Miért megint? Térj észhez!
Azt hiszem, életem legjobb filmjét láttam ma este.
És megint eljött az önáltatás vége.
És megint nem tudom, mitévő legyek.
Az oldaná meg életem eddigi legnagyobb problémáját, ha a lehető legtávolabb kerülnék attól a személytől, akihez a lehető legközelebb akarok lenni. Olyan kapuzárás érzés, mert Ő nem lehet nekem, más meg nemegyenlő Ő. Akkor mi a faszt keressek még, leülök, és nézem a földet.
Ez biztos valami bekódolt dolog az emberben, hogy talál párt, és vele akar létezni.
Tudtam, hogy csak tűr, mert nem mer kilépni, hagytam, mert így volt jó. Jó volt így.
Pont ma keztem hinni, hogy meggyökerezik valami, remek nap volt, együtt, kézenfogva, este meg összebújva. Mintha vonat ütött volna el, olyan impulzusszerű valamit éreztem, mikor összebújtunk. Ilyet még én soha nem tapasztaltam, iszonyat forró valami volt, ott, ahol köylökkoromban a lelkemet képzeltem. Szeretetnek neveztem el… Asszem az… Ilyesmi lehet, amit az ember a gyereke, felesége, szóval, “nem örökölt” rokon iránt érez.
Majd elmegy egy normális városba, nem marad itt ebben, amelyik nekem a legkedvesebb. Lesznek majd új csoporttársai, meg jobb sulija. Biztos szed majd neki valaki virágot, meg intéz neki reggelit, meg szereli a bicaját, és süt neki husit, meg rántottát is.
Annyi nyereségem van, hogy a sulit leszámítva feloldódott minden kötelékem, ha belegondolok. Megcsinálom, aztán…
…aztán valami.
Remélem lesz pénzem, hogy eltűnjek egy jó időre, nemmondommegsenkinekhova. Megyek, megkeresem a nulla párját.
Nézzétek meg a “Szigorúan ellenőrzött vonatok”-at, majd odaadom, megvan dévédén. Nagyon jó film.
Beadtuk a hálózati arch. beadandót, majd felteszem ide is, ha olyanom lesz, mert büszke vagyok rá, nagy meló volt, szívesen csináltam. Ha meg olyanom lesz, bezárom ezt az egész blogot a gecibe. Igen, csapkodok, meg vagdalkozok, akkor mi van?
Nekem lehet, fel vagyok mentve…