barátom?
Az alak hátra fordult, és Oliverre nézett. Tekintete
nem volt kivehetõ, mert arcát eltakarta sötét csuklyája.
Alatta viszont értetlen arc volt.
-Többen voltatok tán?
Oliver nem mondott semmit, csak barátjához sietett aki a földön,
a sziklafalnak dõlve feküdt.
-Andrew? Jól vagy?
-Meghaltam?
-Már napokkal ezelõtt, de most jól vagy?
Andrew barátja mögött , a csuhás alakot vélte
felfedezni, és ijedten arrébb rándult. Félõ
szemekkel nézte, Oliver pedig megpróbálta megnyugtatni.
Az alak mit sem törõdve Andrewwel, és esetleges sebesüléseivel
kérdezõsködni kezdett.
-Tehát csak napok óta vagytok holtak? Honnan jöttök
egyáltalán? Kiknek a vezetésével?
Oliver a kardját markolászta, és Andrewet nézte,
nem-e esett valami baja. A csuhás férfi pedig újra a
behatolókhoz ment, és botjával belebökött egyet
Oliverbe.
-Válaszolj!
-Ha még egyszer hozzám ér...megölöm.
Azzal a férfi Olivert, kezével fogva felrántotta a földrõl,
és a sziklának nyomta.
-Felelj a kérdéseimre féreg, vagy megesküszöm,
hogy most a fejed fog megégni. Megértetted?
Oliver hadakozni próbált, de nem bírt mit tenni, a férfi
erõsen a falnak szorította. Az pedig egyik kezét a feje
mellé emelte, ami lángra lobbant, és Oliver arcához
kezdte közelíteni.
-Jól van! - Az alak csuklyája alól kilátszott
a szája, amin mosoly jelent meg, mire kialudt kezén a láng,
és eleresztette Olivert. - Ehhm... Andorhalból jöttünk.
Egy élõhalott sereg lerohanta a falut, és minket ott
élesztettek fel, mint rothadó katonák. Aztán dél-nyugat
felé indultunk, de a csapatunkat lemészárolták,
mi pedig ide tévedtünk.
-Ki vezetett? Mondd el a nevét! - Oliver senkinek sem tudta a nevét,
értetlenül nézett csak.
-Nem tudom... fogalmam sincs.
-Akkor nem vagy a Korbács katonája. Sajnos meghalsz!
-Kel' Thuzad! - felelte Andrew rekedtesen.
Az alak lehajtotta csuklyáját, és Oliver szemébe
nézett. Az arca felérõl hiányzott a hús,
a koponyája teljesen kilátszott. Csupán orrától
lefele volt bõr az arcán, az is cafatokban, és elrohadva.
Szeme nem volt, csak egy sötét üreg.
-A nevem Nathan. Az én keltõm is Kel'Thuzad volt. A mesterem
volt, amíg titokban léteztünk csupán. De az invázió
kezdete után engem másfelé küldtek. A csapatom elbukott
az emberek ellen, mert õk túlerõben voltak. Valójában
a Korbács tudott róla, hogy mi elveszítjük a csatát,
mi csak egy elterelõ osztag voltunk, akiknek a küldetése
a bukás volt. Kel'Thuzad elárult engem, de megértem õt.
Oliver érdeklõdõen hallgatta végig Nathan történetét,
de a fejében millió kérdés volt, amire ez az alak
végre választ tudott adni.
-Sajnálom, hogy elárultak. De most válaszolj te a mi
kérdéseinkre. Négy napja már ,hogy e seregbe tartozunk,
mégsem tudunk semmit. Miért pusztítjátok az embereket?
Miért fenyegetitek Lordaeron országát. Miért nem
bírok ellenállni a bennem élõ démoni hangnak,
és egyáltalán ki az, akit mind álmomban mind ébren
folyton látok. Egy jégbe zárt lovag, aki...
-Õ Ner'Zhul. Fajunk teremtõje, és vezetõje. A
legnagyobb boszorkánymester aki valaha létezett. Bár
sokan vitatják ,hogy Kil'Jeaden nagyobb hatalommal bír de.....
Áh ezt ti nem értitek úgy sem, hiszen azt sem tudjátok
ki. Mindent elmagyarázok.
Nathan mindent elmondott Andrewnek, és Olivernek A Korbács,
és a Lángoló Légió történetérõl.
Sargerasról, a titánokról, és Ner'Zhulról.
Mindenrõl beszámolt, amit tudott, hogy hogyan jutottak ide és
,hogy miért akarnak végezni az emberekkel, és minden
más fajjal is.
Oliver már elvesztette minden szeretetét földje és
világa iránt. Egyáltalán nem bánta volna
,ha az egész világ mocsokba, és fertõbe borul.
Andrew is érdeklõdõen hallgatta végig a történelmi
felvilágosítást. Szemében égett a vágy
,hogy Lordaeront az elõhalottak saját kedvükre változtassák
meg. Közben pedig az járt a fejében, hogy õ is olyan
nagy mágiával bírjon mint Nathan.
Nathan elmondta ,hogy a Korbács Arthas herceg miatt folytonos vereségeket
szenved és ,hogy Mal'Ganis herceg elvesztette a harcot Stratholmenál
és az északi földrészre, Northrendre menekült.
Elmesélte, hogy mindezt onnan tudja, hogy Kel 'Thuzad elõre
elmondta neki. Ezért bújt el õ itt ebben a barlangban
csinos testõrével.
Két hétig bujkáltak a barlangban, és környékén,
közben egyre több embert látva az Alterac-hegységben.
Arthas pedig Northrendre ment Mal'Ganis nyomában. Ez alatt az idõ
alatt Arthas visszatért, és megölte apját. Majd
felélesztette Kel'Thuzadot lich formájában. Archimondeot
megidézték, csatlósaival, és a Nathrezimekkel,
akik irányításuk alá vonták egész
Lordaeront.