Akárhogy is nézem, ez a vizsgaidőszak is olyan lesz, mint az előző. Nem filozófiai mélységeket akarok megjárni, hanem megint lesz két mumus tárgy, mint legutóbb.
Az egyiket Lineráris algebrának nevezzük, a másikat kimondani is félve merem, nos, igen, Analízis. Sokat hallottam már a szépségeiről, és most itt van, az ég legyen hozzám kegyes. Azt mondta a Tanárúr, hogy ugyanolyan színvonalú az elméleti része, mint bárhol az országban. Lehet, hogy nem ezekkel a szavakkal mondta, de valami olyasmi a lényeg, hogy minőségi oktatásban részesülünk, tehát meg leszünk mogyorózva, magyarán.
Neh-eem, nem kifogás… A lányok is…
A gyak része nem vészes az Analízisnek, igen jó lett az első zéhá, a második meg nem tűnik teljesíthetetlennek, nyugodt szívvel mondom biztosra, a gyakjegy meglesz. Csak le kell vizsgázni. Csak. Pfühh, durva lesz, de meglesz, olyan nincs, hogy nincs.
Ugyanez vonatkozik a LinAlg-ra. Durva lesz, be kell seggelni. Aláírás megvan…
Hangulat megteremtve, nézzük, hogy áll a szénám a vizsgaidőszak előtt. Ezért előjáték…
No, vannak felmentett tárgyak, Operációs rendszerek ötössel lesz jóváírva, a Hálózati architektúrák és osztott rendszerek című átverés kis tárgyalgatás, és nagy meló hatására szintén ötös.
Átverés, mert tulajdonképp semmit nem tanultunk, volt valami vicces zéhá, meg egy izmos beadandó. Félig fel voltam mentve, így csak beadandót kellett csinálni, amit közösen Kicsilánnyal valósítottunk meg. Juteszembe, felteszem egy újabb bejegyzésben, nézzétek meg. Mármint a beadandót, nem a Jányt.
Eddig tehát két ötös, nem is rossz.
Ma írtam meg az egyik ex-mumust hármasra. Szörnyű időszakban születetett, szörnyen rossz lett az első zéhá, mert szörnyen nem ment. Nem áll kézre, nem tudok úgy gondolkodni, nincs benne gyakorlatom. Kevés pont jött belőle, úgyhogy ma volt rajtam a világ szeme, sikerül-e kikalapálni a csorbát. Jelenthetem, sikerült, 50-ből 40 pontom lett. Elkapkodtam, lehetett volna teli is, de úgy sem lett volna meg a négyes. Pffh, hhaha, négyes, vazz, Kombinatorika és gráfelméletből. Rettegtem tőle, hogy elhasalok, erre hármast hoztam tőle. Megrészegültem a sikertől, lehet, hogy elmegyek javítani, hátha összejön valami szebb, rontani meg úgysem lehet.
Meg kell persze említsem kedvenc kis tanárnőmet, remek munkát végztett, nagyon jól megtanította az anyagot. Pussz érte, Kicsilány!! Szeretlek!!
Hátra van még csütörtökön az Adatszerkezetek és algoritmusok nevű tárgy. Remek előadás,
imádtuk, totál mellékesen meg lehetett tanulni a Java alapjait. Igényes, érthető, “hihető”:) előadás. Nagyon hasznos dolgokat adott ez a kurzus, meg kell írni szépre, de azt hiszem, nehezebb lesz, mint elsőre tűnik. Csütörtökig meg kell emészteni, menni fog az. Le is kell kódolni a példaprogikat, abból lehet tanulni.
Mi van még? Jah, LaTeX. Oh, remek kis játék, ingyenkredit, imádtuk. Olyan, mintha lenne egy gyönyörű, okos, tiszta, útszéli leányzó, aki jól főz, takarít, nem sokat kérdez, és még ő fizet.
Alig vártuk négyhetente az órákat, rendesen szórakoztató volt, és még könnyű is számunkra. Tényleg ment minden blikkre, és ez nagy szó, mert sokaknak nem. Sokaknak alig. Kell hozzá egy kicsi geek-ség, hogy meg tudd érezni a LaTeX ízét. Megszerettem, mert ezt kerestem évek óta az sima szövegszerkesztőkben, amit ez ad.
És még ő fizet, két kreditet.
Nem félek a vizsgától. Tanulni sem sokat kell rá, a HálArch beadandó elkészítése elég gyakorlás volt.
Természettudományos alapismeretek, közismereti tárgy, ha tanulok rá rendesen, tán lett volna valami jó jegyem belőle, de még nem esélytelen, mert jó lett az elővizsga. Várom az eredményt, szeretnék egy négyes, de esélyes az ötös. Tán még javítani is elmegyek, ha nagyon rossz lesz. Akarok egy jó átlagot.
ProgII, progkettő, te drága.
Tömbösítve lesz, két nap alatt lezavarjuk a C++-t. Csodálatos. Ha valamit tanulni akarok, magamtól kell megtanulnom. Nem félek tőle, ötös kell, de ez így nem kóser, így nem leszünk sose programozók. Komoly, érdekes problémákat, csapatmunkát megkövetelő projekt jellegű feladatokat akarok. Elegem van a háromszögek területének kiszámolásából, programozni akarok.
Ennyit hát a vizsgaidőszakmról, jó móka lesz, én mondom. Ha ez meglesz bukta nélkül, elkezdek bízni magamban. Márpedig meg lesz, meg kell legyen, alternatíva nincs.
Phöjj, hármas kombinatorika. Beszarok.