|
- M B 2 0 1 2 R é s z t v e v ő
k , s t a t i s z t i k á k
-
Idén immár
harmadik alkalommal rendeztük meg a Magas-Börzsöny
teljesítménytúrát. A 2012-es túra a rekordok túrája
volt!
Míg az
ország alacsonyabban fekvő részein mindenhol a sár és meleg, addig a
Magas-Börzsönyben idén is a tél volt az úr! Sosem volt még
ekkora hó a túra napján (a Csóványoson 27 cm, a hóátfúvásokban
legalább 30-40 cm). Ez azonban nem riasztotta el a
túrázókat, így meg is dőlt a nevezési rekord, összesen
64-en vágtak neki a Magas-Börzsönynek. Az első alkalomhoz hasonlóan
idén is jó páran késve értek fel, míg többen a rajtban
gondolták meg magukat és mégsem indultak el.
Tovább nőtt
a csúcson alvók száma, ez alkalommal négyen gondolták
úgy, hogy most nem sátorban, hanem a torony egy-egy szintjén
töltik az éjszakát.
Nekik
kedvezett a rajtban eddig sosem látott meleg (mindössze mínusz 4,5
fok), ami talán már a közelgő front előjele volt. A
csúcsrégióban egész nap élénk szél estére viharossá fokozódott és a
hó is eleredt. A hóvihar teljesen eltörölte a nyomokat, így a mezőny
végének igen nehéz dolga akadt, hiszen a tomboló szélben újra
nyomokat kellett taposniuk. Voltak akik még fél 9 után is a terepen
küzdöttek az elemekkel! Mindenkit megvártunk a tábortűz mellett,
majd célzárás után Királyháza felé indultunk. Hihetetlen
volt, de semmi nyomát nem találtuk annak, hogy itt aznap
legalább 70-80 ember haladt előttünk, a jelzéseket keresgélve újra
utat kellett taposnunk a hófúvásos
éjszakában.
Hála a
lelkes pontőröknek és a sok önzetlen segítőnek, a szolgáltatás is
rekord mennyiségűre sikeredett: meleg tea háromszor, csokoládé
szaloncukor és házipálinka kétszer, továbbá chips, alma, kenyér,
fasírt, almalekvár és befőtt.
Érdekes,
hogy a tavalyinál jóval nehezebb terepviszonyok ellenére
jócskán megdőltek a női rekordok és izgalmas volt a befutó a
férfiaknál is, ahol mindössze 2 perc választotta el a két
leggyorsabb teljesítőt.
Talán érdemes megemlíteni, hogy a sikeres
teljesítők 56%-a korábban már részt vett a túrán, míg az első
alkalommal indulók mindössze 39%-a teljesítette a
túrát.
Külön gratulálunk és elismerésünket fejezzük
ki Pető Sándornak, aki az eddig megrendezett mindhárom
Magas-Börzsöny teljesítménytúrán leggyorsabb teljesítőként ért
célba!
Ezen felül ő az
egyetlen, aki teljesítette mindkét eddig kiírt
túramozgalmunkat (a Börzsöny Csúcsait második, a Keresztek a
Börzsönyben gyalogos túramozgalmat első teljesítőként!) és teljesítő
volt mindkét eddig megrendezésre került Börzsönyi kék
teljesítménytúránkon is!

A túrázóknak köszönjük a részvételt, és legközelebb
mindenkit szeretettel visszavárunk!
A résztvevők (zárójelben a részvétel
száma)
|
Ács
Gábor |
Maszlik Brigitta (3) |
|
Altmann
Péter |
Mécs László
(seprű) |
|
Baranyi Éva
(3) |
Medve Gábor (2) |
|
Barcza
Gábor |
Megyeri László
(2) |
|
Bartha
Tibor |
Megyery György |
|
Borosnyay Balázs
(2) |
Müller Péter
Gergő |
|
Borosnyay
Pál |
Nagy
Gábor |
|
Börcsök András
(2) |
Nagy Zoltán (3) |
|
Bús Melinda
(2) |
Nagy Zoltánné
(3) |
|
Csáti
Béla |
Őrsi Bálint
(2) |
|
Cser M. Zoltán
(2) |
Őze
Erzsébet |
|
Csonka
Miklós |
Pajor
Gergely |
|
Deszk
József |
Pál Gyöngyi
(2) |
|
Dolgos
Veronika |
Pető Sándor
(3) |
|
Fodor
Cecilia |
Rózsavölgyi Miklós
(3) |
|
Führer András
(2) |
Sági Józsefné
Hajnalka |
|
Gaál T.
Benedek |
Schnürmacher
Tamás |
|
Gerstenbrein István
(2) |
Simon András
(2) |
|
Gyurkovics
Dezső |
Szabó Judit
(2) |
|
Hantosi
Zsolt |
Szabó
Miklós |
|
Hengán
Kolos |
Szederkényi Miklós
Dávid |
|
Henn
Péter |
Szederkényiné Fehér
Beáta |
|
Hindy Attila
(2) |
Szitkey
Szabolcs |
|
Kalocsa
Gergő |
Sziva Zoltán
(2) |
|
Kenyeres Oszkár
(2) |
Szőllősi Rita
(2) |
|
Kerekes Csaba
(2) |
Tatár
Loránd |
|
Kun-Szabó
János |
Tóth István Attila
(2) |
|
László
Szilvia |
Visontai Kovách
Dalma |
|
Lehoczki Csaba
(2) |
Vitéz Rigler Ádám
(2) |
|
Maku
László |
Wagner
András |
|
Markovics
Lajos |
Zsemba
József |
|
Marok
Róbert |
Zsembáné Trencsényi
Gizella Zsuzsanna |
A túra
számokban
| Résztvevő |
64 |
| Szintidőn belül, szabályos
útvonalon teljesítő |
34 |
| Szintidőn kívül, vagy
szabálytalanul |
11 |
| Kiszállt |
19 |
|
|
| A leggyorsabbak -
férfiak |
1. Pető Sándor 6:18 |
|
2. Maku
László 6:20 |
|
3. Kerekes
Csaba 7:04 |
|
|
| A leggyorsabbak - nők |
1. Szabó Judit 7:04 |
|
2. Maszlik Brigitta
7:56 |
|
3. László
Szilvia 8:23 |
|
|
| Legidősebb teljesítő |
Wagner
András (1953) |
|
|
| Átlag célba érkezési
idő |
8:59 |
| Leghosszabb teljesítés |
10:53 |
| Hőmérséklet a rajt megnyitásakor
(NHH) |
-4,5 Celsius |
| Hőmérséklet a cél bezárásakor
(NHH) |
-4,5 Celsius |
| A hó a Csóványoson |
27 cm |
Rendezők: Bunya Zoltán, Czeglédi Attila, Feminger
Éva, Forgács Péter, Hajtman András, Harsáczki György, Kléri János,
Mátravölgyi István, Megyesi Balázs, Mekkey Szilvia, Mécs
László, Ősi Adrienn, Id. Szabó Károly, Szabó Károly,
Szabó-Márton Szilvia, Zsemba József, Zsembáné Trencsényi Gizella
Zsuzsanna

|