Előkészületek 6.

10 nap múlva indulunk! Most már tényleg megkezdhetjük a visszaszámlálást, hiszen nagyon közeli az időpont.
Az autó még Pesten van. Joe megnézte tegnap és úgy tűnik, hétfő a legkorábbi időpont, amire elkészül. Kedden megérkezett Németországból a snorkel, azaz egy olyan légszűrő berendezés, ami nem a kerék mellől szívja a levegőt a szívócsőbe, hanem az autó tetejének magasságából. Ennek leginkább poros utakon, sivatagban és vízátkelésnél vesszük majd hasznát. Egy fekete cső lesz végigvezetve a motorháztető bal oldalán, fel a szélvédő mentén. Az új gumik is megérkeztek Győrbe. Amint el tudjuk hozni az autót Pestről, felvesszük őket. Közben két gumiháló készült az utastérbe. Az egyiket Joe anyukája varrta össze. Ez kerül a dobozok fölötti részre, a tető belső felére. A funkciója pedig a következő: ha elázunk és vizes lesz az összes ruhánk, csak beleszórjuk a hálóba és tud száradni! A másik háló kisebb és vékonyabb zsinórból csomóztam. A bal hátsó ablak belső felére lesz felerősítve, plusz tárolóhelyet biztosít.
Közben az ázsiai útvonalunk is módosult. Mivel Laoszból nem kaptunk visszajelzést arra a kérdésre, hogy saját autóval át lehet-e kelni az országon, ezért valószínűleg Thaiföldről Kambodzsa, majd Vietnám irányába közelítünk Kína felé. A vietnámi magyar konzulátusról megírták, hogy utazási irodán keresztül lehet legkönnyebben beszerezni az engedélyeket. Így következő pesti utunkon újra felkeressük a vietnámi konzult, aki most remélhetőleg bővebb felvilágosítással szolgál, mint előző alkalommal. A mongóliai magyar konzulátusról kaptunk még egy nagyon kedves levelet, melyben az ott dolgozó hölgy tájékoztatott minket a legfontosabb tudnivalókról! Ezúton is köszönjük!
Elméletileg benne leszünk a Vasárnap Reggel-ben, a Kisalföld napilap vasárnapi számában. Szerintünk jól sikerült a cikk, olvassátok el, akkor Ti is meggyőződhettek róla!

Comments are closed.