Rothadó Harag
Avagy Rottenfury története

V. fejezet

Már tizenhárom napja voltak abban a barlangban hármasban, és a förtelmes testõrrel. Az idõ végig esõs, viharos volt. Olivernek ez baljósnak tûnt, de nem tudta ,hogy az élõhalottaknak, vagy az embereknek. Kezdett nyugtalankodni, de nem volt bátorsága elhagyni a menedéket, a bizonytalansága miatt. Andrew, bár jó társaságnak nem nevezhetõ, Nathannal mégis remekül kijött. Az ifjú bolond heteken át kérdezõsködött a nekromancia felõl, õ pedig válaszolt azokra, és közben egyre inkább arra hangolta az ifjoncot, hogy induljon el a sötét mágia útjain.
A tizenharmadik nap hajnalán, Nathan a barlang bejáratához bicegett, kezében hosszú botjával. Mögötte Stitchesnek becézett kedvencével. Andrew egy szikla tövébõl, csak azt látta, miként töri meg a két alak a beáramló napfényt. Messzirõl valahogy olyannak tûnt, mintha eltakarnának minden fényt, és õ csak a teljes sötétségbõl nézi õket. Andrew olyannyire nem volt magánál, hogy hiába figyelte a felkelõ napot, ha megkérdezték volna, nem tudta volna megmondani a nap melyik szakaszában jár. A nekromanta néhány percig szótlanul állt a napkeltét figyelve, majd halkan így szólt:
-Eljött hát az idõ... - Ahogy kimondta, hátrafordult, és Andrewhez ballagott. Õ csak elernyedve ült a szikla mellett, sárgás szemeiben alig csillant meg a nap fénye. Nathan lehajolt hozzá, és megfogta a tarkóját.
-Indulnotok kell. Most! Te értékes vagy Andrew, nem szabad meghalnod. Ne menjetek a fõváros felé, sõt kerüljétek az élõhalottakat. Menjetek délnek, amerre még nem ismernek minket. Kelj át a Khaz' Modani hegyeken, és menj a sík vidékek felé. Kerüld az embereket, légy óvatos. Ha ügyesen átkelsz a hegyeken, és elkerülöd a Stormwindi királyságot, találni fogsz egy sötét helyet, amit arra fele az emberek Duskwoodnak hívnak. Van egy mágus, aki arrafelé terjesztette a fertõt, Morbent Fel! Õ a holtak ura. Nem tudom sikerült e neki...
-Várj! Állj meg egy szóra! Miért ne menjünk, és hova? Nem kell félned, a jó öreg Andrew vigyáz magára. - mondta ,aztán elnevette magát.
-Na idefigyelj! - förmedt rá Nathan, megrántva Andrewet. - Nincs idõm mindent elmagyarázni. Nem tudom honnan tudta, de õ tudta, hogy találkozom veletek, és azt mondta ,hogy rá fogok jönni miben különböztök a többiektõl ti ketten. És igaza volt...rájöttem. Azt mondta ,hogy gondoskodjak, hogy jó kezekbe kerüljetek, és én meg is teszem.
-Ki mondta meg? Mirõl beszélsz? Túl sokat voltál a bolond Andrew-el, és ezért te is az lettél.
Nathan a fejéhez kapott, majd még mérgesebben a sziklához nyomta a bolondot.
-Még egyszer nem mondom el! Menj délnek, Duskwood felé. Van ott egy remete, aki régebben kapcsolatban állt a fertõ elterjesztõivel. A neve Abercombie, és Morbent Felnek dolgozott..talán még most is. Élõhalott lényekkel foglalkozik. Õ gondoskodik majd róla, hogy jó boszorkánymester legyen belõled.
-És Oliver?
-Neki más utat szánt az öreg Kel'Thuzad. Nem tudom pontosan milyet, de ha valaki tudja, akkor az Aber lesz. - Nathan most felállt, és Stitcheshez lépett, nehéz pillantást vetett rá, aztán a szemébe nézett. - Te pedig elkíséred õket az útjukon. Nehéz lesz megválnom tõled, hiszen a kezdetek óta védelmezel, de el kell ,hogy hagyj.
Andrew feltápászkodott, és értetlenül nézte a történéseket. Nem tudta ,hogy eleget kéne e tennie, de úgy érezte ,hogy talán igen. Nathan eközben végig Stitcheshez beszélt, mint ha csak a gyermeke lenne, aki felnõtt már ahhoz ,hogy egyedül útra kelljen. A hatalmas förtelem, csak mély nyögésekkel válaszolt, Nathan mégis úgy tett, mintha értené amit mond. A bolond pedig csak figyelte az eseményeket, közben pedig azon gondolkozott, milyen kaland vár rá, ha elindul ezen az úton. Egyszerre csak újra figyelni kezdett, és már csak pár szót sikerült elcsípnie Nathan beszédébõl.
-...és védelmezd õket úgy, ahogy velem is tetted. Ne térj le a biztonságos útról, és ne kelts nagy feltûnést. - Nathan most szótlan maradt rövid ideig, aztán felsóhajtva folytatta - Ne aggódj... Aber majd gondoskodik rólad.
Majd hirtelen sarkon fordult, és a bejárathoz ment újra. Körbenézett ,és újra hátrafordult.
-Oliver nemsokára visszajön a tûzifa keresésbõl, akkor azonnal el kell indulnotok. Nem várhattok egy percet sem. Vigyázz Stitchesre, és légy résen. Az emberekkel ne állj szóba, élõhalottakkal se! Sok minden fog még változni... Az öreg szerint nagy konfliktusok lesznek az új birodalomban, és õ maga sem látja mi lehet a vége. Ha az öregnek igaza lesz, és a Korbács feloszlik, akkor ki tudja mi vár ránk, akik hûségesek hozzá.
-De hát honnan tudhatna errõl...
-Ne kérdezz, csak tedd amit mondtam. Én sem tudok többet. - Vágott közbe Nathan - Andrew, muszáj azt tenned amit mondtam! Érted? Muszáj! Vigyázz magadra, és Oliverre, na meg Stitchesre is. Légy óvatos!
Majd megfordult, és elindult a hegyek felé. Andrew szótlanul nézte, ahogyan a nekromanta eltûnik a fák között. Stitches fejszéjét kezében tartva, morogva nézte gazdája távozását.
Pár perc múlva Oliver visszatért egy adag tûzifával, a kezében. Andrew pedig megint odabent ült a szikla tövében, és tûnõdött mindazon ami történt.
-Rendben, úgy néz ki ez elég lesz egy idõre. Hmm érdekes egy embert sem láttam... talán elhagyták a völgyet, és... Hol van Nathan? - Kérdezte meglepõdve Oliver, mintha sejtene valamit. Hirtelen eldobta a tûzifákat, és gyanakodva lépett Andrewhez. - Elment? Elment igaz?
-El... de ez nem is érdekes. Itt hagyta Stitchest, azt kérte viseljük gondját. - mesélte Andrew vidáman, mintha csak örömhírrõl számolna be.
-Itt hagyta? De hát minek? Hová ment egyáltalán?
-Fogalmam sincs, de mennünk kell méghozzá azonnal. Pakolj!
Azzal Andrew felugrott, és mint aki kirándulni készül, hevesen vigyorogva pakolni kezdett, egy kopott zsákba, amit Nathan hagyott ott. Oliver csak egy helyben állva nézte mit csinál.
-Mond mi ez az egész ostobaság? Hogy érted ,hogy mennünk kell?
-Honnan tudnám? Õ mondta. Azt mondta azonnal, hát én megyek is. Te nem jössz? - Majd megállt, kezében a már kész batyuval. Arcán fagyos vigyor, ami már megszokott volt tán, mégis újra csak elárulta, hogy valami nincs rendjén az agyával.
-Mégis hová? Mirõl beszélsz egyáltalán, mi folyik itt?
Andrew nem szólt, csak a barlang bejáratához ment, és megállt, majd felsóhajtott, mint aki elszánta magát egy hosszú utazásra. Stitches pedig követte, és várta az indulást. Csak állt, és várta Oliver reakcióját, mert tudta ha elmondja merre is indul, biztosan nem tart vele.
-Nem értek semmit, válaszolj már! Nem megyek amíg nem tudom mit akarsz tõlem.
Azzal Andrew hátrafordult, és céltudatosan szinte odaszaladt Oliverhez. Megállt szemben vele, és úgy súgta a fülébe.
-Hát nem érted? Õ tudta ,hogy eljövünk. Mi nem tudunk semmit sem, az életünk semmit sem számít. Hát teszek érte ,hogy számítson. Jössz vagy sem, én elindulok. De ne kérdezd hová, csak gyere, vagy maradj.
Majd a bolond elindult ,és a barlang kapujában még odaszólt Olivernek.
-Ha jössz, majd utolérsz. Délnek megyek. Ha nem jössz, akkor sok szerencsét!
Majd végleg elsétált, és a hegyet jobbról kerülve indult dél felé. Oliver leült egy kõre, és a barlangot figyelte. Rájött, hogy a barátja, még ha bolond is, de igazat mondott. Ha itt marad, annak nincs értelme, de nem tudta ennek lehet e még bármi értelme is. Felugrott, és mindent otthagyva Andrew után ment.
Az idõ ködös volt, és egész Lordaeronban esett. A hegyek alig lógtak ki a felhõk közül, a magas fáknak pedig a feléig sem lehetett látni. Oliver a nagy ködben semmit sem látott, hiába futott a fák között bármerre. Talán nem volt nagy a terhe, hiszen csak kardját hozta magával, amit még Aulivistõl kapott, mégis hamar kifáradt. Nehéznek érezte a levegõt, és lábai is nehezen mozdultak.
Csak állt egy fának támaszkodva, és figyelt amerre látott. Egyszerre csak észrevette, a förtelem körvonalait a ködben. Hamar erõre kapott, és utánafutott.
Andrew fütyörészve battyogott az erdõben mint valami túravezetõ, Stitches pedig csak követte, mint egy hûséges kutya. Oliver ahogy rohant, a köd sûrûsödött, és már saját lábait sem látta rendesen. Egyszer csak hatalmasat bukott egy gyökérben ,ami mintha csak direkt állta volna el az útját.
A neszeket meghallva Andrew gyanakodva nézett hátra, míg Sitches fejszéjét emelte, és erõs léptekkel ment a hang után.
Mikor odaért, és fölé emelte fegyverét, nagy nyögéssel már lendítette, mikor Oliver felkiáltott.
-Várj! Én vagyok az!
Stitches egy halk morgással, maga mellé eresztette a fejszét, és csendben új gazdája felé fordult. Andrew mosolygott, hiszen minden úgy történt, ahogy akarta. Magában nevetett, milyen könnyen irányíthatja barátját. Õ pedig felállt, és lassan bicegett a túravezetõ mellé. Egymásra néztek, Andrew mosolygott, Oliver pedig csak nagyokat fújt. Aztán egy szó nélkül indultak tovább.
Órákig mentek szó nélkül. Szépen lassan elhagyták az Alterac hegyeket, és Hillsbrad vidékre értek.
Az esõ itt enyhébb volt, a szél fújt csak erõsebben, ami szerte foszlatta a ködöt. A talaj sáros volt. A magas fûben giliszták hemzsegtek, a három élõhalott pedig szinte minden harmadik lépésnél eltaposott egyet. Ahogyan leereszkedtek a gyenge lejtõkrõl, maguk elõtt egyszer csak egy tábort láttak kirajzolódni. Mintha csak egy sereg készülne bevenni valami nagy erõdöt. Ahogyan óvatosan közeledtek, észrevették ,hogy elõhalottak tábora, és valóban harcra készülnek.
Andrew még emlékezett Nathan szavaira, de nem volt más lehetõsége, a sziklaszoros miatt nem tudta elkerülni õket, ezért csak haladt feléjük. Ahogyan elérték a tábor határát, meghallották a katonákat ,ahogyan azt beszélik, hogy egy bizonyos Archimonde nagyúr elpusztította az emberek utolsó reményét, Dalarant. Néhol még Kel'Thuzad nevét is meghallották, Amdrew pedig kezdett kíváncsivá válni. A beszédek sûrûjében, még sikerült rájönniük, hogy egy csata készül nem messze, egy kis falu ellen.
Andrew már nem bírta, és egy katonához ment, aki éppen egy rövid kardot forgatott kezében. Arcára kendõ volt kötve, vállán pedig kopott védõpáncélzat. Hátán egy hosszú köpeny volt, ami a földig ért, így csak akadályozni tudta a harcban.
-Hé, te! - szólt rá Andrew, mire az alak gúnyos arccal nézett, a szakadt öltözékes csonthalomra. - Mi folyik itt? Kel 'Thuzad életben van? Hol van?
-Jobb ha nem törõdsz te az ilyen dolgokkal fiacskám. Menj fogj egy kardot, és halj meg holnap büszkén az elsõ sorban. - Azzal az alak újra felemelte kardját, és forgatni kezdte megint.
-Talán megválogathatnád a szavad barátocskám! - szólt rá Oliver mérgesen. A katona végigmérte a szintén szakadt göncös ifjoncot, akinek egyetlen érdekessége a kard volt a hüvelyében. Hosszasan méregette a markolatot, aztán egy mozdulattal kihúzta Oliver hüvelyébõl. Õ pedig egybõl utána kapott, de a katona fürgébb volt.
-Ez a kard... Ki adta ezt neked? - kérdezte az alak hunyorítva.
-Mi közöd neked ahhoz? Csak add ide, és akkor nem jársz rosszul.
A katona nevetni kezdett, és közben a kardot méregette maga elõtt. Oliver újra megpróbálta visszavenni, de ezúttal a katona fellökte. Erre Andrew a torkának esett, de õ sem járt másképp. A maszkos föléjük hajolt, és lenézve kérdezte:
-Szóval? Kitõl kaptad a kardot?
De egy valamivel nem számolt. Ugyanis egy förtelem hátulról felemelte, és a sátor oldalához hajította a katonát.
Oliver felállt, és ezúttal sikerült elvenni a kardot, a maszkos alaktól, aki a földön sínylõdött. Andrew is felállt, és csendben figyelték, ahogyan feltápászkodott.
-Miért ilyen fontos ez neked? - kérdezett vissza Oliver, közben a port törölte magáról.
-Aulivistõl kaptad ezt a kardot? Tõle igaz? Mondd merre van? Mi van a vén csirkefogóval? - Kérdezgette most már nevetve, közben pedig lassan rendbe hozta magát.
-Aulivis...ismerõs a név. Úgy emlékszem õ volt. Kihívott egy párbajra, de árnyékká vált, és leütött. Mire felébredtem már elszaladt. Talán megijedt, vagy tudom is én....
-Megijedt... - mondta gúnyos nevetéssel - biztosan, vagy talán jobb dolga akadt. Az én nevem Salfne. - mondta, közben nyújtotta a kezét Oliver felé, aki egy pillanatra ránézett, majd kezet fogott vele. - Ti bizonyára nem a katonák közül valók vagytok. Csak erre jártatok, de ez most mindegy. Holnap csata lesz. A túlerõnk magas, de rátok férne némi tapasztalat szerzés, na meg kapnátok rendes felszerelést is.
Oliver fontolóra vette az ajánlatot, Andrew viszont már indult volna tovább, mert tudta ,hogy sietnie kell. Mégis mikor megpillantott egy köpenyes alakot, mellette egy kis égõ démonnal, úgy érezte ,hogy talán megismerhet néhány dolgot ha marad.
Salfne bevezette õket a sátorába, és kínálgatni kezdte õket, valami büdös hússal. Éhezni nem éheztek, mégis megkívánták a húst, és együtt enni kezdtek. Salfne közben mesélni kezdett nekik az eddigi harcokról, és Lordaeron bukásáról. Elmondta azt is ,hogy Kel'Thuzadról csak annyit tud ,hogy valahol Arthas herceggel kószál északon. A vándorok meglepõdtek mikor meghallották ,hogy Arthas megölte apját, Terenast, és élõhalott lovagként segíti a Korbácsot. Mesélni kezdett nekik Archimonde nagyúrról, és a Lángoló Légió terveirõl. A nagy mesélés mellett Oliver beleegyezett, hogy részt vesznek a harcban, de kérte ,hogy Andrew hagy maradjon hátul, a mágusok, és boszorkánymesterek segítésére. Salfne bólintott ,és megígérte ,hogy még az este megbeszéli a hadvezérrel.
Az estét a sátorban töltötték. Stitchest pedig egy külön sátorba helyezték, a többi förtelem közé. Közben Salfne könnyen elintézte ,hogy az önkéntesek részt vehessenek a Tarren Milli csatában. Oliver egy használt páncélzatot kapott, ami kezdetnek elég jó is volt. Láncokból állt, és láthatólag jól védett, mivel sérülést nem talált rajta. Andrew pedig egy piros csuhát kapott, amiben könnyen tudott mozogni. Fegyvert pedig egy tõrt adtak neki ,hogy ha egy ember közel ér hozzá, szúrja nyakon. Az éj borongósnak ígérkezett, Oliver, és Salfne pihentek a holnapra várva.
Andrew pedig az éj folyamán Nathan szavain rágódott, hogy milyen sors vár rá, de ezt csak az idõ, és a holnap tudta megmondani...

<< Elõzõ fejezet Következõ fejezet >>