Sosem lehet tudni, mibol lesz a nagy, meg a legendás, mi rohan körbe a földön hullámként, úgy, hogy hatszor visszacsap, alakít, és nyomot hagy.
A fickónak támadt egy olyan ötlete, ami valószínűleg mindannyiónknak eszébe jutott már, akinek van egy akármilyen, képrögzítésre alkalmas eszköze: csináljunk minden nap egy fotót magunkról, és ragasszuk őket egymás után.
Ő, meg még sokan mások, meg is csinálják, több évig minden nap egy katt, és amennyire érdekes az idő múlása, annyira snassz is az ötlet egy idő után.
A fickónak van egy zongorista barátnője, aki ír egy darabot a kis videó alá, ami valószínűleg klasszikussá teszi az egészet.
A zene zseniális, egészet alkot a fickó “epic” arcával, ami hat évig folyamatosan “epic” a videón. Megható az egész, és jelentőségteljes, sokatmondó.
Itt tekertek az egészen egy jót Matt Groening-ék, akik amellett, hogy elvigyorgunk a rajzfilmjeiken, kicsit belegondolva, igencsak jelentős művészei korunknak, csak még nem látjuk. Lenyomatot készítenek a kilencvenes évektől napjainkig, és remélhetőleg, nem is hagyják még abba egy ideig.
És hogy oszlassam mostmár a homályt, és patetikus is legyek kicsit, bejelentem, hogy ott voltunk/vagyunk a web aranykoraban. Megéltük, ott voltunk, jelen voltunk. Vagy vagyunk, a fene tudja. Majd száz év múlva látni fogjuk.
Van, aki már tudja, miről beszélek itt összevissza, de ha nem, akkor a profibbaknak Carly Comando nevét hallva beugrik a dolog, akinek nem, annak most lehet, hogy újat mutatok, és ennek örülök. Egy apró ötlet beránt a popkultúrába egy amatőr kis zongoristát.
Nézzétek:
Csak finomam idebiggyeszteném: “Views: 11,801,581″. A videó maga is népszerű lett volna valószínűleg, de ezzel a zenével, számomra katarktikus, és leforrázó.
És ami igazán odacsapott, amikor klasszikussá vált, az ez a pillanat volt, mikor ez lement a Fox-on.
Most lehet, hogy ez így viccesnek tűnik, de sokan nem látnak annyira a mögé, hogy ez nem csak egy szórakoztató sorozat a tv-ben. Ez egy igen komoly kordokumentum, egy lenyomata és kritikája a társadalomnak.
Mikor először láttam, körülbelül a feléig tátott szájjal néztem, hogy “ez mi? ez mi?!”. Ismerős volt, mert már láttam, az eredeti videót egyszer. Oly megszeppentem, hogy a végén nyúltam az egér után, hogy kattintok a következő videóra. Nekünk már nem a távirányító nő a kezünkbe, hanem a youtube, meg a gmail, a közösségek, melyekben mindeki ugyanolyan messze van a másiktól. (Hippi-Hippi!!)
Vicces, hogy Homer hízik, meg kopaszodik igen. De valami veszett módon profánul, szenvtelenül, hideg tényszerűséggel rajzolja le, hogyan kopik el egy ember, hogy mennek tönkre dolgok, hogy szokunk bele valami rosszba, és mennyire érdektelen dolog ez felülről nézve. Úgy érzem, az élet igazából csak alulról nézve érdekes, felülről csak egy folyamat.
Remélem értettetek, mert az remek dolog, ha az embert értik.
Ha ez az egész túl sok, legalább a linkelt videók érnek valamit. Ha a gondolatok nem is. Felülről nézve nem.
/*
Van egy új olvasóm…
Üdvözöllek!
Pedal to the Metal, Kollega!
*/