Vacak időket élek meg mostanában, valahogy minden elromlik körülöttem. Ha nem lettem volna magam alatt, még a biztonság kedvéért kaptam egy jólfejlett, visítós defektet. Jó kis abroncs volt, csak belement vagy 1000km, már majdnem slick volt. Ilyenkor van zárva az összes bicajbolt, vagy el vannak havazva. Én kicserélem max félóra alatt, fújtatással együtt, de a drága szervíz, az nem. Tudom, hát én sem szeretek dolgozni.
Lett jó kis Continental így hátulra, igazi aszfaltabroncs, tapad, mint a nehézség, és homokban sem haldoklik. Holnap megy előre is egy ilyen, már imádom.
Nem is emlékszem nagyon, mi történik mostanában velem, valahogy átmos rajtam minden esemény, nem bírok belekapaszkodni a pillanatokba, nincs rajtuk fogás, meg néha éles a szélük, rosszul vannak megmunkálva.
Oké, azért összrakom valahogy, annyi biztos, hogy nyamvadtabbul vagyok, mint valaha, iszonyatosan át kell értékelnem a hozzáállásom az emberekhez, mert ebbe így előbb-utóbb beleszakadok. Azt már biztosan tudom, hogy félre vagyok szocializálódva. Hogy ez kinek a hibája, hát a fene tudja, igazából sok vizet nem is zavar. Elbíztam magam, mennyire röhelyes most visszanézve. Elhitettem magammal, hogy nekem lehet jó csajom, olyan, amilyet már rég kigondoltam. Pont olyan, tényleg. Nem gondoltam volna, hogy ez így realizálódik is, egy eszménykép. Biztos, azt hiszitek, hogy meghülyültem, de nem, ilyen tényleg van, csak egy jó, és igazságos világban minden a helyére kerül, a lány szereti a fiút, és a fiú a lányt nagyon, lemegy a nap a tenger felett, és szivecske alakban összeszűkül a kép, The End, és stáblista. Hányinger, valóban. Szerintem is. Most hazudjak, hogy nem esett volna jól? Túl sok szar filmet nézek, tudom.
Olyan jó lenne most vádaskodni, meg utálkozni, átkozódni. Igazságtalan lenne, de nem 100%-ban, csak olyan 87%-ban. Én akartam ezt az egészet, és ez lett belőle. Mi? Hát ez. Elfogytam, kimerültem, csalódtam. Csalódtam rendesen mindenben, de legalább vége az önáltatásnak, ugyanaz vagyok, aki voltam, normális életre alkalmatlan. Súlyos szavak, de nem szól ellene érv, csak mellete.
Végig tudtam persze, de nem akarja az ember elrontani, amire rég vágyott. Vannak az apró jelek, és apró hiányzó dolgok, amik gyanúsak lehetnek, de ha lehet, akkor magamtól nem ugrok ki a vonatból, megvárom, míg kilöknek, ha már ki kell egyszer esni. Pedig a macsó faszagyerek, a legszebb pillanatban röhögött volna szerelme arcába, hogy menj, Te kis buta, hát mit gondoltál? Szerencsére, vagy sajnos nem vagyok macsó faszagyerek. Az őszinte, szerető, gyengéd, odaadó jófiú meg kell a francnak.
Lúzer vagyok, az van, nem macsó.
A végén én is elmegyek puffogtatni a suliba, lesz majd nagy riadalom. Megírja a szíenen, meg bíbíszí. Viszem a Slavia-t, azt’ olyan kékfoltot lövök mindenkinek a seggére, hogy attól koldul. Kis suli, kis kaliber. Tuti, hogy az a koreai elmeháborodott is valami nőügyön hagyta el az elméjét, csak a lend of de fríben lehet venni minden jöttmentnek félautomata fegyvereket, itt meg csak Slaviat a piacon.
Lúzer, mondom, lúzer…
Ma huszonegy éve, hogy megszaladt a négyes blokk Csernobil közelében. Szép idők voltak azok is, mondhatom, de ettől még mindig jobban járunk, ha egy kicsit odafigyelünk ezekre a máglyákra, ahelyett, hogy fosszilis cuccokat puffogtatunk magunk köré a légkörbe. Mondom ezt én, autóbuzi. Fő, hogy legyen mibe beleokoskodjak. Kérem kapcsolják ki az áramot a Green Peace-nél, és turkálják meg a szálakat, hogy hova vezetnek. Tuti, hogy van valami turpisság, eszmékből nem lehet multinacionális szervezetet építeni.