1999-ben létrehozta Ángyán Tamás (ex-Sámán) hegedűssel közös kezdeményezését, a Carpathia Projectet. A rock, a jazz, a latin zene és az etnikus muzsika különleges keverékét tartalmazó album 1999-ben jelent meg. Ennek az albumnak az adta a különleges varázsát a nagyszerű zenék mellett, hogy Európa nyugati felén lett igen népszerű. Ez meghozta Zsoltnak és Tominak a külföldi hírnevet. Az album oly sikres volt, hogy kellett folytatásnak lennie. El is készültek a felvételek, de az utómunkálatok Bende Tahi Stúdiójában az ismert sajnálatos ok miatt nem fejeződtek be, ezt Tamás vállalta magára.

Több Omen CD-n vendégként játszott, majd 2003-tól az együttes gitárosa lett. A dobos Nagyfi Laci öccse, Zoli lett, aki az Ossianból érkezett. A basszusgitáros posztot pedig Ács András töltötte be, aki régi cimborája volt a Nagyfi tesóknak. Ő a Varga Miklós Band tagja volt, ami éppen akkoriban oszlott fel. Már csak a másik gitáros személye volt kérdéses. Daczi Zsoltra esett a zenekar választása, aki éppen egy éve volt a Bikini gitárosa. Az első fotók ebben a felállásban készültek, de végül Zsolt nem tudta vállalni akkor a Bikiniből való kiválást. Daczi Zsolttal egyébként nem szakadt meg a kapcsolat, így a nevet is ő adta a zenekarnak.1993-ban jelent meg Anarchia címmel az Omen addig legkeményebb albuma, melynek promóciós turnéján Daczi Zsolt játszott pár bulit Szekeres helyén. A Bikini feloszlása miatt ismét szóba került, hogy Zsolt legyen a távozó Szekeres utódja, de addigra megalakult a Tirana Rockers Gubás Tibivel, s Daczi Sárközi Lajost ajánlotta, vele készült el az Omen eddigi legsikeresebb albuma a Jelek 1995-ben. A lemezen Daczi Zsolt is játszott egy szólót a Várom a napot című dalban. Ezután megjelent a Petőfi Csarnok szabadterén rögzített koncert album, ahol Bende ismét vendég volt egy dalban. 2003-ig az Omen felfüggesztette a működést, majd egy új felálással és Pintér Zoltán énekessel elkészítette a Tiszta szívvel albumot. Az alapító Nagyfi testvérek mellé Daczi Zsolt jött a Bikiniből, és az ex-Ossianos Vörös Gábor lett a basszer. Az énekesről sajnos az első pár bulin kiderült, hogy nem erre született, így a banda megvált tőle, s helyére az ex-Tiranás Gubás Tibor jött. Zsolt hosszú és súlyos betegsége miatt egy kis kényszerpihenő után végre elkészült a legfrissebb album, a Hetedik nap, amely 2006-ban látott napvilágot. A fogadtatás igen pozitív lett a szaksajtó és a közönség részéről is, így egy ígéretes jövő előtt áll a csapat. Új lendületet kapva a banda felveszi újból a Tiszta szívvel albumot Tiborral, s limitált példányszámban megjelenik újból a CD Agymosás címmel.

Zsolt még egy formációban játszott, az Omen tagjaiból álló Bon Scott Tribute nevű zenekarban. Ez a banda az AC/DC számait játszotta a Bon Scott által fémjelzett korszakból.

Azon kevesek egyike lennék, akinek már hónapok óta birtokában van a Bon Scott Tribute promo CD-je, így már jó ideje tudtam, hogy ez a buli nem lesz hétköznapi. A promo óriásit szól, nagyon dinamikus, kiváló anyag. A kérdés csak az volt, képesek-e a fiúk élőben is megszólaltatni ezeket a dalokat. Daczi Zsolt, Nagyfi László, Nagyfi Zoltán, Vörös Gábor és az énekes, Gubás Tibor nem kis fejszébe vágták a fájukat. Az AC/DC is a gigászok közé emelkedett, pedig volt olyan idő (jó régen, a hetvenes évek végén), amikor közönséges punk bandának tartották őket. Az AC/DC-hez hasonló hangzást, mely ilyen erővel, dinamikával, agresszivitással szólal meg, nemigen hallani azóta sem. Zenéjük egyszerű, mint a kalapácsnyél, de ez a szép, és egyben nehéz benne. Nagyon nehéz. Aztán Bon Scott 1980. február 12-i halálával minden elmúlni látszott. Bon Scott maga volt a Whiskey Hangja (egyeseknek whisky). Eszementnek tűnt a pasi még hallás után is, hát még úgy, hogy később filmen is megbizonyosodhattunk arról, hogy nemcsak ? agyament, de a többiek sem százasok. Én azért a nyersességért, valódi, hamisítatlan, minden műanyagtól mentes kosztömegért szeretem ?ket, melyek első hét lemezüket jellemzi. A Gibson direktbe bedugva a Marshall-ba, aztán uzsgyi. Ez igen! Bár még a Back in Black lemezt is megvettem, részben Bon Scott iránti tiszteletből, részben hogy meghallgassam az utódot, de több AC/DC lemezzel már nem rendelkezem... Hiányzott a Hang, Bon Scott feledhetetlen, hátakon történő hangyafuttatásra alkalmas hangja. Szóval Nekem Bon Scott volt az AC/DC. Ráadásul hallottam már két külföldi AC/DC tribute bandát is és nem voltam hanyatt esve tőlük. Ehhez képest kellett valamit mutatnia a Bon Scott Tribute-nak a WigWamban. Már az első akkordoknál lehetett sejteni, ez be fog jönni. A banda nagyon jól szólalt meg, bár kicsit halkan. A sound gyakorlatilag megegyezett az eredetivel. Sugárzott belőle az erő. Ezek után már csak Gubi belépője volt hátra, ami szintúgy jól sikerült. Bon Scott hangjához hasonlót produkálni gyakorlás útján nemigen lehet, mivel ilyen vagy van valakinek, vagy nincs. Nos, Gubinak van, Hál' Istennek. Az első pár számot csak úgy, egyben tolták le a torkunkon, különösebb konferálás, duma nélkül. A szöveg hiánya egyébként általában jellemző volt a bulira, amit nem szoktam zokon venni. Tessék dumálni a tévében meg a rádióban, színpadon meg nyomni kell. A közönség is bemelegedett pár szám után, látván, hogy nem valamilyen jumi-jumi-izével állnak szemben, hanem komoly dolgok történnek. Itt nem maszatolás folyik, hanem a színpadon álló emberek is valóban komolyan veszik ezt a dolgot. Mint említettem, a hangzás nagyon tetszett, messze megverte mondjuk a Glenn Hughes koncert minőségét.