IDŐFIZIKA A SRÍMAD BHÁGAVATAMBAN

Harmadik Ének – A jelenlegi állapot (33 fejezet).

Srímad Bhágavatam 3. ének első rész borítójaAz első kötetben az univerzális forma megteremtéséről van szó, a teremtés szakaszairól, az idő számításáról, a különféle teremtmények megteremtéséről és a mennyországban történt eseményekről. A második kötetben az Úr elpusztítja Hiranyáksa démont, majd különböző személyek közti beszélgetések következnek és szó esik az odaadó szolgálatról, az anyagi természet alapelveiről, és a kedvezőtlen tettekről, amik börtönbe zárják a lelkeket.
Az 5. fejezet 6. verse: „Az Úr leheveredik saját szívén, amely az éter formájában terjed ki, s így az egész teremtést ebbe az űrbe helyezve számtalan élőlénnyé terjeszti ki Magát, akik különféle fajokként nyilvánulnak meg. Saját létének fenntartásához semmilyen erőfeszítést nem kell tennie, mert Ő minden misztikus erő mestere és mindennek a tulajdonosa. Ez különbözteti Őt meg az élőlényektől.
A magyarázat szerint a gigantikus éter az Úr anyagi teste (virat-rúpa), ez azonban nem igaz, mivel az éter nem anyag, hanem transzcendens hullámtér. Valóban ebből áll az Isten teste, de magyarul ezt inkább virág-ró-apának kellene mondani, vagyis az Atya által rótt (csinált) virágnak (időhuroknak), amiből az éter (téridő hullámtere) kiárad.
Az 5. fejezet 24. verse: „Az Úr, minden dolog vitathatatlan tulajdonosa volt az egyetlen szemlélő. A kozmikus megnyilvánulás akkor nem létezett, ezért tökéletlennek érezte Magát teljes és elkülönült szerves részei nélkül. Az anyagi energia szunnyadt, míg a belső energia megnyilvánult állapotban jelen volt.
Ez a fordítás teljesen rossz, ami annak köszönhető, hogy a fordítónak fogalma sem volt az Isten természetéről és működéséről, illetve a létfilozófia alapjairól. Amikor még csak az Úr (okforrás, önvaló) létezett, nem volt semminek sem a tulajdonosa, mert nem volt semmi, aminek a tulajdonosa lehetett volna. Valóban ő volt az egyetlen szemlélő, de csak önmagát szemlélte, mint létező. Viszont nem érezte magát tökéletlennek, mert nem volt mihez viszonyítania magát. Itt inkább arról van szó, hogy az egymás számára létező okforrások közti első kölcsönhatások az őskáoszban aszimmetriát hoztak létre, ami a szemlélt pontok közti különbségek megnyilvánulását eredményezte, ez pedig (nagyon pontatlanul) fordítható tökéletlenségnek. Az anyagi energia nem szunnyadt sehol, mivel még nem volt megteremtve, a belső energia megnyilvánulása pedig elárulja, hogy az őskáosz idősemmijéről van szó (ez van „jelen”).
A második kötet az Úr küzdelmét meséli el egy démonnal, majd az odaadó szolgálatról és a különféle tettekről esik szó.
Srímad Bhágavatam 3. ének második rész borítójaA 26. fejezet 10. verse: „Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: A három kötőerő megnyilvánulatlan, örök kombinációja a megnyilvánulatlan állapot oka, s pradhánának nevezik. A lét megnyilvánult állapotában prakrtinek hívják.
A három kötőerő a téridő hullámterének sodró hatása (taszítási vektorok), ami meghatározott irányú mozgásra, szitálásra kényszeríti a benne lévő teremtményeket. Ezek a kifelé irányuló sodrás (pozitív idő), a befele irányuló sodrás (negatív idő) és az oldalirányú sodrás (a vektorok tangenciális eredője). A pradhánát a magyarázat nem az idő-elemnek nevezi, vagyis az ősidőről (idősemmiről) van szó az őskáoszban. A pradhána helyes fordítása tehát: kiáradás (magyarul: pár-ad-anya). A prakrti: megnyilvánulás (magyarul: pár-ki-ró-ti). A pár szótag utalás a kiáradáshoz szükséges megnyilvánulásra a jelenpontban (mert a Bindu: kettő csinál).
A 19. és 24. versekben megemlített mahat-tattvam magyarul: ma-hat-tett-van, vagyis a térszerán térhatosa, aki valóban a kozmikus intelligencia összessége (csúcsa), a forrás, akiből (nem amiből!) minden változatosság származik.
A 32. vers: „Amikor a tudatlanságban lévő egoizmust az Istenség Legfelsőbb Személyiségének nemi energiája működésre készteti, megnyilvánul a finom hang elem, a hangból pedig létrejön az éteri ég s a hallás érzéke.
Itt finom hang elemen a téridő transzcendens hullámterének (a levegőnek) a longitudinális modulációját (rezgését) kell érteni. Az éteri eget valójában ez alkotja és okozza a hallást, mint érzékelést (az időhullámok észlelését az időforrások számára).
A teremtés alapelemeinek keletkezését a magyarázatokban teljesen rosszul adja meg Prabhupáda, mivel nem értette a folyamatot (nem ismerte az időfizikát). Helyesen: az első a víz (tardion), amiben, amiből keletkezik a tűz (tachion), amiből létrejön a levegő (téridő), amiben a különféle fényekből (időhurkokból) keletkezik a föld (anyagi részecske). Mindezen elemek hullámtereinek összessége az éter (komplex hullámtér, háttérzaj). A lélek részecskék keletkezése is föld típusú, ezért nem említik őket külön az öt elem tanban, ahogy a fényt sem említik külön a téridőtől, másfajta levegőként.
A következő versekben a szöveg pontosan elmagyarázza az éter és a levegő működését, ami egyértelműen időfizikai magyarázat és semmi köze ahhoz a vallásos elképzeléshez, amit a hozzá nem értő hívők gondolnak róla. Így a fordítások is meglehetősen pontatlanok (nem csak itt, de az egész könyvben végig). A 46. verstől már a föld elem (anyagi részecske) működéséről van szó, majd az egész univerzum felépítéséről.
Az 53. vers: „Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, a virát-purusa elhelyezkedett ebben az arany tojásban, amely a vízen lebegett, és számtalan részre osztotta azt.
Vagyis a virág-pirosa (tachion időhurok) a fénykvantumokkal teli téridőben lebeg az idő vizében és egymástól elszeparált részekre (téresszenciákra) osztja a téridőt. A térszeletek száma nem számtalan, hanem véges, de a bennük keltett másolatai ugyancsak szeparált térszeleteket gyártanak, amikben a további másolatok ugyanezt teszik. Vagyis a teremtés sok lépcsőben egymásba ágyazott, komplex hullámterei végeredményben nagyon sok, szeparált téresszenciát léteztetnek maguk körül.
A 27. fejezet 28-29. versében szereplő kaivalya a magyarázatban egyrészt lelki égnek, másrészt az Isten testének ragyogásának (személytelen Brahmannak) van fordítva, amiben a lelki bolygók találhatók. Magyarul ez: ká-i-van-ja: a vanás Istenének hullámtere.
A 28. fejezet 27. versében szereplő Mandara-hegy, amit a félistenek és a démonok használtak a tejóceán köpülésére (ide-oda forgó rúdként) a Teremtő tachion. Magyarul kétféleképp is fordítható, bár mindkettő ugyanazt jelenti: ma-an-du-árja (az égi jelen kiáradása) vagy mandu-árja (a jelenpont kiáradása).

Következő ének

Vissza a tartalomhoz