IDŐFIZIKA A SRÍMAD BHÁGAVATAMBAN

Negyedik Ének – A negyedik rend teremtése (31 fejezet).

Srímad Bhágavatam 4. ének első rész borítójaAz első kötetben a Siva istennel kapcsolatos eseményekről esik szó, valamint Dhruva Mahárája és Prthu Mahárája történetéről. A második kötetben szintén Prthu Mahárájáról van szó és Puranjana királyról, valamint a Pracetákról.
A 7. fejezet 37. verse: „A kozmikus megnyilvánulást könnyűszerrel érzékelhetjük velük, Te azonban túl vagy az öt elemen – Te vagy a hatodik elem. Ezért az anyagi világ teremtményének látunk Téged.
Ez a fordítás rossz, a szavak szó szerinti fordításában: „mert te a hatodik az öttel megjelensz az elemekkel.” A fordító számára logikusnak tűnt úgy fordítani a mondatot, ahogy tette, éppen csak nem jó az eredmény. Itt ugyanis nem arról van szó, hogy az Isten egy rejtett, hatodik elem lenne az öt elem tanban, mert az öt elem tan már eleve az Isten alapvető alkotóiról szól (víz, tűz, levegő, föld, éter). Itt a térszerán azon tulajdonságáról van szó, hogy az időhurokban öt tachion keringőzik körbe és van egy hatodik forráspont a rendszer közepén, a szívpont. Ezek mindegyike elem, a fogalomnak abban az értelmében, hogy jelenpontokról van szó (elemi létezőkről), és míg a tachionok tüzek, a szívpont víz típusú forráspont.
A 11. fejezet 18. verse: „Az anyagi természet három kötőerejének kölcsönhatását az Istenség Legfelsőbb Személyisége idézi elő legfelsőbb, felfoghatatlan energiája, az idő révén, s ennek következtében különféle energiák nyilvánulnak meg. Látszólag Ő cselekszik, ám mégsem Ő a cselekvő. Ő öl, de nem Ő a gyilkos. Tudnunk kell, hogy egyedül az Ő felfoghatatlan ereje tesz mindent lehetővé.
A három kötőerő, amit sem a Krisnások, sem a fizikusok nem voltak képesek felfogni az elmúlt évezredekben, az időforrások közt megnyilvánuló egyetlen fizikai kölcsönhatás, a taszítás különféle irányú és nagyságú komponenseit jelenti. A kifelé taszítást, befelé taszítást (vonzás) és az oldalra taszítást (eredő sodrás). Az anyagi részecskék világában való működésük eredménye a társmagban lévő elemi részecskék együtt maradása (társmagerők), a töltés (elektromos vonzás és taszítás) és a társulatok közti szinkrodinamizmusok különféle formái (ide tartozik a mágnesesség mellett a társulatok közti molekuláris kötések és a gravitáció is). Mindezek egyáltalán nem felfoghatatlanok, csak tudni kell hozzájuk az időfizikát. A Srímad Bhágavatamban egyébként folyton arról beszélnek a versek, hogy az Isten az idő révén teremti meg a világot, és működteti az egészet, szóval ez a lényeg. Csak a fordítgatás és félreértelmezések dzsungelében valahogy elsikkadt a dolog, szerencsére nem teljesen.
Mivel minden az első időhurokból (az Istenből) lett, minden másolata (teremtménye) tulajdonképpen Ő maga, a saját hardveres (illetve szoftveres) kiterjesztése. Innentől kezdve csak értelmezés és nézőpont kérdése, hogy Ő a cselekvő vagy nem. Nem véletlen szokás, hogy az emberek minden bajukért az Isten szokták szidni és káromolni egyébként, mint minden dolog kezdeti okát.
A 12. fejezet 27. verse: „Óh, halhatatlan! Ezt a páratlan repülőgépet az Istenség Legfelsőbb Személyisége küldte, akit válogatott himnuszokkal imádnak, s aki a legfőbb élőlény. Te igazán megérdemled, hogy egy ilyen repülőre szállj.
Itt helyesebb lett volna repülőgép helyett űrhajót írni, mivel egyértelműen csillagközi űrhajózásról van szó a fejezetben. A magyarázatban szereplő Vaikuntha-repülőgépek tényleg nem mechanikusan működnek, bár a velük kapcsolatos leírások némi magyarázatra szorulnak.
A ka-pota-váyu módszer (meghajtás) lényege nem egyszerűen űrhajózás, hanem a hullámtér pontjainak csavarodásán alapul és manapság téri meghajtásnak, antigravitációnak vagy pörgettyűs hajtóműnek nevezzük (aminek négyféle fő fizikai megvalósítása ismeretes a fejlesztők előtt). Ez a legegyszerűbb és legkönnyebben megépíthető hajtómű típus, amivel a térben lehet a fénysebességnél lassabban utazni, kis távolságokra (bolygórendszeren belül). Magyarul a kifejezés jelentése: ká-pont-a-van-jó, vagyis az Atya okforrás pontjának hullámterében (a téridőben) való jobbos csavarodásokon alapuló mozgás.
A kapota-váyu módszer nem galambok vontatta űrhajózás, ahogy azt a magyarázó vallásos szakértelmetlenségében elképzelte, hanem értelemszerűen gravitációs vonósugaras lebegtetés. Amikor nincs az űrhajónak hajtóműve, hanem a földön vagy az űrben elhelyezett vonósugár generátorral húzzák-tolják a járművet a távolból ráfókuszálva az erőteret. Ez is csak kis távolságon működik (pár száz kilométerre) és főleg fel-le szállásra alkalmas a bolygókon. Lényegében azonos a ka-pota-váyu módszerrel.
Az ákása-patana módszer a térugrás, a nagy távolságú csillagközi űrhajózás technikája, amivel a fénysebesség több tízezerszeresével lehet áthelyezni a járművet, tényleges fizikai elmozdulás nélkül. Egyszóval ez nem az elme (gondolat) sebességével száll, hanem annál jóval gyorsabban. Magyarul a kifejezés jelentése: a-ká-szó-pattanása, vagyis a téridő hullámterében való pattogás, ugrálás.
Srímad Bhágavatam 4. ének második rész borítójaA harmadik módszer az űrbeli közlekedésre a Vaikuntha-folyamatnak nevezett módszer egy „transzcendentális repülőgéppel”. Magyarul a kifejezés jelentése: van-i-künnt-há, vagyis az Isten hullámterén kívül (az őskáoszban) történő repülés, a há (tachionikus idősemmi) hullámterében. Ez szintén térugrás, csak technikailag fejlettebb módszerrel és eszközökkel megvalósítva, mint az előző. Így közlekednek az istenek a teremtésben.
A 30. vers magyarázatában szó van arról, hogy az ilyen repülőgépek korlátlan üzemanyaggal rendelkeznek, illetve egyes típusaik (a hajtómű és a fedélzeti rendszerek felépítésétől függően) üzemanyag nélkül működnek. Ez valóban így van, mivel a térmanipulációs technikáknak semmi közük a robbanómotorokhoz vagy rakétákhoz. Zárt inerciarendszerű meghajtási módról lévén szó, gyakorlatilag addig működnek ezek az isteni gépek, míg milliárd évek múlva meg nem eszi őket a rozsa (vagy egy téranomália).
A 21. fejezet 41. verse: „Bár az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Ananta a különféle félisteneknek felajánlott tűzáldozatokon keresztül eszik, nem származik belőle olyan öröme, mint amilyet azoknak a felajánlásoknak az elfogadásakor érez, melyeket a bölcs szentek és bhakták száján keresztül ajánlanak fel Neki, mert ilyenkor nem hagyja el a bhakták társaságát.
A tűzáldozat kapcsán teljes a félreértés a vallásos emberek körében, mivel itt mindig a transzcendens tűz etetéséről van szó. A körpályán saját magába visszaszaladó tachion önújrakeltő képességéről, amit magyarul szeretetnek nevezünk. A tűz nem élettelen természeti jelenség, hanem maga az élet, az etetése pedig az élet oka és létének alapja. Az Ananta egyébként magyarul: an-an-atya, vagyis égi égi Atya. A kettős szóhasználat ez esetben félrevezető, mert ezt inkább égi nagy Atyának (an-nagy-atya) kellene mondani.

Következő ének

Vissza a tartalomhoz