A könyvről

Részletek

Visszhang

"Kreatív labirintus" - Norubi kritikája az Alkotó Szándék blogon

"A bizonytalanság börtönében" - Sang cikke saját KJK-s oldalán


További ("spoilermentes") visszajelzések, kritikák:



Mannász Viktor
(Raziel2, Vorador, A hit nevében c. játékkönyv szerzője)



Gáborral 2006 májusa környékén kerültem először kapcsolatba a Cherubion kiadó játékkönyves fórumán (Harcos Képzelet). Azóta kisebb-nagyobb-egészen hosszú szünetekkel ugyan, de virtuálisan levelezünk ilyen-olyan témában.
Jómagam általános iskola 5. osztályában ismerkedtem meg a játékkönyvekkel, elsőként a Shiwo, a Holtak Ura cíművel (amit máig a HK sorozat egyik legkiemelkedőbb könyvének tartok), majd az olyan szintén remek könyvekkel, mint az Arcnélküliek vagy az Acélkorona. Pár hónap múlva egyik rokonomtól kaptam ajándékba egy Skorpiók Mocsarát és egy Rémület Útvesztőjét, amik szintén nagyon megfogtak. A KJK és a HK jól megfértek egymás mellett, igazából még nem is tudtam, hogy utóbbi sorozat magyar :) (nem mintha számítana). Ekkortájt még élt az a szokás, hogy játékkönyveket vittünk az iskolába, egymásnak olvastuk a napköziben stb. Szóval kellemes nosztalgia fűződik ezekhez az időkhöz.
Pár év után nem tudom miért, de elmúlott a játékkönyv láz: a KJK-t kigyűjtöttem, a HK-nál a Létsíkok vándora utániakat pedig nem vettem már. 2006-ban azonban véletlenül elvetődtem a Cherubion fórumára, ahol a játékkönyves topic-ot olvasva újra kedvet kaptam lapozgatni. Hamar megvettem az aktuális HK-t, az Eleven falak-at, amit nagy lelkesedésemben 90%-osra értékeltem (ma újraolvasva egy ötös skálán stabil hármast adnék neki). De a lényeg, hogy itt ismertem meg Majominiát és Szlobot, akik közül Gábor már ekkor is írta A bizonytalanság börtönébent (vagy újraírta vagy javítgatta, valamit csinált vele mindenesetre), és talán Majmi is belekezdett a saját könyvébe (ebben nem vagyok biztos). Felismerve, hogy a jelenlegi játékkönyvek nem adják már azt, amit régen, nagyon kíváncsi voltam Gábor könyvére, mivel kiváló történetet ígért (és 2006 decemberi megjelenést :) ). Mivel a publikálás csupán a közelmúltban következett be, talán érthető és megbocsátható, hogy azt hittem, nem is lesz már belőle semmi. Éppen ezért óriási meglepetés volt, amikor Gábor írt, hogy megjelent...
A bizonytalanság börtönében!!!
Kézhez kapva a könyvet nyomban felfigyeltem az igényes kivitelezésre: szép, fehér papír; kellemes, szolid, nem hivalkodó borító, amilyen egy ilyen történethez illik. Az sem utolsó szempont, hogy a ragasztás a több napnyi, néhol kétségbeesett, néhol eszelős, néhol ideges lapozgatás ellenére is kitart. És persze kaptam hozzá ajándékba cicis-nénis könyvjelzőt, amiről még később lesz szó.
A címet jónak találom, de számomra megtévesztő volt: valamiért arra számítottam, hogy egy elmegyógyintézetben fog játszódni, a főhős emlékeiben, valóság összekeveredik a képzelettel stb. Mindenesetre megmozgatta a fantáziám, szóval a célját elérte.
A könyvbe lapozva feltűnt, hogy van előszó, ami nálam piros pont, mert szeretem az elő- és utószavakat. Feltűnt, hogy nincs kalandlap, de ez nem igazán érdekelt, mert soha nem a könyvben levőt szoktam összefirkálni, másrészt mivel nincsenek szabályok, életerő, szerencse stb., elég egy üres lapra felírni a talált tárgyakat, egy másik papírra pedig a térképet rajzolgatni.
A harc hiánya számomra újdonság, eddig nem találkoztam ilyen játékkönyvvel. Elolvasva a könyvet azt kell mondjam, nem is hiányzott a kockadobálás. Szétverte volna a hangulatot - félelmetesebb volt így játszani a könyvet, menekülve, rejtőzködve, mintha a második szobában találtam volna egy megszentelt shotgun-t, aztán csak attól kellett volna félnem, nehogy túl jókat dobjak a szörnyeknek. Említettem a térképet, aminek vezetését csak ajánlani tudom. Sőt, minden helyiséghez érdemes kis jegyzetet készíteni a szokatlan dolgokról (omladozó fal) és a kevésbé szokatlanokról is (pl. hogy van egy ágy a szobában : ) ).
Meg úgy egyáltalán minden nevet, információt érdemes lejegyezni, nem lehet tudni, minek lesz jelentősége a későbbiekben. Kicsit aggasztónak tűnt a fejezetek alacsony száma (200, a megszokott 300-400 helyett), de cserébe vannak bőven több oldalas fejezetpontok is, ezért annyira nem tartottam vészesnek.

A történetről nehéz bármit is mondani, anélkül, hogy mások meglepetését elrontanám. Azt régebb óta tudom, hogy Gábor kedveli Lovecraft, Poe műveit, és ezek stílusa nagy hatást gyakorol írásaira. Ez nem előny nálam, mivel Lovecraft írásait csak kínlódva tudtam végigolvasni, és hiába próbáltam megkedvelni, nem ment. Tehát, mondhatni, némi előítélettel kezdtem bele az olvasásba. Egy szobában kezdődik a kaland, a főhős (vagyis a játékos) nem emlékszik semmire. Eddig semmi újdonság, sőt, sokszor látott/olvasott szituáció. Nem kell azonban félni, mert a későbbiekben korántsem sablonos dolgokkal fogunk szembesülni. A történet során a játékos felderíti a (mondani sem kell) sötét múltú házat, és ennek során fokozatosan visszatérnek az emlékei, amik segítik az előrejutásban. Ezeknél azért valami visszaköszönt a címből adódó képzelgéseimből, mindössze annyi zavart, hogy túlságosan hirtelen történt a váltás a jelen és az emlék között, túl élesen elhatárolódtak egymástól. Én ezt úgy írtam volna meg, hogy a játékos egyszer csak azon vegye észre magát: "Jó ég, ez már nem is emlék". Ettől függetlenül nagyon ötletesek és élvezetesek voltak ezek a bevillanások, személyes kedvencem amikor a szereplő talál egy fényképet, ami egy ismeretlen férfit ábrázol, nem sokkal utána pedig talál egy tükröt, amiben meglátja magát. Ezután a képre néz és jönnek az emlékek... Tényleg nagyot dobnak az ehhez hasonló események a hangulaton.
A játékmenetet tekintve olyan, mintha egy kalandjátékban lennénk. Nincs kockadobásos harc, van viszont: egy titkokkal teli ház átkutatása, tárgyak kombinálása, sok gondolkodás, izgalom, meglepetések. A játék szabadon visszatérhetünk a már bejárt területekre, nincs az a kellemetlen helyzet, hogy az elején elfelejtettél benézni a sarokba, ahol egy fontos tárgy lett volna, ezért a későbbiekben eleve bukásra vagy ítélve. Ebből a visszatérős rendszerből néha vicces dolgok születnek. Például: van egy szoba, ahol semmi nincs, ha először mész oda. Ha később visszatérsz, egy fuldokló embert látsz, nyakán kötéllel. Ekkor segíthetsz neki vagy kimehetsz a szobából. Ha kimész, és bejárod az egész házat pincétől padlásig, és visszatérsz a szobába, az ember ugyanúgy ott fog fuldokolni a kötélen immár órák óta. :)
Becsülendő dolog, hogy nincsenek olyan fejezetpontok, ahol a véletlen folytán halsz meg. Nagyon idegesítő volt pl. a Bajnokok próbája című játékkönyv, ahol lehetett választani jobb és bal folyosó között, és csak az egyikben volt egy végigjátszáshoz elengedhetetlen tárgy - ha a másik folyosót választottad, akkor nem tudtál visszafordulni és felvenni a tárgyat. Mindez bármilyen utalás nélkül, arra nézve, hogy melyik folyosón kéne továbbhaladnod. Na, ilyen nincs a Bizonytalanság Börtönében. Ennek, és a harc hiányának ellenére nehéznek találtam a könyvet. Többször megakadtam benne, ami annak köszönhető, hogy nem jegyeztem meg pár lényegtelennek látszó dolgot, amire később szükségem lett volna. Ilyenkor jött az, hogy újra bejárni és átvizsgálni mindent, ami megtörte a játék folytonosságát és így a hangulat sérült. Ilyenkor a csalás se segített volna (már ha ilyesmi megfordult volna a fejemben : ) ), mert ha egy zárt ajtó előtt vagy, akkor a könyv nem azt kérdi, hogy nálad van-e a bronzkulcs, hanem azt, hogy ha van nálad egy kulcs, akkor add hozzá a tárgy számát az adott fejezethez, és lapozz az így kijött pontra. Ily módon, ha csalni akarsz, át kell lapoznod az egész könyvet.
Mint írtam, a könyv mindössze 200 (ám sokszor igen hosszú) fejezetpontból áll és kiváló történettel bír és a végigjátszás során a fejezetpontok nagy százalékát be kell járni. Ezekből adódik a könyv linearitása: mivel a 200 fejezetből sokat kell érinteni, hogy a játékidő ne legyen túl rövid és a történetből se hagyjunk ki fontos részeket, az első végigjátszás után gyakorlatilag nincs újdonság benne. Az rendben van, hogy elsőre nagy a szabadság, mehetünk arra, amerre akarunk, azt vizsgálunk meg, amit akarunk, de a vége az, hogy mindent be kell járnunk, mindent meg kell szereznünk. A második végigjátszásra nem tartogat a könyv mellékszálat, más befejezést vagy más útvonalat a célhoz. Ez véleményem szerint a fentieken kívül azért van, mert ez a történet úgy élvezetes, ha a sztori minden elemére fény derítesz, így fog összeállni egésszé, hogy a végén azt mondd: "Ez nem volt semmi." Nekem kissé olyan érzésem volt, mintha egy regényt írtak volna át játékkönyvvé, különösen, amikor oldalas fejezetpontok követték egymást választási lehetőség nélkül (értsd: xxx, lapozz 157-re > xxx, lapozz 169-re). Játékkönyvben én azt vallom, hogy minden fejezet végén lehessen választani és ha másodjára ülsz neki, és mást választasz, mint az elsőre, akkor más történjen veled. Az nem felel meg az utóbbinak, hogy eldöntheted, 2 szoba közül melyikbe mész be előbb, de a végigjátszáshoz utána úgyis be kell menned a másikba is. A fentieknek persze van előnyös oldala is: a történet simán megállná a helyét regényként is.
A Bizonytalanság börtönének hangulata olyan, amilyet ígért az író: gótikus horror keveredik krimivel, dark fantasyval. Mint mondtam, nekem pont nem a kedvencem a lovecrafti chtutyulás, de így játékkönyvként nagyon jó volt. Ha szörny jött, izgalmas volt. Ha történet haladt tovább, érdekes volt. Ha valami rejtett ajtót fedeztem fel, tényleg úgy éreztem, hogy egy titokra jöttem rá. Ha megoldottam egy feladatot, fellélegeztem. Howard életre kelt és én voltam ő. Egy dologgal nem tudtam azonosulni: Charlotte rém ellenszenves volt elejétől a végéig. Amikor a ruháit túrtam át, és fekete volt a bugyi, a zokni, a falak, az asztal, a tapéta, a csillár, már akkor arra gondoltam, hogy milyen emos picsa lakhat itt (valójában goth - Sz. G.). Később se kedveltem meg., túl sok volt a fekete, a romantikus temető, meg az ilyenek.
A könyv hossza megfelelő, én napokig játszottam, mert amikor elakadtam, és Gábor nem válaszolt még, hogy merre kell továbbmenni, akkor eltettem másnapra.:) De mindenképpen a hosszabb könyvek közé tartozik. Például míg egy Gyíkkirály szigete egydélutános könyv, a Démonlovagokat nem lehet egy délután alatt végignyomni. A Bizonytalanság börtönében pedig inkább 2 napos könyv lehet szerintem.
Találkoztam néhány helyesírási hibával, de nem volt vészes mennyiségben, így nem zavartak. Egy csúnya dolog viszont benne maradt a könyvben: egy olyan elírás, ami miatt nem lehet végigjátszani a könyvet. Nem tudom, ez hogy lehetséges. Ha nem a nyomda/tördelés hibája, akkor gratulálok a nagyeszű tesztereknek, akik ennek ellenére sikerrel végigvitték a könyvet és azt mondták, hogy minden rendben van benne. Ez talán a legnagyobb és egyetlen komoly hiba könyvben, de többet nem is írok róla, gondolom Gábort zavarja a leginkább. (Valóban súlyos hiba, és tényleg bánt, de azóta az összes példánynál ki lett javítva, jobb híján ceruzával - Sz. G..)
Az ajándék-könyvjelzőhöz annyit fűznék hozzá: aki magától rájön a megoldására, az jelentkezzen Mensa-ra, mert kivételes logikával bír. Legközelebb egyszerűbbet, ha lehet.
Összegzés: szép külső; kiváló, érdekes történet; nem halsz meg a rossz dobások miatt; megfelelő hosszúság; csalók dolga megnehezítve; igényes megvalósítás; regényszerű cselekmény, kalandjátékos játékmenet. Lineáris, másodjára nem nyújt újat, apróbb hibák. Élmény volt. Ja, és nekem jobban tetszett, mint a sokat hivatkozott Fenevad nyomában - kell ennél több?


Kövi Bálint



Nos, elolvastam... És nagyon tetszett. :)
Kedd-szerda-csütörtök esténként lapozgattam kb. 1-2, illetve pénteken még kb. 5-6 órát, szóval jó sokáig kitartott.
A szerkezete szerintem nagyon jól meg van oldva, mindent szépen komótosan át lehet vizsgálni, vissza lehet térni a korábbi helyszínekre, nincs az, hogy egyszer rossz irányba mész el, és akkor már be se lehet fejezni a könyvet. A tárgyhasználat és a nevek visszaidézése ill. ellenőrzése nagyon ötletes. Itt spórolhattam volna időt biztos, ha használok papírt-tollat, de ezek nélkül kezdtem el, mondván pár számot biztos meg tudok jegyezni... Így is fejeztem be, bár a végefelé már elég sokszor kellett ellenőriznem, hogy valóban jól emlékszem-e mindenre. :)
A stílus is teljesen bejött, jó volt, hogy mászkálhattam a klasszikus lovecrafti kellékek között. A házban játszódó résznél a környezetet Alone in the dark c. játék első részének grafikájával és poligonjaival képzeltem el.
A végén sajnáltam, hogy leégett minden, a könyvtárban valószínűleg odaveszett a Necronomicon egy példánya is, pedig biztos nem lehetett egyszerű beszerezni. :) A pincében tanyázó Lynquhall is szerintem mindenkinek örökre beleég az emlékezetébe. :)
Egy olyan rész volt, amit csalással vittem végig: a legvégére a nyílpuskához már nem volt elég munícióm, és nem jöttem rá magamtól, hogy hol lehetne szerezni/faragni, úgyhogy ezt a kérdést a fejezetek gyors átolvasásával és visszaszámolással "oldottam meg" - kicsit sajnálom is, hogy elrontottam az élményt így a végére.
Összességében tehát thumbs up, vagy mit szoktak ilyenkor mondani. Szerintem mások nevében is mondhatom, hogy várjuk a következőt. :)


Kiss Richárd Ernő

Kellemes szombat délutánt sikerült eltöltenem a könyved segítségével.
Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom a véleményemet, akkor azt mondanám, hogy ez a könyv teljesen sallangmentes, tömör élvezet.
Bővebben pár gondolat:
- Osztom az előszóban megfogalmazott véleményed, hogy a kocka dobálás fölösleges. Soha sem szerettem a harcokat és a szerencse/ügyesség próbákat lejátszani kockázással (ha szerencsejátékot akarok játszani akkor elmegyek pókerezni...).
- A tárgyhasználat zseniális. Nagyon tetszett, hogy pici utalásokból kellett rájönni, hogy melyik tárgyat hol kell használni.
- Szeretem ha van a történetek végén egy meglepő csavar, itt pedig nem volt ebben hiba. A hangulat pedig végig kellemesen nyomasztó:-)
- Tetszett a szabadon oda-vissza járhatóság, növelte az interaktivitás érzését.
- Csokireszelék lett volna a már amúgy is habos tortán a nem lineáris felépítés, de ha nem tévedek akkor ez az oda-vissza járhatóság rovására ment volna.
Lényegében szerintem sikerült megragadnod a lapozgatós könyvek esszenciáját: sok rejtvény + jó történet, kifinomult stílusban és részletgazdag leírásokban. Ilyen színvonalú könyvek kellenek ennek a műfajnak. Nagyon köszönöm az élményt!


Horváth Csongor (Jason)



Nem vagyok egy KJK rajongó, nincs is igazán sok könyvem maximum öt, és abból is csak kettővel játszottam talán. És most jött Gábor könyve, ami azért játékkönyv ugyan, de mások a szabályok némileg. A régiekhez kellett ceruza, papír és pár kocka, ami viszont jelen könyvből kimaradt. És nekem igazából tetszik is (bár az nem, hogy szinte az elején meghaltam:-)! A könyv gothikus, kissé nyomasztó hangulata (a főszereplő bizonytalan kóválygása a házban) nálam teljesen átjött.
Szóval nekem az egész könny tetszett, és örülök, hogy segíthettem pár dologban a borítónál. Amúgy elég nehéz néhol a könyv, és nem árt ha a játékos magának készít egy térképet, mert könnyen eltévedhet, összezavarodhat néhol.
Még annyi, hogy nagy mákom volt, hogy ráakadtam az íjpuskára, különben másodszorra is kezdhettem volna elölről (amúgy szeretem a farkasembereket :)).


Varga Gergely



Azzal szeretném kezdeni, hogy én az elsők között lehettem, akik elkezdtek annak idején foglalkozni a Kaland-Játék-Kockázat könyvekkel. Tulajdonképpen keresztülvezettek az ifjúkoromon ezek a könyvek, illetve aztán később más sorozatokkal kiegészülve, ezek a fajta játékkönyvek. Később viszont már nem játszottam ezek társas változatát a Magust, AD&D-t stb, ezekből valahogy kimaradtam. Viszont szomorúsággal töltött el, hogy gyakorlatilag megszűntek a játékkönyvek, abbamaradt a Jackson-Livingstone sorozat. Azóta (nem vicc) többször előfordult velem, hogy azt álmodtam, hogy megláttam könyvesnél újabb részeket, és mennyire boldog voltam, hogy megvehetem. Sajnos ebből mindig felébredtem. Szóval mindez csak annyit jelent, hogy nagyon szeretnék újra ilyen könyveket olvasni, játszani, és ennek persze hangot is adtam.
És itt jön a képbe a te könyved. Feleségemen láttam, hogy nagyon készül karácsonykor az ajándékátadásra. Hát meg is lepett rendesen. Igazából még hozzá kell tennem, hogy egyszerre adta át a könyvedet és egy heti belépőt a 2010-es Szegedi Ifjúsági Napokra. Ehhez még tudni kell, hogy egyik legfontosabb programom, szórakozásom a SZIN, minden évben ott vagyok. De igazából, mikor megláttam, hogy milyen könyvet is kaptam, akkor teljesen másodrendű lett a SZIN bérlet. Egyszerűen fel sem tudtam hirtelen dolgozni, hogy mit is tartok a kezemben.
És kérlek mindezeket ne úgy értékeld és érezd, hogy szeretnék illendőségből kedveskedni neked, hanem nagyon komolyan mondom, hogy milyen kellemes meglepetés volt az a pillanat. Hű, meg minden.
Persze ennek megfelelően fogtam neki az olvasásnak is. Már az meglepett, hogy nem kell dobókockát használni, de aztán megértettem a te könyved lényegét. És igaz volt a hangulat kérdése is, igyekeztem este, kis lámpánál olvasni. Én egyébként is úgy olvasok bármit, hogy azonnal elképzelem a helyszínt, szereplőt, szituációt, szóval megfilmesítem az agyamban az olvasottakat. Teljesen jó volt ez így ennél a könyvnél is. Próbáltam felhasználni a korábbi játékos tapasztalatomat, de gyorsan rájöttem, hogy itt aztán tényleg oda kell figyelni mindenre, tárgyakra, helyekre, és főleg utalásokra. Megmondom őszintén, hogy kétszer elakadtam, úgy, hogy csak napok múlva tudtam folytatni a történetet. De aztán rájöttem, hogy az orrom előtt volt a dolog, csak hát igen, tényleg figyelni kell. Emellett tényleg élvezetes volt maga a történet, meg a játék is. Ja és természetesen minden formában meghaltam, de hát abban is volt élvezet (a halál leírása miatt, hogy nem csak úgy "kalandod itt véget ért").
Szóval összességében igazán jó kis élmény volt elolvasni a könyvedet. Egyrészt a hiányomnak, másrészt az újdonságnak, harmadrészt a leírásnak, történetnek köszönhetően. Na hát ennyit akartam neked mondani alapvetően. Sajnálom, hogy nem tudtam olyan ütősen megfogalmazni a fentieket, de talán így is érted a lényegét, hogy ez tényleg (tényleg) kib*ttul (bocs :-)) nagy élmény volt nekem, kezdve az ajándék kibontásától.
Ja és köszönöm az üdvözlést is a könyvben. Ennek megfelelően én pedig kívánok neked kellemes írást. (mert az nekem is öröm lesz, ha elkészül az új könyved :-)).
 

Böjtös Gábor (Az egykori Fangoria Horrormagazin főszerkesztője)

Na, átrágtam magam rajta, nagyon összeszedett és profi lett, öröm volt nosztalgiázni ezzel a rég nem látott stílussal. :)
Szóval újra csak gratulálni tudok, és drukkolok, hogy sok minden összejöjjön még hasonló minőségben.


Novák Henrik (Anry)



Mióta rátaláltam a KJK fórumra és én is azon szerencsések közé tartozom, akiknek minden új könyvből jut egy példány, azóta tudom, hogy létezik a Bizonytalanság Börtönében. A folyamatos érdeklődés fenntartásával annyira kíváncsivá tettél, hogy végül megrendeltem ( de jól tettem.. :-) ). Rólam tudni kell, hogy egyik kritika íróddal/olvasóddal megegyezően - mióta a KJK korszak leáldozott - van egy visszatérő álmom, hogy a könyvárusnál járok és új könyveket találok, némelyiknek még a címére is emlékeztem ébredéskor. A Harcos Képzelet kötetek egy darabig hiánytalanul megvannak, aztán (azokat mindig is KJK-pótléknak tartottam, mint amikor nincs ló és jó a szamár is) a hihetetlenül silány minőségük miatt leálltam a vásárlásukkal és azóta szünet volt nálam e téren. Addig a pontig jóformán az összes megjelent lapozgatós könyvet megvásároltam (kivéve Mario-félék meg Cigánylabirintus meg volt valamilyen szerelmes cucc is).
Mivel magyar írók irányába eléggé előítéletes vagyok (mint azt a fórumban is kifejtettem, a többségük csak valami eredeti szánalmas másolására képes), ezért is álltam neki felfokozott várakozással a könyvednek. Az elején kicsit nehezen indult be a sztori, az első két szintet végigjárva meglepődtem, hogy abban a nagy házban emeletenként 4-5 szoba van csak és a földszintre érve felmerült bennem a kérdés, hogy hol is fog játszódni a cselekmény, ha már az egész épületet végigjártam eredmény és jóformán eseménytelenül. Aztán jött a pince.. :-)
Néhány dolog zavart mindössze.. :
- egy-egy szobánál, mikor máshova kell lapozni, ha ismerek valakit előfordul, hogy az illetőt ugyanabban a bekezdésben ismerem meg, így gyakorlatilag az ember a kíváncsiságtól hajtva rögtön újra kinyitja ugyanazt az ajtót. Randolphnál ez egy érdekes szituációt hoz létre pluszban, mert ha kinyitom-becsukom-kinyitom az ajtót, akkor máris ott lóg a csilláron. Azt a fejezetpontot valahogy így kellett volna átírni : "ha már voltál itt egyszer és jártál a pincében is, lapozz.."
- sokszor úgy éreztem, hogy egyes útszakaszoknál teljesen megváltozik a nézőpont. Emiatt a pincében is olyan térképet sikerült rajzolnom, ami nem ér körbe és emiatt ugyanaz a hely teljesen máshol jelenik meg. Mintha az egyik szakaszt az egyik fal felé fordulva nézted volna és írtad volna le, a másikat meg a haladási irány felé. (Más nem jelzett hasonló problémát, de majd utánanézek - Sz. G.)
Párszor én is eltévedtem és nem tudtam, hogy merre kellene mennem és mit kéne használnom, de abszolút jóleső mértékig csak. Olyankor hagytam egy kicsit "ülepedni" a sztorit és máris jött a megoldás. Régebben sokat játszottam mindenféle játékkal konzolokon. Ezen keresztül is tudom szemléltetni, hogy milyen is volt számomra a könyved. Van a Resident Evil-sorozat, melynek első két része igazán megizzasztott. Volt hogy órákat kellett gondolkodni egy-egy feladaton, kihívás volt, nem volt egyszerű továbbjutni. Mikor kellően felidegelte magát az ember és morogva lepihent, álmában megszületett a megoldás. Az évek során sajnos a bevételeknek alárendelve ez a sorozat is leegyszerűsödött, hogy a leganalfabétább játékosnak is maradéktalanul lehessen sikerélménye. A te könyvednél végre nem azt éreztem, hogy egy egyirányú alagútban lövöm páncélököllel a zombikat. A történet is kellően magával ragadott és bár a legtöbb filmnek öt perc után már előre látom a végét és emiatt már nem is köt le, a befejezés eléggé meglepett. Adva van egy illuzórikusan romantikus történet (amnéziás főhős keresi a szerelmét miután emlékezni kezd, az egyetlen valakit, aki jelent számára valamit a világon), ami aztán egy elég durván reális, mocskos valóságba fordul át. A végén az erotikus (sőt inkább pornós) jelenetnél egy kicsit túlzásba estél, nem tudtam elkerülni, hogy párhuzamot ne vonjak már csak a tíz férfi okán is korunk szörnyszülöttének akciódús mozijával (Maria Geronazzo). :-DD
Valaki felrótta neked, hogy a női "főszereplőt", Charlotte-ot nem igazán lehet megkedvelni. Ez tényleg így van, nekem is unszimpatikus volt már a legelejétől.
Végezetül.. Nekem nagyon tetszett a könyved és annak is örülök, hogy egyre kritikusabb szemmel szemléled, mert ez reményt kelt bennem annak irányába, hogy a következőek még ennél is jobbak lesznek. Nagyon jól felhasználtad a 200 fejezetpontot, főleg ha azt vesszük, hogy van olyan lapozgatós, ahol a 400 is kevésnek érződik a történet teljes és rendes kibontásához.
Várom sok szeretettel a következő műved.
 

Matuszka Máté (Esef)



Nnnno. Kivégeztem Gábor könyvét és, egyszerűen fogalmazva, igen-igen szórakoztatónak találtam :) Jó kis hangulatos írás, bár a történetben van pár klisé, de maga a kicsengése élvezetesre sikerült, a végső csavarok pedig tényleg jók. Mondjuk, az is igaz, hogy a könyv legnagyobb részében pusztán annyi a célunk, hogy kijussunk a házból...
Az viszont nagyon tetszett, hogy a fejezetpontok elrendezése igazodik a házhoz, tehát az első ötven pontban a felső szinten vagyunk, a következő ötvenben az alsón stb, stb. Illetve, hogy majdnem minden tárgyhoz tartozik egy szám, és ha belebotlunk egy zárt ajtóba, az nem csak annyi, hogy: "Ha van xy kulcsod, lapozz a 45-re!", hanem az adott fejezet számához hozzáadjuk a kulcs számát és így nyitjuk ki az ajtót. Bár igaz, ami igaz, ebben nem ártott volna valami segítséget adni a játékosnak, pl. a számszeríj megszerzését csak némi csalással tudtam kivitelezni. Persze utólag belegondolva a dolog logikus és egyszerű... Igazából a dolog olyanra sikerült, mint egy kalandjáték (úgy értem, mint egy videójáték). Minden esetre a dolog marha nagy ötlet, nagyon tetszett :)
A végigjátszás során majdnem minden fejezetpontot be fogunk járni, miután a könyvön egyetlen, lineáris út vezet végig, szóval (ellentétben mondjuk egy Livingstone könyvvel) semmiből sem fogunk kimaradni. Ellenben, ha mégis kihagyunk valamit, rögtön el is vagyunk akadva, a továbbjutás pedig nem mindig egyszerű. Továbbá térképet nem csak ajánlatos rajzolni, hanem szinte kötelező, mert e nélkül tájékozódni... És persze ajánlatos minden nevet feljegyezni, azokra is szükségünk lesz még (ezek "használata" is jó ötlet).
A horror részek tetszettek, ahogy a könyv interaktivitása is; a szobákban mindent megfogdoshatunk, megnézhetünk (és ezekre általában szükség is van), az embernek nincs sehol sem olyan érzése, hogy agyalágyult-nemtörődöm-barom, aki úgy megy el a dolgok mellett, mintha vak lenne...
Tényleg nem lett rossz könyv, na, van olyan jó, mint Livingstonék könyvei, ami főként annak köszönhető, hogy nagyon jól át van gondolva. Na és persze sokkal komolyabb hangvételű azoknál, sokkal felnőttebb.


Takács László Zoltán (Killmaster) 



Hát unokatesómmal nekiálltunk a Bizonytalanság börtönébennek, és én olvastam, ő pedig játszotta a kalandor szerepét! Csak néhány észrevétel, mindenféle személyeskedés nélkül!
Borító: Fantörpikus! Jól illik a könyvköz...
A könyvről néhány szó: Szép külalak. szolid díszítés, nagyon tuti! Hát a képek nekem annyira nem jöttek be, de minden nem lehet tökéletes. Tudom, írtad korábban, erre futotta, így sem rossz, talán ha egy-kettővel még színesítetted volna, egy szavam sem lehetne.
A Sztori: A háttértörténet eredeti a maga nevében, a Pusztító című alkotás legfeljebb ihletője, sem mint másolata lehet ennek a könyvnek, de talán még az sem, teljesen eltérő mindkét alkotás! Azt kell mondjam, van itt minden, ami egy fordulatos történethez kell. Eleinte persze nem értettem egyes fejezetpontok mibenlétét, amolyan tölteléknek tituláltuk, de ahogyan felderítettük a házat és környékét, úgy világosodott meg minden! Hát a kínzókamrás jelenet nem semmi... A zombik felbukkanása üde színfolt volt az amúgy szinte teljesen kihalt részen! A végét mintha kissé összesűrítetted volna... Lehet, hogy ezt csak én látom így, nyilván így fért bele a történet a 200 fejezetpontba! Az egészet tekintve igényes mű...
A szöveg: Hát, erre azt kell írjam "Sz. G. a köbön"! Ez az a könyv, melynek fordítását nem vállalnám semmilyen nyelvre... Némelyik fejezetpontot, mire felolvastam, kiszáradt a szám! Volt egy pár olyan mondat is, aminek újból neki kellett rugaszkodnom, mert elsőre nem értettem meg! Nekem kissé helyenként túl irodalmi a szöveg... Jók a leíró részek, ne érts félre, csak néha soknak tűnik nekem, az olvasó számára! Már-már helyenként a frász jött rám, nem csak a főhősre, csak más okból...
Halálcsapdák: Ha a Pusztítás maszkjai az egyik véglet, akkor a tiéd a másik, kolléga! Szegény főhős tucatszor vérzik el, ráadásul úgy, hogy az elején nem is tudunk betegségünkről... Szóval én elhiszem, hogy két sorral elintézni egy halálcsapdát nem túl irodalmi, na de ne essünk át a ló túloldalára. (Lehet, hogy másoknak ez nem zavaró, csak én vagyok ilyen kukacos!) Volt egyébként néhány, aminek bedőltünk, viszont azt kell írjam, akadtak átlátszóak is! (De a zselészörnyike nagyon jó, illusztris a halálunk is, ha összefutunk vele!)
Nehézség: Nehéz beszélni róla, mert ez relatív dolog. Sokat nem kell számolni, nem tudom, miért tette szóvá Sang, egyedül a Wilbur-szellem jelenetnél, de ez kulcsfontosságú a történetben! Külön tetszik, hogy aki csak kutyafuttában olvassa a sztorit, ráfarag. Szintúgy, aki nem készít térképet, megunja vagy megőrül! Figyelni kell, mindenütt kutatni, rejtett összefüggéseket keresni. Az unokatesóm a faajtókból akart nyílvesszőket faragni :D Két koponya dolgozott rajta, mégis időnként elakadtunk! Talán mert egymást akartuk túlszárnyalni...
Befejezés: Kicsit snassznak tűnik, amolyan Elátkozott ház típusú. Látszik, hogy hatással volt rád a könyv.
A főhős: Ha én ennyire depressziós lennék, valószínűleg én is a csilláron végzem. Szegény egyedül a szerelmének tud örülni... Én stílusosabbnak találtam volna, ha ő is elintéz egy-két gonosztevőt és zombit. Ez nagyon a végére maradt, ráadásul úgy, hogy a szerencse is segíti, mert egyébként vége lenne szomorú életének! (Jó tudom, hogy nyüzüge fickó és beteg meg minden, de az eszével is harcolhat az ember, nem csak az erejével)
Amiről még írni akartam: Az erotikus részek határozottan tetszettek. Itt tényleg az volt az ember érzése, hogy ő is aktív szereplő. Igaz a gót csajok annyira nem jönnek be, de ha felajánlkozna egy, nem utasítanám el ezek után...
Összességében az kell mondjam, mint a kis japán muki a reklámból: Nekem tetszik! :D :D :D


Karika Péter (MordVanHagen)



Hol is kezdjem?
Elolvastam a könyved. Hát...kétszer majdnem félredobtam, hogy ezt nem tudom megcsinálni. Amikor elakadtam, felnéztem ide, persze csak vészhelyzetben. Először nem tudtam lemenni a pincébe. aztán nem tudtam kimenni a temetőbe. aztán a temetőben csak bolyongtam, mint aki megtébolyodott, mire rájöttem, hogy nem ártana visszamenni a házba. Onnantól már mondhatni könnyű volt. A legjobban a voodoo baba tetszett. :)
Mindenesetre sok fordulat volt, a vége meg már teljes zűrzavar, nem győztem kapkodni a fejem :)
Voltak koppintások, viszont nagyon jól leírtad az atmoszférát, bele tudtam képzelni magam a főhős szerepébe.
Az erotikus részek is kellően jól sikerültek, saját élményekből származnak? :) (Ezt fedje balladai homály... - Sz. G.)
Mindent összevetve kellett 3 nap, pedig csak 200 fejezetpont volt. A könyvjelző szerepe még egyelőre nem világos...


Molnár Géza (Nimretil)
 

Tegnap este sikerült kiolvasni a játékkönyvet. Kritikát nem igazán tudok írni, de a véleményemet természetesen megpróbálom szavakba önteni.
Először is szeretnék gratulálni (leginkább) a könyv felépítéséhez. Amikor azt írtam a saját tervezett játékkönyvemről, hogy lenne benne egy előre megírt út, amin aztán többször is végig lehet menni, csak időközben változnak az események, akkor valami ilyesmi megoldásra gondoltam. Korábban erre még nem nagyon láttam példát, így azt hiszem, némiképpen könnyítesz majd a helyzetemen. Összességében tehát magának a labirintusnak, meg a könyvnek a felépítéséhez csak gratulálni tudok. Eleinte gyanúsan rövidnek tűnt a mindössze 200 fejezetpont, de hála a játék szerkezetének, ez nem okoz problémát. Igazából ezt tartom a könyv legerősebb részének. A legtöbb KJK, a HK-król nem is beszélve, sokkal kevésbé megszerkesztett.
A történet szintén jó. Én kifejezetten ellenzem azokat a játékkönyveket, amelyekben nem történik semmi. Magyarán, szerintem nem elég annyi, hogy a háttértörténetben le van írva, ez meg ez van, ezért ide meg ide kell menni, hogy valakit kiiktass, valamit megszerezz. Ez így szerintem üres. Szerencsére ennél a könyvnél ez egyáltalán nem probléma, s egészen a végéig tartogatott meglepetéseket.
A hosszabb fejezetpontok és a bővebb leírások szintén kellemes újítás. Egyrészt segít az embernek jobban átlátni a helyzetet, másrészt élvezetesebbé teszik az olvasást. Ugyanakkor az erotikus részekkel kapcsolatban továbbra is az a véleményem, hogy jobb lett volna kihagyni, vagy legalábbis kevésbé részletezni, s inkább az olvasó fantáziájára hagyni a dolgot.
Eddigi tapasztalataim alapján a színvonalasabb játékkönyveket felépítésük szerint két csoportra osztanám. Az elsőbe tartozóak, a te könyved vagy akár a Fenevad nyomában esetében a könyvnek szinte minden pontját be kell járni, ergo a játékosnak nincs igazán döntési lehetősége. Ez talán azért nehezebb, mert ugyanakkor itt is gondolkodásra kell késztetni az olvasót. Tehát a könyv egyfajta rejtvénnyé válik, amelynek egy megoldása van. Ebből a szempontból tényleg jó lett a Bizonytalanság börtönében, néhány helyen erősen vissza kellett keresni a jegyzetekben és a memóriámban, hogy rájöjjek, mi is a teendő. A másik kategória ezek szerint, hogy a játékos előtt több út is áll, de ezt most nem részletezném, meg hát nincs is sok értelme (én ezzel szeretnék majd kísérletezni, vagyis olyan körülményeket teremteni, ahol a játékos azért tesz valamit, mert az szimpatikus, s nem azért, mert feltételezi, hogy az szükséges a könyv megnyeréséhez).
Ha nagyon muszáj, akkor néhány hibaszerűséget is meg tudok említeni, de ezek egészen elhanyagolhatóak. Leginkább azért írom őket, mert olvastam pár pontot a te (más könyvekkel kapcsolatos) hibaelemzéseidből, s úgy vettem ki, igyekszel minden apróságra odafigyelni. Ezek közül az egyik néhány elírási hiba, amit (gondolom) a szövegszerkesztő nem jelölt meg hibás szóként. Ilyen például a 188. bekezdésnél a "feleségem halálas ágya". A másik a felszerelési tárgyakkal kapcsolatos. Látható ugyanis, hogy igyekeztél reális keretek között maradni, magyarul figyeltél arra, hogy a karakter ne hordozhasson magával több tárgyat, mint amennyi lehetséges lenne. Ugyanakkor, ha ténylegesen belegondolunk, akkor van olyan pont, ahol már a játékos birtokában van egy nagyobb méretű kalapács, egy ezüstnyíl, sima nyilak, kés, olajlámpa, kereszt és egy nyílpuska. Na már most ez akkor is lényegesen nehezít a dolgomon, ha van valami tárolóeszközöm, a mászásban pedig már a kalapács is elég, hogy problémát okozzon. Ez persze eléggé belemagyarázás a dolgokba, s nem is tűnt volna fel, ha nincs tapasztalatom a kalapácsok meg a mászás terén, s nem ügyelsz annyira arra, hogy ne lehessen túl sok felszerelés a játékosnál. A harmadik, s talán az egyetlen valós hiba (vagy ismételten én néztem el valamit) az a bizonyos voodoo baba, amely a történet későbbi szakaszaiból valahogy kimarad. (Az szándékosan lett úgy megoldva, ahogy... de erről többet itt nem írnék, mert nem akarok spoilerkedni :-) - Sz. G.).
Összességében tehát nagyon meg voltam elégedve a könyvvel. Írtad, hogy jelezzek vissza, ha elakadok. Azért szeretném megjegyezni, hogy eddig ilyesmi még nem fordult elő, s remélhetőleg a későbbiekben is elég kitartó leszek. (A Pusztítás maszkjai című könyvnél pl. végig olvastam a 400 pontot, hogy megtaláljam, hol van az infó, ami a főgonosz legyőzéséhez kell, csak hát ugye nem volt sehol. Kénytelen voltam belejavítani a könyvbe...)
Még valami. Nem tudom, mások mennyire szeretnek térképet rajzolni, de szerintem nem lenne rossz, ha lenne egy alaprajz a házról. Már csak azért is, mert maga a két szint nem túl nagy, s ha valóban ott lenne a karakter, akkor semmi problémája nem lenne a tájékozódással. Így viszont térképrajzolgatás nélkül szerintem esélytelen. Én például a vége felé már sokszor nem is lapozgattam végig, hanem egyszerűen megkerestem a térképen, hogy hol van az a hely. Ugyanakkor lehet, hogy ez másoknál rontana a játékélményen.
Annyit még gyorsan hozzáfűznék így a végén, hogy én nem szeretem ezt a műfajt, s korábban nem is olvastam ilyen jellegű könyveket. (Itt konkrétan a horrorra és a modern környezetben játszódó játékkönyvre gondolok.) Igazából már korábban is olvastam a könyv ismertetőjét, s akkor végül (leginkább a "némi erotikával fűszerezve" és a "horror" miatt) úgy döntöttem, nem éri meg a próbálkozást. Éppen ezért is örülök, hogy összefutottunk a fórumon, mert igen jó könyvről maradtam volna le. Mindent összevetve azt mondanám, hogy a lapozgatósak között kötelező olvasmány. Köszönöm!


Soltész Adrián (Majominia)



Köszönöm az élményt először is. Nagyon egyedi hangulatú könyvön vagyok túl, a mászkálós kalandjáték fíling is remek volt, bár néha azért kicsit sok is. :) A történet végig fordulatos volt, a finálénál nagyon meglepődtem. A tárgy és információhasználat tényleg számítógépes kalandjátékokat idézett, nekem nagyon bejött. A kedvenc részem a könyv utolsó harmada, ami nem meglepő, főleg itt fordulnak elő az akár több oldalas fejezetek is, amikkel sajnos más játékkönyvekben nem nagyon találkozhatunk. A halálpontok leírását is érdemes elolvasni, a legérdekesebb leírások itt találhatóak. :) A könyv a linearitása na meg a helyszíneken való kötelezően többszöri kutakodás és bejárás miatt a kevésnek tűnő 200 fejezetpont ellenére is sokáig kitart (több óra kikapcsolódás garantált), bár sajnos emiatt valószínűleg másodjára már nem nyújt akkora élményt, mint elsőre, hiszen tulajdonképpen ugyan azt az utat kell végigjárnunk.
Mindenkinek ajánlom, aki színt is akar vinni a sokszor egy sémán alapuló játékkönyvek közé.
A klisékhez meg annyit tennék hozzá, hogy nekem az ehhez hasonló kivitelezésben ezek nem közhelyeknek, sablonoknak tűnnek, hanem sokkal inkább tiszteletadásnak a műfaj nagy öregei felé.


Kapcsolat

A könyvből vadonatúj példány (a hozzá tartozó ajándékkal együtt) korlátozott számban a következő e-mail-címén igényelhető:

Szlobodnik Gábor