Bekecsi Görög Katolikus Egyházközség
Látogatók
010767
Mai látogatók : 3

Krisztus feltámadt!

Szeretettel hirdetem a püspök atya által elrendelt tudnivalókat!
Mostani vasárnaptól nyilvános Szent Liturgiákat (de. 10 óra) végezhetünk az egyházmegye templomaiban. Fontos tudnivalók.
1. 65 évnél idősebbeket még nem hívjuk a templomba, az egészségük megóvása érdekében.
2. A templomban minden második padot üresen hagyjuk és a nem egy családba tartozók ne üljenek egymás mellé. A kórusra is fel lehet menni, ha “sokan” lennénk. Kerüljük a kézfogást, kontaktust stb.
3. Lehet szájvédőt használni a templomban, ezzel is vigyázhatunk egymásra.
4. Aki nem tudott bűnbánat szentségéhez járulni, azt szeretettel hívom a következő hetekben pünkösdig legkésőbb végezzük el szent gyónásunkat. A húsvéti időszak a szent áldozásban való részesülés áldott ideje. A szent Eucharisztia vétele által válunk keresztényekké, krisztusi emberekké.
5. Legfőbb erőforrásunk és életünk középpontja a Szent Liturgia, igyekezzünk arra felkészülve és azon szívvel-lélekkel részt venni lehetőségeink szerint.
A korábban leírt rendlekzések a gyóntatásról, az áldoztatásról, betegek látogatásáról érvényben maradnak.

Vasárnap (máj. 10.) du. 6-kor kis vízszentelést végzünk a templomban, főként a betegeinkért imádkozunk helyi és világ viszonylatban is.

Imádkozzunk súlyos beteg testvéreinkért: Irén (Bodnárné), Magdolna, (Tassiné), Etelka (Kocsisné) testvéreinkért és egyházközségünk többi betegeiért. vannak még néhányan.

A keresztény ember nem retteg a nehéz időszakban, hanem gyengeségeit, félelmeit és bűneit is Isten színe elé viszi és kéri irgalmát.

A feltámadás öröme és fénye eszünkbe juttatja gyengeségünket és gyarlóságunkat. Tartsunk bűnbánatot és imádkozzunk naponta szívünkből Urunkhoz! Olvassuk a zsoltárok könyvét és a szent evangéliumot. Higgyünk feltámadt Urunk élő és átható jelenlétében, aki szól hozzánk:
“Békesség mindnyájatoknak!”
Valóban feltámadt az Úr!
Szabó Roland a.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.

2024. október
H K S C P S V
« okt    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031