GYÓGYÍTÁSBAN
HASZNÁLATOS ANYAGOK
JEGYZÉKE
ADATKÖZLŐK
JEGYZÉKE
| BETEGSÉGEK
JEGYZÉKE (javallatok) oldalszám
szerint
| EREDETI
RIPORTOK | praktikák
alma
|
kelés
|
az almát kétfelé hasították, azzal a gennyes
sebrészt megnyomkodták. újra összetéve a keresztútra tették. a hiedelem
szerint, elég volt az is ha valaki felvette, arra már ráragadt a
gennyes seb
|
alma
|
szëmölcs, szümőcs
|
a savanyót kétfelé vágtuk, s megnyomogattuk, s
eltöpdöstük, s azt es beléástuk a csepegőbe
|
alma
vagy körte
|
kicsattogás
(orbánc)
|
akkor azt úgy gyógyították, hogy vagy
ruhaneműt, valamit az arcára arra a sebhelyre ráraktak. …összevisza
tapogatták, súrolták..., - vagy lehetett alma, vagy körte - ezt úgy
hozzá érintették, és akkor a keresztútba lerakták, hogy ott majd valaki
megtalálja. akkor azt mondták, már azé lesz az orbánc
|
aludttej +
timsó + viasz
|
égési sérülésre
|
előre kivettük aludttejvel a tüzit, s akkor
timsót rejatettünk a vasra, s megolvadott, s a késhegyin felvettük s
esszetörtük jól, s bele a viaszt elyen olajba, s egy tollacskával
kentünk…
|
anyatej
|
csapás, gyulladt szem
|
anyatejet a kis gyermeknek a szemébe fejtük ki.
én es fejtem, de nagyon jó vót, me't az a tej feloldotta a szemhíját,
jót tett a gyulladásra
|
anyatej
búzaliszttel
|
kelés
|
kerestünk egy olyan asszont, amelyknek
kicsikéje volt, s szoptatott, és fejt tejet. azt a tejet búzalisztvel
esszegyúrtuk, s azt tettük rá. megkentük egy kis zsírval, hogy ne
ragadjon rá
|
avas háj
|
csizmatörés
|
kenték
|
avas szalonna
|
saroktörés
|
lábsaroktörés,
gennyes seb …avas szalonnával es... – avas szalonnát
es tettek rea, ... amibe genny vót, ez érlelte és ki jes fakasztotta
|
Á
ánis-tea,
bors és szegfüszeg
|
geleszta elhajtása
|
nem szabad sósat enni, ánis-teát kell főzni,
bors és egy szegfüszeget beletenni. …és azt inni éhgyomorra pálinkás pohárval, …és akkor nyolc nap után
megindul a kipucolás a végbélen…
|
ánizs
|
gyermëk gyomorfájás
|
ánist, megfőztük, s avval es
szoktuk.
|
ánizs + köménmag + hagyma kova
|
altatásra
|
ezt
teának esszefőzték…
|
ánizs
teát, köménmagos teát, és kamilla
|
gyermëk
gyomorfájás
|
a kicsiknél a gyomorfájásnak legjobban
használták ősszüleink az ánizs teát, köménmagos teát, és kamillát
|
árnyika tinktura
|
rekedtség
|
rekedtséget
a hangszallag megerőltetése okozta, akkor langyos vízzel való öblögetés, amelybe
néhány csepp árnyika tinturát teszünk, – rendkívül jó hatású a betegségre
|
|
|
|
|
|
B
bábaasszony
|
méhfájás, méh
leereszkëdés
|
az
es
csak a fázásból jött. én a szülésbe kaptam. jött a bábaasszon s akkor
az dógozott
|
babérlevél
|
szemfájás
|
a szemfájásra legtöbbször használtak a
babérlevélből főzött teát… – és a kamillateát vegyesen megfőzték, és
azzal borogatták…
|
babona
|
árpa
a szëmën
|
visszafelé
körül kerítik, aratják, stb
|
báránfaggyú,
birka faggyú
|
cserepes
kéz, arc, száj
|
jól
beledörzsöltük annak a zsírjával
|
béka
|
repedt sarok
|
döglött békát, mit a kocsi elnyom az úton, a
döglött békával meg kell azt a repedt sarkat nyomogatni, s elköpdösni
háromszor, s a fejin dobja keresztül
|
békalapi és olaj
|
otvar
|
van neki olyan vékon fátyol bőre, és azt
lehúztuk, és a varnak, ahol legjobban kiütött a var – … a viszketés,
arra helyeztük, de először mielőtt rátettük vóna, megolajoztuk és úgy
borítottuk be azt a var kerületséget, és legalább négy óra hosszat az
átkötésvel nem bontottuk ki, egész jól bekapcsoltuk s utána levettük, a
viszketés kezdett szünni…tehát egy óra után hagytuk, hogy kihüljön, …
az a bőr megszáradjon és utána a kisütött helybe disznózsírval
bekentük, – …
de gyengén átfásliztuk, és úgy hagytuk éjszakára; másnap
már egész jól éreztük a viszketést…
|
békanyál
|
begyulladt szem
|
nannyámnak be vót gyulladva, – s akármit tett
reja nem használt, s békanyálra tanyította valaki. békenyálval kezdte
raggatni, az a ződ… – tuggya? – a víznek a tetejin van az a békanyál, s
akkor azzal kezdték gyógyítani…
|
békanyál s
aludttej
|
égés nagy bőrfelületen
|
s aztat esszeszedtünk vödrökbe, s azt a hátára
tettük, s fejire, mindenhova, s ezzel gyógyították meg az égéseket…
|
békarokka
|
köhögés
|
békarokka – Istensegítsen ez békaláb a fentőfű
– ….köhögésre jes használták
|
békával
|
békarüh, békavar
|
végig kell tapogatni…, – háromszor a fejin
keresztül kell dobni azt a döglött békát…
|
beléndekmag
|
fogfájás a huzattól
|
…serpenyőre vagy lapátra szenet raktak, és a
szénre azt a beléndekmagot rátették, a mag ott pörkölődött, és annak a
magnak a füstje ahogy ment, odatartották annak a fogfájósnak a
szájához, az a száját jól kitátotta, és ez a beléndekfüst bément a
szájába, és a fogától olyan apró hernyók hulltak ki. megromolva…
|
birkafaggyú
|
fagyás
|
megolvasztották a birkafaggyút, s amikor puha
vót, rejakenték. az rejafagyott, s az nagyon kivette azt a
fagyfájdalomból a fagyást…
|
birsalma
hija
|
hasmenésre
|
a hasmenésre legjobb…, – a birsalma hiját
megfőzni teába, akinek erős a hasmenése. az megállítja a hasmenést. …és
ha az nem találna segíteni, szentjánoskenyeret egyen szárazon. az
legjobb a bélhurut hasmenésre, – … és a birsalma híja, ez segít rajta
|
birsalma
levél
|
csemellés
|
birsalma
levélből főztünk teát, azt ittuk
|
bocskorták
+ pipa korom + hamu
|
epsemereg
|
a bocskortákot megégették, s fakormot, s azt
esszeégették. s a hamut s a pipa kormot, – amit az öreg emberek
pipáltak, s kivették a pipából – , azt esszeégették, s a hammat
esszekeverték, s jól megdörzsölték vele, s az levette…
|
borogatás
|
mumsz
|
gyerek korunkba, meleg borogatást tettünk rá
|
borotvaszappan
|
kopaszodás
|
elvittek a borbé’hoz. megkenték szappanval s
megborotválták a fejemet háromszor egymás után, s kinőtt a hajam…
|
borsos
pálinka
|
gyomorégés
|
ha a gyomra fájt valakinek, akkor borsos
pálinkát ittak, s akkor elmullott, az esszehuzza, nem fáj,
egyszer-kétszer így ivott naponta, s akkor az helyrehozta a gyomrát
|
borsot s
vajat
|
csëmëllés,
akinek
a szája sebes
|
essze
kell gyúrni, s megkenni…
|
bosztánmag
|
gëlëszta
|
meghíjalni, s azt megtörni és megenni. de azt
is csak éhomra…
|
botocska
|
orrvérzés
|
…s csinált egy elyen botocskát , s beléverte oda
a csepegő alá, s mikor folyt az orrából a vér, akkor belécsepegtette
oda abba a lukba, s akkor félrejött, s akkor azzal a botval, - amivel
lukat csinált -, azt beleverte a fődbe, s az orravére többet sose
folyt…
|
burjányok
|
csontgyulladás
|
abba megferesztettük…
|
burjányok, s kámforos
denaturált szesz
|
szoptatós
anya mëggyült mejje
|
főztek
mindenféle burjányokot: kamilla tea, galambvirág, vadon termő árvácska,
előbb párolták, s utánna rongy közi tették a burjányokat, és ezzel
borogatták, ezáltal a tej lefolyt, utána kámforos denaturált szesszel
mosták meg, a lenmagot hagymás zsírban megpirították, s avval
borogatták, búzakorpát melegítettek hagymás zsírban, s azt tettek rá
|
buszujók virág
|
szembe esett szennyeződés
|
vót ez a buszujók virág, olyan szagos fejért
nyilt… annak a szemecskéje olyan mint a retekmag, – csak kicsike. s azt
belétették, s az kihajtotta…
|
búzaliszt
|
megkelt a csics
|
a más csicsiből fejtek tejet, s búzalisztvel
esszekeverték… /csicstészta/
|
búzaliszt
|
forrázás
|
…ha le találja forrázni lábát,
kezit, nehogy mást tegyen, csak tiszta búzalisztbe dugja az ujját vagy
lábát, bárhol történik meg rajta, csak tiszta búzalisztbe
tartsa öt percig. - …és nem sót! búzalisztet
…nem kap hólyagzást, nem dobja fel az égést…
|
büdösispirt
+ erős paprika
|
derékfájás
(leszakad a dereka)
|
azzal
megkenték
|
büdöskő és csípőspaprika
|
poloska csípés
|
úgy
lehetett gyógyítani, hogy a büdöskövet, s megégették, s
csípőspaprikával esszeégették, s az ágyokat így ne lepcselték, s aztán
egy kicsit megszünt, de nem tudták elpusztítani
|
C,
Cs
cékla
|
méhfájás
|
párolták. piros céklát főztek, vagy krumplit.
de a legjobb vót, jó forró vizet beléöntöttek egy vájlingba, s akkor
föléje álltak, s úgy párolták magikot. legjobb a kamillatea vót,
kamillába megfürödni, kamilla ülőfördőt kell csinálni…
|
cérna
|
fogfájás
|
akinek könnyen kijött, cérnával, másnak
békötötték és akkor úgy húzták ki. s másnak…
bízan elmentünk a foghúzóhoz
|
cin + zsír
|
égett sebre
|
cint zsírval, …és a tejbe kisütött friss hájat…
|
cukor
|
csuklás, csiklás
|
cukrot tettek a vízbe, s kilenc csepp vizet egy
bögréből meg kellett inni…
|
cukor és
erős pálinka
|
csuklás, csiklás
|
egy
kanálka cukor, vagy egy cseppecske erős pálinka kell…
|
cukor és hagyma
|
szamárköhögés
|
megpörkült cukrot, abba belétettük a hagymát,
és teát főztünk belőle, s annak a levit ittuk, s használt
…szamárköhögés ellen is a hagymát teának héjastól megfőzték, s azt
itatták. ha vót cukor, akkor azt is tettek belé, s használt,
felszaggatta a köhögést…
|
cukorka
|
gyomorfájás
|
kilencvenkilenc
fajta cukrot kell esszefőzni vízbe, és akkor aztat így… minden nap
háromszor itta háromszor egy nap. s attól a sok fajta cukortól
meggyógyult. majdnem egy hétig aztat úgy illogatta, egy-egy pohárkával
háromszor egy nap. ...99 fajta cukrot. ezt a szemes cukrot…
|
cukorka, s fejérhagyma
|
gyomorfájás
|
adtak mindenféle cukorkát, s fejérhagymát
|
csepegő
|
szëmölcs, szümőcs
|
a szümölcsöt megolvastuk hány van, s egy
cérnára annyi bogot vettünk, s akkor a csepegőbe beléástuk azt a
cérnát, s elmúlott a szümölcs
|
csihánt
|
hátfájás
|
csihánt szedtek, s
akinek a háta fájt,vaja lába, avval megveregették, a helye
kihólyagzott, de használt.
|
csipkebogyó
|
lábfájás
|
van a mezőn olyan nagy csipkebogyó, olyan nagy
bogyója van neki, szúrók…, s a levele csipkés.
elyen nagy széles levele van, s csipkés, az lábfájástól nagyon jó…
|
csipős cukor
|
büdös száj
|
bevette a szájába, s az egy kicsit elbolondította…
|
csizma szára
|
csicsfájás
|
háromszor beléverte az illető a mejjit, s
elköpdöste…
|
csizmaszár
|
mejjgyulladás, csicsfájás
|
s akkor akkora lett a mejjem, mit csináljak…?
…úgy fájt, hogy a csillagocskákot láttam, akkor elévettük a
csizmaszárát, s beléráztuk. …hát azt mondták, hogy azt rázzuk belé úgy,
mintha tenne belé oda a csizmaszárába a kicsit, s akkor elmúlott
|
csombor
|
geleszta elhajtása
|
a geleszta ellen csombort főztek s azt itták
|
D
denaturált szesz
|
gyomorgörcs
|
ittam a kútból vizet. s az a víz úgy megfogott,
…hozott egy seres pohárba egy kicsi denaturált szeszt. … hát meg es
ittam, nekem ez használt
|
denaturált szesz
|
hátfájás
|
a hátfájásra a szunyogispirt, csont ispirt,
denaturált szesz., a lábfájásra jes jó…
|
disznózsír
|
cserepes
kéz, arc, száj
|
kenték
|
disznyó epéjit
|
fagyás
|
avval a lével, ami volt az epébe, avval szokták
megkenni. ez gyógyította legjobban…
|
disznyónak az epéjit, s birkafaggyút.
|
fagyás
|
kinek a lábujjkája, lábafeje meg vót fagyva…
bekenték háromszor-négyszer, és azzal meggyógyult…
|
disznyózsír
|
aranyér
|
nyomd vissza, s kend meg…
|
disznyózsír
|
csicsrepedés
|
kentem
|
dohánpipa-kátrány, rum
|
huzattól
fáj a foga
|
de ha kilikadott…, ott mentség nem vót, ki
kellett húzni. pedig hol izét tettünk a likba belé… vagy elmentünk a
kocsmába, megittunk egy jó fél deci rumot. pillanatilag ellálott, de
utána újból fájt…
|
E,
É
ecet
|
fejtetű
|
elpusztult tőle
|
ecet + disznózsír
|
büdös
láb
|
erős ecetes vizet, és azzal
mossuk át a lábunkat, és tiszta disznózsírval
kennyük be utána…
|
ecetes hideg víz
|
fejfájás
|
hidegborogatás; egy fejkendőt belécsavartunk, s
avval szoktuk békötni a fejünköt…
|
ecetes víz
|
érrándulás
|
az érrándulást,
hát… – azt ugye… savanyú ecetes vízvel
bekötözik, s megmaszírozzák…
|
egerfarkúfü
|
elvágott
testrész
|
egerfarkúfüvet szedtünk, s esszetörtük, s
zsírba belékevertük, rejatettük, ha valamit elvágtunk…
|
egerfarkúfü s avas háj
|
eredés
|
esszetörtem, s azzal kötöztem nyolc nap. s így
akkor … kifokasztotta egy nagy tővel…
|
élesztő
|
árpa
a szëmën
|
enni, és egy pohár söröcskét…
|
élesztő
|
pattanás
|
akinek pattanás van az arcszínén, kezin… – kívül
olyan apróságba… – , … használjon minél több élesztőt, s az kipucolja
az egész vért, ezeket a pattanásokat a vér húzza ki
|
esősvízbe
búzakorpa
|
pattanás
az arcon
|
esősvízbe kellett búzakorpát belefőzni, s azzal
mosni, mert a szappan az nagyon ártalmas, – főleg a színes szappan az arcra
|
étolaj, kendermag olaj
|
fülfájás
|
meleget tettünk, meg olajat cseppentett anyám a
fülünkbe. at… /faolaj/, vaj kendermag olajat, me’ az vót ott…
|
F
faggyú
|
nátha
|
nátha ellen? …régi egyszerű nátha ellen az
orrunkat este kivül-belül kanasinnal vagy birkafaggyúval kentük
|
fakalán
|
kiütés
|
kiütés ellen a fakalánt megmelegítették, s
azzal nyomkodták
|
fakanál
|
farkasgörcs
|
a szájába fakanalat kellett tegyünk.
összerágta szegény a nyelvit, száját, mindenit
|
faolaj (étolaj)
|
égési sérülésre
|
kenni
|
faolajat, egy fejér viaszgyertyát, s egy árkus
papírost.
|
égési
sérülésre
|
egy tányérba belétette, …de nagyon sietett, me’ nagyon
sikolytott a gyerek, azt még essze se tudta rendesen olvasztani, egy
tiszta rongyot odaadtunk, s akkor arra ráöntötte, s valameddig fújta,
hogy ne legyen olyan meleg, s azzal béborította…
|
farkasalmát teának
|
farkasgörcs
|
farkasalmát megfőzni teának, s avval mosogatni
a farkasgörcsök ahol elfogják a testit…
|
fazék
|
keléses
láb
|
új fazékba tett vízben megmosták, és azt a
vizet a keresztútra kiöntötték, hogy másra ragadjon a kelés
|
fehér hagyma levivel
|
begyulladt
fül
|
a fehér hagyma levivel es gyógyítottak; a
hagymát apróra megtörték, a levit kifacsarták, s a begyulladt fülbe
időként töltöttek belőle, naponta kétszer-háromszor, s ettől begyulladt
fül meggyógyult…
|
fehérhagyma
|
gyermëk
gyomorfájás
|
főztünk fehérhagymát, ami tiszta fehérhagyma
volt. hajastól, héjastól, mindenestől tiszta vízben megfőztük,
lehűtöttük, egy kis cukrot tettünk, mikor fájt a gyomrik
|
fejérliliom virág
|
szëm
betegség
|
ha gyulladásba vót, ennek a fejérliliomnak a
virágját belétették a pálinkába úgy, hogy három-négy napig tartották
benne, s avval borogatták. az olyan vót, – a fejérliliomból hogyha
tettünk belé – , az eltartott egy évig is. mondjuk, hogyha elvágtam a
kezemet, azt is avval köttem be, s ha a szemem fájt, azt tettem rá…
|
fejérürmöt pálinkába
|
gyomorfájás
|
megitták, mikor a gyomruk fájt. hát egy fél
liter pálinkába kb. 2-3 dekát tettek.összetörték, egy marokkal
belétettek egy liter pálinkába, belényújtották, aztán az ameddig benne
tartott, leitták róla, s még tőtöttek reja. s jólesett…
|
fejérüröm
|
gyermëk-elhajtás
|
a fejérüröm megszárad, megfaragják, s azzal
magát felszúrja. fejérürömnek a gyükerével
|
fejérüröm
|
hidegrázás
|
a fejférüröm hidegrázástól es jó…
|
feketenadály
|
lábtörés
|
feketenadály feredő lábtörésre…azt
megreszelték, s akkor egy rongyra rejatették, s akkor lekötték a
lábikra…, - a gyükerét, hát mindegy volt; úgy mint a tormát szépen
megreszelték hát, s az nagyon használt, nagyon forrasztott; annak a
levivel feresztették, s akkor megreszelte, s akkor kötözték. … és a
lábát, addig kötözték, hogy a csont megforrott, csak úgy jó ruhával
bétekerték, nem vót semmi gipsz rea.
|
feketenadály
|
seb kezelés
|
a feketenadály gyökerét megfőzték, és azzal
mosták a sebet
|
fentőfű
|
sárigság, sárikság
|
…fentőfüvet szedtek, és teának megfőzték és
avval mosogatták az arcképet ahol a sárgaság megjelent, … és utána
zöldség levelet főztek teának, s azt itták víz helyett
|
feredő
|
meghűlés
|
szentelt koszorút főztek mezei virágból;
pipacs, búzavirág, galambvirág, vad árvácska, stb. füvekből… ebből
feredőt főztek. nagyon használt a hülés ellen
|
fé'retett háj
/sóval esszekevert háj/
|
csëmëllés
|
a szája sebes, megkenni…
|
fészifoka + tiszta kender rongy,
– amit szőttünk s még nem járt
vízbe – + zsír
|
epsemereg
|
az abból az izéből lett, a vászonból, azon a
fészifoka megmelegedett, s akkor avval békentük ott…, ahol vót
|
fodorkaburján
|
sárigság, sárikság
|
annak a levivel megmosták a testit, s még meg
es itatták, hogy ne tudja meg a beteg, hogy mit iszik meg
|
fodormenta olaj
|
fejfájás
|
hatásos a bedörzsölés, utána a kezünket rögtön
megmossuk, és vigyázunk, nehogy valami a szemünkbe kerüljön…
|
fodormentát, s kömént
|
fëlfújódás
|
annak a levit megitták teával
|
fokhagyma
|
gyermek általános erőnléte
|
fokhagymából csinált olyan orvosságot..., s
keresztesen kend meg a tenyerecskéjit, a mejjecskéjit, az orcáját, s
ezen a növetlen ujjadon háromszor cseppents bé a szájába
|
fokhagyma
|
kolera
|
legtöbbet gyógyították a fokhagymával, a
fokhagyma volt neki az első orvossága; bedörzsöléssel s megevéssel
is, mindenféleképp használták. …kézmosás..., minden... ezzel vót. azt
mondták ezzel lehet legjobban védekezni.
|
fokhagyma
|
magas vérnyomás, érelmeszesedés
|
a fokhagyma érelmeszesedésre, magos vérnyomásra
jó
|
fokhagyma és hagyma
|
geleszta elhajtása
|
fokhagymát meg hagymát egyék sokat; cukrot ne
egyék, és kenyeret se
|
fődet
|
nyakdagadás
|
a kerekek közül
|
fődi hernyók
|
gyomorfájás
|
arra tanyították, hogy gyűjtsön ezt a fődi
hernyókot. belétették egy üvegbe, s arra vizet öntöttek, s én nem es
tudom még mit tettek belé, s arról ivutt. de nem mondták meg neki, hogy
miről iszik, csak úgy lopva, attól neki meggyógyult a gyomra…
|
fődzsír
|
nyilt sebre
|
a föld zsírját, elébb-elébb ahogy kapáltunk,
ahol nagyon kövér vót a főd, olyan fejér pinész forma jött elé, olyan
vót mind a zsír, nyilt sebre és pattanásra jes rakták
|
fődzsír
|
elvágott ujj, láb
|
ha elvágtuk az ujjunkat vaj a lábunkot,
fődzsírval béköttük. azt a fődzsírt a mezőn a szántásokon lehetett
kapni. olyan vót mind a hurka. elyen vastag. kétfelé bontottuk, s
szépen rátettük, s megszárosztotta, s be vót gyógyulva
|
föld
|
gyomor-puffadás, felfújódás
|
egy pár lapát fődet a gyomra körül tartottak
fél óráig
|
földihernyó
|
lázas betegnek
|
a disznyók előtt felemelték a vályút, és ott
hernyó szokott lenni... földihernyó. ebből a hernyóból összeszedtek
kilencet, azt belétették egy cserép-csiporba, …a csipornak a tetejét
letapasztották sárval, vagy tésztával, és bétették a sütőkemencébe, és
ott azt jól megszárasztották. mikor az egészen száraz volt, kivették,
összetörték, s ennek a porából abba a levesbe, - amit adtak a betegnek…
|
földikutya
|
köhögés
|
ide kell hí’ni azt az embert, aki földikutyát
fogott, megfulasztotta, akkor annak a keze már biztos volt ennek a
gyógyítására…
|
földikutyát fogott ember
|
seb, fájós testrész
|
aki földikutyát fogott, és napszentülte előtt
sebet, vaj más fájó részt megfogott, meggyógyult
|
fürdő és édestej
|
fekély
|
főzzünk szénamurhából, meg fodorka, meg
laposmenta..., ilyen jó meleg fürdőt. üljünk bele, és két nap alatt
mindig igyunk minden két órába két és fél deci tejet…
|
füst
|
kankó, trippër
|
három hétig füstön tartották…, és három hétig
nem volt szabad az ágyból leszállni…
|
fűzfa
|
megkelés a mellen
|
tehát van szomorú fűzfa, és van az a
közönséges fűzfa. azt a két fűzfa levelét megfőzték teának, a levelivel
kikevernek egy dió nagyságú zsírt, de nagyon ki kell dolgozni. – … és
azt 24 óráig pihenni hagyják… és utána bekenik ezt a beteg mellet. egy
alkoholos ruhával beborítjuk, és így állítjuk meg a csicsfájást
|
G,
Gy
gallyat /ágat/
|
árpa
a szëmën
|
meggyújtani, s füstölögtetni. napszentülte
előtt valamit imádkozni…
|
ganyédomb
|
hidegrázás
|
az embert belérakták a ganyédombba …biza még
istállótrágyába jes... künn a ganyédombba jes belétemették nyakig. s
úgy… volt egy, vagy két nap, amig azt kihúzták belőlle
|
ganyélé, lóganyé
|
alkohol
mëggyulladás
|
csavartak bé a szájába
|
gelesztamag
|
geleszta
elhajtása
|
az ellen vettünk elyen gelesztamagot
|
gelesztamagot káposzta lébe
|
geleszta
elhajtása
|
gelesztamagot káposzta lébe tették azt
felmelegítették, s azt itták, gyermeknek
cukorral esszekeverték, s avval felnyalatták
|
gilisztamagot méhmézbe
|
geleszta
elhajtása
|
méhmézbe a gilisztamagot keverje bele, tegye
fel a kályha tetejire…, három nap s három éjjen ott legyen, s utána
éhgyomorra etesse meg.
|
göd-lik +kenyérke
|
árpa
a szëmën
|
a lukon nézzünk át, keresztül, köpködni
kilenszer, aztán megnyomogatták kenyérkével, s átdobták…
|
gőz
|
nátha
|
kigőzöltük magunkat. meleg teát ittunk s forró
bort. vaj ha bor nem vót…, jó mézes pálinkát ittak
|
gyalogbodza
|
lábfájás
|
aztat meg kell főzni, s minden este feressze
meg, s fekügyék le! …mindenestől levágni és megfőzni, s azt melegvízbe
mikor jól felfő, – me’ meg kell főjjön. olyan lesz mind a tea, s
avval
fereszteni minden este, s akkor mikor megfereszti le kell fekünni, s
letakarni, hogy melegbe legyen. s akkor avval meggyógyul
|
gyertya
|
gusa
|
kettőt keresztbetettek, meggyújtották, s úgy
keresztesen visszafelé meg szokták nyomogatni avval a gyertyával
|
gyógyítani nem tudják
|
magtalanság,
meddőség
|
hát vagy a férfiba van baj, vagy a nőbe van
baj, de gyógyítani nem tudták, nem gyógyul!
|
gyöngyvirág, rozskorpa savanyító-anyával...
|
az
ideg gyötörte, hidegrázta
|
olyan kerek lapija van neki, és az felnő
magosabbra… s azon olyan virágja van mind a gyöngyvirág, s a közepibe
kicsi sárga van. azt vigye haza. főzze meg, de rozskorpa
savanyító-anyával...
s tettem belé cukrot, de letettem, hogy
kihüljön. …és akkor szépen abból ivott. aztán hogy használt-e…, – de a
hidegrázás elhagyta. akkor csak használt ugye…?
|
H
hagyma
|
hülés,
influenza ellen
|
télen, egész télen, ott állt egy fazakacska a
füttőn teli hagymalé teával, s avval védekeztünk a hüléses betegségek,
s
az influenza ellen…
|
hagyma
|
duzzanat
(kelést jelző)
|
kezünkvel esszetörtük a hagymát, megpuhítottuk,
s avval borítottuk bé a daganatot…
|
hagyma
|
fülfájás
|
vaj ha a fülünk fájt, megfőztük a hagymát jó
puhára, rongy közi tettük, s a fülönkhöz hezzafogtuk, vaj lefeküttünk,
s használt…
|
hagyma
|
gyermek
erőnléte
|
a hagymát megpucoltuk, s egésszen megfőztük.
... a levit ittuk
|
hagyma
|
hajhullás
|
akinek a haja elhullott, karikába vágva
rárakták a hagymát a fejire, békötötték valamivel, vagy sapkát húztak
rá, s ettől a haja kinőtt… ...dörzsölte, hogy nőjjön ki a haja
|
hagyma
|
szakálhullás
|
hajhullás vagy szakáll hullás ellen a
vöröshagymát kettőbe vágták, s avval bédörzsölték 4-5-ször, s a haj
vagy a szakál visszanőtt
|
hagyma
|
karmolás
seb
|
a legveszélyesebb, mérges, hát azt elvágunk egy
vöröshagymát kétfelé…, – de frissen. természetes mikor az a macska
megkarmolja az embernek a karját, és a vér előbuggyan, azonnal a friss
hagymát elvágni kétfelé, és jól besúrolni háromszor…
|
hagyma
|
köhögés
|
hagymát megfőzni cukorral, s azt ha megigya,
azonnal eláll a köhögés, ez is megfázástól jön
|
hagyma
|
feneketlen
seb
|
hagymát tettünk reja. semmit nem tettünk
egyebet csak tiszta hagymát
|
hagyma- és hársfatea
|
köhögés
|
ha köhögtek, akkor hagymateát adtunk, meg
hársfateát. nagyon jó vót
|
hagyma főzve
|
seb
|
a hagymát kiszedtük, ha jól megfőtt, és
széjjelszedtük, és a hagymának azt a kovákot..., mert olyan részleges a
hagyma. s azt leraktuk. az kifokasztotta, meg es érlelte, s ki jes
fokasztotta
|
hagyma héja parázson
|
nátha
|
…nátha ellen is mint a köhögés ellen teát
főztek; a náthát úgy gyógyították vele, hogy parázsra tették a hagyma
héját. ezt úgy csinálták, hogy egy lapátra parazsat tettek, s arra
tették a hagymahéjat, a beteg fölé hajolt, s letakarták egy pokrócval,
s a füstöt beszívta az orrán…
ahogy főtt a hagyma, úgy egy takarót
magunkra vettünk, s azt bélélegeztük
|
hagyma köménymaggal
|
gyermëk gyomorfájás
|
gyerekeknek…kisgyermeknek a hagymát teának
esszefőztük köménymaggal, hasfájás meg gyulladtság ellen…
|
hagyma nyersen
|
seb
|
sebre … s ha az ember a lábát leütte, hagymát
tettünk rá, s használt
|
hagyma sütve + édestejben sütött disznózsír
|
epsemereg
|
jól kikevertük habosra és úgy takarták el ezt
az ebsebet…
|
hagyma vagy utilapi
|
nagymarin
|
sült hagymával es gyógyították, de vót még a
mezőn ilyen utilapi; a széles vót a jó, az annyira kipiszkálta a
gennyet, nem maradt benne egy csepp se
|
hagyma, kővirág, disznyózsír
|
saroktörés
|
…a lábsarok törést úgy gyógyították, hogy
megsüttünk 2-3 fej hagymát, s azt a hagymát mikor jól megsüttük, –
egész puha vót, megtörtük s tettünk belé egy kis büdös kővirágot, egy
kicsi disznózsírt, és olyan kés vastagságon beléhelyeztük egy ruhába,
béköttük a sarkunkat és úgy hattuk egy huszonnégy óráig. tehát az
megpuhította azt a megtört bőrt – azt a sarkat – és megindította a
gennyet. igy pucolódott ki a saroktörés
|
hagyma,
szappan
|
kelés
|
megsütték a
hagymát, kettőbe vágták s úgy levettek a beliből egy kovát, s abba
szappant tettek, s ezt tették a kelésre
más: …írt csináltunk belőle…a hagymát felvágva jól megdinszteltük.
akkor szappant tettünk hozzá, jól esszekevertük, amikor kihült, rongyra
tettük, úgy ráborítottuk a kelésre
|
hagymalé gőz
|
fulladás
|
a kicsavart hagymalé gőzét belélegeztették.
|
hagymát ánismagval, a köménmagval
|
hasfájás
|
kisgyermeknek a hagymát teának esszefôztük
köménymaggal, hasfájás meg gyulladtság ellen.
kisgyermekeknek megfőztük a hagymát, kicsi
ánismagval, a köménmagval esszefőztük, s azt itattuk a gyermekekvel
|
hagyma, méz s liszt
|
kelés
|
…azt is hallottam az öregektől, hogy összezúzott
hagymát mézzel es igyák s liszttel esszekeverték, s ezt tették rá a
kelésre. …anyoka bétette a hagymát a parázsra, s mikor megsült kivette,
szépen lepucolta, s akkor kovánként szétszedte, a kovánként kettőbe
vágta, s azt ráborította a daganatra. este rátette, s az annyira
megpuhította, hogy reggelre már kifokadott, csak kellett kinyomni a
mérget /gennyet/ belőle...
|
hangyaboly
|
lábfájás
|
fájt a dereka s a lába, aztat nagyon sokat
kezelték. oszt’, hogy mi használt? …még a mezőről hangyabolyt es hoztak
haza, s abból feredőt főztek
|
hársfatea
|
köhögés
|
a másik köhögést…? …hát kérem szépen, nem
szabad hideg vizet inni, csak forró teát, s ne legyen sok cukor benne.
hársfatea, az a legjobb…
|
hegedűszurok /gyanta/.
|
genny-húzatás
|
a hegedűszurkot esszetörték, …olyan lisztre,
azt rejatették, s az hamar húzta ki a gennyet. a szurkot lisztté
törték, és azt rejaszórták, s az annyira gyógyította, hogy az hamarosan
meggyógyult
|
hideg víz
|
hidegrázás
|
váratlanul egy vödör hideg vizet a nyakába
önteni…
|
hideg víz
|
forrázás
|
a kezemet leforráztam, és rögtön vizet tettem
hideg vizet, s lemostam, és akkor nem lett hályog reja. de hogyha
elhattam, akkor hályog lett reja…
|
hidegvizet
|
holdkóros
|
egy nagyteknő hidegvizet tettek a bölcső mellé;
hideg vízzel szokták locsolni…
|
hurkafonnyadék zsír
|
csëmëllés, akinek a szája sebes
|
megkenni
|
hurkafonnyadék zsír
|
kelés,
nagymarin
|
kristályt hozott a patikából, kékkövet,
szegfűszeget, szerborsot. ezeket mind megtörte, s belerakta abba a
zsírba, s esszekeverte, s el kellett hagyni, hogy érjen meg. s akkor
mikor megérett, úgy jöttek oda orvosságért… egy tiszta forgácskát
beletett, s mikor jött valaki, akkor örökké vett ki vaj 3 - 4
kalánkával, s beletette egy tiszta papírkába, s úgy adta oda… azzal
szedették a gennyet, elyen nagymarinról, meg a kelésről. az nagyon jó
vót biza…
|
hurkafonnyadék zsír
|
seb
|
hurkafonnyadék zsírval kenték bé a sebet, s
hamar bégyógyult. az a hurka kifőzés után fenn maradt zsiradék
|
hurkafonnyadék-zsír
|
pattanásra, sebre, csicsfájásra
|
mikor fogyasztották a hurkát, azt a zsírt
eltették, …a fűszereknek a zsírja, ami kifőtt a hurkából. az ereje. a
fűszerekből ami kijött. a hurkafonnyadékot szépen kisütöttük tisztára,
s azt el szoktuk egy pohárba tenni
|
hurkafonnyadék-zsír
|
repedt seb
|
sebekre, repedésekre hurkafonnyadék zsírt
használtak
|
I
ír
|
kelésre
|
méhviasz, s fenyőfaszurok, s kámfor, s faolaj.
négy félét esszefőztek, az nagyon jó orvosság
|
ír
|
szoptatós
anya mëggyült mejje
|
mikor nagyon sok a teje, és az erek nagyon
megtelnek tejvel, előfordul gyakran, hogy törést kap a teje. …és ő
készített nekem háziszappanból, disznózsírból, édestejszínből… –
kikeverte nagyon jól, és akkor szintén tiszta tehénvajat kevert egy
kicsit belé, s azzal borogatta be a dagadt ereket a mejjembe, tehát az
tartott nyolc napig, hát nem is éreztem utána fájdalmat…
|
J
japángomba
|
étvágytalanság
|
iszogatta a levet a gombáról
|
japángomba
|
rossz
közérzet javítása
|
japángombát belétettek egy tányérba, aztán arra
tettek cukrot, s minden nap tojást, s az növekedett, növekedett., s
erről aztán azt a teát itta Péter bám…
|
jéghideg víz, majd meleg víz
|
fagyás
|
jéghideg vizet készítettek, vagy
pedig mikor hó volt, tiszta meztelen a hóba dugják a
lábikot. öt perc, tíz perc, és úgy utána lelocsolták meleg
vízvel. igy múlott el a fagyás a lábukon…
|
juhfaggyú
|
csizmatörés
|
megpergeltünk, s azzal megkentük…
|
K
kalácskalapinak a gyükere
|
gyermëk-elhajtás
|
megsérti a méhit, s azt használta, hogy nem
fejlődött ki nála a gyermek, – …vaj mi vót nála. elment... igy
elvérzett, s akkor elment
|
kámfor + disznyózsír
|
gusa
|
disznyózsírval a kámfort összegyúrták, s avval
is szokták megkenni
|
kámfor + liba- vagy kacsazsír
|
gusa
|
könnyű zsírt kaptunk, olyan könnyű krémet
kaptunk belőle... és azt két ruha között tartottuk a gusán.
|
kámfor és denaturált szesz
|
köldökfájás
|
a kicsi gyereknek vót köldökfájása, s akkor
csináltak büdöspálinkát… denaturált szesz, de egy kis kámfort örökké
tesznek belé
|
kámfor s mentőpor
|
reuma
|
abba kámfort s mentőport tettek, s avval
szokták bedörzsölni, ezzel gyógyították a reumát
|
kámforos alkohol
|
aszma
|
belocsoltak egy zsebkendőt és a mejjire tették
|
kámforos mézes szesz
|
csontfájás
|
nagyon kenték ezzel
|
kámforos pálinka
|
gyermekágyas
asszony
|
takarította és gyógyította a méhit, helyre
gyógyította.…
|
kamilla
|
csapa,
csipa
|
kamillát főztünk, s avval rakogattam
borogattam háromszor, négyszer
|
kamilla
|
gyermëk gyomorfájás
|
szoktunk nekik főzni
|
kamilla
|
gyulladásra
általában
|
a kamilla hát legjobban elyen szemgyulladásra
használták, de bizan mikor a fogunk fájt megfőzték, s rongy közi
tették, s így rejatették az arcunkra, s még annak es használt, mindenre
használt
|
kamilla
|
gyulladásra
általában
|
mikor megszültem, nekem az vót a teám, és
hogyha a gyermekeknek a szemik bégyulladt, avval mostuk....
szemgyulladásra es használtuk. mü jes használjuk megfázás, gyulladás,
gyomorfájásra, mindenre használjuk a kamillát.
|
kamilla
|
gyulladásra
általában
|
…gőzölésre, s még meg is ittuk a teáját. ha
megfôztük úgy keserün... nem es tettünk cukrot belé. köhögés ellen es
használtuk, s ha az embernek a gyomra fájt, még arra jes jó vót. ha
valami gyulladásba vót... – kéz vagy elyen seb – azt es mostuk vele s
használt. ma jes használom gőzölni, de teának es főzök belőlle
|
kamilla tea…,
s aludttej
|
csapa,
csipa
|
mosogassuk
|
kancatej
|
szamárköhögés
|
a szamárköhögést azzal gyógyították, hogy a
kancának a tejiből fejtek. szóval a csicsiből., s azt a friss tejet
megitatták a gyerekvel, s akkor elhagyta a köhögés…
|
káposztalé + egy kanál lúdzsír
|
alkohol
mëggyulladás
|
megitatni
|
kefe
|
gyermëk
szopásról való leszoktatás
|
megejesztették; tettünk
ide, (a mellükre) s a kis kezét odavertük, s azt mondtuk, hogy itt a
bömbös…
|
kehely, rajviaszból formált pohár
|
sárigság, sárikság
|
kehelybe nézetés, rajviaszból formált pohárból
ittak
|
kékkő
|
hidegrázás
esetén
|
a kékkövet megtörték, s ebből egy jó
kávéskalánval, vagy evőkalánval belétettek egy csiporba, s langyos
vízvel megitatták. ez annyira hányatta az embert, hogy… a gyomrát es
volt, hogy kihánnya. me't azt mondták, hogy a hidegrázás ez a rossz
víztől van
|
kékkő
|
trachoma
|
kékkővel. tiszta kékkővel…az levette…, de az
ember nem tudta megállni síratlan. bizan…, tiszta kékkővel…, megtörték
apróra, s beléfutták, de a csillagot látta az ember, s megjött, az
lerágta…
a trahomát úgy szokták gyógyítani rézgáliccal,
kifordították a szemit, a szempillát, s azzal kenték be. avval
gyógyították….
|
keményítő
|
kipállás
|
ha valakinek a teste kipállik, vegyen
keményítőt, súrolja be azt a bőrt ahol kipállik. me’ előfordul az
erősebb testeknél… csak ezt a sima keményítőt. ha pedig nem bir kapni,
akkor krumpliból… megreszeli a krumplit, jól kimosni megszárítani a
krumplit, és abból készít keményítőt. azzal keni be, súrolja be a
testit. a test megkapja azt a finomságot, és nem bír izzadni, nem bír
kipállni
|
kendercérna
|
szëmölcs, szümőcs
|
akinek
nagy szümölcse vót, ősatyáink kendercérnát köttek rá és a kendercérna
tíz napig ott kellett legyen, … a szümölcs elszáradt, a teteje a cérnán
maradt…
|
kenyérdarab
|
falatka a nyelvën
|
kenyérdarabbal megnyomkodták, s a kutyának
dobták, és mondták, hogy ragadjon a kutya szájára, vagy a seggire!
|
keresetlen kutya fej
|
aggos
gyermek
|
főzni
|
kés
|
pattanás a nyelven
|
a nyelven késhegyvel nyomkodták, s mondták:
falat-kele-mekele, szálljon a bíróné seggire!
|
keserűsó
|
geleszta
elhajtása
|
keserűsót kell venni, s belétenni vízbe, s meg
kell itatni
|
kéz
|
bedagadt
a torka
|
… s akkor elment, úgy nyitott kézvel megfogta,
megfogdosta, s háromszor rátöpdöstek, s attól meggyógyult. …és vót
olyan soknak, hogy a mandulája szokott fájni, de mü úgy mondtuk, gusája…
|
kilenc rétről kilenc szál virág, zsemle, edény
|
szánka,
vagyis a rosszbetegség
|
…másik nevet adtak a gyermeknek, a rosszbetegség
ellen adtak neki más nevet. hát az a szánka. ilyenkor másik nevet
adtak, s akkor az elkerülte, …úgy mondták, hogy szánka járta.
…nagyapám elment kilenc rétre s hozott kilenc szál virágot imádságval,
akkor hazahozta, az édesanyja elment Radócra, vett még három zsemlét, s
egy olyan edényt, amit senki nem vett meg a piacon, s megélt hála
istennek
|
kisasszonypapucs gyökere pálinkával
|
méhfájás
|
voltak olyan virágok, úgy nevezték, hogy
kisasszonypapucs, s annak a gyökerit kiástuk, s szép tisztára
megmostuk, üvegbe tettük, s pálinkát tőtöttünk rá. s azt úgy... olyan
adagolva egy fél kis pálinkaivó pohárval ittunk egyszerre …ugyanannyi
gyökér és pálinka úgy, hogy lepje el félig, hát keserű, az olyan
keserű, mint a tubák
|
klastrom
|
kelésre
|
vettünk a patikából klastromot, s azt
megpuhítottuk, s akkor aztot elnyomtuk jól…, s azt rejatették, s az
osztán ki jes húzta még a gyükerit es
|
kockacukorra petróleum
|
geleszta
elhajtás
|
kockacukorra petróleumot cseppentettek, és azt
a gelesztával megetették
|
kovász, szappan
|
|
kovásszal és háziszappannal keverték
|
kő és ráimádkozás
|
nagymarin
|
…anyám megnyomogatta kilenc kővel – meleg kővel,
künn az udvaron. ...úgy imádkozva a miatyánkot, s avval felvette a
követ, s béjött, s megnyomogatta visszafelé, akkor visszafelé keresztet
vetett, s elment ki, s letette oda úgy ahogy felvette kilencszer...azt
vissza oda, úgy ahogy felvette a fődről. oda szépen vissza, s akkor
rejalépett, s akkor azt mondta, hogy akkor dagaggyon ki ez, mikor én
innet ezt kiveszem…
|
köménmag
|
fëlfújódás
|
köménmagot rágta
|
köménmag
|
gyermëk gyomorfájás
|
köménmagot főztünk, és amelyik nagyobb vót,
annak köménmagot adtunk, hogy rágja. cukorral esszekevertük s
meggyógyult. …főztek köménmagot, belétették egy olyan rongyocskába, s
azt szivatták vele.
|
köménmag + mézes vízbe + veresbor
|
álomolaj
|
megfőzték (csak gyermekek részére)
|
kőrózsának a levele
|
fülfájás
|
a kőrózsát belétették egy tiszta rongyocskába,
s megcsavarták, s szépen belécseppentették
|
körp
|
gyomor-puffadás,
felfújódás
|
mikor a gyomorpuffadás vót, akkor körpöt vettek
a gyomorra. tehát azt a körpöt úgy csinálták, hogy megzsírozták a
kődökit, s meggyújtották gyufával, s akkor egy öreg köcsögöt
rejaborítottak a kődökire, s akkor avval körpöt vettek. s akkor így
múlt el a puffadás
|
körp
|
lázas
beteg, gyomorrontás vagy hasmenés
|
ha valamelyik katona régen lázas beteg vót,
vagy nagy gyomorrontása vót, az vót az első orvoslás, hogy azt
megkörpölték.
|
kősó
|
fogfájás
|
a sóba beléharapott, s a fogára tette
|
kövecske
|
mandula
gyulladás
|
kivett a porondról egy üdős asszon egy
kövecskét, s megkerítette, eltöpdöste, s oda vissza jes tette…
|
kristálycukor
|
vérmes
szëm
|
cukrot fúttak a szembe még. a kristálycukrot
megtörték jól, liszt apróra. s azt fútták a szemikbe. azt mondták, hogy
attól legjobban gyógyul a szem… semmi sem használt csak ez. ez a
legjobb orvosság. soha el nem felejtem…
ha valakinek vérmes vót a szeme,
cigarettapapíron befútták a cukrot. úgy megtörték mind a búzalisztet, s
azon befújták...
s akkor avval mostuk a szemünket, cukrosvízvel
|
kristályüveg
|
hályog
|
…néném esszetört egy kristályüveg darabot, – jól
mind a lisztet úgy megtörte. belétette egy csőbe, s akkor a leánka
leült egy székre, s akkor néném eleibe, s úgy a szemibe béfújt. s úgy
akkor esszecsukta a szemit. s kihasította, levette a hályogot az az
apró üvegdarab. ez tiszta igaz vót
|
krumpli
|
derékfájás
|
főztünk krumplit, azt belétettem két zsák közi,
s egy szalvétát, vaj egy törülközőt rejatettem, s úgy hanyotán
lefeküdtem…
|
krumpli
|
fejfájás
a homlokán
|
mikor itt keresztül a halántéknál az egész
homlok fáj, esszereszeljük a krumplit, és két ruha közi tegyük, és egy
órai pihenés után elmúlik a fejfájás.
|
krumpli
|
lázas
beteg
|
a lázas betegeket ősszüleink evvel
gyógyították. összevágtak krumplit, és rátették az erekre a kezekre, a
hallántékra kétoldalt, és az ütőerekre a bokába. s így csökkentették le
a lázikat... tehát 2-3 óra hosszú szünet után a 40 fokos láz lecsökkent
|
krumpli
|
nagymarin
érlelése
|
nyers krumplit lapokba elvágni, s azt szépen
reja kell kötni, osztán mikor a genny folyni kezdett ki, akkor
rejatettem, hagymát süttem, s akkor tettem belé zsírt, s a nyakára
rejaköttem s az osztán kihúzogatta úgy a gennyet…
|
krumpli
|
szëm betegségek (lásd még: csipa,
csapa, hályog)
|
süssél krumplit, s két ruha közi tedd belé, s
azzal kösd be! …s én úgy es csináltam. este hazajöttem, s a sütőbe
süttem krumplit, s jó forrón két ruha közi belétettem, s így béköttem
ne… – vaj három este, s a szemem meggyógyult…
|
krumpli (pityóka)
|
fejfájás
|
esszevágta a pityókát, s azt a hideg pityókát
rejatette egy kendőre, s a kendővel békötte a fejit jó szorosan, s
ezzel csillapította a fájdalmát…
|
krumplit reszelni
|
égési
sérülésre
|
ezzel borogatni, s nem hólyagzik ki…
|
kukoricadara, vagy korpa vagy homoka
|
derékfájás
|
jól megmelegítettük egy tepsibe a sütőbe...,
belétettük egy zacskóba, s ráfeküdtünk…
|
kutyakölykek
|
nyomorék láb
|
a kutyakölykeket főzze meg teljesen, s akkor
abba lébe mossa meg a gyereknek (a nyomorék) lábát
|
kutyaszőr
|
kutyaharapás
|
a kutyaharapásra jes, annak a kutyának a szőrit
vették, s evvel kötték be a harapást
hát megfüstölték a kutya szőrivel, … annak a
kutyának a szőrivel, aki megharapta
|
kutyaszőr
|
kutyaharapás
|
ha a kutya megharapja, a szőrivel kell
meggyógyítani levágnak egy ollóval a szőriből, … és megégetni, s azt a
szént esszesúrolni, – mind a liszt olyan lesz. s akkor azt be kell
súrolni, ahol megharapta, s azzal meggyógyul…
|
kutyaszőr + bor
|
fogfájás
|
nagy orvosság volt, ha volt fekete kutya.
annak szőrit égett borba megfőzték, és evvel gyógyították…
|
kutyatej
|
anyajegy
|
keneget
|
L
laposminta
(mária virág)
|
kelés
|
ezt is tettünk rá
|
laposminta, liliom
|
keléseket,
marinokot
gyógyítja
|
elyen lapikot, de az vót a legjobb: a
laposminta. vót fejérliliom, azt esszekevertük.…akkor vót utilapi, azt
es úgy megveregettük, s a kelést békötöttük vele, s a két három napra
ki vót fokadva
|
leándernek a levele
|
gyermëk-elhajtás
|
megfőzte, s azt megitta, s úgy elpuffadott,
hogy meghalt abba. aki próbálkozott is…, – nem bírta ki.
|
léc és pálinkás ruha
|
lábtörés
|
lábtörést…, – istenem…, ősszüleink fába kötték ha eltört az
embernek a lába. akkor nem vót gipsz, hanem megcsináltak olyan jó erős
lécből… kipucolták…, kihúzták a lábát, két fa közé tették, jól
bécsavarták. törkőpálinkával…, – pálinkás ruhával átkötték…
nyolc napig úgy vót
|
lenmag, kendermag, méhviasz
|
kelés
|
lenmagot s kendermagot méhviasszal
egybefőztünk, egybe olvasztottuk, s avval leragasztottuk azt a kelést s
az érlelte, s ki jes fakadt
|
libatoll
|
gyermëk-elhajtás
|
libatollval es szokták, de az meg is hót.
a legtöbben beléhaltak
|
liliom levél, utilapi,
citromlevél
|
kelés
érlelése
|
fehér liliom levele, utilapi, citromlevél is
szívja a sebeket
|
liliom virága olaj
|
fülfájás
|
fehér liliom virága -…olajat csináltunk, üvegbe rakták, s kitették
a napra és olaj lett, s azt is a fülbe cseppentették
|
liszt, kukoricaliszt, szú-por
|
leveszëtt
a gyermëkëk hajlata
|
a lisztes zsáknak belülről, a kukoricalisztnek
a zsákjáról lakapartuk egy olyan markocskával, s úgy odaraktuk ahol
leveszett. ezt használták általában
finom kukoricalisztet, ami fé're szóródott a papiron mikor szitáltuk,
ami fé're porosodott a papír szélére, abból szedtünk. s ha
megpirosodott a gyermek ágyéka vaj valamije, akkor abból megszórtuk és
minnyá jól lett
szú-lisztvel gyógyítottuk a leveszett
hajlékokat a fából ami a szújpor kijött, hát abból megszórtuk a
gyermekeknek a hajlatait, s ez használt.
|
lóköröm bűze
|
nátha
|
mikor a lovat patkolták, s a kovács a patkót
veressen rejanyomta a patájára a lónak, az a körömhöz, odafutottunk s
bűzöltük azt a lókörmöt. s az vót, hogy az szaggassa essze az orrom
likát, s akkor a takon kijött…
|
lósósdi lapi
|
orrvérzés
|
lósósdi lapit kellett szedni, ezt rendesen
megszárosztani, úgy mind a teát, s ebből valóságos teát főzni, s ennek
a levit inni
|
lószőr
|
szëmölcs, szümőcs
|
az vót a legnagyobb orvossága, hogy egy
lószőrvel megkötötték, jó keményen, és akkor elébe álltak és azt
mondták: mire ez a lószőr elrágja le is rágta. annyira ott
elkötötték... így szokták ezt csinálni…
anyám a lószörvel megkötötte. a lófarkából
kihúzott egy szőrt, megkötötte, akkor azt addig másnap mindig
szorította, mindig szorosabbra úgy, hogy levált. de megmosta a lószőrt
először, hogy tiszta legyen…
|
lózabola melegen
|
pállott
száj
|
a lovak kifogása után a lózabolát melegen vegye
a szájába, s rézgálicval megkenni a száját
|
M
mák
|
álmatlaság
|
főz
|
mákgubó
|
síró
gyermëk
|
adtak mákot, mákgubóból főztek teát
|
mákgubó héja
|
altatásra
|
főzi
|
mákgubót csomborval
|
lukas
fogra
|
esszefőzték, s azt vették reja a likas fogra
|
málé + az ablak izzadtsága
|
epsemereg
|
s jó meleg máléval megnyomogattam… s odaadtam a
kutyának
|
málékaparék
|
epsemereg
|
az epsemerget megnyomkodták, s a kutyának adták.
|
marhahús
|
békarüh,
békavar
|
rátenni
|
megvevirág
|
lábfájás
|
még van egy erre a lábfájásra: azt mondták,
megvevirág. s az a megvevirág elyen csukórba nő ki, s minden szálocskán
kijő olyan kék, s az is jó
|
meggyfalevél
|
csalánhimlő
kiütés
|
beáztatjuk este, reggelig. reggel felforraljuk,
és avval mossuk meg a kiütéseket
|
meggyfalevél
|
csalánhimlő
kiütés
|
meggyfalevelet leszedünk, tehát olyan jó
marékval. és azt beáztatjuk este, reggelig. reggel felforraljuk, és
avval mossuk meg a kiütéseket
|
méhmézbe – tojást héjastól, s rumot belé az
üvegbe.
|
aszma
|
belé az üvegbe. s elásták a ganyéba
|
méhviasz salakja
|
derékfájás
|
megmelegítették, és azt tették a beteg
derekára. azt a zsákocskát, amibe olvasztották ki a viaszot.
|
méhviasz, vaj, hagyma
|
megkelt
a csics
|
az okozta a leghamarább, hogy rejafekütt, s azt
teli vót tejvel, s azt megnyomta, s akkor megkövesedett, s olyan kék
szederjes lett; vót akinek kibomlott… hát csináltak akkor méhviaszot,
vajat s hagymát úgy esszerántottak, s avval raggatták, s így sokat
gyógyult
|
meleg
|
menstruálás
|
melegre kellett ülni valamire
|
meleg só
|
fogfájás
|
de a só tovább tartotta a melegséget, az jobb
vót. még a fogfájásra jes
|
meleg víz
|
büdös
láb
|
mosták
|
meleg víz
|
csicsfájás
|
s avval párolták
|
meleg víz
|
érrándulás
|
jó meleg vízvel mindig rakogassam és mosogassam.
|
melegített só, korpa
|
fülfájás
|
reatenni
|
melegvízzel
|
ágybavizelés
|
öregek minden este megmosták melegvízzel.
|
menstra (menstruációs) vér
|
szëmölcs,
szümőcs
|
menstra
vérrel kenik meg
|
mész +
pókhálóval
|
elvágott kéz
|
kapartunk
szép fehér meszet egy késvel arra a vágásra s pókhálóval bétekertük
|
mész a falról
|
elvágott ujj, láb
|
otthon es, ha az ujjunkot, …vaj valahol
elvágtuk, a falról meszet kapartunk reja, s meggyógyult
hogyha a kezemet elvágtam vaj a lábomot, hát
tuggya mi vót a leghamarábbi gyógyszer? Apám vagy anyám neki vitt a
falnak, a meszet kaparták…
|
meszes lé
|
égett sebre
|
a meszes lébe kell mártani egy fehér
rongyocskát, s azzal bé kell tekerni, s az a leghasznosabb
|
mészlé, faolaj és aludttej
|
égési sérülésre
|
kenni
|
méz
|
aszma
|
enni
|
méz és puliszka
|
sárigság, sárikság
|
nekem a gyermekeim ződ barac’ot ettek, s attól
kapták a sárgaságot. egyik 3 éves vót, s a másik négy. és tudja mit
ajánlott az orvos? …mézet meg puliszkát egyenek, s attól gyógyultak meg…
|
méz, pókháló
|
kelés a torkában
|
pókhálót, s azt
belékeverte abba a mézbe, s apámnak a torkába bétette, s egyszer kis
idő múlva, hát kifokasztotta, s így meggyógyult
|
mézespálinka
|
fogfájás
|
megmártották a vattát vagy rongyot, s komfort
tette belé
|
mosatlan kanálval s mosogatóval
|
csemer, csemellés
|
forró vízbe a mosogatót megcsavartuk, s
odanyomogattuk, s elmúlott
|
muskátli levele
|
orrvérzés
|
muskátlinak a levelivel. …rejaragasztották ide
az orrára, s kellett szíppancson fel
|
nyalás
|
szembe esett szennyeződés
|
vót, aki a nyelvivel vette ki. még ma is van
ez. megemeli a szeme pillát, s a nyelvit odadugja, megérzi a nyelve,
hogy hol a homokszem, s kiveszi. ezt nevezik szemnyalásnak
|
N,
Ny
nájlon
|
derékfájás
|
kifeküttem mikor a legnagyobb meleg vót…, akkor
egy nájlont elterítettem, arra ráfeküttem, elyen meztelen derekval, és
az úgy megmelegítette, hogy a víz folyt le rólam. …kentük közbe
büdösispirtval
|
nem gyógyul
|
kancsi, kancsal
|
nem vót szabad odaálljunk a bőcsühöz hátul
|
nem gyógyítható
|
nyilallás
|
hát emeléstől jön. valamit megemelt, s
nyilallott. – nem tudták gyógyítani, nem
próbálták. kentük valami izével…, finyák ispirtval. igen az nagyon jó
vót, avval kentük
|
növény olaj
|
fülfájás
|
tiszta házi olajat…, meglangyosítottak, és
belecsepegtették ruhán keresztül, és fülfájás úgy állítottuk meg a
fülfájást
|
növényolaj
|
csicsrepedés
|
ruhát belocsolunk olajval, és a mejjnek a
gombját, odaborítsuk, és még egy hideg vizes ruhával elszigeteljük
|
nyakacsigájára
|
fulladás
|
hármat üttek
|
nyál, só és tojásfehérje
|
égési sérülésre
|
mikor elégettem a kezemet, akkor megköptem
nyálval, és akkor sót raktam rá s utána tojásfehérjit, és egy húsz perc
múlva már nem fájt
|
nyírfahíj s cserfahíj
|
fogfájás
|
főzzél nyírfahíját, s cserfahíjat, főzd egybe,
s vedd bé a szájodba. én azt vettem, s nekem onnantól a fogam nem fáj
|
nyírfavessző
|
epsemereg
|
égetésének a levivel gyógyították
|
nyúlbőrt, tej
|
kelésre
|
tettek nyúlbőrt, azt megáztatták a tejbe, s
mikor jól megpuhult, azt rejatették arra a kelésre, s az addig érlelte,
ott megpuhult a izé…, hogy kifakasztotta azt a kelést
|
nyúlháj
|
kelés
|
nyúlhájjal fokasztották ki
|
O,
Ó
ólomecet, flastrom és ír
|
lábdaganat
|
egy rongyra ráöntöttük azt az ólomecetet, s
akkor azzal én beborítottam, meg tudta mutatni, hogy hol fakadt ki… …és
akkor, mikor hegyet húzott, akkor elküldtem a gyereket a patikába, és
hozott azt a flastrorom… s akkor szépen… egy ronggyal
rejatakartuk, me’ az úgy tapad. s akkor azt reja borítottam, s akkor az
kifokasztotta. …és mikor kijött a genny belőle valamennyire, akkor
csináltunk ebből a… – tojássárgája, és egy kis cukor s egy kis liszt, s
egy kis zsír, hogy ne ragadjon oda, …s azt szépen esszegyúrták, s azt
rejaborítottuk arra a sebre. …az úgy kihúzta a gennyt alatta, hogy
három napra begyógyult
|
ón
|
rosszbetegség
|
ónöntés; …ónot öntöttek úgy a vízbe, s ég az is
megjelent, hogy mitől ejedett meg a gyermek, ha olyan betegség
találta…; csinálni kellett három-négy nap; háromszor egymás után
|
ónöntés
|
általános
rosszullét, szemverés
|
ónot öntöttek úgy a vízbe, s ég az is
megjelent, hogy mitől ejedett meg a gyermek, ha olyan betegség
találta…; csinálni kellett három-négy nap; háromszor egymás után…
|
otvarburján
|
otvar
|
főztünk, olyan piros virágja volt neki, olyan
formának is nézett, mind a vadmurok, meg olyan s lehűtöttük, s
átszűrtük egy rongyon, egy tiszta rongyon, osztán avval mosogattuk meg
|
P
pálinka + főtt
hagyma
|
fogfájás
|
tettem reja kicsi pálinkát vattával, de biza
nem állott el. akkor újra tettem reja főtt hagymát.....így küjjel az
állomra
|
pálinka, bor
|
apró
|
megitatni a gyermekvel
|
petrezselyem gyökér
|
ágybavizelés
|
megfőzték, s annak a levivel itatták
|
pipakorom
|
epsemereg
|
megkenték, és ettől száradott meg úgy, hogy
helyrejött
|
pisi
|
eredés
|
édesanyám azt mondta, hogy peseljem
le
|
poharak a körpöléshez
|
derékfájás
|
a poharakot rejarakta a hátára, s három óra
hosszáig rajta vót.
|
por
|
elvágott
testrész
|
elvágtuk a lábunkat, húztunk port reja… s nem
gennyesedett el
|
puliszka
|
epsemereg
|
egy kicsi darabot levágtak, s avval
rányomogatták, azt a málét meg a kutyához dobták, hogy egye meg.
|
pacal
|
gyomorból
csont eltávolítása
|
pacalba rakással
|
pálinkás rongy
|
gyermëk gyomorfájás
|
békötöttük a hasacskájikot, s a köldökire
tettünk egy kis pálinkás rongyot
|
paprika
|
geleszta
elhajtás
|
az a legjobb orvossága, ha erős, csípős
paprikát eszik az ember, és ettől a paprikától elmegy
|
petróleum
|
geleszta
elhajtás
|
a másik módja meg az vót, hogy a gyomrát, a
hasát, a köldöke körül jól összevissza kenték
|
petróleum
|
gusa
|
az öregasszon betekerte petróleum os rongyval,
s három napig nem vót szabad felkeljen
|
pipeszar
|
gyermek
sebes lába
|
a lábán lett egy kelés, s hát addig kellett
ott sántikáljon. ezt gyógyították, … érlelték pipeszarval
– magyarul legyen
mondva…!
|
pióca
|
hátfájás
|
hát ha megfázott az ember… sokszor megfázott az
ember, és attól fájt a háta. sokszor fájt a háta… – … és akkor vót egy
patak, és abból vótak, – aszondtuk vérszipó... – és azt ráraktuk a
hátára, s kiszípta a rossz vért
|
pálinka fejérüröm és tej
|
forró
hidegrázás
|
a forró hidegrázást úgy gyógyították, hogy egy
liter pálinkába egy liter édestejet esszekevertek.
az édestejbe előbb fejérürmöt tettek. 2-3 napig áztatták ezt
esszekeverve, s így adták a betegnek
|
petróleum
|
hidegrázás
|
egy része ivutt petróleumot
|
pióca
|
láb
betegség, reuma
|
s mennyi vérszípót beléraktak. azt a rossz vért
mind kiszípták, addig szíptak, amíg jóllaktak, s akkor kiborultak, úgy
laktak, hogy olyan soványok vótak, s mikor lementek, nem kellett mindig
só, hanem mikor jóllaktak kiborultak. olyanok vótak, mintha meg lettek
vóna gebbenve...
|
pityóka
|
bedagadt
a torka
|
a pityókát megfőzte anyám, megtörte, egy
zacskóba belérakta. s a gennyes mandula borogatásra használta forrón,
melegen
|
ünkösdirózsa tejben
|
mënstruációs
zavar
|
pünkösdirózsának a piros virágját
megszárították árnyékos helyen, és ha valakinek menstruációs zavarja
volt, akkor édestejben megfőzték, és azt itták. …egy csészét, vagy fél
csészével. úgy háromszor-négyszer ittak belőle, ez használt
|
paradicsom, méz összegyúrva liszttel
|
nyilt
sebre
|
a kezem. valami megszúrta, és akkor egészen
besárgult, bepirosodott. …és tett rá keresztanyámnak az édesanyja
paradicsomot, ...nyersen úgy megrakta. utánna másnap azt leszedték.
mézet összegyúrt liszttel, az vót rátéve. következő nap meg
bezsírozták, s akkor megint valamelyen tésztát tettek rá. így gyógyult
meg. bár végeredménybe párakötés volt az, me’t arra rátették a tésztára
a celefántot, s meg egy vizes ruhát, s bebugyolálták
|
petróleum
|
rákbetegség,
vagyis belső seb
|
szüleink nem így mondták ennek a rákbetegség…,
hanem belső seb, arra csak… használták a tiszta petróleumot, és
minden nap hat hétig, egy evőkanál petróleumot vettek be éhgyomorra.
…és evvel gyógyították a belső sebeket
|
pisivel sárga fődet gyúr
|
reuma
|
a reumás karjára
pisivel sárga fődet gyúrt, azt két rongy közé tette, s azt
tette a karjára, s reja még száraz rongyot..., – s használt
|
pisi
|
szëm
betegség
|
azt mondták, hogy hát izével…, pisivel mossuk,
és úgy csipte, hogy a szüvünk szakadott meg ….de hát az úgy csípte a
szemünket, hogy mü es sírtunk…
|
R
rajviaszból formált pohár
|
sárigság, sárikság
|
ittak belőle
|
rákszem
|
szembe
esett szennyeződés
|
vót nálunk…, nekem vót. belément egy homok a
szemembe. azt mondják, hogy bármivel venni ki…! vót egy öregasszon, s a
nyelvivel bényúlt, s nem tudta kivenni…, – me’ azt mondják, be kell
tenni egy rákszemet. az élő rákból kiszedték, kivették..., az orvosság
vót... - aztán lemosták, és elrakták üvegbe,... s így ha valaha valami
baj vót akkor újra használták… rákot fogtak. a ráknak a fejibe van két
bórsószemnyi nagyságú rákszem, fehér szem. azt bétették az embernek a
szeme héja alá, vagy hármat. és addig, amíg azt a gazt eltalálta, és
akkor avval a gazzal együtt kiesett a
szemiből. ezt bármikor - nappal vagy este...- mindegy. ez biztos szer
vót…
|
ráolvasás
|
mëgeredëtt
az ujja
|
volt olyan ember, aki a kezit az ő kezibe
vette, s olvasott… hókusz-pókusz volt. háromszor három nap alatt
meggyógyult
|
récezsír
|
csëmëllés,
akinek a szája sebes
|
megkenni
|
répalevél, burjánlapi, utilapi
|
kelésre
|
csak ilyen írt főztünk, és utilapit,
csattantó-burjánlapit, s répalevélt
|
répalevél, szalonna,
anyatej, paradicsom,
rajviasz
|
kelésre
|
minden háznál más szokás volt, csak tuggyák
gyógyítani
|
retek
|
epe,
máj
|
az epének, a májnak, nagyon jó a retek
|
rum
|
himlő
|
a himlőt úgy gyógyították szüleink, hogy egy
kicsi rumot adtak annak a csecsemőnek. ha
berugott, – aszondták, annál gyorsabban nyomja ki a hasán a himlőt
|
rum + méhméz
|
fogsor
fájása
|
s azt rázd essze jól, s végy bé a szájodba egy
kanállal, s akkor a torkodba háromszor gurutyoltasd meg, és azt ne
nyeld le! háromszor egymás után csináljam ezt meg…
|
S,
Sz
sárgarépa
|
sárigság, sárikság
|
kifúrt sárgarépát a nemiszervére kötni, s
napfeljött előtt belépisálni, a kéménybe a cérnán leereszteni, s ha
elszárad a pisi…
|
sárgarépa
|
szëm
betegség
|
sárgarépát megreszelni, és azt a répát belé egy
rongyba, és ráborítani a szemre, aztán az lehúzza…
|
sás gyükere + pálinka
|
gyomorfekély
|
sás… azt szépen lekaparta édesanyám, s apróra
elvagdalta mint a tormát mikor elvagdaljuk az uborkának…, abba, hogy
teszük belé. s akkor pálinkát es öntöttünk reja… s elhattuk nyolc
napig, hogy az érjen. az olyan sárga lett belőlle, olyan sűrű lett,
mint az olaj. de csak elyen pohárkával /mutatja/ kellett megigyon.
olyan gyomorfájás nem vót, hogy az ne használjon…
|
savanyító
|
lábfájás
|
azt savanyó vízvel kenegettük, meg…
borogattuk. – milyen vót a savanyó víz? …
hát elyen savanyító. rozskorpával szoktuk csinálni a savanyítót
|
savanyító
|
pattanás
az orron
|
én hallottam, hogy cibrével es gyógyították,
savanyítóval
|
savanyókáposzta
|
fagyás
|
így fejeskáposztát tett rá. úgy a levélbe
beleborították azt a részt, ami megfagyott
|
savanyókáposzta
|
gëlëszta
|
hát a savanyókáposzta is nagyon jó, hogy
megenni éhomra…
|
savanyókáposzta
|
geleszta
elhajtás
|
három napig csak savanyó káposztát kell enni, s
annak a levit inni. s utána a negyedik napon szilvapálinkát inni s
berúgni. ettől elmenyen
|
selyemfejtő
|
selyemfolyás
|
a tőrt belészúrták, amibe selyem fejtőt húztak.
s ahogy húzták belé, ettől a fejtőtől a genny kifolyt, kijött a
selyemcérnával
|
só
|
aranyér
|
forró vízbe sót tettek s azzal mosták
|
só
|
derékfájás
|
a só tovább tartotta a melegséget, az jobb vót.
|
só
|
lukas
fogra
|
hát, ha nem akartuk kihúzni, még úgy is volt,
ha üres volt, akkor sót tettünk bele. s a sótól el szokott állni…
|
só
|
gyomorfájás
|
só is jó vó’t, – a só… egy
bögrébe tett egy marék sót, s esszekeverte, s megitta, s nem fájt a
gyomra.
|
solló + szenteltvíz
|
árpa
a szëmën
|
két sollót keresztbe tettek, szenteltvizet
hintettek rá, s mondták: az én árpám múljon el…
|
sós főd
|
érrándulás
|
megkevertük úgy, s akkor két rongy közi
bétettük, s beborítottuk egyszer-kétszer
|
sós főd
|
lábtörés
|
békötötték sós fődvel. sós fődet csináltak, s
azzal békötték a lábomot. s akkor vót egy olyan tudósasszon,
visszahúzta mind…, visszarakta mind..., és akkor sós fődet csinált, s
azzal raggatta sokáig, amíg meggyógyult
|
sós heringet + sós
káposztalevet
|
geleszta
elhajtása
|
egy hétig ne egyél semmit. végy sós heringet,
tiszta sós heringet, s magára edd meg, s káposzta… - sós káposztalevet…
|
sós ugorka
|
fagyott
péniszre
|
ugorkába tették belé. sós ugorkát
kilikasztottak, s rejahúzták, s azzal gyógyították meg
|
sós vízes borogatás
|
lázas
beteg
|
ha lázas..., sósvízes borogatás
|
sós vízes lepedő
|
lázas
beteg
|
a lázas betegeket lepedőbe csavarták, ...sós
vizes lepedőbe...
|
sós vízes ruha
|
fogfájás
|
kívülről még meleg sósvízes ruhával borítottuk.
|
sósborszesz
|
fejfájás
|
egy rongyra rátették s béköték a fejit
|
sósborszesz + köménmag
|
gyomorgörcs
|
vegyünk 3-4 csepp valódi tiszta köménmagot, fél
evőkanál erős sósborszeszt, s azt igyuk meg. s ez jó a gyomorgörcsre
|
sósborszessz
|
ëkcéma
|
kend csak meg
|
sósvíz
|
geleszta
elhajtása
|
a sósvíz is használt a gelesztáknak
|
sült hagyma
|
eredés
|
reatenni
|
szalamiaglász, szappangláz s kőolaj
|
nyilt
sebre
|
a sógoromnak a ló rejalépett vót patkóstól a
lábafejire. s úgy eltaposta mind a palacsintát… -
a lába fejit. …tuggya mit csináljon...? vegyen szalamiaglászot,
szappanglázt s kőolajat, ezt a háromot... evvel kennye, csak vigyázzon,
hogy me’t ez, úgy csipi.... – me’t eleven vót, a hús el vót taposva
széjjel. s akkor leírták neki, s akkor evvel kezdte, s e gyógyította
meg a lábát sógoromnak…de úgy kellett vigyázzon, me’ ez a szalamiagláz,
olyan erős, ...ez nagyon égető. nem tudom, valamit kellett tenni belé.
a kőolaj az es jó vót, me’t simította
|
szalonna
|
nagymarin
érlelése
|
mü füstölt sós szalonnát tettünk reja az
elyenre… s vékonkára levágtuk… s
békötöttük, jól leszorítottuk, s 2-3 napra már ki vót fokadva az a seb
|
szalonna, hagyma,
csicstészta
|
kelésre
|
szalonnát vágott rá, vagy pedig hagymát
sütöttek rá. evvel a háromfélével /lásd még csicstészta/ szokták régebb
a kelést gyógyíttani. nem kivágták, hanem evvel gyógyították
|
szalonnabőr
|
szëmölcs, szümőcs
|
szalonnabőrvel megsúrolták jól, s bétették egy
kő alá, hogy akkor lássa meg, mikor azt a követ. oda bédugták, s
elmúlott…
|
szappan disznózsírval
|
feneketlen
gilva
|
belül van a gyökere, és nem húz hegyet. azt
csak a lúgos szappan megkaparva… – disznózsírval megborogatva, éjjelre
azt…, és nappalra sós szalonnát. az pucolta ki a feneketlen gilvát
|
szappan kaparék, disznyózsír vízvel
|
megeredt
az ujja
|
házi szappan kaparék, disznyózsír vízvel
…csináltunk egy pép-tésztát két fehér ruha közé tettük. az eredésre
borítottuk. átköttük ujjainkat, és azzal enyhítettük fájdalmainkat. …és
az a szappan, az a lúg, kihúzta a tüzét, és megengedte, hogy az eredés
kipucolódjon…
|
szappan s víz, s melegvíz
|
ficamodás
|
s addig kente, hogy az használt, addig
dörzsölte melegvízvel s szappanval, akkor ez rendbe hozta...
|
szappanos víz
|
csemer,
csemellés
|
bircsókákot /csomókat/ jól szétdörgölték
|
szappanos víz
|
csemer,
csemellés
|
megropogtatták mindenünköt, megdörgöltek…
|
szappanyos víz
|
kézfájás
|
hát megerőltetés. …azt csak huzogattuk…,
szappanyos vízvel huzogattuk, hogy az erek mennyenek helyre - a’ vót a
gyógyítás
|
széklet
|
saroktörés
|
lábsaroktörés - hát megmongyam…? - a székletit a gyermeknek...,
vaj embernél ami vót a saját székletit rejakente arra a sebre, arra a
részre, ami fájt neki, és bekötötték ruhával. …a székletével
megpuhították úgy, hogy az annyira kivonta, hogy az annyira kivonta…,
hogy az kifakadott, és kifolyt a genny
|
szénamurha
|
aranyér
|
belé ültette, s kiferesztette…
|
szénamurha
|
derékfájás
|
azt is szoktak rátenni
|
szentelt gyertya
|
fejfájás
|
s megalította, a füstöt odatartotta az orromhoz…
|
szentelt koszorú
|
avatódás
|
eredőt főztek. oda belé kellett üljünk, s a
kicsikét a karunkra vegyük s megferesszük…
|
szenteltvíz + seprű
|
boszorkány szívás, -nyomás
|
meghintettük az ágyat szenteltvízvel, az
olvasót a pólyamadzagjára rákötöttem, s a seprüt keresztül rátettem,
hogy a boszorkányok ne szoptassák meg
|
szódabikarbona
|
gyomorégés
|
beletesz a pohárba egy kávéskanál
szódabikarbonát, két kanál ecetet, és egy fél deci vizet… azt jól
esszekeveri, a szemit behunnya s lelöki, s megvan
|
szódabikarbóna
|
csemellés (más)
|
zárazon bevettünk szódabikarbónát. s tiszta
vízvel öblítettük le a szájunkat
|
szódabikarbóna
|
fëlfújódás
|
szódabikarbónát ivott az ember többször…, –
attól kezd böffedni, s akkor kicsit a szél a gyomrát megenyhíti
|
szódabikarbóna
|
böfögés
|
igyon
|
szódabikarbóna + sós víz + kamillástea
|
fogfájás
|
csináltunk előbb szódabikarbónás vizet, és
avval kétszer-háromszor átöblítettük a szánkot.
s sós vízzel. sós vizet csináltunk, erős
vizet, s ameddig bírtuk…tartottuk a szájunkba. utána átöblítettük
kamillásteával cukor nélkül…
|
szódabikarbónás víz
|
fehérfolyás
|
mosogatjuk
|
Szucsáva víz
|
kelés megelőzésére
|
nagypénteken megferedik a szucsáva viziben… -
de háromszor belé kellett borulni a vízbe, s onnat köveket venni fel…
|
Szucsáva víz
|
kelés
|
a csúnya rossz sebeket a Szucsáva viziben
kellett mosni. a folyó víz kivontatta és elvitte a sebről a fájdalmat,
s meggyógyult.
|
|
|
|
|
|
T, Ty
tea
|
nátha
|
az hülés. hát forró teával. megpergeltük a
cukrot, öntöttük vizet rá, s abból ittunk
|
tehénvaj
|
aranyér
|
két ruha közé tegyük, s feldugjuk a végbélbe…
|
tej
|
alkohol
mëggyulladás
|
tejet öntöttek belé
|
tej
|
böfögés
|
igyon tejet
|
tej
|
geleszta
elhajtás
|
a tejet felforralták, s az ember feje felé
tették, így a szája felé. s arra a szagra kijött a pántikageleszta.
kicsúszott a száján
|
tej s vaj
|
köhögés
|
édestejet, s vajat tettünk belé, jó meleg
édestejet. úgy, hogy jó melegen megittuk, s megszüntette, a vaj az
nagyon jó
|
tej, akácméz
|
szamárköhögés
|
a szamárköhögésnek felforraljuk a tejet s mikor
felforraltuk a tejet, beléteszük négy evőkanál akácmézet, és azzal jól
feloldjuk, és amilyen melegen bírja, olyan melegen issza meg…
|
tejbe
zsemle
|
gyulladás
|
a zsemlét elvágták kétfelé, édestejbe
béáztatták, s azt borították reja a gyuladásos részre. 3-4 napra hegyet
húzott s kifokadott s meggyógyult…
|
tejes víz
|
csapa,
csipa
|
tehénfejés után a sétárt kiöblítették egy kicsi
vízvel, s evvel megmosták a szemet
|
tejet s tejfelt rozstésztáva vagy kovászval...
vagy csicstejes tésztával
|
pokolszökés
|
tejet s tejfelt gyúrtak essze valami
rozstésztával, s azzal kötték bé. rozstésztával vagy kovászval... vagy
csicstejes tésztával
|
tejfel
|
karcolás
|
mikor karcolták a gyermekeknek a karocskájikot,
akkor tejfelvel szoktuk megkenni, s az húzta ki a tüzit
|
tejszin
|
égés
|
kenték
|
tejszín
|
seb
|
az édes tejnek a szinével, bőrivel, akár melyen
sebet ha megkensz, vele, ...meggyógyul
|
tejszínvel és vajjal
|
cserepes
kéz, arc, száj
|
kenték
|
tejt + ecet
|
fekély
|
édestejbe öntöttek három evőkanál ecetet, és
azt úgy elhatták egy óra hosszáig. mikor az a tej az ecettől megaludt,
azt ruha közé tették, és a fekélyre borították…
|
tengeri hagyma
|
szúrt
seb eredése
|
a levelit kinyírtuk, s avval megvertük jól.
kétfelé hasítottuk, s azt rejaborítottuk
|
tengeri hagymát veresborba
|
dagadás,
a has felpuffadása
|
abból igyék
|
terebuzaliszt
|
fogfájás
|
tettem terebuzalisztet reja, megmelegítettem
egy tepsibe, rejatettem egy rongyra, s odatettem. hát az ugye egy
kicsiddég enyhítette
|
timsó
|
szájfájás
|
a szájfájástól a timsó használt, akinek fáj a
szája, vegyen be egy darab timsót, és forgassa meg a szájába’, s meg
fog gyógyulni…
|
timsós víz
|
falatka a nyelvën
|
timsós vizet csinálni, és avval kiöblögetni. az
azonnal eloszlatja a hólyagot
|
tojás + porcukor
|
epsemereg
|
tojásnak a szíkját sodorjuk cukorval. …kenjem
meg a sebet, kössem be aztán ruhával. kössem be és ne oldjam le. öt
napra leesett a ruha avval a sebvel
|
tojás fehérje
(főtt tojás)
|
hályog
|
megfőzték a tojást a hályogra, és azt
borították reja... – a tojást, a fehérjit. azt ráborították, és azzal
próbálták gyógyítani
|
tojás főtt szikja
|
égési
sérülésre
|
esszesodorni ezt a tojássárgáját amig abból
zsír lesz. … tiszta tollúval békentük
|
tojásfehérje
|
forrázás
|
a forrázást… – azt tojásfehérjével kenik, s még
a tüzit es kiveszi
|
torma
|
reuma
|
tormagyökérvel gyógyították, azt megreszelték
azt a tormát kikeverték zsírval, utána lapival próbálták, ezzel
gyógyították a reumát, s a hátára tették a zacskóban a tormás darát, ez
használt
|
torma + főtelen kukoricaliszt
|
hátfájás
|
megdörzsöltük, tormát es reszeltek, s
belékeverték ilyen főtelen kukoricalisztbe, mikor meleg vót... – a
tormát, s azt borították úgy tarisnyába reja a hátra
más: tormát kukoricadarával esszekeverték,
főzővízvel leforrázták. s azt hagyták kicsitt állni... meghülni. egy
vászon zacskóba, vagy tarisnyába tették. a beteget haslag /hasra/
fektették, s a hátára tették a zacskóban a tormás darát. ez használt
|
torma + timsó + disznózsír
|
derékfájás
|
megreszelték, egy kicsi timsót disznózsírval
kikevertek, a tormát belékeverték, - … de nem a bőrre tették, hanem
szintén két ruha közé, s úgy borították be a fájó részt a derékon …
|
tömjén
|
fogfájás
|
tettek reja timént, s az kiölte, kitörött
|
tömjént sót és szegfüszeget
|
lukas
fogra
|
sokféle orvosságot használtak. ezzel
megvakítottuk a gyökérnek az életit,…de ha kilikadott…, ott mentség nem
vót, ki kellett húzni
|
törek
|
hidegrázás
|
az embert belérakták a -
ha nyári időbe volt - törekbe,
de jó keményen lerakták körülötte a töreket, hogy ettől melegbe legyen
|
törökbors borban
|
hidegrázás
|
veszek én egy kila borsot, – törökborsot – s
egy fél liter borba belétegyük…, megiszod s meglátod, hogy
meggyógyulsz.mikor megittam, akkor felkeveredett a gyomrom, s tiszta
bikanyálat dobáltam ki. olyan vót az az orvosság. szóval akkor onnantól
nem es rázott a hideg
|
tulipánt levél
|
kelés
|
tulipánt levelet tettek rá
|
tulipánt-olaj
|
égési
sérülésre
|
hogyha valakinek elégett a keze, vaj lába, vagy
akárhol... hát az használt. belétették a pálinkába a lapit, s aztán a
lapit kihúzták belőle, s az egy nagy orvosság vót…
|
U,
Ú
utilapi
|
méhfájás
|
utilapit használtak
|
V
vaj
|
otvar
|
vajval es gyógyítottuk. tiszta vajval a sebet
megkentük, s akkor a seb leesett onnat, 1- 2 nap után meggyógyult
|
vereshagyma
|
kelés
|
sütöttek és rátették s ráborították a hagyma
kovászt. rátettük, kifokasztotta, s meg vót imá’ gyógyulva…nem mentünk
orvoshoz, hogy kivágja. …a hagymát megfonnyasztották a füttőn /kályha/
s akkor a kovát levették, s rátették a daganatra, /duzzanat/
|
vérszípó
|
fejfájás
|
a feje fájt, s mennyi beléraktak…,
hogy jött le a vér a nyakán s a fejin…
|
vigike és disznyózsír
|
otvar
|
fejemre sebek lettek, levágták a hajat,
leberetválták egésszen a fejemet, s akkor elküldtek fel a Bonyha
patakjára, hozzak onnan vigikét - az elyen fekete növén, mind a
feketenadály, s a víz martyán terem - s hazavittük s megtörtük jól, s
esszekevertük disznyózsírval
|
víz
|
csuklás,
csiklás
|
csuklás ellen vizet inni, vaj megejeszteni
|
víz
|
orrvérzés
|
én a nyakcsigámra vizet tőtöttem, s akkor
minnyá’ elállott, nem folyt
orrvérzés.hát az is vót... a hallántékát itt vizeztük meg, – …még a
torkát megvizeztük és hanyat fektettük
lefektettük a gyermeket hanyatán, a hátul a
nyakik csigájára vizítettünk egy kendőt hideg vízzel, és azt raktuk rá
hátul arra az erekre…
nekem az orromvére két óra múlva mán folyt is.
erre én emlékszek, hogy a fázástól kaptam, vagy meg vótam ejedve? - a
keszkenyőt megvizítettem, s az orromhoz tettem, s a homlokomra. s ezzel
gyógyultam meg…
|
víz, fokhagyma
|
repedt
sarok
|
a repedt sarkot hideg vízbe mossuk még ma jes,
s fokhagymával gyógyították, vagy zsírval, vagy olajval bekentük, s
azzal meggyógyult
|
víz, parázs
|
szëmverés, igizés
|
ha a kis gyereket megigézték, …szenes vizet
vettek…
|
vizes kéz
|
csemer,
csemellés
|
bedörzsöléssel gyógyították…
|
vizes lepedő
|
himlő
|
anyám vizes lepedőbe takart, s bétett a donyha
alá, s úgy gyógyított meg. meleg vizes lepedőbe belégöngyölt, s akkor
betett a donyha alá, a jó melegbe. – ... ott kellett üljek. meg kellett
száradjon a lepedő rajtam
|
vizes rongy
|
fejfájás
|
békötték a fejit, és kész
|
vizes rongyot
|
derékfájás
|
kimelegítette, s jól megvasalta. úgy, hogy az
is nagyon használt. vasalóval megvasalta.
|
vizes ruha
|
lázas
beteg
|
vizes ruhával békötték a fejit, a kicsinyeket
betakarták – így
vizes ruhával, és azzal gyógyították. orvoshoz nem mentünk
|
vizes ruha
|
méhcsipés
|
hát azt es hidegvizes ruhával…
|
vizes ruha és almabűzű tea
|
lázas
beteg
|
hát vízvel a rongyot megvizítettük, és akkor
elyen rongyos vizes ruhába takartuk. és akkor teát főztünk …a teát
miből főzték? …hát hársfateából, meg bodzavirágnak a teáját, meg
kamillateát: almabűzű vót a neve
|
vizet kell vetni
|
igizés, igézet,
|
rossz szem megnézi a kicsikét, akkor vizet kell
vetni (három adatközlőtől teljes receptet kaphtunk) – fontos, hogy az
imádság után visszafelé felöntjük a vizet a ház tetejére…
|
vízvel és ecetes vizes ruhával
|
orrvérzés
|
orrvérzést hideg vízvel és ecetes vizes ruhával, borogatásval állítottuk meg
|
vöröshagyma
|
darázs- és méhcsipés
|
bedörzsöltük
|
Z,
Zs
zab
+ ecet
+ fejkendő
|
derékfájás
|
zabot melegítettünk egy tepsibe, s mikor jól
pirosodott a zab, akkor ecetvel leöntöttük, s akkor jó melegen
belétettük egy olyan fejkendőbe, vaj egy zacskóba, s akkor szépen
elrendeztük az ágyba. s akkor hanyotán rejafeküttünk arra a zabra, s az
úgy párolta
|
ződség level
|
ágybavizelés
|
főzzünk erős teába úgy, hogy egy fél liter
vizet addig főzünk, hogy a fél liter vízből maradjon meg csak egy deci
|
zsemle s a lenmag
|
marin
a hirtelen növekedéstől
|
vagy erőssen nő a gyermek, ….fiatal erősen nő.
vagy pedig a nagymarindnak az vót a legnagyobb oka, hogy megerőltette,
vagy megütte. megsűrűsödött az a vér, s nem bírta kiheverni. … az a
vér, mi át nem ment rajta, az a fájdalmas vér ott megalutt. s ebből
lett a marin. a nyakán lett, vagy az ágyékába, vagy a hunya alatt. a
zsemle val gyógyították meg
|
zsemle s lenmag tejbe főzni
|
marin, marind, nagymarin – kék
daganat
|
nagymarind …a marin. a nyakán lett, vagy az
ágyékába, vagy a hunya alatt. a zsemle s a lenmagval gyógyították meg,
tejbe megfőzték a zsemlét s lenmagot, s ezzel kötték be. az
kifokasztotta, kihasította
|
zsemle, tej
|
kelés
érlelése
|
az ületemen olyan nagy daganat vót, hogy nem
tudtam elülni. …mondom, nem tudom mit csináljak, me’ úgy fáj, imán nem
tudok leülni. elvágott egy zsemlét, megáztatta tejbe, és rátette s úgy
rajta vót, és harmadik éjen éreztem, hogy kifakasztotta
|
zsíros fakanál
|
falatka a nyelvën
|
a fakalánt megmelegítettük, s azt tettük oda a
pattanásra
|
zsírt hamuba
|
cserepes
kéz, láb, cserepes száj, vagy kifújta a szél
|
kender rongy darabot… – azt égettek s zsírt
gyúrtak bele abba a hamuba, s azzal kenték
|
|