Az a tény, hogy az embernek nincsenek barátai a közelben, és gyakorlatilag egész nap otthon ül a számítógép előtt, nem valami kellemes. Rendesen tönkre tudja tudja tenni szociális életét.
Nem, a fészbúk nem pótol semmit, meg egyéb szociális, hálózós, lájkolós, megosztós marhaságok. Legfeljebb egy jó kiegészítőnek jók, de másra nem. Sivár, gépies, türelmetlen kommunikációt hoznak ki az emberből. Félreértések, egymás mellett elmagyarázás csak, ami létrejön. Nem mondom, nem lépek ki ebből a világból, kell az. Főleg, ha az ember Kedvese kilométerek százaira lakik.
Ma megyek Sanyi haveromhoz, tolunk egy kis pankrokkot. Muszáj valami olyanba terelni az energiáimat, ami nem a számítógéppel kapcsolatos.
Tegnap kibeszéltük a sráccal az élet nagy dolgait. Arra jöttünk rá, hogy már csak ketten maradtunk itt, mindeki más a régi bandából elhúzott innen. Más választásuk ugyanis nem volt. Én is fogok menni, vagy így, vagy úgy. Azon egyszerű oknál fogva, hogy itt egyszerűen nem lehet érvényesülni, ha az ember olyan elmaradott dolgokkal kíván foglalatoskodni, mint a számítástechnika. Az érvényesülést mocskos anyagi módon értem. Nem rossz állások vannak, hanem leginkább semmilyenek.
Volna még miről írnom, de nem fogok ide. Meg sehova sem. Nem titkolom, nem rejtegetem, de úgy döntöttem, hogy nem fogom befolyásolni személyes kapcsolataimat azzal, hogy a magam suta módján leírom. Mert úgysem tudom úgy leírni, hogy az valóban azt adja át, amit én gondolok. Vannak dolgok, amiről két embernek egymással kell beszélnie, nem pedig egy blognak.
Szurkoljatok ennek a két embernek.