|
- B K
T 2 0 0 8 - B e s z á m o l ó k
-
simi
2008.10.12
18:39:19
Annak ellenére, hogy rendszeresen túrázok, nem szoktam
beszámolókat írni. Azért nem, mert mindenki másképp éli meg az adott
túrát, ami némelyiknek jó és szép és elégedettséggel tölti el, az a
másik túrázónál gyenge, silány, miért jöttem el, hatást vált(hat)
ki. Hogy most miért teszem, egyszerű, a tegnap egy fantasztikus,
kiválóan megszervezett és lebonyolított túrán vettem részt és
borzasztóan sajnálom azokat, akik kihagyták. Merthogy sokan
kihagyták, és nem értem miért. Ragyogó napsütést, szélcsend, 18-20
fok (mit nem adtak volna ezért a Lokomotívosok), új kihívás, hiszen
csak most rendezték meg másodjára (és félő utoljára.), csodálatos
tájon futó útvonal, (személy szerint nagyon élveztem a Bánya patak
mellett tornyosuló bükkerdőt, kemencei templomot - amit Lajos
alkalmi túratársammal belülről is megnéztünk- Bernecebaráti
erődtemplomot, Sisa Pista nyughelyét, Sárkány-törésről jól látható
Magas-Börzsöny vonulatát és még sorolhatnám) elfogadható táv és
szintkülönbség, ahol a nagymenők hatos, a rendszeresen túrázok ötös,
de még a kevésbe edzettek is négyes átlagot produkálhattak. És ennek
ellenére csupán megalázóan kevesen 33-an indultak, többnyire
bakancsosok, 2 bicajos, és 3 futó. Ketten (apa és fia) feladták, de
a többiek, ha jók az infóim sikeresen vették az akadályokat (értsd
dombokat). Hálás köszönet a rendezőknek, pontőröknek, és nem
utolsósorban a három kedves hölgynek, (akik igazi terülj-terülj
asztalkámmal vártak Kemencén - zsíros kenyér hagymával, paprikával,
paradicsommal, két fajta lekvár, csokoládé, alma, üdítő), a kiváló
és profi szinten végzett munkájukért, legyen szó szalagozásról, úti
programról, vagy az igényes kivitelezett oklevélről. Az már csak
hab a tortán (hogy trendy legyek) hogy a megfáradt túrázót egy
kupica Jagermaster-rel és virslivel köszöntötték a célban!
Még egy gondolat, talán egy 35-ös táv (Szob-Kemence),
és\vagy 25-ös táv (Kemence- Diósjenő) kiegészítésként segítene a
túra fennmaradásán.
heinczg
2008.10.13 08:38:29
Hello!
Elsőként tettem meg a Börzsönyi kék 60-at és felejthetettlen
élményekben volt részem. A túra történetében előszőr bringával
mentem végig, két futó, és egy, szintén kerékpáros társammal. Külön
köszönet a nagyszerű szervezőgárdának, mindent akkor kaptunk és ott,
ahhol valóban szükség volt rá (főleg végén a jókora adag Jager :)
akik nem jöttek el csak sajnálhatják! Jővőre (már izzítottam a
bringás és gyalogos túrázó ismerősőket) biztosan ott leszünk újra,
vélhetőleg nagyobb létszámmal! Börzsönyi kék szerintem
,,lemosta" a Beac maxit (kerékpárral sokkal járhatóbb). Számomra
a túra egyéni Hőse, Tamás barátom, aki a táv felét mezitláb tette
meg! A terepviszonyokat ismerve, ke a kalappal elötte!
Jövőre veletek
ugyanott!!!
Zete
2008.10.14 10:50:44
II:
Börzsönyi Kék teljesítménytúra
Fotóalbum a túráról
megtekinthető itt:
http://zete.uw.hu/album/thumbnails.php?album=61
Az
évszaknak tökéletesen megfelelő, maximálisan turistabarát időben
tényleg igazi örömtúrakánt jártuk végig a 60 km-es távot. A reggeli
ködös, párás levegő a délelőtt folyamán eltűnt, így a remek
kilátásokat nyújtó pontokon teljes pompájukban tárultak fel a
Börzsöny csodás őszi színei. Igaz, jó korán kellett kezdeni a
napot, de az a sok élmény, amit cserébe kaptunk, bőven kárpótolt a
fáradtságért. Az erre a hétvégére eső túrák sokasága ugyan alaposan
megosztotta a résztvevőket, de nagyon bízom abban, ez egyáltalán nem
szegi a kedvét a rendező csapatnak, akik minden elismerést
megérdemelnek. Mnden ponton jókedvű pontőrökkel találkoztunk, amit
pedig Kemencén kaptunk, azt sokáig nem felejtjük el: a három kedves
mosolyú vidám hölgy igazi lakomával várta a beérkezőket. Mindezt
elsősorban azzak tudtuk a legjobban meghálálni, hogy sorban faltuk
be a kenyereket, de azért egy emlékfotó készítés sem maradhatott el.
Bernecebarátit elhagyva a Csitári-kerezstnél pedig a község
zászlaját is megtekinthettük, amit a pontőr elmondása szerint
egyenesen a polgármestertől kért el erre az alkalomra.
A
korán beálló sötétség ellenére az utolsó 15 km-t is jó tempóban
tudtuk végigtalpalni, köszönhetően a kifogástalan jelzéseknek. A
célban pedig egy igazi mulatságba csöppentünk, ugyanis ezen a napon
rendezték a DióFesztivál-t.
A célban szépen megtervezett
oklevelet és szuper, hiúzos kitűzőt kaptunk, a meleg vacsora mellé.
Jövőre, legyen akármilyen évszakban, nappali vagy éjjeli
verzióban a túra, ott leszek ismét.
Hajrá!
| |
|