A Sárospataki Református Kollégium a 16-17. században

A híres kollégiumot, melyet méltán neveztek a „Bodrog-parti Athén”-nak, 1531-ben alapították a protestantizmus szellemében.

A plébániai iskola 1545-50-ben evangélikus, majd református vezetés alá került, s a humanista gimn. tananyagát teológiával bővítették. Első ma ismert iskolaszabályzata 1621-ből való.

A kollégium első fénykorát Lorántffy Zsuzsanna (1600-1660), I. Rákóczi György özvegye idejében élte, aki férje halála után, 1648-ban fiával, Zsigmonddal együtt Erdélyből Sárospatakra költözött. Hazai és külföldi neves professzorokat (1650-1654-ig Comeniust) hívott meg a kollégiumba, amelyet a református egyházi és pedagógiai megújulási törekvések központjává épített ki. Pártolta és segítette a puritánusokat, akik az ortodox egyházi irányzattal szemben a néptömegeknek az egyházi kormányzatba történő bevonását sürgették.

1660-ban azonban elhunyt Lorántffy Zsuzsanna, és fia, II. Rákóczi György is, akinek özvegye, Báthory Zsófia, és fia I. Rákóczi Ferenc visszatért a katolikus hitre. A jezsuiták befolyására Báthory Zsófia a Rákóczi-birtokokon üldözte a protestáns prédikátorokat, majd a protestáns jobbágyságot is, a sárospataki kollégium is bujdosásra kényszerült. A Wesselényi-féle összeesküvés bukása után 1671-ben a kollégium épületét a jezsuitáknak adta, s a református iskola tanárainak és növendékeinek távozniuk kellett. A nagydiákok Gyulafehérvárt folytatták tanulmányaikat. 1681-ben egyik részük (ill. a hozzájuk csatlakozott új diákok csoportja) visszatért Sárospatakra Thököly Imre segítségével, de 1687-ben Göncre, onnan 1695-ben Kassára kellett költözniük. A reformátusok 1703-ban kapták vissza sárospataki intézetüket.

A kollégium anyakönyvében szereplő Csütörtökiek:

Nomina studiosorum illustris scholae saros patachinae inde ab Anno Domini 1615 die 23 Januarii, receptorium:

1639. évnél a névsorban 19. Stephanus Csötörtöki. Ductus Raczkevinum

(Azaz Csütörtöki István, aki később Ráckevén működött rektorként.)

Minden bizonnyal ugyanarról a Csütörtöki Istvánról van szó, aki 1636. december 4.-én a Szatmári református kollégium anyakönyvét is aláírta.

1662. die 18. Septembris Petrus H. Csőtörtekinus. Praebitor. Ductus Tholczvam.

(Azaz 1662. szeptember 18. Csütörtöki H. Péter)

Személye megegyezik azzal a Csütörtöki Horváth Péterrel, aki 1666-ban nyert nemességet Szelepcsényi György esztergomi érsek közreműködésével I. Lipót császártól.

A Praebitor egy diák tisztség, a kollégium bor és szőlőbeszerzőjét, kocsmárosát, szőlő és borgazdaságainak felelősét jelentette.

Lásd bővebben: Hörcsik Richárd: A Sárospataki Református Kollégium gazdaságtörténete 1800-1919

A Ductus Tolczvam bejegyzés arra utal, hogy Csütörtöki Horváth Péter a közeli Tolcsván működött rektorként.

/Forrás: Hörcsik Richárd: A Sárospataki Református Kollégium diákjai, 1615-1777. Sárospatak, 1998. /

Rektor (rector): eredetileg bármely fokú tanintézetnek a vezetője. Néhol ketten, sőt többen is viselték ezt a címet. Idővel azonban a középfokú iskolák igazgatóinak jelzésénél lassanként kiment a divatból ez az elnevezés, latinul a director szónak adván helyet. A főiskoláknál ma is szerepel, az elemieknél meg annyira, hogy még az egytanítós helyeken is ez a neve a tanítónak népiesen, sőt nem ritkán hivatalosan is. Viszont ahol több tanító van, ott is csak egy viseli ezt a címet. Amennyiben főleg a reformátusok között a falu népénél is közhasználatú e szó, s így mondhatni magyarrá lett, rendszerint a kiejtéshez idomítva rektornak írják.

Forrás: Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon online adatbázis

Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon letölthető pdf formátum

A Sárospataki Kollégium diákjainak névjegyzékét átnézve szinte minden diák neve mellett szerepelt feljegyzés ebben az időben arra vonatkozólag, hogy az illető rektorként működött valamelyik „vidéki” iskolában. Az volt az általános gyakorlat, hogy az alsóbbrendű, kisebb iskolák valamelyik neves intézményből (Sárospatak, Debrecen) kértek rektort, a felsőbb éves diákok közül. Ezzel biztosították, hogy vidéken is az „anyaintézmény” szellemiségének és színvonalának megfelelő legyen az oktatás.

A rektor megbízatása legtöbbször egy évre, de legfeljebb is csak három évre szólhatott, ezzel biztosították a folyamatos szellemi frissítést. Ugyanakkor bizonytalanná tette az oktatás színvonalát, hogy az nagymértékben függött az adott rektor felkészültségén, hogy milyen szintű képzettséggel rendelkezett (felsőfokú, netán külföldi egyetemet is megjárt, vagy csupán középiskolai).

A kiküldetés a diákoknak a gyakorlati tapasztalatszerzés mellett lehetőséget biztosított kapcsolatrendszereik kiépítésére, hogy későbbi karrierjüket elősegítsék: álláslehetőségre tehettek szert egy-egy nemesi udvarházban, külföldi tanulmányútra anyagi fedezetet, pártfogót, mecénást szerezhettek. Sok kisebb településen a rektor látta el a jegyzői teendőket, mint aki latinos műveltséggel rendelkezett (innen a „deák”, „íródeák” megnevezés). A legfőbb cél volt persze lelkipásztorként elhelyezkedni valahol.

A rektori, tanítói megbízatások, a külföldi és belföldi tanulmányutak, a szokásos adománygyűjtő körutak miatt a korabeli diákság élete meglehetősen mozgalmasnak mondható. Olyannyira jellemző volt ekkoriban a szerencsét próbáló, művelt diákok sokasága az országutakon, hogy karakterüket a néphagyomány is megőrizte emlékezetében: a furfangos, találékony vándordiák – aki mindig kész arra, hogy egy kis csellel a gazdagtól pénzt csaljon ki – a népmesék és balladák népszerű hősévé vált.