Csütörtöki István (1580)

nagysallói lelkész, a Bars-honti protestáns egyházmegye esperese, 1570-1590 között

Forrás:

Thury Etele: A Dunántúli Református Egyházkerület Története I. kötet 1998

Köblös-Kránitz: A Dunántúli Református Egyházkerület prédikátorai és rektorai I. 1526-1760 (Pápa; 2009) /25MB/

Protestáns lelkész

„Bars-honti prot. egyházmegye, az esztergomi főesperesség területén, minden valószínűség szerint a →drégelypalánkival egy testületben, a 16. század utolsó évtizedéig létezett s az egyházaknak és lelkészeknek részint a lutherizmus, részint a helvét irány melletti külön csoportosulása következtében szűnt meg. Esperesei közül ismeretes: Csütörtöki István nagysallói l. 1580 k.”

1573-ban Verancsics Antal esztergomi érsek halálával a katolikus egyházigazgatási rendszer a török hódítások és a protestantizmus terjedése következtében szétesett, az érseki tisztség 20 évig betöltetlen maradt. Ezt az „interregnumot” kihasználva az érsekség területén annak helyébe lépve sorra alakultak meg a protestáns esperességek. Létrejött a Samarjai egyházkerület, melynek élére püspököt választottak Bornemissza Péter személyében. Kezdetben a pozsonyi, komáromi és esztergomi archidiakonatusok (egyházmegyék) magyar egyházai tartozhattak ide, később miután tovább bővült, Csallóköz-Mátyusföldi egyházkerületként, vagy Felsődunamelléki egyházkerületként emlegették, s magába foglalta Moson, Győr, Pozsony, Komárom, Nyitra, Bars, Hont, Nógrád, és Esztergom vármegyék területének egészét vagy egyes részeit.

Forrás:

Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon - online adatbázis formában!

Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon - letölthető pdf formátumban!

Csütörtöki István, mint a Bars-honti prot. egyházmegye első esperese, valószínűleg 1573 körül foglalhatta el tisztségét. Erre az időszakra esik a

református – evangélikus egyházszakadás kezdete.

A csallóköz-mátyusföldi és felső-dunamelléki néven emlegetett szuperintendencia legkésőbb 1585 elején vesztette el sok bajon keresztülvergődésre kényszerült nagy püspökét (Bornemissza Pétert). Helyére a katolikusokkal szemben sokkal engedékenyebb Sibolti Demeter, Bornemiszzának már semptei lelkészi hivatalában is utóda került. Csakhogy ez még ebben az évben, vagy legkésőbb a következőnek a legelején eltávozott Semptéről a győri lelkészségre. Minthogy pedig Győr, ha közvetlen szomszédságában feküdt is az egyházkerületnek, mégis csak kívül volt rajta, Siboltinak a püspöki állása is megürült ezzel.

Hogy aztán a csallóköz-mátyusföldiek ekkor közvetlenül a helvét irányhoz húzó, de irénikus hajlamú Dobronoki Miklóst tették e püspöküknek, avagy őelőtte még más valakit: arról nem tájékoztatnak meglevő adataink. Bármelyik esetben sem történik változás azon a tényen, hogy mihamar elérkezett ezután az az idő, mikor pár évtizedre a magok vallásán levő püspök nélkül maradtak itt a lutheránusok.

A még közös protestáns egyházmegyék esperesei közül csupán az esztergomi főesperesség területéről ismerünk egyet: Csütörtöki István nagysallói lelkészt, ki 1580 táján működött.

/Forrás: Zoványi Jenő: A magyarországi protestantizmus 1565-től 1600-ig; 1977; 240-241o./

Csütörtöki István nevének említése a Lampe-Ember féle Históriában:

Historia ecclesiae reformatae in Hungaria et Transylvania /Friedrich Adolph Lampe 1728. Utrecht/ (letölthető - 56 MB)

A 17. század végétől kezdve valamennyi protestáns felekezet tudósai komoly tudományos erőfeszítéseket tettek egyházuk és művelődésük történetének feldolgozására. A kezdeményezés a reformátusokhoz fűződik: az első vázlatos protestáns egyháztörténeti áttekintést Pápai Páriz Ferenc írta Rudus redivivum (1684) címmel.

Munkáját Debreceni Ember Pál (1660–1710), a puritánus Mártonfalvi György tanítványa, a coccejanizmus következetes képviselője, sárospataki, losonci, szatmári, debreceni lelkész folytatta. Historia ecclesiastica Regni Hungariae (Magyar egyháztörténet) című egyháztörténetének anyagát – saját bevallása szerint – a Rudus redivivum láttán kezdte gyűjteni, s ennek teljes szövegét eredetileg be is építette művébe. Elődjéhez kapcsolódik abban is, hogy egyháztörténetével a nemzeti becsületet kívánta menteni a külföldi vádakkal szemben: nem restség – írta –, hanem a külső és belső háború akadályozták mindeddig a hazai egyháztörténet részletes feldolgozását. Műve 1706-ban készült el.

Nagy összefoglaló munkájának első – rövid – bevezető részében a kereszténység pannóniai elterjedését és a középkori egyház történetét ismertette egészen vázlatosan; a második – legterjedelmesebb – rész 1518-tól 1696-ig a reformáció, majd a református egyház történetét adja elő szoros időrendben, évek szerint csoportosítva mondanivalóját és a fontosabb akták szövegét; végül a harmadik kiegészítő rész katalógusokat, adattárakat tartalmaz, köztük a hazai történelemmel foglalkozó művek bibliográfiáját is. Ember Pál összefoglalása a magyar irodalomtörténetnek is becses forrása az ágendák, bibliafordítások, a református énekek ismertetésének jóvoltából.

Művének kézirata, veje, Paksi Szathmári Mihály 1725-ig terjedő kiegészítéseivel, valamint Kocsi Csergő Bálintnak a gályarab prédikátorokról írt Narratio brevisével (Rövid elbeszélés) megbővítve Fridrik Adolf Lampe utrechti egyetemi tanárhoz került, aki azt saját műveként, s Debreceni Ember Pál nevének teljes elhallgatásával, nyomtatásban kiadta (Utrecht 1728).

A mű harmadik része értékes adatokat tartalmaz az egyes egyházkerületek és egyházmegyékre vonatkozóan, felsorolja azok egyházközségeit, elöljáróit, egyéb fontosabb adatokat.

A Felső-Dunamelléki Egyházkerületen belül a 1.somorjai, 2. komáromi, 3. komjáti, 4. barsi vagy lévai,

5. nógrádi vagy drégelypalánki egyházmegyéket említi.

A barsi vagy lévai egyházmegye esperesei között első helyen említi Csütörtöki István nagysallói lelkész esperest a könyv 570. oldalán. (lásd a mellékelt képen)

VIII. Senioratus quarti Levensis, seu Comitatus Barsiensis Seniorum nomina haec seire et signare licet.

Stephanus Tsötörtöki, P. E. Salloviensis et Senior

Eddigi ismereteim szerint ez a könyv a legkorábbi (1728) olyan nyomtatott mű, amely tartalmában utal a Csütörtöki család valamely tagjára.

Perlaki Köncöl Márton:

Debreceni Ember Pál a Somorjai egyházkerületre vonatkozó adatait Perlaki Köncöl Márton barsi esperes (1645-78) feljegyzéseiből és jegyzeteiből merítette. Ezek közül kiemelendő Perlaki egyházlátogatási jegyzőkönyve, az 1655-től vezetett „Ordo et Numerus”, mely ma is megtalálható a Pápai Református Gyűjtemény levéltárában (lásd részletesen lent Sz. Kiss Károly Monográfiájának első fejezetében), valamint egy 1650-ben írt levele, melyet Szilágy Benjámin Istvánhoz címzett, s az egész egyházkerület eklézsiáinak és lelkészeinek (Köztük Csütörtöki János szentmihályúri lelkész) felsorolását tartalmazza

Sz. Kiss Károly: Monográfiai vázlatok

a barsi ref. esperesség múltja, s jelenéből (1879)

Letölthető

pdf. formátumban

18 MB

A könyvben a következőket olvashatjuk:

Kálvinista lelkész

16. oldalon:

Ágostai evangélikus testvéreink ugyan azt állítják Ribiny és saját naplóik nyomán, hogy a csepregi beszélgetésig Bars Hontban a lutheri reformáció volt bevéve, s csak azután tértek át a Zwingli és Kálvin felekezetéhez. Annyi tény, hogy 1570-1590-ik év közt Csütörtöki István n. sallai ref. esperes lelkész alatt, mint már szervezkedett testület áll a somorjai kerülethez csatlakozva „Tractus Levensis” (Lévai egyházmegye) cím alatt.

Bodó Lipót evangélikus esp. felügyelő kézirata: A barsi ág. ev. esp. története (1864) szerint 50-nél több anyaegyháza volt (az evangélikus egyháznak), melyek közül 1593 táján 23 áttért a református egyházhoz. A lévai járásban csak Léva, Koszmaly, Újbars, Kis-Keszi, Endréd maradtak. -V.ö. Bányai kerület névtára

Ugyanezen könyv 31. oldalán is szintén református esperesként említi Csütörtöki Istvánt:

Esperesek névsora:

1.Csütörtöki István 1570-90. n. sallai predikator

Ezek szerint egy személyben tekinthetjük őt a barsi protestáns, és a barsi református egyházmegye első esperesének.

Léva részben még maradt lutheránus, viszont Csütörtöki István a délebbre levő Nagysallón működött, amely tehát a kálvini reformációra tért át, de nevében megőrizte a Tractus Levensis (Lévai egyházmegye) megnevezést.

Nagysallóról a következőket olvashatjuk a monográfiában:

378-379. o.

20.

Nagysarló, Mezőkissarló s Hölvény fiókegyházakkal

Esperességünk ezen minden tekintetben legkiválóbb egyházának történetei a XVI-dik század vége felé kezdenek a multak homályából kibontakozni, akkor, midőn a ref. hit megszilárdulásával központja lőn az e vidéken alakult ref. gyülekezeteknek. – A „tractus Levensisnek” ez adá az első esperest Csötörtöki István személyében 1590. Ősi esperesi székhely. Épen azért kiváló szemmel tartotta az ellenfél, sőt a mennyiben érseki birtok is egyszersmind, annyival inkább meg lőn különböztetve; a prímások gazdatisztjei s a helybeli plebanusok különösen gondoskodtak róla, teljes igyekezettel azon lévén, hogy ha egyebütt nem is, legalább itt tartsák fenn a katholicizmust.

382.o.

Lelkészeinek névsora:

1. Csötörtöki István 1590 Esperes

A lutheri és kálvini reformáció különbségének ábrázolása a 16. századból

Tehát a Bars-honti protestáns egyházmegye a református /kálvinista/ és evangélikus /lutheránus/ egyház különválásáig létezett. Többnyire a német és szlovák nemzetiségűek maradtak a lutheránus irányzatnál, míg a magyarok a kálvinista irányzathoz csatlakoztak.

Ezen elkülönülés egyik első mérföldköve volt a Galántai zsinaton az un. barsmegyei kánonok elfogadása.

Barsmegyei kánonok névvel váltak ismertekké azok a részben hitvallási, részben egyházigazgatási cikkek, melyek nyilvánvalóan az újonnan keletkezett →csallóköz-mátyusföldi ref egyházkerületnek 1592. évi galántai zsinatán jöttek létre. A B. K. elnevezést onnan vette közlőjük, hogy a fennmaradt példány a →barsi egyházmegye egykorú lelkészeinek az aláírásával van ellátva. Csakhogy a szövegből határozottan kitűnik, hogy e cikkek nem →egyházmegyére, hanem →egyházkerületre tartozók. Kétségtelen ref. szelleműek, azonban még némi engedékenységgel a lutherizmus irányában. Emiatt nem is sokáig voltak érvényben, helyet adván az 1595-ben nyomtatásban megjelent s így nemcsak származásuk helyén, a →tiszáninneni kerületben, hanem mindenütt megismerhető →felsőmagyarországi cikkeknek, melyekből aztán 1623-ra a →komjáti kánonokat szerkesztette →Czeglédi Szabó Pál.

Irodalom: Monoszlai András: Brevis ac catholica confutatio impiorum novorum articulorum nuper in Galantha a sacramentariis concinnatorum (1593.), Mokos Gyula: A hercegszőlősi kánonok más kánonokkal (1901.), Zoványi Jenő: A csallóköz-mátyusföldi ref. egyházkerület keletkezése (Prot. Szle, 1903.), Mokos Gyula: A felföldi kánonok (Uo. 1912.). Miklós Ödön: A hercegszőlősi kánonok eredete (Theol. Szle, 1929.), Zoványi Jenő: A magyarországi protestantizmus története a reformáció századában.

A Barsmegyei kánonok aláírói Bars és Nógrád vármegyében:

Gyöngyösi Gondán András lévai lelkipásztor

Baranyai Miklós sarlói lelkipásztor

Komáromi János ölvedi lelkipásztor

Bukonyi Mihály, az Isten igéjének szolgája Zselizen.

Magyaradi Mihály egyházi hitszónok Kuralyon

Dávid B. János, omnium nimirum E. V. A. (korábban Csütörtök falu lelkésze volt 1580 körül)

Dániel András, a kálnai egyház szolgája

Taksonyi János, a sároi egyház lelkipásztora

Bradi Michael indignus minister Verbi

Dei humillime mea subjicio praescriptis articulis.

Corvin Ábel a varsányi eklézsia lelkipásztora

Corvin Éliás a perőcsényi eklézsia lelkipásztora

Farnadi Mihály, a farnadi eklézsia lelkipásztora

N(agy) Péter a füzesgyarmati eklézsia lelkipásztora

Forrás: Thury Etele: A Dunántúli Református Egyházkerület Története I. kötet 1998

A Galántai Zsinatkor 1592-ben már Baranyai Miklós volt Nagysalló lelkipásztora. A Magyar Protestáns Egyháztörténeti Adattár XIII.(1929): Protestáns lelkészek nyugtatványai régi tizedjegyzékek mellett - adatai alapján van tudomásunk Syndler György garamszőlősi lelkész barsi esperesről (vicearchidiakonus) 1588-ból. Elképzelhető, hogy Syndler még az egységes protestáns egyházmegye esperese volt, de előfordulhat az is, hogy már egy önállósuló evangélikus egyházmegyéé.

Csütörtöki István feltehetőleg valamikor 1573-1588 között működhetett esperesként Bars megyében.

Az egyházmegyék igazgatásáról és az esperesi tisztségről a következőket írja Zoványi:

Tractus, a magyar reformátusoknál az →egyházmegye leggyakrabban használt latin neve.

Egyházmegyék, a magyar prot. →egyházkerületek alkotórészei, amelyeknek élén egy-egy →esperes (esetleg →főesperes, ha van →alesperes is) és egy, Erdélyben több gondnok, illetőleg felügyelő áll. Egy-két, esetleg három közgyűlést szoktak évenként tartani. Az evangélikusok az alkotmányozó zsinatig esperességeknek, az erdélyi szászok 1861-ig →káptalanoknak nevezték őket, az unitáriusok jelenleg is →egyházköröknek. Latin elnevezéseik: contubernium, fraternitas, tractus, dioecesis, capitulum, districtus

Esperes, egy kisebb, többnyire összefüggő területen fekvő több egyházközség közös testületét igazgató lelkész, ki szemmel tartja az egyházi tisztviselők működését és magaviseletét, valamint az egyes egyházak anyagi és vallási életét. A hatásköre alatt álló testület ma már majdnem mindenütt egyházmegye nevet visel, csak az unitáriusok nevezik egyházkörnek. A magyar prot. egyházak kezdettől fogva egyszerűen tovább folytatták a római katolicizmustól átvett esperesi hivatalt, de mihelyt alkalom nyílt rá, föléje állították, szintén a régi nyomokon haladva, a püspökit is. Ott viszont, ahol ebben az utóbbiban gátolva voltak, meg kellett elégedniök az esperesi igazgatással. Így azután az északnyugati vármegyék evangélikusai 1610-ig, a Szepes-, Sáros-, Abauj vármegyeiek 1614-ig, a tiszáninneni reformátusok pláne 1735-ig voltak ebben a magyar prot. egyházkormányzati fejlődés szempontjából kezdetleges állapotban. Az esperesnek megfelelő latin kifejezések a következők voltak: Archidiakonus, vicearchidiakonus, senior, decanus, decanus primarius, episcopus, coadjutor, inspector, praelatus, vicem gerens (nem vicegerens!), melyeknek azonban nagy része előfordul más jelentéssel is.

Samarjai ref. egyházkerület, másképpen →csallóköz-mátyusföldinek, →komárominak, →felsődunamellékinek is neveztetett, s az esztergomi érsekség déli részén alakult a magyar ajkú protestánsok ugyanazon területen már pár évtizeddel előbb meglevő kerületének a megoszlása folytán. A helvét irányhoz vonzódók a velük tartó Dobronoki Miklós püspöknek a vezetésével 1592 elején Galántán ültek össze zsinatra, mely megalkotta külön-külön mind hitelvi, mind igazgatási kánonait. Az előbbieket nem ismerjük, az utóbbiak az ún. →„barsmegyei kánonok", melyeket azonban már néhány év múltán felváltottak a →tiszáninneniektől átvett ún. →„felsőmagyarországi kánonok". Az →egyházkerületnek, mely Moson, Győr, Pozsony, Komárom, Nyitra, Bars, Hont, Nógrád, és Esztergom vármegyék területének vagy egészén, vagy egy-egy részén terjedt el, eleinte öt →egyházmegyéje volt, úgymint: →drégelypalánki, →barshonti, →komjáti, →komáromi és →samarjai. A XVII. században Komárom vármegye dunántúli része a teljes elpusztultság után lassanként ismét benépesedvén, a többnyire ref. lakosságból a →tatai egyházmegye szerveztetett. Ám ez még akkor nem volt önálló egyházmegye, amikor 1650-ben összesen 146 anyaegyházból állott a kerület. E század utolsó harmadában a hallatlan üldözések következtében rohamos apadásnak indult egyházainak száma, sőt miután 1675-től egészen 1711-ig még azt sem engedték a zűrzavaros idők, hogy püspököt választhasson, ez szintén elősegítette a hanyatlását és pusztulását. Úgyhogy samarjai és komjáti egyházmegyéit a belőlük maradt töredékek fenn se tudták tartani azután. Midőn a II. →Carolina Resolutio intézkedése miatt 1736-ban egybeolvadt e kerület a →dunántúlival, ez utóbbinak a nevét vette fel az új kerület. – Majdnem megegyező e kerület eredeti területével a Magyarország I. világháború utáni határainak kialakítása révén Szlovenszkóban alakult dunáninneni kerületé. – Ama régiben püspökök voltak: Dobronoki F. Miklós komjáti, érsekújvári, komáromi l. 1592–1614-ig, →Szenczi Csene Péter érsekújvári l. 1615–1622, →Samarjai Máté János halászi l. 1622–1652, Magyari Ágh Jakab komáromi l. 1652, →Nyikos János érsekújvári l. 1652–1655, Szenczi Száki János szenci, somorjai, tatai, neszmélyi l. 1656–1675, Magyari Kossa Péter ekeli, csallóközaranyosi l. 1711–1720, →Kocsi Major István szőnyi l. 1722–1736, aki ezután is püspöke maradt az egyesült dunántúli kerületnek is.