| Moldvai csángó magyarok |
   |
| Kezdőlap | Ismertető | Népzene | Csángó himnusz | Balladák | Mesék | Képek | Filmek | Csángó szakácskönyv | Programok | Cikkek | Hasonló oldalak | Fórum |
Térkép
A történeti Moldva határa a Kárpátok keleti lejtőitől a Dnyeszterig húzódott. Ez a hazánknyi nagyságú, 93.000 km2-es terület az évszázadok folyamán egyre zsugorodott, de egészen
a XIX. század végéig ide tartozott Besszarábia és Budzsák, északon pedig Bukovina a XVIII. században került csak osztrák fennhatóság alá.
Moldva déli határa a Szeret alsó folyása, az Al-Duna .és a Fekete tenger.
Történelme folyamán Moldva a különféle népcsoportok átvonulási területe volt. Hunok, avarok, bolgár törzsek, majd a 800-as évek második felében magyarok, később besenyők és úzok követték egymást. A XI. században kunok telepedtek meg Moldvában és Havasalföldön. A tatárok sorozatos betörései ellen II. Endre, majd fia IV. Béla kísérletet tett a kunok kal való szövetségre. Ennek érdekében katolikus hitre akarták téríteni a kunokat, s a Milkó folyó partján püspökséget hoztak létre. Ám 1240-től a mongol-tatár támadás szétkergeti az itt élő kunokat. Az évszázadokon át tartó háborús helyzet a XIV. században szűnt meg, amikor Nagy Lajos magyar király serecre Lackfi András a székelyek ispánja vezetésével 1345ben a tatárokat végleg a Dnyeszter mögé szorította. Ekkor alapította meg Dragos vajda - Nagy Lajos király jóváhagyásával - a Moldvai államot. Az 1370-es években vert első moldvai pénz - egyik oldalán az Anjou címerrel - egyszerre jelentette a Magyarországtól való függést és az önálló államiságot.
Moldva virágkora a XV. századra, Nagy István, Stefan Cel Mare vajda uralkodásának idejére tehető. A moldvai fejedelmek ügyesen politizáltak. Lengyel- és Magyarország kijátszásával tulajdonképpen függetlenítették magukat. Csak a XIV. században vált az oszmán-török birodalom adófizetőjévé a fejedelemség.
Az írott források először 1164-ben említenek ezen a területen román lakosságot. A források a moldvai magyarokat a XIII. századtól jegyzik. Ez persze nem jelenti azt, hogy itt korábban nem éltek magyarok. A Kárpátok és a Szeret közötti területen, ott, ahol a népesség évszázadok óta román, a folyó és a pataknevek jelentős része valamelyik török nyelvből, a magyar ból vagy a szlávból, de utóbbi esetben magyar közvetítéssel került át a románba. Ez azt bizonyítja, hogy ezeken a helyeken a magyar lakosság megelőzte a románt. Radu Rosetti,román történész 1905-ben ezt írja: "Ez a jórészt magyar helynévanyag csak annak tulajdonítható, hogya szóban forgó településeknek a magyarok adtak nevet, és a magyarok után érkező románok ezeket magyar néven találták." A magyarok idetelepülésévei kapcsolatosan nem lehet teljesen kizárni annak lehetőségét, hogy az Etelközi magyarok egy része ,lemaradt Árpád hadaitól, s ezen a vidéken telepedett meg. így a csángók honfoglaló elődeink leszármazottai lennének. Ezt a feltevést bizonyítják a IX. századtól származó sírok is. Ezt azonban a kutatók nem tartják elegendő érvnek, mert az itt átvonuló, Kárpát-medencébe tartó honfoglalók nyilvánvalóan hagytak maguk után tárgyi emlékeket. A moldvai [Tlagyarok eredete napjainkra sem tisztázódott megnyugtatóan. Az azonban bizonyos, hogy Nagy Lajos király a sorozatos tatár betörések megfékezésére a birodalom keleti határára őrizőket telepített. így kerültek a Felső-Tisza vidékéről, a Szamos völgyéből és a Székelyföldről a XIV. században magyarok a Pruton túli területekre, Besszáriába. A mára elrománosodott Csöbörcsök magyar lakosai még 3-4 generációval ezelőtt is őrizték, hogy őket egykor László király telepítette a Dnyeszter partjára. A XV. századtól kezdődően sorozatos kivándorlás indult Moldva felé. Az inkvizíció által üldözött husziták, János Zsigmond adóterhei elől bujdosók szintén a Kárpátokon túl kerestek menedéket. Alegnagyobb kitelepülés kétségtelenül 1764-ben, a Madéfalvi veszedelem idején Mária Terézia határőr törvénye ellen fellázadó székelyek lemészárlása után indult meg Moldva felé.
De hát kik is valójában a csángók? A szó eredetét sokan próbálták megfejteni. A felejthetetlen emlékű csángókutató Domokos Pál Péter szerint "elcsángál" az aki hazájától elkerült. Kallós Zoltán írja, hogy a fiatal kóborló legényeket "cángó"-nak hívják Erdélyben,a Mezőségen.
Moldván kívül másutt is élnek csángók. Erdélyben a Barcaságban telepedtek le a hétfalusi csángók, Déván 6S környékén a dévaj csángók. Temesvár mellett Végvár is csángó település, valamint a Mezőségen találunk még Bukovinából idevándorolt telepeseket Beszterce-Naszód megyében. Bukovinában is maradtak szórványosan magyarok. A moldvai csángók után a legjelentősebb csánQó közösség a Székelyföld és Moldva határán élő etnikailag is önálló gyimesi csángóság Tatros-Trotu_.
Az ún. sziszegő nyelvet beszélők (s helyett sz-et, cs helyett s-t ejtenek). dk a középkor óta idetelepült csángók. A Tatros és Szeret mellett az újabb betel epülést követően székelyes csángók élnek. Viszonylag zárt csángó településcsoportok alakultak ki északon Szucsava és Románvásár között Szabófalva-Sabaoane, Dzsidafalva-Adjudeni, Domafalva-Rikhiteni, MiklósfalvaButea, Aczélfalva-O!eleni, stb. délen Bákó-Bacau városa környékén Klézse-Cleja, Szamoska-Somousca, Külső-Rekecsin-Fundu Racaciuni, Lujzi-Kalugor-Luizi-Calugara, NagypatakValea Mare, Bogdánfalva-Valea Seaca, Trunk-Galbeni, Forrófalva-Faraoani, stb. Távolabb Pusztina-Pustiana, Lészped-Lespezi. Ide tartozik még Tatros városa, ahol Németi György falvanként 1466-ban lemásolta Pécsi Tamás és Uj laki Bálint magyar nyelvre fordított bibliáját. Itt található még Diószeg-Tuta, Szőlőhely-Plrgare1?ti, Szitás-Nicore1?ti, Gorzafalva-Oituz, Csüngés-Ciuglhe1?, Stanfalva-Estephane1?t, stb...
További csángó település a Szeret jobb partján Diószén-Gioseni, Horgyest-Horge1?ti, stb. A Szeret és a Prut folyó között Gajcsána-Gaicana, mellette Magyarfalu-Ungureni (ma Arin),Lábnik-Vladnic, Husz-Hu1?i, a Pruton túl pedig Csöbörcsök-Ciuburciu.
Elszigeteltségük miatt a csángók kulturája a régi magyar kultúra elemeit őrzi. A nők bokáig érő házi vászoninget viseltek, melynek hímzése falvanként olyannyira külömbözik, hogy a csángók azonnal meg tudják állapítani, ki honnan, melyik faluból érkezett. Nemcsak falvanként változik a viselet. Más színű és mintázatú inget hordanak a fiatalok, idősebbek. A nyirásza – azaza a menyasszony vörös – síró inget vesz fel, a gyászolók pedig sötét , vagy fekete hímzéses ingben járnak.. Erre hajtják rá a katricát, azaz a téglalap alakú lepelszoknyát , melyet a bernyóc, a vékony szőttes öv fog össze. Az ünnepi viselet tartozéka a keptár a hímzett báránybőr bunda. Az asszonyok hajukat piros-fehér kockás kerparuhába csavarják, és erre vetik rá a másfél méter hosszú fehér, két végén hímzett kerpakendőt. Néhányvidéken, így például Lészpeden a székely hatás olyan erőteljes, hogyanők a Székelyföldről ismert fekete csepesz{ (pártát) helyezik a kerpakendő fölé. A leányok szintén hosszú kerpakendőt viselnek, ez alól azonban még hiányzik a felkerpázáskor (kontyoláskor) elkészített kerparuha. A régi viselet helyett ma már inkább Erdélyből vagy Magyarországról vásárolt kázsmér kendőt kötnek a fejükre. Nyakukba sokféle színes (piros, fehér, kék, sárga, zöld) gyöngyöt tesznek. Régebben 80-100 darabból álló sárga rézláncot viseltek. A viselet állandó tartozéka a servet, 'a szőttes zsebkendő és az olvasó, melyet nyakukban hordanak.
Szokásaik szintén a valamikori összetartozást igazolják. Szilveszter éjjelén és Újévkor járnak házról házra a hejgetők (románból átvett nevükön urálók), sa gazdának bő termést ígérnek, cserébe a gazda megvendégeli őket. Az udvaron bottal és sültüvel, furulyával zenélnek, és a hejgetők a kecskés táncot járják. A Dunántúlon szintén így rendezik a hasonló terményvarázslást. Farsang idején komédiát, jelmezes felvonulást rendeznek a falu utcáin. Maszkurának, nyirászának öltöznek a legények, cigánynék, medvebábuk és ördögbábuk ijesztgetik a falu népét. A nők guzsalyasba, fonóba járnak Farsangtól felcsíki nyár elejéig és ősszel Szent Andrásig. Húsvéttól Szent Ferencig rendezik a horbát, az utcai bált minden vasárnap este. Ilyenkor régi magyar táncokat: kezest, övest lapos magyarost, kettőst és a lakodalmi táncot abuigárost, korgyászkát járják. A székely eredetre utaló táncok a kárpátmedencei táncréteghez tartoznak. Igen sok polgári eredetű társastáncuk is van, melyek nyugatról német, cseh közvetítéssel a székelyek révén kerülhettek ide. (cipik, parola, orosz tánc, keresely, 16-os polka, stb.) Balkáni hatású táncaik a tindia, sirba, saramoj, tevelug és a horák. Ezek a táncok a román együttélés hatására alakultak ki.
A csángó énekes dallamok: balladák, dalok között Szent Istvánt, Mátyás királyt idéző szövegeket is találunk. A csángó hangszeres zene leggyakoribb hangszerei a hegedű, koboz, dob, dorom, hosszú furulya (kaval) és a furulya. A koboz középkori hangszeres zenénket idézi, míg a dob a magyar zene még régebbi rétegéhez tartozik. A viselet, a táncok, a szokásanyag, a hangszerek legtöbbje ma is megtalálható a gyimesi csángók és a hozzájuk közel élő fel csíki székelyek kultúrájában, mely mindenképpen az egykori összetartozást bizonyítja.
Moldvában magyarok, románok, szászok, csehek, lengyelek, ruszinok, ukránok, zsidók, örmények, kisszámban görögök és olaszok élnek együtt évszázadok óta. Azonban már a XV. században a népesség 50 százaléka román. A hivatalos nyelv a román, és a hivatalos államvallás az ortodox. Az itt élők kultúrája, nyelve és vallása igen különböző. A románok, rutének, ukránok görögkeletiek. A magyarok, szászok, lengyelek és olaszok római katolikus vallásúak, míg a törökök, tatárok mohamedánok, az örmények pedig örmény katolikusok, Görög katolikusok a ruszinok és a görögök, protestánsok a csehek, valamint a szászok egy része. A sokféle nemzetiség évszázadok óta hiába igyekezett vallási jogait érvényesíteni. A pápa misszionáriusokat küldött a katolikus hívek segítségére. A csíksomlyói ferences kolostor is próbálta megoldani ezt a problémát. Egy 1875-ös egyházi összeírás szerint Moldva 26 katolikus plébániájából18-ban magyarul miséztek. A későbbiekben a rendi problémák miatt a ferencesek nem látták el megfelelően feladatukat, a Rómából érkező horvát, lengyel, olasz, bolgár papok pedig a román nyelvet még csak-csak, de a számukra idegen magyar nyelvet nem tudták megtanulni. A magyarság hiába küldözte magyar papokért könyörgő leveleit a Vatikánba. A helyzetet súlyosbította, hogy a XIX. század végén felerősödő román nemzeti nacionalizmus érdekében hivatalosan is tiltották a magyar nyelv használatát a liturgiában. A XIX. században Jászvásáron (Ia_i) létesített Papnevelde pedig ontotta és ontja ma is azokat a "janicsár" papokat, akik magyarságuk megtagadására nevelik a katolikus híveket. Ma már kizárólag románul folyik a szertartás minden moldvai településen.
A moldvai magyarság létszám áról egymásnak igen ellentmondó adatokat találunk. Marcus Bandinus érsek 1642-es egyházlátogatási jegyz6könyvében 15 ezerre teszi a magyarok létszámát. Petrás Ince János pusztinai pap 1839-ben 57 300 katolikusról számol be a Magyar Tudományos Akadémia Döbrentei Gáborhoz írott tudósításában. Az 1930-as hivatalos romániai népszámlálás 23 ezer magyart jegyzett Moldvában. Ez a számadat 1956-ban 17 105-re, 1977-ben 4258-ra csökkent. 1992-ben 1162 csángót jegyeztek a népszámlálási adatok. A román hivatalos álláspont szerint a csángók nem magyarok, hanem egy dialektust beszélő román népcsoport. A nemzetiség legfontosabb ismérve az anyanyelv. Az anyanyelv ügye pedig egyet jelent az anyanyelvi iskolák létével. A Román Tudományos Akadémia a "Marele Dictionar Geografic al Romaniei 1898-as kiadványában ezt írja:Bákó megye lakói legnagyobb részt románok, de találunk a földműves nép között régi kolóniákat is, vannak egész falvak csángó családokkal, ahol nem tudnak egyetlen szót sem románul, mint pl. Forrófalva, Klézse, stb. Ennek ellenére a mai napig sem ismerik el a csángók magyar eredetét hivatalosan. 1950-ben a lészpedi iskola bezárásával az utolsó intézményes magyar nyelvűség is megszűnik Moldvában. Moldvában a csángók két nagy csoportját különböztetjük meg. Rendkívüli megpróbáltatások ellenére a 100-120 ezres moldvai csángók jelentős része ma is őrzi magyarságát, magyarokhoz való tartozását, ahogy ezt a szabófalvi költő Lakatos Demeter pontosan megfogalmazta:
"Moldovának szíp táiaind szülelem,
csak az Jóisten tudia hányszor nem etem.
Szoga vultam boéreknél sokáig,
hitem járamba kel húzny halálig.”
Moldva déli határa a Szeret alsó folyása, az Al-Duna .és a Fekete tenger.
Történelme folyamán Moldva a különféle népcsoportok átvonulási területe volt. Hunok, avarok, bolgár törzsek, majd a 800-as évek második felében magyarok, később besenyők és úzok követték egymást. A XI. században kunok telepedtek meg Moldvában és Havasalföldön. A tatárok sorozatos betörései ellen II. Endre, majd fia IV. Béla kísérletet tett a kunok kal való szövetségre. Ennek érdekében katolikus hitre akarták téríteni a kunokat, s a Milkó folyó partján püspökséget hoztak létre. Ám 1240-től a mongol-tatár támadás szétkergeti az itt élő kunokat. Az évszázadokon át tartó háborús helyzet a XIV. században szűnt meg, amikor Nagy Lajos magyar király serecre Lackfi András a székelyek ispánja vezetésével 1345ben a tatárokat végleg a Dnyeszter mögé szorította. Ekkor alapította meg Dragos vajda - Nagy Lajos király jóváhagyásával - a Moldvai államot. Az 1370-es években vert első moldvai pénz - egyik oldalán az Anjou címerrel - egyszerre jelentette a Magyarországtól való függést és az önálló államiságot.
Moldva virágkora a XV. századra, Nagy István, Stefan Cel Mare vajda uralkodásának idejére tehető. A moldvai fejedelmek ügyesen politizáltak. Lengyel- és Magyarország kijátszásával tulajdonképpen függetlenítették magukat. Csak a XIV. században vált az oszmán-török birodalom adófizetőjévé a fejedelemség.
Az írott források először 1164-ben említenek ezen a területen román lakosságot. A források a moldvai magyarokat a XIII. századtól jegyzik. Ez persze nem jelenti azt, hogy itt korábban nem éltek magyarok. A Kárpátok és a Szeret közötti területen, ott, ahol a népesség évszázadok óta román, a folyó és a pataknevek jelentős része valamelyik török nyelvből, a magyar ból vagy a szlávból, de utóbbi esetben magyar közvetítéssel került át a románba. Ez azt bizonyítja, hogy ezeken a helyeken a magyar lakosság megelőzte a románt. Radu Rosetti,román történész 1905-ben ezt írja: "Ez a jórészt magyar helynévanyag csak annak tulajdonítható, hogya szóban forgó településeknek a magyarok adtak nevet, és a magyarok után érkező románok ezeket magyar néven találták." A magyarok idetelepülésévei kapcsolatosan nem lehet teljesen kizárni annak lehetőségét, hogy az Etelközi magyarok egy része ,lemaradt Árpád hadaitól, s ezen a vidéken telepedett meg. így a csángók honfoglaló elődeink leszármazottai lennének. Ezt a feltevést bizonyítják a IX. századtól származó sírok is. Ezt azonban a kutatók nem tartják elegendő érvnek, mert az itt átvonuló, Kárpát-medencébe tartó honfoglalók nyilvánvalóan hagytak maguk után tárgyi emlékeket. A moldvai [Tlagyarok eredete napjainkra sem tisztázódott megnyugtatóan. Az azonban bizonyos, hogy Nagy Lajos király a sorozatos tatár betörések megfékezésére a birodalom keleti határára őrizőket telepített. így kerültek a Felső-Tisza vidékéről, a Szamos völgyéből és a Székelyföldről a XIV. században magyarok a Pruton túli területekre, Besszáriába. A mára elrománosodott Csöbörcsök magyar lakosai még 3-4 generációval ezelőtt is őrizték, hogy őket egykor László király telepítette a Dnyeszter partjára. A XV. századtól kezdődően sorozatos kivándorlás indult Moldva felé. Az inkvizíció által üldözött husziták, János Zsigmond adóterhei elől bujdosók szintén a Kárpátokon túl kerestek menedéket. Alegnagyobb kitelepülés kétségtelenül 1764-ben, a Madéfalvi veszedelem idején Mária Terézia határőr törvénye ellen fellázadó székelyek lemészárlása után indult meg Moldva felé.
De hát kik is valójában a csángók? A szó eredetét sokan próbálták megfejteni. A felejthetetlen emlékű csángókutató Domokos Pál Péter szerint "elcsángál" az aki hazájától elkerült. Kallós Zoltán írja, hogy a fiatal kóborló legényeket "cángó"-nak hívják Erdélyben,a Mezőségen.
Moldván kívül másutt is élnek csángók. Erdélyben a Barcaságban telepedtek le a hétfalusi csángók, Déván 6S környékén a dévaj csángók. Temesvár mellett Végvár is csángó település, valamint a Mezőségen találunk még Bukovinából idevándorolt telepeseket Beszterce-Naszód megyében. Bukovinában is maradtak szórványosan magyarok. A moldvai csángók után a legjelentősebb csánQó közösség a Székelyföld és Moldva határán élő etnikailag is önálló gyimesi csángóság Tatros-Trotu_.
Az ún. sziszegő nyelvet beszélők (s helyett sz-et, cs helyett s-t ejtenek). dk a középkor óta idetelepült csángók. A Tatros és Szeret mellett az újabb betel epülést követően székelyes csángók élnek. Viszonylag zárt csángó településcsoportok alakultak ki északon Szucsava és Románvásár között Szabófalva-Sabaoane, Dzsidafalva-Adjudeni, Domafalva-Rikhiteni, MiklósfalvaButea, Aczélfalva-O!eleni, stb. délen Bákó-Bacau városa környékén Klézse-Cleja, Szamoska-Somousca, Külső-Rekecsin-Fundu Racaciuni, Lujzi-Kalugor-Luizi-Calugara, NagypatakValea Mare, Bogdánfalva-Valea Seaca, Trunk-Galbeni, Forrófalva-Faraoani, stb. Távolabb Pusztina-Pustiana, Lészped-Lespezi. Ide tartozik még Tatros városa, ahol Németi György falvanként 1466-ban lemásolta Pécsi Tamás és Uj laki Bálint magyar nyelvre fordított bibliáját. Itt található még Diószeg-Tuta, Szőlőhely-Plrgare1?ti, Szitás-Nicore1?ti, Gorzafalva-Oituz, Csüngés-Ciuglhe1?, Stanfalva-Estephane1?t, stb...
További csángó település a Szeret jobb partján Diószén-Gioseni, Horgyest-Horge1?ti, stb. A Szeret és a Prut folyó között Gajcsána-Gaicana, mellette Magyarfalu-Ungureni (ma Arin),Lábnik-Vladnic, Husz-Hu1?i, a Pruton túl pedig Csöbörcsök-Ciuburciu.
Elszigeteltségük miatt a csángók kulturája a régi magyar kultúra elemeit őrzi. A nők bokáig érő házi vászoninget viseltek, melynek hímzése falvanként olyannyira külömbözik, hogy a csángók azonnal meg tudják állapítani, ki honnan, melyik faluból érkezett. Nemcsak falvanként változik a viselet. Más színű és mintázatú inget hordanak a fiatalok, idősebbek. A nyirásza – azaza a menyasszony vörös – síró inget vesz fel, a gyászolók pedig sötét , vagy fekete hímzéses ingben járnak.. Erre hajtják rá a katricát, azaz a téglalap alakú lepelszoknyát , melyet a bernyóc, a vékony szőttes öv fog össze. Az ünnepi viselet tartozéka a keptár a hímzett báránybőr bunda. Az asszonyok hajukat piros-fehér kockás kerparuhába csavarják, és erre vetik rá a másfél méter hosszú fehér, két végén hímzett kerpakendőt. Néhányvidéken, így például Lészpeden a székely hatás olyan erőteljes, hogyanők a Székelyföldről ismert fekete csepesz{ (pártát) helyezik a kerpakendő fölé. A leányok szintén hosszú kerpakendőt viselnek, ez alól azonban még hiányzik a felkerpázáskor (kontyoláskor) elkészített kerparuha. A régi viselet helyett ma már inkább Erdélyből vagy Magyarországról vásárolt kázsmér kendőt kötnek a fejükre. Nyakukba sokféle színes (piros, fehér, kék, sárga, zöld) gyöngyöt tesznek. Régebben 80-100 darabból álló sárga rézláncot viseltek. A viselet állandó tartozéka a servet, 'a szőttes zsebkendő és az olvasó, melyet nyakukban hordanak.
Szokásaik szintén a valamikori összetartozást igazolják. Szilveszter éjjelén és Újévkor járnak házról házra a hejgetők (románból átvett nevükön urálók), sa gazdának bő termést ígérnek, cserébe a gazda megvendégeli őket. Az udvaron bottal és sültüvel, furulyával zenélnek, és a hejgetők a kecskés táncot járják. A Dunántúlon szintén így rendezik a hasonló terményvarázslást. Farsang idején komédiát, jelmezes felvonulást rendeznek a falu utcáin. Maszkurának, nyirászának öltöznek a legények, cigánynék, medvebábuk és ördögbábuk ijesztgetik a falu népét. A nők guzsalyasba, fonóba járnak Farsangtól felcsíki nyár elejéig és ősszel Szent Andrásig. Húsvéttól Szent Ferencig rendezik a horbát, az utcai bált minden vasárnap este. Ilyenkor régi magyar táncokat: kezest, övest lapos magyarost, kettőst és a lakodalmi táncot abuigárost, korgyászkát járják. A székely eredetre utaló táncok a kárpátmedencei táncréteghez tartoznak. Igen sok polgári eredetű társastáncuk is van, melyek nyugatról német, cseh közvetítéssel a székelyek révén kerülhettek ide. (cipik, parola, orosz tánc, keresely, 16-os polka, stb.) Balkáni hatású táncaik a tindia, sirba, saramoj, tevelug és a horák. Ezek a táncok a román együttélés hatására alakultak ki.
A csángó énekes dallamok: balladák, dalok között Szent Istvánt, Mátyás királyt idéző szövegeket is találunk. A csángó hangszeres zene leggyakoribb hangszerei a hegedű, koboz, dob, dorom, hosszú furulya (kaval) és a furulya. A koboz középkori hangszeres zenénket idézi, míg a dob a magyar zene még régebbi rétegéhez tartozik. A viselet, a táncok, a szokásanyag, a hangszerek legtöbbje ma is megtalálható a gyimesi csángók és a hozzájuk közel élő fel csíki székelyek kultúrájában, mely mindenképpen az egykori összetartozást bizonyítja.
Moldvában magyarok, románok, szászok, csehek, lengyelek, ruszinok, ukránok, zsidók, örmények, kisszámban görögök és olaszok élnek együtt évszázadok óta. Azonban már a XV. században a népesség 50 százaléka román. A hivatalos nyelv a román, és a hivatalos államvallás az ortodox. Az itt élők kultúrája, nyelve és vallása igen különböző. A románok, rutének, ukránok görögkeletiek. A magyarok, szászok, lengyelek és olaszok római katolikus vallásúak, míg a törökök, tatárok mohamedánok, az örmények pedig örmény katolikusok, Görög katolikusok a ruszinok és a görögök, protestánsok a csehek, valamint a szászok egy része. A sokféle nemzetiség évszázadok óta hiába igyekezett vallási jogait érvényesíteni. A pápa misszionáriusokat küldött a katolikus hívek segítségére. A csíksomlyói ferences kolostor is próbálta megoldani ezt a problémát. Egy 1875-ös egyházi összeírás szerint Moldva 26 katolikus plébániájából18-ban magyarul miséztek. A későbbiekben a rendi problémák miatt a ferencesek nem látták el megfelelően feladatukat, a Rómából érkező horvát, lengyel, olasz, bolgár papok pedig a román nyelvet még csak-csak, de a számukra idegen magyar nyelvet nem tudták megtanulni. A magyarság hiába küldözte magyar papokért könyörgő leveleit a Vatikánba. A helyzetet súlyosbította, hogy a XIX. század végén felerősödő román nemzeti nacionalizmus érdekében hivatalosan is tiltották a magyar nyelv használatát a liturgiában. A XIX. században Jászvásáron (Ia_i) létesített Papnevelde pedig ontotta és ontja ma is azokat a "janicsár" papokat, akik magyarságuk megtagadására nevelik a katolikus híveket. Ma már kizárólag románul folyik a szertartás minden moldvai településen.
A moldvai magyarság létszám áról egymásnak igen ellentmondó adatokat találunk. Marcus Bandinus érsek 1642-es egyházlátogatási jegyz6könyvében 15 ezerre teszi a magyarok létszámát. Petrás Ince János pusztinai pap 1839-ben 57 300 katolikusról számol be a Magyar Tudományos Akadémia Döbrentei Gáborhoz írott tudósításában. Az 1930-as hivatalos romániai népszámlálás 23 ezer magyart jegyzett Moldvában. Ez a számadat 1956-ban 17 105-re, 1977-ben 4258-ra csökkent. 1992-ben 1162 csángót jegyeztek a népszámlálási adatok. A román hivatalos álláspont szerint a csángók nem magyarok, hanem egy dialektust beszélő román népcsoport. A nemzetiség legfontosabb ismérve az anyanyelv. Az anyanyelv ügye pedig egyet jelent az anyanyelvi iskolák létével. A Román Tudományos Akadémia a "Marele Dictionar Geografic al Romaniei 1898-as kiadványában ezt írja:Bákó megye lakói legnagyobb részt románok, de találunk a földműves nép között régi kolóniákat is, vannak egész falvak csángó családokkal, ahol nem tudnak egyetlen szót sem románul, mint pl. Forrófalva, Klézse, stb. Ennek ellenére a mai napig sem ismerik el a csángók magyar eredetét hivatalosan. 1950-ben a lészpedi iskola bezárásával az utolsó intézményes magyar nyelvűség is megszűnik Moldvában. Moldvában a csángók két nagy csoportját különböztetjük meg. Rendkívüli megpróbáltatások ellenére a 100-120 ezres moldvai csángók jelentős része ma is őrzi magyarságát, magyarokhoz való tartozását, ahogy ezt a szabófalvi költő Lakatos Demeter pontosan megfogalmazta:
"Moldovának szíp táiaind szülelem,
csak az Jóisten tudia hányszor nem etem.
Szoga vultam boéreknél sokáig,
hitem járamba kel húzny halálig.”