- A
k e r e s z t e k r ő l -
A
kereszt különböző változataiban az emberi vallást és kultúrát
végigkísérő leggazdagabb és legmaradandóbb geometriai szimbólum, ősi
és univerzális alakzat. A
keresztény művészet centrális szimbóluma a kereszt vagy feszület.
Útmenti
keresztnek nevezzük mindazokat a szabadtéri kereszteket, vallásos
jelképeket, amelyek nem az egyház liturgikus cselekményeinek
színhelyén - templom, temető, kálvária - állnak.
A
keresztek csoportján belül megkülönböztetünk feszületeket, amelyeken
mindig ott függ Krisztus teste. Ilyen építményeket nemcsak
útszéleken találhatunk, hanem más hangsúlyos vagy nevezetes helyeken
is. Előfordulnak folyók partján, mezők, dűlők kezdetén, falu szélén,
balesetek, esetleg katasztrófák helyén stb.
A
kereszteket falusi mesterek, ügyes kezű parasztok, esetleg
kőfaragást is tanult emberek
készítették. Külső
megjelenésüket több tényező
befolyásolta: -
hivatalos egyházi
művészet -
mesterségbeli
hagyományok -
befogadó emberek kultúrája
Fontos,
hogy ezeket az emlékeket - mivel a szabad ég alatt állnak - nem
készíthették bármilyen anyagból. Ezeknek időt álló építményeknek
kellett lenniük. Az apró formák és részletek alapos megmunkálása
fölösleges volt, mert az idő vasfoga úgyis eltűntette, elmosta
mindezt. Az útszéli kereszteket nem az egyház állította, hanem a
hívek. Így ezek minden költségét is ők állták.
Keresztállítás
Magyarországon
Magyarországon
szabadtéri keresztek állításáról a középkor óta beszélhetünk. Ezt
támasztják alá a soproni levéltár adatai, mely szerint már a XV. és
XVI. században a környékbeli falvakban gyilkosságok színhelyén
úgynevezett engesztelő kereszteket állítottak
fel.
Egyes kutatások
szerint az útmenti keresztek a középkori templomok, monostorok
keresztjeinek mintájára épültek. A család földjén állították fel -
és, mint a templomok, monostorok keresztjeit - oltalmazó és
felajánló céllal.
A középkorban leginkább gonoszűzés céljából állítottak fel
kereszteket. Valószínű, hogy a reformáció korából ismert
képrombolásnak sok ilyen emlék esett áldozatul. Egyes vélemények
szerint a ma álló keresztek között már nem találhatunk olyat,
amelyet a XVIII. századnál korábban létesítettek. Mások szerint az
ország területén még található egy középkori kereszt, Magyarcsanád
határában.
A katolikus
megújulás során jezsuita szerzetesek misszionáltak az országban. A
tanítás hatásának megőrzéseként országszerte állítottak fel
kereszteket. Ezeknél a kereszteknél gyakran tartottak búcsúkat, és
naponta jártak ide imádkozni és énekelni.
Ezeket a
kereszteket búcsúval is ellátták, hogy az emberek minél jobban
megszeressék. A népet ez által
is a kereszt tiszteletére nevelték. Ehhez járult még az esti
harangszó figyelmeztető szava is.
Gyakran
előfordult, hogy a bűnbánati körmenet alkalmával körbevitt
kereszteket állították fel a földek végébe, falu szélére, utak
mentén, stb. a természeti csapások és károk
ellen.
A XVIII.
században megtörtént a jobbágyfelszabadítás. Ezután már a parasztság
is rendelkezett anyagiakkal, amelyből kereszteket tudtak állítani.
Így ebben az időben vált gyakorivá ez a
szokás.
1739-ben, nagy
pestisjárvány pusztított, amely akadályozta a missziók megtartását.
A feljegyzésekből azonban megtudjuk, hogy ennek ellenére 23
magas keresztet emeltek. Azokat a kereszteket, amelyeket évtizedek
óta elzárva őriztek a templomokban, fáradságot nem kímélve elvitték
a jezsuita atyákhoz, akik megáldották. Ezeket - visszatérve -
nyilvános helyeken állították fel.
A XIX. század
második felében készültek az úgynevezett palóckeresztek, melyek sok
esetben kiemelkedő népművészeti értékűek.
Az Alföldön a
tanyasi iskolák kiépülésével terjedt el leginkább a keresztállítás
gyakorlata, míg századunkban a világháború hatására állítottak fel
sok feszületet.
A kereszt
anyaga
A keresztek
anyaga és formája koronként és területenként változott és sok
mindentől függött, többek között az adott területen élő nép
kultúrájától, hagyományaitól továbbá a környék
nyersanyagaitól, valamint azok felhasználási
lehetőségeitől.
Fakereszteket
elsősorban falvakban, kőkereszteket pedig városokban állítottak fel.
A polgárosodás idejében azonban egyre elterjedtebb lett a
falvakban is a kőkeresztek állítása. Kezdetben kőből és fából
munkálták meg a kereszteket, később viszont kedveltté vált a műkő és
az öntöttvas is. A korpusz anyaga is változott: Készítették fából,
bádoglemezből, műkőből, öntöttvasból vagy más ritka anyagból. Bádogkorpuszt
általában fakereszteken találhatunk, de időnként előfordul
kőkereszteken is. A bádogkorpuszt legtöbbször bádogos, néha
kovácsmester készítette el. Az alakot maga a mester vagy ügyesebb,
rajzolni tudó falubeli, néha hivatásos festő festette
ki.
A fakeresztek
egyik típusa, a már említett palóckereszt, melyet lapos faragások
díszítenek. Az általában növényi díszítések között kehely, úrmutató
és egyéb liturgikus tárgyak faragásait találhatjuk meg. Szórt
elrendezési elvük a pásztorbotokéval
rokon.
A keresztszárakat
rendszerint keményfából készítették. Magasságuk általában
3-4
m volt, de egyes területeken előfordult az 5
m-en felüli magasság is.
Kőkereszteket rendszerint olyan helyeken állítottak,
ahol volt a környéken megfelelő alapanyag. Természetesen akadt más
alapanyaggal rendelkező területeken is kőkereszt, de ezeket inkább
vagyonos családok állították. Fából elvileg bárhol állíthattak
keresztet, így ezek helyét nehezebb meghatározni. A fa elkorhadt, és
ez által eltűnt a kereszt is. Jobb esetben újat állítottak a
helyére, gyakran kőből.
A kereszt
díszítése
A keresztszárakat
gyakran festették, színezték. Sok esetben már csak a nyersfa színe
látható. Ezeknél a kereszteknél nehéz megállapítani, hogy eredetileg
is ilyen volt-e, vagy az időjárás koptatta le a
festéket.
Több célt
szolgált a festés: -
védte a fát az időjárási
viszontagságoktól -
díszítő szerepet töltött
be: - tagolta a
keresztszárakat, kiemelte a faragott díszítéseket és
feliratokat.
Leggyakrabban a
barna és zöld különböző árnyalatait alkalmazták. A keresztek festése
megfigyelhető a kőkereszteknél is. Leginkább csak a
hangsúlyozott helyeket festették be: a hajat, a szakállat és a
töviskoronát barnára, az oldalsebet
pirosra.
Az időjárás
elleni befestés általában nem érte el a célját. A többrétegű festék
ugyanis megakadályozta a fa, vagy kő szellőzését és ez által
elősegítette a pusztulást.
Faragott
díszítéseket leginkább a kereszt függőleges szárán és a keresztet
tartó oszlopon találhatunk. Az ilyen kereszteken a XVIII-XIX. sz.
művészeti stílusainak hatását is érezhetjük.
Gyakori
díszítőelemek a növényi motívumok (pl.: rozmaring ág) illetve a
liturgikus tárgyak (pl.: kehely).
A kereszteket
időnként tetővel borították. Ma már nem dönthető el, hogy a tető
nélküli keresztek eredetileg is így álltak-e, vagy az évek folyamán
tűnt el a "disz". A tető lehetett deszka-, zsindely- vagy bádogtető.
20-25
cm széles, hossza pedig a kereszt szárainak
hosszától függően 1,5-2 méter. Ismertek a
csúcsos, félköríves tetők és ezek változatai kúp alakú, esetleg
félköríves tetők és ezek változatai.
A bádogtető
lehetőséget nyújtott a bádogos mesternek, hogy szakmai ügyességét
megmutassa, ezért elég ritka a minden disz nélküli, egyszerű
félköríves tető. Ezek a díszítések részben ornamentális jellegűek és
magához a lemezhez kapcsolódnak, másrészben azonban figurálisak és a
kereszt szárain található faragott díszítéseket ismétlik, időnként
bővítik. Néhol pléhcsengettyűket akasztottak a bádogtetőre, a gonosz
elűzése céljából.
A
kereszt központi része a korpusz, és az ennek lábánál található
ábrázolások. Ennek kialakítása volt a legnehezebb, mert összhangban
kellett lennie a fej tartásának és arckifejezésének a kéz és a láb
tartásával, valamint a test helyzetével.
Magyarországon elterjedt volt a Mária-kultusz. Ennek
köszönhetőek a talapzaton álló Mária-szobrok és néhol a talapzat
elejébe mélyített piéta.
Megfigyelhető még
a kereszteken szentek ábrázolása, mely esetleg az adott hely
védőszentjének "tiszteleg". A mesterek
ezeknek a szobroknak a kidolgozásakor tesznek tanúságot
ügyességükről. Ábrázolásuk változó. Leggyakrabban
megfigyelhetők: -
lehajtott vagy felfelé tekintő
fej -
összekulcsolt
kéz -
zártság -
aprólékos kidolgozás
Igényes
megformálásukkal és stílusukkal szerves tartozékai az útmenti
kereszteknek.
Szokás- és
hagyományvilág
A keresztek
többsége útkereszteződés mellett vagy egy birtok végében áll.
Előfordulnak azonban máshol is. Ily módon megkülönböztethetünk olyan
kereszteket,
amelyek: -
templom vagy temető területén
állnak
- utak mellett vagy útkereszteződésben állnak. Némelyik ma már
magányos, elhanyagolt, de valaha sokat használt út haladt
mellette. -
egy család birtokán álltak, esetleg még ma is a birtok területén
állnak. Ez a szokás a XX. században terjedt
el. -
régi tanyasi iskolák mellett álltak. Ha a kereszt útban volt, vagy
új keresztet kellett állítani a régi tönkrement kereszt helyére,
gyakran előfordult, hogy eredeti helyéről eltávolították az
építményt.
A keresztek nagy
részét fogadalomból vagy hálából emelték, esetleg régi
szerencsétlenségek emlékeként. A keresztek egy részét magánszemély
vagy család állíttatta, más esetekben azonban több személy vagy
család, esetleg egy egész faluközösség fogott össze.
A keresztek
elnevezése is többféle lehet. Kaphatták
nevüket: -
az
állíttató/k/ról -
a területről, ahol
állnak -
az útról, amely mellett
állnak
- az iskoláról, amely előtt
állnak -
valamelyik megjelenési sajátosságukról
-
arról a személyről, akinek emlékére állították
Ha a keresztet
nem védett területre, vagyis nem templom és temető területére
állították, akkor gyakran kerítéssel vették körül, amely egyrészt
védte a keresztet a legelésző állatoktól, másrészt figyelmeztette az
arra járókat a hely szent voltára. Ez a kerítés általában
80-120
cm magas volt és 2x2 méteres területet fogott
közre. Rendszerint dísznövényeket ültettek erre a területre, és
időnként a kerítésen kívülre is, vagy magas fákkal vették körbe a
területet.
Népi szokásjog
szerint a kereszt és a körülötte lévő kis kert az egyház tulajdona
volt, bár telekkönyvileg vagy más írásbeli megegyezésben nem írták
át.
A kereszt körüli
területet az állíttató család vagy közösség, főleg az eladó lányok
gondozták. Ők vitték a
virágokat és az ő feladatuk volt, hogy minden nyári szombaton
és a jeles ünnepeken virágcsokrot tegyenek a feszület
lábához.
Az alapító család
kihalása, esetleg elköltözése után a környéken lakók viselték
gondját a keresztnek és környékének.
A feszület
felszentelése nem volt magától értetődő. Csak akkor történt meg, ha
az állíttató alapítványt tett, amiből a létesítményt fenn tudták
tartani. A felszentelés ünnepélyes keretek között történt:
bemutattak a helyszínen egy szentmisét, prédikációval.
A felszentelés után vendégséget tartottak. Egyes családok a
felszentelés évfordulóját is ilyen keretek között ünnepelték
meg.
Az útmenti és
temetői feszületek, a régi falusi nép életében jelentős szerepet
játszottak. Rendszeres ünnep
volt a keresztállítás évfordulója. Ilyenkor minden évben felkeresték
az egyes családok a keresztet. Egyes kereszteknél misét mondtak
minden évben, ugyanazon az ünnepen. Ez az ünnep lehetett az
állíttató családfő neve napja, vagy a felszentelés évfordulója
stb.
A keresztek
helyei fontos pontok voltak a térképeken. Segítették a tanyavilágban
és a szántóföldeken a tájékozódást. Gyakran ezekről kapták nevüket
az egyes tanyadűlők. A keresztek tisztelete általános volt a magyar
nép körében.
Az arra járó
férfiak megemelték kalapjukat, míg a nők keresztet vetettek. Gyakran
imádkoztak előtte egyénileg, de néha több asszony, esetleg egy egész
rózsafüzér-társulat kereste fel a falu keresztjeit. Ilyenkor
virágot, koszorút vittek rájuk, és szükség esetén esőért
könyörögtek.
Fontos állomások
voltak a búcsújárás útvonalába esett keresztek. Ezeknél a búcsúsok
megálltak imádkozni, énekelni.
A tanyasi emberek
ritkán jutottak el a falusi templomig. Ezért számukra jó időben
kereszteknél, rossz időben tanyasi iskolák épületében tartottak
vasárnapi szentmisét, mely után az összegyűltek bált rendeztek. Ezek
voltak a misebálak. Egyes helyeken még ma is szokásban van, hogy a
tanyasi emberek számára környékbeli kereszteknél mondanak misét
vasárnap.
Keresztekhez
fűződő
hiedelemvilág
A
nép meghatározott célokkal emeltetett kereszteket.
A
kereszt jele mindenféle felhasználásban gonoszűző célú. A
szántóföldeken, szőlőkben és keresztutakon felállított keresztek a
pogány istenszobrok keresztény átalakításai.
Természeti
csapásoktól, férgektől, madaraktól, tolvajoktól óvja a termést,
bajtól a falut, távol tartja a gonoszt, az útonállót és a
betegséget, és gyógyít.
Megfigyelhető
a kereszt gyógyító hatásába vetett hit. Egyes helyeken a gyógyító
hatást nem az egész keresztnek tulajdonították, csak egyes
részeinek. Ezekből a részekből aztán az emberek igyekeztek egy
parányit megszerezni. Más hiedelmek is voltak, melyek szerint a
betegséget át lehetett hárítani a keresztre, és ez által az illető
meggyógyult.
A
köhögős beteg a magán viselt kék szalagot az út menti keresztre
kötözte, míg a nyavalyatörős a temetői keresztre csavarta az
inget.
A
néphit szerint az útkereszteződéseknél vannak a rosszak és
bűbájosok, akik arra várnak, hogy az arra haladókat megronthassák.
Ezért nem véletlen, hogy sok keresztet állítottak az utak
kereszteződéséhez.
A
keresztjáró napoknak is megvolt a maga célja. Ezáltal akarták az
emberek biztosítani a föld jó termését, és a természeti csapások
elhárítását.
(Források:
"Útmenti keresztek" Szakdolgozat 1999. Írta: Ábrahám Ildikó;
Internet.)
|