Csütörtöki
János
A Szatmári Református Kollégium (1647), majd a Nagybányai Református Kollégium – Schola Rivulina – diákja (1649), tanító a kővárvidéki Magyarberkeszen (1648), a Nyitra vármegyei Szentmihályúr lelkésze (1650).
Forrás:
Thury
Etele – A Dunántúli Református Egyházkerület Története I. kötet 1998
A Szatmári
Református Kollégium diákja:
Középiskolai tanulmányait a Szatmári Kollégiumban végezte, ahol 1647. május 31.-én jegyezték be nevét a kollégium anyakönyvébe a Matrikula studiosorum –ba.
782. Johannes Csötörtöki (1647. Május 31.).
Innen a közeli Nagybányára került, ahol a híres tanító- és lelkészképző főiskola, a Schola Rivulina diákja volt.
Nagybányai tanulmányait megszakítva 1648-ban a közeli Magyarberkeszen tanítóskodott, majd 1649-ben visszatért Nagybányára és ismét beiratkozott a főiskolára.
Magyarberkesz - 1648
Magyarberkesz,
1910-ig Sárosmagyarberkesz (románul Berchez) település Romániában, Kővár-vidéken,a mai Máramaros megyében, Nagysomkút
és Kővárremete között, Nagybányától dél–délnyugati
irányban 20 kilométerre fekszik.
A 15. században a bélteki uradalom falva Közép-Szolnok vármegyében. Az önálló Erdélyi Fejedelemség korában vásáros hely. A 17. század második felétől Kővár vidékéhez tartozott. 1639-ben 31 marhával szolgáló, 25 „gyalogszeres” (háziállat nélküli) és 29 nem szolgáló, összesen 85 jobbágy családfő lakta. Szántóföldje és kaszálója annyi volt, hogy a termés betakarításában, illetve a kaszálásban a szomszédos falvak lakói is részt vettek. Hét hold szőleje és a szomszéd falvakkal közösen tilalmas tölgyerdeje is volt. 1647-ben évi négy országos vásárt tartott. A Rákóczi-szabadságharc idején a Kővár vidéki kurucok egyik vezetője a helyi egytelkes nemes Mosa László, később a vidék vicekapitánya volt. A 19. század folyamán sok és jó szilvája és kevés gesztenyéje termett, amelyet az árusok a nagybányai gesztenyével együtt Kolozsvárig elhordtak. 1848-ig jó bort adó szőlői is voltak, amelyet azonban a rákövetkező években kipusztultak. A hagyományos, állattartással kombinált kétnyomásos földművelés az 1860-as években szűnt meg. A vidéken a berkeszi református egyház volt az egyetlen, a helyi nagybirtokostól anyagilag független egyházközség. 1876-ban, Kővár vidéke fölszámolása után Szatmár vármegyéhez csatolták.
Református temploma 1514 előtt épült, benne gótikus papi ülőszék.
Itt látható Kővár vidéke egykori vármegyeháza, alatta pincebörtön.
Csütörtöki János 1648-ban tanítóskodott a magyarberkeszi református iskolában.
1647. májusában jegyezték be nevét a Szatmári Kollégium névjegyzékébe. Feltehetően ez után nem sokkal került Nagybányára a Schola Rivulinába, s már innen ment tanítóskodni a közeli Magyarberkeszre.
Itt csupán egy évet töltött el, s 1649-ben
ismét beiratkozott a Nagybányai iskolába immár másodszor. Ezt igazolja, hogy a
kollégium névjegyzékébe a Matrix illustris
scholae Rivulinae-be is így
jegyezték fel 1649-ben: „Joannes Csötörtöki 2da vice ingressus „ vagyis
Csütörtöki János 1649-ben másodjára lépett be az iskolába (részletesen lásd lent).
A korabeli református oktatási rendszerben bevett szokás
volt, hogy a vidéki kisebb iskolákba a főiskolás diákokat küldték tanítóskodni.
Erről részletesen lásd: Sárospataki Református
Kollégium
Forrás:
Protestáns egyházi és iskolai lapok – 6. évfolyam – 1847. február 21. /8. szám
Nagyításért kattints a
képre!
Pontosan kétszáz évvel később tesz említést Csütörtöki Jánosról a Protestáns egyházi és iskolai lap.
Ebben részletes névtár található településenként a Nagybányai egyházvidék 17. századi lelkészeiről és tanítóiról. ( a tanítókat csak 1650-ig bezárólag írta össze).
Itt olvasható 5. pontnál Berkesz (Sáros) településen a tanítók között Csötörtöki P. János neve 1648-ból.
Érdekes adalék a neve melletti „P” jelző, ami nem fordul elő sehol máshol, s így nem tudni sajnos, hogy e betű milyen családnevet takar.
Nagybánya
Nagybánya (Baia Mare, Románia) régi kiváltságos bányaváros az egykori Szatmár vármegyében. Német neve Neustadt, régi magyar neve Asszonypataka, s használatos volt ennek latin megfelelője: Rivulus Dominarum, németül Frauenbach.
Privilégiumait arany- és ezüstbányászatának köszönhette. Lakosai zömmel németajkú kereskedők, iparosok, bányászok voltak. 1408-ból említik a város kórházát, 1411-ben már pénzverdéje is működött. A város védőszentje Szent István király. Nagybánya messzi földön híres volt Szent István nevezetű gótikus stílusú templomáról, ami egyedi módon kéthajósnak épült, és 1387-ben fejezték be. A templom méretei impozánsak voltak, az épület 50 méter hosszú, a tornya meg 40 méter magas volt. Hatalmas tornya mai napig is magaslik Nagybánya felett.
A város 1411-ig királyi város, ekkor azonban Zsigmond király Lazarovits István szerb uralkodónak adományozta. Később Hunyadi János kezére került s keze alatt a bányászat ismét fellendült. Hunyadi János házat épített Nagybánya főterén, ami mai napig is megtekinthető.
A 17. század közepén Nagybánya I. Rákóczi György erdélyi fejedelem tulajdonába került, majd II. Rákóczi Györgyé lett.
A város iskolájáról 1380-ból maradt fenn írásos emlék.
A Schola Rivulina diákja
Csütörtöki János nevét 1649 körül jegyezték be a református kollégium anyakönyvébe, a Matrix illustris scholae Rivulinae –be. Az anyakönyv gazdag tárháza a nagybányai ev. ref. főiskola történetének. Csaknem az összes hazai ev. ref. főiskoláról tartalmaz adatokat. 1633-tól kezdve megőrizte a tanulók nevét, a nevük mellé írt érdekes megjegyzésekkel. A főiskolába lépő ifjú kézadással, esküvel és neve aláírásával kötelezte magát a törvények megtartására. A felvett tanulót az iskola anyakönyvébe jegyezték, hol a saját neveirása mellett a törvények megtartását hitelesítette. Az aláírás formulája ez volt: „Ego N. N. subscribo legibus scholae Rivulinae.” Nánásy István rector idejében, 1684-ben, kezdték a tanulók saját maguk aláírni az iskolai törvényeket, az iskola anyakönyvében.
Csütörtöki János bejegyzésének pontos dátumát nem ismerjük, de azt tudjuk, hogy Czehi András rektorsága alatt írták be, aki 1649-1651 között működött.
„Clarissimus
ac doctissimus vir Andreas Czehi conductus est consueto ritu ad moderandam scholam illustrem Rivulianam in anno 1649.
Paulus Czetneky Debreczinum migravit. – Stephanus Magyarosi satisfecit
labori scholae gerendo explora. – Franciscus Maxai satis fecit
gerendo explo. – Johannes Szathmari clam discessit furcifer. – Johannes Kereszturi similitudo a postico discessit nequam. – Stephanus Csegyei satis fecit
labori scholae ger. exp. – Stephanus Bodaki satis fecit
labori scholae ger. exp. – Petrus Gidofalvi satis fecit labori scholae ger. exp.
– Joannes Csötörtöki 2da vice ingressus.
– Stephanus Bathori satisfecit ductus Megyesinum. – Stephanus Matolczi satis fecit ge. ex.
ductus Berkeszinum. – Isacus Varallyai satis fecit gerendo….ductus Felső-Miszttottfalvinum
. – Samuel Con. Daroczi 2da vice ingressus.
– Johannes M. Csernathoni 2da vice ingressus.”
A bejegyzés alapján Csütörtöki János „2da vice ingressus”, vagyis másodjára lépett be az iskolába, miután egy évet tanítóskodott a közeli Magyarberkeszen.
1644-től haláláig, 1646 aug. 23-ig Vilmányi Mihály,
1646-ban Panyty Mihály,
1646-tól 1649-ig Nánási István,
1651 május 1-től 1652-ig Horti István
1652 májustól 1654-ig Püspöki János
1654 ápr. 24-től Claudiopolitanus H. István viselte a rektori tisztséget Nagybányán
Forrás: Thurzó Ferenc: A nagybányai ev. ref. főiskola (Schola Rivulina) története 1547-1755 (Függelék: Matrix illustris scholae Rivulinae.) Nagybánya, 1905. VI, 286. l. (67.o.) A Dunántúli Református Egyházkerület prédikátorai és rektorai. I. 1526-1760. Szerk. Köblös József, Kránitz Zsolt.
Pápa, 2009. (A Pápai Református Gyűjtemények kiadványai. Forrásközlések 10.) 759 oldal + 8 kép + CD melléklet.
A messze földön híres református iskolát, amely Erdély legrégibb középiskolája volt, Kopácsi Sándor –a ferences szerzetesből lett reformátor- alapította 1547-ben. Korábban 1531-ben Perényi Péter meghívására ő alapította meg a Sárospataki Kollégiumot is. Erdőd lelkésze és rektora volt a zsinatok idején, innen hívták meg Nagybányára. Kopácsinak sikerült a reformációnak megnyernie Veress Mihály plébánost is a 11 káplánjával együtt, haladéktalanul megalakította itt a református főiskolát, melynek ő maga volt az első rektora. A főiskola neve Schola Rivulina lett, Nagybánya ősi nevéről: Rivulus Dominarumról. Az 1547-ben szervezett Schola Rivulina rövid idő alatt hat osztályú gimnáziummal egybekötött akadémiai tanfolyammá, azaz rendes főiskolává lett, ahol lelkipásztorokat és tanítókat képeztek. Kopácsi maga is tanított, mégpedig logikát, görög nyelvet és teológiát.
A „Schola Rivulina” 27 rektort Sárospatakról, Váradról, Kolozsvárról, Szatmárról, Enyedről kapott. A városi levéltárban őrzött egyik jegyzőkönyvben olvashatjuk „1660 die 6 Febr. Scholamestert hova hamarébb hozzanak Patakról vagy Varadról”. Tehát a bányai iskola is azoknak a hatása alatt lehetett. Az iskola könyvtárral is rendelkezett és féltve őrizte könyveit.
Igen érdekes részleteket közöl Thurzó Ferenc a főiskola működéséről, egy fejezet alább olvasható:
V. Fejezet. Az iskola belső élete – (letölthető pdf formátumban)
1551-ben egy
bizonyos Péter deák, Izabella királynő nagybányai híve, a városból kikergette a
ferences szerzeteseket és a zárdát lerontatta. A protestánsok lutheránus és református
ágra való szakadása hamarosan bekövetkezett, előbbieké lett a régi
plébániatemplom, utóbbiaké a kisebb Szent Márton-templom (a jezsuiták által
épített mai plébániatemplom helyén), de nem sokkal később a kálvinisták
szerezték meg a Szent István templomot. Az ellenreformáció a XVII. század végén
jelent meg Nagybányán: 1673-ban Spankau tábornok
fegyveres fenyegetéssel kiűzte a reformátusokat az őseik által épített Szent
István-templomból.
Thököly Imre (1657–1705) kuruc mozgalma (1678-1687) idején, 1678-ban az egymást váltó bányafelügyelők és a császári hatalom más képviselői ellen a városban is nyílt felkelés tört ki, megrongálták a pénzverdét s a kamarai épületeket, s visszavették a templomot. A felkelés elfojtása után, 1687-ben a császári adminisztráció által kinevezett rekatolizációs bizottság határozata eredményeképpen a Szent István- meg Szent Márton-templomot elfoglalták a jezsuiták, a Szent Miklós-templomba pedig 1689-től visszatértek a ferencesek. Ez az állapot – miután rövid időre visszatérhettek a reformátusok – a Rákóczi-szabadságharc leverése után állandósult, 1712-ben a protestánsokat újra a fegyveres karhatalom űzte ki a jezsuitáknak ítélt szent hajlékból. A jezsuiták azonban 1717-től a Szent Márton-templom helyébe építettek új egyházat, és a reformátusok sorozatos kérvényei ellenére az ősi templomot sorsára hagyták. Az elodázhatatlan javításokat a városi tanács finanszírozta, ám a templom egyre rosszabb állapotba került, kőanyagát kezdték elhordani, míg végül 1847-ben a tanács lőporral a levegőbe röpíttette a még fennálló jelentős romokat, és anyagát értékesítette, illetve plébánia és egyéb építkezésekhez használta fel, pedig a műértő Teleki Sándor gróf 100 forintot ajánlott fel csak a kapuzatokért. A templomból csupán a torony maradt meg, mely mai napig a város legrégibb és egyik legértékesebb építészeti emléke, s egyben szimbóluma.
A Schola Rivulina sorsát az ellenreformációs törekvések pecsételték meg. A nagy múltú híres iskolát végül a Helytartótanács záratta be 1755-ben a jezsuiták ténykedése következtében.
Szentmihályúr lelkésze
Csütörtöki János
Szentmihályúr és a szomszédos Mártonfalva községek lelkészeként működött 1650
körül.
Forrás: Thury Etele, A Dunántúli Református Egyházkerület története, I: 1523-1674; s. a. rend. Koncsol László, Pozsony, 1998 (Csallóközi kiskönyvtár) (511.o.)
Szentmihályúr (Michal nad Zitavou, Szlovákia) az egykori Nyitra vármegyében, Érsekújvártól 25 km-re északkeletre a Zsitva jobb partján fekszik, Bars vármegye közvetlen szomszédságában. A Dióssy, Abaffy, Thuróczy családok voltak a fő birtokosai. 1560-tól a töröknek adózott. Lakói főként mezőgazdasággal foglalkoztak.
Mártonfalva (Vajkmártonfalva, Lucnica nad Zitavou) első írásos említése 1437-ből származik "Martonfalva" néven. Ekkor királyi birtok volt, a Ludányi család zálogbirtoka. A 16. században a Solymosi, Ghyczy és más nemes családoké volt. 1554-ben felégette a török. A 18. – 19. században a Botka, a Kéres, a Nagy és más családoké. Lakosai főként mezőgazdasággal foglalkoztak.
E terület egyház-igazgatásilag a Somorjai-, vagy más néven Komárominak, Csallóköz-Mátyusföldinek, vagy Felsődunamellékinek is nevezett református egyházkerülethez tartozott, ezen belül pedig a Komjáti, vagy más néven Ürményi egyházmegyéhez. A helyi esperesek a következők voltak ez idő tájt: Kőrösi István ürményi lelkész (1648. dec.) (1654. máj.), Szathmári Ötvös István érsekújvári lelkész 1663-ig.
Szentmihályúr az un. Mátyusföld történelmi régióban található, egyaránt közel fekszik Nagysallóhoz, ahol 60 évvel korábban Csütörtöki István lelkészként működött, de nincs messze Csütörtök falutól sem.
Csütörtöki János nevét egy 1650-ből származó összeírás őrizte meg.
Perlaki Könczöl Márton barsi
esperes (1645-78)(lásd fent Csütörtöki István
lelkészként link alatt) feljegyzése
1650-ből:
Gyűjteményét,
mint tudjuk, Ember Pál használta, értékesítette. Megvan ebben Perlakinak egy
1650. június 24-én kelt értékes levele, fájdalom, csonkán, amennyiben az
elejéből egy levél, vagyis két lap a történetírás nagy kárára hiányzik, és
amelyben közli Szilágyival (Szilágyi Benjámin István) a Felső-Dunamelléki
Egyházkerületben levő egyházak lajstromát, egyházmegyénként elkülönítve
lelkészeik neveivel együtt. A levelet Debreczeni Ember Pál használta,
egyháztörténetében (Historia ecclesiae
reformatae. 565-567. l. lásd
fent Csütörtöki István lelkészként link alatt) teljesen aszerint írt
sorrendben sorolta elő az egyházakat azzal a különbséggel, hogy a lelkészek
neveit nem közli.
Perlaki
levele Nagymegyerrel kezdődik, kiegészítem tehát az
egyházak jegyzékét Ember Pál egyháztörténetéből, a figyelmes olvasó azután, ha
innen összeveti a kettőt egymással, azonnal észreveszi, hogy Ember is innen
merített. A Dunáninneni Egyházkerületben hajdan öt
egyházmegye volt, úm.: 1. A samarjai, Pozsony
vármegyében. 2. Komáromi. 3. Komjáti, Nyitra vármegyében. 4. Barsi vagy lévai.
5. Nógrádi vagy Drégelypalánki.
Kívül: In gratiam Clarissimi
Doctissimi Reverindissimque
viri Domini Stephani
Benjamin Szilágyi orthodoxi ministri
Tholczvensis.” Szilágyi Benjámin István Synodáliáiból, a Debreceni Református Főiskolai Könyvtár
kézirattárából.