III. István (1162-1172)
1147 nyarán született.
Alig koronázták meg, a bizánci császár
haddal tört be az országba, hogy királlyá tegye
Géza legfiatalabb öccsét, Istvánt. Magyarországon
azonban nem akadt támogatója, ehhez a had, és a pénz
is kevés volt.
A magyar urak azonban a had láttán hajlottak
egy harmadik jelölt támogatására. Így
került a kalocsai érsek koronázása alapján
a görögkeleti vallású II.
László ellenkirálynak.
Mivel a magyar urak nagy része Lászlót támogatta,
III. István maradék híveivel Pozsony várába
húzódott vissza. II. László halála után
még IV. Istvánnal is meg
kellet küzdenie, aki az elsõ nagy vereség után
még egyszer haddal tért vissza. Zimonyban miután megmérgezték,
1165-ben III. István csak egy lélegzetvételnyi idõhöz
jutott: I. Mánuel újabb pártfogoltat
talált, István öccsét, Bélát. A
bizánci császár Béla horvát és
dalmát hercegi címére hivatkozva elfoglalta ezt a
két tartományt, és még további területeket.
III. István a folytonos fenyegetettség
közepette is építette országát. Uralkodása
alatt kaptak elõször kiváltságot városi
polgárok. (Székesfehérvár polgárai)
1172. március 4-én fiatalon halt
meg. (Talán mérgezés következtében.) Esztergomban
temették el.