3. A Szekszárdi-dombság
3.1. Természetföldrajzi jellemzői
3.1.1. A terület elhelyezkedése
A Szekszárdi-dombság mint kistáj a Dunántúli-dombbág
nevű nagytájunk Mecsek és
Tolna–Baranyai-dombvidék elnevezésű középtájának, illetve a Tolnai-dombságnak mint kistájcsoportnak a része. A középtáj
4,5%-át foglalja el, területe kb. 150 km2. Északon és keleten két
alföldi kistáj: a Dél-Mezőföld, illetve a Tolnai-Sárköz
határolja, a többi szomszédos kistáj: északnyugaton a Tolnai-Hegyhát,
nyugaton a Völgység, délnyugaton és délen pedig a Geresdi-dombság
és a Dél-Baranyai-dombság (utóbbi kettő a Baranyai-dombság nevű
kistáj-csoport tagja). A Szekszárdi-dombság elhelyezkedését és településeit a 40.
ábrán mutatjuk be, részletesebb térképe pedig a 41. ábrán
látható.
3.1.2. Földtani jellemzői
A Szekszárdi-dombság belső területe változatos irányú szerkezeti
vonalak mentén a felső pleisztocénben feldarabolódott és kiemelkedett,
északi és keleti peremterületeken pedig a vetődésekkel töréslépcsők alakultak
ki. A dombság területe döntő mértékben felső pannóniai üledékből és az
azokra települt löszből épül fel. A felső pannóniai üledékek: agyag,
homokos agyag, homok és homokkő csak néhány völgybevágásban kerülnek a
felszínre, mert rájuk a pleisztocén folyamán vastag (20–40 m-es)
rétegsor: vörösagyag, típusos lösz, szoliflukciós, lejtőtörmelékes lösz települt
(42. ábra).
3.1.3. Domborzata
A Szekszárdi-dombságnak a környező
dombsági tájaktól határozottan eltérő geomorfológiai jellege van. Aprólékosan
tagolt, sajátos domborzatát a pleisztocén szerkezeti mozgások, a derázió
és a lösz „karsztosodása” eredményezte. A szerkezeti vonalakkal
határolt mozaikok között aszimmetrikusan kiemelt, szabálytalan alakú, magas löszhátak,
löszgerincek és fennsíkok találhatók, köztük – a szerkezeti
vonalakon – mély eróziós völgyek alakultak ki. Sűrű deráziós
völgyhálózat is képződött, sok helyütt megfigyelhetjük a régi suvadások maradványait,
a lösz lepusztulásformáinak (löszdolina, löszkút, löszszakadék,
löszvölgy, löszmélyút, löszcirkusz, löszpiramis stb.) pedig leggazdagabb
hazai tárházát találjuk a dombság területén. A löszhátak és löszgerincek nagy
részét az eróziós és deráziós völgyek, a löszmélyutak mára már tanúhegyekké
szabdalták, különösen a dombság északi és nyugati peremvidékén, de az
északkeleti részen a Parászta-, Bartina-, Csatári- és Tóth-völgy közti
löszgerincek feldarabolódása is folyik. A löszgerincek felszíne szinte teljesen
erodált, az alacsonyabb löszplatók, pl. a dombság nyugati peremén Börzsöny–Kakasdi-löszplató
(183 m) sík felszíne kevéssé lepusztult, a lepusztulásformákat a sok löszdolina
képviseli. A dombság keleti és északi peremén meredek, csuszamlásos töréslépcsők
alakultak ki, amelyekre elsősorban a szoliflukciós üledékfelhalmozás
(lejtőstundra) jellemző (43. ábra). A terület legmagasabb pontja az Óriás-hegy
(285 m), a Sötét-völgy mentén a Várhegy 211 m magasra
emelkedik.
40. ábra. A
Szekszárdi-dombság elhelyezkedése és települései
Marosi és Somogyi (1990) nyomán
41. ábra. A
Szekszárdi-dombság térképe
Mikola (2001) nyomán
42 . ábra.
Kelet–nyugati irányú földtani metszet a
Szekszárdi-dombság
töréslépcsős peremén, a Tolnai-Sárköz és az őcsényi Szőlő-hegy
között
Ádám–Marosi–Szilárd (1981) nyomán
1: pannóniai agyag, 2: pannóniai
homokos agyag, 3: pannóniai homok, homokkő, 4: alsó pleisztocén vörös agyag, 5:
típusos lösz, 6: szoliflukciós lösz, 7: fosszilis talajzóna, 8: világosszürke,
durvaszemű folyóvízi homok, 9: szürke, finomszemű, iszapos folyóvízi homok, 10:
átmosott lejtőtörmelékes lösz. 11: vető, vetőzóna
3.1.4. Éghajlata
A dombság éghajlata mérsékelten meleg-mérsékelten
nedves. Az évi középhőmérséklet 10,2–10,5 °C; az évi napfénytartam
2050–2060 óra. (A magasabb értékek a keleti területekre, az alacsonyabbak a
nyugati–délnyugati részeire jellemzők.) A csapadék évi mennyisége 650–710 mm
között van (keleten kevesebb, délen és nyugaton több a csapadék). Télen a
hótakarós napok száma 36–38, a maximális hóvastagság többnyire 26–28 cm.
A szántóföldi növénytermesztés, valamint szőlő- és
gyümölcstermesztés számára egyaránt kedvező, hogy a vegetációs időszakban a
középhőmérséklet 17,0 °C körül van, a tavaszi fagyok általában április 5 és 10
között megszűnnek, az őszi fagyok pedig csak október legvégén várhatók.
A leggyakoribb szélirány az északnyugati, gyakoriságban
utána az északi, majd a délkeleti szél következik.
3.1.5. Vízrajza
A dombság vizei
közvetve jutnak a Dunába. A terület nyugati részének vizeit a 24 km
hosszú Rák-patak a Völgységi-patakba vezeti, ami a Sióba
torkollik, és azon át jut a Dunába. A délkeleti terület lefolyó vizei a 41 km
hosszú Lajvér-patakba kerülnek, a patak vize a Bátai-főcsatornán
keresztül kerül a Du-nába. Periodikus magasvizek tavasszal, kisvizek ősszel
vannak, de a patakok vízhozama kiadós nyári záporok idején is jelentősen megnő.
A tájon két nagyobb
állóvíz található: a Mőcsényi-halastó (felülete csaknem 24 ha) és
a Szálkai-tározó (57 ha).
A talajvizet általában 4–6 m mélyen érhetjük el. A talajvíz
a magas kalcium-magnézium-hidrogénkarbonát
tartalma miatt nagyon kemény (25–35 nk°), és sok helyütt nitrátokkal
szennyezett. Rétegvize számottevő, artézi kút azonban kevés van, azok is
általában kemény vizet adnak.
3.1.6. A dombság élővilága*
A kistáj a
növényföldrajzi besorolás szerint Dél-Dunántúl (Praeillyricum) flótaterületébe,
illetve a Mecseki flórajárásba (Sopianicum) tartozik. Flórája a
Mecsekéhez hasonló, délies (szubmediterrán) fajokban azonban sokkal szegényebb.
Akár a Mecsekben, a lomberdőkben itt is tömegesen fordul elő az illatos
hunyor (Helleborus odorus) és a védett szúrós csodabogyó, a mecseki
előfordulásnál ritkább, de azért elég gyakori a védett pirítógyökér és
az ugyancsak védett keleti (kaukázusi vagy mecseki) zergevirág.
Előfordul itt az egész flóraterület egyik legszebb növénye a szakállas
szekfű (Dianthus barbatus). Ősszel a mélyebb fekvésű, üde tisztásokon nagy
tömegben virít az őszi kikerics (Colchicum autumnale). Kora tavasszal az
erdők avarját égszínkék virágaival díszíti a védett májvirág. A
Hidas-petrei-völgy tölgyerdejében egy fokozottan védett növényfaj fordul elő: a
gyapjas gyűszűvirág. A területet erdeiben sokfelé több orchideafaj (pl. madárfészek,
békakonty, bíboros kosbor) egyedeit is megtaláljuk, ezek mindegyike védett.
Területének négyötöde erdő, nagy
részük azonban telepített. Uralkodó természetes
erdőtársulása az illír elemekben gazdag gyertyános tölgyes
(Helleboro-Carpinetum), gyakoriak a cseres-tölgyesek (Quercetum
petraeae-cerris), megközelíthetetlen területeken előfordulnak még kisebb
virágos kőrises molyhos tölgyesek (Orno-Quercetum), és foltokban akadnak
tiszta bükkösök (Melitti-Fagetum silvaticae) is. A nem művelt
domboldalakon löszpuszta-gyepek is előfordulnak, amelyekben számos
védett növényfajt (pl. szennyes ínfű, bíboros kosbor, leány és
fekete kökörcsin, tavaszi hérics, pusztai meténg, csillagőszirózsa stb.)
lelhetünk meg.
A kistáj legfontosabb szántóföldi
növényei a búza, a kukorica és a vöröshagyma. Híres szőlőtermő vidék, a
történelmi szekszárdi borvidék nagy részét magába foglalja.
Valószínű, hogy
a Szekszárd környéki dombokon már a kelták is termesztettek szőlőt, az
előkerült régészeti leletek tanúsága szerint viszont biztos, hogy a római
korban már jelentős volt a területen a szőlőművelés. A szekszárdi borvidék
szőlő ültevényeinek területe ma mintegy 2800 ha. A borvidék leghíresebb terméke
az a vörösbor, amit a kadarka szőlőfajtából készítenek. Újabban a
kadarka mellett más kék szőlőfajtákat: kékfrankost, kék oportót, Cabernet
sauvignont, valamint fehér fajtákat (Chardonnay, olaszrizling, rajnai
rizling) is termesztenek.
Állatvilága gazdag, közülük
sok a védett, illetve fokozottan védett faj. Az erdők avarjában
igen gyakori a keleti ajtós csiga, rovarkülönlegessége a havasi
cincér, a Völgységi-patakban él a fenékjáró küllő, a tavak mentén
sokféle vízimadár figyelhető meg, az idősebb erdőkben az énekesmadarak
mellett elsősorban a fekete gólya, a fekete harkály és a kék
galamb, valamint két fokozottan védett ragadozó madár: a békászó sas
és a törpe sas képviselik a legnagyobb értéket. A faodvakban fészkel a búbosbanka,
a löszfalakban gyakoriak a gyurgyalagok telepei. Az emlősök közül
kiemelést érdemelnek a pelék, valamint az Óriás-hegy környékén a vadmacska.
Azokat a védett, illetve
fokozottan védett növény- és állatfajokat, amelyeket az előző részben nem
tárgyaltunk, a fejezet következő részében részletesebben bemutatjuk.
3.1.7. Talajok
A terület legnagyobb részén jó vízgazdálkodású,
agyagbemosódásos barna erdőtalajokat találunk, amelyek a dombság nyugati
részén, pannóniai üledékeken képződtek, többnyire erdővel borítottak. A
magasabb domboldalakon löszön képződött barna erdőtalajok, illetve a keleti
részen csernozjom barna erdőtalajok alakultak ki, nagyobbrészt szőlőt
művelnek rajtuk. Az alacsonyabb dombhátakon a löszön termékeny mészlepedékes
csernozjomok képződtek, ezeket szántóföldek foglalják el. A patakvölgyekben
réti öntéstalajokat találunk, amelyeknek kétharmadán rétek és legelők vannak.
3.2. A Szekszárdi-dombság
fontosabb védett növény- és állatfajai
3.2.1. Védett növények
Gyapjas gyűszűvirág (Digitalis lanata) (43. ábra)
43. ábra.Gyapjas gyűszűvirág
Rápóti és Romváry (1977) nyomán
A tátogatófélék (Scrophulariaceae) családjába tartozó fokozottan
védett növényfaj. Nevét onnan kapta, hogy virágzati tengelye és
csészelevelei szőrösek, gyapjas-molyhosak. A virágai dús füzért alkotnak, a
virágok pártája fehér vagy sárgásfehér színű, vörösbarnán erezett. Magassága
50–80 cm, a szár alján nagy, hosszúnyelű, lándzsa
alakú tőlevelei vannak. Erősen mérgező növény, levelei gyógyhatású
anyagokat tartalmaznak, ezért a növényt termesztik is. Értéke 30 ezer forint.
Leánykökörcsin (Pulsatilla grandis)
(44. ábra)
44. ábra. Leánykökörcsin
Jávorka és Csapody (1975)
nyomán
A boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozó évelő
növény. Kékesibolya virágai, amelyekben a porzók élénksárgák, már márciusban virítanak,
amikor még a száruk nagyon rövid. A felálló virágot alul sallangos murvalevelek
ölelik körül. A szár csak a virágzás vége felé nyúlik meg, ekkor jelennek meg
rajta a szárnyasan hasogatott levelek. A teljesen kifejlett növény termete
10–20 cm-nyi. Mérgező, régebben, mint gyógynövényt gyűjtötték. Értéke 10
ezer Ft.
Fekete kökörcsin
(Pulsatilla nigricans) (45. ábra)
45. ábra. Fekete kökörcsin
Jávorka és Csapody1975) nyomán
Fekete-bíborszínű, harang alakú, bókoló virágai vannak, jóval
kisebbek a leánykökörcsin virágainál. Ovális kontúrú, szeldelt szárnyú
leveleket növeszt. Március–áprilisban virít. Mérgező
növény, gyógyhatású anyagokat tartalmaz. Értéke 5000 Ft.
Tavaszi hérics (Adonis vernalis)
(46. ábra)
46. ábra. Tavaszi hérics
Ujvárosi (1973) nyomán
A tavaszi hérics ugyancsak a boglárkafélék
családjába tartozik. Ez is kora tavasszal virító, évelő növény. Gyöktörzse
fekete–sötétbarna színű, sokfelé ágazik. Szára általában 15–40 cm-re nő meg, sűrűn
borítják szórt állású levelek, amelyek keskenyek, többszörösen szeldeltek.
Virágai nagyok (átmérőjük 3–7 cm), sokszirmúak (10–20 sziromlevelük van), a szirmok sárgák, fénylenek. A
virágban sok sárga színű porzót és sok bibét találunk. Erősen mérgező,
gyógynövény. Értéke 2000 Ft.
Májvirág (Hepatica nobilis) (47.
ábra)
47. ábra. Májvirág
Jávorka és Csapody (1975)
nyomán
A májvirágot rendszertanilag szintén a boglárkafélék családjába
sorolják. Tőálló levelei áttelelnek, újabb leveleket elvirágzás után fejleszt.
A levelek 5–10 cm hosszúak, szélesek, három karéjuk van. Száruk nagyon rövid,
ki sem emelkedik az erdők avarából. Kora tavasszal, még lombfakadás előtt
virágzik. Az 5–15 cm hosszú tőkocsányok mindegyikén egy-egy égszínkék színű
virág található. A virágtakarót lepellevelek alkotják, ugyanis valódi
csészelevelei nincsenek, csak háromlevelű álcsészéje van, ami módosult
lomblevelekből alakul ki. A lepellevelek száma 6–10. Régebben gyógynövényként
gyűjtötték. Értéke 2000 Ft.
Nagy ezerjófű (Dictamnus albus)
(48. ábra)
48. ábra. Nagy ezerjófű
Jávorka és Csapody (1975)
nyomán
A nagy ezerjófű a rutafélék (Rutaceae)
családjába tartozó évelő növény. Magasra (50–100 cm) nő, az idősebb növény levelei
páratlanul szárnyaltak, bőrneműek. Fehéres rózsaszínű, halványpiros virágai
hosszú fürtökben helyezkednek el, a virágszirmok erezete sötétebb lila színű. A
leveleken áttetsző pontozottság formájában szabad szemmel is megfigyelhetők az
olajtartók, amelyekben illóolaj halmozódik fel. Májusban és júniusban virágzik,
ekkor különösen sok illóolajat termel, párolgásától a növény erősszagú.
Virágzatát és termését sűrű mirigyszőrök borítják, ezek érintése bőrgyulladást
okozhat. Gyökerei és levelei gyógyhatású alkaloidokat tartalmaznak. Értéke 5000 Ft.
Pusztai meténg (Vinca herbacea)
(49. ábra)
49. ábra. Pusztai meténg
Jávorka és Csapody (1975) nyomán
A pusztai meténg a télizöldfélék
(Apocynaceae) családjába tartozó évelő, de – a nemzetség több tagjától
eltérően – nem örökzöld, hanem lombhullató meténgfaj. Szára heverő, de nem
gyökeresedik, levelei keskenyek, elliptikusak. Hosszú kocsányú virágainak
pártája bimbós állapotban csavarodott, a virág égszínkék színű. Virágzását
májusban és júniusban figyelhetjük meg. Értéke 2000 Ft
Szennyes ínfű
(Ajuga laxmannii) (50. ábra)
50. ábra. Szennyes ínfű
Jávorka és Csapody (1975) nyomán
Ezt a száraz löszgyepekre jellemző védett növényfajt az ajakosok
(Labiatae) családjába sorolják. Évelő növény, szürkészöld levelei
áttelelők. Gyapjas-bozontos szára van, a levelek ülők, hosszúkásak, épszélűek,
de a csúcsuk kevéssé fogazott is lehet. A virágok pártája szennyessárga,
erezetük lilás színű, a párta felső ajka hiányzik. Termete 10–30 cm, júniusban
és júliusban virágzik. Értéke 10 ezer Ft.
Csillagőszirózsa (Aster amellus)
(51. ábra)
51. ábra. Csillagőszirózsa
Jávorka és Csapody (1975) nyomán
Ez a minden részében érdes-pelyhes, szép
virágzatú növényfaj a fészkesek (Compositae) családjába, azon belül a csövesvirágúak
(Tubiliflorae) alcsaládjába tartozik. A növény szára 20–40 cm-re nő meg, a
szár alján található ovális lemezű tőlevelek hosszú nyelűek, a száron
elhelyezkedő keskeny, lándzsás levelek viszont ülők. Fészekvirágzatai laza
sátorvirágzatot alkotnak, a fészekvirágzatban a középütt elhelyezkedő csöves
virágok sárga színűek, a fészek peremén levő nyelves virágok pedig kékek.
Szőrös kaszattermésének csúcsán szőrös bóbita segíti a termés elterjedését.
Augusztustól októberig virít. Értéke 2000 Ft.
Keleti vagy mecseki
zergevirág (Doronicum orientale) (51. ábra)
51. ábra. Mecseki zergevirág
Jávorka és Csapody (1975)
nyomán
A mecseki zergevirág rendszertanilag ugyancsak a fészkesek
családjába, illetve a csövesvirágúak alcsaládjába tartozik. Hosszú
gyökértörzse helyenként gumós és tarackos. A növény termete 20–40 cm. Tőlevelei
hosszú nyelűek, a száron kevés ülő levél van. A levéllemez kerekded, válla
szíves, széle hullámos. Április–májusban virít, szép, nagy virágzatának nyelves
virágai sárgák. Értéke 10 ezer forint.
Szúrós csodabogyó (Ruscus
aculeatus) (52. ábra)
52. ábra. Szúrós csodabogyó
Jávorka és Csapody (1975) nyomán
Egyszikű növény, a liliomfélék (Liliacae) családjába
tartozó, 25–80 cm magasságú, örökzöld
törpecserje. Szára levélszerű, ovális-lándzsás alakú, kihúzott csúcsa nagyon
szúrós. Ezen a levélszerű száron jelennek meg – egy kis murvalevél tövében,
többnyire egyesével – apró (3– 5 mm-es), világoszöldes színű, egyivarú virágai.
Márciusban és áprilisban virágzik. Piros színű bogyó-termése van. Értéke
5000 forint.
Pirítógyökér (Tamus communis)
(53. ábra)
53. ábra. Pirítógyökér
Jávorka és Csapody (1975) nyomán
Ez az egyszikű, májustól augusztusig
virágzó liánnövény a dioszkorafélék vagy jamszgyökérfélék (Dioscoraceae)
családjába tartozik. Gumószerű gyökértörzse van. Csavarodó szárú hajtása akár 4
méter hosszú is lehet. Sötétzöld, fényes, szív alakú levelei szórt állásúak.
Apró egyivarú virágai sárgászöldek; piros bogyótermése van. Az erdők világosabb foltjaiban tenyészik,
május és augusztus között virágzik. Értéke 2000 Ft.
Biboros kosbor (Orchis purpurea) (54. ábra)
54. ábra. Biboros kosbor
Jávorka és Csapody (1975) nyomán
Ez a kosborfélék (Orchidaceae) családjába
tartozó növényfaj általában 30–50 cm magasságúra nő meg, de termete akár
méternyi is lehet. Többnyire magánosan, szálanként fordul elő. Nagy,
lándzsás-tojásdad tőlevelei fényesek, a murvalevelek aprók, virágai tömött
füzérbe tömörülnek. Virágainak színe változatos, a lepellevelek többnyire
barnás-bíborosak, rajtuk – különösen a háromkaréjú mézajkon – sötétebb
mintázat, élénk foltok, pontok találhatók. Májusban és júniusban virít. Főként
a löszgyepekben találjuk meg, az erdők sötét talaján általában nem hoz virágot.
Értéke 10 ezer forint.
Madárfészek (Neottia nidus-avis) (55. ábra)
55. ábra. Madárfészek
Jávorka és Csapody (1975) nyomán
Ugyancsak a kosborfélék családjába
tartozik, az erdők üde talaján elég gyakori, az erdők legsötétebb részén is
megél. Szaprofiton (korhadéklakó) növény, talaj feletti része sárgásbarna
színű, klorofillt nem tartalmaz, fotoszintézisre képtelen. Tápanyagokhoz
gyökereinek gombafonalakkal kialakított ún. mikorrhizás kapcsolata révén jut.
Gyöktörzse fejlett, sűrű húsos gyökerei vannak. Szárán csak pikkelyszerű
levelek figyelhetők meg. Virágai végálló, hengeres fürtöt alkotnak, a virágok
is barnássárgák. Termete 15–50 cm, májusban és júniusban virágzik. Értéke
5000 Ft.
3.2.2. Védett
állatok
Havasi cincér
(Rosalia alpina) (56. ábra)
56. ábra. Havasi cincér
Varga (1981) alapján
A bogarak (Coleoptera) rendjébe, a cincérek
(Cerambycidae) családjába tartozó hegyvidéki faj, különös, hogy a
Szekszárdi-dombság területén is előfordul. Lárvája az elhalt fák törzsében több
évig fejlődik, a kifejlett állat (imágó) 22–36 mm hosszú. Az imágók júliusban
és augusztusban, napos időszakokban, főként a déli órákban rajzanak. Kártétele
nincs. Értéke 10 000 Ft.
Fenékjáró küllő
(Gobio gobio) (57. ábra)
57. ábra. Fenékjáró küllő
Toman és mtsai (1981)
nyomán
A pontyalakúak (Cypriformes) rendjébe, azon belül a
pontyfélék (Cyprinidae) családjába tartozó csontoshal. Testhossza
10–20 cm, úszói a testméretéhez képest nagyok, szájszegletében mindkét oldalon
egy-egy tapogató látható. A vizek fenékrégiójában apró élőlényekkel,
növénymaradványokkal táplálkozik, nagyobb rajokban él. Ívási időszaka április
és június között van, a nőstény ikráit csomókban vízinövényekre rakja, ivadékai
10–20 nap alatt kelnek ki. Értéke 2000 Ft**.
Törpesas (Hieraaëtus
pennatus) (58. ábra)
58. ábra. Törpesas a magasban
Peterson és mtsai (1977)
nyomán
Hosszú farkú, 45–52 cm-es nagyságú sasfaj, a sólyomalakúak
(Falconiformes) rendjébe tartozik. Gyors, ügyes ragadozó, kisebb repülő madarakat
akár a fák között kanyarogva is képes elfogni. Vonuló madár, április és
szeptember között tartózkodik nálunk. Itt ritkán költ, fészkét magas fákra
rakja. Fokozottan védett, értéke 500 ezer Ft.
Kék galamb
(Columba oenas) (59. ábra)
59. ábra. Kék galamb
Toman és mtsai (1981)
nyomán
A kék galamb a galambalakúak (Columbiformes) rendjébe
tartozó, hamvaskék tollazatú madár. Melle és hasi része rózsaszín árnyalatú, az
idősebbek nyakán – kétoldalt – zöldes, ércfényű tollak vannak. Hossza 32–34 cm.
Vonuló madár, nálunk február és november között tartózkodik, itt költ, néha át
is telel. Értéke 50 ezer forint.
Gyurgyalag (Meops apiaster) (60.
ábra)
60. ábra. Gyurgyalag
Endrédi (2000b) nyomán
A gyurgyalag vagy gyurgyóka, illetve méhészmadár a
szalakótaalakúak (Coraciiformes) rendjébe tartozó színpompás madár.
Hátoldalának tollazata gesztenyevörös és kénsárga, farka, melle és hasa
kékeszöld, torka aranysárga. Testhossza 28 cm. Löszfalakba vájt üregekben
telepesen fészkel. A szülők felváltva költik ki a tojásokat. Repülő rovarokra
vadászik, különösen a darazsakat és méheket kedveli. A telet Afrikában, a
Szaharától délre tölti, nálunk május és szeptember között tartózkodik.
Fokozottan védett, értéke 100 ezer Ft.
Búbosbanka (Upupa epops) (61.
ábra)
61. ábra. Búbosbanka
Endrédi (2000b) nyomán
A búbosbanka vagy büdösbanka ugyancsak a szalakótalakúak
rendjébe sorolt, feltűnő, tarka tollazatú, fején hosszú tollbóbitát viselő madár.
Kellemetlen szaga van, amit bűzmirigyeinek váladéka okoz. Elsősorban
rovarlárvákat fogyaszt. Testhossza 28–30 cm. Öreg fák odvaiban fészkel és költ,
március és szeptember között tartózkodik nálunk, télre Közép-Afrikába költözik. Értéke 50 ezer forint.
Közönséges mókus (Sciurus
vulgaris) (62. ábra)
62. ábra. Mókus
Endrédi (2000b) nyomán
A mókus a rágcsálók (Rodentia) rendjébe
sorolt erdei állat. Bundája és hosszú, bozontos farka általában barnásvörös, a
hasa fehér. Fák koronájában épít fészket, vagy elhagyott madárfészkekben,
faodvakban tanyázik. Főként olajos magvakkal és gyümölcsökkel táplálkozik, de
időnként rovarokat, madártojást, sőt kisebb madárfiókát is elfogyaszt. A
nőstény január és augusztus között általában kétszer ellik, fiókái összenőtt
szemhéjjal, csupaszon jönnek a világra. Értéke 10 ezer Ft.
Nagy pele (Glis
glis) (63. ára)
63. ábra.
Nagy pele
Endrédi (2000b) nyomán
A mókusnál valamivel kisebb termetű, hosszú, lompos farkú rágcsáló.
Éjszakai állat, főként magvakkal, gyümölcsökkel, rügyekkel táplálkozik, de
a rovarokat sem veti meg, néha még madárfiókákat is fogyaszt. Faodvakban,
madárodúkban már augusztus végétől téli álmot alszik. Értéke 2000 Ft.
Mogyorós pele (Muscardinus avellanarius)
(64. ábra)
64. ábra. Mogyorós pele
Toman és mtsai (1981) nyomán
Apró termetű rágcsáló. Magvakat, gyümölcsöket, rügyeket és
rovarokat eszik. Fészkét előszeretettel építi mogyoróbokrokra. Faodvakban, októberben mély téli álomba
merül, amiből márciusban ébred. Értéke 10 ezer Ft.
Vadmacska (Felis silvestris) (65.
ábra)
65. ábra. Vadmacska
Endrédi (2000b) nyomán
Vadmacska a ragadozók (Carnivora) rendjébe tartozó védett állat. Bundája
a szürke házimacskáéhoz hasonlít, termete viszont annál nagyobb, erőteljesebb.
A párzási időszakon kívül magányosan él, önálló territóriumot alakít ki
magának. Éjszaka vadászik, zsákmányai kisebb gerincesek, de rovarokat is
fogyaszt. Értéke 50 ezer Ft.
Irodalom
Ádám J.–Marosi S.–Szilárd J. (szerk.) (1981): A Dunántúli-dombság
(Dél-Dunántúl) – Akadémiai Kiadó, Budapest
Bratán M.–Hajós B. (1992): A Duna Tolna megyei
mellékág/holtág-rendszere – Vízügyi Közlemények, 1. füzet
Balogh J. (1996): Magyarország madarai és lepkéi (CDROM)– Kossuth Könyvkiadó és
Kereskedelmi Kft, Budapest
Bulla B. (1962, 1964): Magyarország természeti földrajza –
Tankönyvkiadó, Budapest
Csapody I.–Csapody V.–Jávorka S. (1980): Erdő–mező növényei –
Natura, Budapest
Csapody I. (1982): Védett növényeink – Gondolat, Budapest
Dávid J.–Harag F. (1981): Élőlényismeret – Cs. V. M.
Tanítóképző Főiskola, Kaposvár
Dudich E.–Loksa I. (1971): Állatrendszertan –
Tankönyvkiadó, Budapest
Endrédi L. (1997): Biológiai gyakorlatok – I. Gy. Pedagógiai
Főiskola, Szekszárd
Endrédi L. (2000a): Földrajzi ismeretek – Nemzeti
Tankönyvkiadó, Budapest
Endrédi L. (2000b): Biológiai vizsgálatok – Nemzeti
Tankönyvkiadó, Budapest
Erdei Zs. és mtsai
(1997): Hazánk növényvilága
(CDROM) – TERRA Alapítvány
Fábián Gy. (1977): Állattan – Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
Farkas S. (szerk.) (1999): Magyarország védett növényei –
Mezőgazda Kiadó, Budapest
Felső B.–Papp A. (1991, 1999): Gemenc – Interpress
Kiadó/Grafit Pencil Kft, Budapest
Gál
L. (1998): Erdők
Baranyában és Tolnában – Állami
Erdészeti Szolg. Pécsi Igazg.,
Pécs
Garami L.–Garami Lné (1997): Védett természeti értékeink
útikalauza – Mezőgazda Kiadó, Budapest
Hortobágyi T. (szerk.): (1979): Növényrendszertan
– Tankönyvkiadó, Budapest
Hortobágyi T. (szerk.): Növényhatározó II. –
Tankönyvkiadó, Budapest
Hortobágyi T.–Simon T. (szerk.) (1981): Növényföldrajz,
társulástan és ökológia – Tankönyvkiadó, Budapest
Jávorka S.–Csapody V. (1975): Iconographia florae partis
austro-orientalis Europae centralis –
Akadémiai Kiadó, Budapest
Jolsvay A.–Steimann H.–Szily E. (1977): A magyar állatvilág szótára
– Natura, Budapest
Kácsor L. (1976): Gemenc – Gondolat, Budapest
Karádi K.–Oppe S. (1979): Mecsek és környéke –
Sport, Budapest
Kereszty A. (szerk.): Tények Könyve. Zöld – Greger–Delacroix , Budapest
Loksa I. (1967): Állatvilág – In: Marosi S.–Szilárd J. (szerk.) (1967): A dunai Alföld,
pp. 207–210. – Akadémiai Kiadó, Budapest
Magyarország Nemzeti Atlasza (1967, 1987) – Kartográfiai Vállalat,
Budapest
Marosi S.–Somogyi S. (szerk.) (1990): Magyarország
kistájainak katasztere I–II. – MTA Földrajztudományi Kutató Intézet,
Budapest
Marosi S.–Szilárd J. (szerk.) (1967): A dunai Alföld –
Akadémiai Kiadó, Budapest
Mezősi G. (1998): A földrajzi táj – In: Borsy Z. (szerk.) (1998): Általános
természetföldrajz, 807–821.– Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
Móczár L. (szerk.) (1984): Állathatározó I-II. –
Tankönyvkiadó, Budapest
Papp L. (szerk.) (1997): Zootaxonómia – Magyar Természettud.
Múzeum és Dabas Jegyzet Kft., Dabas
Paterson, R. T.–Mountfort, G.–Hollom, P.
A. D. (1977): Európa
madarai –Gondolat, Budapest
Péczely Gy. (1979): Éghajlattan – Tankönyvkiadó,
Budapest
Priszter Szaniszló (1986): Növényneveink –
Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
Rakonczay Z. (1995, 2001): Természetvédelem –
Mezőgazd. Szaktud. Kiadó, Budapest
Rápóti J.–Romváry V. (1977): Gyógyító növények –
Medicina, Budapest
Simon T. (1967): Természetes növényzet – In: Marosi S.–Szilárd J. (szerk.)
(1967): A dunai Alföld, pp. 204–207.
– Akadémiai Kiadó, Budapest
Simon T.–Csapody V. (1983): Kis növényhatározó –
Tankönyvkiadó, Budapest
Simon T.–Seregélyes T. (1998): Növényismeret – Nemzeti
tankönyvkiadó, Budapest
Soó R. (1964): A magyar flóra és vegetáció
rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve I. – Akadémiai
Kiadó, Budapest
Szerdahelyi T.–Penszka K. (1997): Bevezetés Magyarország védett
és ritka növényei ismeretéhez (oktatási segédanyag) – Kézirat
Tardy J. (sorozatszerk.) (1994–): A KTM Természetvédelmi
Hivatalának tanulmány kötetei – Természetbúvár Alapítvány, Budapest
Tardy J. (sorozatszerk.) (1998–): Nemzeti parkjaink –
Mezőgazda Kiadó, Budapest
Tardy J. (sorozatszerk.) (1999–): A KÖM Természetvédelmi
Hivatalának tanulmány kötetei – Természetbúvár Alapítvány, Budapest
Tardy J. (sorozatszerk.) (1999-): Magyarország természeti
értékei – Mezőgazda Kiadó, Budapest
Tardy J. (szerk.) (1996): Magyarországi települések védett
természeti értékei –Mezőgazda Kiadó, Budapest
Toman, J.–Felix, J.–Hísek, K. (1981): A természet képekben –
Natura, Budapest
Töttős G. (1987): A szekszárdi szőlő és bor – Szekszárdi
Nyomda, Szekszárd
Ujvárosi M. (1975): Gyomnövények – Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
Urania Állatvilág, Emlősök – Gondolat, Budapest,
1969.
Varga Z. (1981, 1998): Állatismeret – Tankönyvkiadó/Nemzeti
Tankönyvkiadó, Budapest
Az internetes honlapokon hozzáférhető
anyagok közül felhasználtuk:
·
a KÖM Természetvédelmi
Hivatala által közreadott törvény- és rendeletszövegeket (Benkő, 2001); térképet (Mártha, 1999); adatsorozatokat (Mártha–Szentes, 1999) stb.;
·
a Duna–Dráva Nemzeti Park
Igazgatóságának területünkre vonatkozó anyagait;
·
Farkas
Sándor és Hollendus János bogyiszlói orchideás
erdőt bemutató honlapjának információit;
·
a vizsgált területről közölt térképeket
(Mikola, 2001);
·
Bozsér Orsolyának az Élet és Tudomány című
ismeretterjesztő folyóiratban, 1999-ben és 2000-ben megjelent – és
elektronikus módon is megismerhető – cikkeit a gemenci hód-visszatelepítéssel
kapcsolatban.
Vissza
az előző fejezethez (Tolnai-Sárköz),
a természeti
környezetet tárgyaló rész bevezetéséhez,
a kezdőoldalhoz
*A védett növény- és állatfajok
tudományos nevét ebben a pontban nem tüntetjük fel, a későbbiekben azonban,
amikor részletesebb tárgyalásukra kerül sor, természetesen közöljük.
** A 13/2001. (V. 9.) KÖM rendelet 5. §-ának (2) bekezdése
szerint a fenékjáró küllő védelme 2002. január 1-jén lép hatályba.